vissza a cimoldalra
2020-07-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Lisztről emelkedetten (1003)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2801)
Franz Schmidt (3636)
Pantheon (2688)
Kortárs zene (96)
Régizene (3407)
Momus-játék (5860)
Lehár Ferenc (703)
Rost Andrea (2052)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4860)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3963)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1974)
Bartók Rádió (778)
Belcanto (946)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1430)
Kodály Zoltán (387)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Veronától északra (Aida a Margitszigeten)
- zéta -, 2009-07-27 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Aida a Margitszigeten 2009. július 24.
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

VERDI: Aida

Szvétek László, Francesca Provisionato, Annalisa Carbonara, Tae Sung Jung, Palerdi András, Salvo di Salvo, Böjte Sándor, Gaál-Wéber Ildikó
Debreceni Filharmonikus Zenekar
A Csokonai Színház Énekkara
Vez.: Kocsár Balázs

Boldogult emlékezetű Nádasdy Kálmán mondogatta olykor, hogy szabadtéri színház nem működik Veronától északra. Nota bene: annyi igazsága volt a Mesternek, hogy mifelénk – Veronával ellentétben – igencsak időjárásfüggő e műfaj. Nádasdyt 1964-ben nevezték ki az Operaház igazgatójának, s első döntései között volt, hogy megszabadult egy, addig (1949-től) odacsatoltan működő intézménytől, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadtól.

Ettől függetlenül az opera – kisebb-nagyobb szünetekkel azért – folyamatosan jelen van a Margitszigeten. A helyszín az utóbbi években néha mintha inkább a Debreceni Csokonai Színház fiók-intézményeként funkcionálna, rendre jelennek meg a cívisváros operaprodukciói a fővárosban. Persze ez önmagában még nem baj.

Az idén a debreceniek az Aidával álltak elő. Verdi remeke igazi monumentális, szabadtérre termett alkotás. Bár a rendező, Viktor Rizsakov a hatalmas színpadot jelentősen lecsökkentette (egyben nyilván alkalmazkodott a kisebb létszámú színház apparátusához), a szabad tér nyújtotta előnyök megmaradtak. Rizsakov nem hagyományos módon közelített az Aidához – helyesebben nem csak hagyományos módon. A látványos tablók olykor szemet gyönyörködtetően változtak, a rendező ugyanakkor mértéktartóan belecsepegtette munkájába a műről alkotott egyéni olvasatát, mondandóját. Legfontosabb, hogy a tömeg Rizsakovnál nem arctalan, szürke massza. Az egyiptomi udvar népe, a harcosok, a papok, a rabszolgák stb. mind szuverén egyéniségek, akik – bár teljesítik funkciójukból adódó feladatukat – rendre sajátosan kommentálják a történéseket. A nép meglehetősen fegyelmezetlenül és változóan reagál Radames kiválasztására, az etióp foglyok bejövetelére és az akörüli hercehurcára.

A leszűkített tér hasznos segítsége lett Rizsakovnak a kamarajelenetekben, amelyekből az Aidában van jócskán. Az áriákban, kettősökben és tercettekben a rendezőnek így módja nyílt szokatlanul finom színészvezetéssel élnie. Nem ide kitalált rendezői trouvaille, de végtelenül hatásos és találó volt, ahogy Aida vékonyka leple konzekvensen (de nem tolakodóan) részt vett a játékban. Mint ahogy a tragédia előrehaladtával Amneris is kibontotta a maga (fekete) kendőjét. Rendkívül érzékletes volt az is, hogy a főhősök drámájuk egy-egy pontján megszabadultak változatos fejfedőjüktől – és mindig azon a ponton, amikor ténylegesen megszűntek fáraólányként, rabszolganőként vagy hadvezérként funkcionálni, és már nem maradt más a színen, csak az ember.

Rizsakov formabontó módon még paródiát is csempészett a színpadra, és nem is keveset. A harcba induló Radames egy szakadt-elrongyolt zászlót lobogtat diadalmas képpel, de a győztesként visszatérő hős zászlaja immár makulátlan. A harcosok pedig körülbelül azzal a lelkesedéssel indultak csatába, mint annakidején mi gimnazistaként paradicsomot szedni a kötelező termelői gyakorlaton. A núbiai rabszolgák táncát (azt, amivel eddigi életemben kizárólag feketére pingált balettnövendékek giccses produkciójaként találkozhattam) hét nőnek öltözött férfitáncos szolgáltatta, kellően kétértelmű harsánysággal, a rabnők (és Amneris, bizony!) kacér-kaján nevetgélése közepette.

De a rendezés nem maradt adósunk a megkapó lírai jelenetekkel sem, s az Aidában ebből is sok van. Tanulságos volt a zárókép azon pillanata, amikor a sziklabörtön kapuja nemcsak a szerelmespárra, hanem a végleg elmagányosodott, szerelemtelen Amnerisre is ráborul.

Rizsakov ügyesen élt a műpás Ringben is megcsodált vetítéses technikával, de – a többi rendezői effektushoz hasonlóan – nem vitte túlzásba, nem engedte, hogy indokolatlanul rátelepedjen az előadásra. Mindent összevetve lebilincselően konzekvens és szabadtértől szokatlanul alapos rendezésnek lehettünk tanúi. Az előadás ékesen bizonyítja, hogy a klasszikus formákat nem felrúgva is lehet modern és egyben értékes rendezést produkálni.
Rizsakov egyenrangú és jelentős alkotótársaként említtessék meg a díszlet- és jelmeztervező Dmitrij Razumov, valamint a koreográfus Gemza Péter neve is.

*

Ha a konkrét estét nézzük, akkor már nem annyira rózsás a helyzet. Amikor a fél 9-es kezdés előtt húsz perccel lekászálódtunk a tömött 26-osról, a színpadon még a II. felvonás fináléját próbálták. Egy tapasztalt operabarát mondta is, hogy bátran beülhetünk a helyi kricsmibe, rendelhetünk egy bélszint, mert kilenc előtt aligha kezdődik az előadás. És lőn: Kocsár Balázs 20.57-kor jelent meg az árokban.

Bármily látványos is egy Aida, azért az énekhangok alapvetően meghatározzák élményeinket. A debreceni produkciót négy külhoni vendégjátékos is erősítette. (Illetve: volt, aki inkább gyengítette.) A címszerepben Annalisa Carbonara alapvetően hozta a figurát, a törékeny rabszolganőt, akinek életén átüt uralkodói múltja, s akinek elnyomatásán átsüt a mindent megszépítő szerelem. Carbonara hangja – fiatal kora ellenére – sajnos már túl van a zeniten. A magas hangjai mozognak, bár még nem kritikus mértékben. A szerep lírai részeit szépen teljesítette, s ihletett pillanatokat szerzett a publikumnak. Szomorúan regisztráltam, hogy a szólam legemberpróbálóbb részén meghátrált az „O patria mia” ária csúcshangjai elől.

Egy évtizede bűbájos Cherubino-alakítással vétette észre magát az Operaházban Francesca Provvisionato. A hang azóta belenőtt Amneris jóval drámaibb szólamába. Provvisionato szakított a szokásos egyoldalú fáraólány-alakításokkal, megközelítése jóval komplexebb. Az ő Amnerise valódi hús-vér figura, igazi nő. Szenvedélyesen és odaadóan vonzódik Radameshez, s akár egész uralkodói mivoltát odaadná boldogságáért. Tragédiája ezért jóval több a szimpla beteljesületlen szerelemnél. Hangban Provvisionato példaértékű frazeálással nyújtotta az est legszínvonalasabb alakítását.

Tae Sung Jung alakítása méltatlan a partnerekhez és a szerephez. (Főleg ha meggondoljuk, hogy ezt a szólamot Laczó István, Joviczky József, Simándy József, Bruno Prevedi, Ludovic Spiess, Giuseppe Giacomini és Molnár András énekelte eddig a Szigeten.) A nem igazán szép színű hang kásás és kiegyenlítetlen volt, ráadásul az énekes folyamatosan ritmikai bizonytalanságokkal küzdött. Alakításról esetében kevésbé beszélhetünk: bár nagyjából elvégezte azt, amit a rendező kért tőle, kívül maradt a történésen.

Salvo di Salvót hangi kvalitásai remek Malatestává és Figaróvá tennék. Amonasróként mindez elégtelen, ezen az sem javít, hogy a művész rendkívül kulturáltan énekel.
A hazai énekesek közül Palerdi András hatásos Ramfist formált, előtérbe helyezve annak sziklaszilárd jellemét, míg Szvétek László Királyként alapvetően adósunk maradt a zenei tisztasággal.

A Csokonai Színház Énekkara (karigazgató: Pálinkás Péter) szolid teljesítménnyel járul hozzá az est sikeréhez, viszont a Debreceni Filharmonikus Zenekar kiemelkedőt nyújtott. A dirigens Kocsár Balázs azon túl, hogy korrektül kiszolgálta énekeseit, kiemelten törekedett a szépszínű és finom kíséretre, s a darab lírai vonulatának emlékezetes megvalósítására.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad történetének ötvenkilencedik Aidája a mintegy háromoperaháznyi publikum jelenlétében zajos, de nem elsöprő sikert aratott – Veronától északra.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
21:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

Kissjudit Anna, Ninh Duc Hoang Long - ének
Banda Ádám, Bujtor Balázs, Kállai Ernő, Kelemen Barnabás - hegedű
Csáki András - gitár
Kökény Tamás - nagybőgő
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vez. Kesselyák Gergely
Piazzolla: Négy évszak Buenos Airesben
Gardel: Por una cabeza
Piazzolla: Libertango
Sarasate: Cigánydalok
Rodrigo: Fantázia egy nemesúr részére - részletek
Piazzolla: Oblivion
Lara: Granada
De Falla: A bűvös szerelem - A fájó szerelem dala, A lidércfény dala, Tűztánc
A mai nap
született:
1925 • Réti (Redl) József, énekes († 1973)
1943 • Szakcsi Lakatos Béla, jazz-muzsikus