Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Great Conductors of the 20th Century - Otto Klemperer

2002-11-24 00:16:00 Csont András

Az EMI nemrég indult sorozatából ezúttal Recenzens kedvenc pálcásának dupla CD-je került be a lejátszóba.
Otto Klempererről (1885-1973) a legmesésebb anekdoták forognak közszájon. Rec. nem egyet hallott a Magyar Operaházban eltöltött (1947-50) időszakából, amikor is a frakkhoz előszeretettel öltött magas szárú gumicsizmát, hogy a koncertmesterrel húzassa le kezdés előtt. Például azt a sztorit, amikor egy Trisztán előadáson, kissé késve érkezve a nézőtér felől (!) közelítette meg rohanvást a karmesteri pulpitust, átvetette magát a mellvéden, hogy következő mozdulata a beintés legyen.

A mostani CD műsorfüzete is közöl egy furcsát: Klemperer, amikor 1926-ban fel akarta venni a kapcsolatot Janacekkel, a levelet nemes egyszerűséggel ekként címezte: \"Herrn Leos Janacek, zeneszerző, Brünn\". Az már külön kézbesítési csoda, hogy a morva mester meg is kapta a küldeményt…
Bámulatos felvételek. Először is a műsor. A sorozat más tagjainál Rec. nem észlelt különösebb koncepciót: a bejátszások olykor véletlenszerűen követték egymást. Ezúttal remekelt a szerkesztő, a művek kiegészítik, vitatják egymást, ikerpárok alakulnak ki, a dialógus létrejön.

Milyen nagyszerű például egymás után hallgatni Kurt Weill Kis Koldusopera szvitjének (Kleine Dreigroschenopermusik) 1931-ben felvett részleteit (a Berlini Állami Opera zenekara) és Igor Stravinsky Pulcinella szvitjét, mely 1957. szeptember 26-án hangzott el a müncheni Herkulessaal-ban; itt a Bajor Rádió Szimfonikus zenekarát vezényli a hórihorgas varázsló.
Két nagyszerűen parodizáló zeneszerző, az irónia két virtuóza, két avatott maszkmester.
Klemperer nagyon érti az effélét, és egy pálcalegyintéssel cáfolja a tévhitet, miszerint nem lett volna humora. Volt. Csak egy kissé száraz, mint a pezsgő. Annál bizsergetőbb.
És humorból akkor tegyük még hozzá a Janacek-felvételt, ezt a csodás 1956. február 26-án készült Sinfonietta bejátszást. Klemperer jól ismeri a darabot, hisz németországi bemutatásának engedélyezését éppen ő kérte az imént idézett levélben. A bevezető fanfár a kölni rádiózenekar rézfúvóskarának valóságos apoteózisa. Aztán meg ismét a humor és a fájdalmas líra valószínűtlen elegye, különösen a csodálatos zárótételben.

A további felvételek a bécsi klasszikát idézik.
A két Mozart-szimfónia két világ. Az első, az úgynevezett \"Prágai\" amolyan klasszikus hangvételű, mértéktartó előadás, míg a második, a K. 183-as \"kis\" g-moll szimfónia csupa eszelős tűz, csupa ideges lobogás; kongeniális megszólaltatása a fiatal Mozart Sturm und Drang szellemének. Az ellentétek végtelenek: alig hihető, hogy mindkét felvétel szinte egy napon készült (1950. december 20. és 23. között a RIAS Berlin zenekar élén - a mi Fricsayink csodás csapata!)
És aztán a lemezt megkoronázó interpretáció Beethoven II. szimfóniája egy élő felvételről 1950. március 29-én a Berlini Zeneművészeti Főiskolán. Mikor hallani ilyen baljós hangon a mű lassú bevezetését? A tempók ideálisak, Klemperer soha nem vontatott-vonszolt, még a legvisszafogottabb ütemezésnél sem. Hogyan csinálta? Nem tudja senki.
Kolosszális két lemez, kötelező olvasmány.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.