Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Két nap Tiszadobon

2005-08-15 08:48:00 Tóth Péter

\"Tiszadob, Mesélik, hogy a Fesztivál egyik szereplője, hogy saját hangversenye után elérjen még egy másik pesti fellépést is, bőven kétszáz feletti sebességgel futott bele egy traffipaxba. Én tartom a megengedett maximumot, de Tiszadob így sincs messzebb két és fél óránál. Évek óta csak terveztük, hogy írunk róla, most, ha rövid időre is, de ellátogattunk a keleti Zongoraünnepre.

- Eső az országban sehol sem várható - mondja a rádió időjárás-jelentése. Jó tudni, gondolom magamban, és erősebb fokozatra kapcsolom az ablaktörlőt, mely már alig tud megbirkózni az M3-as felett szakadó esővel. A látvány egyébként olyan, mint a mesében: az autóúttól balra gátlástalanul kék az ég, jobbra átláthatatlan fekete felhőkből ömlik az égi áldás. Aztán, ahogy elhagyom az autópályát, csendesedik az eső, majd, \"mintha mindegy volna, el is áll\". Az út mellett árusok. Van, aki gomolyát árul, s akad, aki a testét. A meg-megálló autókból, kamionokból ítélve van kereslet mindkettőre.

Tiszavasváriban tábla mutatja az utat Tiszadob felé. Előzetes útiránytervemet félretéve bekanyarodom. Egy perc múlva már egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy jól döntöttem. Arról ugyanis nem szóltak, hogy ez egy mezőgazdasági bekötőút, melynek szélessége pontosan egy kombájnnyi. Ez akkor derül ki, amikor elém kanyarodik egy arató-cséplőgép, és méltóságteljesen elfoglalja a teljes úttestet. A cseppet sem ritka szembeforgalom esetén pedig egyszerűen behúzódik az árokba.

Az Andrássy-kastélyt viszont már könnyen megtalálom. A birtok kapujában udvarias portás igazít el a gyermekvárosként is működő birtokon. A kastély oldalába épített, és egyelőre üres színpad előtt Kocsis Zoltán próbálja bűvölni a felhőket. Van is oka az aggodalomra, hiszen az időjárás idén sem volt kegyes a Zongorafesztiválhoz. Eddig egy kivételével valamennyi hangversenyt a közeli templomban voltak kénytelenek megtartani a lényegesen festőibb szabadtéri színpad helyett. Végül úgy döntenek, hogy megkockáztatják az open air előadást. Kocsis Zoltánnal és Hauser Adriennel hármasban beszélgetünk időjárásról, akusztikáról, szúnyogokról. Ez utóbbiakból - magam is gyorsan megtapasztalom - van bőven, mivel az állandó esőzés és nagy szél miatt nem tudott felszállni az egyébként napok óta készenlétben álló szúnyogirtó repülőgép.

Az eddigi fellépőkről egybehangzóan szuperlatívuszokban beszélnek, s a színvonalat egy Csajkovszkij-verseny döntőjéhez hasonlítják. Aki egy kicsit is járatos a zongoraversenyek világában, az tudja, hogy ez mit jelent.

Időm még bőven van a hangversenyig, ezért körbejárom a parkot. Mesebeli kastély, gondozott pázsit, beláthatatlan, sűrű erdő és a Tisza. A nézőtér közelében hatalmas sátor, grill specialitásokkal, sörrel, kávéval, üdítővel. Hasonló, pesti rendezvényeknél elképzelhetetlen kedvességgel és hihetetlenül alacsony árakkal. Én megkóstolom az öhönt, ami egy kicsit olyan, mint a slambuc, de a hozzáadott, helyben készült kolbász hatására pikánsabb, szaftosabb. Laktató, és nagyon finom.

Közben nézem a lassan érkező publikumot. Van abban valami báj, ahogy elegáns öltözetben a vizes füvön csúszkálva közelednek a parkolóktól a hangverseny helyszínére. Fél nyolcra aztán megtelik a nézőtér. A nagy érdeklődés miatt plusz széksorokat kellett betenni, és vagy negyvenen a színpadon is ülnek. Ahogy meglátom az első Vape feliratú flakont a szomszédaimnál, rájövök, hogy szörnyű nagyot hibáztam: elfelejtettem befújni magam az egyébként alapfelszereléshez tartozó szúnyogriasztóval.

A fecskék szorgalmasan dolgoznak, és vidám csiviteléssel élvezik a Kánaánt, amikor Kocsis belevág Bartók I. Rondójába. Az akusztikát még szoknom kell, hiszen bármilyen jó helyen is ülök, egészen más a hangzás, mint egy koncertteremben. Halkabb, szárazabb. De sok időm nincs a gondolkodásra, mert máris megszólal Mozart K.330-as C-dúr szonátája. Ezt Kocsis amúgy is szinte pedál nélkül játssza, így a fortepianós hangzás egyáltalán nem zavaró. Zavaró viszont a fel-feltámadó szél, és a gyanúsan sűrűsödő felhőzet. Kocsis egyre többször néz az égre, mígnem a 331-es A-dúr szonáta alatt előbb csak halkan, majd egyre intenzívebben el nem kezd esni az eső. A koncert félbeszakad, s mielőtt még úrrá lenne rajtunk a tanácstalanság, a rendezők közlik, hogy a hangversenyt fél óra múlva a református templomban folytatják.

A szervezés - ezt eddig is tapasztalhattam - első osztályú. Alig öt perc múlva már fiatalemberek mutatják az utat minden sarkon, segítik a parkolást, terelik a közönséget. A templomban ugyan nem látni semmit az előadóból - egy akár csak negyven centis dobogó is sokat segítene -, viszont határozottan melegebb van, mint odakint volt, szúnyogok sincsenek, és az akusztika is szinte tökéletes.

\"Tiszadob, A hangverseny tehát a Mozart-szonáta második tételének megismétlésével folytatódik, és Kocsis is mintha másként játszana. Nyugodtabban. Lazábban. És egyre valahogy egyre temperamentumosabban. Pedig még csak most jönnek az irodalom zsírosabb zongoráznivalói.

Debussy- és Schumann-művek váltogatják egymást. Arabeszkek, Suite bergamasque, Fantasiestücke, és három Novelletten. Kontrolált forték mellett hihetetlen lágy pianók. Hangszínjáték felsőfokon. A közönség pedig pisszenés - és tételszüneti köhögőroham - nélkül figyeli a produkciót. Nincs papírcsörgetés, telefoncsengés. Csak jó négyszáz, zeneéhes ember. Bár a műsor nagy részben megegyezik a januári zeneakadémiai szólóest anyagával, az előadás mégis más. Talán a helyszín, talán a családias légkör teszi, de Kocsis játéka meghittebb, mint valaha. Ilyen koncertekért érdemes fesztivált szervezni.

Szállásadóm, a hihetetlenül kedves és önzetlen Ibolya néni a kapuban vár. Mint mondja, meghallotta a hazafelé tartó autókat, innen tudta, hogy jövök. Étellel-itallal kínál, és még sokáig beszélgetünk. Elmeséli, hogy tavaly ők is meghallgatták Kocsist, s bár nem gondolták volna, mégiscsak nagyon tetszett nekik a zongoramuzsika. \"Olyan szépeket játszott.\"

A fesztivál zárónapjára az istenek is kiengesztelődnek - kéklő égbolton húzódó felhőpamacsok alatt kezdődik a Duo Scaramouche kétzongorás és négykezes hangversenye. Az 1990-ben alakult francia duó spanyol kolorittal átitatott műsorral érkezett. Õszintén szólva nem hozott különösebben lázba sem Ravel Spanyol Rapszódiája, sem De Falla Két spanyol tánca és kicsit értetlenül álltam Poulenc kétzongorás-zenekaros Concertójának négykezes előadása előtt is. A szimpatikus páros, Malvina Renault-Vieville és Filippo Antonelli korántsem mutatták azt az összeszokottságot, az együttes játék perfekcióját, az együtt muzsikálás varázsát, amit egy 15 éve működő duótól elvártam volna.

Honlapjuk tanúsága szerint igen jelentős repertoárt mondhatnak magukénak. Kár, hogy ebből a nagy választékból most az inkább jópofa, mint komolyan vehető Milhaud-opust választották záró számnak. A Scaramouche-szvit ugyanis alig több, mint közepesen érdekes szalonzene. Szerencsére a nem túl lelkes taps ellenére is adtak egy ráadást, így az alig órányi műsort és vele az egyhetes fesztivált végül is Ravel Lúdanyó meséinek talán legkedvesebb tételével, a Laideronette, impératrice des pagodes (Csúnyácska, a pagodák hercegnője) cíművel zárták. Az előzményekhez képest váratlanul sokszínű, remek előadással.

Tiszadobon alig-alig van munkalehetőség. A gyermekváros lassan megszűnik, a kastély sorsa és hasznosítása bizonytalan. Az itt lakók reménykednek benne, hogy egy komolyabb átalakítás (szállodáról, golfpályáról, hangverseny- és konferenciateremről beszélnek évek óta) majd új munkahelyeket teremt. Addig pedig marad a Zongorafesztivál ideje alatti, egyhetes \"szobáztatás\". Pedig érdemes lenne a falusi turizmusra ráállni, mert Tiszadobról elérhető távolságban van a régió szinte minden látnivalója.

\"Tiszadob






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.