Dózsa György visszatért (Erkel operája a MÁO-ban)

2010. március 22.
Magyar Állami Operaház

ERKEL: Dózsa György
(Koncertszerű előadás)

Fekete Attila, Miksch Adrienn, Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Schöck Atala, Perencz Béla, Boncsér Gergely, Molnár Zsolt, Geiger Lajos, Cser Krisztián
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Vez.: Kovács János

Néhány évvel ezelőtt az egyik külföldi operaszaklapban hazai, autentikus színházi ember nyilatkozott, és a következő, több mint meglepő kijelentést tette: ő Bartók Bélát tartja nemzeti operajátszásunk megteremtőjének. Félreértés ne essék, semmi kifogásom nincs a mindössze egyetlen operát komponáló zeneszerző ellen, sőt a tavaly októberben két olvasatban bemutatott mű ráadásul tetszett is. Mármint a zenéje. A színpadra állítás formája, az opera rendezői értelmezése és főként az egy estén történő, kétszeri eljátszása már hagyott kételyeket bennem. S bár a Kékszakállúval Bartók is magyar operaszerzőnek számít, őt a nemzeti operajátszás megteremtőjének nevezni szerintem több mint böszmeség. Mondhatnám súlyos ismerethiánynak, hozzá nem értésnek vagy akár magyar értékrend-tagadásnak is...

Akik egy kicsit is járatosak Erkel életművében, illetve a magyar operajátszás történetében, tudják, hogy az 1810-ben, Gyulán született komponista első dalművét, a Bátori Máriát 1840-ben mutatták be, ezt követte még további hét opera, illetve az Erzsébet című daljáték, melynek csak a második felvonása fűződik a zeneköltő nevéhez.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál méltó módon emlékezik meg Erkel Ferenc születésének bicentenáriumáról. A Bánk bán eredeti verziója mellett a Hunyadi László és a Brankovics György teljes előadását tekintheti meg a közönség, a Bátori Mária és a Sarolta című dalműből egy estén belül hallhatnak részleteket a fesztivál ideje alatt.

Az 1867-ben keletkezett Dózsa Györgyöt két estén adta elő koncertszerű előadásban dalszínházunk. Erkel korábbi operáinak magyaros motívumai után itt már a drámai zene felé való nyitás első kísérleteinek lehetünk tanúi. Gyönyörű zene, melyben jelentős és igen hálás szerep jut az énekkarnak is.

A török hódoltság előtti történelmünk egyik tragikus figuráját kiváló tenorunk, Fekete Attila jelenítette meg. Erkel - aki a hatalomra vágyó, önfejű és sértődékeny parasztvezér alakját igazi hőssé rajzolja át - nem bánt kesztyűs kézzel a címszereplővel, már ami a szólam nehézségét illeti. A szerep stabil állóképességet, nagy hangmatériát, üzembiztos magasságot, és persze érzelemgazdagságot is kíván megszólaltatójától. Fekete Attila rendelkezik mindezen adottságokkal, így nagy sikere megérdemelt volt. A népszerű tenor kiváló teljesítményének értékét az is növeli, hogy szinte színpadkészen hozta a figurát, érlelt alakítást nyújtott. Megkockáztatom: a kotta is csak biztonsági hátteret jelentett számára.

Az intrikus Zápolyának markáns egyéniségével és magvas baritonjával Perencz Béla adott kellő hangsúlyt. Bár számára csak egy felvonásnyi lehetőség jutott, de szerepértelmezésével, hangjának sokszínűségével hiteles figurát teremtett. Éppen kettejük produkcióját hallva mondhatjuk: sajnálatos, hogy a gyönyörű zenei részleteket felvonultató mű jelenleg nem szerepel operaházunk repertoárján.

Külön szót érdemel Bornemissza szerepében a fiatal tenor, Boncsér Gergely, figyelemreméltóan szép tenorjával - bár megszólalásaiban még érződött némi megilletődöttség, megfelelő menedzseléssel és bölcs művészi önkontrollal nagy jövő állhat előtte. Ugyanez vonatkozik Lőrinc pap megszólaltatójára, Cser Krisztiánra, aki nemesen zengő, szép basszusával adott súlyt kis szerepének.
Rózsát, Dózsa menyasszonyát Fodor Beatrix alakította ihletetten, a Csáki Laura szerepében fellépő Miksch Adrienn szépen énekelt, hangja bizonyára még erősödni fog. Jósnőként Wiedemann Bernadett szokott magas színvonalát nyújtotta, Molnár Zsolt parasztlegényként árnyalt szerepformálásra törekedett. A szép sikerhez Schöck Atala (költő), és Geiger Lajos (Ambrus) teljesítménye is hozzájárult.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Nemzeti Énekkar kiváló teljesítményét Kovács János avatott vezénylése segítette. Külön említést érdemel a dirigens személye, aki a Strauss-opera kettős premierjének magas hőfokú és rendkívül sikeres zenei vezetése után az Erkel-mű két előadásával a sajnálatosan alig játszott dalmű szépségeit is magas színvonalon tolmácsolta a közönségnek.