vissza a cimoldalra
2019-05-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6710)
Kimernya? (3033)
Erkel Színház (10060)
Franz Schmidt (3331)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3246)
Ilosfalvy Róbert (843)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4489)
László Margit (199)
Radnai György művészete (53)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1661)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1316)
Élő közvetítések (7868)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (977)
Zenetörténet (254)
Kedvenc magyar operaelőadók (1109)
Jacques Offenbach (474)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vántus István: Aranykoporsó
Dauner Nagy István, 2006-05-03 [ Operabemutatók ]
nyomtatóbarát változat

Vántus: Aranykoporsó 2006. április 28.
Szeged
Nemzeti Színház
VÁNTUS ISTVÁN: Aranykoporsó

Diocletianus: Gábor Géza
Prisca: Szonda Éva
Quintipor: Kóbor Tamás
Galerius: Vághelyi Gábor
Titanilla: Dér Krisztina
Trulla: Tóth Judit
sokan mások

díszlet: Juhász Katalin m. v.
jelmez: Varsányi Anna
karigazgató: Kovács Kornélia
koreográfus: Kocsis László
vezényel: Kardos Gábor
rendező: Toronykőy Attila

A város szélén lakom, ahol az autópálya kezdődik. Szerencsére jó a közlekedés, innen is elég hamar elérhetők a fontosabb, jobb koncerthelyszínek. A Zeneakadémia, vagy a Nemzeti Hangversenyterem villamossal sem több, mint fél óra, legfeljebb egy jó operaelőadásért kell többet utaznom...

Ámbár mióta teljes hosszában készen van az autópálya, Szegedet is el lehet érni két órán belül. (Ha a feleségem vezet, akkor másfél.) Egy előadást fél öt körüli indulással kényelmesen elérünk, az előadás után pedig egy sétát, kávét, beszélgetést beiktatva is hazaérünk éjjel egyre.
Ugyanez a kirándulás pár évvel ezelőtt nem csupán időben lett volna rengeteg, a régi, egynyomú ötösön töltött három-négy óra a stressztől, a folyamatos életveszélytől is elviselhetetlen volt. Egy szegedi látogatást nem nagyon lehetett megoldani ott alvás nélkül, szóval egy kulturális program meglátogatása körülményes, időigényes és drága volt.

Mára viszont egyre nagyobb a realitása annak, hogy a Magyar Állami Operaháznak a vidékkel kelljen versenyeznie. Nemrég Győr állított ki egy izgalmas Turandot-előadást, ha szezonálisan is, de Miskolcon is működik egy fesztivál, Szegeden pedig régóta szívósan és türelmesen dolgoznak azon, hogy megfeleljenek hagyományaiknak és saját igényeiknek.

A kitartó munka eredményes, egy-egy előadásuk egyre nagyobb körben válik ismertté, így inspirálva a még nagyobb érdeklődést...

Az a Faust-előadás, amit a Mezzo csatornáról egész Európában megismerhettek, talán csak véletlen volt, de aztán komoly publicitást kapott Gregor József egy forintért rendezett Don Carlosa is. A gesztusnak mi is "bedőltünk" - és egyáltalán nem bántuk meg.
De van még valami, amin nem győzünk eleget csodálkozni, amit nem lehet túlbecsülni. Szegeden a közönségcsalogató és -megtartó repertoár-előadásokon túl marad energia a "küldetésre" is.

Tavaly a szegedi illetőségű Huszár Lajos Csendjével kockáztattak - és nyertek. Az operát aztán a budapesti Nemzeti Színházban is előadták, a megismételt előadások pedig egyre több és több közönséget vonzottak.

Nagyon meg lennék döbbenve, ha a most prezentált Aranykoporsó nem hozna még több elismerést közönségtől, szakmától egyaránt, merthogy egy igen figyelemre méltó előadást láthattunk.

A zenéről:

Az 1992-ben elhunyt Vántus István darabját nem először láthatta a szegedi közönség. A darab az 1975-ös bemutatót követően még évekig repertoáron volt, sőt, ha csak részletek is, de megjelentek CD-n, a Hungarotonnál. Tudni lehetett, hogy a szerző nem tartozott a hetvenes évek szélsőségekkel kísérletező csoportjához, de üdítően messze, távol tartotta magát a már akkor avas ízű, népi dallamokra kvart-tornyokat halmozó stílustól is. Zenéje átgondolt, sőt szigorúan szervezett, a teljes darab meghallgatásakor mégis a visszafogottságát tartom legjellemzőbbnek.

Az első felvonást kimérten hömpölygőnek, statikusnak találom.
Az operát végül a nagy formák emelik fel igazán, az utólag átlátható kiemelések, hangsúlyok nyernek nagy jelentőséget. Így annál nagyobbat szólnak - zeneileg és dramaturgiailag is - az opera igazi csúcspontjai, a keresztények himnikus tömegjelenete a második felvonás végén, majd a szerelmesek szemérmes tartózkodást feladó, nagy vokális jelenetei - nem merném áriáknak nevezni - a harmadik felvonásban.
Szép zene, de talán éppen azzal éri el a legtöbbet, hogy lassan hat. Nem veszem észre, hogy pontosan mikor, de amikorra kell (a végére), hatása alá kerülök.

A rendezésről:

Tökéletesen illeszkedik a zenéhez, talán pontosan azért, mert szintén "lassan hat". Eszközei nagyon egyszerűnek látszanak, ahogy - felületes szemlélő számára - egyszerű a díszlet is. Az egész játékteret egy nagyjából kör alaprajzú dobogó foglalja el. A két szemközti oldalon különböző meredekségű lépcsők szájbarágós részletezettség nélkül reprezentálnak hol domboldalt, hol palota-előteret. A jelenetek között a dobogó elfordul, esetleg csak úgy negyven fokot, vagy ha az átrendezés, a zene tagolása kívánja, akár másfél-két fordulatnyit. Gyakorlatilag minden ezen az emelvényen történik, és jelentősége van, ha mégsem - például a vásárban forgolódó plebs szorul le róla, vagy elhagyják a bolyongó szerelmesek.
Magától értetődően lett rendkívül erős az az egyetlen pillanat, amikor az erre az emelvényre koncentrált világkép megbomlik. A második felvonás végén a dobogó szétcsúszik, kinyílik, és mintegy a föld alól emelkedik elő a keresztények seregét megjelenítő kórus.

Kivételesen erős a koreográfia is! A tánckar jelenlétét több opera-képben éreztem már feleslegesnek és zavarosnak, de most, a szoborszerűre maszkírozott figurák szinte időgép-szerűen vetítenek egy régen volt, talán igaz sem volt hátteret a hús-vér emberek mögé. Amit a színpadon látunk, az végiggondolt, szép, és ráadásul "működik".

Az előadásról:

Gábor Géza és Szonda Éva Székhelyi József bejelentésével kezdődött az előadás, mint mondta, Gábor Géza betegen, külön kérésre vállalta a fellépést.
Nem tudom, milyen lett volna, ha nem kínozza allergia, mindenesetre most, Diocletianus császárként is nagyon jó volt. A feleségét, Priscát alakító Szonda Évával együtt királyi jelenségek voltak - királyi hanggal.
Feltűnően jó hang és nagyon szép alakítás volt Titanilla szerepében Dér Krisztina. Hősszerelmes partnerét, Kóbor Tamást Don José szerepében hallottam még októberben. Akkor úgy véltem, hogy a voce nagyon szép, és az opera végére bekövetkezett fáradását, elszürkülését a zavaros rendezésnek tulajdonítottam. Innen köszönöm hálásan, hogy most igazolt engem. Ezúttal, egy épkézláb rendezésben kinyílt, és igazán imponáló vokális teljesítménnyel adta elő, hogy a rabszolgaként nevelkedő Quintipor tétovaságából hogyan csinál a harmadik felvonás végére erős és diadalmas férfit a szerelem.

Dér Krisztina, Kóbor Tamás, Tóth Judit

Kiemeltem a legjobbakat, de az előadás legnagyobb erénye talán mégis az volt, hogy egyetlen kirívóan gyenge pontja sem akadt. A kisebb szerepekben is nagyszerű énekeseket hallottunk, ráadásul - alighanem a kortárs zene bonyolultságától önkéntelenül megnövekedett koncentráció és fegyelem miatt - mindenki "összeszedetten" zenélt. Egyszerűen "ott voltak"!

Hasonló biztonságot, pontosságot - és az ezzel szinte automatikusan együtt járó hőfokot - hallottam a Kardos Gábor vezette zenekartól is.

Mindent egybevéve, egy feltűnően "egészséges", zeneileg és színpadilag is "működőképes" operát láttunk Szegeden. Olyan operát, amin óhatatlanul beindul az ember fantáziája. Több nap telt el azóta, de folyamatosan töprengek a következőkön.

  • Szegeden egy ideje már tökéletesen működik az előadások olyan blokk-rendszere, ami anyagilag gazdaságos, ugyanakkor művészi szempontból is "kézben tartható" előadásokat tesz lehetővé. A bemutató után kétnaponta - talán a díszlet lebontása nélkül - adnak elő egy szériát. A különböző bérletek tulajdonosai így kis időkülönbséggel hallhatják a frissen megtanult, még el nem slamposodott előadást. De mi lesz később? Aki időben reagál, még május negyedikén, vagy legkésőbb hatodikán láthatja a darabot, aztán a huszadik század végének kevés igazi, működőképes magyar operájának egyike lekerül a színről. Vagy legalább a helyi TV felvette?
  • Vajon mekkora a realitása, hogy egy ilyen produkciót - sok munka van benne - ugyanebben az ütemben legalább egy-egy előadásra meghívjanak ide, oda, amoda, de legalább a fővárosba? Indokolni nem lenne nehéz, csak azt kell hozzá észrevenni, hogy Vántus darabja tényleg nem pusztán szegedi specialitás, hanem egyike a kevés igazi magyar operának.
  • Vajon mikor kezdi el méltányolni a közönség, hogy ezúttal nem egy, egyébként ragyogó opera fél évszázada repertoáron tartott, trehány és slampos előadását láthatja reménytelenül lepusztult díszletek között, hanem valami tehetséggel, fantáziával és lelkesedéssel megteremtett újdonságot?

A bemutatóra mindazonáltal gyötrelmesen kevés szegedi volt kíváncsi, a második emeleti zártszékből letekintve, úgy szűk félházat láttam...

Az okok elemzésébe nem nagyon szeretnék, nem is mernék most - itt a lap alján - belefogni, ahhoz több merészség és több hely kellene, de maradéktalanul hálás vagyok a Szegedi Nemzeti Színház Operatagozatának azért, hogy ha más nem is, legalább ők időről időre szembesítenek az operajátszás jelenének nagy kérdéseivel. Aki pedig nem vette magának a fáradságot, az magára vessen.


A fotókat Veréb Simon készítette

témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
16:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Asuka Kawamura (zongora)
Haruka Iwashita (fuvola), Aya Shirai (cselló)
Asuka Kawamura zongora diplomakoncertje
HAYDN: 47. (h-moll) zongoraszonáta, Hob. XVI:32
PROKOFJEV: Szarkazmusok, op. 17
HUMMEL: Adagio, variációk és rondó egy orosz témára, op. 78
LISZT: h-moll szonáta

17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. Terem

Házimuzsika a Zeneakadémián
Falvay Attila tanítványai
MOZART: G-dúr hegedű-brácsa duó, K. 423
Székely Anna Lilla (hegedű), Borka Ráhel (cselló)
HAYDN: 38. (D-dúr) zongoratrió, Hob. XV:24
Rebecca Lopez Mena (hegedű), Blaskovics Bence (cselló), Giorgia Fabro (zongora)
HAAS: Szvit oboára és zongorára, op. 17
Bálint Dóra (oboa), Máté Emese (zongora)
SCHUMANN: 3. (A-dúr) vonósnégyes, op. 41/3
Durst-Gál Márta, Orgován Csenge (hegedű), Zsótér Zita (brácsa), Márkus Ágnes (cselló)
SCHUMANN: Fantáziadarabok, op. 73
Saki Kono (zongora), Blaskovics Bence (cselló)
Felkészítő tanárok: Falvay Attila (1, 2, 4), Botvay Károly (3), Kiss Péter (5)

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. Terem

Házimuzsika a Zeneakadémián
Csalog Gábor tanítványai

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Horváth Benjámin cselló diplomakoncertje
J. S. BACH: 3. (C-dúr) csellószvit, BWV 1009
BEETHOVEN: 4. (c-moll) vonósnégyes, op. 18/4
Szentimrei Noémi, Doffkay Eszter (hegedű), Papp Nóra (brácsa), Horváth Benjámin (cselló)
DVOŘÁK: h-moll csellóverseny, op. 104
a diplomázó barátaiból alakult zenekar
Vezényel: Ménesi Gergely

19:00 : Budapest
Erkel Színház

PUCCINI: Messa di Gloria / Lidércek

19:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Alexander Sitkovetsky (hegedű)
Anima Musicae Kamarazenekar
Művészeti vezető: G. Horváth László
HÄNDEL: Concerto Grosso
ANDRZEJ PANUFNIK: Hegedűverseny
HOLST: Szent Pál szvit Op. 29, No. 2
BRITTEN: Variációk egy Frank Bridge-témára, Op. 10

19:30 : Budapest
Nádor Terem

Granik Anna (zongora), Balogh Ferenc, Detvay M. Marcella (hegedű), Kiss Alexandra Enikő, Rudolf András (brácsa), Újházi Gyöngyi (csello)
TÓTH ARMAND: Duo Concertant
TÓTH ARMAND: Brácsa-szerenád
TÓTH ARMAND: III. vonósnégyes
TÓTH ARMAND: Eszterlánc
DOHNÁNYI: c-moll zongoraötös Op.1.
18:00 : Balatonfüred
Kisfaludy Színház

Baráti Kristóf Kossuth-díjas hegedűművész
Mendelssohn Kamarazenekar
Művészeti vezető: Kováts Péter
MOZART hegedűversenyek és szimfóniák
A mai nap
elhunyt:
1896 • Clara Schumann, zongorista, zeneszerző (sz. 1819)
2000 • Jean Pierre Rampal, fuvolista (sz. 1922)
2002 • Kónya Sándor, operaénekes (sz. 1923)