Réti Csaba emlékére

Április 2-án, hosszú szenvedés után, életének 73. esztendejében elhunyt Réti Csaba operaénekes, Liszt-díjas, Érdemes Művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.
Ismét elment a legendás „Vaszy-istálló” egy jeles alakja.

Réti 1953-ban lett a szegedi társulatnál énekkari tag. Vaszy 1963-ban adott neki magánénekesi státuszt, az ő irányításával fejlődött töretlenül, tenoristáknál szokatlanul hosszú utat, karriert bejárva.

Jellegzetes színű hangja a kezdetekben lírai szerepekre predesztinálta. Énekelte Taminót, Ferrandót, Ernestót, Lenszkijt, később jöttek a súlyosabb szerepek, Edgar, Hoffmann, számos Verdi-szólam (a Rigoletto Hercege, Riccardo a Ballóban, Don Carlos, a pálya vége felé Radames is), no meg Puccini, Des Grieux, és a Bohémélet Poétája, meg Pinkerton.
Szerepeinek teljes felsorolása hosszú perceket venne igénybe, a Szegedi Szabadtérin alakította Sólom mester nyúlfarknyi szerepét, de énekelte Ismaelt is amúgy, szeretettel, őt a nyári deszkákon mint az „örökös hírnököt” emlegették.
Koncerten elénekelte a Hazám, hazámat, legendás oratóriuménekes hírében állt.

Réti egy mára már kihalt species egyik utolsó reprezentánsa volt. Járt persze vendégként egy-egy fellépés erejéig külföldön, de – egy rövid pécsi kitérőtől eltekintve – mintegy negyven esztendőn át a szegedi társulat tagjaként jegyezték.

Közel negyedszázadon át láthattam-hallhattam számos alkalommal, legkülönfélébb szerepeiben.

Bő három és fél évtized után sem felejtem el a Falstaffot, a második opera volt, melyet láttam. Persze Vaszy dirigált, Horváth Zoltán rendezésében Gregor énekelte a címszerepet, mellette Gyimesi, Karikó, Berdál, Lengyel, Gortva, Sinkó, Juhász, s persze Réti, Fentonként. Most is előttem a II. felvonás második képe, a színpad baloldalán felállított paraván mögött csókolózó szerelmespár, a bősz Gyimesi-Ford, az egész finálé pezsgése.

Aztán bő másfél évtizeddel később, Réti egyik legnagyobb szerepében, Edgarként (a minden szempontból csúcson lévő Szilágyi Erzsébet partnereként), hallottam korábban Geddát, később Kraust is a Luciában, ám Réti éneklése ugyanolyan mély benyomást hagyott-hagy bennem.

S egy utolsó emlék, a Bájital, ahol Réti Belcorét éneklő baritonista fiával állt együtt a színpadon, megindító volt.

Közvetlen, de nem könnyen barátkozó ember volt, remek humorérzékkel, szerette a vörösbort, érdeklődése messze túlterjedt az operán, a klasszikus zenén – rendszeresen felbukkant a prózai tagozat előadásain is.

Már betegségével küzdve még megadatott neki, hogy átvehesse Szeged városának egyik legrangosabb kitüntetését, a Dömötör-életműdíjat.

Szomorú, hogy Vaszy eltávozott énekeseiből immáron a Mennyei Operában teljes Bohémélet-szereposztás állítható ki...