Bejelentkezés Regisztráció

Hangszeres művek

„Zenét minékünk, csak zenét...” (Vékony Ildikó: With mallets and strings)

2007-08-10 09:18:00 Balázs Miklós

\"Vékony With mallets and strings (Ütőkkel és húrokkal)
Ildikó Vékony – cimbalom

BACH: Partita No. 3 in E major, BWV 1006
ZOLTÁN JENEY: Farewell to Ligeti
C. PH. E. BACH: Freie Fantasie in F sharp minor, W 67
ÁDÁM KONDOR: Hand ball paper
BACH: Sonata No. 1 in G minor, BWV 1001

BMC
BMC CD 134

Sokat hallgattam ezt a lemezt. Úgy ám. Nem csillagos nyáréjszakákba nyúlóan, vagy hosszú dologtalan délelőttökbe szaladóan, mint máskor, ha izgalmas cédére bukkanok. De hallgattam délben, mikor a cimbalom fémes csengése a fülledt pesti légben a szarkacserregés szavába vágott, és uzsonnaidőben, mikor a hangszer bongó hangja a szomszéd utcából szűrődő aszfalttörő légkalapács Belzebub-kacajával vegyült. Mert jó ez a lemez.

És micsoda izgalmas egy instrumentum ez a cimbalom – körvonalazom a felismerést már a Bach-bourrée hallgattán. Ha kell, kemény és határozott zeneszerszám, mely, mint a zongora a barbár allegrók nyomán, nagyokat kongat a nehéz ujjak terhe alatt, máskor megnyerő, könnyed és szertelen muzsikus, akár az aranybarna cukros melanzs, melynek langyos cseppjeit szájam padlásán pihentetem. És milyen jól áll neki Bach: az E-dúr partita elébb, üde és fiatalos, friss lendülettel teli, és a bölcsen pózoló g-moll szonáta végül – megannyi nemes csengés a kevélyen feszülő húrokon.

Vékony Ildikó lemeze, ha akarom, már-már végletes absztraháció, a testetlen, a dologiasságtól fosztott hangok szigorú rendje, a darabok között két, a végtelenbe sűrűsödő kortárs darabbal: Jeney Zoltán „nehéz nyelvű” búcsújával (Farewell to Ligeti) és Kondor Ádám vájt füleket is igénybe vevő Hand ball paper című kompozíciójával. A cimbalom portréja, mondanánk, egy ősi, büszke hangszeré, de ahogy Bach (és Carl Philipp Emanuel Bach) zenéje – mely olyan magától értetődő természetességgel szólal meg a cimbalmon, mintha más szerkezeten sosem játszották volna – eloldódik minden történeti hitelességre igényt formáló anyagiságtól, ugyanígy eloldódik a jelen cimbalomtól is. A meredt csendbe hasító, kérlelhetetlen, csupasz és társtalan hangok ezek még akkor is, ha egy légkalapács kínzóan evilági zajával mérkőznek. És micsoda szabadságot, kényes intimitást szül kiiktatni a bonyolult mechanikát az emberi kéz, a kalapács és a húrok közül.

Csak Kondor műve figyelmeztet minket az eltagadhatatlan fizikai jelenlétre, a ki nem iktatható matériára: a darab a hangszer zörejeiből építi fel magát, és többre aligha céloz a puszta ittlét és szükségszerű temporalitás felmutatásánál. („...a Semmibe beletartott jelenvalólét...”). Nem így a táncformákat kereső, a maga világiasságával ható Bach-zene, a megdöbbentően érett, már-már töprengőnek mutatkozó fisz-moll fantázia (C. Ph. E. Bach), vagy a rétori igényű, tiszta zengésű Jeney-darab. Kondor kompozíciója csupán a ki nem mondott, az elhallgatott válasz, vagy szándékolt félrevezetés az általuk feltett kérdésre. Vagy egy újabb kérdés talán, „mindig új vágyba szálló”, mely a kósza hangok közt tör utat magának.

Sokat hallgattam ezt a lemezt; szerettem volna újra és újra csengésre bírni a fémet. Nem azért, mert választ reméltem a kérdésekre, hanem mert újra és újra fel akartam tenni őket.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.