Legyen a zene mindenkié! (Trio Lignum: Trialog)

OCKEGHEM: Missa sine nomine
SEREI ZSOLT: Álomrajzok
SÁRI JÓZSEF: Trialog
TALLIS: Felix Namque (Kondor Ádám átirata)

Trio Lignum
(Klenyán Csaba, Rozmán Lajos – klarinét, Lakatos György – fagott)
Vékony Ildikó – cimbalom

BMC
BMC CD 127

A Trio Lignum legutóbbi kiadványa csaknem minden igényt kielégít. Igaz, hogy mindössze két zenei stílust jelenítenek meg, s azok sem örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, mégis mindenki megtalálhatja benne a kedvére való hangzásvilágot.

Ott van mindjárt az első darab, amely Johannes Ockeghem öttételes miséjének szöveg nélküli megjelenítése. Egy kicsit ugyan barátkoznom kellett ezzel az előadással, mivel az a cappella régizene rendkívül izgalmas, hullámzó, felcsendülésekkel és hirtelen visszavonulásokkal teli zenéje helyett itt mozdulatlanul tovasikló akkordfüzéreket hallunk. De aztán félretettem mélyen ülő konvencióimat, és megpróbáltam új nézőpontból értelmezni a hallottakat. Így aztán arra jutottam, hogy ez az Ockeghem-darab már alapállásból sem azonos az eredeti művel, hiszen megszabadult egyik leglényegesebb összetevőjétől: a szövegtől. Ahogy Wilheim András is írja a bookletben: „...maradnak csak a hangok, a hangok összefüggései”. És innentől kezdve az előadó gyakorlatilag azt csinál, amit akar. A Trio Lignum egyfajta visszavonult, meditatív jellegű zeneként tette a kortárs előadó-művészet részévé ezt a félévezredes muzsikát.

Serei Zsolt Álomrajzok című alkotása őszintén szólva ebben a pazar előadásban sem vált számomra kedvessé. A hangzás, ez a 15 percen keresztüli kapaszkodó nélküli folyam az idő múlásával unalmassá válik, s elveszti kezdeti szépségét. Ez azonban csak az egyik oldala annak, amiért nem tartom igazán jó műnek Serei Zsolt alkotását. A lényegesebb dolog, hogy – elorozva Sári József Trialog című művével kapcsolatos fejtegetésének egyik alapgondolatát – nem csak a szépség, de az igazság oldalán is hiányosságokat mutat a darab. Ugyanis Freud óta tudjuk, hogy az álmok nem véletlenek. Minden megmozdulásuknak pontos megfelelője van a tudatalattinkban. Ennélfogva hiteles megjelenítésük sokkal inkább elképzelhető egy rendkívül gondos egységet megteremtő zárt szerkezetben, mint ebben az improvizatív jellegű közegben.

Sári József Trialog című darabja nem ad programot, keretet az elhangzó zenének. Nincs is rá szükség, hiszen – ellentétben az előbbi muzsikával – a szerző mindvégig pontosan kijelöli hallgatójának útját. Itt csak a téma választható szabadon, minden más egyebet meghatároz az alkotó. Sok más összetevő mellett éppen a pontos szerkezet teszi lehetővé a fantázia szabad működését, annak ellenére is, hogy minden hang, minden ritmus adott a zeneműben.

Végül Thomas Tallis Felix namque című műve hangzik el, Kondor Ádám átiratában. Mint azt az átirat készítőjétől megtudhatjuk, a darabot egy virginálkötetből ismerjük, a hosszú akkordok azonban arra utalnak, hogy szerzőjük inkább orgonára szánta alkotását. A mostani változat ezt a kettősséget őrzi. A fafúvók az orgonasípokat, a cimbalom pedig a virginál pengetett hangjait idézik meg a hallgatóban. Merész értelmezés, amely izgalmas hangzást, új, s jelen esetben jól kiaknázott lehetőségeket teremtett az előadók számára.

Lényeg a lényeg: azt hiszem, a szűk szakma elégedett lehet ezzel a kiadvánnyal.
A három fiatalember vagány fotóját és az ismertető kétféle anyagát tekintve azonban úgy érzem: ők ennél szélesebb réteget akartak megérinteni. A szerzők írásai mellet ugyanis van egy másik bevezető is, Jovánovics György tollából. Be kell vallanom, az ő sorait olvasva nekem először sírni támadt kedvem, hogy ilyen, Best magazinos szöveggel adnak ki egy jó lemezt:
„Ez a melankólia azonban nem Ockeghem kozmikus melankóliája, hanem evilági érzelem, mint valami kollektív közösségi gyász éppen megélt fájdalmának utójátéka, ami azonban csak nyolc ütemen át tart. A cimbalom első ütésével a közösség újjászületését éljük át minden harsányságtól mentes, szelíd, kezdődő ünnepeként.”

Ehhez képest Szabolcsi Bence hírszerkesztőként hat a maga régies, cirkalmas szóvirágaival. De aztán alkalmaztam a háztartási gépek tesztelésekor szokásos, ún. „háziasszony” tesztet, és megkérdeztem néhány laikus ismerősömet, mit szólnak a zenéhez és a szöveghez. És láss csodát: kortárs zene és átirat ide, posztromantikus esztétikai eszmefuttatás oda, nekik tetszett.
Az ötlet tehát jónak bizonyult: az átiratok, a tálalás végül is mindenki számára emészthetővé tette a lemez anyagát.