Bejelentkezés Regisztráció

Vidéken

Adriana-repríz Szegeden (Adriana Lecouvreur)

2009-01-12 22:36:40 Heiner Lajos

2009. január 11.
Szeged
Szegedi Nemzeti Színház

CILEA: Adriana Lecouvreur

Cilea operájának – a tavalyi Mezzo-fesztivál keretében bemutatott – előadásáról a Momus már beszámolt.
Január elején négy estén ismét színre került a darab, részben a premier közreműködőivel, részben a szegedi társulat tagjaival.
A rendezésről itt nem kívánok írni, taglalták már épp elég helyen, immáron a nyomtatott recenziók is elérhetőek, vagy lassan azok lesznek.
Viszont annál inkább szeretnék beszámolni a főbb szerepeket január 11-én alakító énekesekről, annál is inkább, mert kettőjüket „élőben” még sose hallottam, a címszerepet megformáló Kónya Krisztinát pedig főszerepben nem.

Értelemszerűen a primadonnáról: Kónya Adrianája több mint reménység, ez egy majdnem teljesen kiforrott profi művész produktuma. A hang jelenleg a szerep kívánta terhelhetőség határmezsgyéjén jár, a művésznő okosan tartalékolt az utolsó felvonásra, elsősorban a gyönyörű pianók, pianissimók ragadtak meg, de megszólalt az „ütős” IV. felvonás is.
Jelentős teljesítmény.

Ambivalens vagyok színpadi riválisát (Érsek Dóra – Bouillon hercegnő) illetően. Értékelem megjelenését, játékát, de nem hinném, hogy ezzel a hanggal ezt a szerepet, szerepkört kellene énekelnie – egy Elena Nicolai, egy Simionato, Cossotto, Obrazcova, vagy napjainkban Olga Borodina fachja ez a partitúra. A volumen talán meglenne, de forszírozva, a voce időnként – terhelés alatt – kellemetlenül „üt”. Talán nem véletlen, hogy következő szerepe Szegeden Cherubino lesz...

László Boldizsár (Maurizio) megítélésével pedig egyszerűen gondban vagyok. Tegyük nagymamáink klasszikus konyhamérlegébe a pluszt és a mínuszt:
+: Nagyszerű megjelenés (sőt, tenoristánál különösen ritkán nagyszerű megjelenés!)
–: Diszkósított jellegű színjátszás (nem tudom, ab ovo így, avagy rendezői instrukció?)
+: Figyelemre méltóan szép hang, árnyalt (dinamika!) éneklésre való törekvés.
–: Helyenként furcsa hangképzés, időnként bántó manírok.

Furcsán könnyű, ha úgy tetszik, furcsán nehéz szerep persze az övé. Nem kell c-ket szórni (az utolsó felvonás h-ja gyönyörűen „jött ki”), ám rengeteg b van a kottában, kellemetlen láge a legtöbb tenornak. (Persze Domingónak épp ez felel meg – talán emiatt merte vállalni ismét Maurizio szólamát a Metropolitanben, 41 esztendővel ottani debütálása után, hát majd meglátjuk, azaz meghalljuk, reményeim szerint bő egy hónap múlva beszámolhatok róla kedves Olvasóinknak).
Lászlót illetően: nálam a mérleg két serpenyője most egyik oldalra sem billen. De tudnunk kell, egy mindeddig egészen más zenei műfajban tevékenykedő művész énekelte első operaszerepét, ambicionálja a váltás.
Úgy hiszem, pár év múlva több kakaópor lesz az egyik serpenyőben, mint prézli a másikban.

Kelemen Zoltán (Michonnet) esete viszont egyértelmű: immáron biztos, hogy – mutatis mutandis persze – átveszi a szegedi operajátszás baritonörökségét, Littay Gyula, Gyimesi Kálmán, Németh József helyét. Köpcösödő figurája színészileg is kiválóan illik Michonnet figurájához, a vokális alakításba szinte lehetetlen belekötni.

A számos kisebb szólam megformálói közül most egyedül Kóbor Tamást (Chazeuil abbé) emelném ki, a látottak-hallottak alapján minden remény megvan arra, hogy egy „szűkebb” periódus után mellékszerepeken át vezet majd ismét vissza a pálya a nagy tenorhősökhöz.

És hát a zenekar. A szilveszteri prágai Denevér kissé slamposan játszó együttese után felüdülés volt hallgatni Pál Tamás irányításával a Szegedi Szimfonikusokat, ezernyi színnel, árnyalattal, franciás kecsességgel játszottak. Egy barátomnak az orkesztert dicsértem, ő megrótt, mi ez a hangzás a tavalyi Otello-előadáson tapasztalthoz képest – no de, konyhai hasonlatokhoz visszatérve, egy Steakhouse bélszínjét ne vessük össze nagyanyáink lekváros palacsintájával...

Az előadás sikerét mindennél jobban példázza a konzervatívnak tartott szegedi publikum: telt ház és vastaps, egy ritkán, s olaszul játszott darabnál.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.