Hehe (Christian Jacq: Mozart - I., A Nagy Mágus)

CHRISTIAN JACQ:
Mozart - I., A Nagy Mágus
(Mozart. Le Grand Magicien)
Fordította: Rácz Judit
328 oldal
2700 Ft
Európa Kiadó

Ha megnézzük Christian Jacq magyarul megjelent regényeinek listáját, láthatjuk, hogy szerzőnk gyakorlatilag lehorgonyzott egyetlen témakörnél - Egyiptomban játszódó (leginkább ókori) történeteket mesél el, gyakran többrészes regényfolyamban. S ráadásul: kalandregény-folyamban. Fáraók, papnők, misztikum, titkok, összeesküvések.

S most mintha idegen pályára tévedne, Mozart életéről írott négykötetes ciklusának első könyvét tarthatjuk a kezünkben. Alcíme: A Nagy Mágus.
A tévelygés azonban látszólagos, Jacq már az előszóban helyre teszi a dolgokat: \"Amióta csak írni kezdtem, azaz tizenhárom éves korom óta, Mozart jelen van az életemben. Hallgattam a zenéjét és tanulmányoztam az ősi egyiptomi civilizációt, ám akkor még nem tudtam, milyen szorosan kapcsolódnak egymáshoz.\"

A történet Mozart születésének évében kezdődik, amikor Thamos, egy egyiptomi szerzetes feladatot kap az ősi titkokat őrző, ámde épp lemészárlás előtt álló Testvérektől: meg kell keresnie a hamarosan újjászülető Nagy Varázslót, mégpedig a célból, hogy átadja neki Ízisz bölcsességét és Thot könyvét, miáltal nevezett személy képes lesz visszarántani a világot a káosz széléről.
A Nagy Varázsló pedig - hogy, hogy nem - éppen egy Wolfgang Mozart nevű ember testében ölt formát.

(Ne igyunk valamit?)

A cselekmény két szálon fut, az egyiken Mozart életét követhetjük, a másikon pedig a szabadkőműves páholyok világába nyerhetünk bepillantást. A titokzatos Thamos persze mindenhol ott van, készülve arra, hogy megfelelő hátteret és motivációt biztosítson a zeneszerzőben szunnyadó spirituális erő felszínre töréséhez.

A fülszövegben azt olvashatjuk, Christian Jacq megmutatja, hogy a zenetörténet és a kalandregény bízvást összefér. Ám ez csak félig igaz. Mert valóban összefér, de ezt nem Jacq mutatja meg, és főleg nem ezzel a könyvével.
Ő csupán arról ad tanúbizonyságot, hogy még mindig tud úgy írni, mintha tizenhárom éves lenne. Lexikálisan minden a helyén van, az Allegri Miserere lejegyzésétől Aloysiáig, a szabadkőműves mesterek neveitől a páholyok rivalizálásáig, de ennél többre nem számíthatunk.
Életszerű figurákat, spontánnak tűnő szituációkat, természetesnek ható párbeszédeket ne nagyon keressünk, kalandot (ne adj\' isten: fordulatot) meg pláne.
Mozart éli jól ismert életét, kétoldalanként megír néhány K.-t, mondataiba a szerző a híres levelek tartalmát szövi bele. Emellett lépten-nyomon rózsakeresztesek, templomosok kerülnek szóba, hagyományok, beavatási rítusok említődnek meg rendszeresen, mint rendkívül fontos, ám e pár száz oldalon részletezni nem óhajtott fogalmak.

Mintha a kiadó sem vette volna olyan nagyon komolyan ezt a művet. Erre utal, hogy gyakran hiányzik a dialógust nyitó gondolatjel, időnként gépelési hibába futhatunk bele, s olykor a mondatszerkezetek is furcsára sikerednek.

A könyv története 1779-ben ér véget, amikor Wolfgang anyja halála, s a sikertelen párizsi próbálkozások után kénytelen ismét visszatérni Salzburgba.
Jön még három kötet.
Szerintem én nagyon jól megleszek azok nélkül. És bízom benne, hogy nem készül film az eposzból - de ha valami fatális félreértés kapcsán mégis, akkor remélem, nem Tom Hanks játssza majd a főszerepet.