2009. március 21.
Vasúttörténeti park

HAYDN: Philemon és Baucis

Jupiter: Kálmán Péter
Merkúr: Orosz Ákos
Diana: Kerekes Viktória
Ceres: Érsek Dóra
Vénusz: Kovács Annamária
Apolló: Boncsér Gergely
Mars: Hegedűs D. Géza
Bacchus: Jenny Gábor
Neptun: Hábetler András
Philemon: Gulyás Dénes
Baucis: Csavlek Etelka
Aret: Kiss Tivadar
Nárcisz: Gál Gabi
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vez.: Konstantia Gourzi
Rend.: Kovalik Balázs

A címlapon valójában így kellett volna írni Haydn–Gourzi: Philemon és Baucis. Mert két zeneszerző művét hallottuk, hiszen amikor a berlini Staatsoper felkérésére 2003-ban Konstantia Gourzi kiegészítette Haydn töredékesen fennmaradt művét, nem arról volt szó, hogy a görög karmester–zeneszerzőnő egy-két hiányzó számot pótolt Haydn stílusában, hanem arról, hogy huszadik századi hangvétellel írott, hosszabb részleteket komponált a fennmaradt számok mellé, nagyon is keményen ütköztetve a két korszak zenei világát. Így a nyitányt leszámítva a melodramatikus prológus, az istenek tanácsának jelenete gyakorlatilag teljesen az övé, de a második részben, a ténylegesen a Philemon és Baucis történetével foglalkozó haydni jelenetek közé is többször ékelődik az ő zenéje.

A park valamikori nagy vonatszerelő csarnokában lett kialakítva a nézőtér, és természetesen (gondolta-e valaki előzetesen másképp) vagonok, mozdonyok voltak a díszletek. Az első részben egy MÁV Bamot 701-es típusú piros motorvonat. Másodosztályú volt ugyan, olimposzi isteneknek minimum első osztály dukál, hinnénk, de hát a választásnál sok egyéb oknak is szerepet kellett játszania. Szóval, ebben keltek fel reggel a pizsamás istenek, és kezdtek fogmosásba. Blaszfémia! – kiáltanánk, de már Nietzsche megmondta: „Így igazolják az istenek az emberéletet, hogy maguk is azt élik-, lám az egyetlen kielégítő teodicaea.” (A tragédia születése.) Veszekednek is rendesen, mai politikusok módjára, végül Jupiter dönt, villámaival elpusztítja a bűnös emberiséget. A disszonáns, modern zenei eszközök jól illenek a viharos jelenetekhez, amelyekben az énekesek is többet beszélnek, mint énekelnek. Itt egy kicsit előnyben voltak azért a prózai színészek. Közben halált megvető bátorsággal mászkálnak a vasúti kocsi tetején, míg végül visszatérhetnek a dízelmeghajtású vagonba, és az füstölögve kihajthat a színből.

Némileg hosszúnak tűnt így az aktualizálásokkal megtűzdelt előjáték, nem tűnt különösebben szellemesnek sem, idegesítő és nehezen követhető volt a kissé torz erősítésű szövegelés. Egy kivétel: Bacchus áriája, a magyarosch-cigányos hegedűkísérettel; na ilyesfajta poénból kellett volna több, ha már egyszer operát jöttünk nézni.

A második részben láthatóvá válik egy 204-es típusú gőzmozdony, amely mi volna más: Philemon és Baucis szerény hajléka. Az igaz emberek után kutató Jupiter és Merkúr meghatódik a két öreg szorgos igyekezetén, akik igyekeznek méltóképpen megvendégelni a két idegent. (És eközben már Haydn-zene szól, valódi, nagyon szép és felemelő, pedig csak egy bábelőadáshoz készült. Néhol itt is hallani Gourzi-közbeékelődéseket, de zenedramaturgiailag megfelelőket.) Hálából Jupiter feltámasztja a vén házaspár fiát és annak szerelmét. És itt végre az addig külsődlegesnek tűnő vonatozást sikerül szervesen beépíteni a játékba. A villámoktól hamuvá vált szerelmespár a mozdony széntárolójának tetejéről, a mellette felhalmozott szénhalmon keresztül a földre csúszik, miközben szól Philemon gyönyörű tenoráriája. Gulyás Dénes igyekszik hangját, amennyire lehet, fegyelmezni, itt-ott azért egy-két magasabb hang elszabadul, hangosabbra sikerül a kelleténél.

Kiss Tivadar és Gál Gabi úgy szénporosan áriázni kezdenek, és az est kiváló énekesi alakításait nyújtják, kár hogy erősítésen keresztül, így egy kicsit vigyázni kell a végleges ítélettel. De amit hallottunk, azért megnyugtatóan jó volt. Csakúgy, mint a zenei megszólaltatás további szereplői, a zenekar és karmestere.

A vég, amiről szólni kell még. Nagy, isteneket dicsőítő, trombitás, üstdobos finálé: odaillő dúr lezárását nem kapjuk meg, csak egy disszonáns zenekari tuttit helyette. Nincs megnyugtató vég? Istenek játékszerei vagyunk csupán?