Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Haydn-remekművek a Rózsavölgyitől

2009-08-05 08:00:00 Matheika Gábor

Haydn-remekművek HAYDN:

F-dúr vonósnágyes, Op.3, No.5 (Serenadequartett)
Végh Kvartett (Végh Sándor, Zöldy Sándor, Janzer György, Szabó Pál)

C-dúr vonósnégyes, Op.76, No.3 (Kaiserquartett)
Léner Kvartett (Léner Jenő, Similovits József, Roth Sándor, Hartman Imre)

D-dúr csellóverseny, Op.101
Philharmonia Zenekar
Starker János – gordonka
Vez: Carlo Maria Giulini

G-dúr szimfónia, No.88
A Salzburgi Mozarteum Zenekara
Vez: Fekete Zoltán

D-dúr szimfónia, No.6 (Le Matin)
G-dúr szimfónia, No.8 (Le Soir)
Magyar Kamarazenekar
Hangversenymester: Tátrai Vilmos

Rózsavölgyi és Társa

RÉT CD 61-62

A kérdés adott: miért van az, hogy Haydn, miközben kétségtelenül megkérdőjelezhetetlen a helye a legnagyobbak között, mégis amolyan „sötét ló” nagyon sok zenehallgató számára. Mindenki kedveli, de kevesen rajonganak érte igazán.

Lehet, hogy például a barokk zenének relatíve szűk a rajongótábora, mégis, akik Bachért lelkesednek, azok a tűzbe tennék a kezüket annak a megfoghatatlan kijelentésnek a védelmében, hogy a valaha volt legnagyobb zeneszerző a híres zenészdinasztia feje. Händel hívei épp vele szemben vállalják fel e sokkalta internacionálisabb, hallatlanul elegáns és leleményes muzsika szerzőjét. Akiket pedig csak nagyon kevés szál fűz a klasszikus zenéhez, biztos, hogy Vivaldit említik az elsők között. Hogy Haydn közelebbi kortársait, vagy legalább is a klasszika nagy alakjait említsük, a nagy triumvirátus tagjai közül alighanem ő szorulna a harmadik helyre, ha ilyen méltánytalan szavazásra kerülne sor. Lehetne sorolni a példákat akár ebből a korszakból, akár más, vitatott komponistákat és korokat terítékre téve.

Haydn semmiképpen sem vitatott, de a szélesebb rétegek számára nem igazán körülrajongott tagja a zenetörténetnek. Az őt körülvevő tisztelet megkérdőjelezhetetlen, de szélsőséges érzelmeket, forró rajongást talán ritkábban vált ki, mint tágan értelmezett kortársai. Mi lehet ennek az oka? Azt hiszem, a legtöbb zeneszerető kedveli a muzsikában megformálódó drámát, az érzelmi, emocionális viharokat, és aztán kellemesen hat a hallgató zsigereire egy kis elmélyült merengés, lassú tételben összesűrűsödő meghitt csendesség.

Haydn zenéjében végeláthatatlanul sorjáznak a nagyszerű ötletek, remek témák, gazdag zenei gondolatok, de mindez – többnyire – híján van a hallgatót zsigerileg lázba hozó belső feszültségnek. Mozart eleganciája, briliáns témakezelése legnagyobb műveiben szinte mindig valamiféle önmagából fakadó drámába torkollik. Haydn hasonló értékei viszont – első hallásra – megmaradnak a művek által kijelölt érzelmi keretek között, vagy legalábbis nem egykönnyen mutatják meg magukat. Ez lehet az oka annak, hogy igaz és valóban elhivatott, őszinte híveinek maroknyi csapata valószínűleg valódi ínyencekből áll; olyanokból, akik nem hatódnak meg egykönnyen egy ügyesen hangszerelt fortissimótól, vagy furmányosan kimódolt drámai sirámtól. Akik Haydn zenéjében találták meg azt, amiért szerintük igazán érdemes koncertre járni, vagy bekapcsolni a rádiót, azok egyfajta tiszta zene hívei. Minden tiszteletem az övék, tényleg.

Pont ezért nagyon nagy szükség lenne igazán jó Haydn-lemezekre.
Kicsit tanácstalan vagyok a Rózsavölgyi és Társa kiadó idei lemeze kapcsán. A dupla CD hat műsorszáma öt különböző előadói gárdát vonultat fel, tehát egyfajta válogatásról van szó. A lemezre került műsorszámok előadói viszont részben nemzetközi klasszisok, részben pedig a hazai zenei élet korábbi nagyságai. Olybá tűnik tehát, hogy így az album valahol félúton lavíroz az olcsó „klasszikusok mindenkinek” típusú kiadványok és az igényesebb komolyzenei lemezek között. Jó lenne ismerni a szelektálás szempontjait a korongra került művek tekintetében. Ezen ismeret nélkül az egy kicsit innen, egy kicsit onnan típusú összegereblyézés látszatát kelti az anyag. De hát Haydn-év van, mi tehát a baj ezzel? Engem önmagában véve ez nem is zavar különösképp.

Magát a korongot – mármint mindkettőt – azonban több lejátszó készülékben is kipróbáltam, mert nemigen hittem a fülemnek. A hanganyag minősége, amennyire meg tudom ítélni, egy alaposan tömörített mp3 szintjén mozog, vagy még ott sem. Mindenesetre még távolról sem idézi egy profi kiadvány hangminőségét. Felmerült bennem a gyanú, hogy csupa archív, vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy igen régi felvétel került a lemezre, ami például a Starker/Giulini-felvételnél borítékolható, de mondjuk a Magyar Kamarazenekar esetében legalább is kétséges. Mit lehet ilyenkor tenni? Egyszerű, meg kell nézni a kiadványban, hogy mikoriak a válogatásban szereplő felvételek. Meglepő, de ez az adat hiányzik a felsorolásból. Az eredeti felvételek kódszámait az internetes keresőbe ütögetve többnyire eredmény nélkül maradtam, bár a Tátrai Vilmos együtteséhez kapcsolódó jelsor végül a Magyar zene rövid hangzó története című összeállításhoz vezetett el. Egy biztos, legalábbis zavaros, és mindenképpen hiányos a tájékoztatás.

Így azonban a kiadvány önmagában áll, eredet, és gyanítom, utóélet nélkül. Természetesen a zeneművek megszólalnak, meghallgathatóak, az előadókat ismerjük, és minden tisztelet kijár nekik. Nem nekik róható fel, hogy amikor arra céloztam, pont az évforduló miatt szükség lenne jó Haydn-lemezekre, akkor nem erre a kiadványra gondoltam.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.