Komoly lemez, egy komoly ember életművéből (Az MR és Fischer Ádám Kodály-lemeze)

KODÁLY ZOLTÁN:
Háry János szvit
Nyári este
Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vez: Fischer Ádám

BMC
BMC CD 141

Kodály Zoltán neve hallatán elkerülhetetlennek látszik az énekhangra íródott hatalmas életmű felemlegetése. Olyan ez, mint mikor Schubert kapcsán sokan lelkesen kiáltanak fel, hogy a dalok szerzője, megfeledkezvén nem csekély értékű szimfonikus életművéről is. Kodály esetében is hasonló a helyzet, ott van pl. a töretlen népszerűségű Galántai, vagy épp Marosszéki táncok, a kissé elfeledett C-dúr szimfónia, vagy a Bartók hasonló című műve árnyékába húzódott Concerto. A most ismertetett CD-n pedig három egyéb, tisztán szimfonikus mű. A kodályi kórusirodalom zenetörténeti értéke ma már aligha megkérdőjelezhető, de vessünk egy pillantást az emberi hangot nélkülöző, tisztán szimfonikus életmű egy szeletére is.

Zsenge gyermekkoromban rongyosra hallgattam a Háry Jánost, nem a szvitet, hanem az egész daljátékot kazettán, Ferencsik vezényletével. Egészen közel állt a szívemhez. A kis kazettás doboz, a pirosas grafikával ellátott borító, kellemes, birtokolni való kompakt kis objektum, benne a mesével. Rajta a Tiszán innen..., a Bordal, a Toborzó és a többi híres nóta. Sok olyan opera van a zeneirodalomban, melynek szvit változatai, ha nem is egyenrangúak az eredetivel, de önállóan is teljességükben élvezhető zenekari darabbá nemesülnek a koncertpódiumokon. Légyen bár szentségtörés, a Háry János szerintem nem ilyen. A hat zeneszámra redukált darab, bár a tételek egyenként nagyszerűek, még kivonatnak is soványka eredményt hoznak a daljáték színes teljességéhez képest. Ezt a darabot tényleg az ízes dalok, a díszes jelmezek, a sosemvolt bohém huszárvilág látványa teszi egyedivé és eredetivé, igaz, az énekhangokat pótolandó itt-ott lényeges szerephez jut egy-egy szólóhangszer, ami oldja az énekhang hiányát. A szvitet hallgatva a Háry János történettel egyáltalán nem összeegyeztethetetlen szomorkás, borongós visszatekintés érzése töltött el. Mintha a szvit szűkre szabott, nosztalgiával és szokatlan éleslátással átszőtt emlék lenne a teljes darab színekben tobzódó, gazdag régvalójával szemben.

A Rádiózenekar Kodály néhány jelentős zenekari darabjából válogatott lemezének ez a mű a nyitó darabja. Természetes tehát, és előbbi dohogásom ellenére nyilvánvaló, hogy ezen a lemezen csakis a zenekari kivonat kaphatott helyet.

Határozott előadás ez. Komolyan vett interpretáció, pedig Fischer Ádám nem csinál semmi szokatlant, mindössze nagyon összeszedi a zenekart, a hangzást, és kiemelten ügyel a tempókra, arányokra. Nincs tehát újraértelmezés, új Kodály előadói hagyomány, de van koncentráltság, és az eddigi előadásokhoz mérten szokatlan drámai erő.

A korai alkotói korszakból való Nyári este el-elkalandozó, laza szövésű hegy-völgyei, majd az érettebb periódusban keletkezett Felszállott a páva követi a rövid tételekből álló szvitet. Két terjedelmesebb szimfonikus mű a zeneszerzői pálya első, illetve középső szakaszából. Az egyik a zenekari kísérletezés idejéből való, a másik pedig a kiteljesedett kompozíciós eszközök birtokában, de a II. Világháború vészjósló árnyéka alatt született nagyszabású darab.

A Nyári este is magán hordozza Kodály komoly természetét, még ha igen korai is a mű, és az újabb kutatások szerint a később Toscanini számára eszközölt átdolgozás sem változtatott túl sokat az 1906-os eredetin. Megmártózás a szárnypróbálgató Kodály első határozott komponálási teljesítményében, melyet az előadás néhány dermesztően szépre sikeredett fúvósszólója tesz még emlékezetesebbé.

A Páva-variációk egy jelentős művészi és technikai eszköztárral felvértezett komponista műve. A Concertgebouw megrendelésére íródott darab - a műfaj legjobb hagyományai szerint - nem csupán bizonyos számú változata az alaptémának, hanem a kompozíció egészét szem előtt tartó, drámai ívű zenei építmény. Magában hordozza Kodály alapvető hajlamát a részletekre való odafigyelésre, és a komoly, sőt komor hangvételre. A zenekari színek és dinamikai fokozatok gondos kidolgozása mindehhez már Fischer érdeme. A játékos, gyors variációk tempóját hangsúlyosan emeli ki az előadás, teret adva a merengőbb, urambocsá meditatív részletek érzékeny megjelenítésének. Az egész koncepció drámai ívét pedig épp a mű végén hatalmas erővel kibontakozó kóda-szerű lezárás világítja meg.

A Kodály év alkalmából természetszerűleg sorjáznak az idevágó események, koncertek, sorozatok, új, vagy felújított hanghordozó kiadványok. A fentebb emlegetett Ferencsik féle előadás pl. Halász Judit közreműködésével lett újramelegítve, ami persze nem is baj; néha még manapság is úgy tűnik – vagy tán egyre inkább -, hogy Kodály zeneszerzői teljesítménye a széles közönség számára még ma sem egyértelmű, kell tehát a választék. A Rádiózenekar új lemeze sok más mellett azért érdekes, mert a CD anyagának összeválogatásakor úgy ad áttekintést Kodály talán kevésbé elismert tisztán szimfonikus életművéből, hogy közben nem áldoz a matinékoncertek műsorstruktúrájának oltárán. Komoly lemez, egy komoly ember életművéből. Természetesen mindenki számára adott a lehetőség, hogy szubjektíve ítélje meg a CD anyagát, én mégis úgy érzem, hogy pl. az egyébként nagyszerű és sokszínű Galántai táncok kissé idegenül mozogna ezen a korongon. A Háry János népszerű, de a színpadi változat sokszínű csillogását nélkülöző szvit változata, és a két, súlyával magának helyet követelő zenekari mű sajátos, de kétségtelenül működőképes triászt alkot.

Mindemellett, a Fischer Ádám keze alatt újjászerveződő Rádiózenekar egy újabb határozott lépése ez a valóban szép lemez.