Színészkurzus - János vitéz az Erkel Színházban

2003. december 20.
Erkel Színház
KACSÓH: János vitéz

János vitéz: Kaszás Attila
Iluska: Pérchy Kornélia
Bagó: Réti Attila
Francia királykisasszony: Csonka Zsuzsanna
A francia király: Haumann Péter
Mostoha: Kalmár Magda
Strázsamester: Gárday Gábor
Csősz: Hantos Balázs
Bartoló tudós: Kiss Péter
Vez.: Doman Katalin

Kezdhetném azzal, hogy micsoda ötlet Kaszás Attilára osztani János vitéz szerepét?! Hiszen nem is operaénekes! És igazam lenne. Tényleg nem operaénekes. Színész. Méghozzá jó színész. És ha nem várjuk el, hogy operistaként énekeljen, akkor nem is fogunk csalódni benne. Úgyhogy ezzel kezdem: micsoda ötlet volt Kaszás Attilára osztani Kukorica Jancsit!

Történt valami a színpadon. Régi vágyunk teljesült: színjátszás folyt az Erkel falai között. Nem így-úgy játszó énekeseket, hanem éneklő színészeket láttunk.
A jelenségnek kettős oka lehet. Az egyiket láttam, a másikat sejtem.
A darab jellegéből adódik, hogy ezúttal nem lehetett \"megúszni\" a játékot, nem arról volt szó, hogy két ária között \"majd csak elvegetálok valahogy\" a színpadon. A prózai jeleneteket nem túlélni, hanem előadni kellett. Ebben partnerre leltek és hatalmas segítséget kaptak az énekesek Haumann Péter és Kaszás Attila személyében. A végeredmény: a többiekre kivétel nélkül(!) felszabadítólag hatott a jelenlétük, a játékuk.
Valódi színházat láttunk.

A sejtésem a rendezésre vonatkozik. Ifj. Palcsó Sándor felújítása - a darab követelményeinek megfelelően - mozgatja, és játékra készteti az énekes-színészeket is. Nincs holtjáték a színpadon. Stílusos és praktikus díszletek között, szépen kivitelezett jelmezekben zajlik a játék. Meg merem kockáztatni, hogy a vendégművészek és a rendező közös munkálkodásának eredménye ez az előadás.

Ez a János vitéz egyértelműen gyerekeknek készült. A szövegkönyvbeli változtatások (humoros betoldások) és az élő állatok (idomított birkák, kutyák) szerepeltetése is a kicsik figyelmének felkeltésére, fenntartására irányul. A kísérlet sikeres: a délelőtti előadáson igen alacsony volt az átlagéletkor, de unatkozó gyereket nem láttam. Azonban mielőtt valaki azt hinné, hogy idétlen gyerekmesét csináltak a Kacsóh-műből, le kell szögeznem: felnőttek számára is szórakoztató volt.

Nem csak Kaszás Attila telitalálat a címszerepben. Haumann Péternek köszönhetően a második felvonásból egy önálló kis gyöngyszem lett: a francia király legapróbb részletekig kidolgozott figurájával ajándékozta meg a közönséget.
Kalmár Magda elképesztően hiteles boszorkányt alakít. Elképzelni sem tudom, hogyan \"állítja elő\" ezt a rikácsoló hangot, de nagyon hatásos.

Pérchy Kornélia is jól boldogul Iluska megformálásával. Jó döntés a részéről, hogy visszafogottan énekel: nem azt akarja bizonyítani, hogy egyébkor milyen technikásan tud énekelni. Alkalmazkodik a partnerhez (az eltérő éneklési stílus miatt ez korántsem mellékes az Iluska-Jancsi-duettekben), és gondot fordít az érthető szövegmondásra is.
Csonka Zsuzsannánál ez utóbbit hiányolom kissé. Az érthetőség javára áldozni kellene egy kicsit a technikából. Az alakítással nála sincs gond, hiteles királylány.

Réti Attila Bagója sem lóg ki a sorból. Többnyire a hangja is szépen szól, bár hangképzése néhol furcsa: présel, és erőből énekel.
A kisebb karakterszerepeket is jól kidolgozták. Gárday Gábor hozott anyagból is dolgozik (vö. Belcore), Kiss Péter rövid szerepében finomkodó francia tudóst formál meg, Hantos Balázs pedig az enyhén(?) ittas csősz negatív szerepét alakítja.

Mindenkit elragadott a játékkedv, és kiderült: az éneklés mellett is lehet energiát fordítani a szerepformálásra. Nehezíti a feladatot, és több munkával jár, de megéri. Csak így valósulhat meg a sokunk által hőn áhított operajátszás, mely az összművészet jegyében zajlik, és nem csupán az éneklésről szól. Akár ez volt a szándék, akár nem, ez az előadás jó fejlődési irányt mutat az opera mint művészeti ág számára. A 21. századi operajátszás mottója lehetne: színészeket, színészetet az operába!