vissza a cimoldalra
2020-08-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (167)
Régizene (3734)
Pantheon (2717)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4893)
Bánk bán (2978)
Kedvenc magyar operaelőadók (1187)
Operett, mint színpadi műfaj (4530)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4039)
Franz Schmidt (3663)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2023)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1443)
Média, zene, ízlés (99)
A MET felvételei (1029)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7366)
Erkel Színház (10623)
Társművészetek (1834)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Corvette
Leírás:
Honlap:
   


Corvette (236 hozzászólás)
 
Régizene • 37322020-08-14 19:31:42

Sajna Josquin zenéje nem az én világom. Nekem ez az időszak már nagyon ingoványos, nem is tudok igazán érdemben nyilatkozni az ekkor készült művekről, ilyenkor a hang elakad. Viszont van egy lemez, amely nagyon tetszik.



Az album szerzői:

Josquin Desprez, Leonhard Kleber, Girolamo Cavazzoni, Johannes Ockeghem, Jean de Lublin, Jean Le Brung, Marco Antonio Cavazzoni, Elias Nicolaus Ammerbach, Hieronymus Vinders és Nicolas Gombert.



Látható, hogy nem tisztán Josquin szerzeményei vannak a lemezen, viszont Ockeghem kivételével mindegyiket az ő művészete ihlette. Mondjuk ez így most elég furcsán hangzik, mert a szólóorgonás daraboktól eltekintve mind olyan, mintha mindegyiket Josquin írta volna! Ez valahol egészen elképesztő. Gondoljunk bele, hogy veszünk egy J.S. Bach albumot, meghallgatjuk, cuppogunk rajta és a végén derül csak ki, hogy a 2/3-ad nem is tőle van, hanem kortársaktól vagy ma élő szerzőktől, viszont ezt nem szúrtuk ki mert esélyünk nem volt arra, hogy kiszúrhassuk. :)



Josquint ( így illik mondani, egyszerűen csak Josquin ) tartják az első nagy, világsztár zeneszerzőnek, aki akkora szaktekintély volt, hogy még halála után 200 évvel is hivatkoztak rá és idézték. Felnéztek rá és követendőnek tartották művészetét, és tényleg, tökéletesen lemásolták a stílusát. De nem ám csak a formát, hanem a beltartalmat, az eszmeiséget is! Na kit dícsérjünk ilyenkor? Josquint, aki megfertőzte a többieket szépséggel, vagy a zenésztársakat, akik fantasztikus érzékkel levették, hogy itt van ez a pali, akit érdemes tanulmányozni és a nyomdokain járni?



De ez a hasonlóság az orgonadarabok szintjén is megfigyelhető. Az elsőt Leonhard Kleber írta, a másodikat Girolamo Cavazzoni, a harmadikat Marco Antonio Cavazzoni, a negyediket Jean de Lublin, az ötödiket Elias Nicolaus Ammerbach, a hatodikat ismét Girolamo Cavazzoni. Na, ezeknél a műveknél sem találni lényegi eltérést, vagyis itt is megfigyelhető a korra oly jellemző stafétaátadás intézménye. Az orgona itt szép hangú jószág, a klaviaturája kb 1 méter széles lehet legfeljebb, ilyetén a nóták hangterjedelme igencsak szűk. Eleinte arra gondoltam, hogy a hangszeres produkciók a monotonitás megtörése miatt kerültek a lemezre, de egyre inkább élek a gyanúpörrel, hogy inkább azért, hogy rámutassanak, mennyivel másként gondolkodtak a szerzők ugyanannyi szólam és hangterjedelem esetén ha énekhangról volt szó, és akkor amikor orgonáról. Mert úgy adná magát, hogy ugyanazt a kompozíciós elvet fogják érvényesíteni mindkettőn, de nem. Ez a másik nagy meglepetés a kiadványon.



Ami az a capella nótákat illeti, nagyon igényes a kivitelezés. Kandel a saját útját járja, akárcsak a többi régizene specialista ( Meunier, Schmelzer, Van Nevel, Magraner ). Amiben a különbséget látom a többiekhez képest, az az egyes hangokon való játék. Mindegyik önálló életet él, nincs tartott statikus hang. Amikor az egyik kinyílik, a másik visszahúzódik, alig észrevehetően pulzálnak, élettel és személyiséggel vannak megtöltve. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a szólamok mindegyike azonos jelentőséggel bír, és a roppant egymásra figyelésen túl lehetőségük volt az énekeseknek önmaguk habitusát is diszkréten belevinniük a darabokba.



Tán egy éve a Bartókon Machaut egy dalocskáját adták le vagy egy tucat verzióban, és a végén arra jutottak a beszélgető felek, hogy fogalmuk sincs róla, hogy hogyan kellene őket előadni. Amikor felmerült a női énekesek kérdése az volt a válasz, hogy valszeg Machaut idejében is voltak hölgyek, akik bírták a kotta olvasásának képességét, sőt, az is valószínű, hogy az énekesek általában véve nagyon képzettek voltak és ma a profi jelzővel illetnék őket. Éppen ezért nem ördötől való ezen a lemezen a hölgyek szerepeltetése. Nagyon szép hangjuk van, és ha lehetek egy kicsit őszinte, őket tartom a lemez fénypontjának. Nagyon muzikálisak. Nélkülük kevéssé élveztem volna ezeket az amúgy elsőtől az utolsóig rém szomorú nótákat. Dúr hangnemet ne keressünk! Az nincs, kizárólag moll. Meg könnyű, sötét bársony, gazdagon hímezve arannyal, végtelen idő birtoklásának biztos tudatával.



Youtebe-on nem találtam a lemezről részleteket. Sorry.




Régizene • 37242020-08-14 14:16:38

Ez az a szerző, akiből zenetörin megvágtak. Éppen tudnék tőle ezt-azt idézni, csak hát a tubuson nincs hozzá hangzó anyag, mert a legjobb dolgok vagy nagy ritkán érhetők el ingyenesen, vagy úgy eldugják őket, hogy a jóisten nem talál rájuk. 



Akkor táguljunk egy kicsit, a mellény megbírja. :)



Ez itt egy olyan dolog lesz ismét, amely az eljátszhatatlan kategóriába tartozik. Alex Klein miközben füj párszor a száján is fog levegőt venni, de, hogy éppen hol játszik körkörös légzéssel és mikor veszi az orrán keresztül a levegőt, azt te nem fogod észrevenni. Modern hangszeres, nagyon exkluzív előadásról van szó, kéretik nem ócsárolni. :)



Violin Partita No. 3 in E Major, BWV 1006: I. Prelude (Arr. for Oboe) · Alex Klein · Johann Sebastian Bach


Régizene • 37222020-08-14 11:29:02

Tartini - Concerto in D Major D50: Grave · Il Suonar Parlante Orchestra · Vittorio Ghielmi · Alessandro Tampieri



Goethe Faustja, avagy éljen a fúziós konyha és együnk mákosgubát birkapörkölttel!



A Faust I-II. rémes olvasmánynak tűnhet annak, aki nincs tisztában az antik irodalom történeteivel és szereplőivel. Ennél a Gipsy barokk lemeznél is ez a helyzet, mert tele van utalással. A lemez címe félrevezető, gipsy helyett inkább közép-kelet európait kellett volna írni, de a marketing szempontok erősebbnek bizonyultak a művészi korrektségnél. Rajtunk és a történelmi Magyarország területén élő népektől eltekintve senki sem fogja felkapni a fejét erre a címre és kikérini magának a cigány zene és az ő népzenéjének a durva összemosását.



Szerencsés vagyok, mert már kisgyerekként ismeretségbe kerülhettem MO. népzenéjével, tárgyi és legfőképp tánckultúrájával. Mára már különbséget tudok tenni egy dunántúli, egy kalotaszegi vagy egy gyimesi között, de ugyanez áll a szerb és a valódi cigány népzenére is, amely köszönőviszonyban nincs a Váradi Roma Café, Bangó Margit vagy Boban Markovic forgótáras, kalasnyikovos, zajártalomnak is beillő műzenéivel.



A táncházmozgalomnak rengeteget köszönhetünk, mert azon túl, hogy valós képet kaphatunk hazánk népzenéjéről - amibe a cigányzene is beletartozik -, arra is felhívja a figyelmet, hogy mennyire egyedi és semmilyen más nép zenei kultúrájához nem hasonlítható a Kárpát-medence népzenéje. Nem felsőbbrendűségről van itt szó, hanem egy elképesztő dallamgazdagságról, ornamentikáról és a hangszeres játékban is megnyílvánuló temperamentumról. Hollandusoknál soha nem fog elszakadni a hegedű húrja előadás alatt, nálunk ez nem is olyan ritka jelenség. A Veszprémi Néptáncegyüttes egyik fellépésén is megtörtént ez, és a prímás becsületére legyen mondva, hogy vérző ujjal és 3 húrral is végigtolta a zenei szettet.



Visszatérve a Faustra, most nem kell frusztrálódniuk a kevésbé felkészült komolyzene rajongóknak, mert a lemez első 2/3-a egészen a 14. nótáig kellően megalapoz az eztán következő fantasztikusan izgalmas fúziós zenének. 14 műsorszámnyi gyorstalpaló már elég lesz ahhoz, hogy megértsük, hogyan is hathatott volna a cigányzene a barokk művészetre, ha lehetőséget kapott volna a parnasszusra való feljutásra. Sajna ez nem történt meg, így amit a lemezről hallunk csupán fikció. Mondhatnám: akár lehetett volna így is, de nem így lett. A cigányzenének esélye nem volt, hogy evolúciósan megtegye ezt az ugrást.



Szinetár Miklósnak vagy egy sorozata, amely egy Stradivari történetét mutatja be különböző korokon átívelve. Az egyik rész egy cigánylányról szól, aki Rákóczinak húzza a talpalávalót, majd egy olasz hegedűvirtuóz felfigyel a tehetségére, elviszi Olaszországba tanulni, a lányból híres klasszikus hegedűs lesz, majd hazalátogatva kiszáll a hintóból, odamegy a tábortűznél űlő cigányokhoz és ismét elkezd népzenét játszani, de már a csoda hangszeren. Valahol pont ezt érzem ennél a Tartini darabnál. A virtuóz felszabadultságot, a szárnyalást, az örömzenélést. Mint amikor valaki visszacsöppen abba a zenei közegbe, amely igazán való neki. Mint amikor a hal vergődik a füvön, majd visszadobják a tó hűs vizébe. Ezt a Tartinit így játszaná el egy magyar prímás. Nem 34. Rácz Laci, nem Lendvai "Csócsi" József, hanem egy népzenész Kalotaszegről vagy a Mezőségről.



A díszítések nagyon hasonlítanak a ma bevett korhű játékmód gyakorlatához, de ha kicsit is jobban odafigyelünk egyből kiderül, hogy minden pont fordítva működik. Igen, talán innen származik a barokk előadói gyakorlat. Lehet, hogy a népi kultúra ihlette a mai műzenét? Mert mi volt előbb? A népzene vagy a komolyzene? De az is lehet, hogy ez csupán szemfényvesztő hasonlatosság, mint a fraktáloknál. Jégvirág - falevél. Élő-élettelen. Cigányzene (vagy inkább mondjunk népzenét) - komolyzene.



Bárhogy is legyen, érdemes meghallgatni az albumot. Egyrészt mert tökéletesen játszható minden darab korhű hangszereken, másrészt mert megmozgatja a fantáziát. Mi lett volna ha? Gyökerezhet-e távolságtartó szenvedélyünk tárgya ebben a népi környezetben, vagy annyira ocsmány a gondolat, hogy az már sértő?



Én nem látom az éles határvonalakat. Ott van pl. a L’Homme armé c. francia dalocska, amelyet oly sokan dolgoztak fel, hogy még mise is született belőle. Egy bugyuta kis nóta. Ezek után nem lenne logikus, hogy a sokkal temperamentumosabb, élőbb és dallamosabb népi melódiák ne találhattak volna maguknak utat a komolyzene szent oltára felé?



Az a Tartini nekem nagyot ütött és kevés ennél komolyabb zenét ismerek. Furcsa, de amikor hallgatom nem megmosolyogtat, hanem pont az ellenkezője történik, mélyen elgondolkodtat. Nem vagyok nagy Tartini rajongó mert karótnyeltnek tartom a szerző műveit még akkor is, ha éppen egy zseni játsza az ördögtrillás darabját. Viszont ami ezen az alphás lemezen szól lágy, hajlékony, elegáns, organikus és végtelenül érzelmes. Nem barokkos a díszítése, hanem népi. Aki nem ismeri a díszítések fajtáit az most lemarad valamiről.



Oké, nem autentikus népzenét hallunk, hanem annak valamilyen kivonatát és ettől az előadás olyan amilyen. De az ötlet, ami mögötte van, az szerintem zseniális és nem érzem, hogy beletörött volna a bicskájuk a próbálkozásba. Ugyanakkor senkit nem bátorítanék arra, hogy megvegye ezt a lemezt. De ha van rá lehetőség, érdemes belehallgatni a vége felé. A lényeg végtére is ott van. A többi szükséges felvezetés.





 







 


Régizene • 37212020-08-14 00:23:52

 



Recomposed by Max Richter - Vivaldi - The Four Seasons, Summer - Daniel Hope



 



The Four Seasons Recomposed: Summer I · Fenella Humphreys · Covent Garden Sinfonia · Ben Palmer


Régizene • 37202020-08-13 23:54:38

Chord!



A zene egy olyan nyersanyag, amelyet nagyon sokféleképpen fel lehet dolgozni. Én szeretem a csiripörit, de ha csak azt kellene zabálnom, akkor tutira kitáraznám magamat. Az egysíkú zenehallgatást nem nekem találták ki, ezért van az, hogy próbálom színesíteni a palettát. Ez a topik pár éve befuccsolt, mert folyton csak a hold fényét faltátok. Oké. Te nem akarsz enciklopédia-cuccot, én meg nem akarok pillangómintás csészékkel telepakolt, horgolt terítős vitrint és eltartott ujjal teát szürcsölgető sznobokat.



Minél színesebb a paletta, annál jobb. Nem vagyok hajlandó határt húzni 1750-nél, és ha úgy hozza a szituáció, bárkit be fogok ide idézni, aki kapcsolatba hozható a régizenével vagy a histórizmussal.



Nem kell, hogy valami feltétlenül a legjobb legyen, mert a hibákból is rengeteget lehet tanulni. Ha az eltérő felfogású interpretációk nincsenek egymás mellé helyezve, akkor csak kevesen fogják megérteni, hogy mekkora jelentősége van a histórizmusnak. De azt is látni kell, hogy a klasszikus akadémikus képzésben részesültek egyelőre számbeli fölényben vannak, és nekik is határozott véleményük van erről az időszakról. Christine Schafer nem olyan technikával énekel, mint Alarcon angyalai? És? Nem vagyok hangfetisiszta. Harnoncourtnak is megfelelt az éneklése. Akkor most ne idézzem őt ide, mert összerondítom vele a nagy műgonddal felépített topikot? Ne vicceljünk már! Nem ugyanazt a történetet meséljük. Csodaszámba megy, ha néha a cselekmények szálai egyáltalán találkoznak. :)



Igen, úgy egy kicsit furcsa,  ahogyan Schafert zongorával kísérik, meg az is, hogy mekkora hang jár ki belőle. Neki ekkora a dinamikaátfogása. Még csak erőlködnie sem kell. És nagyon benne van a kortárs zenében, avatott szakértője a témának és ez a tudás átsüt a lemezén. Nem véltelen, hogy az Apparition albumában Purcell zenéjét George Crumb szerzeményeivel vegyíti. Egészében meghallgatva megdöbbentő hatással bír a lemez, különösen a horrorisztikus hangulatú szövegeket kell szokni. Jó, kiemeltem a projektből egy elemet, amely így egy kicsit furcsán mutat magában. De ne kérjük már számon rajta Currentzis suttogós ária felfogását! Az Apparition egy teljesen más küldetésű projekt. Sokkal inkább kortárs, mint régizene. Megpróbálja összhangba hozni a régit a maival, keresi az örök, egyetemleges tartalmat és a lehetséges kapcsolódási pontokat. A klasszikus zenei végzettséggel rendelkezők egyelőre még mindig többségben vannak, és őket is legalább annyira izgatja a régizene, mint téged. Időnként vannak csúnya melléfogásaik, de akadnak szép számmal nagyon érzékeny és figyelemre méltó mondanivalójuk is. Egyik kedvenc példám ez:



Siloti's Prelude in b minor, arranged from J. S. Bach's Prelude in e minor BWV 855a.



Egy modern kori átirat modern zongorán eljátszva. Ezt ne hozzam be ide? Ne legyen róla szó, csak az In Nomine, MB 9-ről, mert neked az fekszik, ez meg nem?



A belterjesség már sokakkal végzett. Nem szeretném, ha az inkák sorsára jutnánk. 


Régizene • 37192020-08-13 20:43:44

Hát lopom én a zenét? :)


Régizene • 37052020-08-13 12:42:53

Ezt a lemezt minden zeneművészeti szakisnak az első tanítási napon kötelezően lejátszatnám. :)



Tarantela II · Rolf Lislevand · Santiago De Murcia · Santiago De Murcia Santiago de Murcia: Codex N°4


Régizene • 37032020-08-13 12:21:53

Méricskélsz, nagyítózol, mérlegelsz, katalogizálsz, folyton a térképet nézegeted...Hogy tudsz így zenét hallgatni? Kis kalapáccsal megkopogtatod a San Pietro falát, megmondod, hogy itt-ott milyen kövekből építették fel és olyankor igazad van. Csak hát a San Pietro nem egy ásványtani gyűjtemény.



Kialakítottál magadnak egy tévedhetetlen rangsort a zeneszerzők és előadók tekintetében, majd átmentél ultraortodoxba. Szerinted ez így rendben van? Csak kérdem. :)


Régizene • 37002020-08-13 11:22:36

Te tényleg nem hallod, hogy milyen stílusosan játszik az együttes?  A zene is rendben van, nem csak szimpla koppintás. Szvsz.



Zenekarra rákerestél? Találsz majd ismerősen csengő neveket.



Ez az olaszosan lassú megjegyzés meg egyenesen öngól. 



Dixit Dominus, RV 595: I. Chorus "Dixit Dominus" · Jordi Savall · Antonio Vivaldi · Le Concert des Nations · La Capella Reial de Catalunya


Régizene • 36952020-08-12 20:51:24

ON: Currentzis. Annyira jó az az előadás, hogy meg sem érdemeljük. :)



OFF: A Tavaszi áldozata is sokkolóan jó.



The Rite of Spring: Part Two: The Sacrifice: Sacrificial Dance (The Chosen One) · Teodor Currentzis · Igor Stravinsky · MusicAeterna


Régizene • 36942020-08-12 20:40:19

Ezt a palit!



Már két hét védettséged van. Jól csinálod. :)


Régizene • 36932020-08-12 20:21:05

Illúzióim nem voltak. :)



Váltsunk! Három napja hallgatom ezt a lemezt. Vajh kiért?





Aci, Galatea e Polifemo, HWV 72 - Aria (Aci)- “Qui l’augel da pianta in pianta”



Teseo, HWV 9 - Air- “Morirò, ma vendicata” (Medea, Act V, Scene 1) 


Régizene • 36892020-08-12 17:33:34

J.S. Bach: "Nun komm, der Heiden Heiland", BWV 62 - 1. Chorus "Nun komm, der Heiden Heiland" · English Baroque Soloists · John Eliot Gardiner · The Monteverdi Choir


Régizene • 36882020-08-12 17:31:26

Csodálom, hogy ezek után Christine Schäferre ennyire immunis vagy. 



Matthäuspassion, BWV 244, Part 2: No. 49 "Aus Liebe will mein Heiland sterben" (Soprano) · Nikolaus Harnoncourt


Régizene • 36772020-08-11 20:46:25

Azzal a Kapsberger toccátával egész hétre védettséget szereztél. Tőlem azt is írhatod, hogy útálod az oboát. Minden meg van bocsátva. :)


Régizene • 36742020-08-11 20:31:09

Meg így is.


Régizene • 36732020-08-11 20:22:21

Thy hand, Belinda…When I am laid in earth (Dido’s Lament)



Így is lehet ezt.




Régizene • 36722020-08-11 18:50:48

Zsigám, tölts valami erőset! Műanyag pohárba is jó lesz.


Régizene • 36652020-08-10 20:36:21

Ja-ja. Ő pl. Mara Galassi. Kicsit? :)



Suite in D Minor, HWV 448 (arr. J.C. Smith) : VI. Chaconne · Mara Galassi Harp Music by G.F. Haendel ℗ 2010 Glossa


Régizene • 36622020-08-10 20:26:32

Ez az Astrée is itt van a gyűjteményemben. :)



Az együttes névsora brutális:




Manfredo Kraemer (violon & viole d’amour)
Pablo Valetti (violon, violon alto & viole de gambe)
Balázs Máté (violoncelle)
Lorenz Duftschmid (violone & viole d’amour)
Mara Galassi (harpe)
Rolf Lislevand (théorbe & guitare baroque)
Alessandro de Marchi (orgue & clavecin)

Régizene • 36592020-08-10 19:34:03

Nekem ez a kedvencem.



Mystery (Rosary) Sonata No. 1, "The Annunciation" · Lina Tur Bonet




Régizene • 36562020-08-10 18:58:28

Ez a linkelt áriád olyan, mint a csákány. Egyik fülemen be, a másikon ki. :)


Régizene • 36532020-08-10 16:48:33

Ha már a különbözőségekről beszélgetünk...



Biber - Rosary Sonatas - The Annunciation - Patrick Bismuth, baroque violin



Biber - Rosary Sonatas - The Annunciation - Marco Fornaciari violin



Itt tényleg gyökeresen eltérő a zenei felfogás ugyanazon mű esetén, pedig a hangok az utolsó szálig egyeznek. Ebben az esetben nincs olyan, hogy az egyik jó és korszerű, a másik meg nem és felejtsük már el végre. Jelen esetben csak az ízlésünk és a belső ritmusunk dönt a két előadás kapcsán.



A Bismuth féle előadás egy histórikus előadói koncepció utolsó állomása, egy virtuóz előadói felfogás beteljesedése, ahonnan már nem vezet tovább út. Az ő Biber előadásához, mely a milánói dóm után kiált, érdemben már nem lehet hozzátenni, csak elvenni. A felvételt a Zig-Zag jelentette meg nem akármilyen hangminőségben.



Fornaciari nagy húzása az, hogy visszahozza a darabot a fellegekből a földre, oda, ahol mindannyian járunk. Bevitte Bibert egy emberléptékű, kicsit hűvös és huzatos vidéki templomba, ahová nem vakulni járnak a hívek, hanem lecsendesedni és átadni magukat hitüknek. A falakon is csak pár egyszerű, besötétedett olajfestmény van, egyszerű fakeretben. És bizony ott ül a padokban Biber korának összes embere: a hentes, a pék, a fazekas, a koldus, a falu leggazdagabb embere, és külön padban a hóhér is. Hús-vér emberek hallgatják a hús-vér zenét egy látszólag egyszerű, nem nagy képességű zenés banda előadásában, amolyan rusztikus felfogásban. Fornaciari hallhatóan lelassítja a darabot, kvázi olyan hatást keltve vele, mintha így bárki el tudná játszani. De próbálja meg utána csinálni valaki! Ez Foné kiadvány.



Fornaciarit leginkább egy régi, 1500-as években épített olasz orgonához tudnám hasonlítani, amely egy hegyek között megbúvó cittadinában, egy kváder technikával épített középkori templomban áll, ott, ahová a fény épp csak beszűrődik a lőrésszerű ablakokon át. A hangszer első ránézésre nem valami nagy szám. Mindössze 1 manuálos, patinás, néhol inkább kopottas, a padját az orgonisták már fényesre ülték az évszázadok folyamán. A billentyűk imitt-amott lötyögnek, az egyik kicsit feljebb van, mint a másik, némelyik nyikorog lenyomáskor, a sípok közül is párat már kicseréltek, de a maradék között is találni jócskán olyat, amelyet már nem lehet rendesen behangolni, ami miatt a hangszer megszólalása kicsit hamiskásan "lebegős". Nem ordítóan, de azért odakapjuk a fülünket ha éppen egy ilyen hang szólal meg.



Fornaciari fantasztikusan jó hegedűhangon játszik, vibrátóját ezer közül felismerni. Neki minden megadatott, amire egy zenész vágyhat. Tehetség, kiváló tanárok, jó iskolák, saját zenekar, és a világ legjobb hangszerei - közöttük a saját építésű hegedűje is, mert hát ő hangszert készíteni is tud, csak úgy mellesleg. Az albumon a Biber Rosary szonáták minden egyes tételét egy másik hangszeren játsza. Ez igazi bravúr. Szeretem, ahogyan kicsit leejti a hangok végét. Ezzel jelzi, hogy nem egy robot hegedűssel van dolgunk, hanem egy élő organizmussal, aki bár hajdanán perfekcionista módon közelített a zenéhez, mára már sikerült annyit felejtenie, hogy csak a legfontosabb részekre, a lényegre koncentráljon. Az az első Rosary szonáta...ahogyan elindítja...totálisan más világ, mint ahogy Bismuth csinálja. Pedig Bismuth előadását hallgatva azt hihetnők, hogy ez az igaz, az egyedüli  és helyes megközelítés. Hát nem.



Amikor azt írom, hogy Fornaciari a maga természetes játékmódjával sokkoló, akkor az nem túlzás. Tessenek meghallgatni és többé már nem kívánkozik más lemezt betölteni a tárba. :)



A felvétel hifis szempontból is példaértékű. A hangszereknek testük, térbeli kiterjedésük van, és annyi irányból dől a hang, amennyi irányban a hangszer a teste formájából kifolyólag kisugározza azt. A legnagyszerűbb hegedűhangokat kapjuk. Ezek nem selymesek. Mert a hegedű hangja minden, csak nem selymes. Inkább mondanám recézetten zengősnek. Csúszik a gyantás vonó a húrokon, recseg-ropog a hangszer, hallani ahogyan megreccsen és interferenciák jönnek létre a testében a lélek körül. Eszelős jelenlétérzet ez. És az a bőgő kíséret! Akárcsak a magyar népzenében. Nagyvonalúan odakenve, belefeküdve, brummogósan, talán még meg is emelik a hangszert a nyakánál fogva.

Egy csoda. Csoda, csoda, csoda.


Régizene • 36482020-08-10 13:35:08

A zenében volna tökéletesség? Ebben bizonytalan vagyok. Nekem az a fontos, hogy amit hallok, az nőjön túl rajtam. Még csak el se tudjam képzelni. Amit el tudok képzelni az olyan, mintha én csinálnám. Magammal meg nem szeretek beszélgetni. :)



Szóval az előadás lepjen meg, de nagyon. :) Majd igyekszem rá példát hozni. 


Régizene • 36442020-08-09 21:26:40

 



2019 legjobb orgonás lemeze. :)



Cimarosa: 21 Organ Sonatas



Organ Sonata in C Major - Allegro, C54, F54 · Andrea Chezzi



Organ Sonata in G Minor - Andantino, C33, F33 · Andrea Chezzi



 



 


Régizene • 36422020-08-09 21:12:57

És az ebben az igazságtalan, hogy Beyer is nagyon jó. És Carmignola erre húzott lapot. KÍváncsian várom a szakma képviselőjének állásfoglalását. :)


Régizene • 36382020-08-09 20:46:45

Ha veszteségmentesen hallgatnád meg őket, egy kifinomult letapogató rendszeren, akkor szerintem bukna a sorrend és mindent Carmignola zsebelne be. Laptopról a fele sem jön át a felvételeknek. A Beyer kiadvány hangilag egy kicsit problémás.



De nem azért vagyunk itt, hogy egyenre szabjuk az ízlésünket és a fülünket. :)


Régizene • 36362020-08-09 19:38:46

Egy ráadás Spinositól.  


Régizene • 36352020-08-09 18:55:55

És a nagy kedvenc, egy lassú tétel két változatban.



Concerto per Violino in B Flat Major, RV 372a: I. Andante · Gli incogniti · Amandine Beyer



 



Antonio Vivaldi : Concerto for Violin and Strings ('in due cori') in B flat major, RV 583, 2nd movement Andante


Régizene • 36332020-08-09 18:31:16

Hány ilyen Telemann concerto van? Passz. Amit ismerek, az nem illeszthető be ide.



Viszont fordítanék a dolgon. Hány olyan mű van, amely szembemegy a Vivaldiról kialakított képpel? Ez itt pl. nagyon furcsa:



SINFONIA AL SANTO SEPOLCRO for two violins, viola and basso continuo in B minor (RV 169)



Szokatlanok a nyitó harmóniák, nem érteni, hogy mit akar velük a szerző, mintha elfelejtette volna a mondanivalóját, majd hirtelen az egész átcsap egy fúga imitációba. 




Régizene • 36302020-08-09 14:49:57

 



Ezt a kétlemezes kiadványt már a megjelenésének napján meghallgattam. 53 tétel van rajta, a linkelt a 43-as. És én egyből tudtam, hogy ez a lényeg a lemezen. A többi is jó, nagyon jó, de ez kiordított a tömegből. És tessék, Dantone is ezt filmesítette meg.



Aztán arra is rájöttem, hogy ez a rengeteg concerto nem csúk úgy beleszületett a nagy semmibe, céltalanul, hanem ezek mind Vivaldi elveszett operáinak a nyitányai. 



Ami az olasz stílust illeti, Telemann nagyon érezte. Csak valamiért nem törte vele magát. Mert Telemann ilyet is tudott:



Georg Philipp Telemann (1681-1767) Concerto in G minor for alto recorder: Allegro/Adagio/Allegro. Dorothee Oberlinger-Recorder. -Ensemble 1700-Reinhard Goebel



 



 


Régizene • 36282020-08-09 10:56:12

Ez aztán a különlegesség! Ha áttolnád a privátomra a lemezt, nagyon leköteleznél vele :)


Régizene • 36242020-08-08 21:49:17

 



  A. Vivaldi / Concerto for Viola d'Amore in D minor, RV 394 - allegro




Régizene • 36152020-08-07 23:05:21



Siet? Lehet. Nem tudom. Mihez képest siet?



Ezeket a dolgokat én már rég elengedtem. Mióta nem prekoncepcióik alapján hallgatok zenét, sokkal jobban élvezek mindent. Az utolsó műsorszám után azt éreztem, hogy borzasztóan elegánsan és magabiztosan megérkezett az új uralkodó, a névjegyét könnyed mozdulattal az üstbe ejtette, majd elfoglalta megérdemelt trónját.



Ez a lemez annyira jó, hogy nem is szabadott volna forgalomba hozni. Trezorba kellett volna zárni, vagy csak pár kiváltságosnak eljuttatni és rájuk bízni a terjesztését, hogy nekünk, poroslábúaknak legyen miután ácsingózni. A what.cd is addig volt exkluzív, amíg páran látogathatták. A végén már csak annak nem volt meghívója hozzá, aki nem akart. 



 


Régizene • 36092020-08-07 17:33:41

Az idei felfedezésem Simon Höfele. Szenzációs az idei lemeze. Ha szereted a trombitát érdemes belehallgatni.



Hummel: Trumpet Concerto in E Major, S.49: III. Rondo. Allegro





 



 


Régizene • 36082020-08-07 17:10:35

És én is szeretem a homoros előadásokat. :)



Ezt itt különösen:



Monteverdi: Pur ti miro 



Sances: Lagrimosa beltà



Remélem nem csak kettőnknek tűnt fel az előadás elképesztően magas művészi színvonala. Ezt a régi, olasz szöveget így benyesni és koncertkörülmények között előadni óriási mutatvány. Mert hát egyikőjük sem olasz. Olybá tűnik, hogy értették is amit énekeltek, mert az egzaltált mozgásuk tökéletes összhangban van a darabbokkal. Jaroussky művészetéért az esetek többségében rajongok, Lemiuxről ugyanezt már nem mondhatom el. Itt és most mindenesetre tündököl, és bár Jaroussky hozzá képest egy manócska, mégsem közönséges ami a színpadon történik.



Monteverdiről nem feltétlen ez a játékos kép él az emberek tudatában, éppen ezért minden olyan törekvést üdvözlök amely kicsit is árnyaltabb képet alakíthat ki róla. Láttunk és hallottunk már elég baromkodást a koncepciótlan művészieskedés és túlzó lazaság okán, de ez itt nem az. Kicsit pengeélen táncol a dolog, de nem vészesen. Meg hát micsoda hangszerpark van a háttérben, azért ezt se felejtsük.



Szóval lehet színvonalasan is viccesnek lenni, meg olcsó János módjára is.



Ön dönt, iszik vagy vedel. :)



 


Régizene • 36052020-08-07 15:51:54

Nem a tartalom a baj, hanem a tartalom tálalása. A hogyan. El kell döntened, hogy megmaradsz-e a rendszerben vagy átmész csepürágóba. A koncert vége bennem disszonáns érzeteket kelt.



Pluhar ráadásai egy kicsit gázosak. Itt van pl ez. Volt aki tisztességesen megtanulta a szöveget, és volt akinek már nem fért bele a fellépti díjába.


Régizene • 36032020-08-07 13:46:56

 



Nem mindenki olyan happy Orlinski produkciója kapcsán, mint te. Ha nem bánod, megosztanám veled egy illegalitásba vonult fórumtárs idevágó gondolatait.



" A komolyzene számomra nem egyenlő a komoly zenével, ahol a "komoly" a szigorú, feszes, merev, zord, stb. szinonimája.

Ugye mindannyian használtuk már pl. a "komoly" jelzőt mondjuk egy lemezjátszóra, azaz, mondtuk azt, hogy "ez egy komoly lemezjátszó", pedig nem húzta össze a szemöldökét, nem görbült sírásra a szája. Vagy mondtuk már azt, hogy "ez egy komolyan megépített erősítő", de nem gondoltuk azt, hogy az építője zord tekintettel rakta bele az alkatrészeket. A komolyzenében a "komoly" számomra ugyanúgy a jelentős, értékes, fontos megfelelője, mint ahogy a hozott példák esetén az értékes, nívós, minőségi, elsőrendű értelemben használatos mind a lemezjátszó, mind az erősítő esetében.

És ahogy nekem borsózik a hátam a "Beethoven rock ritmusban, vagy ABBA vonósnégyesre" és hasonló torz szüleményektől, ugyanúgy borsózik attól is, ha valaki egy korban egész más zenére break-elni kezd, mert az egyrészt olyan jópofa, másrészt polgárpukkasztó, miközben valódi hozzáadott értéke nincs a dolognak. Tehát nem azért viseltetek ellenérzéssel, mert valami vidámságot akartak belevinni, hanem azért, mert ezt számomra olcsó és hatásvadász eszközökkel tették, ami nem nagyobb művészi érték, mint a bohóc hasra esése a saját cipőjében a porondon.

Természetesen mindez nagyon szigorúan szerény véleményem szerint ".



 



Ami a link beszúrását illei:



" A linkbeszúró ablakban van egy olyan, hogy 'tartalom megjelenése', ott kiválasztani a célnál a 'felugró ablakban' ".


Régizene • 36012020-08-07 12:43:07

Nagy lehet az én bűnöm, hogy ennyit kell vezekelnem miatta.



A break tánc egyelőre még jobban megy Orlinskinek. Lassan elkezdhetne énekelni is. :)


Régizene • 35992020-08-07 12:07:45

" Hát, az a csodás Bill Evans, meg amit játszanak, az nekem totálisan rezonancián kívüli, vagyis, pontosabban, egy nagy nulla, egy magamutogatós széttorzított sablongyűjtemény, szerencsére nem tőle tanulnak a szomorúzenészek... szóval másképp gondoljuk, de legalább nem fulladunk az unalomba...:)"



Addig oké, hogy neked a Steps Ahead zenéje nem tetszik. Ilyen van, ízlésről kár vitatkozni. Addig is oké, hogy nem vágod a fúziós jazzt. Ilyen is van. Igaz, hogy a Brecker fivérek ( a Steps Ahead alapítói ) alapjaiban reformálták meg a jazz világát, de hagyjuk. Majd a követlező életedben letudod a hiányosságaidat. De azt állítanod outsiderként, hogy a komolyzenészek nem tőlük tanulnak, ez erősen félrevezető. Persze, hogy te nem tanulsz tőlük mert hangszeresen nincs hová beillesztened a tudásukat. :) De én és a többi fúvós nagyon pontosan halljuk, hogy Bill Evans és a többiek mire képesek, és amit lehet, próbáljuk átültetni a magunk stílusába. 



Bárcsak Pluhar is inkább őkett hallgatta volna! Akkor nem jött volna ki azzal a rettenetes Handel lemezével. Egy vállalható műsorszám van az egész korongon. Ez:



Cara sposa (Aria di Rinaldo, from Rinaldo HWV 7) · Christina Pluhar · Valer Sabadus  



Kész csoda, hogy ezt nem ízléstelenkedték el.


Régizene • 35972020-08-07 11:00:34

 



Egy ember, akinek két zenei anyanyelve van, avagy a majdnem tökéletes komolyzenei album.



The Essential - Wynton Marsalis



Egy főiskolai versenyt nyert trombitás ismerősöm kedvenc hangszeres előadója Wynton Marsalis. Pont egy éve jött velem szembe ez a kétlemezes kiadvány és rögtön meghallgattam.



Mit mondhatnék? Eszméletlen a pasas. Bámulatos, ahogyan uralja a hangszerét. Nincs az a futam, az a magas hang, amelyet erőlködés nélkül el ne tudna játszani vagy ki ne tudna fújni. Zeneileg is foghatatlan. Amikor komolyzenét játszik, semmit nem hoz magából a jazz világ modorosságából és ásítós unalmából, és viszont, a jazz felvételeiben sincs semmi merevség vagy művi mesterkéltség, amely pedig a komolyzenei előadások leggyakoribb védjegye. :) Amikor játszik valósággal dől belőle a zene, és rokonszenves személyisége is folyton átsüt a korongokon.



A Hummel trombitaverseny 3. tétele csak úgy csörren.



És bárhová nyúlsz a lemezen, három kivételtől eltekintve mindenhol kincshez érsz. A Leopold Mozart, Bach és Handel darabokat én lehagytam volna, mert mára már anakronisztikusnak hatnak ( ennyit a régizenei vonatkozásról ).



Tematikáját tekintve a kiadvány retrospektív, a barokktól a 19-20. századi darabokon keresztül a jazz felvételekig ível. Marsalis mindenevő, neki teljesen mindegy, hogy kinek a kottájából játszik. A végén már majdnem sajnálkoztam, hogy a klasszikus vonalt ennyire hanyagolja, de aztán rájöttem, hogy a lényeget már felvette és referenciául szolgálhat akár még Maurice André egykori növendékeinek is!



És itt a nagy kedvencem a Cherokee.



A leg...leg...leg. Még csak a pulzusszáma sem emelkedik meg a végére! 




Régizene • 35942020-08-06 23:40:25

Bill Evans minden idők egyik legnagyszerűbb fúvósa. A Müpában kétszer is hallottam őt élőben játszani. Két órán keresztül úgy tartotta a frontot, hogy alig tudtam elhinni. Ezek voltak életem legmeghatározóbb koncertélményei. A szomorúzenészeknek bőven volna tőle mit tanulni. De ha nem, hát nem.


Régizene • 35922020-08-06 22:52:36

Szögletesen játszik a pali. Jó az irány és a koncepció, csak a megvalósítás kissé vértelen. Kevés. A felét benne hagyta a lehetőségeknek. Szinte már álltam fel a székből és lendítettem a karomat, hogy még, még. :)



Bill Evans 06:30 és 08:45 között megmutatja, hogy hogyan is kell ezt csinálni.  


Régizene • 35912020-08-06 22:01:07

Mindjárt megsajnállak. :) Tőlem mehet a felugróablakos szerkesztés. Eközben a Marson a földről irányított robotok 10 kilométert tettek meg...


Régizene • 35852020-08-06 20:42:16

Teach me! :)


Régizene • 35822020-08-06 17:07:51

Én Busoni átiratában szeretem. Zongorán. Ennyire szélsőségesen. Hegedűn egyre kevésbé fog meg.



Az előadó személye J.S. Bach esetén mindig meghatározó. Ha Nathalie Stutzmann énekli az Agnus Deit akkor nincs panasz. Egyébként meg...


Régizene • 35802020-08-06 16:49:39

Az Les Witches lemez is ott van a szeren. Nagyon szép találat!



Már itt figyel a háttértárban. :) 


Régizene • 35772020-08-06 15:44:30

 



"Ezt nagyon komolyan vettem és úgy gondolom, ez egyéni stílusom is most jelenleg, nyílván a növendékeimnek is igyekszem átadni, de egészen megdöbbentően másképp és sokkal színesebben és élvezhetőbben is, Bach szelleméhez méltó módon szólnak így a művei, ahogyan én megközelítem őket, szerintem. "  / Ábrahám Márta /



Akkor hallgassuk meg 43:30-tól.



Ellenpontként pedig álljon itt egy másik hölgy előadó, Amandine Beyer előadása.



 


Régizene • 35762020-08-06 13:53:42

 



Az előadó szemtelenül fiatal, 1987-es születésű, ez az első önálló albuma. Az egyik tanára Andrea Marcon volt. Ha Andrea Buccarella így folytatja, akkor nagy karriert fog befutni. Hifis szempontból is érdekes a lemez, mert négy különböző csembaló szólal meg rajta eltérő mikrofonozással, Az egyiknek jó zsíros, testes hangja van, a másik meg olyan, akár egy virginál.



Maga a toccata, mint műfaj is érdekes:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Toccata



Jelszavaink valának virtuozitás és improvizáció. És ez itt most nagyon látványosan tetten érhető. A rövid daraboktól tartunk az egyre nagyobb lélegzetvételűek felé, és mire J.S. Bachhoz érünk, már több tételes szólódarabokat hallgatunk perfekt és imperfect (!) hangolásban. Csupa-csupa luxusdarab. Az előadás annyira érthető és természetes lüktetésű, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy a lélegzésem üteme is a tempókhoz igazodott. Nem állítom, hogy a toccáták könnyen befogadhatók, kell pár meghallgatás, mire megadják magukat.



Ezt itt feltétlen érdemes végighallgatni:



Rossi, M: Toccata settima 




Régizene • 35742020-08-06 09:55:48

Meghallgattam párszol az albumot és nekem is az a véleményem, hogy sikerülhetett volna jobbra is. A zene jó, a felvonultatott hangszerpark is színesíti a hangzást, kár, hogy összességében semmi mondanivalójuk a darabokkal. Ahogyan az első műsorszámban, az Ave Corpus Sanctum Gloriosi Stefani - Adolescens Protomartir-ba belép a második énekes hölgy, abban benne van az egész lemez sivársága és értelmetlensége. 



Ritkán talákozni ennyire monoton és primitív előadással. A szakiskolákban különbül éneklik Lassus motettáit. Irtózom a metronómra rakható előadásoktól, na ez ilyen. Csupa elszabott, unalmasan szürke konfekciós ruha, szorosan egymás mellett, egy hosszú állványra felhalmozva. Az ember csak áll némán előttük és nem érti, hogy ezekből a remek szövet anyagokból hogyan lehetett ennyire pocsék árut előaállítani 2014 októberében. Nekik sikerült. 



 


Régizene • 35692020-08-05 18:09:09

Akkor tessék. Csak óvatosan, még forró! Meg ne égesse a szádat :)


Régizene • 35662020-08-05 17:36:59

Kár, hogy Wolfi már nem tud reagálni a soraidra.



Allegri - Miserere




Régizene • 35642020-08-05 17:20:43

Chord csak a kékúszójú tonhalat eszi, azt is kizárólag az ML512-ről. Nekem olykor a lekozmált pörkőtt is jöhet zománcos lábasban. :) 


Olvasói levelek • 115502020-08-05 13:27:50

És most van a barokk reneszánsza.


Régizene • 35572020-08-05 13:01:51

Jól mondod tezsvírem!



Ehhez mit szólsz? Friss szerzemény.



Ave corpus sanctum gloriosi Stefani - Adolescens protomartir · La Reverdie · Claudia Caffagni




Régizene • 35552020-08-05 12:50:07

Jaj!


Régizene • 35532020-08-05 12:17:14

Amikor egyszerre ütnek le harminc hangot egy zongorán és zeng a cucc, mint a fene, az nem egy kellemes hangi élmény. Megnéznélek, amikor te felsorolod ebből a kakofóniából az egyes hangokat úgy, hogy sorrendben mondod őket és egyet sem hagysz ki. Ha abszolút hallásod van, akkor ez neked nem kihívás. Ha nincs, akkor annyi értelme foglalkozni vele, mint a levitációval. :)



Ennek a zongorista srácnak senki nem mondta meg, hogy melyik a legalsó hang. Oda sem nézett a zongorára. Miközben sorolta a hangokat, gót írással leírta a táblára, hogy Metallica. :)



A dallamírás tanulható, gyakorolható, különleges képességek nem kellenek hozzá. A zongoristák előnyben vannak, mert az ő hangszerükön diktálnak és nekik a zongora hangja sokkal jobban a fülükben van, mint a nem zongoristáknak. Én a saját hangszerem esetén már pár hang után tudom, hogy milyen hangot fogtak le éppen, de én a regiszterváltáshoz viszonyítok és onnan számítom ki pillanatok alatt a mű hangnemét! Hogy ez egy hegedűsnél hogyan működik...passz.



Ezzel a zenei folyamatos dologgal is tudnék vitatkozni. Aki tudja, hogy milyen hangot hall, az nem fog gondolkodni rajta. Leírja oszt kész. Aki meg nem tudja vagy nem biztos benne, keres egy fix pontot és ahhoz viszonyítva fejti meg a rá épülő hangközöket. Abban semmi zenei folyamat nincs, hogy egy abszolút hallású tökéletesen tudja, hogy milyen hangot hall. A zenei folyamat más. Pl., hogy elképzelsz egy tételt, ütemenként kitalálsz hozzá valamit és azt tudatosan megvalósítod. Hogy te az interpretációd alatt szolmizálva gondolkodsz vagy abszolút hangokban sorolod magadban az éppen játszott hangokat, na az már egy újabb téma. :) Előre jelzem, nem megyek bele.


Régizene • 35412020-08-04 22:05:12

Azt a mocskos...


Régizene • 35402020-08-04 21:05:11

" A hangközökre jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az alaphang eltéréseire. Nagyon sokkal".



Ez mennyire igaz!



A szolmizálást Arezzói Guido találta ki államalapításunk környékén és Kodály, módszerének ezt tette alapjává. Kodály erőfeszítéseinek köszönhetően iskolai zenei tanulmányaink során megtanuljuk a különféle ritmusképleteket, a hangközöket, az abécés hangokat, a kottaírást és kottaolvasást, az ötfokú hangsort, több tucat népdalt, és ami a legfontosabb, megtanulunk szolmizálni. Vagyis képesek leszünk a dallamot tudatosan és tonálisan tisztán reprodukálni annyiszor, amennyiszer csak akarjuk, hiszen a szolmizációs hangsorban a hangoknak pontosan megvan a helyük, felcserélni azokat nem lehet. Ergo, szolmizálással nem a véletlenen fog múlni, hogy eltaláljuk-e a hallott dallam hangjait, hanem ellenkezőleg, mindig biztosra fogunk menni és ezzel a segítséggel akár egy ötvonalas kottapapírra is képesek leszünk bármilyen, eddig számunkra ismeretlen dallamot hallás után rögzíteni. :)



A dallam reprodukálásának másik módszere az ábécés hangokkal való kódolás. Ha a szolmizálás a relatív módszer, akkor ez utóbbi az abszolút. Ti. amíg szolmizálásnál a dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó hangsort használjuk - amely bármilyen hangról kezdődhet -, addig az ábécés hangok esetén, dúr és moll skálák szerint reprodukáljuk a hallott dallamot, amelyekben az ábécés hangoknak hertzben meghatározható pontos helye van. Ezért ha valaki ábécés hangokkal akar énekelni az első dolga az lesz, hogy hangvillával kontrollálja, hogy hol van az A hang, és ehhez viszonyítva kezd majd énekelni. Vagyis, ha valaki azt énekli, hogy c,d,é,f,g,a,h,c,  (amely egy egyszerű C-dúr skála), azt teoretikusan nem kezdheti egy 442-es hangoló A hangról, hanem csak a C hang abszolút helyéről, amely jóval az A hang alatt helyezkedik el. Így talán már érthető, hogy miért van szükség 7 kereszt és 7 b előjegyzésre, és az ezekhez passzoló dúr skálákra és azok párhuzamos molljaira. :)



Az abszolút hallás megnevezés magát értelmezi, mert aki így hall, abszolút hangokat hall és abszolút hangokban gondolkodik. Nekik ez olyan természetes, mint madaraknak a repülés. A szakiban volt egy abszolút hallású zongorista srác ( állandóan gyúrt és a bicepszét méregette ). És amikor hárman leütöttünk neki harminc hangot a zongorán, lentről fölfelé egymás után elsorolta őket. A zenei versenyeket utálta, és mindig úgy szóratta ki magát az elődöntőkből, hogy a modern többszólamú példáknak csak a hangjait írta le, a ritmust rendre lehagyta. Mondjuk arra volt esze, hogy a hangok olyan távolságban legyenek a papíron, hogy aki javítja a beadványát láthassa, hogy ő tökéletesen tisztában volt a ritmussal is. Tett az egészre.



Aztán volt olyan szolfézstanárunk is, aki szentül hitte, hogy az abszolút hallás tanítható. Az élet rácáfolt. :)



Szóval az abszolút hangoknak van egy tól-ig tartománya, amely alapvetően nem zavarja az abszolút hallásúakat, viszont ha a hangközökben van jelentős eltérés őket ugyanúgy zavarja, mint téged. Oké, talán kicsit jobban, mint a nem abszolút hallásúakat, mert az ő fülük a rezgésszámok alapján kalibrált és azok alapján tájékozódik.  


Régizene • 35382020-08-04 18:58:01

Ez a vonat már elment. Remélem nincs harag.


Régizene • 35362020-08-04 18:24:04

régizene


Régizene • 35312020-08-04 14:21:23

Ez a Schubert előadás mindig kiveri nálam a biztosítékot.



Kilenc percnyi döbbenet. Tipikusan az az előadás, amely után mi, zenészek letesszük a hangszert, majd másnap beállunk feketemosogatónak egy balatoni étterembe. :) Esetleg beletörődünk a sorsunkba és próbálunk jópofát vágni a hallottakhoz, még ha rettenetesen nehéz is. Én már élőben is hallottam ezt a darabot, igaz egy másik, de legalább ekkora, ha nem nagyobb előadó tolmácsolásában. Az ember ilyenkor önkéntelenül elmosolyodik és keresi a hasonló reakciót a többi szakmabeli arcán. Meg reménytelenül magába is roskad. Mert van ami hangszeresen egy ponton túl már nem megy. 



Amikor ezt a Schubert darabot hallgatom, mindig végigfut rajtam, hogy ez az ember hány órát gyakorolhatott életében, hogy így, ilyen vonósokat megszégyenítő színvonalon tudja eljátszani ezt a nem is oboára íródott, favúvós hangszerek számára totálisan életidegen darabot.



Kezdődik ott a dolog, hogy ha nincs a Lorée hangszergyártó cég, akkor nincs ez az előadás. Ti. egy speciális hangszer kell az eljátszásához, amelyen van egy kis A hang megszólaltatását biztosító extra billentyű is. Normál oboa esetén a legmélyebb hang a kis B ( a legtöbbet ilyen építéssel árulják ), de mivel a darab a-mollban van írva, kellett az átépítés.



Kérdezhetnők, hogy minek akar valaki egy ilyen művet eljátszani? Nem elég neki az amúgy is széles hangszeres repertoár? Nem elég. Ez a pasas már mindent eljátszott ( nem ő az egyedüli a zenetörténetben ) amit oboára írtak. Únta magát - vagyis nem is ő únta magát, hanem az aki a Lorée-t megkérte, hogy gyártsa le ezt a hangszert ( persze, hogy magyar művészről van szó ) - és kedvet kapott hozzá, hogy végre ezt az átiratot is eljátsza. Ha csak a virtuozitás miatt tette volna, az is hatalmas tett lett volna, de ő túlment az öncélú brillírozáson és iszonyat zeneiséggel töltötte meg ezt a kevesebb, mint tíz percet.



Engem mindenki untat aki ezt a darabot játsza, legyen bármilyen jó hegedűs vagy csellista, viszont ezt itt reggeltől estig tudnám hallgatni, annyira jó. Kezdődik ott, hogy amikor belép a hangszer, hirtelenjében nem is tudni, hogy most oboa vagy fuvola szól-e. Vakteszeten elvéreznék. Én ezidáig még nem hallottam fuvola hangszínt oboán. Alex Klein tud. Sőt, hegedűt imitál a vibrátómentesen kitartott pianissimoival. Nagyon nehéz folyton háromvonalas hangokon játszani. A fuvola szokott ilyen magasságban otthonosan mozogni. Oboánál a háromvonalas C fölé ritkán írnak hangokat. Már a háromvonalas D és  E hangok is próbára teszik az embert, annyira másként kell képezni őket mind szájjal, mind az ujjtörő villafogásokkal. Viszont itt csak úgy röpködnek a háromvonalas A-k. Ez a hang nem része a felsőfokú oktatásnak. :)



A legmagasabb hang, amelyet  koncertkörülmények között hallottam oboán egy négyvonalas C volt. Szintén magyar zenésztől. Azt sem értettem. Öt esetből csak négyszer jön ki a, az ötödik statisztikailag mindig befullad. Szóval háromvonalas C felett már nagyon kell dolgozni a hangszerrel. Átlag előadó ilyenkor hamar elfárad, mert az ajkakat nagyon igénybe veszi az intonálás és a hangszínbeli törés kiküszöbölése. Trombitán is csak rövid ideig bírnak magas hangokon "kukorékolni", oboára ez hatványozottan igaz. Istenigazából ez az a terület, amelyet a legritkábban érintenek, mert nagyon háládatlan ebben a lágéban hosszan skálázni és gyakorolni. Kevés a siker sok a kudarc, a nád is gyorsan elhasználódik. 1-2 óra a magasban és már vége is.



Miért írok erről? Mert itt fogható meg a komolyzenei előadások szépsége. A technikai lehetetlenségeket megoldani úgy, hogy közben úgy hangozzék, mintha énekelni, hegedülni vagy fafúvós hangszeren játszani a világ legtermészetesebb és legkönnyebb dolga volna.



Ez az oboás darab technikailag túlnő rajtam. Egy pontig még értem, aztán már nem. Olyan ez, mint a magasugrás. A 170 centit sokan átviszik, viszont Klein itt 235-re rakja a lécet és úgy ugorja át, hogy még csak nem is súrolja. Hol van itt a méltányosság? Az esélyegyenlőség? Sehol.



Engem Alex Klein játéka frusztrál. Mert így nem lehet oboázni a saját tapasztalatom szerint. Ám ő mégis tud. Hogy csinálja? Sokat gyakorolt? Hát hogyne. :) És még vannak páran, akik mindazt tudják amit ő is, de csak nagyon-nagyon kevesen. Legfeljebb tízen. Talán még annyian sem.



Alex Klein pár éve befejezte az aktív koncertezést, napjainkban már csak ritkán áll ki színpadra. Amikor ezt a tétel eljátszotta, ő volt a világ legjobb oboistája.



Rendben van a linken az intonálás?



Ja.


Régizene • 35262020-08-03 23:24:35

https://www.prestomusic.com/classical/products/8008153--style-fantastique


Régizene • 35222020-08-03 20:02:08

Én meg a fém húrok megjelenésére. Jos Van Immerseel sem említi Göbbelst amikor a Beethoven szinfóniák korhű hangolását taglalja. Ő mindent az akkori bélhúrokra vezet vissza. Valahogy meggyőzőbb az érvelése. 


Régizene • 35212020-08-03 19:50:50

Ez az ajánló pár éve már járt itt a topikban, csak a qtya nem mozdult rá. Egy napig nem aludtam miatta. :)



Pár hete begyűjtöttem egy lemezt a csapattól, már csak időt kellene szakítani a meghallgatására.


Régizene • 35182020-08-03 19:14:37

Bocs, hogy odafigyelek az ajánlókban a tisztaságra (is). 



 


Régizene • 35152020-08-03 18:52:49

Attól, hogy valami alapkövetelmény, sajnos még nem garancia arra, hogy a valóságban is tettenérhető. A papír bármit elbír. Láttál már zokogó, diploma előtt álló akadémistát mert megmondták neki egy mesterkurzuson, hogy hamisan játszik? Én igen. A csóri azt hitte, hogy jó oktatást kapott. Sem az akadémián, sem pedig azt megelőzően nem mondta neki senki, hogy minden hangja hamis, pedig sok tanár hallhatta játékát az évek során. 



Sokan hiszik, hogy tisztán játszanak. De nem. Nagy nevek véreznek el ezen a minimális elváráson. Mert nem azon van a hangsúly, hogy éreznek-e bármit is magukban, hanem azon, hogy amit éreznek az tiszta játékra vezet-e.



Aki szeretne próbát tenni, hallgassa meg ezt a nótát. Ha úgy gondolja, hogy alá van intonálva, akkor kezdjen neki sürgősen gyakorolni. :)



Schubert - Sonata Arpeggione - Alex Klein 


Régizene • 35042020-08-03 10:51:34

Én is belefutottam már ebbe a furcsaságba, de szerintem semmi köze a kultúránkhoz. Írják is, hogy csupán ispirációt merítettek a szerintük magyar zenei motívumból. Ez az ő zenéjük és nem a miénk. A felvétel is erősen zengetett...



Viszont ez itt nagyon informatív.   


Régizene • 34982020-08-02 21:29:31

Mindened a német barokk? Majd elmúlik. :)



Lamentatione II pro die veneris sancto - Jan Dismas Zelenka · Jan Dismas Zelenka · Il Gardellino · Marcel Ponseele · Damien Guillon



Egy francia kontratenor tolmácsolásában. :) Szabim alatt ezt a lemezt hallgattam. 




Régizene • 34972020-08-02 21:09:21

Van akit rémesen úntat a téma és negligálja a kérdéskört, viszont aki zenei pályára készül és sikeres akar lenni, annak elemi érdeke, hogy megtanuljon tisztán játszani a hangszerén. Próbajátékon ez alapelvárás.



A hamisság elsősorban az, amikor valakinek fogalma nincs, hogy hol vannak a hangok a hangszerén és ettől kiszámíthatatlan a játéka. Olyan is van, aki csak egy vagy két hangot játszik fölé vagy alá, de azt következetesen, egy életen át. Ez is rém idegesítő.



Napjaink fúvósainál ( főként külföldön ) már teljesen természetes a hangológépes befújás. A tartott hangokat ennek segítségével gyakorolják. Honnan tudják a zenekari zenészek forte állásban, hogy jól intonálnak-e? Tényleg, honnan tudják amikor még saját magukat sem hallják? Elárulom. A hangoknak van egy sajátos rezgése, amelyet a fúvósok a mellcsontjukban éreznek. Minden hangnak megvan a maga helye, akárcsak a lyukaknak egy hangszeren és amikor játszanak, milliméter pontosan érzik a csontjukban a hangok helyét . Szóval nem csak hallják azokat. Egyfajta dupla kontroll ez. Sokszor csak egy érzet után mennek és ehhez állítanak utána folyamatosan. 



Ha valaki igényes és évek kitartó munkájával pontosan beállítja magában a hangok helyét, onnantól kezdve a hamis játék ki van küszöbölve, mert egy testi belső rossz érzést fog kiváltani az illetőben, ha nem a megfelelő helyre pozícionálja a hangot. Egy koncertteremben a nézők között azonnal kiszúrom a fúvósokat. Elég a fejükre és a nyakmozgásukra figyelni. Önkéntelenül korrigálnak.



Egyszer egy hegedűs azt mondta, hogy hegedűn nem lehet hangológéppel gyakorolni. Annyira sötét volt az ember, hogy inkább elhallgattam, hogy az enyém még most is egy koncertmesternél teszi a dolgát.



Koncerteken egyre gyakrabban látni, hogy hangológép segítségével adják meg a hangoló A hangot. Ez dícséretes. De ha valaki nem tudja az egész előadás során ezt a magasságot következetesen betartatni, akkor semmit nem ér az egész.  


Régizene • 34942020-08-02 18:49:06

A diplomakoncertem felvétele már nem is kell? 


Régizene • 34932020-08-02 18:40:16

Zelenka? Nem rossz. Ismervén az életútját úgy érzem, hogy a kora helyesen árazta be a művészetét. Ő egy kicsit magasabbra tört, mint ami megadatott neki, de szerintem így sem bánt vele a sors cudarul.



Zelenkának összetéveszthetetlen a zenei stílusa, akárcsak Mozarté és szerintem ez nagy dolog. Pár másodperc elég hozzá, hogy tévedhetetlenül felismerjük. Sok az áthallás közte és J.S Bach között, de ettől még nem tartom őt Bach epigonnak. A jobbtól ihletet meríteni nem szégyen, Zelenka pedig ügyesen lopott. 



Az oboistáknak valódi kihívás a műveit eljátszani, technikailag és zeneileg is nagyon sokat követel, bár azért Handelnél kevésbé szivatós. Csodálom, hogy Zelenka nem játszott oboán, mert nagyon érezte ezt a hangszert és szemmel láthatóan kedvelte is. 



Ez a barokk "kiüresedés" valami félreértésből fakadhat. Chord nem állja a német barokkot. :) Ez még nem is volna baj, de mivel ő kizárólag francia, olasz és spanyol histórikus barokk előadásokat hallgat, nem tud mit kezdeni a német előadói gyakorlattal. Lully hagyatéka 150 éven át tartotta magát az európai zenetörténetben és az összes zeneszerző leadózott neki. Az összes. Méghogy Bachnak nagy volt a zenei kisugárzása... Egy frászt. A francia stílus, a francia szvit tételek mindenhová beszivárogtak, Drezdába és Hamburgba is eljutottak, csak hát ezek a német földön élő és alkotó szerzők nem tudták, hogy hogyan is kell ezeket valójában csinálni, hogyan hangzottak eredetiben szülőhazájukban, és kb. úgy jártak velük, mint a magyarok a rappeléssel. :)



Bach h-moll szvitje vagy a csembalóra írt francia szvitek? Próbálja már meg valaki eljátszani  őket úgy, mint Rameaut vagy Lullyt. Nem fog sikerülni.



Egyszer volt egy csörtém Chorddal Telemann valamelyik furulyára írt francia szvitje kapcsán. Én Sempét ajánlottam, ő Oberlingert. Kinek volt igaza? Hát nem nekem. :) De érdekes volt hallani, hogy Telemann mennyire nem működik a francia előadói gyakorlatot alkalmazva, noha a mű francia stílusban íródott.



Ezek a németek kitalálták a maguk tenyeres-talpas barokkját, bal kezükkel megvakarták a jobb fülüket, és ettől olybá hatnak a színpadon, mintha Gyagilev írt volna koreográfiát a Hattyúk tavára. :)



Viszont aki le tud mondani a franciás könnyedségről, tüllről és pompáról és mindarról a fényűzésről, amely a Napkirály udvarát jellemezte, az nagyon fogja élvezni Zelenkát.   


Régizene • 34912020-08-02 17:18:18

A helyszín nem volt szerencsés. Ahogyan a nagy dobozos hangsugárzóknak, úgy a hangszereknek is kell egy tér, hogy kellőképpen érvényesülhesenek. Az oboának nagy a hangnyomása, az énekeseknek is úgy általában ( Gulyás Dénes egyszer egy méterrel előttem énekelt és majd megsüketültem, pedig nekem háttal volt ), szóval amit írsz a füldugóval kapcsolatban az helytálló. És valami azt is súgja, hogy a próba lehetett a jobb, nem pedig a koncert.



De. Ez a korszakváltás dolog szerintem egy kicsit sántít. A régizene mozgalom immár 70 éve tart, és szerintem már rég megtörtént a paradigmaváltás. Ha megnézzük, hogy napjainkban hogyan játszák a histórikusok Vivaldit és hogyan a modern hangszeresek, a különbség égbekiáltó. Az, hogy mi, innen Magyarországról nem tudjuk jól megítélni a nemzetközi zenei áramlatok változásait, mert jóformán semmi sincs a kezeink között, még nem szabadna, hogy rossz következtetésekre vezessen bennünket. 



Neked jó ízléssel kialakított gyűjteményed van, bár kicsit egysíkú. Szerintem. Tudom, a létköreid nem engedik a szélesebb megismerést.



Tökéletesség nincs a zenében, kár is hajszolni. Ma ez az előadó tetszik neked, holnap amaz, egy lemezt évekre elfelejtesz, majd hirtelenjében felértékelődik és napokig csak azt hallgatod. Én meg tudom neked mutatni, hogy most éppen ki a legjobb a világon, de lehet, hogy egy év múlva már ő is megy a kukába. Mindenesetre izgalmas kérdést feszegetsz.  


Régizene • 34902020-08-02 16:48:27

Hogy mit honnan veszek? Majd átküldöm a fafúvós diplomám másolatát PDF formátumban.  



Bennfentesnek lenni jó dolog, meg rossz is. Kapcsolataim révén egy sor olyan dologról értesülök, amiről te soha nem fogsz, ugyanakkor egy sor olyan dologról is tudok, amelyről bárcsak ne tudnék. :) Az információ hiánya nem feltétlen hátrány.



A Kremer sztorit egy klarinétművésztől hallottam ( főiskolai docens és zenekari szólamvezető ), aki a próbákon és az előadáson is jelen volt. Elmesélése szerint a teljes zenekar a padlón volt, és időbe telt, mire kiheverték a lelki megrázkódtatást. Persze, hogy az ember elragadtatott, amikor egy ilyen kaliberű művésszel együtt lehet egy színpadon, ugyanakkor megélni azt, hogy a gyakorlás nem minden, mert az "istenadta" tehetség is belejátszik a zenei képletbe...hát az nagyon nehéz dolog. És ez a külföldiekre is igaz. Sok nemzetközi zenei táborban voltam és nem láttam a nációk közötti különbségeket. Sommás megállapításom így mindenkire áll.



Ami a mérést illeti, van egy kis kütyü, amelyet hangológépnek hívnak. Aki a nemzetközi élvonalban van pontosan tudja, hogy a nagy zenekarok mennyire tiszták és mennyire tartják a 440-es vagy 442-es hangolást. Bemérik.



Azt meg ne gondold, hogy a 442 és 448 között alig van különbség. Mert van. Óriási! Gondold már el, hogy mi fog történni akkor, amikor pl. Haydn C-dúr oboaversenyét játszák, és bár a szólista következetesen tartja a 442-es szisztémát, a zenekar folyamatosan húz egyre magasabbra. Te akkor kiszaladsz a teremből. Persze csak ha nem vagy totál süket. :) Emlékszem, egy pécsi hangverseny után azt írta a kritikus, hogy a szólista megkapóan és virtuózan játszott, de folyamatosan a zenekar alá intonált, és nem érti, hogy miért nem játszott magasabbra, hiszen egy ekkora művész igazán megtehette volna.



Egy ekkora művész nem fog magasabbra intonálni, mert az intonáció nem egy olyan dolog, amit csak úgy változtatgatni lehet. Mert minden egyes hanghoz egyedi testi érzetek párosulnak. Így lehet a helyes intonációt zenekari fortékban is megőrizni. Egy ekkora művész elvárja, hogy a zenekar tagjai tisztán játszanak és odafigyeljenek a szólamára, amellyel folyamatosan jelzi, hogy hol van az A hang. Az oboa olyan, mint a világítótorony. Hozzá igazodsz. Hát miért ő adja a hangoló A hangot? Szerinted?



Sajnos a hazai zeneoktatás nem fordít kellő figyelmet a hangi tisztaságra. Ma úgy le lehet diplomázni, hogy minden hangod hamis. Te ezt nem érzékeled? Jó neked. :) Bartók azért képes volt leállítani egy zenekari próbát, mert a timpanista negyed hanggal magasabbra hangolt.  


Régizene • 34862020-08-01 15:57:17

 



Mindenki hibázik, még a legnagyobbak is. És meglepően sokat. Ráadásul pont ott rontanak, ahol a többiek is. Nagyon ritka a gikszerektől mentes játék, bár azért néha előfordul. Gidon Kremer például annyira kigyakoroltan és precízen játszik, hogy a kísérő zenekarok valósággal drukkolnak, hogy félrehúzzon egy hangot. Nem többet, csak egyet. Ezzel meg is elégednének. De nem. Ő valahogy alkatilag képtelen a melléfogásra, és ezzel sokakat az őrületbe kerget. A nem emberi léptékű zenélés olykor nagyon meg tudja viselni a muzsikusokat.



Elek Tihamér fuvolaművészt anno úgy próbálták meg kicsinálni operaházas kollégái, hogy a teljes első pult beteget jelentett, és az akkor még csak húszéves akadémista hallgatót jelölték ki maguk helyett beugrónak az aznapi előadásra. Hősünknek alig maradt pár órája, hogy ezt a fuvolaversenynek is beillő operát megtanulja. Az előadáson persze az öszes fuvolista ott ült az ároknál, és már előre dörzsölték a tenyerüket, hogy mekkora bukás lesz ebből. Hogy meglepődtek, amikor mindent hibátlanul eljátszott. Ezt követően a szólamvezető pár hétig nem vállalt szolgálatot. Az idegei felmondták a szolgálatot.



A féltékenység és a kicsinyesség a zenészek világában is jelen van, és sokan azok közül, akik a lemezborítókról néznek vissza ránk, elképesztően messzire képesek elmenni, csakhogy megszabaduljanak vélt vagy valós konkurenciájuktól.  



Erre a Handel kettősre mindig úgy tekintek, mint egy reménysugárra. A hardcore régizene rajongók bizonyára kifogással fognak élni a modern oboa alkalmazása miatt, és őszintén szólva nekem is furcsa ez a párosítás. Na, nem azért, mert nem tetszik amit csinálnak, hanem mert nem vágom, hogy hogyan tudták a 415-re hangolt hegedűket összhangba hozni egy  442-vel hangoló oboával. Egyértelmű, hogy most a zenekar igazodott Nicholas Danielhez, viszont egy ilyen húzás alapjaiban rendíti meg a 415-höz szokottak játékát, beleértve az énekest is!



Az Éj Királynőjének áriája, modern zenekarral kísérve, maga a hangokba öntött rémálom az énekesek számára. De ha Mozart korának hangolását alkalmazzák, máris nem tűnik olyan lehetetlen feladatnak az eléneklése. Mielőtt bárki rámkontrázna, hogy miket beszélek, hadd jegyezzem meg, hogy alig van olyan zenekar a világon, amely képes két órán keresztül tartani a 442-es hangolást.  A berliniek és a bécsiek rendre 448 környékén fejezik be a koncertjeiket, és ők még az ügyesebbje közé tartoznak. Mit csinálhatnak akkor a gyengébb együttesek? Na vajon mit…Aki halálosan tiszta zenekart akar hallani, az a Clevelandi Szinfónikusok irányába keresgéljen. John Mack alaposan belenevelte a növendékeibe a tisztaság iránti igényt.    



Visszatérve a Handel darabra, az első dolog amely szembetűnik, az Nicholas Daniel oboahangja. Vastag, sötét, az alsó regiszterben kifejezetten nyers és szokatlanul hangos. Ilyet csak erős náddal lehet csinálni. Az ember azt várná, hogy ettől majd bemerevedik a játéka, de nem. Megmarad nagyon könnyednek és tisztának. Ezt a faragást hosszú időbe telhetett kikísérleteznie. Valószínűleg amerikai mintát követ. Bődületes támasszal fúj. A hangjai perzselnek és úgy tapadnak az ujjaihoz, mint a frissen öntött aszfalt. Stílusosan díszít, nem tolja túl a szólamát, jól balanszíroz, példás a testtartása, kifejezetten élmény nézni, ahogyan dolgozik. Látványos és “amatőr” hibái dacára ellopja az énekestől a produkciót, akit ez szemlátomást egy pillanatra sem zavar. Érdemes megnézni, hogy milyen szemekkel bámulja őt David Hansen. Mint aki nem hisz a fülének. Pedig nem először hallja. És ez a legmegkapóbb rész az áriában. Ez a leplezetlen csodálat. Amikor egy magasan képzett zenész odáig van egy másik zenész játékától és hüledezve hallgatja. Mert milyen jó is most neki, mert énekelhetett egy jót a nagy Nicholas Daniellel. Előtte még próbálhattak is. Valószínűleg ott történtek az igazán emlékezetes dolgok, nekünk erre a koncertre már csak a csumisz maradt – már bocsánat. :)



Mázli, hogy valaki felvette és mi is meghallgathattuk. A hibák ellenére is. Mert mindenki hibázik. Még a legnagyobbak is. Ráadásul pont ott rontanak, ahol a többiek. Gidon Kremert kivéve.  


Régizene • 34852020-07-31 20:06:50

 



G. F. Handel : "Quella flamma" from «Arminio», HWV 36



Nicholas Daniel, oboe



David Hansen, countertenor



 


Régizene • 34832020-07-30 12:34:34

Én is ezt hittem. Aztán amikor átpörgettem a topikot meglepve tapasztaltam, hogy előtted már más is megmondta róla a maga nagyon sarkos véleményét, olyannyira, hogy a magazin tulajdonosa is csak a fejét vakargatta utána. Ilyet még ő sem hallott. Ennyire tiszteletlennek lenni...a nagy Bachot így lekapni a tíz körméről...a zeneakadémán nem ezt tanították neki.



Wecome to the real world. :)



Személyemmel eggyel többen vagytok a véleményetekkel, bár én azért még tervezem, hogy egy kicsit árnyaljam a róla kialakult, nem túl hízelgő képet. Persze csak módjával.


Régizene • 34782020-07-30 11:14:27

Véletlenül lehet rosszul teljesíteni, de jól nem. Orlinski nem ügyetlen fiú. Valaki, vagy valakik látják benne a fantáziát és nagyon komoly háttérmunkát végeznek a felfuttatása érdekében. Sok koncertet szerveznek neki, fontos és érdekes projektekbe vonják be, szakmailag magasan jegyzett régizene karmesterekre bízzák a képzését, összességében próbálják felkészíteni egy figyelemreméltó nemzetközi karrierre, hogy aztán kifacsarják, mint a citromot. 150 koncert egy évben nem kevés.



Orlinski hangja kellemes, ahogyan a megjelenése is. A nők és a férfiak is kedvükre álmodozhatnak róla. A dávid szobros imidzs félreérthetetlen üzenet a melegek irnyába, és ezen Orlinski szoftpórnós klipjei sem enyhítenek. Orlinski egy zenei termék, amelyet úgy alakítanak, fazoníroznak, mint a pop szakma tiszavirág életű fiúzenekarait. És mivel neki nincs saját véleménye, gondolata a darabokról, tökéletes nyersanyagot szolgáltat a zenei moguloknak.



Ma az élmények diktálnak. Minél több legyen belőlük és minél színesebbek. Az átütő tehetség ritka dolog, húsz évente ha egy Jaroussky születik. Nincs mese, elő kell őket állítani mert a zenei piac ezt kívánja meg. Bizonyára van aki még emlékszik erre az előadásra. Neki soha nem kellett a siker miatt alsógatyára vetkőznie vagy céltalanul a hátán pörögnie egy L' Arpeggiata koncert ráadása kapcsán. Ő Jaroussky. Egy taníthatatlan őstehetség. Egy zenei fenomén. Hogy ezt nem mindenki érti vagy értékeli...ettől mi, rajongók még jól alszunk. :)




Rossi: L'Orfeo, Act 3: "Lasciate Averno" (Orfeo)




 



 


Régizene • 34762020-07-30 09:26:36

Gondolom ismered  a Bécsi Szimfónikusok ikonikus mondását: " A próbán úgy játszuk a művet, ahogyan a karmester kéri, koncerten meg úgy, ahogyan szoktuk. :)



Minél felkészültebb és sikeresebb valaki, annál kevésbé igényli, hogy más megmondja neki a tutit. Matsujevnek aztán papolhatnál a zenei alázatról. :) Öntörvényű a pali, ahogyan a legtöbb szólista és karmester is az. Abbadót is küldte már el a jó büdös francba a Berlini Szimfónikusok keménymagja. Soroljam? Van még pár ilyen a tarsolyban.



Te csak szeretnéd hinni, hogy a zenészek alázatosak. Hát nem azok. :)


Régizene • 34742020-07-30 01:03:57

Júliát le lehet beszélni Rómeóról? Nem. Ha neked ez az énekes és éneklés tetszik, hát hallgasd. Nem leszel vele egyedül.



Mesterkurzusokon meglepve tapasztaltam, hogy a világhírű előadó szavaira sok esetben nem figyelnek oda a hallgatók és inkább csinálják tovább a dolgaikat változatlanul, ahogyan addig is tették. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én világhírű oktató lennék, csupán arra hívnám fel a figyelmed, hogy óvatosan azzal a saját füled utáni meneteléssel. Mert tudod mit mondott az előadó amikor látta, hogy a hallgató nem nyitott az észrevételeire? Azt, hogy az ő dolga, hogy mit fogad meg belőle és mit nem. Neki ettől sem több, sem kevesebb nem lesz a fizetése.



Én tiszteletben tartom a véleményed. A zenei gyűjteményem az enyém, ahogyan az ízlésem is. Itthon mindig én döntöm el, hogy kit és mit hallgatok. Gondolom ezzel te is így vagy. De attól az a tartott hang még gáz. És nem az a gáz ahogyan tartja, hanem az, hogy egyáltalán ilyenbe belefogott. Hogy nincs benne egy belső hang, amely azt mondaná, hogy ne tedd mert ez nem odavaló. Mert totál stílustalan és szembemegy a régizene lényegével.



Szerintem is jó, hogy ez a két felvétel egymás mellé került. Mert a zene jó. És legalább hallhatjuk a két előadó közötti szakadéknyi különbséget. :)



Szakmai alázat kérdésében sajnos nem tudok segíteni. Én max. olyat tudok  elképzelni, hogy az egyik pillanatban még én vezénylem a zenekart, majd a következőben már egy másik karmester és én a harmadik pultban húzom szerényen a vonót.


Régizene • 34722020-07-29 23:18:19

Viola da gamba,Andante BWV 1028, Johann Sebastian Bach



Fahmi Alqhai & Alberto Martínez Molina



Van ebben a zenében valami hatalmas üresség a példásan megkomponált forma ellenére. Olyan ez, mint egy nagy terem, amelyet sehogy sem lehet ízlésesen, hangulatosan és otthonosan berendezni.



Sokan nyúltak már ehhez a darabhoz. Alapvetően két vonulatot lehet megfigyelni. Az egyik a nem histórikus, amely a dallamot próbálja megfejteni és nagy ívekben felépíteni, hol dagályosan ( Perényi ), hol túlzóan könnyedén, már-már elbagatelizálva a teljes tételt ( Furnier ), és van a histórikus, amely elsődlegesen a külsőségekre, a díszítésekre, a hangszínbeli vibrálásokra helyezi a hangsúlyt, ezzel próbálva kategórikusan elhatárolódni az "old school" előadóktól. Ide sorolnám a mostani előadót is.



Már ahogy elkezdi a darabot feltűnik, hogy nem a szokványos képletet alkalmazza. A kezdő felütés nagyon hangsúlytalan, valósággal megszűnik a kapcsolata az őt követő eggyel, amely - tessenek megkapaszkodni - ugyancsak hangsúlytalan. Itt a kettő kap nyomatékot és ez nem egyedi az előadás folyamán. Eleinte nem értettem, hogy mitől ilyen furcsa ez az interpretáció, aztán rájöttem, hogy bár 3/4-ben van írva a darab, Alqhai mindent elkövet annak az érdekében, hogy az ütemek egymásba legyenek mosva. Bizonytalanságot akar teremteni bennünk. Fel akarja robbantani a 3/4-es darabbal kapcsolatos beidegződéseinket, és ennek érdekében finoman ide-oda cibálja a dallamot. Akárcsak egy fantáziát hallanánk, amelyet próbál kiszabadítani a szerző által kreált szigorú szerkezet fogságából.



A díszítések mindig egyről indulnak, de, hogy ne lógjon ki a lóláb és Alqhai ne essen ki a szerepéből, ezeket az egyeket mindig nagyon finoman indítja és a már vérszegény dallamvezetést tovább vérezteti azzal, hogy valósággal elhalnak a dallamok, ráadásul az előadó tempóbéli szeszélyeinek totálisan kiszolgáltatva.



Ebben a tételben nincs semmi énekhang-szerű. Akár fel is sóhajthatnánk, hogy végre jött valaki, aki gambaszerűen akar viola da gambán játszani. A dolog bökkenője csak az, hogy ez itt mégiscsak egy ária, és íly módon létrejön egy fából vaskarika produkció, amely nem tudja eladni önmagát. A gamba, önállóan, szólóban, remek volna ebben a felfogásban, de van itt még egy másik hangszer, egy csembaló is, amely technikai adottságaiból eredően képtelen a szólista elképzeléseit kiszolgálni.



A viola da gamba pianoi elképesztően finomak. Ez az ember hangszerének virtuóza, minden egyes hangon játszik, történetet mesél. Hol vontatottan, hol  belelendűlve és talán már túl is tolva a korstílus érzelmi adta lehetőségeit. Viszont a csembaló nem tud dinamikában ilyet produkálni. Egy zongora le tudná követni az eseményeket. A csembalónak itt és most semmi esélye erre. Csóri csak kullog a szólista után, időnként ciripelve játszik valami díszítést, miközben alig hallani az el-elcsukló hangú gambát.



Fordítva ugyanez. Egyszerűen nincs kapcsolat a két hangszer között. Tessenek már megnézni azt a színpadi beülést! Szemkontaktus? Így? Hát hogy is lehetne? Itt a csembaló egy zavaró és hátráltató körülmény. A csembalista nem tud vagy nem akar Alqhai partnere lenni, pedig jócskán volna lehetősége, hogy lendületet és támogatást biztosítson a háttérből, de ilyen törekvést nem vélek felfedezni. A hangokat eljátsza kilóra, az ő szólama hangilag megvan, viszont a két előadó játéka párhuzamos marad. Egyik sem tudja inspirálni a másikat és ettől szomorúan unalmas és üres marad a tétel.



Meg hát ugye Bachot hallgatunk. Szerkezet szerkezet hátán egy fehérre meszelt, képek nélküli templomban. Ebbe a szakrális térbe igazán kár beleálmodnia Alqhainak Bernini vagy Canova valamely műremekét. Stílusidegen volna. Ahogyan az előadás is az. De legalább megpróbálta.


Régizene • 34702020-07-29 21:22:06

 



Én a helyedben nem húzgálnám az oroszlán bajszát. :)



Orlinski sikere az idomíthatóságában rejlik. Kiválóan lehet őt instruálni, és amit a karmester mond, azt az utolsó hangig megvalósítja. Saját véleménye nincs. Ő olyan, akár egy buta számítógép. Amit lefuttatnak rajta azt végtelen pontossággal megcsinálja, de új dolgokat nem fog kitalálni. Neki csak addig lesz sikere, ameddig egy jó karmester keze alatt tanulhat. Mondjuk ez a siker is kétes, mert nem ő dolgozik meg érte, hanem a karmester, aki kitapossa belőle. :)



Örömmel hallom, hogy Orlinskinak hosszú idő után végre nincsenek gondjai az egyszerűbb hangközökkel. Összességében kellemes amit hallunk tőle, csak éppen hiteltelen, mert a zenei megformálásához nem kapcsolódik mondanivaló. Szépen és magabiztosan énekli el a nagy semmit.



Il Giustino, RV 717, Act 1: "Vedrò con mio diletto" (Anastasio) · Jakub Józef Orliński



03:20-nál az a tartott hang kritikán aluli. Őszintén nem értem, hogy ebben az áriában mi fogott meg téged.


Régizene • 34562020-07-25 19:36:22

Vagy kakukk? Vagy egy kékbörzsönyös sápi gyurgyalag? 



Vogel. :)


Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics • 1062020-07-25 19:21:51








Karajan és Sosztakovics.



Karajan nem sokat törte magát Sosztakovics művészetének megismerésével és műveinek lemezre rögzítésével. Csupán egy, egyetlenegy szimfóniáról van tudomásom, amelyet stúdióban is rögzített, és ez a 10. szimfónia. Ennek viszont két verziója is van, egy 1966-os és egy 1981-es.



A mű bemutatója 1953 december 17-én volt, abban az évben, amelyben Sztálin is meghalt. Sosztakovics egyik életrajzírója, Volkov szerint a második tétel Szálin portréját vázolja fel.



Íme Petrenko vezényletével.



Tatiana Nikolayeva szerint viszont a szimfónia már 1951-ben kész volt, és a 2. tételnek semmi köze Sztálinhoz. Ma ez az álláspontot az elfogadott.



Miért csak csak ezzel az egy szimfóniával volt hajlandó Karajan foglalkozni? Mi lehet a mű titka, mi lehet a varázsa, hogy ennyire megbabonázta őt? A kérdés megválaszolása házi feladat lesz. :)



Az 1981-es felvételnél mindenki ott sürgött-forgott a stúdióban, aki a Deutsche Gramophone kiadónál szakmailag egy kicsit is számított - ez a felvétel is nagyon jóra sikerült -, viszont az 1966-os még ennél is varázslatosabb lett. Óriási tér, szellős hangzás, hátborzongatóan élethű hangszerhangok, feszes basszus és bámulatos egyéni hangszeres teljesítmények jellemzik. Egy valódi mester felvétel. A Petrenko féle Naxos sem kutya, de ez az 1966-os Karajan... egészen különleges. Remastered kiadványokról beszélek természetesen.



De akad itt még egy Karajan lemez, egy élő előadás felvétele 1969-ből, amelyet Moszkvában rögzítettek és a Мелодия adta ki. Figyelem! A timpanista a 4. tételben elrontja a szólamát. Mielőtt azonnal rohannál a boltba, jó, ha erről is tudsz. :)



Ez az 1981-es Karajan felvétel.



Ez pedig az 1966-os.




Régizene • 34552020-07-25 17:25:11

Ez is Pellegrina lemez, csak éppen Vivaldi tollából.



Sonata In C Major, RV 779: Allegro



Gail Hennessy & Nicholas Parle.



Pellegrina's Delight: Sonatas & Chamber Music for Oboe by Antonio Vivaldi



Parle még a csembalót is maga faragja. Semmit nem bíz a véletlenre. :)




Régizene • 34542020-07-25 16:55:04

 



Nekem is ez az Astrée kiadvány van meg. A hangminőségre nincs panasz. :)



Viszont ez nagyon régi zene. Nem naftalin szagú, de azért erősen kell utána szellőztetni. Az agyat. Nagyon messze van az Ay Luna hangzásvilágától, és inkább érdekességként tekintek rá semmmint leendő mobiltelefon csengőhangra. Viszont az a baglyos cucc a maga ritmikai váltásaival nagyon rendben van. Csodálom, hogy nem azt linkelted be. Tudom, giccses meg minden. És?



Cucu, Cucu, Cucucu ! · Juan Del Enzina · Jordi Savall


Mozartról magasabban • 7012020-07-24 22:16:47

Mozart: Quintette avec clarinette K581 & Quatuors K380 & K378




Florent Héau (clarinette)

Quatuor Manfred:
Luigi Vecchioni & Marie Béreau (violons)
Alain Pélissier (alto)
Christian Wolff (violoncelle)




 


Mozartról magasabban • 6982020-07-24 22:00:15

Mozart: Piano Concertos Nos. 21 & 24



1995 Reference Recordings



Artist: Eugene Istomin Conductor: Gerard Schwarz Orchestra: Seattle Symphony Orchestra Composer: Wolfgang Amadeus Mozart





 


Régizene • 34522020-07-24 19:03:09

 



Oboe Concerto No. 3 in G Minor, HWV 287 - Jacqueline du Pré



Oboe Concerto No. 3 in G Minor, HWV 287: I. Grave · Xenia Löffler



 


Régizene • 34512020-07-23 16:05:17

Graun: Oboe Concertos - Xenia Löffler



2014 Accent



J. G. or C. H. Graun (?)

Concerto à 5 for oboe, strings & b. c. in G minor (Cv:XIII:144) - II. Andante




Régizene • 34502020-07-22 22:05:02

Giovanni Benedetto Platti

ANTOLOGIA



Concerto for oboe, strings and basso continuo in G minor



Alfredo Bernardini - Pratum Integrum Orchestra





 


Régizene • 34492020-07-21 21:51:54

 



The Zappa Album - Ensemble Ambrosius



Recorded at TAVI Studios, Helsinki, 9-13 August 1999.



Zappa zenéje histórikus hangszerparkra átültetve. Egyszerűen zseniális. Itt a helye a régizene topikban.



G-Spot Tornado - Frank Zappa



G-Spot Tornado - Ensemble Ambrosius



G-Spot Tornado - Valérie Milot





 


Régizene • 34472020-07-20 11:32:25

Les contraltos



Kiadó: Naïve (2013)



Stabat Mater, P. 77: IV. Quae moerebat et dolebat · Rinaldo Alessandrini · Concerto Italiano · Sara Mingardo · Giovanni Battista Pergolesi



01. Vivaldi - Gloria,«Domine Deus Agnus Dei» Sara Mingardo

02. Pergolesi - Stabat Mater, «Quae moerebat et dolebat» Sara Mingardo

03. Thomas - Mignon,«Connais-tu le pays?» Marie-Nicole Lemieux

04. Schumann - Myrthen, «Der Nussbaum» Marie-Nicole Lemieux

05. Bach - Mass in В minor,«Agnus Dei» Nathalie Stutzmann

06. Haydn - St Cecilia Mass,«Qui tollis peccata mundi» Nathalie Stutzmann

07. Vivaldi - Ottone in villa,«Come l'onda» Sonia Prina

08. Bizet - Carmen,«L'amour est un oiseau rebelle» Marie-Nicole Lemieux

09. Hahn «L'heure exquise» Marie-Nicole Lemieux

10. Carissimi - Cantata «Deh, memoria, e che piu chiedi» Sara Mingardo

11. Schumann - Liederkreis, «In der Fremde» Marie-Nicole Lemieux

12. Vivaldi - Teuzzone,«Ti sento, si, ti sento» Delphine Galou

13. Vivaldi - Orlando 1714, «Io sembro appunto quell'augelletto» Delphine Galou

14. Gounod / Bach «Ave Maria» Nathalie Stutzmann

15. Hahn «A Chloris» Marie-Nicole Lemieux




Lisztről emelkedetten • 10032020-07-18 13:53:43

Az album címe: Liszt A tempo.

www.bernhardruchti.com/cd/



Ez egy mostanában indult nagyívű projekt egyik állomása, a részletek itt olvashatók róla:



www.bernhardruchti.com/a-tempo/



Összefoglalnám a lényeget. Itt ez az Ad nos, ad salutarem undam c. darab. Napjainkban kb. 13 perc alatt szokták lezavarni az orgonisták, azonban a korabeli tudósítások szerint Liszt Ferenc a merseburgi orgonaavatón, 1855-ben 45 perc (!) alatt adta elő, vagyis teljesen más tempóban és felfogásban. Ruchti ráharapott a témára és megpróbálta úgy eljátszani a művet, hogy azzal visszaidézze Liszt korának előadói gyakorlatát.



Ruchti úgy véli, hogy mára túlzó mértékben felgyorsult a hangszeres előadóművészet és ez teljesen rossz tempójú interpretációkhoz vezet. A tempó pedig kardinális kérdés egy előadás kapcsán, mert ez adja a mű pulzusát. Az, hogy Liszt anno ezt a darabot 45 perc alatt játszotta el nem valami polgárpukkasztó extravaganciára vall, hanem kora művészeinek az előadói gyakorlatát reprezentálja, amely a zongora és orgona játékon túl a szimfóniák előadására is kiterjed. 



Érdekes és izgalmas teória. Szerintem sokan neki fognak menni. Sajnos nagy rajta a támadási felület. Mindenesetre elgondolkodtató. Engem meggyőzött. A darab nem egyszerű, sok energiát kell beleölni mire megadja magát. Korának zenei gondolkodásán jóval túlmutat. Szerint nem is értették.



Franz Liszt: Fantasy and Fugue on "Ad nos, ad salutarem undam"



Bernhard Ruchti, organ



Recorded at Merseburg Cathedral, Germany




Régizene • 34422020-07-18 00:32:56

Nagyon jó! A hangminőségen egyenesen leültem. Az eddigi legjobb alphás lemezem.



Ha nem bánod, kitenném ide a hátoldal képét, hadd vakuljon a világ a zeneszerzői felhozatalon.




Régizene • 34402020-07-17 15:39:50

 



Carl Philipp Emanuel Bach - Oboe Concerto in B flat major, Wq 164



Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Münchenből közvetítjük a Bach Collegium München kamarazenekar Carl Philipp Emanuel Bach estjét. A szólisták Adorján András fuvolán és Stefan Schilli oboán. A zenekart Christopher Hogwood vezényli. Telt ház van, a zenekar már a színpadon ül. Középen láthatjuk a fedelétől megfosztott csembalót, tőle balra és jobbra a zenészeket. A férfiak pingvinben, a hölgyek ízléses, ugyanakkor diszkrét estélyiben várják a koncert kezdetét. Hamarosan a fiatal oboista és az őt árnyékként követő, kissé alulöltözött karmester is megérkezik, jutalmuk egy erőteljes és bíztató taps.



Az oboista határozott léptekkel közelít a koncertmester felé, jobbját nyújtja és bemutatkozik. Ma már ilyen nem fordulhat elő a Covid -19 miatt.



Rossz nézni ahogyan Schilli azt a szerencsétlen hangszert fogja. A nád alatti felső harmadot ragadja meg, a maradék kétharmad tartását egy vékonyka parafa illesztésre bízza. Bátor, nagyon bátor. Láttunk már így elejteni hangszert, nem is egyszer. Ha kőre koppan akár szét is robban. Kottatartója ócska tákolmány, imbolyog mint a fene, csoda, hogy elfér rajta a kétrét hajtott papír. Hősünk gyorsan lemeózza a színpad tisztaságát és miután mindent rendben talál, diszkréten jelzi a karmesternek, hogy tán el is kezdhetnék a koncertet mert a végén még rájuk melegszik a ruha.  



A hegedűsök nyaktartóit és a vonók tartását elnézve histórizmusról itt szó sem lehet. A csembaló inkább figyelemelterelés, ahogyan a régizene specialista Hogwood jelenléte is. Ez itt pont olyan, mint a Jordi Savall - Fesztivál Zenekar felállás, amely bár papíron jól hangzik, de az értő zenebarátot a hideg rázza tőle. De ne legyünk ennyire szigorúak, Andrea Marcon is eladja időnként a lelkét egy kis pénzért.



https://www.youtube.com/watch?v=I5RLRXygOR4



A mű maga érdekes. Le sem tagadhatná a szerzőjét, ha tetszenek érteni, mire gondolok. Nem? Ha nem, hát nem.

Pedig vannak neki rém izgalmas darabjai is. Például ez itt.

https://www.youtube.com/watch?v=KRZc8-peTdw



Hogy megöregedett Schilli! A koncert óta megtanult barokk oboán is játszani. Állítólag. Kár, hogy itt még nem a mezitlábason fúj, hanem ezen a csattogó fekete izén. De nem is ez adja az előadás pikantériáját, ez a különös eklektikusság, a hangszerpark és a modernizmus egyfajta furcsa és bizarr keveréke, a hallgatóság tökéletes összezavarása, hanem a holligeri oboaiskola egyértelmű jelenvalósága. A szülők a gyermekeik génjeiben élnek tovább, a tanárok a növendékeik játékában és művészi felfogásában. Hogy Schillit nem Holliger tanította? Ó! De Schilli tanárát, Indermühlét igen.



https://www.youtube.com/watch?v=wF9Tf-0sDhY



A zenekari kíséret példás, a karmester szépen és értelmesen artikulálja a dallamokat. A tempó is eltalált, igazán bíztató a bevezetés. Aztán megszólal az oboa azzal az összetéveszthetetlenül fémes, indusztriális holligeri hanggal és egyből a zenei infernóban találjuk magunkat. Nagyon nem illik ide ez a forszírozott játékmód. Schilli díszítései finoman kidolgozattak, precízek, még korhűnek is beillenek olykor. Dícséretes a változatos dinamikai játék és a hangok pontos indítása is, de azok a nyerítős forték a frázisok végén és úgy általában az a rengeteg harsány, szikével elvágott és nagyvonalúan otthagyott hang úgy hat, mintha egy csehóban öt méterről macsétével dobálnának egy darts táblára. Nem szép. Nem ide való. Értem én, hogy nagy a terem és valahogy meg kell tölteni hanggal, viszont akkor ez lesz belőle. De nem akarnám levenni a felelősséget a szólista válláról, mert a körülmények ellenére vállalta a produkciót és elfújta így ezt a darabot. Érdemes a kadenciáját meghallgatni. Ha nem volna egyenes a hangszer, a fortissimoitól most biztosan kiegyenesedne.



Ha Carl Philipp Emanuel Bach versenyműveiről van szó én inkább Ann-Kathrin Brüggemannt, Paul Goodwint, Anna Starrt vagy Xenia Löfflert ajánlanám meghallgatásra. Löfflernek ráadásul idén jelent meg a lemeze. Feltétlen ajánlott.



Oboe Concerto in B-Flat Major, H. 466, Wq. 164: I. Allegretto · Xenia Löffler · Akademie für Alte Musik Berlin




Régizene • 34392020-07-17 14:13:20

Albinoni, Tomaso (1671 - 1751)

Adagio in G minor



Ensemble Caprice

Matthias Maute

 




Régizene • 34362020-07-17 03:16:25

Ja.



Sokan nincsenek benne, mert még tanítani sem tudják a régizenét a hazai zenei műintézetekben. Az nem úgy van, hogy előveszek egy Vivaldi kottát és már játszom is mert az olyan magától értetődő. Egy frászt. A Danubia Zenekarnak nem is oly rég volt egy Vivaldi sorazata, pár előadásukba sikerült belehallgatnom és nem akartam elhinni, hogy ennyire gyengék barokkból. Teljes volt a tanácstalanságuk, de senki ne gondolja, hogy emiatt pironkodtak volna akár egy másodpercig is. Egyszerűen nincs régizenei kultúránk. Következésképp se igény, se akarat nincs a nemzetközi trendeknek megfelelő előadásokra. Mintha el lennénk vágva a külvilágtól. Felfoghatatlan az egész.



https://www.facebook.com/DanubiaZenekar/videos/1675850449104617/


Régizene • 34342020-07-16 15:15:30

Versailles l'île enchantée. Skip Sempé




Régizene • 34332020-07-16 15:05:18

Le Concert Royal de la nuit: Ouverture ·



Ensemble Correspondances · Sébastien Daucé



Harmonia Mundi (2015)





 


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1907 • Joachim József, hegedűs (sz. 1831)
1951 • Artur Schnabel, zongorista (sz. 1882)
2014 • Licia Albanese, operaénekesnő (sz. 1909)