Bejelentkezés Regisztráció

Egyéb

Karajan és a Denevér

2003-08-12 00:24:00 Szilgyo

\"Karajan Johann Strauss: Die Fledermaus
Philharmonia Orchestra
Herbert von Karajan
EMI, Great Recordings of the Century
5 67074 2

Köztudomású, hogy Herbert von Karajan, a világ első számú hanglemez-dirigense szerette az összes létező, a komolyzenéhez köthető műfajban kipróbálni magát. Természetes hát, hogy az opera és a zenekari muzsika mellett a könnyedebb - ám csak nagyritkán könnyebb - operett sem maradhatott ki. A műfaj királynőjét, A denevért a nagy K kétszer vette lemezre, 1955-ben Londonban és 1960-ban Bécsben (létezik ezenkívül élő Denevér-előadás is Karajannal, szintén Bécsből, és szintén a 60-as évek elejéről).
Az alábbiakban az első felvételről lesz szó, amely a legendás EMI-os korszak gyermeke, és a stúdió mindenható ura, Walter Legge bábáskodása mellett született. Ez az előadás a közelmúltban a Great recordings of the century sorozat darabjaként felújított hangminőségben jelent meg újra.

A felvétel monó ugyan, de olyan szép hangzásképe van, mint a korszak sztereó felvételei közül kevésnek. Elmondhatjuk, hogy az EMI hangmérnökei akkortájt nagyon értették a dolgukat, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy az 50-60-as évek Abbey Road-on készült lemezei közül nem egy a kiterjedt operai és zenekari repertoár referenciafelvételének számít. A Denevér is bátran ezek közé sorolható.

A felvételen a Philharmonia Zenekar működik közre, amely igazán nem tekinthető autentikus bécsi zenekarnak, mégsem érződik egyáltalán az előadáson, hogy a bécsi keringő dallamvilága és stílusa idegen volna tőle. Ez persze minden bizonnyal elsősorban Karajan jótékony hatásának, és főként kérlelhetetlen maximalizmusának tudható be. Aki azonban a zenekar esetében mégis hiányolná a fentebb említett bécsi stílt, azt bőségesen kárpótolják az énekesek, akik szinte kivétel nélkül elsőrangúak.

Első helyen mindenképpen Elisabeth Schwarzkopfot kell említenünk, aki Rosalindaként az előadás talán legkiemelkedőbb alakítását nyújtja. Egyszer kérlelhetetlen, máskor ellágyuló, ez az énekesnő csupán a hangjával egész egyszerűen mindent képes érzékeltetni. Az előadás - és talán az egész mű - legnagyszerűbb részét, a híres Csárdást hátborzongatóan szépen adja elő. Méltó partnere több is akad, például Eisensteinként Nicolai Gedda. Felsorolni is nehéz, hogy ez a kiváló orosz énekes hányféle szerepben csillogtatta meg képességeit. Jó néhány operett felvételen is közreműködött, és itt megint csak elemében van. Német kiejtése jónak mondható (ne feledjük, prózát is mondania kell!), és hangja is mindvégig nagyszerűen szól.

A bécsi operajátszás iskolapéldájaként Schwarzkopf mellett feltűnik az elnyűhetetlen Erich Kunz Falke doktorként, a szintén nagyszerű hangi adottságokkal rendelkező Rita Streich Adele, illetve Helmut Krebs Alfred szerepében. A szereposztás egyetlen ponton vitatható, ugyanis Orlovsky herceg szerepében egy tenoristát, Rudolf Christet hallhatjuk, aki tisztességesen végigénekli ugyan a szólamot, alakítása mégis igen nagy hiányérzetet kelt az emberben. Milyen jó is lett volna, ha a karmester és a producer ragaszkodott volna Strauss eredeti instrukcióihoz, és egy mezzoszopránt léptetnek fel a szerepben...

Összességében azonban ez a kis hiányosság remélhetőleg senkit sem gátol meg a felvétel élvezetében, hiszen sok szempontból az egyik legjobb Denevér-előadásról van szó, amelyben a korszak énekes-sztárjai egytől-egyig kiváló formájukat mutatják. Feltehetően nagyon sokunk örömére.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.