vissza a cimoldalra
2020-09-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11553)
A csapos közbeszól (95)

Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62449)
Régizene (4430)
Eiffel Műhelyház (291)
Társművészetek (2081)
Kimernya? (3772)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4934)
Balett-, és Táncművészet (6037)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1449)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4108)
Franz Schmidt (3691)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2060)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2841)
A nap képe (2234)
Opernglas, avagy operai távcső... (20659)
Lisztről emelkedetten (1013)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7378)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A Tanár Úr – Földes Imre 75 éves!
Johanna, 2009-03-08 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Földes Imre Vannak, akiket nem érdekel a hírnév, nem törik magukat a népszerűségért, inkább teszik csendben a dolgukat napról napra, s eközben szinte észrevétlenül, de nagyon biztosan válnak nélkülözhetetlen részévé egy szakmai közösségnek. Tehetsége alapján Földes Imre lehetne nyugodtan sztár is, az ország zenei népművelője, tarthatna több részes előadást Bach életéről, vagy bármi egyéb zenei témáról valamelyik tévécsatornán, más szóval eladhatta volna már magát rég a médiának, s lehetne országos ismertségű híresség. De nem tette. Földes Imre a háttérben dolgozik. Valószínűleg nem érdekli a siker, nem hatja meg a hírnév.

És mégis híres! Keveseket találnánk a magyar zenei életben, akik ne ismernék a nevét, s ne fűződne hozzá valamilyen kedves, személyes élményük. Talán nem túlzás kimondani, Földes Imre mára már élő legenda a magyar zenészek körében.

Huszonhárom évvel ezelőtt ismertem meg Őt. Zenetörténet-tanárom volt a Zeneművészeti Főiskolán. Annak ellenére, hogy sosem pazarolta az időt névsorolvasásra, az évfolyam majdnem mindig teljes létszámban jelent meg az előadásain. Minden szemeszter elején egy tucatnyi kazettát másoltatott le nekünk, tele a zeneirodalom válogatott szépségeivel, természetesen az akkor fellelhető legjobb előadásokban. Egy köteg gépelt papírost osztott ki, a zeneszerzők részletes adataival, amelyeket aztán az utolsó évszámig könyörtelenül kikérdezett a vizsgákon. Azokon a sokunk által rettegett vizsgákon, amelyeken nem lehetett sokra menni a mellébeszéléssel. Bár a Tanár Úrnak rendkívül fejlett a humorérzéke, és emberileg talán szimpatizált a dús fantáziájú „mesélőkkel” is, az érdemjegyek mindig a tudást tükrözték. Hallgattuk tehát a kazettákat, bifláztuk az életrajzi adatokat, és ehhez jöttek még a saját jegyzetek, amiket az órákon készítettünk és egymással cserélgettünk. Bizony, a zenetörténet-óráról nem érte meg hiányozni. Ha a kolléga jegyzetét el is kérhette az ember, az Ő szenvedélyes előadása nélkül az már nem volt ugyanaz.

Láttunk számtalan gyönyörű diát, mert nem csak zenéről szóltak az órák, hanem a művészet egyéb területeire is elvezetett minket. Épületeket, tájakat, festményeket, szobrokat láthattunk, s szinte minden alkalommal biztosított bennünket egy-egy szebb épület, vagy izgalmas képtár bemutatásakor, hogy „na, oda tényleg muszáj elmenni...” Emlékszem, az első órák valamelyikén mennyire lenyűgöztek Giacometti szobrai. Egy szempillantás alatt bevésődött a név, s mi tagadás, az első félévi vizsgán ez mentett meg a bukástól. Korábban a konziban nem sokat kellett strapálni magunkat az elméleti tárgyakkal, furcsa érzés volt, hogy itt most azt kaptam, amit megérdemeltem, vagyis egy elégtelent az írásbeli vizsgán. Meghökkentem tehát, de azért nem annyira, hogy éjt nappallá téve magoljak a szóbelire. És pár nappal később ott ültem szemtől szemben Földes Imrével. Fél perc alatt felmérte a helyzetemet. Na ott, abban a pillanatban szégyelltem el magamat igazán. Pedig nem szidott le, nem lelkizett velem, nem alázott meg, egyszerűen csak nem értette, és őszintén nem értette, miért csinálom ezt. És akkor én is rájöttem, hogy ez tényleg érthetetlen. Szerettem volna minél előbb elsüllyedni, láthatatlanná válni. De a végső gyalázat előtt még jött egy utolsó lehetőség, egy mentő kérdés. Földes tanár úr előszedett egy kis képeslapot, elém tette, és megkérdezte, mi van rajta. Giacometti szobrai voltak... megkaptam a kegyelemkettest.

És ettől kezdve tanultam zenetörire, s az utolsó félévben már jelest kaptam Földes Imrénél a vizsgán! Arra bizony tényleg büszke voltam, sőt úgy éreztem, Ő is büszke rám. Tagadhatatlan tény, hogy a mai napig meghatározza (így, jelen időben!) a zenei ízlésemet, az igényességemet mindaz, amit abban a három évben neki köszönhetően megismerhettem. Nem telik el hét, hogy ne jusson valaminek kapcsán eszembe, hogy „hát ezt is Földesnél tanultuk”. Hálát adok a sorsnak, hogy ott ülhettem a Semmelweis utcában, amikor Debussy Pelléasa volt soron. A Tanár Úr olyan érzelmi erővel mesélte a történetet, olyan zseniálisan készítette elő az éppen soron következő zenei részletet, hogy aztán a zene hallgatása közben többen bizony sírva fakadtunk, sőt a szeme sarkában neki is ott csillogott valami. Debussy iránti szerelmem ott kezdődött el. Mint ahogy Brahms Német Requiem-je is azóta tartozik a kedvenceim közé. Nem is beszélve Bachról, akinek művészetére egy teljes szemesztert szentelt, s rendkívül értékes jegyzetet írt róla, amelyet a mai napig haszonnal olvasgatok. És persze sorolhatnám a példákat órákon át.

De nem csak zenéről, művészetekről tanultunk tőle. Földes Imre kultúrlény, a szó lehető legnemesebb értelmében. Európai polgár, aki hivatásának tekinti, hogy a zenét, az emberi kultúrát minél szélesebb körben terjessze. Aki egész lényével ezt a felmérhetetlenül fontos ügyet szolgálja. Követendő példa Ő, ritka etalon.

Szerencsére a Tanár Úr még ma is nagyon fiatal, irigylésre méltóan aktív, lépten-nyomon látom őt a koncerttermekben, minden valamirevaló zenei eseményen.

Zenei életünk elengedhetetlen tartozéka.

Drága Tanár Úr! Boldog születésnapot!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Gulyás István (zongora)
Liszt: Zarándokévek, Első év: Svájc


15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Staples (tenor)
Szőke Zoltán (kürt, Báll Dávid (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Európai hidak 2020 - Egyesült Királyság"
Haydn: Induló a walesi herceg tiszteletére, Hob. VIII:3
Britten: Simple Symphony
Britten: Szerenád tenor hangra, kürtre és vonósokra, op. 31
James MacMillan: Cumnock Fair

18:00 : Budapest
Bartók Emlékház

Szokolay Ádám - zongora
BARTÓK BÉLA:
Három csíkmegyei népdal zongorára (1907), BB 45b
Zongoraszonáta (1926), BB 88
Válogatás a Gyermekeknek című sorozatból (1908-09), BB 53
Román kolindadallamok (I. sorozat, 1915), BB 67
Szonatina (1915), BB 69
Román népi táncok (1915), BB 68
Táncszvit (1923, 1925), BB 86

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Berecz Mihály (zongora), Vörös Szilvia (mezzoszoprán), Bretz Gábor (basszus)
Concerto Budapest
Vezényel: Keller András
Ünnepi hangverseny Bartók Béla halálának 75. évfordulóján
Bartók: 2. zongoraverseny, BB 101
Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, BB 114
Bartók: A kékszakállú herceg vára, BB 62
Élő közvetítés!

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Andrew Staples (tenor)
Szőke Zoltán (kürt, Báll Dávid (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
"Európai hidak 2020 - Egyesült Királyság"
Haydn: Induló a walesi herceg tiszteletére, Hob. VIII:3
Britten: Simple Symphony
Britten: Szerenád tenor hangra, kürtre és vonósokra, op. 31
James MacMillan: Cumnock Fair
A mai nap
történt:
1835 • A Lammermoori Lucia bemutatója (Nápoly)
született:
1877 • Alfred Cortot, zongorista († 1962)
1891 • Charles Münch, karmester és hegedűs († 1968)
1898 • George Gershwin, zeneszerző († 1937)
1930 • Fritz Wunderlich, énekes († 1966)
elhunyt:
1945 • Bartók Béla, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1881)