vissza a cimoldalra
2019-03-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2317)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61556)
Társművészetek (1297)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4257)
Milyen zenét hallgatsz most? (25009)
Haladjunk tovább... (230)
Kedvenc előadók (2833)
Momus társalgó (6353)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11322)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4458)
Pantheon (2326)
Balett-, és Táncművészet (5703)
Kossuth-díj (1424)
Giuseppe Verdi (1388)
László Margit (158)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3179)
Operett, mint színpadi műfaj (3865)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1612)
Franz Schmidt (3294)
Élő közvetítések (7777)
Kocsis Zoltán (661)
Opernglas, avagy operai távcső... (20204)
Miklósa Erika (1230)
A díjakról általában (1056)
Renée Fleming (1005)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

"Dzsessz te még az én utcámba!" - Kiállítás a ragtime-korszakról és hatásáról
Flór Gábor, 2007-01-31 [ Főtéma ]
nyomtatóbarát változat

Dzsessz te még az én utcámba! "Dzsessz te még az én utcámba!"
Ragtime és kupléirodalom a Monarchia utolsó évtizedeiben (1896-1920)
Petőfi Irodalmi Múzeum

Utálom a múzeumokat. Meg a kiállításokat is. Nehezen bírom elviselni, hogy a rengeteg, érdekesebbnél érdekesebb mindenféle tárgy, könyv, újság üveg alól néz vissza rám, nem foghatom a kezembe, nem lapozhatok bele (na jó, múmiák és más hasonló emberi maradványok esetében megelégszem a vizuális élménnyel, sőt, inkább kerülöm is azt). Persze, megértem én, hogy ha mindenki megfogdosná a kiállított tárgyakat, körülbelül a századik látogató után kiállítási tárgyak hiányában bezárhatna a múzeum. Akkor is utálom.

Ezt a kiállítást pedig különösen utáltam, mert itt csupa olyan holmi van, amivel szívesen bezárkóznék egy időre, és jó alaposan megnézegetném mindet, meg kiolvasgatnám, meghallgatnám. Szerencsére ez utóbbi lehetőség adott, hiszen néhány hangélményt biztosítottak a kiállítás rendezői a kiéhezett látogatóknak (egy jazz témájú kiállításon azért fura is lett volna, ha nincs így). Amúgy az ötlet maga igen különleges: lehet kiállítani sok mindent, de jazzt? Ragtime-ot? Egy olyan művészetet falak közé zárni, ami a szabadság jelképe is lehetne, alkotásai pedig a pillanatnyiság varázslata nélkül semmit nem érnek?

Történelem lehet egyáltalán a zene? Meg lehet határozni, hogy ettől eddig ilyen korszak volt, ami itt és itt ért véget, innentől meg már más korszak volt? Persze, meg lehet, hiszen folyamatosan ezt tesszük, mindenféle vélt, vagy valós határokat kreálunk, melyek hol megállják a helyüket, hol nem, de leginkább csak a kezdetek tekintetében, bár még ott sem feltétlenül.

Mert mikor is kezdődött a jazz? Meg egyáltalán: hol? Kik voltak azok a zenészek, akik elterjesztették világszerte? Milyen zenei alapokon nyugszik? Honnan fejlődött azzá, ami? És hogyan?

Micsoda kérdések ezek, gondolhatná bárki, hiszen könyvek, cikkek százai olvashatók ebben a témában, és természetesen az amerikai feketék (akiket szemérmesen nem divat mostanság négernek nevezni, holott a néger szó nem keverendő össze a pejoratív felhangú niggerrel, hanem egyszerűen a magyar nyelvben így nevezték a fekete bőrű embereket) találták ki, terjesztették el, a "fehérember" csak átvette tőlük, és természetesen manapság is Amerika a jazz igazi hazája, csak ott tudnak jól muzsikálni, csak ott születnek eredeti, előremutató alkotások, irányzatok.

Eddig sem tudtam ennek az elméletnek teljesen igazat adni, mert szerencsére eddigi olvasmányaim között nem kizárólag amerikai szerzők eléggé beszűkült látásmódú, vagy nem amerikai szerzők hasonló látásmódú írásai szerepeltek, de miután megnéztem Simon Géza Gábor és Thuróczy Gergely kiállítását, megnyugodtam némiképp: talán mégsem vagyok egyedül ezzel az elgondolásommal.

Mert a jazz valóban az amerikai feketék zenéje volt, ezt senki sem vitathatja el tőlük. Eredetére nézve pedig, az afrikai gyökereken kívül magába olvasztotta a világ zenei stílusainak legjavát, ez is tény. Elterjesztésében azonban legalább akkora szerepet töltöttek be az európai művészek, mint a tengerentúliak. Sőt.
Erre a tényre igen sok bizonyítékot láthatunk a kiállításon.

A "bolond nigger nótáknak" igen sok kedvelője volt hazánkban is éppúgy, mint Európa-szerte. A külföldről érkező dallamok persze eredeti nyelven "nem voltak az igaziak", ezért igen hamar magyar szövegek születtek hozzájuk, legtöbbször neves szerzők tollából. Legjobb példa erre a Medvetánc, azaz külföldiül az Alexander's Ragtime Band.

És nem csak egyszerűen kedvelői voltak: az új zenei divat tejes erővel hódított. A cakewalk, foxtrott, one-step és a többi, mára elfeledett nevű tánc népes tábort vonzott, a szinkópált ritmusok egzotikus varázsa alól nem tudta kivonni magát az úri és nem úri közönség.
A technika fejlődése megszüntette a távolságokat. Az aktuális slágerek napok alatt eljuthattak bárkihez, a gramofonlemezek segítségével eredetiben is, és így nem a kották alapján kellett kitalálni, hogyan is szólhat az igazi - ami jazz esetében nagy előny.

És ezt a nagy előnyt ki is használták a hazai muzsikusok, zeneszerzők. A magyar cigánybandák jobban játszottak ragtime-ot, mint az amerikaiak, sokan közülük turnéztak a világban, és Amerikába is eljutottak. Persze, az ő ragtime-juk egy kicsit már más volt, és ezzel a mással akarva-akaratlan "megfertőzték" az eredetit. Aztán visszajöttek, folytatták itthon, és bár Amerika a jazz hazája, de mégiscsak, bármennyire is kellemetlen, kialakult az európai jazz is.

Amúgy lényegében szokás szerint elkalandoztam, mert az a kiállítás nem véletlenül van a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat középpontjában ugyanis a ragtime, vagy inkább a korszak magyar irodalmi, színházi életre gyakorolt hatása áll.

Mert, ahogy már föntebb említettem, a magyar irodalom jeles alakjait is meghódította az új divat, s kiváló költőink, íróink ontották magukból a jobbnál jobb kuplészövegeket, és bár ezek általában nem kerülnek bele a gyűjteményes kiadásokba, azért bizony sokszor művészi szintre emelték a műfajt.
Az utazó, néger és blackface (feketére festett fehér művészek) társulatok nagy hatással voltak az orfeumok, kabarék, zenés színházak műsorára.
A ragtime-korszak levegője beszivárgott a művészet minden területére, mély nyomot hagyva ott.

A kiállítás anyaga teljesen más látószöget ad a látogatónak a korszakról, a jazzről. Új megvilágításba kerül a XIX-XX. század fordulójának Magyarországa, meg talán az egész jazztörténet, sőt, akár az egész történelem.
Időszakos kiállításról van szó, ami nagy kár, de talán egyszer megérjük azt a napot, amikor egy ilyen csodálatos anyagot állandó kiállításon látogathatunk, esetleg nagyobb területen, még több látnivalóval (mert biztos forrásból tudom, hogy van több kiállítanivaló).
Remélem, nem kell várni a következő századfordulóig.


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

"Orgonaexpedíció"

17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:00 : Budapest
Óbudai Társaskör

Kodály vonósnégyes:
Falvay Attila, Bangó Ferenc (hegedű), Fejérvári János (brácsa), Éder György (gordonka)
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr vonósnégyes, Op.11
SMEATAN: e-moll vonósnégyes, Nr. 1. ,"Életemből”
DVOŘÁK: F-dúr „Amerikai” vonósnégyes, Op.96

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Móri Beáta, Szalai András (cimbalom)
Klenyán Csaba (klarinét)
"Párhuzamok IV/1."
ZOMBOLA PÉTER: Institutio No1/A
TÓTH ARMAND: Négy Pindaros-i ének
SÁRI JÓZSERF: Stati
TÓTH ARMAND: Blues, tango és riffek
TÓTH ARMAND: "Tristan" partita
BALASSA SÁNDOR: Levelek a rezervátumból
TÓTH ARMAND: Örmény rapszódia
A mai nap
született:
1844 • Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov, zeneszerző († 1908)
elhunyt:
1973 • Lauritz Melchior, énekes (sz. 1890)
2002 • Gösta Winbergh, énekes (sz. 1943)