Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Próbaüzem - BFZ a Nemzeti Hangversenyteremben

2005-01-14 23:36:00 -té.pé-

2005. január 13. - Nemzeti Hangversenyterem
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
BEETHOVEN: II. szimfónia
MAHLER: VI. szimfónia

Előre szeretném leszögezni, hogy az alábbiakban NEM hangversenykritika következik. Hogy miért akarom megúszni a dolgot - nem akarom(!) -, az előbb-utóbb kiderül.

Számok bűvöletében.

100 milliárd. Ez a meglehetősen kerek összeg áll egy hetilap címlapján a Művészetek Palotája - szerintem impozáns, mások szerint rondán monumentális - fényképe előtt. Az újság egyébként az anyósülésen pihen, de később még - igaz, nem szándékom szerint - fontos szerephez jut.

Egyelőre csak állok a Soroksári úton. Talán, ha tizedik lehetek a lekanyarodni vágyók hosszúnak igazán nem nevezhető sorában. Így aztán könnyen megszámolhatom, hogy kereken 3 autó tud átjutni egy-egy - idegesítően ritka - lámpaváltásra. A mélygarázst könnyen megtalálom, s mivel hamar felmérem, hogy ennyi oszlop közé nem igazán élmény bepasszírozni az autót, rutinosan egy szinttel lejjebb veszem az irányt. Hely bőven van. Kabát a csomagtartóba, egy pillantás az órára - még bőven van idő -, s indulás valami liftet keresni. Azaz, vissza az autóhoz! Hányas számú parkolóban is állok? 213. Jó szám. Csak el ne felejtsem. Benne van a 21-es és a 13-as is. De nem hiszek a számmisztikában. A memóriámban mégúgy sem. Fel kellene írni valahova, de persze se papír, se toll. Mindegy. Majd mondogatom magamban. És tényleg.

A gyakorlatilag üres parkolószintnek megvan az az átka, hogy nem lehet az egy irányba menetelő tömegekhez igazodni, így rögtön eltévedek egy - ezek szerint - még használaton kívüli lépcsőházban. Néhány apró termetű rágcsálóval találkozom, de ők nincsenek olyan állapotban, hogy útbaigazítsanak. Végül bejutok a palotába. Hirtelen, és főleg váratlan irányú megjelenésemmel ugyan zavarba hozom kissé az egyik hostesst, de rosszallását megtartja magának, és udvariasan útbaigazít.

Jegyemet villámgyorsan - és a szokott udvariassággal - adják át. Meg se nézem, hová szól. Előbb korzózom egyet. Nézek tátott szájjal, mint vidéki kislány a pesti moziban. Mások is bőven szántak időt az ismerkedésre, mert fél órával kezdés előtt már komoly tömeg sétál fel és alá. A vélemények eltérnek, de valami büszkeségfélét majd\' mindenki arcán felfedezni vélek. Végre nem egy magyar narancs. Nem kisebb, nem zöldebb és a miénk. A jegyem egyébként a 21. sor 13-as székére szól. Véletlen? Biztos, de legalább nem kell izgulnom a parkoló száma miatt.

A terem engem lenyűgöz. A belső tér hatalmas, de hogy mennyire, az alig-alig érzékelhető. Remek tervezéssel, lekerekített vonalakkal, ügyesen \"felpuhított\" megtört felületeivel feledteti a sematikus tervrajzok sugallta doboz-hodályt.

Az érdeklődésre és a remek szervezésre jellemző, hogy a Fesztiválzenekar csütörtöki ismétlőkoncertjére is abszolút megtelt az 1800(?), 2000(?) férőhelyes nagyterem. Ülnek mindenütt. Lent, fent, oldalt, a zenekar mögött, az orgonaüléseken, és néhányan még vagy 20 méter magasból is érdemesnek tartják figyelni az eseményeket.

Ne feledjük, a terem próbaüzemben működik. És ez a tény legkevésbé a félkész lépcsőházakra vonatkozik. Sokkal inkább a teremakusztikára. Hogy mást ne mondjak, a zengőkamrák - melyek alapvetően megváltoztatják majd a terem hangzását - egyelőre zárva vannak. Így a hangmesterek és akusztikusok egyetlen lehetősége a hangvetők emelése, döntése.

Az első benyomás: a Beethoven-szimfónia hangzása kissé távoli, száraz. Mezzofortéban a vonósok szólamai még jól elkülönülnek (ez hasznos a triola-duola menetekben), de tuttiban már maszatos a hangkép. Ilyenkor hajlamosak eltűnni a fafúvók is. A bőgők és a timpanik megemelésével valódi basszusok lettek, de egészében, kissé testetlen, és - ami nagyobb baj - erőtlen a hangzás. Nincs a hangnak volumene. Nem tölti be a teret. Miközben látom, hogy a zenekar a szokásosnál több energiát fordít a megszólalásra, a hangzó eredmény mégis kissé sápadt, szürke.

Azt mondják, hatalmas a színpad. Ez eddig sem tűnt fel, de a Mahler Hatodikhoz készülődő zenekar láttán inkább aggódom. Hogyan fognak elférni? Négyes-ötös fák, 8 kürt, 6 trombita, 2 hárfa, 2 garnitúra üstdob stb. De elférnek. És nagyot szólnak. Igazán nagyot. Persze jó a mű is, de most elsősorban a változás okát próbálom megfogalmazni magamnak. Tény, hogy nem vagyunk még hozzászokva egy ekkora teremhez. Hangzásélményeink a Zeneakadémiához kötődnek. Annak intim, kamara légköréhez. Meg kell tanulnunk másként zenét hallgatni. De ez csak az érem egyik fele. A másik az, hogy nagyon is meg kell válogatni, hogy egy-egy zenekar milyen műsorral áll színpadra.

Nyilván az akusztikai lehetőségek kipróbálása is vezette a zenekar műsorválasztását. A Beethoven-szimfóniát ilyen (és nem előadási) szempontból kudarcnak éreztem. Mahler monstre remekét telitalálatnak. Ez a terem pillanatnyilag ezekről a nagy hangigényű művekről szól. És ez nem kevés. De nem szeretnék egyetlen hangversenyélmény alapján ítéletet mondani. Sokat kell még az új hangversenyterembe járnunk, hogy megtanuljuk egymást. A zenészek, a közönség és a terem. De az állás biztató.

Visszafelé már gyorsan rátalálok a megfelelő liftre. Kis szépséghiba, hogy a 8 emberre tervezett szerkezet már 6 főnél is sípolással tiltakozik a túlterheltség ellen. Velem született intelligenciámnál fogva úgy gondolom, hogy a kétszázzal kezdődő parkolók a mínusz másodikon vannak. De ez csak részben igaz: ott is van belőlük néhány. A többi eggyel lejjebb. Aztán kiderül, hogy kár volt sietni. A mélygarázs is próbaüzemben működik. Csak állunk és várunk, hogy az egyébként készséges segítők intsenek, mehetünk. Tíz óra huszonöt. A rádió persze idelenn nem működik. Még jó, hogy van egy újságom. Tudják, a 100 milliárdos. Félszemmel olvasok, a másikkal lesem, indulhatunk-e már. Pontosan 23 perc, mire elérem a felszínt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.