Bejelentkezés Regisztráció

Filmek

Sir John szerelmes (Falstaff-DVD a Met-ből)

2009-07-16 09:28:06 Szilgyo

Falstaff / Plishka VERDI: Falstaff

Paul Plishka, Mirella Freni, Marilyn Horne, Barbara Bonney, Bruno Pola, Frank Lopardo
Metropolitan Opera Orchestra and Chorus
James Levine
Directed by Franco Zefirelli

Universal / Deutsche Grammophon
073 4532

Nem igazán tudom eldönteni, hogy igaza van-e azoknak a zeneértőknek, akik ensemble-operának tartják Verdi kései remekét. Az tény, hogy a hat képre tagolt mű minden páros sorszámú képében szinte az egész társulat egyszerre énekel, valamint az sem nagyon vitatható, hogy a kisebb szerepeket is aprólékos műgonddal bontotta ki a zseniális zeneszerző és nem kevésbé csodálandó librettistája. Mégis, ha valaki egy Falstaff-produkcióról áradozik, az első neki szegezett kérdés a „Na jó, de ki énekelte a címszerepet?” kell, hogy legyen.

Ezen a felvételen Paul Plishka.
Az amerikai basszbariton rekordközeli Met-fellépéssel büszkélkedhet, erős színpadi jelenléttel bír, és komikusi képességei sem hagynak kívánnivalót maguk után. Plishka remek színész, az amúgy igen ellenszenves Sir John-ját képes csupán a gesztusaival egy pillanat alatt megszerettetni a nézővel, ám mégsem evidens választás a szerepre, ami elsősorban hangi korlátainak tudható be. Itt nem arról van szó, hogy a voce nem igazán szép (talán Gobbié sem volt igazán az) – amit hiányolni lehet és kell is, az sokkal inkább az árnyalt zenei megformálás.

Plishka a hangjával is játszik persze, ám nem sokszor nyűgöz le. Törekszik a variabilitásra, de sok frázist egyformán énekel. Mindenképp figyelemreméltó azonban, hogy az énekes micsoda hatalmas energiákat mozgósít a szerep elénekléséhez (például a Becsületmonológban). Egy szó, mint száz, Paul Plishka Falstaffja igen értékes alakítás, azonban az énekes nem tud, nem képes igazán naggyá válni a szerepben.

Tulajdonképpen a többi énekes szinte hiánytalanul élni tud a szerepeik adta lehetőségekkel. A hölgykoszorú óriási nevekből áll: még a Metben sem mindennapos a FreniHorneGrahamBonney felállás egy Falstaff-produkcióban. Mindannyian tehetségük legjavát nyújtják, nem hallgatható el azonban, hogy pályájuk eltérő szakaszán állnak.
Mirella Freni és Marilyn Horne Alice-ként és Quickly asszonyként talán már nem annyira meggyőzőek hangilag, ám nagyszerűek a színészi megformálás tekintetében.
Susan Graham Megje és Barbara Bonney Nanettája egy-egy ígéretes pályafutás kezdetén elsősorban a fiatalos lendület és a muzikalitás okán maradnak emlékezetesek.

A férfiak is mind a helyükön vannak: Bruno Pola Fordja a monológjában szokatlan drámai erővel jeleníti meg a felszarvazástól rettegő férjet, Frank Lopardo szép hangon énekli Fenton a többiekénél talán kissé egysíkúbb szerepét, Piero De Palma Dr. Cajusa, Anthony Laciura Bardolphója és James Courtney Pistolája pedig példaértékű kabinetalakítás.

A zenei irányítás és a rendezés egyaránt amolyan „metes”, mégis micsoda különbség. Amíg az előbbinél a jelző transzparens zenekari produkciót és tökéletességre törekvő zenei interpretációt, addig utóbbinál képeskönyvszerű színpadképet (kötelezően felléptetendő idomított állatokkal) és nagyvonalúan felskiccelt szereplőket jelent. Ez azonban már nem oszt, nem szoroz azon, hogy a Falstaff DVD-k örvendetesen hosszú és egyre bővülő listája egy újabb színvonalas kiadvánnyal gyarapodott.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.