vissza a cimoldalra
2018-12-11
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61397)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (9487)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3021)
Polgár László (267)
Abbado – az ember (153)
Franz Schubert (309)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1544)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1190)
Franz Schmidt (3241)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (962)
Erkel Ferenc (1053)
Haspók (1258)
Élő közvetítések (7595)
A díjakról általában (1045)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (803)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2635)
Pitti Katalin (823)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A szent tölgy árnyai (A Norma Gruberovával)
Balázs Miklós, 2009-11-18 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

2009. november 16.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

BELLINI: Norma

Norma: Edita Gruberova
Adalgisa: Carmen Oprisanu
Pollione: Aquiles Machado
Oroveso: Peter Mikuláš
Clotilde: Gémes Katalin
Flavio: Kiss Péter

A Szlovák Filharmónia Zenekara
Nemzeti Énekkar
Vez.: Oliver von Dohnányi

Gallok és rómaiak ádáz csatáinak a múlt mélységes mély kútjában fuldokló regéit a ma embere már más elbeszélésekből ismeri inkább, olyanokból, melyek színes képregény vagy rajzolt film formájában kerülnek a közönség szeme elé, s melyekben minden gall hazafi méretes bajuszt, s bizonyosan X-re végződő nevet visel.

Vincenzo Bellini operájában nem egy titkos varázsital biztosítja a megszállók elleni harc kifogyhatatlan energiáit, hanem a „mohón kilobbant hős hazafiság”, a „pártos honfivér” áztatta mezők híre gerjesztik a hódítók fenyegető dárdáit tűrni nem tudó büszke nemzet fiainak küzdelemre hívó indulatát. De szunnyad ez a harcos kedv sokáig: Gallia népe fegyvereit szögre akasztva tűri a mohó impérium gyalázatát földjeiken és nőiken, a kedvezőbb időt lesve a sikerrel végbevinni remélt haditetthez. Norma a bűzös birodalom dicstelen bukását jövendöli, de tudja, népének ehhez köze nem lesz, a római sas saját mocskába fullad.
Ezenközben a szent tölgyerdő árnyasában a pogány gall teokrácia felkent papnői sikertelen dacolnak a vadul rájuk törő érzéseikkel, gyakorta vigasztalhatatlan-mély szerelembe esve elnyomóik ölében, s sorban szülik a szép gyermekeket a kéjt leső hitvány római helytartóiknak. Ki a haza becsületét Ámor oltárára viszi saját népe ősi hitét gyalázva, nem végezheti másként, csak – ahogy régi dalművekben divat – a „szörnyű máglyán”: hogy a gyilkos lángok mossák le a szentelt gall haza sötét szégyenét.

Sokan állítják, Bellini Norma című operája a bel cantónak hívott zenei-művészetesztétikai formakultúra csúcspontja. Nem látok okot vitatkozni ezekkel a hitekkel: ebben a darabban minden a helyén van: egy virtigli operatéma a leghevesebb emberi érzelmeket kibontakoztatandó, hálás szólamok majd’ minden hangfaj számára, és nem mellesleg egy páratlanul nehéz, de ragyogóan megírt címszerep.
A Normában nemigen van üresjárat, hosszas, semmiről sem szóló vokalizálás, zenekari foglalata gonddal kidolgozott és ötletekkel teli, szövegkönyve irigylendően jó kapcsolatot ápol szüzsével és zenével egyaránt.
A Norma a műfaj egyik nagy érchegye, megmászni a legnagyobb művészek számára is elismerést arató harci tett: a Norma frontján háborút vezetni az emberi hangképző szervek korlátaival önmagában is hősi érdemekért kiáltó cselekedet, győzni ez ütközetben pedig öröklétben visszhangzó dicsőség. Mégis, ebben a műben a hangszálak emberfeletti gyötrelme és már-már természetfeletti akrobatikája tart valahová: itt a szépség grádicsait járják a koloratúra finoman ívelt fonatai, a fülnek oly édes gyönyört hozó, mindenható szépség hatalmát dicsérik, mely segít szebb világot kreálni hazaáruláshoz, feleségáruláshoz, gyermekgyilkosság alig meggondolt, irtóztató szándékához. A romantikus operák szenvedélytől ittas nőalakjainak végzete ha nem a gümőkór, akkor a szerelmükre érdemtelen, rongy férfiak kéjvágya, énekeljen bármilyen magasan vagy mélyen a szerelmet hazudó zsivány.

Legutóbbi magyarországi diadalútja óta Edita Gruberova túlbukott a hatvanon, ám a zord idő múlása alig-alig okozott kárt a hangjában. Gruberova most is ugyanaz, aki mindig volt. Végigolvasva a koncertet felvezető írásokat a magyar médiumok legkülönfélébb szegleteiből, nemigen találni szuperlatívuszt, melyet ne puffogtatott volna el valamelyik jobb-rosszabb tollú szaktárs már idejekorán. Ezekhez aligha tudnék e sorok között hozzátenni bármit is – ismételni őket ugyan miért lenne célom? Gruberova az Gruberova, egy fogalmat nem kell mindig megmagyarázni, ha anélkül is értjük, egy jelenséget nem kell mindenáron tudományosan igazolni, anélkül is érezzük, egy magától értetődően különleges művészi teljesítményt nem kell okvetlenül a nyelv véges szótárlapjaival körülbástyázni, anélkül is miénk az élmény örök időkre, ha hagyjuk magunkat átengedni neki.

Egyesek úgy hiszik, Gruberova hangja talán nem elegendő Norma szólamához. Callashoz, Sutherlandhez, Caballéhoz szokott fülek, meglehet, könnyen találják a kelleténél „egy számmal kisebbnek” Gruberova hangi adottságait e fokozottan kényes és intenzív szerephez. De Gruberova azt teszi, amit a legtöbben vártunk tőle: saját képére formálja a figurát és annak materiális követelményeit, Gruberova-szereppé szabja át, valósággal új dimenziókat nyit meg az ezerszer hallott szólamban. Norma alakja valóban lehet ennyire nyilvánvalóan sebezhető, ugyanakkor nemes tartással bíró, ahogyan azt a csipkefinomságú koloratúrák, vagy a dermesztően gyönyörű középhangok finom lebegése súgják? Persze, hogy lehet. Gruberova Normája nem valamiféle kérlelhetetlen, lándzsás amazon, ehelyett a megalázott, letaposott, megszégyenített papnő áldozópalástját ölti, akinek tetteit kontrollálhatatlan belső motivációk mozgatják, s írják át az operaszínpad kellékeire a heves érzelmi megindultságot: gyöngyöző ornamentikába, vagy éppen keményre hangolt, sistergő magas hangokba plántálva a düh és lemondás magvait.

A felkészült partnereknek hála az egész operát sikerült annak minden szépségével kibontani. Aquiles Machado venezuelai tenorista afféle ösztönös énekesként többet törődik a széles legatók hatásával, mint a tiszta intonáció kísérte tanárian pontos kottahűséggel, de előadása így is épp olyan tartalmasnak bizonyul, akár a tekintélyes, sűrű basszusorgánummal és a hangfajában szokatlanul szép szövegejtéssel éneklő Peter Mikulášé, vagy az Adalgisa szólamában valósággal remeklő, testes mezzo hanggal és szép hangszínnel bíró Carmen Oprisanué. S hogy mindezt egy kiválóan felkészített zenekar és kórus kíséri, az az elmúlt egy év egyik legemlékezetesebb operaélményévé avatja a hétfő esti produkciót. Az Oliver von Dohnányi dirigálta Szlovák Filharmónia Zenekara jó iramban, minden megingás nélkül muzsikált az esten, végig mintaszerűen kiszolgálva az énekeseket – legfeljebb néha akadtak kisebb szinkronproblémák az énekesek, a kórus és a karmester tempóját illetően –, a Nemzeti Énekkar pedig szintúgy a legjobb formájában tolmácsolta a gall nép hol bosszúéhes harci dalra hívó, máskor könnyes megbocsátássá szelídült ítéletét.

Edita Gruberova legutóbbi budapesti koncertje (Donizetti: Roberto Devereux) után a Momus hasábjain Varga Péter így fogalmazott: „[r]emélhetőleg halljuk még [Gruberovát] zeneileg értékelhetőbb műben, szerepben is”. Hát most hallottuk. Egy darabig nem felejtjük el.


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Csalog Gábor tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

Szabó Judit tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Zeneakadémia Kortárs Ensemble
Közreműködnek: a Zeneakadémia hallgatói
Mark Simpson szerzői estje
MARK SIMPSON: Septet
MARK SIMPSON: Un regalo
MARK SIMPSON: Echoes and Embers
MARK SIMPSON: Lethe
MARK SIMPSON: Barkham Fantasy
MARK SIMPSON: Darkness Moves
MARK SIMPSON: Straw Dogs

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Piotr Anderszewski (zongora)
J.S. BACH: Das wohltemperierte Klavier (II. kötet), BWV 870-893
WEBERN: Zongoravariációk, op. 27
BEETHOVEN: Diabelli-variációk, op. 120
A mai nap
született:
1803 • Hector Berlioz, zeneszerző († 1869)
1908 • Elliott Carter, zeneszerző († 2012)