Derűvel, hittel, bizalommal (Újévi Teremtés a MűPában)

2010. január 1.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Annette Dasch, Michael Schade, Hanno Müller-Brachmann
Freiburgi Barokk Zenekar
Arnold Schoenberg Kórus
Vez.: Fischer Ádám

HAYDN: A teremtés

Ha Újév, akkor közvetítés Bécsből - vagy mégsem?
Tartsanak bár sznobnak, ragaszkodom ahhoz a szabadságjogomhoz, hogy ne kelljen mindig végighallgatnom a teljes Strauss család komplett életművét. Persze, hogy jók azok a zenék, sőt, azzal a zenekarral (és némelyik karmesterrel) zseniálisak is. Csak hát desszertet reggelizni desszerttel, és utána desszert, majd ráadásnak is desszert, számomra nagyon fárasztó. Egyszerűen nem boldogul vele a metabolizmusom. A karmester személyének és kondíciójának szóló kíváncsisággal meghallgatom az első néhány darabot, aztán inkább elindulok megkeresni a reggeli tejeskávémat...

Mennyivel szebb gondolat az évet mulatság helyett "igazi" érzelmekkel nyitni. Megénekelni a teremtést, és azon keresztül az élet szépségét. Komolysággal, de derűvel, hittel és bizalommal.

Haydn Teremtését nagysága, szépsége, emelkedettsége pontosan olyan művé teszi, aminél nehezen lehetne alkalmasabbat találni ilyen ünnepi alkalomra. A feladat már csak annyi, hogy ezt az ünnepi érzést fenn kell tartani a hangverseny folyamán - és utána is.

Ilyen szólistákkal nem nehéz. Annette Dasch-ról (Gabriel) Heiner Lajos már áradozott egy salzburgi Armida kapcsán. Valóban érzékeny, világos, intakt hang. De nem csak a hangi adottságai, hanem zeneisége, formálása is említésre érdemes.
Michael Schade igazi oratórium-tenor. Könnyű hangja talán első benyomásra vékonynak, kevésnek tűnik, de egyáltalán nem az. Fényes és "hatékony". (Vajon véletlen-e, hogy a hajviselete és a szemüvege a fiatal Peter Schreiert juttatta eszembe?) Az, hogy Uriel szerepére mennyire hiteles, nem csak nekünk tűnt fel, Gardiner annakidején szintén őt kérte fel a Teremtés lemezfelvételéhez.
Müller-Brachmann az első belépésénél mintha enyhe rekedtséggel küzdene, de másodpercek alatt tisztára énekli magát, onnan viszont fenomenális. Nemes színű, szárnyaló basszus és kifogástalan magasak.

A Freiburgi Barokk Zenekar létszámban nem, vagy csak alig marad el egy teljes, modern szimfonikus zenekarétól. Korhű hangszereik azonban egészen más arányokat, viszonyokat mutatnak. Fortissimót igenis tudnak, erejük van, csak az a zsíros test-tömeg nem nehezíti el hangjukat. Szépen szólnak a fa fuvolák, és a szárazabb, "kopogóbb" hangú timpanival is elégedett vagyok. Natúrkürtökön pedig (ezek szerint) igenis lehet tisztán játszani!
Hallva a kórus-szólisták-csembaló hangviszonyokat, a végére egyre erősebben érzem, hogy Haydn zenéjéhez ez a hangzás a legjobb.

A közreműködők közül egyedül az Arnold Schoenberg Chor teljesítményét nem éreztem átütőnek. Komoly hiányérzetem végül is nem volt, tisztán és pontosan énekeltek, de a csupa fiatal hang kissé súlytalannak tűnt. Feleségem a szünetben azt állította, az egésznek az lehet az oka, hogy kissé közel, a C-sorban ülünk, és a pódiumon leghátul felálló kórus hangja elmegy a fejünk felett. Lehet, hogy igaza volt, de az is lehet, hogy most pontosan ennyire volt szükség egy gyönyörű előadáshoz.

Merthogy az volt. És, hogy ebben mekkora volt a szerepe az egész spiritusz rektorának, a karmesternek, azt csak azért nem részletezem sokkal-sokkal mélyebben, mert Fischer Ádám Teremtés-vezényléséről barátaim már többször beszámoltak - ugyanis az ő vezetésével idén már harmadszor köszönti az új évet a MűPában ez a produkció.
Három évben egymás után - az már teljes joggal hagyomány.

Nem olyan régi, mint a Bécsieké, de más különbségek is vannak. Nem a zenekar állandó, és a karmesterek cserélődnek, mint ott, hanem fordítva. Nincs felvirágozva minden, és nem közvetíti élő egyenesben rengeteg tévécsatorna, de ettől csak meghittebbé válik az esemény.
A legnagyobb különbség mégis az, hogy zeneileg és eszmeileg is ez az az ünneplés, amire vágyunk.

Aligha vagyunk egyedül ezzel az igénnyel. Ha ez a hagyomány ilyen, és a folytatása is ilyen lesz, akkor már a Nemzeti Hangversenyterem is szűknek bizonyul majd (N. B.: már most is teltházas az előadás). Lehet, hogy sorsolni kell majd a belépőket? Lehet, hogy a hozzánk hasonlóan gondolkodó zenebarátok Bécsből fognak idejárni ünnepelni?

Igen, lehet, hogy jövőre már mi sem férünk be, de nem olyan nagy baj. Ezzel az élménnyel mi egy évnél hosszabb ideig elgurulunk. Azt azonban nagyon-nagyon komolyan ajánlom, hogy a komolyzene barátai tekintsék ezt az eseményt Mekkájuknak. Életében legalább egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia, milyen így kezdeni egy évet.

Tessék tudni róla, és tessék vágyni rá!