Bejelentkezés Regisztráció

Operabemutatók

Ős-színpadi bemutató - A gólyakalifa

2005-05-30 11:18:00 LÁ

\"A 2005. május 28.
Magyar Állami Operaház
Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa

Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa. Fanyaloghatnánk, hogy ez csupán színpadi bemutató (még ha a szervezők ezt nem is verik nagydobra, és következetesen ősbemutatóként hirdetik). Hiszen a mű jó részét már lehetett hallani négy éve Budapesten koncertszerű előadásban. Mégis jó, hogy most színre kerül, hiszen az akkori 1, azaz egy darab előadás közönsége 95%-ban ismerősökből, barátokból állt, így a széles nagyközönség most találkozhat először a művel. Hm. \"Széles nagyközönség\" - erős túlzás. Örülni kell a kortárs művek bemutatásának, de cseppet sem megnyugtató, hogy a premiereken rendszeresen (így ma este is) meglehetősen foghíjas széksorokkal lehet találkozni.
Örvendetes, hogy az Operaház vezetősége végre magyar nyelvű előadáshoz is készített magyar feliratokat. Tartsák meg ezt a jó szokásukat.

Babits történetét a két testben élő, különváltan rossz, illetve jó énnel rendelkező Gólyakalifáról nem kell ismertetni a magyar közönség számára. Azzal együtt, hogy Balla Zsófia, a szövegkönyv készítője bizonyos motívumokat meglehetősen szabadon kezel az eredeti történetből: kiemeli a Kikiáltó személyét, és alaposan összemossa a Babitsnál világosan különálló világokat. Esterházy írta majd\' tíz évvel ezelőtt Balláról: \"…tiszteli a másikat, figyelmes, tudja, hol kell megérintenie…\". Elgondolkoztató. Mert itt nem ezt látjuk. Babits sejtelmes, gondolkoztató világát didaktikus, szájbarágós stílusban vezeti elő. Az időnkénti szebb megoldások ellenére a rímek és versezet is meglehetősen sutára sikeredett. (Említtessék meg, hogy Esterházy maga is ott ült a bemutatón a nézőtéren.)

De lépjünk is túl ezen, hiszen opera arathat óriási sikert gyenge szövegkönyv ellenére is. És Gyöngyösi Levente zenéje megérdemli, hogy odafigyeljünk rá. A zene első hallásra is befogadható. Gyöngyösi nem esik abba a hibába, mint sok kortársa: 30 évesen nem szeretné gyökeresen megreformálni a műfajt. Ügyesen dolgozik a hagyományos eszközökkel, szépen jeleníti meg a szereplők belső lelkivilágát, különösen mikor azok önmagukkal és önmagukban küszködnek. Ezzel áll ellentétben az időről-időre más zenei világból átvett elemek felvonultatása. Megvallom, fogalmam sincs, miért kell az első felvonás végén blues-szerű magánszámot elővezetnie Sylviának, azzal együtt, hogy Gyöngyösi előtt is sokan alkalmaztak operájukban más zenei közegből átvett motívumokat (Vajda, Bozay, Eötvös, Madarász - impozáns lista).

Gyöngyösi mellett a rendező is most debütált önálló munkával az Operában. Harangi Mária már dolgozhatott önállóan más intézménynél, de mintha még szokatlan lenne neki a nagy színpad. Nem is célja a darab során a színpad betöltése. A mozgások nem túl széles ívűek, díszlet gyakorlatilag alig akad, az énekkar mozgatása is többnyire tömbszerű. Igazi erőssége a világítás, illetve a fény- és füsteffektek kezelése. Ennek köszönhetően olykor gyönyörű képeket varázsol elénk, éles ellentétben a papírmasé fácskákkal és a látványosan mű-velencei betétszámmal. Mindehhez Nagy Viktória jelmezei a teljes stíluskavalkád jegyében születtek, nehezen lehetne egységes képet alkotni a szereplők ruháiról.

Az előadás szereplői közül többen részt vettek a négy évvel ezelőtti ősbemutatón is. Most is, mint akkor Tábory Elemér szerepét Sólyom-Nagy Máté keltette életre. A fiatal énekes sokat fejlődött az elmúlt években, Németországban nagyobb színpadi tapasztalatra tehetett szert, és hangja is kezd beérni. Alakításának leghatékonyabb eszköze azonban fiatalsága, lendületessége. Így Ambrus Ákosról a nagy színpadi rutin, a legjobb sminkesek és maszkmesterek ellenére sem lehet elhinni, hogy egyidős volna Elemérrel. Ez kicsit zavaró a színpadon, mivel többször szerepel egymás mellett Elemér két énje. Ambrus Ákos hangilag fáradtabbnak tűnik, de talán csak a szerephez igazodik, hiszen egyes jelenetekben megmutatja, hogy a meglehetősen vaskos zenekart is képes áténekelni.

A főszereplők mellett megjelenő hölgyeket Szolnoki Apollónia és Herczenik Anna éneklik. Nincs könnyű dolguk, mindketten rövid, de nyaktörő szólamot kaptak a szerzőtől, melyekben derekasan helytállnak. Következetlen azonban, hogy Szolnoki szabadon jár-kel a két világ közt, miközben a többi párhuzamos szereplőt különböző művészek keltik életre (Elemér-Inas, Apa-Mester stb.)

\"Kulka
fotó:terasz.hu

Rajta kívül egyetlen szereplő teheti ezt meg: a Kikiáltó. Kulka János remek alakítása. Mintegy megmutatja az énekesi gárdának, hogy a színpadon bizony színésznek is kell lenni, ez már nem koncertszerű előadás. A szövegkönyvíró és/vagy a rendező jóvoltából sátáni hatalmat kap a Kikiáltó személye. A mű elején és végén egyaránt csöndesen megjelenik; ő segít rádöbbenni a két főszereplőnek saját helyzetére, ő az, akinek joga van Elemér két énjét közelíteni egymáshoz, és érezteti, hogy ő tudná a megoldást is a kettéhasadt én problémájára. A rendező részéről nagyon ötletes és aranyos a bábjáték megoldása: a bábokat jelmezbe öltözött kisgyermekek alakítják.

A kisebb szerepekben is lehetett jó teljesítményeket látni. Csavlek Etelka az Anya szerepében még illúziókeltő. Fried Péter hangjának megfelelően kemény, erős Apa-figurát alakít, miközben Mitilineou Cleo hangjával üde, kedves Szobalányt varázsol elénk. Gavodi Zoltán Fősegéde nem csak hangilag megfelelő, de színészi alakítással is jól mutatja a kétszínű, erőszakos köpönyegforgatót.

Négy évvel ezelőtt A gólyakalifa előadásán hallhattam először Gábor Géza basszusát. A mostani előadáson sajnos nem ő, hanem Tóth János énekli a Mestert, hol komikusra, hol keményre véve a figurát. Hálátlan szerepet kapott Gerdesits Ferenc, akinek betétszámként egy olasz dal másolatát kell elénekelnie. Kissé stílustalanul, erőből próbálja megoldani a feladatot, a jelenet azonban elsősorban a rendezés miatt nem sikerülhet: a látványosan műolasz Gondolásnak és a környezetnek esélye sincs velencei hangulatot keltenie.

A szereplők mellett ki kell emelni a kevés szerepét összefogottan előadó énekkart, illetve a zenekar teljesítményét is. Ez utóbbi Vashegyi György irányításával a darab során a legkülönbözőbb stílusokban is kipróbálhatta magát.

Szerencsés évad tehát, örüljünk az új darab(ok)nak. De nem állíthatjuk, hogy a mostani előadás végén a közönség lelkesedésében szétverte volna a házat. Talán egyszer megérjük, hogy új magyar opera bemutatóján ez is megtörténik.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.