vissza a cimoldalra
2019-04-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (9)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4327)
Erkel Színház (9935)
Kolonits Klára (1093)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (162)
Élő közvetítések (7829)
László Margit (195)
Milyen zenét hallgatsz most? (25018)
Balett-, és Táncművészet (5793)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1640)
Franz Schmidt (3313)
Operett, mint színpadi műfaj (3886)
Thomas Hampson (266)
Charles Gounod (221)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4482)
Palcsó Sándor (242)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A szent tölgy árnyai (A Norma Gruberovával)
Balázs Miklós, 2009-11-18 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

2009. november 16.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BELLINI: Norma

Norma: Edita Gruberova
Adalgisa: Carmen Oprisanu
Pollione: Aquiles Machado
Oroveso: Peter Mikuláš
Clotilde: Gémes Katalin
Flavio: Kiss Péter

A Szlovák Filharmónia Zenekara
Nemzeti Énekkar
Vez.: Oliver von Dohnányi

Gallok és rómaiak ádáz csatáinak a múlt mélységes mély kútjában fuldokló regéit a ma embere már más elbeszélésekből ismeri inkább, olyanokból, melyek színes képregény vagy rajzolt film formájában kerülnek a közönség szeme elé, s melyekben minden gall hazafi méretes bajuszt, s bizonyosan X-re végződő nevet visel.

Vincenzo Bellini operájában nem egy titkos varázsital biztosítja a megszállók elleni harc kifogyhatatlan energiáit, hanem a „mohón kilobbant hős hazafiság”, a „pártos honfivér” áztatta mezők híre gerjesztik a hódítók fenyegető dárdáit tűrni nem tudó büszke nemzet fiainak küzdelemre hívó indulatát. De szunnyad ez a harcos kedv sokáig: Gallia népe fegyvereit szögre akasztva tűri a mohó impérium gyalázatát földjeiken és nőiken, a kedvezőbb időt lesve a sikerrel végbevinni remélt haditetthez. Norma a bűzös birodalom dicstelen bukását jövendöli, de tudja, népének ehhez köze nem lesz, a római sas saját mocskába fullad.
Ezenközben a szent tölgyerdő árnyasában a pogány gall teokrácia felkent papnői sikertelen dacolnak a vadul rájuk törő érzéseikkel, gyakorta vigasztalhatatlan-mély szerelembe esve elnyomóik ölében, s sorban szülik a szép gyermekeket a kéjt leső hitvány római helytartóiknak. Ki a haza becsületét Ámor oltárára viszi saját népe ősi hitét gyalázva, nem végezheti másként, csak – ahogy régi dalművekben divat – a „szörnyű máglyán”: hogy a gyilkos lángok mossák le a szentelt gall haza sötét szégyenét.

Sokan állítják, Bellini Norma című operája a bel cantónak hívott zenei-művészetesztétikai formakultúra csúcspontja. Nem látok okot vitatkozni ezekkel a hitekkel: ebben a darabban minden a helyén van: egy virtigli operatéma a leghevesebb emberi érzelmeket kibontakoztatandó, hálás szólamok majd’ minden hangfaj számára, és nem mellesleg egy páratlanul nehéz, de ragyogóan megírt címszerep.
A Normában nemigen van üresjárat, hosszas, semmiről sem szóló vokalizálás, zenekari foglalata gonddal kidolgozott és ötletekkel teli, szövegkönyve irigylendően jó kapcsolatot ápol szüzsével és zenével egyaránt.
A Norma a műfaj egyik nagy érchegye, megmászni a legnagyobb művészek számára is elismerést arató harci tett: a Norma frontján háborút vezetni az emberi hangképző szervek korlátaival önmagában is hősi érdemekért kiáltó cselekedet, győzni ez ütközetben pedig öröklétben visszhangzó dicsőség. Mégis, ebben a műben a hangszálak emberfeletti gyötrelme és már-már természetfeletti akrobatikája tart valahová: itt a szépség grádicsait járják a koloratúra finoman ívelt fonatai, a fülnek oly édes gyönyört hozó, mindenható szépség hatalmát dicsérik, mely segít szebb világot kreálni hazaáruláshoz, feleségáruláshoz, gyermekgyilkosság alig meggondolt, irtóztató szándékához. A romantikus operák szenvedélytől ittas nőalakjainak végzete ha nem a gümőkór, akkor a szerelmükre érdemtelen, rongy férfiak kéjvágya, énekeljen bármilyen magasan vagy mélyen a szerelmet hazudó zsivány.

Legutóbbi magyarországi diadalútja óta Edita Gruberova túlbukott a hatvanon, ám a zord idő múlása alig-alig okozott kárt a hangjában. Gruberova most is ugyanaz, aki mindig volt. Végigolvasva a koncertet felvezető írásokat a magyar médiumok legkülönfélébb szegleteiből, nemigen találni szuperlatívuszt, melyet ne puffogtatott volna el valamelyik jobb-rosszabb tollú szaktárs már idejekorán. Ezekhez aligha tudnék e sorok között hozzátenni bármit is – ismételni őket ugyan miért lenne célom? Gruberova az Gruberova, egy fogalmat nem kell mindig megmagyarázni, ha anélkül is értjük, egy jelenséget nem kell mindenáron tudományosan igazolni, anélkül is érezzük, egy magától értetődően különleges művészi teljesítményt nem kell okvetlenül a nyelv véges szótárlapjaival körülbástyázni, anélkül is miénk az élmény örök időkre, ha hagyjuk magunkat átengedni neki.

Egyesek úgy hiszik, Gruberova hangja talán nem elegendő Norma szólamához. Callashoz, Sutherlandhez, Caballéhoz szokott fülek, meglehet, könnyen találják a kelleténél „egy számmal kisebbnek” Gruberova hangi adottságait e fokozottan kényes és intenzív szerephez. De Gruberova azt teszi, amit a legtöbben vártunk tőle: saját képére formálja a figurát és annak materiális követelményeit, Gruberova-szereppé szabja át, valósággal új dimenziókat nyit meg az ezerszer hallott szólamban. Norma alakja valóban lehet ennyire nyilvánvalóan sebezhető, ugyanakkor nemes tartással bíró, ahogyan azt a csipkefinomságú koloratúrák, vagy a dermesztően gyönyörű középhangok finom lebegése súgják? Persze, hogy lehet. Gruberova Normája nem valamiféle kérlelhetetlen, lándzsás amazon, ehelyett a megalázott, letaposott, megszégyenített papnő áldozópalástját ölti, akinek tetteit kontrollálhatatlan belső motivációk mozgatják, s írják át az operaszínpad kellékeire a heves érzelmi megindultságot: gyöngyöző ornamentikába, vagy éppen keményre hangolt, sistergő magas hangokba plántálva a düh és lemondás magvait.

A felkészült partnereknek hála az egész operát sikerült annak minden szépségével kibontani. Aquiles Machado venezuelai tenorista afféle ösztönös énekesként többet törődik a széles legatók hatásával, mint a tiszta intonáció kísérte tanárian pontos kottahűséggel, de előadása így is épp olyan tartalmasnak bizonyul, akár a tekintélyes, sűrű basszusorgánummal és a hangfajában szokatlanul szép szövegejtéssel éneklő Peter Mikulášé, vagy az Adalgisa szólamában valósággal remeklő, testes mezzo hanggal és szép hangszínnel bíró Carmen Oprisanué. S hogy mindezt egy kiválóan felkészített zenekar és kórus kíséri, az az elmúlt egy év egyik legemlékezetesebb operaélményévé avatja a hétfő esti produkciót. Az Oliver von Dohnányi dirigálta Szlovák Filharmónia Zenekara jó iramban, minden megingás nélkül muzsikált az esten, végig mintaszerűen kiszolgálva az énekeseket – legfeljebb néha akadtak kisebb szinkronproblémák az énekesek, a kórus és a karmester tempóját illetően –, a Nemzeti Énekkar pedig szintúgy a legjobb formájában tolmácsolta a gall nép hol bosszúéhes harci dalra hívó, máskor könnyes megbocsátássá szelídült ítéletét.

Edita Gruberova legutóbbi budapesti koncertje (Donizetti: Roberto Devereux) után a Momus hasábjain Varga Péter így fogalmazott: „[r]emélhetőleg halljuk még [Gruberovát] zeneileg értékelhetőbb műben, szerepben is”. Hát most hallottuk. Egy darabig nem felejtjük el.


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
15:00 : Budapest
Erkel Színház

RATMANSZKIJ - PROKOJEV: Hamupipőke
A Mariinszkij Színház Balettegyüttesének előadása

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szemere Zita, Fokanov Anatolij (ének), Polgár Csaba (próza)
A Prágai Filharmónia Kórusa
Moszkvai Csajkovszkij Zenekar
Vezényel: Jan Latham-Koenig
BRAHMS: A sors éneke, op. 54
DVOŘÁK: Te Deum, op. 103
CSAJKOVSZKIJ: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia
SOSZTAKOVICS: Hamlet – szvit, op. 116a

20:00 : Budapest
Eiffel Műhelyház

Szigetvári Dávid, Kovács István, Gabriella, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Bakonyi Marcell
vez.: Csiki Gábor
BACH – MENDELSSOHN: Máté-passió
Oratórium egy részben

20:00 : Budapest
Erkel Színház

RATMANSZKIJ - PROKOJEV: Hamupipőke
A Mariinszkij Színház Balettegyüttesének előadása
A mai nap
született:
1912 • Kathleen Ferrier, énekes († 1953)
1916 • Yehudi Menuhin, hegedűs († 1999)
elhunyt:
1892 • Edouard Lalo, zeneszerző (sz. 1823)
2014 • Komlóssy Erzsébet, énekművész (sz. 1933)