vissza a cimoldalra
2018-10-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61190)
Kedvenc felvételek (149)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4071)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1125)
Kimernya? (2775)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2937)
Zenetörténet (244)
Kiss B. Atilla (191)
Operett, mint színpadi műfaj (3734)
Lisztről emelkedetten (931)
Kolonits Klára (1078)
Élő közvetítések (7462)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1507)
Franz Schmidt (3200)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (289)
A hangszerek csodálatos világa (183)
Giacomo Meyerbeer (653)
Jonas Kaufmann (2276)
Opernglas, avagy operai távcső... (20149)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Pályák, szerepek - Ilosfalvy Róbert
- zéta -, 2007-06-18 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Ilosfalvy Róbert A történet kerek nyolcvan esztendővel ezelőtt, Hódmezővásárhelyen kezdődött. A helyi tanító első gyermekeként világra jött Ilosfalvy Róbert. Később született három testvére mind követte a szülői hagyományt a pedagóguspályán, egyedül ő került művészpályára. Iskoláit helyben végezte. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium akkoriban megyeszerte híres volt, nemhiába találunk Ilosfalvy egykori osztálytársai között csupa későbbi értelmiségit.

Már fiatalon kitűnt a zene iránti fogékonysága. Gyerekkorában a katolikus templom kántorának segített, sokat taposta az orgonát, fújtatott. A kántor cserébe orgonálni tanította, sőt később olykor azt is megengedte, hogy távollétében kisegítő kántorként működhessen. Ezt a kántort Tóth Lajosnak hívták, s a név nem véletlenül ismerős az operai berkekben járatosaknak. Igen, ő volt az a Tóth Lajos, aki 1946-tól 1961-ig az Operaház magánénekeseként hatalmas terjedelmű hangján a lírai és hősbariton karakterfigurák egész sorát szólaltatta meg, leghíresebb szerepe Klemperer legendás Don Giovannijában a Komtur volt, Székely Mihály és Lossonczy György partnereként.

A II. világháború vége felé az ország nyugatabbra eső területein még dúltak a harcok, amikor a Fekete Sas Szálló nagytermében már operaelőadásra, egy fővárosi utazóprodukció megtekintésére gyűltek a helyiek. A sevillai borbély került színre, olyan nevekkel, mint Rősler Endre, Gyurkovics Mária és Székely Mihály. A fiatal Ilosfalvyt, aki először találkozott operával, lenyűgözte a zene, s egy életre elköteleződött a műfajjal.

Amikor a háborút követően Tóth Lajost az akkori operai vezetés elvitte Budapestre, a 18 esztendős Ilosfalvy Róbert lett a kántor. Egy év kántorkodás után 1946-ban ő is a fővárosba költözött, népi kollégista lett, majd hamarosan a Zeneakadémiára került. A fontosabb tanárai Szabolcsi Bence, Kodály Zoltán voltak, az énektechnika alapfogásait Molnár Imre, Jászó Györgyné, Lendvai Andor keze alatt sajátította el. Évfolyamtársa volt mások mellett Erdélyi Miklós, Kovács Dénes, Melis György, Réti József és Várhelyi Endre is.

A zeneakadémiai évek vége felé Magyarországon már hidegháborús szelek fújtak. A szovjetbarát kormányzat igyekezett keleti mintára felépíteni az "új világ" kulturális életét. Az éppen Magyarországon turnézó Alekszandrov Együttes mintájára létrehozták a Honvéd Művészegyüttest. ("Mi jobbat csinálunk" - mondta a "csizmás miniszter", Veres Péter.) Pénz nem számított. Így hamarosan operai minőségű énekesgárda állt rendelkezésre. Itt kezdte a szakmát mások mellett Réti József, Tarnay Gyula, Palcsó Sándor és Ágai Karola is. Ilosfalvy még zeneakadémistaként lett az együttes tagja.

1953-ban Bukarestben Világifjúsági Találkozót rendeztek, ez a szocialista világ fiataljainak nagy megmérettetése volt akkoriban. Magyarországot Melis György, Házy Erzsébet, Szőnyi Olga és Ilosfalvy képviselte a műfajban, s még olyan nevek is előfordultak a mezőnyben, mint Nikola Nikolov, Nicola Herlea vagy Ludovic Spiess. A kollégákat megelőzve az opera kategória első díját Ilosfalvy Róbert hozta el. S milyen az élet: a döntőben Bánk nagyáriáját és Walter versenydalát adta elő.

Ekkor üzent neki előéneklés és meghallgatás nélkül Tóth Aladár, az Operaház igazgatója. Az ifjú Ilosfalvyt Dárday Andor, a legendás hírű művészeti titkár fogadta, aki minden különösebb magyarázkodás nélkül a kezébe nyomta a Hunyadi László zongorakivonatát, azzal, hogy 1954. május 8-án lesz a premier. Nem valami aprócska comprimarióval debütált hát az operaszínpadon, hanem mindjárt egy címszereppel. A váratlan bemutatkozás nagy sikert aratott. Ilosfalvy főbb partnerei a Ház nagyjai, Gyurkovics Mária, Takács Paula és Fodor János voltak. Másnap személyesen fogadta őt Tóth Aladár - az előre aláírt szerződéssel.

Traviata, 1966 1954-ben operai tag lett tehát. Megindult a pályán, s mindjárt főszerepekkel. A Szöktetés Belmontéja, az Anyegin Lenszkije, s a Traviata Alfrédja voltak első színpadi figurái. Ezt követte a Hoffmann, majd a Fra Diavolo címszerepe 1959 tavaszán, igazán átütő sikerrel. Ilosfalvy ebben a korszakban jó megjelenésével, szép hajlékony, karcsú hangjával és biztos magasságával tűnt ki pályatársai közül. E hangadottságok leginkább Puccinire predesztinálták, így az olasz mester első főszerepe sem késlekedett sokáig. Ez pedig a Bohémélet Rodolphe-ja volt. Nádasdy 1937-es felújítása méltán lett reveláció. Ferencsik János csupa fiatalt vont be a produkcióba, a főbb szólamokat Ilosfalvy mellett Házy Erzsébet, Koltay Valéria, László Margit, Melis György, Palócz László és Bende Zsolt énekelték.

Tanulságos volt Ilosfalvy pályája szempontjából egy 1957-es sztori. Az Operaház a Sába királynője új betanulására készült, Asszád rettentő szerepében Ilosfalvyval. Végigcsinálta ugyan a próbákat, de a házi főpróbán visszaadta a szerepet, a dirigens Komor Vilmos nagy felháborodására. Az indok - így utólag - nagyon érthető: úgy érezte, a szólam túlzott mértékben igénybe veszi a hangszalagokat. Ilosfalvy vállalta inkább a konfliktust a nagy tekintélyű mesterrel. Ide tartozik még két, jóval későbbi történet. A 80-as évek legelején Kölnben kérték fel Kalaf szerepére, amit addig sosem énekelt. Megtanulta, de amikor kiderült, hogy váltott címszereplők mellett kétnaponta egyedül kellene helyt állnia, nem vállalta. A harmadik történet jelen sorok írójának személyes élménye. Szintén a 80-as évek kezdetén került sor Budapesten egy izgalmas Verdi-Requiem előadásra, melynek zenekari próbájára sikerült bejutnom. A koncertet (s a próbát) Kórody András dirigálta. Ilosfalvy a darab eleji belépést (Kyrie eleison) elképesztő intenzitással énekelte, majd onnantól kezdve az egész próbát halkan markírozta végig. Jelezte, hogy "a szólam megvan", de maximálisan vigyázott magára a közönség nélküli próbán. A három történet ugyanazt mutatja: Ilosfalvy hosszú távon gazdálkodott a hangjával, s mint látni fogjuk, nem eredménytelenül.

A sikeres startot váratlan megtorpanás követte. Közlekedési balesetet okozott, s elítélték. Másfél évet töltött börtönben. (A "könyvtárosi posztot" Mensáros Lászlótól és Darvas Ivántól vette át.) Az 1959/60-as évad így kényszerszünet lett. Ezt az időszakot számára - nem mindennapi módon - a szereptanulás töltötte ki. Az Operaház is szorgalmasan küldözgette a zongorakivonatokat.

Így történt, hogy a börtönből kijövet Ilosfalvy egyenesen beállhatott Kenessey Az arany meg az asszony című operájának próbáiba, Osváth Júlia és Lossonczy György partnereként. További új szólamok következtek, a Faust címszerepe, s a Macbeth egyáriás tenorhőse, Macduff. Ez utóbbi azért fontos, mert itt dolgozhatott együtt először Lamberto Gardellivel, ami későbbi pályája szempontjából is sokat jelentett. Petrovics operája, a C'est la guerre következett, s a Tell Vilmosból Arnold (azóta sem adják).

Komor Vilmosnak néhány évvel később volt lehetősége kibékülnie "hűtlen" tenoristájával. (Megtette.) 1961 decemberében a Manon Lescaut premierje zajlott le, ismét Gardelli pálcája nyomán. Des Grieux szerepe ezt követően szinte hozzánőtt Ilosfalvyhoz, szinte valamennyi fontos helyen előadhatta (Berlinben, Koppenhágában, Londonban, Moszkvában, Rómában, San Franciscóban, és még számos, kevésbé ismert operaházban). A szerep ezt követően három évtizedig állandó társául szegődött, s az első tizenöt évben szinte szimbólumszerűen. Három nyelven, magyarul, olaszul, németül énekelte.

Prévost abbé szomorú története Puccini feldolgozásában különösen jól feküdt a fiatal Ilosfalvy hangjának. A darabkezdő áriához (Tra voi belle) már 61-ben is súlyos volt a hangja, az éretlen ifjú figurájánál sokkal inkább megszólalt szenvedélyes fiatal hangja, amint megjelent Manon. Az első találkozót lezáró ária (Donna non vidi mai) már teljes fényében ragyogott föl. Innentől kezdődően a darab folyamatos emelkedést mutatott. A II. felvonás izzó szenvedéllyel telítődik meg, amint Des Grieux-Ilosfalvy megjelent. A szerelmi kettős csúcsa számomra az "Ah! Manon, mi tradisce" kezdetű jelenet. Des Grieux itt döbben rá, hogy az út (Manonnnal) szakadékba vezet, de mégis képtelen elhagyni bűnös szerelmét. Ilosfalvy pontosan érzékelteti a helyzet bonyolult kettősségét. Zaklatott hangon kiemeli a hangsúlyos magasságokat, mégis hatalmas legatókat énekel.

A következő nagyjelenet már a III. felvonás fináléja. Manont hajóval viszik rabságba. Des Grieux, ha már nem sikerült a szöktetés, maga is felkönyörgi magát a hajóra, vállalva a közös rabságot. Az operairodalom egyik legmegrázóbb jelenete, hatalmas indulatok elszabadulását indukálja. Borzasztó nehéz hitelesen és zeneileg pontosan előadni. Ilosfalvy előadásában mindig az előadás csúcspontját jelentette. Volt közben mindig egy pont, amikor az énekesi önkontroll hirtelen eltűnt, és helyébe Des Grieux kétségbeesése lépett.

Ilosfalvy a magánéletben is temperamentumos ember. Szangvinikus típus, aki sokáig csendes és béketűrő, majd gyorsan és váratlanul robban. Énekesként sem másmilyen. Des Grieux azért lehetett szerep és énekes ritka nagy találkozása, mert Prévost és Puccini hőse pontosan ilyen.

Carmen - Don José, 1968 A hatvanas évek közepén a Brankovics György, a Borisz Godunov főszerepei után a fajsúlyosabb Verdi-hősök következtek. Ekkor énekelte el A végzet hatalma és Az álarcosbál tenorszerepét. Ez idő tájt már kacsintgattak rá a külföldi operaházakból és koncerttermekből. Rendszeresen járt koncertezni Bécsbe is (elsősorban a Missa Solemnis, a IX. szimfónia, A teremtés és Az évszakok szólóit énekelte). A nagy menetet egy amszterdami Iphigenia Taurisban indította el, Alberto Erede dirigálásával 1964-ben. Ezt követte a bregenzi fesztiválon Páris szerepe Offenbach Szép Helénájából, majd Kertész István vezénylete alatt a Manon Lescaut, s Ilosfalvy immár menthetetlenül elindult a világhír felé. 1966-ot írtunk - ekkor már majdnem negyven esztendős volt.

Ezt követően sehol nem lett társulati tag. Itthon sem, mert az Operaház az egyeztetési problémákat már a vasfüggöny miatt sem vállalta. De Kölnben sem, bár ténylegesen ott élt, és sokat lépett fel az ottani színházban. Szabadúszó vendégművész státuszában élt és járta a világot az elkövetkezendő két évtizedben. Ami viszont sokkal meglepőbb: nem volt menedzsere, s ügynöke sem. Megtehette. Tehetsége és sikerei önmagában kinyitották a szükséges ajtókat. 1968-ban az első magyar énekes lehetett, aki a Carnegie Hallban magyarul énekelhetett (Psalmus Hungaricus a Londoni Filharmonikusok társaságában, Kertész vezényletével).

Köpeny - Váradi Júliával, 1973 Magyar férfiénekes sem előtte, sem azóta nem futott be olyan fényes karriert, mint ő. Elég csak ismertebb partnernőit felsorolni, jelezve, hogy a lista korántsem teljes: Fedora Barbieri, Brigitte Fassbänder, Hildegard Behrens, Maria Chiara, Helga Dernesch, Helen Donath, Geszti Szilvia, Barbara Hendricks, Gundula Janovitz, Gwyneth Jones, Dorothy Kirsten, Erika Köth, Pilar Lorengar, Christa Ludwig, Janis Martin, Marton Éva, Edith Mathis, Karita Mattila, Anna Moffo, Magda Olivero, Jeanette Pilou, Margaret Price, Lucia Popp, Anelise Rothenberger, Nadine Secunde, Anja Silja, Beverly Sills, Elisabeth Söderstrőm, Joan Sutherland, Tatjana Trojanos, Julia Varady, Astrid Varnay, Felicia Wathers.

A dirigensek listája legalább ennyire fényes: Claudio Abbado, Karl Böhm, Jesus Lopez Cobos, Colin Davies, Alberto Erede, Lamberto Gardelli, Eliahu Inbal, Rudolf Kempe, Kertész István, Carlos Kleiber, Erich Leinsdorf, Lorin Maazel, Charles Mackerras, Lovro von Matačic, Zubin Mehta, Giuseppe Patané, John Pritchard, Helmuth Rilling, Wolfgang Sawallisch, Peter Schneider, Horst Stein, Lothar Zagrosek és még sokan mások.

Fidelio - Florestan, 1975 S illik még felsorolni a legfontosabb külföldi városok nevét, ahol Ilosfalvy koncert- vagy operaelőadásai révén megfordult: Amszterdam, Berlin, Bécs, Bogota, Bregenz, Brüsszel, Firenze, Genova, Hamburg, Hannover, Köln, Leverkusen, Lisszabon, London, Madrid, Milánó, Moszkva, München, New York, Róma, San Francisco, Stuttgart (ide Wolfgang Windgassen szerződtette, aki akkortájt a direktor volt) és Zürich.

Számos, Magyarországon nem, vagy alig játszott operában léphetett fel, ráadásul fantasztikus rendezők kezei alatt. A Katja Kabanovát Kölnben Harry Kupfer, Hamburgban Peter Ustinov rendezte, a Jenufát énekelte Kölnben, Münchenben és Hamburgban (szintén Kupferrel), Az árnyék nélküli asszonyt Kölnben, Jean-Pierre Ponelle rendezésében, két alkalommal is. De rendszeresen énekelte Az eladott menyasszony, a Simon Boccanegra és a Szicíliai vecsernye idehaza ritkaságnak számító tenorszerepeit is.

Nézzünk meg ebből az időszakból egy "átlagos" hónapot, 1975 novemberét:

2. Köln Tosca
6. Zürich Fidelio
9. München A rózsalovag
11. Köln Tosca
13. Zürich Fidelio
18. Köln A trubadúr
20. Köln Tosca
22. München A rózsalovag
30. Köln Tosca

Körülbelül 50 esztendős koráig Ilosfalvyt elsősorban az olasz repertoár tenoristájaként tartották számon, néhány fontos francia szereppel. S mint láttuk, kelet-európai származása miatt szláv szerepeket is szívesen bíztak rá, melyeket ő örömmel oldott meg. 1978-ban új oldaláról ismerhette meg a közönség. A kölni operaház a Mesterdalnokok felújítására készült, melyben Stolzingi Walter szólamát két nagynevű, a német repertoárban igazán otthonos tenoristára osztották. A próbák során az elővigyázatos igazgató megkérdezte Ilosfalvyt, nem lenne-e kedve megtanulni egy jó korrepetitor segítségével a szerepet? Néhány héttel később az említett korrepetitor jelezte direktorának, hogy elkészültek a szereppel, és nagyon is alkalmasnak tartja Ilosfalvyt a színpadi beállásra. A korrepetitort amúgy Jeffrey Tate-nek hívták. A diadalmas bemutatkozást követően egy évtizedig nem is énekelte más a szólamot Kölnben.

Ahogy külföldi évei kezdetén a Des Grieux volt Ilosfalvy emblematikus szerepe, úgy a pálya második felében Walter lett az. A nevesebb Sachsok listája is félelmetes: Theo Adam, José van Dam, Karl Ridderbusch, Manfred Schenk, Hans Sotin, Bernd Weikl. A 90-es évek közepén, amikor már Budapesten is énekelhette Waltert, hirtelen egyszerre betegedett meg mindkét operaházi művész, aki Sachsot alakította. A színházi titkár a környék összes baritonjánál próbálkozott - eredménytelenül. Utolsó kísérletképpen az előadás előtt két nappal Manfred Schenknél kopogtatott. A kitűnő basszbariton előbb elhárította a kérést, de amikor kiderült, hogy Ilosfalvy lenne a partner, mégis elvállalta a beugrást. Az eredmény az évtized legjobb hazai Mesterdalnokok-előadása lett. A két művész nagyszerű egyetértésben zajló fellépése a társakat is felvillanyozta, s inspirálóan nagy előadás született.

A magyar közönségnek sokáig kellett várnia Ilosfalvy Walter-bemutatkozására. Bár 1982-ben visszaszerződött Budapestre, csak olasz szerepekben (és Bánk bánként) tűzték ki előadásra. Ezzel párhuzamosan közben sorozatosan énekelte a Stolzingit a világ fontosabb helyein. 1983-ban a Covent Gardenben (Lucia Popp, Hans Sotin, Geraint Evans és Robert Tear partnereként, Colin Davis pálcája nyomán), 85-ben Brüsszelben (Karita Mattila és José van Dam mellett, John Pritchard vezényletével), 86-ban Firenzében (megint Lucia Popp, Bernd Weikl és Herman Prey színpadi társaként, Zubin Mehta irányításával). Mindeközben az Operaház vezetése (élen Petrovics Emillel) itthon nem volt hajlandó kitűzni őt a szerepre, mert "csak" németül tudta azt. S közben jöttek-mentek a középkategóriás külföldi tenoristák, akik el-elénekelték Waltert - persze ők is németül. A jég 1991-ben tört meg, onnantól kezdődően viszont évekig csak őt hallhattuk. Ekkor 64 esztendős volt

Mesterdalnokok - Hans Sotinnal, 1983

A Stolzingi Walterhez kötődik egy bayreuthi epizód is. A Szegedi Szabadtéri Játékokon énekelte A cigánybáró tenorhősét, amikor Bayreuthból keresték őt. Azonnal be kellett volna ugrania, mert az ottani tenoristával kapcsolatosan minőségi problémák merültek fel. A lakásán nem érték el, mobiltelefon akkor nem volt. Mire utolérték, már késő volt, szegedi előadásai miatt csak később ért volna rá. Így a bayreuthi bemutatkozás elmaradt.

A szereptől a 70. születésnapján, 1997-ben, a III. felvonás koncertszerű előadásával búcsúzott el.

1982-től tehát ismét a budapesti Operaház tagja lett. Énekelte a régi sikerszerepeiből Des Grieux-t és Alvarót, a külföldön tanultak közül leginkább Radamest és Manricót. Viszont ekkor énekelhette el először az Otello címszerepét. Ilosfalvy sokáig nem hitt abban, hogy az Otello igazán neki való. Hallgatta Ramón Vinay és Mario Del Monaco felvételeit, és úgy vélte, az ő hangjának túl súlyos ez a szólam. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a budapesti közönség hosszú távolléte után igazán ebben a szerepben találkozhatott vele.

A vizsgaszituáció a művészt is lámpalázassá tette, ráadásul a bemutatót mandulagyulladással csinálta végig, így a premier nem hozott átütő sikert. Annál nagyobbat szólt néhány héttel később. Hosszú évekig ő lett Budapesten a mór. Aprólékosan kidolgozta-megtalálta azt a figurát, ami - bár nagyban különbözött a nagy elődöktől - pontosan megfelelt a belső igényességének. Ilosfalvy Otellója értelmiségi Otello. Tépelődik, gond gyötri, nem igazán tudja, mitévő legyen. Nem az ösztöneinek rabja, nem az sodorja bele a tragédiába, mint Monacót vagy Vinayt.

Ilosfalvy szerepértelmezésének kulcsát a második felvonásban találjuk meg. A felvonás Jago nagyjelenetével indul, ő diktál a továbbiakban, és Ilosfalvy-Otello ezt követően nem akar egy pillanatra sem elé kerülni. Az történik, amit a zászlós szeretne. A mór még sokáig kételkedik, de jóhiszeműsége lassan a visszájára fordul Jago ördögi intrikája révén. Ilosfalvy mórja tiszta, becsületes lélek, aki csak az egyenes utat ismeri, abban hisz. Tragédiája az utolsó felvonásban éppen ezért szól nagyot, mert még felismeri hatalmas és visszafordíthatatlan tévedését.

A budapesti Operaház még egy fontos szereppel egészítette ki Ilosfalvy pályáját. A Bánk bán címszerepe Simándy Józsefé volt évtizedekig. Ilosfalvy a pálya legelején énekelte néhányszor Ottót Simándy mellett, így volt lehetősége tanulmányozni a szerepet. (Palló Imre direktorként kérte meg erre, a moszkvai vendégjáték előtt.) 1984-ben a felújított Operaházban énekelte először, s onnantól kezdve nagyon sokszor a 80-as és 90-es évek során, egészen az utolsó előadásig.

Nagyon másképpen közelítette Bánkot, mint Simándy. Ilosfalvy Bánkja elsősorban őszinte férfi, férj és családfő, és csak másodlagosan hazafi. Előadásában a "Hazám, hazám" ária mellett éppoly kiemelt szerepe van az első felvonásbeli románcnak ("Melinda, te égi név"), vagy Melindával énekelt kettősének is. Ebben a Bánkban csak akkor támad fel a bosszú gondolata, amikor megtudja, Ottó meggyalázta családját. Gertrúddal énekelt kettőse ezért volt mindig olyan izzó.

a 2004-es operabál Az utolsó előadás 2000. október 6-án volt. A torokgyötrő második felvonás (Bánk áriája, kettősei Tiborccal, Melindával, majd Gertrúddal) végén volt egy saját értékrendjéhez képest kevésbé sikerült hang. Az önmagára mindig kényes énekes napokig nem tudta magát túltenni a dolgon, s mivel az Operaház vezetése más szerepben nem tűzte ki, úgy döntött, többet nem lép közönség elé. Hetvennegyedik életévében volt ekkor, s negyvenhat esztendő telt el az ominózus Hunyadi-debütálás óta. A közönség a 2004-es Operabálon hallhatta utoljára, amikor a Himnuszt énekelte el.

A művészpályán végig kifogástalan életet élt, a magánembert mindig háttérbe szorította, alárendelte a művészetnek. Rendkívüli intenzitással, lobogó temperamentummal készült előadásaira. Előadásonként rendszeresen 3-4 kilogrammot adott le, számára komoly fizikai terhelést jelentett a színpadi megjelenés, a játék.

A visszavonult művész napi rendszerességgel úszik, biciklizik, kondícióban tartja magát. A nagy szenvedélynek, az autóvezetésnek már csak módjával hódol. Néha felteszi régi felvételeit, olykor - csak magának - énekel néhány frázist is. Időnként részt vesz az örökös tagok találkozóján. Visszavonultan él feleségével, újságírót nem fogad.

Ma 80 esztendős, az Isten éltesse sokáig!

örökös tagok között


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Tóth-Vajna Zsombor (csembaló, orgona), Tóth-Vajna Gergely (csembaló)
"Hangulat Extra"
J.C. BACH: A-dúr szonáta négy kézre, op. 18
HÄNDEL: a-moll fúga, HWV 411
HÄNDEL: Vízi zene - Air négy kézre
HÄNDEL: Darabok zenélő órára
HÄNDEL: d-moll szvit csembalóra, HWV 437
STANLEY: a-moll voluntary, op. 6, No. 8
J.C. BACH: F-dúr szonáta négy kézre

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

A Bartók Konzi kamarazenekara
Vezényel: Tuska Zoltán
Pódiumon a Bartók konzi vonós tanszaka
A mai nap
született:
1913 • Tito Gobbi, énekes († 1984)
1925 • Luciano Berio, zeneszerző († 2003)
1931 • Szofia Gubajdulina, zeneszerző
1935 • Malcolm Bilson, zongorista
elhunyt:
1725 • Alessandro Scarlatti, zeneszerző (sz. 1660)
1799 • Karl Ditters von Dittersdorf, zeneszerző (sz. 1739)
1974 • David Ojsztrah, hegedűs (sz. 1908)