2010. január 21.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Magyar Szimfonikus Körkép

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vez.: Stephen D'Agostino

MELIS LÁSZLÓ: Over..re...Ami megmaradt belőle... (ősbemutató)
STRAVINSKY: A tűzmadár - szvit (1919)
SARASATE: Cigánydalok
RAVEL: Lúdanyó meséi - szvit
Daphnis és Chloé - II. szvit

Volt itt minden, mi hiszékeny, gyermeki fülnek ingere, s mi az izgalmas és lapidáris történeteknek veleje és esszenciája: harcolás és összeveszés, tündérség és babona, csodamadár és bűbájos szerelmesek. Talán nem illendő hangos szavakkal dicsérni egy zenekart koncert előtt csupán a műsorválasztás merészségéért, én mégis megtettem, fennhangon, hogy hallja és okuljon belőle, akinek erre kell, hogy füle legyen. Mert számomra kedves, esti szép mesék halmazát kínálta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a csütörtöki éjszakában az arra kóborlóknak, varázsmesét, rímest és nemest, szép tündért jutalmul, meg Csúnyácskát és Szépséget, emberevő óriást, irgalmat nem ismerő Fenevadat, ki ábrándozni vagy borzongni szeret elalvás előtt a rossz álmot űzendő. Itt újabb és még újabb meséket követelő, csepp gyermeknek hihette magát a mord serdült, s a bájtalan való világba száradt, meglett felnőtt ember.

Pedig volt hősbemutató is (csak felnőtteknek), Melis László titokzatos, új műve, az Over..re...Ami megmaradt belőle..., mellyel a koncertet nyitandó máris a sűrűbe vezetett minket az est mosolyra húzott ajkú mesélője, Stephen D'Agostino.
Melis darabja huncut rejtvény, egy elveszettnek hitt mű megtalálásának imitációja, címét a "tu" (a megtalált) szótaggal kiegészítve nyitányt kapunk - s kaptunk valóban tartósat, erőset. Ünnepélyesen indult az előadás, aztán harsánnyá, harcossá lett, majd a monoton ritmust vivőknek hála nehezen érte meg a végét. Pedig mintha Rossini figyelt volna a konyhaablak mögül témát és ihletet keresve. E mű nem is mű igazán, csak műcske, opera aperta, csak sok fehér folt és sok irányítatlan, irányíthatatlan hangjegy: ebben áll a rébusz, véletlenszerű, mindig más, mindig máshol és más a hatás és közönség, elaprózódó befogadás. Hírlik, a kulcsok is hiányoznak, a hangnem az előadón áll. A mese vége eldöntetlen, eleje, közepe formálható. Megítélni, csak ha kész lesz! De soha nem lesz kész ez.

Öttételnyi Sztravinszkij, kíméletlen hangjegyek, a Tűzmadár meséje szvitben, koncertterem forró levegőjére hangszerelve. D'Agostino és zenekara teljes, kész, kedélyes narrátor, szól is a fabula, rendje-módja szerint, hol halk, hol hangos, ez legfőbb virtusa, s hogy ritmikáját nem bízza kósza véletlenre, ez is említést érdemelne. De szilárdan tartja az ütemet, s tartja a lépést a mind szilajabb regével, varázsmadár-tollért, ígéretért cserébe, s vezet az ezer ritka kincs birodalmába - s akármit is sejt, sosem pillant hátra.

Úgy tartják: a virtuozitás adja Pablo de Sarasate Cigánydalokjának egyenes gerincét, az önmagába forduló, eszetlen, magamutogató virtuozitás. A legkisebbik királyfi, az éppen csak férfivá cseperedett Sárközi Lajos is így meséli, ahogy neki tanították az ősz apák és más vén mesterek, rubatók égnyi magas hegyén innen, a cifrák végtelen óceánján túl - nem csoda, hogy hetedhét országból jár csodájára a rokonság. Hogy kíséri-e dolgát hű fegyverhordozó, talán már nem is hallani, a hegedűs viszi a prímet. A prímás viszi a prímet.

Maurice Ravel francia zeneszerző baromfiudvara a második részre maradt: öt mesét gágog el Lúdanyó a maga szűkszavú módján: Csipkerózsika táncát önti hangokba az első, később Hüvelyk Matyi szalad a fülünk elé, Csúnyácska mondókáját a Szépség és a Szörnyeteg beszélgetései szakítják félbe, s végül a tündérkertben pihenjük ki utunk. Kedves, nemes és érzelmes karakterek táncai ezek, öt kurta vízió, öt aprólékos hangszereléssel megbabonázott mesecsonk. A pálcamester tudja ezt, szépen formál, a szálakból díszes, fönséges, fényűző egészet sző. A tündérkert ezernyi illatáért kitüntetem a zenekart (zenekert).
Később is Ravellel maradunk: Daphnis és Chloé ékesszóló, világraszóló, oboaszóló nagy szerelme virágzik ki a fülünk előtt. Mindenki érdeklődjön!
Az egyszer volt, hol nem volt sosemvolt józansága mégsem tette hideggé az együttest, mi több, legtöbbször metszően tiszta játékot nyújtottak közönségüknek; és voltak színek és pompás formák is, dúsan zengő összhangzatok, s akár a konyhakés a vajban, haladtak előre a szerelmi szálban a diadalmasan dörgő összkarig. Így ért véget az izgalmas kalandvetítés.
Fuss el véle.