vissza a cimoldalra
2020-08-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (167)
Régizene (3734)
Pantheon (2717)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4893)
Bánk bán (2978)
Kedvenc magyar operaelőadók (1187)
Operett, mint színpadi műfaj (4530)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4039)
Franz Schmidt (3663)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2023)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1443)
Média, zene, ízlés (99)
A MET felvételei (1029)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7366)
Erkel Színház (10623)
Társművészetek (1834)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Amalgám
Leírás:
Honlap:
   


Amalgám (120 hozzászólás)
 
Balett-, és Táncművészet • 60292020-07-31 06:05:55

Úgy tűnik, hogy a héten szép csendben, észrevétlen módon újabb szakaszába lépett a Magyar Táncművészeti Egyetemen kibontakozott zaklatási botrány. A témában július 27-én, hétfőn jelent meg egy szerzőként Galavits Patrik által jegyzett, terjedelmes cikk az azonnali.hu-n, amelyben nem egy korábbi növendék a nevét is vállalva nyilatkozik az intézményben régebben történtekről, és amelyben elkövetőként megneveznek több olyan személyt is, aki érintett az ottani visszaélésekben. Az események cikkben állított széles skálája – úgy tűnik – a fizikai erőszaktól kezdődően a növendékek megalázásán át a szexuális zaklatásig és a korrupcióig, gazdát cserélő borítékokig terjedt, de lehet olvasni a tizenéves növendékeit a visszaemlékező riportalany szerint rendszeresen összekarmoló balettmesternőről is. Sajnos úgy néz ki, hogy a botrány magasabbra ér az előzetesen vártnál, az írásban pedig kifejezetten nagynevű, korábban a magyar balettélet és balettképzés meghatározó alakjainak számító személyek is említésre kerülnek. Az esetükben különös aggodalomra ad okot, hogy a cikk megjelenése óta tudtommal egyáltalán nem reagáltak az abban megfogalmazottakra, mint ahogy nem reagáltak az újságíró által az írás elkészítése során hozzájuk intézett megkeresésre sem. Az ügy különleges szereplőjeként ugyanakkor ebben az esetben is felbukkan a hasonló zaklatási botrányok mellőzhetetlen karaktere, A Perrel Fenyegetőző Ember, aki ügyvédjén keresztül – egyedüli kivételként – válaszolt a szerző által feltett kérdésekre, egyúttal pedig lelkiismeretesen gyakorolta is névadó tulajdonságát. A válasz egyebekben tagadó jellegű volt.      



 



Az Egyetem rektora, Dr. Bolvári-Takács Gábor másnap az intézmény honlapján közzétett nyilatkozatban reagált a cikkre, amelyben többek között sajnálkozik és bocsánatot kér „mindazoktól, akik korábbi tanulmányaik során személyükben sérelmet, pedagógiailag helytelen bánásmódot tapasztaltak, illetve éltek meg”, illetve munkáltatói intézkedést, etikai eljárást és büntetőeljárást helyez kilátásba. Ezeken túlmenően a közleményből számomra úgy tűnik, hogy a rektor úr álláspontja szerint mostanra már minden rendben van az intézményben.



 



Az azonnali.hu-n megjelent első cikk itt, az MTE rektorának közleménye itt, a szerzőnek a rektor közleménye kapcsán az azonnali.hu-n 2020. július 28-án megjelent újabb cikke pedig itt olvasható. A cikkekben megjelent vádakhoz álláspontom szerint az ügy jelenlegi szakaszában kizárólag az ártatlanság vélelmén keresztül lehet közelíteni, ezért pillanatnyilag az azokban megfogalmazott állítások valóságtartalmának elfogadása nélkül bízok benne, hogy mindazok az érintettek, akik eddig még nem reagáltak a vádakra, rövid időn belül a nyilvánosság elé lépnek, és a magyar balettélet közvéleményét megnyugtató módon tisztázzák álláspontjukat a személyüket ért gyanúval kapcsolatban.    


Társművészetek • 18152020-07-31 06:04:45

Úgy tűnik, hogy a héten szép csendben, észrevétlen módon újabb szakaszába lépett a Magyar Táncművészeti Egyetemen kibontakozott zaklatási botrány. A témában július 27-én, hétfőn jelent meg egy szerzőként Galavits Patrik által jegyzett, terjedelmes cikk az azonnali.hu-n, amelyben nem egy korábbi növendék a nevét is vállalva nyilatkozik az intézményben régebben történtekről, és amelyben elkövetőként megneveznek több olyan személyt is, aki érintett az ottani visszaélésekben. Az események cikkben állított széles skálája – úgy tűnik – a fizikai erőszaktól kezdődően a növendékek megalázásán át a szexuális zaklatásig és a korrupcióig, gazdát cserélő borítékokig terjedt, de lehet olvasni a tizenéves növendékeit a visszaemlékező riportalany szerint rendszeresen összekarmoló balettmesternőről is. Sajnos úgy néz ki, hogy a botrány magasabbra ér az előzetesen vártnál, az írásban pedig kifejezetten nagynevű, korábban a magyar balettélet és balettképzés meghatározó alakjainak számító személyek is említésre kerülnek. Az esetükben különös aggodalomra ad okot, hogy a cikk megjelenése óta tudtommal egyáltalán nem reagáltak az abban megfogalmazottakra, mint ahogy nem reagáltak az újságíró által az írás elkészítése során hozzájuk intézett megkeresésre sem. Az ügy különleges szereplőjeként ugyanakkor ebben az esetben is felbukkan a hasonló zaklatási botrányok mellőzhetetlen karaktere, A Perrel Fenyegetőző Ember, aki ügyvédjén keresztül – egyedüli kivételként – válaszolt a szerző által feltett kérdésekre, egyúttal pedig lelkiismeretesen gyakorolta is névadó tulajdonságát. A válasz egyebekben tagadó jellegű volt.      



 



Az Egyetem rektora, Dr. Bolvári-Takács Gábor másnap az intézmény honlapján közzétett nyilatkozatban reagált a cikkre, amelyben többek között sajnálkozik és bocsánatot kér „mindazoktól, akik korábbi tanulmányaik során személyükben sérelmet, pedagógiailag helytelen bánásmódot tapasztaltak, illetve éltek meg”, illetve munkáltatói intézkedést, etikai eljárást és büntetőeljárást helyez kilátásba. Ezeken túlmenően a közleményből számomra úgy tűnik, hogy a rektor úr álláspontja szerint mostanra már minden rendben van az intézményben.



 



Az azonnali.hu-n megjelent első cikk itt, az MTE rektorának közleménye itt, a szerzőnek a rektor közleménye kapcsán az azonnali.hu-n 2020. július 28-án megjelent újabb cikke pedig itt olvasható. A cikkekben megjelent vádakhoz álláspontom szerint az ügy jelenlegi szakaszában kizárólag az ártatlanság vélelmén keresztül lehet közelíteni, ezért pillanatnyilag az azokban megfogalmazott állítások valóságtartalmának elfogadása nélkül bízok benne, hogy mindazok az érintettek, akik eddig még nem reagáltak a vádakra, rövid időn belül a nyilvánosság elé lépnek, és a magyar balettélet közvéleményét megnyugtató módon tisztázzák álláspontjukat a személyüket ért gyanúval kapcsolatban.    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621762020-06-18 17:14:22

Július 1-jétől ismét látogatható az Operaház épülete, erről tájékoztat minket a Magyar Állami Operaház honlapja:



https://www.opera.hu/v/7444/


Operett, mint színpadi műfaj • 43562020-06-15 14:54:47

Június 4-én láttak napvilágot az Operettszínházhoz köthető zaklatási botránnyal kapcsolatos első információk, vagyis immár tizenegy nap telt el az eset nyilvánosságra kerülése óta. Azóta – eltekintve egyetlen hozzászólástól, amely nem az ügy érdemi részére vonatkozott, hanem az intézmény egyik művészének önként vállalt közszerepléséhez kapcsolódott – igyekeztem tartózkodni a témával összefüggő véleményem megfogalmazásától, hiszen olyan kérdésről van szó, amelyben intőleg magasodnak elénk a zaklatási ügyekből – bár inkább kifejezetten szexuális zaklatási ügyekből – kinőtt -#metoo mozgalom túlkapásai, az azon eluralkodó kollektív pszichózis, a gyakran jogon kívülinek tűnő, tisztességes eljárásokat mellőző felelősségre vonások, az internetes és média-lincselések. Ilyesminek semmiképp nem szerettem volna a részese lenni, ezért önként vállalt hallgatásba burkolóztam tehát, és mindvégig azon gondolkodtam, vajon mi is lehetne az, amit a kezdeti, látványos erőfeszítések után a színház vezetése még megtehetne ennek a csúnya ügynek a rendezése érdekében. Azután egyszer csak megjött a megoldás. Nem a saját fejemből pattant ki, külső, távoli forrásból érkezett, de ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – olyannyira példaértékűnek és követendőnek tartom, hogy a róla szóló egyik sajtótudosítás belinkelésével ezúton is szeretném hozzásegíteni a leginkább kézenfekvő cselekvési mód megtalálásához az Operettszínház mindazon vezetőit, akiknek a felelőssége megalapozottan merülhet fel az intézménynél történtek helytelen kezelésében. Tessék:



https://borsodihir.hu/kozelet/2020/06/lemondott-a-vasalodeszkas-tornatanart-megalazo-tankeruleti-vezeto


A MET felvételei • 5702020-06-13 11:19:49

„... mink Bartokot szeretjuk. ”



 



Én azért Bartók szeretetéről már nem vagyok annyira meggyőződve. A 2017/2018-as évadban a Kékszakállú100 rendezvénysorozat keretében az opera két színpadra állítását is megnéztem, mind a két alkalommal 40% körüli nézőtéren volt szerencsém helyet foglalni, lezárt erkély mellett, úgy, hogy a nézőkörnyezetemben leginkább kínai, német és skandináv turisták üldögéltek. És most centenáriumi előadásokról beszélünk, egy mindössze öt előadásos sorozatban...



 



A megelőző évadban műsorra tűzött Bartók TáncTriptichon szintén öt előadást ért meg, emlékezetem szerint azóta sem játszott idehaza Bartók-darabot a Magyar Nemzeti Balett, bár turnézni még egyszer elvitték a művet Pozsonyba.



 



Sajnos azt hiszem, hogy Bartókot – legalábbis itt, Budapesten – halálra ítélte a közönség. Egyébként az én ellenszavazatommal, de az meg mindegy.


Társművészetek • 17272020-06-13 05:31:25

Kedves fórumtársak, én csak nézek és csodálkozok, hogy mi mindent nem tudtunk rosszul az utóbbi időben... Úgy néz ki, hogy mi magunk sem a megfelelően tájékozott forrásokból tájékozódunk, mert ha így tettünk volna, akkor tisztában lennénk vele, hogy:



 



1. A Vígszínháznál elrendelt vizsgálat folyik.  



2. Az intézmény igazgatója változatlanul Eszenyi Enikő.



 



A fenti információk véletlenül fellelt alapja ez a cikk.



 


Operett, mint színpadi műfaj • 43292020-06-08 06:41:28

A magam részéről rendkívül örülök neki, hogy az Operettszínházat érintő fejleményekkel összefüggésben a nyilvánosság elé lépett Dolhai Attila művész úr is, és egyből ilyen példaértékű bátorsággal állt ki az ügy azon érintettje mellett, akitől a fizetését kapja. Kérlelhetetlen elszántságról tanúskodó, megalkuvást nem tűrő fellépése a vétlen közönségen nemtelen bosszút álló, hétköznapokat megmérgező, még a sajtónak is nyilatkozni merészelő páriákkal szemben egy olyan eset kapcsán, amelynek során – a vonatkozó híradás szerint és feltehetően az intézménynél kialakult bántalmazó légkör miatt – több mint harminc munkatárs távozott az Operettszínháztól, nem csak azért tölthet el minket örömmel, mert a közönség tagjaiként természetszerűleg hálásak vagyunk a minket érő bosszúval szemben nyújtott oltalomért, hanem azért is, mert az eddig főként bonvivánként tevékenykedő, esetleg Koppány féktelen lázadójának alakját megformáló művész úr által most tanúsított kiváló természetes humorérzék és szórakoztató-képesség láttán bízvást reménykedhetünk abban, hogy a közeljövőben kiteljesíti színpadi pályáját, és számos alkalommal ingerel majd minket felhőtlen kacagásra a táncoskomikus szerepkörében is.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621702020-06-03 10:30:42

Úgy emlékszek, hogy a folyamatban lévő felújítás során egyszer már volt tűz az Operaház tetején, talán úgy két éve. Nem lepődnék meg, ha emberi mulasztás állna a jelenlegi eset hátterében, és talán van abban valami sorsszerűség, hogy pont egy nappal előtte írtam itt arról, hogy mennyire tartok a háromszorosára emelt munkáslétszámtól, illetve annak képességeitől (62165). Nem akarok a levegőbe beszélni vagy bizonytalan emlékekre hagyatkozni, de talán már az előző operaházi tetőtűznél is emberi hiba állhatott a háttérben, mint ahogy az Andrássy úti tűznél is. Meglehet, érdemes lenne egy kicsit lassítani a felújítás tempóján, ha ez az ára annak, hogy csak megbízható munkaerőt alkalmazzanak, és az Operaház: a) ne égjen le még az átadás előtt; b) ne essen szét az átadás után. Ilyen jelentőségű és építészeti minőségű épületeknél nem lehet rohamtempót elrendelni. Kizárt dolog, hogy ne üssön vissza, és én már most aggodalommal tekintek az elé, hogy milyen minőségűnek és mennyire időtállónak bizonyulnak majd a felújítási munkák az átadást követően.



 



Ui.: 62165-öt annyiban korrigálom, hogy közben jártam a Millennium Házánál; már használható a terasz, és már csak a támfalak voltak elkerítve és szemlátomást frissen javítva. Ilyen kérdésekben nem árt a pontosság...    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621662020-06-01 19:11:31

Hol itt a hiba? Szerintem ez bizonyos mértékig jobb, mintha fordítva történik, és esetleg Ókovács Szilveszter kapja meg a Liget-projektet.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621652020-06-01 19:03:20

Dióhéjban a cikkhez:



 



1. Én ettől a háromszor annyi munkástól azért eléggé félek, főleg azóta, hogy aki ért az építőipari szakmához, az már mind Németországban dolgozik. Ennek a vége könnyen lehet az, amit a köznyelvben gány munkának hívnak. Láttunk mi már Várbazár-felújítást is ebben a hazában. Vagy lásd a Városligetben a most éppen Millennium Házának nevezett, nemrég felújított épületet (ex Olof Palme Ház, ex Műcsarnok, ex stb.), aminek a hátsó (első?) részét a terasszal már le kellett zárni, mert dőlnek ki a virágágyások támfalai.



 



2. Székek és függöny nélkül elég nehéz átadni egy színházat, de a homlokzati szobrok kérdése álprobléma.Ha nincsenek kész, nélkülük adják át. Ez nem lehet akadály.



 



3. Szerintem Moniuszko marad, főleg ha már egyszer Smetana is. Megköveteli a V4 együttműködés szelleme. Az én tippem szerint Glinka mellett Scarlatti távozik majd. Szerintem ő a legismeretlenebb, és nélküle is marad elég barokk zeneszerző, mint ahogy itáliai is.



 



4. Azért összességében örülök, hogy belátható időn belül meglesz a MÁO mindhárom játszóhelye. Remélem, addig eljutnak majd odáig, hogy legalább egyet meg is tudjanak tölteni.


Társművészetek • 17152020-05-31 00:39:55

Kedves Klára, köszönöm szépen a válaszát, természetesen megbocsátom annak rövidségét éppúgy, mint a barátságtalan hangnemét, amely teljes mértékben jogosult, hiszen megelőzően az én szarkasztikus jellegű soraim lehettek kellemetlenek az Ön számára. Ezért külön bocsánatot kérek. Ön annyiban téved azonban, hogy az én 1710-es bejegyzésem egyáltalán nem kirohanás volt (rendkívül higgadt és békés természetű ember vagyok), célja szerint pedig nem is mások – és különösen nem az Ön – sértegetése, hanem egy, a fórum nagyon szerény lehetőségeihez igazodó demonstrációs kísérlet, amelyet a reá kapott válasz alapján még csak sikertelennek sem tekintek. Kellemetlenül érinti az embert egy ilyen bejegyzés olvasása? Bizony, kellemetlenül. Bántó a karcos és gúnyos, fölényeskedő stílus? Bizony, bántó. Sértő az alacsonyabb rendű megértési képesség feltételezése, az arra való ismételt, hangsúlyos utalás? Bizony, sértő. Zavaró a magánszféra határait érő presszió, a személyes sors alakítására vonatkozó kéretlen tanácsadás? Bizony, zavaró. Megütközést kelt valakiben, ha önnön szavait láthatja viszont kiforgatva és saját maga ellen felhasználva? Bizony, megütközést kelt. Sokkoló a negativitás, a rosszakarat személyre irányuló megjelenése? Bizony, sokkoló. Azok az eszközök, amelyeket az előző bejegyzésemben összegyűjtve felhasználtam, a bántalmazó személyiség eszköztárának tipikus kellékei. Ön ezeket az eszközöket már egyszeri alkalommal, egy középhosszúságú, két perc alatt elolvasható, Önnel szemben hatalmi pozícióban nem lévő, a helyzetből eredően tényleges ártalom okozására nem képes embertől származó bejegyzésben megjelenve sem tudta tolerálni, válaszbejegyzése egyértelműen jelzi ezt. És ez természetes, ugyanis ez a dolog valóban nem tolerálható. Képzelje el azonban azoknak a kiszolgáltatott munkavállalóknak – színházban: művészeknek és más alkalmazottaknak – a helyzetét, akik a főnökük részéről napi szinten ki vannak téve ennek, vagy pontosabban fogalmazva: jobbára csak ennek vannak kitéve. Amit az én bejegyzésemben tapasztalhatott, minőségében, intenzitásában, időbeli terjedelmében közelében sincs annak a tényleges agressziónak, ami egy patológiás zaklató részéről a célszemélyt vagy célszemélyeket, az emberi vagy munkakörnyezetet rendszeresen éri. Különösen súlyos a helyzet akkor, ha a bántalmazó formális irányító pozícióba jut, és az üzelmeit legitim vezetői tevékenység és hatalomgyakorlás örve alatt folytathatja öncélúan. Ilyenkor egyrészt súlyosan károsítja a munkaszervezet működését, másrészt tökreteszi a vezetése alatt álló emberek életét és egészségét, károsítja élet- és szakmai pályájukat, elkényszeríti őket a munkahelyükről. Ön mindezt valószínűleg azért nem értheti, mert az emberek azon szerencsés részéhez tartozik, akiknek nem volt még dolguk mondjuk egy antiszociális (pszichopátiás, szociopátiás) személyiségzavarban szenvedő munkahelyi vezetőhöz, de bízok abban, hogy ennyi ízelítő elég a módszereikből, és most már talán érzékelheti, miért is bántóan inadekvát dolog a közös nevező összehozásáról, önmagunk alárendeléséről, a közös cél érdekében való együttműködésről vagy a szükséges önfeladás mértékéről bölcselkedni akkor, amikor az a hír járja, hogy az elviselhetetlen körülmények miatt emberek sorra hagyják ott az állásukat, hogy a színházigazgató feljogosítva érzi magát a cipőjét hozzávágni a kollégájához, hogy a megalázott színművész sírva szalad ki az épületből az utcára, vagy amikor az ilyen ügyekre vonatkozó reálisabb ismeretek birtokában valójában azon kell gondolkodnunk, hogy naponta hány ember kénytelen félelemmel tele, stresszbetegen bemenni a munkahelyére, hányan nem tudnak aludni odahaza akár napokon át, hányaknak hat ki a magán- és családi életére a probléma, hányan viszik haza a munkahelyi feszültséget a párjukhoz és a kisgyerekeikhez, hányan törnek meg és nyúlnak először gyógyszerekhez, azután netán alkoholhoz – mert bizony ez mind része a probléma teljes spektrumának. És általában midez egyetlen, rossz helyen lévő, rossz ember miatt.



 



Nem azért tartom napirenden ezt a kérdést a fórumon, hogy az Eszenyi Enikővel kapcsolatos indulatokat ébren tartsam, ezt már írtam valahol korábban. Annál is inkább így van ez, hogy az őt illető vádak tényleges megalapozottságáról végső soron a mai napig nincs valójában hitelt érdemlő, hivatalos vizsgálati forrásból származó tudomásunk. Önnel szemben sincs semmilyen bántó szándékom, az előző bejegyzésem értelmét fentebb már kifejtettem. Azt azonban fontosnak tartom, hogy ez a problémakör általános érvénnyel rendezést nyerjen az előadóművészeti szférában, hogy a vezetői pályázati, kiválasztási eljárások során a munkaalkalmassági vizsgálat ne legyen mellőzhető, hogy ennek tényleges és hatékony módon részét képezze a pszichológiai alkalmasság vizsgálata és ezen belül a munkakörnyezettel és a beosztottakkal kapcsolatos pszichológiai attitűd vizsgálata is, hogy az újonnan kinevezett vezetőnek hosszabb tartamú próbaidővel induljon a munkája, amelynek a végén ténylegesen értékelik a tevékenységét, hogy vezetői működésének szakmai és törvényességi felügyelete a gyakorlatban is megoldott legyen, abban mulasztásra ne kerüljön sor, hogy rendelkezésre álljanak a bántalmazó vezetővel szemben a megfelelő, biztonságos panaszmechanizmusok és a megfelelő rendezési, felelősségre vonási és védekezési eljárások. Tartozunk annyival a színházakban dolgozó művészeinknek, hogy ezeken az egyébként nem túl bonyolult módokon megpróbálunk gondoskodni a biztonságukról. Bántalmazó vezető, aki a gondoskodására bízott beosztottakkal szemben visszaél a hatalmával, a munkatársait zaklatja, a kollégái életét pokollá teszi, nem tűrhető meg a posztján. Túl nagy és túl sok a szenvedés, amit másoknak okoz, és elképesztő a szervezeti kár, amit maga után hagy.       



 


Társművészetek • 17102020-05-30 13:07:28

Kedves Klára, én inkább azt tartom sajnálatosnak, hogy a jelek szerint az Eszenyi-ügy kirobbanása óta eltelt több hónap során még mindig nem sikerült megértenie, hogy a kérdés nem a legitim és a közérdeket szolgáló vezetői hatalomgyakorlás, hanem a vezetői hatalommal való visszaélés gyanúja körül forog. Vajon mit lehetne még tenni azért, hogy ezt az egyszerű különbséget megértse...? Van, ami nem fér bele a vezetői felhatalmazás körébe, és soha nem is fért bele. Becses magyar jogtörténeti emlékünk, a Budai jogkönyv bizony már a XV. században kimondja, hogy a világi fejedelmeket meg lehet fosztani hatalmuktól, ha zsarnokká válnak. Ez soha nem volt vita tárgya, és ha ezt a szót így leírjuk, talán már megérti, miért is tartjuk itt sokan annyira fontosnak a Vígszínháznál történtek hiteles tisztázását, a közvélemény tájékoztatását, továbbá – ha a felmerült gyanú megalapozott – az áldozatok kiengesztelését és kárpótlását, az elkövető megbüntetését, a felügyeletéért felelős személyek hasonló felelősségre vonását, illetve a megfelelő szervezési és védelmi intézkedéseket arra, hogy ilyen jellegű esetek a jövőben ne fordulhassanak elő, erkölcsileg vagy egészségügyileg alkalmatlan személyek ne kaphassanak hatalmat mások felett, és főképp pedig ne a mi adónkból történhessen mindez egy közintézményben. Ha pedig még így sem érti a meg a helyzetet, akkor javasolom, próbálja ki, milyen lehet az, amikor mondjuk egy kemény pszichopata kap lehetőséget arra, hogy az Ön közös nevezőre hozását, önfeladását, illetve a közös cél érdekében való együttműködését éveken át hatalmi pozícióból, munkaereje, egzisztenciája, szakmai előmenetele, pszichés egészsége, életminősége és személyiségének jelentős része felett diszponálva mozdíthassa elő. Bízok benne, hogy hamarosan talál majd magának egy ilyen kedvező lehetőséget, alárendelheti majd magát egy ilyen ember akaratának, és élvezni fogja a kiképzés minden pillanatát, hiszen az erőszak és a manipuláció különböző formáinak váltogatása, a megaláztatás, a fenyegetettség, az állandó stresszállapot, a kialakuló alvászavarok, általában véve pedig a tartós verbális és pszichés bántalmazás, illetve annak hosszú távú egészségügyi hatásai, a létrejövő testi és lelki megbetegedések mind-mind olyan tényezők, amelyek feltétlenül szükségesek a sikerhez, művészi közegben ráadásul főleg, mert különben nincs előadás!  


Társművészetek • 17002020-05-29 10:51:59

Kedves david28, köszönöm szépen, hogy segít ébren tartani ezt a kérdést. A hozzászólásait nem tartom ugyan túl átgondoltnak, de nem azért vagyok itt, hogy ítélkezzek, ezt egyik fórumtársammal szemben sem tehetem meg. Szemmel látható értesültségére való tekintettel azonban szeretnék Öntől néhány, az ügyre vonatkozó információt kérni.



 



Elsőként a lefizetett emberekre lennék kíváncsi. Legyen szíves, adja elő hitelt érdemlő információit arról, hogy ki vagy kik, kit vagy kiket, hol, mikor és mivel fizettek le, továbbá mutassa be az erre vonatkozó bizonyítékait is! Ezt nagyon fontosnak tartom, nem kedvelem a korrupciót... Részletes információkat kérek! Úgy tudom, a Vígszínház társulata egy talán nem feltétlenül hivatalos eljárásban, de az ott dolgozók érzületét feltehetőleg mégis kifejező módon 113:5 arányú szavazással foglalt állást Eszenyi Enikő igazgatói pályázatával szemben. Követelem az arra vonatkozó adatokat, hogy a 113 ember közül pontosan kik a korruptak, és kitől, mikor, milyen előnyt kaptak a szavazatukért! Követelem az állítását alátámasztó, megfelelő bizonyítékokat is! Tiszta vizet akarok a pohárba, gondolom, nem egyedül... Ismét kérem hát: adja elő hitelt érdemlő információit!



 



Ha ez megtörtént, más területen kérem a segítségét. Szavaiból úgy érzékelem, hogy a Vígszínház társulatának jelentős részét „jött-ment link” művésznek tartja, és Ön a társulat igen nagy hányadát nem szívesen nézi meg a színpadon. Ha ez így van, kérem ossza meg velünk, mennyiben tartja felelősnek a méltatlan állapotokért a színházat 2009 és 2020 kötött vezető Eszenyi Enikőt, és a felelősségre vonás milyen formáját tartja megfelelőnek azért, hogy ilyen helyzet alakulhatott ki az intézményben az igazgatói működése alatt!



 



Rendes körülmények között valószínűleg felismertem volna a bejegyzéseiben (1696-1698) azt az értéket, amivel nem érdemes foglalkozni, de sajnos azt gondolom, hogy amíg meg nem ismerhettük a Vígszínházban történtekkel kapcsolatos vizsgálat eredményét, addig nincsenek rendes körülmények, semmilyen szempontból sem; csak a rendezetlenség van. Így tehát Önnel szemben én azt remélem – tudom, nem feltétlenül megalapozottan –, amit a normalitás megkíván: hogy egy ilyen ügyben van vizsgálat, tart valahol, eredménye lesz, és ez az eredmény nyilvános lesz.             


Erkel Színház • 105942020-05-25 15:00:17

Szerintem ez a balettet nem érinti annyira. Ott azért sokkal inkább parancsra mennek a dolgok, mint az operaszekcióban, a művészekkel sem egyeztetgetnek annyit, a szereposztási tervek is bőven változnak az évad során formától, alkalmasságtól függően. A szokásos négy szereposztásos szériára továbbá kapásból van 6-8 legalább elfogadható Hattyú, és a jelenlegi erőnlétében a társulatnak tudnia kell bármikor gond nélkül abszolválni a mű előadását. Ha elúszni látszik a darab, annak már most látható egyéb oka lehet, nem az, hogy a művészekkel értekezve később döntenek a sorsáról.


Erkel Színház • 105922020-05-25 12:12:38

Ha jól látom, a balettek közül a Bemutató Szabad Bérlet a Párizs lángjait, a Repertoár Szabad Bérlet pedig csak a Manont és a Hófehérkét tartalmazza, vagyis A hattyúk tava és a Spartacus jövő évadra tervezett repertoár előadásairól feltehetőleg lemondott a Ház. Meglehet, túl bizonytalan hozzá a helyzet. Vagy talán mégsem sikerül ezeket a darabokat beszuszakolni az Erkelbe... Pedig a számos balettelőadáson tapasztalható 30-40% körüli nézőszám, illetve a Nagymező utcai konkurencia megjelenése után már-már úgy tűnt, hogy a balettegyüttes vezetése elszánta magát egy erős évad létrehozására, komoly darabokkal. A Manonra vajon hányan lesznek kíváncsiak...?   


Társművészetek • 16922020-05-08 22:42:45

Nagy meglepetés lenne. Színészként feltétlenül többre kvalifikált, mint hogy olyan körülmények között parádézzon, amelyek mostanság a nézőteret jellemzik arrafelé, vezető pedig éppen van ott. Ugyanakkor kérdés, hogy a közönség hol fogadná őt szívesen, amíg nem tisztázódnak a Vígben történtek, és amíg nem hajlandó felelősséget vállalni azért, ha valóban súlyosan kifogásolható magatartást tanúsított a vezetői gondoskodására bízott emberekkel szemben. Ebből a szempontból most talán tényleg jobban járna egy ilyen rendhagyó néző-színház viszonyt kiépített intézménnyel, bár végső soron mindenhol megnézi majd a közönség, ha egy adott darab esetében éppen az ő fellépése foglaltatik a jegyárban. 


Társművészetek • 16902020-05-08 18:55:00

A Vígszínház éléről történt távozása óta először szólalt meg Eszenyi Enikő, amint arról az origo.hu és a hvg.hu is tájékoztat minket. Nem, a Vígszínházban történtekről nem beszélt. Ellenben értesülhettünk arról, hogy támogatja a Székely Nemzeti Tanács európai uniós aláírásgyűjtő kezdeményezését, amelyhez egyébként Varga Judit és Fekete-Győr András éppúgy csatlakozott, mint Karácsony Gergely vagy Kocsis Máté, magyarán politikailag olyan nagy bakot nem lehet vele lőni. Ugyancsak megtudhattuk, hogy a művésznő döntésének oka a tavalyi székelyföldi előadásai során tapasztalt megható szeretet volt, így tehát már mi magunk sem aggódunk amiatt, hogy a magasztos gesztus megtételére, különösen pedig annak nyilvánosság elé tárására valamilyen egyéb motívum indíthatta volna a székelyek, baszkok és katalánok nemeslelkű jóakaróját. És persze így már pontosan értjük azt is, hogy a Vígszínház igazgatói pozíciójába először még egy baloldali városvezetés által helyezett, emlékeim szerint – bocsánat érte, ha tévesek – annak idején Alföldi Róbert és Stohl András mellett is állást foglaló, bemutatott darabjaival többször talán még a jelenlegi hatalmat is megfricskázó színicsillag hogyan érkezhetett meg egy ügyesen elkerült tüntetés közbejöttével oly sikeresen a kultúrharc egyik oldalának szimbólumai közé, hogy bukásának okai között mintha már az origo.hu beszámolója is összekapcsolni látszana a bántalmazás és a zaklatás kérdéseit, a munkatársai részéről vele szemben tornyosuló emberi panaszokat a baloldali Városházán való kegyvesztettség – meglehet, nem egészen megalapozatlan – gondolatával. Hát persze: a szeretet hatására. Hazatalált.



 



És ezzel még nem is lenne semmi gond. A nagyobb gond az, hogy a Városházán való kegyvesztettség – úgy tűnik – még mindig nem terjed odáig, hogy értesülhessünk végre a Vígszínháznál történtek ügyében zajló vizsgálat eredményéről, vagy legalábbis az állásáról. Pedig nagyon szeretnénk. És nem, nem az Eszenyi Enikővel kapcsolatos indulatok fenntartása céljából, hanem azért, mert ebben az ügyben a közvéleménynek a tisztességes tájékoztatáshoz, panaszaik megalapozottsága esetén az érintett művészeknek és más színházi dolgozóknak pedig az elégtételhez egyértelmű joga van, mint ahogy a jövőre nézve minden színművésznek és színházi alkalmazottnak joga van a bántalmazás és a vezetői hatalommal való visszaélés elleni hatékony védelemhez is. Ezért kell újra és újra feltennünk a kérdést: hol is tart tehát az a bizonyos vizsgálat...?    


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621472020-05-06 23:57:10

Helyes az észrevétel, immár nem először. Annál is inkább, mert az interjú az alábbi részletet is tartalmazza:



Mi lesz az elmaradt bemutatók sorsa?



A következő évadban minden idén elmaradt produkciót műsorra tűzünk. Ezzel tartozunk a közönségünknek és a művészeinknek is, ugyanakkor az opera előre elrendezett világában most minden dominó felborult, úgyhogy hetek óta keresgéljük a széthullott darabokat, és ugyanazon elemekből egy másik évadot állítunk össze.”



A közönséggel ugyanis nem így kell gálánsnak lenni, hanem úgy, hogy tisztelik a jogait, és abban a tipikusan partnerinek tekinthető viszonyban, amiben egy színház a törzsközönségével van, megkönnyítik a jogai érvényesítését. Az Operaház hozzáállását az elmaradt előadások pénzügyi vetületének kezeléséhez olyannyira nem tartom megfelelőnek, hogy most egy terhelően jogi jellegű áttekintésen keresztül kívánom ismételten megvilágítani a probléma lényegét, és tanácsolom mindazon fórumtársaknak, akikből ez a megközelítési mód nem vált ki túlzott lelkesedést, hogy egyszerűen ugorják át a következő bekezdést. Nem időtöltés céljából folyamodok a polgári jog szabályaihoz én magam sem, hanem azért, mert azok a jelen helyzetben nagyjából egybeesnek az erkölcsi követelményekkel, és támpontot nyújtanak ahhoz, hogy mi is lenne a helyes eljárás a Ház részéről.  



Önmagában az, hogy az Opera a járványhelyzetben nem tudta megtartani az előadásait, még nem tette egyértelművé, hogy ezeknek az előadásoknak a megtartása késedelmet szenved csak, vagy teljesen ellehetetlenül. A két dolog jogilag kicsit más. Abból, hogy bejelentették az érintett jegyárak és bérlethányadok utalványra váltását, elég egyértelműen az következett, hogy nincs értékelhető lehetőség a késedelmes teljesítésre sem, vagyis lehetetlenült a nézőkkel kötött szerződés. Erre most itt ez az információ, amely szerint a jövő évadban valamennyi „elmaradt produkciót” műsorra tűznek  (hogy a terv mennyire reális, hogyan érintheti egy második járványhullám stb., az egy másik kérdés). Nem egyértelmű, hogy ez csak a bemutatókat jelenti-e, vagy az elmaradt egyéb előadásokat is. Ennek a dolognak az érdekessége az, hogy amennyiben az elmaradt előadások mégis teljesíthetők, és ilyen körülmények között utalványra váltják a tartozásokat – vagyis nem közvetlenül az előadások későbbi időpontban történő megtekintését teszik lehetővé –, az az adott jogviszonyra vonatkozó egyik olvasatban talán leginkább a teljesítés megtagadásaként értékelhető, míg a másik olvasat szerint az utalványos procedúra közbejöttével és késedelmesen ugyan, de teljesül a szerződés, a jogosult néző választása szerint. És hát persze, ez nagyon gálánsnak tűnhet abból a szempontból, hogy így a néző kezében van a választás, hogy az utalvánnyal ugyanazt az előadást nézi-e meg, vagy esetleg egy másikat. Hol itt a gond...? Ott hogy a nézőt nem az a választás illeti meg, hogy mit kezd az utalvánnyal, hanem az, hogy a pénzét kéri-e vissza, vagy elfogadja helyette az utalványt. Lehetetlenülés esetén – az adott helyzetben – eleve a pénz jár vissza. Késedelem esetén a néző dönthet róla, hogy kéri-e az előadás későbbi megtekintését, vagy – mivel az előadásokat előre megállapodott, meghatározott időben kellett volna megtartani –, minden további nélkül eláll a szerződéstől. (Elállás esetén is a pénz jár vissza.) A teljesítés megtagadása esetén pedig éppenséggel a késedelem és a lehetetlenülés szabályai közül választhat a jogosult; vagyis az előbb ismertetettekből. Egyszerűen nincs olyan jogi konstelláció, amelyikben alapvetően ne a nézőt illetné meg a döntés az Operaháznál lévő pénzről, és ne lenne törvényes választási lehetősége az utalványok elfogadására vonatkozóan.     



És hát pontosan ez a probléma: a néző választási joga iránti tiszteletlenség. Nem, dehogyis akarom én az Operaháznál bennragadt pénz kivasalását az intézményből, mint ahogy nem kívánom ezt a többi, nehéz helyzetbe került színház esetében sem. A néző szempontjából azért általában nem nagy összegről van szó – ami ráadásul alapvetően nem is a létfenntartási célú vagyonának a része –, míg a színházak valóban súlyos helyzetbe kerültek, és náluk a sok kicsi most sokra megy. Még az Operaházról is elhiszem, hogy most éppen pénzügyi nehézségei vannak. Ugyanakkor ezeket a nehézségeket egyik intézmény sem orvosolhatja a fennálló jogi, erkölcsi és kulturális normák megsértésével, és nem dönthet önhatalmúlag a nézők pénzének semmiféle kárpótlási jeggyé konvertálásáról sem. Ez a pénz a nézők pénze, és őket illeti meg felette a rendelkezési jog, még ha most olyannyira igyekeznek is őket megszabadítani attól a sok kellemetlenségtől, amivel a saját pénzükről történő döntés lehetősége járna. A társadalom rendes működése bizonyos értelemben még az előző nagy gazdasági válság után sem állt helyre, és nem engedhető meg, hogy éppen a kulturális szféra intézményei mutassanak példát a további normavesztésből. Ez még akkor is így van, ha a tartozások egyéni szinten bagatell jellege és az Operaház, színház  mint intézmény iránti rokonszenv miatt a nézők túlnyomó többsége zokszó nélkül elfogadja az utalványos megoldást. Mindezekre való tekintettel lenne nagyon örvendetes, ha a Ház végre előállna egy olyan konstrukcióval, amelyben a néző olajozottan, akadálymentes módon tudja gyakorolni a választási lehetőségét az utalvány és a pénz között, és ha az intézmény az előbbiben érdekelt, akkor a neki kedvező döntést partneri viszony keretében, a jelenlegi eljárását joggal helytelenítők számára is elfogadható, egy-két további megoldási típust is tartalmazó megegyezési lehetőség felkínálásával próbálja meg előmozdítani. Pillanatnyilag annyit tudhatunk erről, hogy az „elsődleges” megoldásnak az utalványt tekintik, és így nyilvánvalóan van mellette másodlagos is. Hogy ez pontosan micsoda, tisztázatlan, bár meglehet, hogyha valaki nagyon nekiveselkedik, akkor panaszkezelési eljárás keretében akár még a pénzéhez is juthat. Ez azonban kevés, és egy, a közönségét partnernek tekintő színház részéről azért ennél többre lenne szükség a nézők irányában. Félek tőle, hogy a Ház jelenlegi eljárása hosszú ideig be fogja árnyékolni mind a saját erkölcsi és pénzügyi megítélését, mind a törzsközönségével való viszonyát, és jelentősebb tényező lehet abban, ha a veszélyhelyzet elmúlta után az előadásainak látogatottsága nem helyreáll, hanem tovább csökken.  


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621462020-05-06 22:52:25

Ezt nem kell nagyon megfejteni. A Magyar Állam eleve magát tekintette mindig is a kincs jogos tuljadonosának, az időközbeni egyéb birtokosok tulajdonjogát nem ismerte el soha. Így tulajdonjogot eleve nem is vásárolhatott, a jogügylet szűkebben a kincs birtokban tartására és az egyéb kapcsolódó kérdésekre  vonatkozhatott. Amennyire én tudom, a tulajdonjog - a saját erős meggyőződésünkön túl - a legkényesebb jogi ízlés szerint lényegében mindvégig tisztázatlan maradt: a Magyar Állam a külföldi peres eljárásokban a sajátját nem tudta maradéktalanul bizonyítani, míg az angol úré pedig mintha megdőlt volna a hamis eredetigazolásokkal. Ez utóbbiban nem vagyok maradéktalanul bizonyos, sem a külföldi joghatóságokat, sem a műkincsekre, régészeti leletekre vonatkozó nemzetközi jogot nem ismerem. Ebből az ügyből jobban nem lehetett volna kijönni, legfeljebb csak korábban és olcsóbban.



Ui.: Reméljük, a gyilkos is előkerül hamarosan...


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621442020-05-06 21:02:55

A Seuso-kincs esetében egyébként nem lett volna szükség ennyi mindenre. Úgy néz ki, hogy a temérdek munkát, temérdek erőfeszítést és temérdek stb.-t mind meg lehetett volna sporolni, ha rögtön az elején kifizetjük annak az agilis angol főúrnak a temérdek pénzt... Így jártunk.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621372020-05-03 18:49:48

Az eredeti interjú tartalmazza a következő részletet is:



"Egyelőre bizonytalan, mikor tér vissza a kulturális élet a régi kerékvágásba. Mit gondol, a rendkívüli intézkedések feloldása után nehéz lesz visszacsalogatni a közönséget a több száz vagy ezer fős színház- és hangversenytermekbe?



A közönségben lesz bizonytalanság, arról nem beszélve, hogy a helyzetből fakadó gazdasági nehézségek elsőként azokat a forintokat emésztik fel, amelyeket más esetben kultúrára szánnak az emberek. Az emberek a világ minden online közvetítése mellett is várják a személyes kontaktust, a közösségi élményeket. Láttuk, Kínában a korlátozások feloldása után hogyan özönlötték el a különböző turistalátványosságokat. Ez egyszerre tűnt riasztónak és reménykeltőnek. Végső soron szájmaszkban operát vagy balettet is lehet nézni." (Utolsó kiemelés tőlem.)



És hát erre azért nehéz mit mondani. Nem, végső soron nem lehet szájmaszkban operát vagy balettet nézni. Továbbá ha olyan lesz a helyzet, hogy szájmaszkot kell viselni, akkor nem a rendkívüli intézkedések feloldása után leszünk, hanem azok hatálya alatt, a színházak pedig zárva lesznek. Időskorú színháznéző pedig főleg nem lesz, még maszkban sem, ami a Ház közönségének korosztályos összetételét tekintve azért nem egy figyelmen kívül hagyható szempont. Nagy örömmel tölt el annak a komoly gondolati erőnek a megnyilvánulása, amelyet a magyar opera- és balettjátszás újjáélesztéséért felelős vezető részéről láthattunk most. 


Pantheon • 26072020-05-03 15:58:41

Ez megdöbbentő. Emlékszek rá, hogy amikor a nyilvánosságot az előző bántalmazási eset bejárta, még éppen szegény Szilágyi művész úr volt az, aki próbálta védeni a fiát. Úgy néz ki, a szülői szerettet és a jóindulat gyümölcse ezen a tragikus módon érett be.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621342020-05-01 09:56:49

Ezek rendkívül ambiciózus és optimista tervek a jövőre nézve, de talán nem feltétlenül megalapozottak. Az élet sok mindent felülírhat, és a legújabb fejlemények alapján könnyen meglehet, nem lesz egyhamar abban a helyzetben a Ház, hogy előadást hirdethessen a jövő évad legalább egy részében, illetve hogy felelős módon jegyeket és bérleteket árusíthasson annak egy részére. Már például ha ennek a hírnek hinni lehet:



https://index.hu/belfold/2020/05/01/koronavirus_orban_viktor_tetozes/



És ha a jövő évad elejére újabb járványhullám várható, az bizony nagyon sok kérdést felvet, közöttük nem csak azt, hogy lehet-e előadásokat tartani az adott időszakban, illetve lehet-e azokra jegyeket árusítani, de például azt is, hogy hogyan lehet legalább alapvető szinten fenntartani az Operaház művészeti képességeit, gyakorlatban tartani a szabadságra küldött művészeket, együtteseket. Nyilván sem a zenekarnak, sem az énekkarnak nem tesz jót egy ilyen hosszú leállás, a balett képességeinek pedig végképp nem. Kellene egy pesszimista forgatókönyv is a Háznál, mindezen esetekre, talán az lenne a reálisabb...



 



 


Társművészetek • 16862020-04-30 18:47:25

Nem egészen értem én sem, hogyan került elő a szexuális zaklatás kérdése vagy a #metoo, én biztos nem utaltam ilyesmire, és nem is vádoltam senkit ilyesmivel, ezt szögezzük le. A „bántalmazás” fogalmát használtam, ami ugyan magában foglalhatja azt is, de általában véve nem szinonimája a szexuális zaklatásnak. A #metoo analógiáját azért is tartom problémásnak, mert a Vígszinháznál történtek viszonylag egyértelmű eseteket sejtetnek, egyértelmű megítéléssel, míg a #metoo egy nagyon furcsa konglomerátum, amiben a tényleges szexuális zaklatástól vagy erőszaktól a közönséges aláfekvésnek tekinthető ügyeken át a büntetőjogi értelemben vett hamis vádakig vagy lényegüket tekintve jelentéktelen esetek nyilvánosság előtti újrapozicionálásáig, divathullámot meglovagló – akár évtizedek után történő – előcitálásáig vagy a szereplési vágy egyéb kielégítéséig terjedt a skála, és ami egy olyan kártékony társadalmi pszichózisba csapott át, amit még évtizedek múlva is nyögni fog a férfi-nő kapcsolat a nyugati világban.


Társművészetek • 16852020-04-30 15:51:11

Ennél is bonyolultabb ez. Eleve nagyon nehéz egy ilyen helyzetben fellépni valaki ellen akkor is, ha nem a főnököd az illető, akitől egzisztenciálisan függő helyzetben vagy, vagy ha nem politikailag pozicionáltnak gondolt vezetőről van szó. Ez a kultúra és ez a jogrendszer erősen védi a személy jó hírnevét, nem lehet csak úgy rosszat mondani a másikról. A becsületsértés, a rágalmazás, a hamis vád stb. például „alapból” bűncselekménynek számítanak. Az egyszerű ember, vagy akár az egyszerű szinművész nem tudja megítélni azt, hogy egy ilyen komoly esetben kiről, mikor, miért és kinek lehet egyáltalán negatív tartalmú állítást tenni; mikor terheli őt magát bizonyítási kényszer; mi történik, ha nem tud megfelelő bizonyítékot szolgáltatni; mennyiben más a helyzet, ha közszereplővel szemben kell fellépni stb. Egy ilyen ügy megindításakor az érintett eleve magát teszi ki jogi kockázatnak vagy viszontkockázatnak. A kimenetel bizonytalan, elmarasztalhatják akár őt magát is. Ezek olyan gátak, már a legalapvetőbb szinten is olyan jogi tudást igénylő kérdések, félelmet keltő szempontok, amelyeken sokáig nem tud túljutni az érintett. Az illetőnek bizonyos mértékig a joggal, a körülölelő kultúrával és a saját neveltetésével szemben kell fellépnie az ügy elindításakor. Alapos okkal és szilárd bizonyítékkal lehet csak nekikezdeni a dolognak. Nagyon kényes a helyzet és nehéz a bizonyítás, ha a bántalmazás legitimnek tűnő köntösben, például művészi szempontként jelenik meg, és az elkövető képes lehet azt ezen a módon igazolni. Fel kell készülni arra, hogy ha időben léptél, és igazad volt is, az első esetekben az elkövető enyhe következményekkel, figyelmeztetéssel megússza a dolgot: magyarán marad a főnököd, és ki vagy téve a bosszújának, holott olyan aljas módokon ártani képes, patológiás személyiségről van szó, akitől azonnal védeni kellene a munkakörnyezetébe tartozó embereket. Hát ezért maradhatnak például az ilyen ügyek olyan sokáig rejtve.


Társművészetek • 16792020-04-30 11:34:16

Nyilván nagyon sok egyéb dologgal kell mostanában foglalkozni a Fővárosnál, de én továbbra is, ennyi idő elteltével is várom a vizsgálat eredményét a Vígszínháznál. Még ha naivan is. Az igazgató lemondása ezt nem befolyásolja. Úgy gondolom, hogy a közvéleménynek változatlanul joga van megbízható forrásból pontosan megtudni, hogy mi is történt valójában ennél az intézménynél. Eszenyi Enikő lemondása szerintem önmagában nem oldja meg a helyzetet, és úgy tűnik, hogy nem oldja meg mások szerint sem. Hivatalosan tisztázni kell, hogy a hírekben szereplő bántalmazások megtörténtek-e. Ha megtörténtek, tisztázni kell, milyen elégtételt, kárpótlást és engesztelést kapjanak az érintettek, akiknek életét megfertőzték, munkáját tönkretették, lelki békéjét és egészségét megbontották hosszú időn át. Vagy akiket távozásra kényszerítettek, akiknek életpályáját, művészi pályáját károsították. Mert a hírek tartalmilag nagyjából erről szóltak. Tisztázni kell, milyen felelősségre vonásban, fegyelmi büntetésben részesüljön az elkövető, legalább abban az esetben, ha a vezetői lemondás után közalkalmatotti jogvszonyban maradt. Tisztázni kell, kik voltak az Eszenyi Enikő ellenőrzéséért felelős személyek a felügyelőbizottságnál vagy a Városházán, miben mulasztottak ők, hogy mindez megtörténhetett. A viszgálat után tisztázni kell, mit tesz a Főváros azért, hogy ilyen eset a jövőben ne fordulhasson elő, működtet-e megfelelő jelzőrendszert a hasonló helyzetekre, biztosítja-a ez azonnal kivizsgálás és beavatkozás lehetőségét. Tisztázni kell, hogyan módosítsák a vezetői szűrés és alkalmasság-vizsgálat rendszerét, hogy a beosztottjait bántalmazó, munkakörnyezetét károsító, patológiás személyiségek ne kerülhessenek többet vezetői pozícióba. Mindezt tisztázni kell tehát, és mindezért várom a vizsgálat eredményét. Remélem, hamarosan megérkezik, és nem feküdt el valahol út közben.   


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621272020-04-26 21:12:50

"Nem ismerem azt a törvényt, ami pénzvisszafizetést ír elő..."



Szíves tájékoztatásodra álljon itt akkor pontosan a Polgári Törvénykönyv megfelelő előírása:



„XXV. Fejezet



A szerződésszegés egyéb esetei



1. A teljesítés lehetetlenné válása



6:179. § [A teljesítés lehetetlenné válása]



(1) Ha a teljesítés lehetetlenné vált, a szerződés megszűnik.



...



6:180. § [Felelősség a lehetetlenné válásért]



(1) Ha a teljesítés lehetetlenné válásáért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnésének időpontját megelőzően nyújtott szolgáltatás pénzbeni ellenértékét meg kell téríteni. Ha a már teljesített pénzbeni szolgáltatásnak megfelelő ellenszolgáltatást a másik fél nem teljesítette, a pénzbeni szolgáltatás visszajár.”



 



Pontosan tehát a Ptk. 6:180. § (1) bek. második mondata az, amit "máris megszegnek itt-ott." Egyáltalán nem valamiféle ellenszenves jogászkodás céljából adom meg ezt a szabályt, és a nehéz helyzetben lévő színházak sorsát sem akarom ezzel tovább nehezíteni. Szerintem is biztosítani kell a számukra valamilyen alternatív megoldást a pénzbeli teljesítés helyett. De nem úgy, ahogy ezek szerint több helyen is nekiálltak a dolognak. Szíveskedjenek az érintett színházak az adománykérés sajátos módjai helyett a nézők érdekeit is figyelembe vevő, a színház és a törzsközönsége között fennálló, bizonyos értelmben véve bizalmi viszonyt nem megcsúfoló megoldással előállni (erre néhány bágyadt ötlet olvasható rögtön az előző bejegyzésemben is). Sajnos az olyan történelmi helyzetek, mint például egy súlyos járvány vagy más csapás, kedveznek a társadalmi, közösségi és emberi normák felbomlásának, és pont ez az, amit ilyenkor nem lehet megengedni. Az ún. kultúrszférában, ami elvileg valamilyen módon a társadalom elitje és iránytűje lenne, főleg nem. Próbáljanak meg az érintett színházak erkölcsileg és emberileg elfogadható ajánlatot tenni a pillanatnyilag őket hitelező nézők felé, ez a történet nem egy rossz sci-fiben játszódik, valahol Einstand Galaxis Kleptonusz bolygójának egyik kicsike holdján. 


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621262020-04-26 15:20:45

Valóban nagyon sajnálatra méltó a Ház eljárása, mind jogi, mind pedig attitűdbeli szempontból. Hogy a befizetett pénz rendeltetésszerű sorsa a jelen helyzetben mi lenne, azt egyértelműen szabályozza a Polgári Törvénykönyv. Ha a szerződés teljesítése lehetetlenné vált, és ezért egyik fél sem felelős, visszajár az olyan pénzbeli szolgáltatás, amelyért a megfelelő ellenszolgáltatást még nem teljesítették. Most úgy néz ki, hogy előállt egy olyan helyzet, amelyikben a MÁO a törvényes visszatérítési kötelezettségének nem tud eleget tenni, és bizony ilyenkor lenne szerepe az attitűdbeli kérdéseknek. Azzal ugyanis nincs rendezve a dolog, hogy a Ház kéri szépen a pénzbeli visszafizetéstől való eltekintést, majd úgy veszi, mintha ez az eltekintés meg is történt volna. Adós nem viselkedhet így, szolgáltató főleg nem, fontos nemzeti kulturális intézmény pedig egyáltalán nem. Színház a saját közönségével, amelyik a létezése alapvető értelmét adó tényezők közül talán a legfontosabb, végképp nem. Ha már a Ház pironkodva kénytelen előadni, hogy most szeretné megtartani – na jó: utalvánnyá konvertálni – a közönségnek egyébként visszajáró pénzt, azt más módon kellene tennie, szem előtt tartva a közönség jogait, érdekeit és méltóságát. A kész helyzet elé állítás kísérlete helyett kereshetné például a kölcsönösen megfelelő megoldást a nézőkkel. Kerülhetné annak a látszatát, hogy tudatában van: sok embernek nem túl nagy összeggel tartozni nem jelent komoly jogi kockázatot, mert a gyakorlatban az ilyen volumenű ügyeket nem, illetve nem sokan viszik a törvény elé. Kerülhetné annak a látszatát is, hogy éppen a törzsközönség részéről a Ház, illetve főleg annak művészei iránt általában fennálló jóindulatot használja fel a saját érdekében egy olyan területen, ahol ez egyébként messze nem magától értetődő. Fordulhatna a közönség felé partnerként, felajánlhatna méltányos, legalább választáson alapuló konstrukciókat, figyelembe véve azt is, hogy azért alapvetően a hitelezőknek van joguk dönteni a saját követelésük sorsáról. Mondhatná azt is, hogy természetesen visszajár a nézőknek a már megfizetett jegyár vagy bérlethányad, de aki a kialakult nehéz helyzetre való figyelemmel eltekint ettől, annak a következő évadban felajánl valamilyen kedvezményt: engedményes jegyárakat egyik-másik bérletszüneti előadásra, szabad belépést esetleg egy harmadikra, netán egy extra előadásnak a bérletekbe foglalását. Az előadások látogatottsága bőven megengedné ezt, és a közönség túlnyomó része is elfogadná. És itt most jeleznem kell: ez a bejegyzés a lényegét tekintve nem valamilyen kedvezményigény bejelentéséről szól, hanem egyrészt az adós-hitelező viszony értelmezésének összhangba hozásáról a társadalmi normákkal, másrészt a közönség méltósággal és partnerként történő kezeléséről. Nagy kár, hogy egy közönségkapcsolataira és kommunikációs tevékenységére olyan nagy súlyt fektető intézmény, mint a MÁO, a jelek szerint éppen azoknak a legalapvetőbb üzleti, kommunikációs és közönségkapcsolati technikáknak nincs a birtokában, amelyek lehetővé tenné a számára egy ilyen helyzet megfelelő érzékenységgel és tapintattal történő kezelését. Bizony, az a mód, amelyet a befizetett jegyárak, bérlethányadok kérdésének kezelésére a Ház eddig választott, jogsértő, ezen túl pedig a közönséget is joggal sérti vérig, a hitelezőtől a nézőig terjedő összes létező minőségében.              


Társművészetek • 16742020-04-25 13:51:16

Ez egy régebb óta ismert információ, ami kiindulási alapja a jelzett problémának; szerintem pont az a gond, hogy az utalványos megoldás nem megfelelő lujza ás Klára fórumtársak számára. Ők valószínűleg azonnali készfizetést szeretnének látni a Ház részéről, nem pedig utalványt.


Társművészetek • 16722020-04-25 07:21:27

"Új Színházban" helyesen: Újszínházban


Társművészetek • 16712020-04-25 05:22:58

Edmond fórumtársam, szórakozásnak tekintem én a komoly szórakozást is, a színházban például nem csak a tingli-tanglit, de a katarzis átélését is, általában véve pedig a művészi élmény befogadását is. Szórakoztató a maga módján akár a Titus Andronicus is – bár a világirodalom eme legsötétebbjéhez pont színpadon nem volt még szerencsém –, és talán nem voltam szabatos ugyan, de a lényeg az, hogy az emberek általában nem politikai eligazításért járnak színházba. Megerősítésért, esetleg politikai kiállásként néhányan néhány helyre még csak-csak, de ezen túl nem nagyon lehet odabent senkit sem eligazítani, legfeljebb felbosszantani. A színház átpolitizálásának elsődleges politikai hozadéka a kontraprodukció, amit főként a színházi élmény illetéktelen átlényegítése vagy a színháznál megmutatkozó minőségvesztés szül, nem beszélve mondjuk arról a lehetőségről, hogy a számukra netán teljesen érdektelen előadásokra buszokkal szállított, jelentős statisztikai értékkel bíró fiatalkorú kényszernézőkben esetleg pont nem a kívánt irányú politikai fejlődés bontakozik majd ki az adott módon eszközölt kultúrélmény hatására. Azt nem vitatom tehát, hogy a színház közvetít értékrendet is, azt már viszont igen, hogy társadalmi szinten értékelhető politikai véleményformáló ereje lenne. Ezt a szerepet más média régen átvette tőle. Senki nem fog megtérni sem a Katonában, sem pedig az Új Színházban. A kultúrharc mindkét oldalának hősei pillanatnyilag az önfoglalkoztatás ötletes és jövedelmező módjaként képesek ugyan azt a látszatot kelteni, hogy politikai értelemben hasznosak ők vagy a tevékenységük, de ez jobbára illúzió.  


Társművészetek • 16672020-04-24 00:13:07

Istenem, milyen csodálatos is ez a Kulturkampf, főként pedig az a naivitás, amellyel mindkét oldalbeli politikai döntéshozók elhiszik, hogy a saját táborukból színházi vezetői pozícióba helyezett, pénz- és hatalomigenlő, szakmailag oly gyakran alsó középszerű káderek tevékenysége politikai fontossággal bír és politikai nyereséggel jár a számukra. Pedig a helyzet az, hogy színházba kifejezetten szórakozni járnak az emberek, és ez az intézmény értékelhető politikai véleményformáló szereppel napjainkban már nem rendelkezik. Ilyen jelentőségre akkor tesz szert, amikor az első mondatomban körülírt káderek vagy a műsor átpolitizálásával, vagy a nívó lezüllesztésével tönkreteszik a közönség szórakozását. Ezért ugyanis a közönség kifejezetten meg tud haragudni, és ilyenkor az adott vezető politikai gazdáján tölti ki a mérgét, leginkább a következő választáson. A Kulturkampf siserehada által leszállítható egyetlen politikai eredmény a kontraproduktív eredmény, és szerintem egészen sok lapát- és kapanyél kerülhetne szorgalmas kezekbe az országban, ha megpróbálnának egy kicsit utánaszámolni mindkét oldalon, hogy valójában mit is hoztak eddig a konyhára a saját kultúrvitézeik.        


Társművészetek • 16582020-04-21 00:50:21

Az idezettek politikai tartalmát lényegtelennek tartom egy nagyon fontos kérdés mellett, amit helyesen fogalmazott meg a nyilatkozó. Valóban kérdés, hogy akar-e majd a néző újra színházba menni, és ha igen, akkor mire lesz kíváncsi...? Tovább is bontanám hirtelenjében a kérdést: Mikor áll majd helyre a fizetőképes kereslet? Mennyire áll majd helyre? Ez a válság hogyan változtatja majd meg a fogyasztói szokásokat, főleg a kultúra területén? És a prózai színház még csak-csak, de elképzelhető egyáltalán, hogy az opera és a balett ne vesztesként jöjjön ki a helyzetből...?


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621062020-04-03 14:22:11

Nagyszerű hír ez, amiről eleddig nem is tudtam. Köszönöm szépen a tájékoztatást! Mivel a Ház varrodáját semmiképp sem akarnám elvonni stratégiai jelentőségű munkájától, a vágyálmom most az, hogy akkor a rendelkezésre álló tetemes időben az intézmény védőmaszkok gyártásával nem foglalkozó, túlnyomóan nagyobb részében a kellék- és díszletkultúráért – de semmiképpen sem a jelmezkultúráért – felelős gondolkodók és alkotók fordítsanak némi figyelmet arra, hogy a jövőben hogyan lehetne orvosolni a műanyag nem opera- és balett-kompatibilis felhasználásából eredő minőségi problémákat az előadások során. A tépőzárak pedig ráérnek később is, amikor már erre is van kapacitás. Jelezném: a jelenlegi közfelfogásban a műanyag nagyjából éppen olyan rossz, mint a koronavírus, nagy hibát nem követhet el az, aki látványosan felhagy a használatával.        


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621042020-04-03 09:08:25

Hirtelen más egészségügyi probléma jutott az eszembe, és a bejegyzésem sem kifejezetten fogászati kérdésekről szólt – átolvasom azért újból, hátha mégis –, hanem arról, hogy az Operaházban a jelenlegi időbőség körülményei között ún. aprómunka keretében számba tudnának-e venni, illetve orvosolni tudnának-e olyan jelmez- és kellékhibákat, amelyek kifejezetten negatívan befolyásolják egy-egy előadás élvezhetőségét, és amelyek talán nem csak engem zavarnak. Esetleg általában véve lenne-e lehetőségük felülvizsgálni a műanyag mint olyan alkalmazásának jelenleg mindenek fölött állónak tűnő indokoltságát. Ehhez soroltam fel támpontként néhány előadás címét (Cosí fan tutte, Don Giovanni, A bahcsiszeráji szökőkút, Giselle, A rajnai sellők), és az újbóli számba vétel lehetőségét megköszönve ezekhez csapom most hozzá A vágy villamosának sztirolpuffanású díszleteit (rádió, váza) is. Kis befektetéssel, ámde mégis értékelhető minőségi hozadékkal járó, operaházhoz méltó igényszintet tükröző munka lenne ez, már persze csak ha az intézmény stratégái elkészültek a sok kiváló szimulációval.  


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 621022020-04-02 15:49:10

Nagy örömmel tölt el engem is, hogy az Operaház vezetése az utóbbi néhány hét során a teljes NATO-vezérkart megszégyenítő szimulációs képességekre tett szert – különös tekintettel a péntek estékre –, de ha már ennyi idejük van, foglalkozhatnának esetleg olyan dolgokkal is, amelyek bár kevesebb hadvezéri képességet igényelnek, de az előadások minőségével mégis értékelhető összefüggésben vannak, és a jelenlegi leállás bőséges időbeli keretei között jól áttekinthetők. Körül lehetne nézni például a jelmez- és kellékfronton, koncepcionális módon elgondolkodni anyagok használatán, áttekinteni a fejlesztések, cserék lehetőségét. Nem, nem gondolok nagy dolgokra, csupa olyan apróságról lenne szó, amelyek egy-egy előadás élményét nagyban befolyásolják, és amelyek esetében felismeréssel, odafigyeléssel és minimális anyagi és munkaidő-ráfordítással akár még eredményeket is el lehetne érni. Fel is sorolok néhány ilyen apróságot. Ott van mindjárt a tépőzáras jelmezek kérdése. Biztosan szükséges az, hogy amikor a Cosí balettbetétjében a táncos urak nekivetkőznek a mutatványuknak, az egész nézőteret bántó módon betöltse a levetett mellények tépőzárainak egyáltalán nem operai jellegű harsanása? Vagy esetleg most lehetne elgondolkodni a problémán, és akár gombok után is nézni hamarjában? De ott van mondjuk például a fenil-etilén által keményen sújtott Don Giovanni előadás kelléktára is. Biztos az, hogy Giovanni és Ottavio összecsapásakor egyúttal az egész felvonást is agyon kell ütnie a földre hulló sztirolpisztoly szánalmas koppanásának, vagy lehetne keresni – alkotni – hamarjában egy fémesebb jellegű, hiteles, nehéz kellékpisztolyt? Ugyanebben az előadásban örvendeztet meg bennünket hasonló módon Don Giovanni végzetes vacsorájának padlóra zuhanó teljes étlapja is, megannyi alufóliába (?) csomagolt hungarocellgyümölcs, illetve ezek félreismerhetetlen hanghatásának formájában. Nem kéne más megoldás után nézni esetleg itt is, horribile dictu előadásonként egy-egy kiló valódi alma beszerzésével felszámolni a C8H8 uralmát a drámai végkifejlet fölött? Tudom én, hogy a friss gyümölcs nehezen illeszthető a színházi kellékgazdálkodás rendszerébe, talán mert nincsen leltári jelzetszáma, de hátha mégis... Tovább folytatva a kört, nem áll jól kedvenc operaházi műfajom, a balett sem. Feltétlenül szükséges az, hogy A bahcsiszeráji szökőkút drámai csúcspontját, Mária halálát Zaréma földre dobott műanyag törének sajnálatosan hiteltelen alig-csattanása és jellegzetesen műanyaghangú tovacsusszanása tegye igazán szívszorítóvá, vagy akadna itt is valami alkalmasabb anyag, kellék? Egy kis odafigyeléssel lehetne segíteni rögtön a Giselle előadásértékén is: ebben bizony elég sok az eldobott virág, ami sajnos mind műanyagból van, és ami a számára kijelölt helyen mind-mind a lehető legtökéletesebben gyilkolja az előadás művészi értékét. Myrtha varázságát ugyan valószínűleg nem lehet máshogy kiváltani – annak sajnos preparált módon el kell tudnia törni, hiszen a darab második felvonása jelentős mértékben a villikirálynő megsértett varázshatalmáról szól –, de a földre hulló kollekcióval talán mégis lehetne valamit kezdeni, mondjuk például hogy Giselle esedezését hadd ne üsse már agyon a műanyag potyogása, amikor Myrtha lábai elé szórja a virágcsokrát. Ez annyiban nehezebb kérdés persze, hogy a balettpadlón az élő virág esetleges maradékai, levelek, szirmok balesetvédemi szempontból nem igazán kívánatosak, de egy kis odafigyeléssel bizonyosan lehetne jobb megoldást és kelléket választani. És hát lehet ezt az odafigyelést a jövőben és más daraboknál nagyobb volumenben, akár a díszlet szintjén is űzni, hogy csak A rajnai sellők plexiből készült hídjára utaljak rögtön, ami az általa kiadott hangokkal teljesen tökéletes mértékben tette tönkre a reá álmodott balettbetétet. Kérdés tehát, hogy ha már egyszer ennyi idő és időbeli lehetőség zúdult az Operaház vezetésére és teljes kollektívájára, társulhat-e ahhoz annyi hajlandóság és igényszínt, hogy a számos értékes műsorrendi szimuláció végrehajtása mellett jelmezek, kellékek, esetleg díszletek értékét és hibáit megvizsgálják, az utóbbiakat észleljék és kijavítsák, illetve hogy általában elgondolkodjanak az opera- és balettgyilkos hanghatással bíró műanyagok jövőbeli használatának mellőzésén az előadásokban.               


Társművészetek • 16492020-03-20 12:11:31

Majd megoldja. Lehet, hogy nehéz időszak elé néz most, és ha megérdemli, legyen is úgy - bár mint már utaltam rá, ebben a kérdésben én a vizsgálat eredményét várom, aminek a lefolytatását az egyéb fejleményektől függetlenül is indokoltnak tartom. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy az egyik legjelentősebb, pályán lévő magyar színésznőt fogjuk még a színpadon látni; a mikor, a hol és a hogyan pedig olyan részletkérdés, ami leginkább az ő számára lehet izgalmas.


Társművészetek • 16472020-03-20 09:38:00

Szerintem azért bizonyosra vehetjük, hogy nem a színészettel hagy fel, hanem "csak" a színiigazgatói működéssel. És valószínűleg a rendezéssel is, mert amennyire én tudom - és bocsánatot kérek a művésznőtől és a fórumtársaktól is, ha tévedek - rendezőként nem igazán kapós egyetlen olyan színházban sem, ahol nem ő az igazgató. Valóban remek művészetét így minden bizonnyal élvezhetjük majd a továbbiakban is.


Társművészetek • 16462020-03-20 09:28:35

A bejelentéstől függetlenül én továbbra is várom a vizsgálat eredményét.


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 620952020-03-18 10:42:40

Nyelvtudás hiányában elolvasni nem tudtam, csak a szó szoros értelmében "vizuálisan" áttekinteni; annyival érdemes talán kiegészíteni, hogy azt a kevés operettszínházat, ami a világban működik - Budapest mellett Moszkvában és Bukarestben, ha jól tudom -, szokás az operaházakhoz sorolni. 


Balett-, és Táncművészet • 60022020-03-14 23:19:13

Bejelentem, hogy szégyenkezek az Operaházat ért 3 csapás miatt.


Társművészetek • 16302020-03-12 20:50:33

De igen, ez bizonyos mértékig számszaki kérdés is: annak a színházigazgatónak, akit évtizedes vezetői tevékenysége után a saját társulata 113:5 arányban leszavaz, nyilván kitelt a becsülete. Ezen nincs mit megmagyarázni, és a társulat sem köteles számot adni arról, hogy eddig miért nem, hogy hol voltak eddig és hogy "Mi van a háttérben?". Meglehet, hogy semmi nincs a háttérben, csak mostanra mernek beszélni, vagy mostanra érzik úgy, hogy változást érhetnek el. Az a sok szép, idealisztikusan gerinces megoldás, amiket Ön felsorolt, legfeljebb egyenrangú kapcsolatokban működik, ez pedig nem az. Meglepőnek tartom, hogy javasolt lépésnek tekinti az "elmegyek"-et is; szerintem elfogadhatatlan az, hogyha téged bántanak, megaláznak, és éppen te vagy a gyengébb, akkor neked kelljen távoznod. Attól tartok, hogy Ön sajnos éppen a tartós bántalmazás, a vezetői hatalommal való személyes visszaélés, vagy ha úgy tetszik: az elnyomás dinamikáját nem érti. Még egyszer mondom: nem tudom, elkövette-e ezek bármelyikét is Eszenyi Enikő, éppen a vizsgálat eredményét várom jómagam is...


Operett, mint színpadi műfaj • 42462020-03-12 15:36:22

Kedves Búbánat, ez nagyon decens eljárás. Ennek a nyomán most már én is látom, hogy a Kiss B. Attila vezette Operettszínház teljesítményével foglalkozó bejegyzésemnek (4242) talán nem itt lenne a megfelelő helye, de jobb lehetőség hiányában én már itt hagyom...


Társművészetek • 16252020-03-12 15:24:36

Ez azért egy különböző ügy, mint a #metoo, ami a végére jogos panaszokból és valós problémából komoly és nagyon kártékony társadalmi pszichózisba csapott át. Lényegtelen, szubjektív kérdés, hogy milyen a panaszosok "lelkivilága": ha fennáll a gyanú, hogy az egyik fővárosi színházban bántalmazó munkakörnyezet, munkatársakat távozásra kényszerítő pszichés és verbális erőszak, vezetői zaklatás alakult ki, akkor a panaszok megalapozottságát vagy megalapozatlanságát nagyon gondosan fel kell tárni. Nem tudom, hogy Eszenyi Enikő elkövette-e mindezeket, de kétségtelen, hogy a panaszok kapcsán most "helyzet" van, és az is, hogy semmiféle munkakörnyezetben sem a "bossing" mint jelenség, sem a munkatársak életét pokollá tevő, bántalmazó vezető nem tűrendő.    


Operett, mint színpadi műfaj • 42422020-03-11 19:13:15

Dióhéjban a cikkhez és az Operett helyzetéhez:



 



1. Kerényi Miklós Gábor és mások sajtószereplései, illetve Kiss B. Attila kinevezése között nem telt el annyi idő, hogy meg lehessen állapítani, Lőrinczy direktor úr konszolidálta-e az intézményt azalatt, vagy hogy egyáltalában kellet-e „konszolidálni” azt.



 



2. Ahhoz képest, amekkora ellenérzés a Kiss B. Attila és Apáti Bence alkotta páros kinevezését anno kísérte, eddig nem követtek el komolyabb hibát. A helyzet akkor úgy nézett ki, mintha Kiss B. Attila magát a nézőellenes színházat akarná megvalósítani, inkább múzeumi semmint színházi funkcióval, politikai és ideológiai alapon bőségesen folyósított szubvencióval. Ehhez képest a látogatottság rendben van, az Operetett pedig nem igazán látom leárazva soha a Ma este színház oldalán. Persze az nem eredmény, ha valaki megőrzi az addig is meglévő közönséget, de legalább nem hibáztak. Nyilván azt is érzik, mit lehet és mit nem lehet megtenni, és bizonyára minden pillanatban a szemük előtt lebeg egyik-másik nagy, a közönség által keményen büntetett állami színház példája, amelyet azért talán csak nem akarnak megismételni. Budapest szívében, az Operett szokásos nézőközönségével nem igazán vannak hazai pályán a „nemzeti gondolat”-tal, és ezt vagy felismerték, vagy eleve tudták is, csak hát szóljon nagyot az a pályázat... Azt sem tartom súlyosabb hibának, ha valamilyen ideológiai töltet érvényesítése helyett esetleg a közönség optimumhoz közeli kiszolgálásával törődnek, végső soron az alapvető dolguk ez lenne.



 



3. A műsorra nem került musicel(ek) mellőzése több mint helyes, látatlanban meg tudom mondani róluk, hogy semmiféle értékelhető zenei, művészi vagy eszmei színvonalat nem képviseltek. A TAO-világban ez a műfaj nagyon súlyos minőségi károkat szenvedett, az ún. nemzeti szárnya pedig kifejezetten szánalmas eredményeket produkált, a nemzeti érzületű emberek számára is nyilvánvaló módon. Ez a konstelláció, ezekkel a szerzőkkel tökéletes betligarancia volt. Attól még nem musicalszerző valaki, hogy van nemzeti színű pántlikája és volt már a kezében vonó vagy pengető. Helyes, hogy nem látjuk és halljuk őket. Helyes, hogy ezt a „nemzeti” alapon jelentkező minőséget egy normális színiigazgató nemzeti alapon sem engedi színpadra. Az a nem helyes, ha esetleg bármennyit is fizetett már nekik az Operett, vagy egyébként pénzt költött a dologra.



 



4. A vendégjétékok esetében teljes értetlenséggel szemlélem az eredeti pályázati koncepciót is és a jelenlegi helyzetet is. Szerintem bizony turnézzon az Operett, járjon vendégszereplésekre: a saját működési területén kimagasló társulatról van szó, mutassa be tehát minél szélesebb körben a tevékenységét, és töltse be itthon és külföldön is azt a tőle elvárható szerepet, amely a hagyományosan magas színvonalú magyar operettműfaj képviseletében az általános társadalmi elvárások szerint reá hárul.



 



5. A nézőellenes színház koncepciójának gyanúja mellett annak idején talán úgy tűnhetett, mintha Kiss B. Attila egyfajta ellen-Operaházat szeretett volna megvalósítani, ami szerintem nem is rossz ötlet. Amíg az Operaház olyan működési eredményeket képes felmutatni, mint a legutóbbi időkben, addig nem árt sem a verseny, sem az alternatíva. Kifejezetten szeretném, ha az Operettben létre tudna jönni egy olyan másik szakmai műhely, amelyik képes lehet legalább távolról megszorítani az Operaházat, pusztán létével megpróbálhatja ösztönözni őt a jobb teljesítményre, esetleg alternatívát kínálhat az ottani helyzettel elégedetlen nézők számára.



 



6. Az Operett által felvállalt balettmisszió az 5. pont alesete. Ők sajnos nyilván nincsenek abban a helyzetben, hogy szakmailag akár még csak távolról is megszoríthassák a nemzetközi profikkal feltöltött, elit orosz balettakadémiákon végzett, ottani vezető balettszínházakból érkező táncosokkal bőségesen megerősített Nemzeti Balettet, de fontos szerepük lehet a magyar balettjátszás második vonalának kialakításában. Aki magyar balettművészek által uralt együttest akar a színpadon látni, esetleg gyengébb képességű, de legalább hazai felnövekvő balettgenerációk fejlődését akarja figyelemmel kísérni, tehesse meg ott, illetve a nagyobb számú vidéki kezdemény valamelyikénél. A végzős hazai balettművészek helyezkedhessenek el ott, ha már az utóbbi időkben sem a Nemzeti Balettnél, sem pedig egyébként a nemzetközi színtéren nem nagyon tudják venni az akadályt. Lehessen onnan néhány év további fejlődés után továbblépni a Nemzeti Balett vagy a nemzetközi színtér felé, és lehessen oda visszatérni is az első vonalból kikerülő művészeknek, tompítva a balettszcénán belüli egzisztenciális feszültségeket és harcokat. Jelentkezzen új szín, új stílus, kapjon szerepet több, főként hazai koreográfus a magyar tánc világában. Meglehet, a jelenlegi vezetés elképzelései közül talán ez a legjelentősebb hozzájárulás a magyar kulturális élet fejlődéséhez, nem pedig a több vagy kevesebb musical vagy operett kérdése körül történő „táncolás”.



 


Mi újság a Magyar Állami Operaházban? • 620662020-03-11 16:28:28

Úgy tűnik, ez a kérdés most aktualitását vesztette, hacsak a zártkörű rendezvény egyben nem száz főnél alacsonyabb létszámú is... Egyébként a fellépők is beleszámítanak? Mondjuk egy tánckar... Jó lenne tudni. :-)


Opernglas, avagy operai távcső... • 204252020-03-10 19:01:55

Nálunk a színházvezetőség bölcs előrelátással már hosszú ideje folyamatosan gondoskodik róla, hogy az Erkelben a nézők több méter biztonsági távolságra tudjanak ülni egymástól. Külön karantén a hatékonyságot már nem növelhetné.



Valójában az egyik legbiztonságosabb közösségi térről van szó Budapesten, én is oda megyek, ha távol akarok lenni az olyan lehetséges fertőzési forrásoktól, mint például egy másik ember.


Balett-, és Táncművészet • 59962020-03-08 09:01:26

12-ben helyesen: "Tatiana Melniket illetően..." Bocsánat az elírásért. Álljon itt vígasztalásul egy link egy cikkhez a művésznő tavalyi fokvárosi plakátjával [partner: Vadim Muntagirov (principal dancer, Royal Ballet)]:



https://www.stageandscreen.co.za/tag/tatiana-melnik/


Balett-, és Táncművészet • 59952020-03-07 23:21:57

Isten hozott a fórumon, Hibavadász!



 



Örülök a jelenlétednek, mert manapság a balettfórum felé már a madár is csak elvétve jár, te pedig – úgy néz ki – szereted is a műfajt, és talán értesz is hozzá. A tegnapi premierrel kapcsolatos hozzászólásodra az alábbi néhány pontban reagálnék:



 



1. Az általad tudálékos módon megidézőjelezett premier az volt, amit a neve is mutat: premier. Idézőjel nélkül. Teljes értékkel.



 



2. Az általad szintén tudálékos módon megsicelt „Ház” nem érdemelte ki ezt a figyelmet, nagyjából mindenki tudja, hogy mit jelent az, amikor ezt a szót átvitt értelemben használjuk. Átvitt értelemben a „Ház” cselekvőképes és bemutatóval szolgál, a legtöbb normális ember számára gond nélkül. Olyan Ház is van, amelyik háborút tud indítani. Igaz, az Fehér.



 



3. Az általad megidézett „Van aki” ember a fórumtársad, és van neki tisztességes fórumneve: fogtömésnek hívják (átvitt értelemben).



 



4. Örülök, hogy már itteni fóruméleted harmadik hozzászólásában sikerült minősítened valamelyik fórumtársad bejegyzésének, esetleg rövidebb távú szellemi törekvésének a sikerességét vagy sikertelenségét. Ilyen jellegű tanító mozdulatokra nagy szükség van errefelé. Figyelni fogok rájuk a jövőben is. Kiérdemelted.



 



5. A valóság tiszteletének tartom, hogy hozzászólásom lényegi elemeit végső soron nem vitattad el. Siker, amely kirobbanó. Vastaps, amely hosszú-hosszú. Káprázatos balett. Pazar kiállítás. Bravúros táncosteljesítmények. Mind megvolt



 



6. A zenével kapcsolatban akár igazságod is lehet, de arról nem a társulat tehet. Adottság. Bizony latinos-sramlis, itt-ott Carmen-áthallásos (Seguidilla?), a darabot jól elvivő, sok helyen tetszetős, sok helyen sodró lendületű, célszerű zene volt, amely képes arra, hogy az átlagközönségből tetszést váltson ki, és szórakoztassa azt. Az általad megemlített „valami felismerhetetlen egyéb zaj” valószínűleg a zenekari összhangzás lehetett, mert gázturbinát például nem láttam az árokban. Tudomásul kell venni, hogy a balettzenék komponálása nem állt meg a 19. században, 20. századi műben akár 20. századi zene is előfordulhat. Meglehet, a zenekar és az orosz vendégkarmester nem tudott tökéletes együttműködést kialakítani. Azt hiszem, olykor a színpad felől kasztanyettáztak bele a zenekar munkájába, de ebben nem vagyok biztos.



 



7. A füstgép jól viselkedett. Én olyan Giselle előadást is láttam nemrég, ahol végig, lassan, taktusosan sziszegett.



 



8. Örülök hogy láttad Londonban Osipovát és Vasilievet. Nekünk ez nem adatott meg. Kérlek jelezd, hogy vajon milyen árfolyamon tekinthetted meg azt az előadást, és milyenen a budapestit. Ha a kettő közötti különbözetet nekem fizeted ki, a fanyalgásod is egyből jobban elfogadom. De tényleg, érdekelne az előadások megítélése ár/érték arányban.



 



9. Osipova és Vasiliev nem a világszínvonal, hanem a világszínvonal+++. Két abszolút balettsztár. Hozzájuk képest itt most rendben voltunk, és amit mondtam – a világszínvonal – pont megvolt nálunk.



 



10. Ez egy „nagy” balett sok szereplőt vonultat fel. Sajnálom, hogy az egyik jelentéktelenebb szólószerep előadójánál, a szereposztás sorrendben 22. nevénél hibákat észlelhettél. Ez megesik. A fontosabb szereplők, Melnik (Tatiana), Balaban, Felméry, Leblanc, Rónai, Kekalo rendben voltak, nagyon is, teljesítményük bizony nem egyszer volt bravúros.



 



11. A kar munkájával kapcsolatos közlésed hiányosságait nem tisztem ugyan kiigazítani, de mivel nagyon szorgalmas ember vagyok, megteszem most, és megemlékezek a kiválóan begyakorolt, homogén teljesítményt nyújtó, végig jól összehangolt szinkronmozgást mutató kar szerepéről az előadás sikerében, mégpedig a legnagyobb elismerés hangján.  



 



12. Tatiana Melniket kvázi lerobotozni dőreség. Én nem ezt láttam. Zárt, szabályos stílusban táncoló, etalon balerina, és élénk színpadi jelenség. Fegyelmezett munkája, technikai kiválósága nem jelentett monotóniát. Alakítása megfelelt, nem a hagyományos szubrett szerepeiben vetették ugyan be, de művészileg mindent megoldott, a bosszúálló fúria is rendben volt. Ha a nemzetközi sztárbalerinát hiányolod, őt figyeld. A jobb tájékozódás elősegítése céljából tanácsolom, tekintsd át az utóbbi két évben teljesített gálafellépéseit és vendégszerepléseit mondjuk csak tavaly a kijevi Hattyújától a fokvárosi Csipkéjéig, olaszországi, luxemburgi, dél-koreai, baltikumi stb. gála- és egyéb fellépéseinek soráig. Olvasd kiváló kritikáit. Gondolkozz el azon, vajon miért számít Vadim Muntagirov, Daniil Simkin, Brooklyn Mack kedves fellépőpartnerének. Különösen ajánlanám a figyelmedbe az oroszországi szerepléseit, ahol a legnagyobbakkal egy sorban léptetik fel őt, ha hazahívják gálázni. Igen, a Bolshoi és a Mariinsky szólistáival, prímabalerináival, akiket annyira nagyra tartasz. Az a helyzet, hogy ez a színvonal egy ideje már megérkezett hozzánk, sokan vannak itt a nagy orosz balettszínházak (Bolshoi, Mariinsky, Stanislavsky, NOVAT) volt művészei közül. Kár, hogy Tatian Melniket illetően minderről nem értesülhettünk pl. a Ház mindig ügyes sajtójának téli számából, ahol a művésznő ugyan uralhatta a címlapot, de a vele készült anyagból inkább csak azt tudhattuk meg, hogy a fényképész elkötelezett a hosszú női lábszárak iránt, amelyeket a balerina legfontosabb testrészének tekint. Ha mindez megtörtént, és esetleg arra jutottál, hogy ismereteid teljességének erejével sikerült beleszállnod napjaink egyik kifejezetten keresett és jól foglalkoztatott nemzetközi sztárbalerinájába, kérlek jelezd, mint ahogy az ellenkezőjét is, hiszen a folyamatos önreflexió a jó párbeszéd alapja.



 



13. Vizsgáld meg esetleg annak a lehetőségét, hogyan lehetne a jövőben a táncosok teljesítményét a hírnevük vagy a homlokukra ragasztott „ex-Bolshoi” , „Mikhailovsky” vagy „Londonban” címkék ismerete nélkül értékelni, kiválóságukat így felismerni. Most, hogy a társulatot feltöltötték nálunk kevéssé ismert, de valójában még orosz viszonyok között is komolynak tekinthető, közeli-távoli hazájukban népszerű és jegyzett szólótáncosnőkkel, nem haszontalan tudás ez. A Vasiliev által képviselt minőségért ne aggódj: ő ugyan személyesen nincs itt, de a négy szereposztás közül az egyikben a címszereplő hölgy a nagynevű művész úr elfogadott, rendszeres fellépőpartnere. Nagy segítség lehet ez az információ, ha mégis valamilyen mankóval akarjuk betájolni az előadások valós színvonalát.



 



14. 5983-hoz külön: A balettművész testbeszéde szerintem azt fejezi ki, hogy kényelmesebb a kanapé sarkában ülni, mint egyébként. Továbbá látszik rajta, hogy indiszponált, talán kialvatlan. Utolérhetetlen erejű logikai következtetés mindazonáltal azt feltételezni, hogy bármely balettigazgatótól főszerepet és televíziós szereplési lehetőséget pont egy vele rossz viszonyban lévő művész kaphat. Majoros művész úr továbbá tavaly kapta meg a Kamaraművész elismerést a társulattól. Mondjuk talán azt, hogy hozzászólásod vagy az ítélőképesség hiányára utal, vagy tendenciózusan kiforgató jellegű.



 



15. Siceljünk (sic!) folyamatosan, hiszen fórumtársunk idézésekor ez a tisztelet legbiztosabb megnyilvánulási formája, mert ő hibázhat ugyan, de mi soha. Felsőbbrendűségünk tudatát hogyan is lehetne ennél jobban kifejezni a hülye másik fórumozó felé? Neked ez már az első hozzászólásod óta jól megy. De várj csak, mi van itt... „de a Bolsoi (sic!) korábbi szólistái után” (5988), vagy „az opera balett (sic!) tagjai” (5983)... Nem „Bolsoj”, illetve „Bolshoi”...? És nem „operabalett”...? Ezeket te írtad? (sic!) (sic!) (sic!)    



 



16. Meglehet, hozzászólásom olykor keresetlennek vagy gunyorosnak tűnik, de kérlek, hogy ezt ne tudd be személyes sértettségnek; azt nem reagálnám le sem pitiáner, sem ennyire hosszadalmas módon. A balettfórum nagyjából a közelmúltban szabadult meg attól a tehertételtől, amelyet több fórumtárs minden kulturált jelenlévőt bántó, a Nemzeti Balett körüli fejleményeket buzizó-pedofilozó-külföldiző stílusban lereagáló viselkedése jelentett. A te első hozzászólásaid attitűdje – bocsánat, hogy megítéllek, és talán tévesen – magában rejti annak a lehetőségét, hogy ennek a jelenségnek legalább a kistestvére megismételheti itt magát, hiszen kevesen kezdenek II. Fáyok kinevezésével vagy számukra kevéssé tetsző tévébeszélgetések „undorító”-zásával, illetve általában véve nem sokan mutatnak olyan kevéssé konstruktív, a külvilággal való maradéktalan béke hiányára utaló vislkedést, mint ahogy az eddig neked sikerült. Szíves segítséged kérem abban, hogy a közelmúlt szerencsétlen jelenségei ne ismétlődhessenek meg ezen az oldalon!



 



Köszönöm szépen:



Amalgám  


Balett-, és Táncművészet • 59862020-03-06 21:39:51

Most jövök a premierről, a bemutató ugyan nem telt ház mellett, de kirobbanó sikert aratott, hosszú-hosszú vastapssal. Jómagam is a hatása alatt vagyok még, ezért kellő elővigyázatossággal szeretnék önmérsékletet gyakorolni, és amennyire lehet, mellőzni a szuperlatívuszok alkalmazását. Ugyanakkor egyértelműnek tartom, hogy ma este a Ház az utóbbi évek talán legjobb bemutatójával szolgált nekünk: káprázatos balettet láthattunk, pazar kiállításban, bravúros táncosteljesítményekkel. Ez a Laurencia az abszolút világszínvonalat képviseli. Nagy-nagy köszönet érte az egész Társulatnak!   


Társművészetek • 16042020-02-28 00:51:11

Kedves Edmond, nem hiszem, hogy józan szemlélő számára ne lennének nyilvánvalóak a különbségek az általad felsorolt példák és a jelen eset között. A két szabadtéri színpad különválasztásának szakmai indokoltsága nincs, a nem túl hosszú nyári játékidő programjainak előkészítését és lebonyolítását legyen szíves egy vezető megoldani egy stábbal. A két játszóhely játékvolumenben összesen nem tesz ki egy színházat, még akkor sem, ha a Városmajort felfejlesztik, és akkor sem, ha több külföldi társulat vendégjátékát kell megszervezni. Amit a Műpa a maga két fontosabb játszóhelyével és a rengeteg külföldi vendégével meg tud oldani egymaga, egy stábbal egész évadon át, oldja meg a Szabad Tér is egy nyári idényre ugyanúgy. Ez a döntés – szemben a Katona és az Örkény útjára indításával – nem új alkotóműhely létrehozásáról szól. Ez egy sebtében összetákolt politikai alku, központi motívuma pedig nem a közönség jobb kiszolgálása, hanem a pénzen, hatalmon és befolyáson való politikai osztozkodás. A kamarilla-politika legvisszataszítóbb példája. A két vezető közül az egyik felesleges – teljesen mindegy, hogy melyik az, ebben még csak állást sem foglalok – a posztjára indokolatlanul került, és az ő eltartásához én nem szeretnék hozzájárulni. Nem szeretném továbbá, ha a fővárosnál hasonló módon indulnának burjánzásnak az egyéb pozíciók is, és ahogy nem szeretnék színházigazgató esetében külön, jobb-, illetve baloldali duplikátumot fizetni, úgy nem szeretnék külön jobb-, illetve baloldali fürdőigazgatót, szemétszállítót, villamosvezetőt vagy közterület-felügyelőt sem. Talán így már megérted, mi is lehet a probléma ezzel a megoldással. Ha mégsem, akkor minden személyeskedő jelleg nélkül kérlek, vizsgáld meg annak a lehetőségét, hogy hogyan tudnál a saját jövedelmedből rendszeresen, nagyobb összeggel és közvetlen módon hozzájárulni az egyik, tetszésednek megfelelő szabadtéri igazgató foglalkoztatási költségeihez.               


Társművészetek • 16022020-02-27 13:50:40

Igen! Ez az! Hát persze...! Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Két vezetőt hamar! Egyet a Margitszigetre, egyet a Városmajorba! Kiváló megoldás, ami a jövőben is alkalmazható minden hasonló esetben... Dehogyis jelent már problémát a Vígszínház igazgatói pályázata körüli forgatag, horribile dictu az, hogy több jelentkező is akadt a posztra, hiszen ott van rögtön a Vígszínház, a Pesti Színház és a Házi Színpad! Jut majd ülőpárna, hatalom és javadalmazás minden aspiránsnak... Alacsony a nézettség a MÁO előadásain? Új válságkezelőket ide: egyet az Andrássy útra (majd ha megnyit), egyet az Erkelbe, egyet a Műhelyházba! Sok a pusmogás a Nemzeti Színház körül, az iskolai kultúrmisszió felvállalása miatt támadják a vezetést? Az új, decentralizált igazgatási modellben minden jobbító szándékú elképzelés kaphat majd lehetőséget: a Nagyszínpadon ugyan nem lesz változás, de a Gobbi Hilda Színpad, Kaszás Attila Terem, Bajor Gizi Szalon új igazgatói egyaránt lehetőséget kapnak majd, hogy ragyogó, új teljesítménnyel felelhessenek a vádló hangokra. Felkészül: Balett Terem. Új értelmet nyer: a stilizált orkhésztra+theatron az épület Duna felőli oldalán.



 



Kultúrharc katonái, jertek, seregeljetek! Lehettek bármilyen jelentéktelenek, feleslegesek és alkalmatlanok, eddigi teljesítményetek folytán láthatatlanok: ha nagylelkű patrónusotok feltolt titeket a sakktáblára, szimbólumok vagytok immár média-megjelenéssel, karosszékkel, titkársággal, vezetői pótlékkal és hatalommal. Rosszabb esetben saját koncepcióval és a fontosság tudatával. Tevékenységetek mostantól közéleti és politikai értelmű aktusok sorozata, nem pedig a felesleg hemzsegése vagy koncért való marakodása.



 



A Fővárosi Közgyűlés döntését a politikai-pénzügyi osztozkodás és a zsákmányelv legmegdöbbentőbb megnyilvánulásának, egyúttal pedig minden színház- és kultúraszerető ember arcul csapásának tartom.


Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? • 27142020-02-24 17:22:02

Öncenzúra... :-)


Balett-, és Táncművészet • 59812020-02-24 07:06:36

Mind a két lehetőség elképzelhető, meg persze egy harmadik is, hiszen a „túltolt” kultusz ismert lejáratási technikának számít. Nem feltétlenül gondolom, hogy itt most az utóbbiról lenne szó, de a cikk arra feltétlenül jó, hogy ártson... Szorgalmas munka.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 72962020-02-19 20:09:38

Lehet ezen humorizálni, de amit -zéta- írt, érvényes faktor. Valóban kialakult bizonyos szintű kollektív pszichózis a betegséggel szemben. Nem össztársadalmi, de azért társadalmi szintű, és ha csak a népesség néhányszor tíz százalékát érinti, az attól még a látogatói adatokban is néhányszor tíz százalék lehet.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 72822020-02-19 15:46:17

Amennyire én emlékszek,a II. emeletre még aznap is lehetett jegyet venni az intézmény honlapján, a III. emeletet pedig valószínűleg szintén meg sem nyitották.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 72812020-02-19 15:44:08

Én a Műpa esetében ezekben a hetekben alacsonyabb érdeklődést/látogatottságot tapasztalak, mint egyébként. Lehetséges, hogy a potenciális nézők, főleg pedig a Műpa törzsközönsége részint kiköltekezett az év végi ünnepi ciklus során, részint pedig több műsort megtekintett, programon részt vett. Vagyis pillanatnyilag szunnyad a kultúrigénye. Pihennek és spórolnak. Ez kihathatott Az alvajáróra is.


Balett-, és Táncművészet • 59752020-02-17 17:10:11

Érdekes cikk. Azt nem tudom eldönteni, hogy a direktor úr ellenségei vagy a barátai írták...?


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45532020-02-16 17:28:28

Kedves Edmond fórumtárs, végső soron az ötlet nem rossz, a darab értékéből nem vonna le, ha táncolnának benne végig, valójában inkább csak többletet jelentene. A témához a balettkaraktereket valamelyik nagy balettopusz, Hattyúk tava, Csipkerózsika, esetleg mindkettő kölcsönözhetné, korszak, mondakör nagyjából megfelel.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45512020-02-16 16:12:36

Kedves Búbánat, az nem tesz semmit, ha énekeltek is, itt nagyjából minden énekes szereplőnek megvolt a maga balettes alteregója is. Ott van mondjuk mindjárt Amina, aki eleve személyesen balettezgetett egy kicsit a rúdnál, és az egyik ilyen alteregója Hamupipőke volt, de jó eséllyel bejön még mellé másodiknak Sylvia is. Az, hogy a rendezés balettalapú, tény, ez látszik a balettrúdtól Myrtháig sok mindenen - de attól természetesen az énekesek még énekelnek, ideértve az esetleg a rendezés szempontjából kitüntetett helyzetbe hozott karénekeseket is. És éneklés mellett hordozzák a rájuk osztott balettkaraktert is. A két hölgy esetében szerintem sem az opera-, sem a balettirodalomból nem lehet erősebb megfeleltetést találni, a kitüntetett, jelentéshordozó szerepük pedig nyilvánvaló - bár persze ott van még akár a 4498-as bejegyzés lehetősége is. :-)  Összességében nem kell tehát szabadkoznod, végső soron mindegy, hogy némák voltak-e, vagy sem.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45502020-02-16 15:51:06

Ez mindig benne van... Nagy valószínűségnél többet én sem mondtam (vagy esetleg igen); viszont semmi más nincs közelebb a tűzhöz. 


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45462020-02-16 13:31:01

Nos tehát heuréka...! Úgy vélem, megvan a balettalapú megfejtés Az alvajáró színrevitelének „Momus-játék”-ot megszégyenítő, „Kimernya?” topikot tönkre zúzó, fórumtömegeket megmozgató nagy kérdésére, vagyis hogy „...mi célja volt a rendező Némedi Csabának a két vén-nem vén  "csoroszlya-hölgy" szerepeltetésének a darabban...?” (4495 Búbánat).



 



 



Az ügyben érdekelt fórumtársak, különösen pedig Nagy Katalin, Búbánat, takatsa, Edmond Dantes, -zéta- és bermuda részére, illetve cárnő fórumtársunk 4521-es bejegyzés szerinti barátnői számára,



 



továbbá a 4495, 4496, 4497, 4498, 4499, 4506, 4521, 4522, 4523, 4527, 4528, 4530, 4535 sz. hozzászólásokra való hivatkozással a kérdésre a következő választ adom:



 



A két szereplő nagy valószínűséggel két, verejtékes erőfeszítés árán azonosítható balettkaraktert idéz meg. A két karakter a Nadezhda Gonchar második szólista és Tatiana Tkachenko második szólista által táncolt Hudiska és Kubiska a következő balett vendégjátékból:



 



Ratmanszkij/Prokofjev: Hamupipőke



A Mariinszkij Színház Balettegyüttesének előadása



Erkel Színház, 2019. április 22., Húsvéthétfő, 20.00 óra



 



Én a 20.00 órai műsort láttam, de mivel a nap során a darabnak volt egy korábbi előadása is, abban a szólisták nem szükségszerűen ugyan, de mások lehettek.



 



 



A karakterek helyes azonosítására vonatkozó meggyőződésem háttere a következő:



 



Két, nem sokkal ezelőtti bejegyzésemben (4537, 4538) igyekeztem egy kicsit jobban feltárni a rendezésben megjelenő balettmotívumok hátterét, aminek során számba vettem az opera közvetlen előzményének tekinthető 1827-es balettművet, illetve azt a két további balettet (Giselle, valamint a komoly tartalmi hasonlósággal is rendelkező Seregi-féle Sylvia) amely erős hatást gyakorolt a rendezésre, és amelyekből Myrtha alakját, illetve a balettiskolai környezetet kölcsönözte a rendező. Foglalkoztam ezen túl egy keveset annak lehetőségével is, hogy ennek a színpadra állításnak milyen szerepe lehet a Magyar Nemzeti Balett körüli folyamatos csatározásban. A rendezésre azonban az előbb említetteken túl hatást gyakorolt még legalább egy harmadik balett is, ez pedig a Hamupipőke. Mindannyian emlékezhetünk rá, hogy a második felvonásban a rendező a balettkorlát előtt milyen hangsúlyos színpadképi elemként jelenítette meg a Hamupipőke kellékének számító fél pár női cipőt, és hogy onnantól kezdve a cipő felhasználásával Amina tisztázódásának történetét Hamupipőke megtalálásának történetén keresztül ábrázolta. Az Amina-Hamupipőke megfeleltetésre való tekintettel számomra egy idő után egyértelműnek tűnt, hogy a rendezés szereplői közül másokat is megkereshetünk a Hamupipőke c. balettben, és arra a következtetésre jutottam, hogy a két megidézett nőalak Hamupipőke két lusta, buta, élhetetlen, semmirekellő, haszonleső, lúzer, tohonya stb. mostohanővére, akiket az alkotó az adott megjelenési módon a nem egészen egy évvel ezelőtti vendégjáték szereplőiről mintázott (A Giselle-ben és a Sylvia-ban nincsenek szóba jöhető karakterek). Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy a rendező több mint erős balettszimbolikával, illetve kölcsönzésekkel dolgozik, és ennek során egyértelműen kurrens balettekhez folyamodik, a megoldásai mind frissen játszott darabokból erednek. A Giselle és a Sylvia tavaly is, ebben az évadban is repertoáron van a Nemzeti Balettnél, míg a Hamupipőke ugyan nincs műsoron, de a szentpétervári Mariinszkij Színház Balettegyüttesének (ex Kirov Balett) vendégjátéka keretében a Ratmanszkij-féle változatot nem egészen tíz hónapja láthatta az Erkel Színházban a magyar közönség, és valószínűleg a balettrajongónak tűnő Némedi Csaba is. Meggyőződésem tehát, hogy a rendezés szóban forgó két nőalakját a nagy sikerű vendégelőadások mostohanővéreiről – az adott változatban: Hudiskáról és Kubiskáról – mintázta az alkotó, akiket az általam látott, 20.00 órai előadásban szenzációsan slampos, szottyos és hitvány módon jelenített meg a vendégegyüttes két kiváló, ebből a célból talán még hízókúrára is fogott szólótáncosnője. Bizonyos valószínűséggel szóba jöhet még a jelenlegi évadban bemutatott szegedi Hamupipőke is, de erről nem akarok nyilatkozni, mert nem láttam a darabot és nem ismerem a karaktereit. Mivel azonban a Mariinszkij vendégjátéka az utóbbi évek talán legrangosabb és legsikeresebb magyarországi baletteseménye volt, a Ratmanszkij-féle Hamupipőke-változat pedig a mű egyik világhírű, irányadó koreográfiája, valószínűsítem, hogy a Hamupipőke szimbólumrendszerének átemelése során ez a változat lehetett Némedi Csaba forrása, és a két molett hölgy személyében is ennek a verziónak a két mostohanővére, vagyis Hudiska és Kubiska köszön vissza nekünk.



 



Ez tehát a valószínű megfejtés, és tudom, hogy elsőre meglepőnek tűnhet, mint ahogy a korábbi bejegyzéseim balettösszefüggésekkel kapcsolatos megállapításai is azok lehetnek, de be kell látni, hogy az egész rendezés anatómiája alapvetően balettalapú, és a válaszokat is erről a területről fogjuk megkapni. Örömmel fogadom azokat az előrevivő véleményeket vagy ellenvéleményeket, amelyeket a fórumtársak esetleg a következtetéseimhez fűznek, egyúttal pedig bizonyos sajnálatomnak adok hangot amiatt, hogy a színpadon elsőre eredetinek és meggyőzőnek ható rendezés utólagos elemzéssel akár különböző balettművekből történő kölcsönzések – bár semmiképp sem fantáziátlan kölcsönzések – sorozatának a benyomását, még kedvezőtlenebb esetben pedig a Magyar Nemzeti Balettel kapcsolatos üzengetésekbe történő bekapcsolódás érzetét is keltheti.


Erkel Színház • 105212020-02-16 10:46:30

Agache művész úr éneklésével kapcsolatban nem egészen megalapozatlan takatsa fórumtársunk észrevétele. Tény, hogy amikor átütő erővel énekelt, akkor orkánszerű, volt a hangja; amikor meg nem, akkor ott volt az észlelhető, enyhén zavaró vibrato... Ezt úgy mondom, mint aki jobbára balettkérdésekkel foglakozik ezen a fórumon, és az operai teljesítményeket kevéssé kvalifikáltan, nagyjából a "tetszik/nem tetszik" skálán ítéli meg, operába pedig szórakozni jár, és nem az énekeseket értékelni. Vagyis ha egy hiba már az én figyelmemet is felkelti, akkor az valószínűleg tényleg ott van...


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45412020-02-16 05:27:43

Türelmet kérek. Valószínűleg még ma...


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45392020-02-15 22:28:21

Jön, jön, jön... Hamarosan jön a válasz Búbánat fórumtársunk kérdésére, amely a hét során oly sokakat izgalomba hozott Az alvajáró rendezéssel kapcsolatban. Eddig téves úton jártak még a legfenköltebb megoldások is, de megvan a két, kevéssé odaillő női karakter.


Erkel Színház • 105182020-02-15 13:53:16

Fontolja meg esetleg a darab megtekintését, már amennyiben lelkileg jól bírja a harmad- vagy félházakat. A vasárnap délelőtti árakat még a mű zenei anyaga is megéri. A koreográfia és a látványvilág különleges, időnként nagyhatású, és szerintem sokaknak nem tetsző, erősen megosztó. Ha valaki nem tudja fejből az alapmű történetét, nyugodt lelkiismerettel mellőzheti a cselekmény szoros követését. A darab sajátossága, hogy a társulat jelenlegi repertoárján ebben a balettben találkozhatunk a leginkább olyasmivel, ami szép adagio-nak tekinthető, ezen a területen kifejezetten jeleskedik a koreográfus.   


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45382020-02-14 11:25:32

Ui.: Egy kis további gondolkodás után a jelek pedig csak szaporodnak. Az alvajáró és a Seregi-féle Sylvia cselekménye eleve erős hasonlóságot mutat (szerelmi négyszög; félrement, majd a végén helyére került szerelem; cselszövő Lisa/Diana), és felmerül a kérdés, hogy a jellegében azonos környezet megteremtésével a rendező nem a néhai koreográfus művére vontkozó referencia-rendszert akart-e létrehozni. Jól tudjuk, az ő munkássága szimbolikus jelentőségre tett szert a Magyar Nemzeti Balett körüli harcokban, hiszen darabjait egyes korábban népszerű, de máig ható – egyébként pedig nyilvánvalóan megalapozatlan – vélemények szerint mellőzik a társulat műsoráról. Meglehet, hogy a balettelem adott módon való felbukkanását ennek kell betudnunk, még ha a megjelenését egyébként is erőteljesen megalapozza az, hogy az opera közvetlen színpadtörténeti előzménye egy balettmű (Aumer/Hérold/Scribe: La Somnambule, ou L’arrivée d’un nouveau seigneur; Académie Royale de Musique, 1827) volt. A Giselle-ből adaptált, a rendezésben hangsúlyos néma szereplővé vált Myrtha pedig szerintem egyértelműen Kozmér Alexandrának szánt szerep lehet, vagyis nem a művész került a karakter kedvéért, hanem a karakter került a művész kedvéért az alkotásba. Hogy milyen célzattal, azon szintén sokat lehet gondolkodni. Jelzés arra nézve, hogy a művésznőnek ott lett volna a helye az Erkelben még nyolc nappal a bemutató előtt is játszott Giselle-ben, esetleg az adott szerepben? Szembesítési kísérlet Kozmér Alexandra kísértetével, aki miatt még sokáig ne nyugodjon senki – de legalábbis egyesek – lelkiismerete? Híradás a magyar balettszcéna legendás feltámadójának tekinthető művésznő ismételt színpadi újjászületéséről? Utalás a villikirálynő kegyetlen megtorló funkciójára, amivel a halálba táncoltatja a bűnösöket? Mindez lehetséges, és még sok más is, mint ahogy az is, hogy valójában téves a gondolatmenetem. Ugyanakkor ha valóban hordoz olyan, a Magyar Nemzeti Balettel kapcsolatos üzeneteket a rendezés, amelyeket a mostani bejegyzéseimben megpróbáltam körüljárni, akkor az utóbbi napokban nem ez lenne az egyetlen jel arra nézve, hogy hamarosan ismét fellángolhat a társulat körüli háború.



 



A balettszereplő teljesítményével kapcsolatban egyébként nehéz értékelhető véleményt formálni, mert az adott díszlet, illetve a színlapon koreográfust fel nem tüntető színrevitel mellett tevékenysége inkább korlátozódhatott pózolásra, mint táncolásra. Hálás vagyok azért, hogy a művésznő néhány nappal az Erkel Színházban játszott Giselle-széria után vállalta a fellépést ebben a Myrtha-, vagy inkább pszeudo-Myrtha szerepben, és legalább a művészi erő, illetve a koreográfia által valamilyen csekély mértékben tartalmazott pointe és port de bras technika terén elfogadta az óhatatlan összehasonlítás lehetőségét azokkal a szentpétervári hátterű balerinákkal, akik az Erkelben a szerep eredetijében lenyűgöző, sokáig emlékezetes teljesítményt nyújtottak a közelmúltban.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45372020-02-13 22:27:36

Nagy szimbólumfejtésben vagyunk itt az utóbbi napokban, amely ugyan elsődlegesen a darab két dekoratív, néma női közreműködőjének a szerepével kapcsolatos, de meglehet, érdemes lenne megnézni, miért és hogyan került a balettmotívum a rendezésbe valójában. Bennem ugyanis egyre inkább erősödik a feltételezés, hogy ennek nem a művön belüli, hanem a művön kívüli mondanivalója van. Önmagában a balettiskolai környezet nem egy jelentős újítás, a Magyar Nemzeti Balett repertoárján jelenleg két olyan darab is van, ahol a koreográfus a művet egyfajta „balett a balettben” technikával balettintézeti miliőbe helyezi (Lander: Etűdök; Seregi: Sylvia), igazából tehát ezt a rendezői megoldást nem tudom többnek tekinteni egyszerű kölcsönzésnél. Ugyanakkor a környezetválasztás, az operabalett aktuális repertoárjára való utalás, vagy mondjuk az, hogy a darabban az intrika alapvetően egy balettrúd körül zajlik, megalapozottan vetheti fel annak a lehetőségét, hogy az alkotó a Nemzeti Balett körüli külső és belső harcokra akart emlékeztetni a műben. Az pedig, hogy a darab koreográfiájában ilyen nagy súlyt kap a színpadi történéseket részben moderáló, részben dekoráló, figyelemfelkeltő ledvilágítással is ellátott Myrtha, jó eséllyel a karaktert megszemélyesítő Kozmér Alexandra művésznő melletti állásfoglalásnak tekinthető. Mindezekről persze soha nem fogunk teljes bizonyosságot szerezni, de szerintem mégis nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy itt most valójában egy, a hazai művészeti élet egyik tartós konfliktusára reflektáló, aktualizáló rendezéssel volt dolgunk.   


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45232020-02-12 14:15:37

Kedves -zéta-, persze, ezt így mindenki tudja, a kérdés sokak számára inkább a következő szint lehet, vagyis hogy miért kellett megjeleníteni ezt a funkciót a darabban.


Balett-, és Táncművészet • 59682020-02-12 11:41:12

Nem ezért nincs telt ház az Erkelben. Ez a szempont nagyjából közömbös, átlagos nézőközönséget ennyi áthallás a szóban forgó szubkultúrából nem zavar. Normális intézményvezetést sem, ezt tegyük hozzá. Gondoljunk csak egyik-másik Recirquel darabra, amelyekkel kapcsolatban szintén megfogalmazódhat ez az áthallás,  pillanatnyilag mégis a Műpa-repertoár igáslovainak számítanak, nagy szériában játszva. Az intézményvezetés és a közönség is igényli őket. Ezt annak ellenére mondom, hogy a genderelméletnek mint társadalmi és politikai ideológiának nálam erősebb kritikusa nem nagyon lehet ezen a fórumon.



 



Még néhány gondolat a bejegyzéséhez és a szóban forgó cikkhez:



 



1. Az Episode 31 c. koreográfiával kapcsolatos, súlyosan negatív véleményemet már korábban megfogalmaztam az oldalon, de a mű az adott összefüggésben sem a többi nézőből, sem a darabot szintén kommentáló fórumtársakból, sem belőlem nem váltott ki semmiféle reakciót. Meglehet, a probléma súlya is ennyi lehet valójában, már ha a Vadhajtások névtelen sajtómunkása nem találja fontosnak felkarolni a kérdést... Nem érzem azt, hogy az előadás során a gender-ideológia hatása alá kerülhettem volna, bár amúgy bosszankodtam, és keservesen sirattam a belépőjegy árának időarányos részét.



 



2. Felhívnám rá a figyelmet, hogy a Nemzeti Balett jeleskedik a nem genderkonform műsorok bemutatásában is. Itt van mondjuk rögtön a Giselle a nemi szerepek meglehetősen hagyományos, romantikus felfogásával. Azután gondoljunk csak A bahcsiszeráji szökőkút c., előző két évadban műsoron volt tánckölteményre, amelyik gender-szempontból annyira „cinkes”, hogy „Nyugaton” gyakorlatilag játszhatatlan, mert az ázsiai középkor nőképe – vagy amit mi annak gondolunk – az eunuchok és vad tatár harcosok által korbáccsal igazgatott háremmel, illetve Girej és Zaréma kapcsolatának dinamikájával ott egyből kiverné a biztosítékot és elszabadítaná a radikális feminista cunamit.       



 



3. A Nemzeti Balett, ha összeszedi magát, sokat tehet a telt házért, és jó nézettségi mutatókra képes. Emlékeztetnék talán a legutóbbi Diótörő-szériára (30 telt házas előadás, kb. 54-55 ezer néző) vagy a tavaly 8, idén 9 előadásos Giselle-szériára, amely mindkét évadban megmozgathatott kb. 12 ezer nézőt, többnyire talán nem telt házzal, de átlagban jónak mondható mutatókkal. Összességében legalább azonos nézőszámot hozhat minden évben a Hófehérke és a 7 törpe 10 előadásos szériája is. Erre most opera – piaci alapon – nem nagyon képes, a Ház repertoárjának két tartóoszlopa pedig egyértelműen  két mesebalett, a Diótörő, illetve a Hófehérke és a 7 törpe. Az üres nézőterek oka a balett esetében az, hogy a társulat ezeken túl sokszor harmadrendű darabokat játszik, az előző évadokban kifutott baletteket játszik, rosszul méri fel – az amúgy létjogosult – kortárs művek iránti igény volumenét, illetve a nagy balettopuszok indokolt előadásszámát alkalmazza a kevéssé jelentős művekre is. De az Erkel hiányos nézőtereiért a balettet, illetve annak vélt elgenderesedését felelőssé tenni súlyos tévedés.



 



4. A közönség az előadóművészeket előadóművészeti érdemeik alapján ítéli meg, és nem a nemzetiségük alapján. A Diótörő idei tíz Mária hercegnőjéből egy volt magyar; a Giselle címszerepét két év alatt hat balerina táncolta, akik közül szintén egy volt magyar. A közönségnek semmi baja nem volt a külföldi művészekkel ezekben a sikeres sorozatokban. Én azt hiszem, hogy a jelenlegi balettvezetés ellenzéke képtelenné vált annak érzékelésére, hogy egy-egy ilyen támadás, az operaházi kenyérharc felpántlikázása milyen mértékben kontraproduktív is. A közvélemény és a politika támogatását eddig nem hozta meg, emberileg viszont nagyon kedvezőtlen képet festett az adott körről, amit csak rontott a burkolt vagy kevéssé burkolt formában ezen az oldalon is megjelenő „buzizás-pedofilozás”, meg úgy általában a balettfórumon végzett morális tarvágás. Ez pedig azért sajnálatos, mert sokaknak lehetett volna füle a társulatnál zajló átalakítások egyéb aspektusaira, munkajogi és emberi vonatkozásaira is, már ha ezek előadóinak köre nem hiteltelenítette volna el magát eleve.



 



5. Igazából nem írnám ezt az egész bejegyzést, ha egy-egy ilyen támadás alkalmával nem aggódnék azért a magas szakmai és művészi színvonalért, amelyet a Nemzeti Balett külföldi művészei jelenleg a közönség és a társulat számára biztosítanak. Tudomásul kell venni, hogy a magyar balett aranykora régen véget ért, és hazai utánpótlásra támaszkodva nemzetközi színvonalú balettjátszást fenntartani pillanatnyilag nem tudunk. Azok közül a mértékadó, nagy nemzetközi balettversenyek közül, amelyeken a magyar balettszcéna rendszerint képviselteti magát, Várnában magyar balerina a 70-es, magyar balettművész a 80-as évek óta tudtommal nem ért el helyezést. A Lausanne-i verseny történetében négy magyar induló tudott díjat szerezni, közülük hárman 1982 és 1990 között. Az, hogy 2008-ban magyar balerina még díjat tudott hozni onnan, inkább a kivétel volt, semmint a szabály. Ezek sajnos a szomorú realitások, és tudomásul kell venni, hogy a magyar balettjátszás külső erőforrások nélkül elveszítené színvonalát és nemzetközi rangját. Tudomásul kell venni azt is, hogy a Nemzeti Balett nem Solymosi Tamás direktori működése idején kezdett a külföldi művészekre támaszkodni, mert valószínűleg több elődje is felismerte már az utánpótlási válság jeleit. Radina Dace, Irina Tsymbal, Anna Tsygankova, Vladimir Arhangelski és még sokak szerződtetése a 90-es végétől kezdődően már feltehetőleg ezt jelezte, és amikor Solymosi Tamás egyértelműen nemzetközi utánpótlási bázisra állította át a társulatot, inkább csak felismerte és nyugtázta a helyzetet, illetve annak bizonyos idősíkon elkerülhetetlen következményeit. Nagyon súlyos kérdés, hogy ennek során milyen munkajogi, emberi és egzisztenciális sérelmek keletkeztek, de egyúttal súlyos hiba ezeket nemzeti sérelemként beállítani vagy magyar-külföldi ellentétté transzformálni. Pillanatnyilag a társulat gerincét jobbára kiváló képességű külföldi művészek alkotják, akiknek az elvesztése nagyjából egy atomcsapással érne fel, és az elmúlt időszak sérelmeinek jogi vagy politikai orvoslására irányuló törekvések jogosak lehetnek ugyan, de nem vezethetnek az ő Budapestről történő távozásukhoz. Már ha csak nem akarja valaki egyúttal az igényes balettközönség távozását is, ami lássuk be, a nézettségi mutatók feltornázásának nem a legjobb módja.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45092020-02-10 19:30:36

Amina az operairodalomban par excellence drámai koloratúrszoprán szerepnek számít, az meg hát a természete folytán sötét, nem annyira csilingelő stb... Én nagyon szép hangnak találtam, azt hiszem, valahol Sass Sylviáéra emlékeztet, legalábbis hangszínben. A hangversenyterem pedig nem kifejezetten színház, más a környezet és a technikai lehetőségek, a szcenírozott / félig szcenírozott stb. előadások világa valami ilyesmi; a rendezéssel sem volt sok gondom.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 45032020-02-10 14:41:50

Ld.: Fórum - Vincenzo Bellini (479)!


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 44982020-02-10 11:10:43

Nos, például hogy ez a kérdés megszülessen... A rendezők nem feltétlenül akarnak mindig "mondani" valamit, esetleg csak "gondolkodtatni" szeretnék a közönséget. Persze lehet, hogy nagyon mély, határozott értelmű szimbólumról van szó. Meg az is, hogy a rendező úr csak úgy betette a hölgyeket, és most derült érdeklődéssel szemléli, ahogy a közönség elszántabbjai megpróbálnak valami értelmet keresni a dologban.


Vincenzo Bellini • 4822020-02-10 00:45:01

Nos, ha csillagnak neveznek valakit, az kétségtelenül jelent egy bizonyos "befutottságot" is, de Zemlényi Eszter a Lisa szerepében ma este (helyesebben: tegnap este) nyújtott teljesítményével bizony méltónak tűnik az emelkedésre, tekintsük őt most magyar viszonyok között talán "rising star"-nak. :-)


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 44892020-02-10 00:30:43

Kiemelkedően jó volt az előadás, minden szereplő teljesítményéről csak a legnagyobb elismerés hangján lehet szólni. A van-e válság kérdését azért árnyalja egy kicsit, hogy én a II. emeleten félig telt középerkélyen üldögéltem, míg fölöttem a III. emelet üresen és lezárva állt. De most nem ez a leghangsúlyosabb kérdés: kedd este van még egy előadás, szabad helyekkel; bátorítom a fórumtársakat, hogy siessenek megtölteni a házat, és hosszú időre emlékezetes operaélményben lesz részük.


Erkel Színház • 105092020-02-09 09:08:39

Hová tűntek – ki tud róluk?



Nem találom a Ház idei, főleg tavaszi programjában a következő műsorokat:



1. PAS DE QUATRE.



2. PRIMAVERA rendezvénysorozat – ez már tavaly sem volt meg.



3. A Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékai, közös produkciói, akár az előbbi rendezvénysorozaton belül, akár azon kívül.



A felsorolt műsorok a vidéki, illetve határon túli balettegyüttesek és operatársulatok vendégjátékai voltak. Tudja valaki a fórumtársak közül, hogy mi lett a sorsuk, miért és meddig nem rendezik meg őket? A PAS DE QUATRE esetében lehetséges, hogy a Nemzeti Táncszínház által biztosított megjelenési lehetőségek okafogyottá tették a rendezvényt, a többi esetében viszont nincs tudomásom semmi hasonlóról.


Erkel Színház • 105082020-02-09 08:24:32

Azért azt tegyük hozzá, hogy a normalitás erőteljesen kultúrafüggő fogalom. Normális magyar ember színházban nem viselkedik így, de attól normális más nemzetbeli még lehet, hogy igen. Én emlékszek olyan sajtóhíradásra, amely szerint szegény Pavarottit kifütyülte a Scala közönsége, amikor már nem volt a csúcson. A szegedi Varázsfuvolának volt néhány éve egy angliai bemutatója, azzal kapcsolatban is intenzív nézői érzelemnyilvánításról lehetett hallani, még ha csak a tapsrendnél és inkább a színpadi karaktereknek szólóan is, mert az előadás amúgy sikeres volt. Ezek ugyanakkor csak a közelmúlt példái, a korban visszefelé haladva találkozhatunk még tojásokkal, paradicsomokkal, „ripacs, takarodj”-okkal kapcsolatos, a kollektív emlékezetben nem feltétlenül jól megőrzött képekkel; magánéletük fejleményei miatt a színpadon is szenvedő énekesnőkkel; operatáborok és különböző primadonnák hívei közötti nyílt ellenségeskedésekkel. És hát én úgy tudom, hogy a színpadi árok is alapvetően biztonsági berendezésként jött létre a késő-kőzépkorban, amikor kezdett elterjedni a szokás, hogy a közönség vehemnsebb része egy-egy passiójáték után több-kevesebb sikerrel megpróbálta meglincselni a Júdást alakító előadót. Szóval az igazság inkább az, hogy ez az incidens, 2020-ban, magyar színházban a magyar nézők – közöttük az én számomra is – abnormálisnak tűnik, de szélesebb kortárs kitekintésben ez nem feltétlenül van így (még ha tojásoktól a Júdás veszélyeztetéséig terjedő történelmi példákat természetesen elvetjük is).



 



Külön kérdés, hogy mi lehet ma egy magyar színházban a negatív vélemény kifejezésének módja, ha a néző esetleg nem a kötelező áhítat szándékával, hanem szórakozás céljából ül be egy előadásra, és úgy találja, hogy az adott darab, rendezés, előadó nem szórakoztatja őt eléggé... De tényleg, mit is lehet ilyenkor tenni? Azon túl, hogy valaki kevéssé tapsol majd, vagy esetleg a lábával szavaz a szünetben... Az előadást, a művészeket és a nézőtársakat megzavarni nem lehet, ez tiszta sor. De mikor és mit igen?   


Erkel Színház • 104912020-02-05 08:13:29

Pedig szerintem nem szabad tartózkodni a kommentektől, sokféle új megközelítést felvethetnek. Lehet, hogy a kérdés alapos körüljárása után ezt a jegyárat akár a kilábalás jelének is tekinthetjük. Határozottan magas összegnek tűnik például ahhoz mérten, hogy két évvel ezelőtt, a Billy-pánik idején volt olyan előadás, ahol kereken 250 forint ellenében sikerült megtekintenem a sajtótörténeti jelentőségűvé lett darabot. Ennek azért most már a többszöröséről kell beszélnünk, és ahogy a tavaszi programot elnézem, egyszerűen nem látok olyan előadást, ahol a legalacsonyabb jegyár reális várakozás szerint 500 forint alá csökkenhetne.


Erkel Színház • 104692020-02-03 16:35:54

Ami a Gioconda rendezését illetti, általában véve nekem sincs vele gondom, mint ahogy a színpadon jelen lévő, sokak által kifogásolt tengerrel sem. Barta Dóra ügyes Órák tánca koreográfiáját pedig emlékeim szerint tavaly szinte vállvetve védelmeztük itt Önnel. A kis emberek szerepeltetésének kérdése azonban más. Először is szögezzük le, hogy engem sem zavart a fellépésük, ez egy félreértés. Kifejezetten utaltam is rá, hogy nem tartom színpadképtelennek őket. Ami zavart, az a szerepeltetésük módja volt. A gonosz törpe, a fizikailag és morálisan egyaránt romlott gnóm figurájának elővétele egy 21. századi új rendezésben, ráadásul egy olyan darabban, amelynek a cselekménye ezt nem indokolná, megmagyarázhatatlan. Az erkölcsi alávalóság és a testi hiba, születési rendellenesség kérdései ma már megalapozottan nem kapcsolhatók össze, még a művészetben sem. Mindezt annak ellenére vagyok kénytelen megfogalmazni, hogy egyáltalán nem szeretnék belecsúszni a kéretlen erkölcsbíró vagy a cenzor szerepébe. Ugyanakkor azt hiszem, és ezt jeleznem is kell, hogy ez a rendezői megoldás ma már az emberi jóérzést általában véve sértheti. A kérdést először valamilyen formában felvető telramund fórumtársunk hozzászólását sem értékelem úgy, hogy általában véve ellenségesen viszonyulna a közreműködők érintett csoportjához, hanem úgy, hogy volt ezzel a rendezői megoldással kapcsolatban valami nehezen megfogalmazható aggálya. Lehet, hogy az adott bejegyzéssel kapcsolatban igazam van, lehet hogy nincs, vagy hogy akár bocsánatot kell kérnem telramund hozzászólásának félremagyarázásáért, de azt hiszem, a lelke mélyén, vagy ha úgy tetszik, a zsigereiben valójában sok néző- és fórumtársunk gondolhatja úgy, hogy valamilyen emberileg bántó méltánytalanság történik a színpadon, és valahol ez az eddig kevéssé konkretizált érzés is szerepet játszhat a rendezés széles körben negatív fogadtatásában. Meglehet, az alkotónak elővigyázatosabban kellene bánnia az emberek, nézők elidegenítésére potenciálisan alkalmas eszközökkel, szimbólumokkal. Változatlanul fenntartom tehát a véleményem: a pribékgnómok figuráinak sereglete, rendezői ötlete méltatlan eleme a Gioconda színpadra állításának, és eddig ki nem mondott módon járulhat hozzá a darab sikertelenségéhez, még akkor is, ha az sok szempontból egy általános trendbe látszik illeszkedni. A darab színpadi forgatagában nyugodtan helye lehet a „piciny” szereplőknek, de a karakterek (szimbólumok?) rendszerében nem foglalhatják el klasszifikációs jelleggel a hitványság hordozóinak helyét, míg a megannyi kicsiny rigolettocska figurájának más szerepkörbe helyezése valószínűleg csak erősítette volna a rendező önálló elképzeléseinek erejébe vetett hitet.      


Erkel Színház • 104652020-02-03 11:36:35

Nehéz azt gondolni, hogy ne így lenne majd, noha az erkélyen is van átülős, noszogatásra átülős és nem átülős néző... Ugyanakkor arra is látok értékelhető esélyt, hogy az említett legolcsóbb jegyár (+kezelési költség) kifizetője lezárt erkély mellett a földszinti nézőtéren nyer majd elhelyezést, vagy esetleg megkapja egy hat személyes földszinti középpáholy kizárólagos használati jogát. Az infrastruktúra ilyetén, majdhogynem exkluzív használatáért, illetve az opera- és táncélményért cserében a kedves néző mindössze az előre kalkulálhatóan 1188 forint mértékű anyagi áldozatvállalásra, továbbá az Erkel univerzumának jelenlegi tér-néző arányai által új formában kiváltott metafizikai horror átélésére köteles.  


Erkel Színház • 104552020-02-02 15:42:46

Én egyáltalán nem fogok most sem telramund fórumtárs, sem más irányában rasszizmust kiáltani – valószínűleg úgysem ez a megfelelő fogalom annak a leírására, ha valakinek az a problémája, hogy „akkor sem kellett volna... liliputi színházat rendezni" –, de vannak rendezői eszközök, amelyek mellett bizony nem lehet szótlanul elmenni, és a Gioconda „piciny” szereplőinek adott módon történő felléptetése ebbe a körbe tartozik. Így most az előzetes kérés ellenére nem hallgatok a témában. Nem gondolom ugyanis azt, hogy a telramund fórumtársunk által kifogásolt „liliputi színház" közreműködői színpadképtelenek lennének, és azt sem hiszem, hogy bármilyen módon el lehetne vonni tőlük a fellépés vagy az azzal járó jövedelem lehetőségét. Nem kedvelem a polkorrekt világát sem, észrevételeimet annál sokkal mélyebben gyökerező humanista hagyományokra alapozva igyekszek megfogalmazni. Amit súlyosan sértőnek érzek, az az, hogy ezeket a szereplőket a darabban kvázi pribék szerepkörben alkalmazzák, és úgy vélem, hogy ez a megoldás annak a sötét és valóban megalapozatlan, ámde nagy múltra visszatekintő, az emberi természet árnyékos oldalában pedig mélyen gyökerező elgondolásnak a továbbélése, amelyik a testi tökéletlenséget (betegséget, születési rendellenességet stb.) összekapcsolja az erkölcsi rosszal. Ezt ma már minden civilizált ember elutasítja, függetlenül a világnézetétől, és teljesen érthetetlennek tartom, hogy ez a rendezői megoldás egyáltalán még színpadra kerülhetett a Ház egyik produkciójában. Ha valami valóban elfogadhatatlan a Gioconda most futó rendezésében, hát ez az.   


Társművészetek • 15832020-02-02 11:57:34

Szerintem a tao-vész idején nem csupán pénzügyi visszaélések történtek, hanem konkrét rombolás zajlott. Nagyjából az akkori fejleményeknek tudom be például a 80-as, 90-es években még kifejezetten erősnek tekinthető magyar musical és rockopera műfaj (lehet ezt a kettőt így egy kalap alá venni?) végső kinyírását, már azon túl persze, hogy egyszer minden fölött elszáll az idő. És hát ennek a korszaknak volt az eredménye az is, hogy szélesebb, színházba egyébként nem járó tömegek igazi, echte kultúrmocsok formájában olyan módon találkozhattak a bővebb értelemben vett előadóművészetekkel, hogy azt talán egy darabig ők sem akarják most megismételni.


Erkel Színház • 104492020-02-02 10:43:13

Azért eléggé gyengélkedni látszanak a "nagy" operák is. Az Aida és a Parsifal esetében nem sejtet jó és kiegyensúlyozott teljesítményt a jegytérkép, hat előadás van kitűzve mindegyikből, és én nem látom hat telt ház lehetőségét... A Parsifal már két éve is három, talán kb. 70%-os házat hozott. Tudom, mert ott ültem az egyiken. Az idei hat előadás meglehetősen bátor vállalásnak tűnik. A Carmen négy előadása viszont már most elkelt, a Figaro házassága alapján talán ez az a volumen, amiben próbálkozni érdemes bármivel... Vagy inkább egy erős operával, mert az Olasz nő Algírban esetében már soknak tűnik ez a szám, hiszen hiába jó a darab, mégsem számít alapműnek. 


Erkel Színház • 104472020-02-02 08:28:01

Itt már inkább a nagyon csúnyán elmélyült általános látogatói (látogatási) válsághoz köthető a csekély érdeklődés, és nem az adott darabhoz vagy színrevitelhez. Néhány különleges műsorkörön (ünnepi ciklusok előadásai, gálák, „zártkörű” műsorok, erős vendégjátékok stb.) kívül manapság a kegyelem egy formája a jó látogatottság. Különleges sikernek mondható az, hogy a Figaro házassága nemrég megélt egy telt házas szériát – igaz, mindössze négy előadásban, népszerű külföldi énekes közreműködésével –, vagy hogy a Giselle most lezárult kilenc előadására elkelt úgy szemre hét telt házra való jegy (tévedés, pontatlanság és rossz szemmérték lehetősége fenntartva, és csak örülök, ha ez a valóságban több volt). Szerintem értékelhetőnek tekinthető nézettséget manapság inkább csak a premiereken lehet tapasztalni, illetve matinéidőben, amikor eleve olcsóbb jegyárakkal fut az adott darab. A többi időpont közül péntek és szombat este népszerűbb a hétközi és vasárnap esti előadásoknál, ez a közhelyszerű igazság is magyarázhatja február 15. (szombat) relatív erejét. Nem tartom kizártnak, hogy többen egy-egy, a jegytérképen már eleve jobb eladási adatokat mutató időpontra váltanak jegyet, mert véleményem szerint egy 30-40% körüli házban rendkívül kellemetlen a közönség helyzete is, én rendre úgy érzem magam, mintha a művészek megalázásában vennék részt. Hogy ők hogy érzik magukat, abba már bele sem merek gondolni... A Gioconda esetében az általános tünetekhez még valóban hozzáadódhat az új rendezés tavaly megmutatkozott, erősen megosztó jellege is, és az már tényleg akadémikus kérdés, hogy a darab az új formájában szerepet játszhatott-e valamilyen mértékig a válság további mélyülésében.


Balett-, és Táncművészet • 59442019-12-30 19:04:18

Az Erkel Színház fórumában (10396) jelzettek szerint itt foglalkozok egy kicsit részletesebben a Messiás balettbetétjével, mivel a téma önállóan is értelmezhető formájában talán leginkább erre a helyre kívánkozik. A „talán” megszorítást azért alkalmazom, mert bizonyos megfontolások alapján helyesebb lehet, ha a szóban forgó balettbetétet nem kifejezetten táncművészeti alkotásként, hanem inkább színpadi forgatag létrehozására irányuló módszerként értelmezzük. Mivel azonban az általam a Messiás múlt hétfői előadásán (2019. december 23., Erkel Színház) látott tánckoreográfiát Venekei Marianna személyében a Magyar Nemzeti Balett első balettmestere és házi koreográfusa alkotta meg, és azt a társulat művészei adták elő, a témával kapcsolatos gondolataimat mégis ebben a fórumban, az alábbi sorokban fogalmazom meg.



A koreográfia szinte teljes mértékben a klasszikus balett technikájára épül egy olyan rendezői, díszlet-és jelmezkörnyezetben ­– de kétségtelenül nem zenei környezetben (!) –, amellyel a modern tánctechnika felhasználása lényegesen jobban összeegyeztethetőnek tűnik. Az adott esetben kevéssé megfelelő táncnyelv megválasztása a balettbetét előadása során szinte folyamatosan nem megfelelő vizuális élmény létrejöttét eredményezi. Az alkotás a klasszikus balettben rejlő, magas szintű technikai lehetőségeket ugyanakkor nem aknázza ki, az általa támasztott követelmények alapján táncművészeti szakközépiskolások által is könnyedén, a színvonal csorbítása nélkül előadhatónak tűnik. Az alkotás összességében csekély látványértékét tovább rontja, hogy a választott tánctechnika nem csak az énakkar és az énekes szólisták jelmezei által teremtett képi világgal, de a szólisták mintájára felöltöztetett táncosok megjelenésével sem harmonizál. Sajnos az a helyzet, hogy a modern és a klasszikus táncnyelv egyaránt teljesen legitim ugyan, de azért a női klasszikus technika még mindig inkább klasszikus tütüben, és nem sztreccs farmerben előadva fejti ki a legmagasabb művészi hatást. A koreográfia egyebekban nyolc táncosra, négy férfi és négy női balettművészre épül, akiket demiszólista szerepkörben alkalmaznak; ők egyrészt kettesével jelmezesen többszörözik a két női és két férfi énekes szólistát – ehhez emlékeim szerint nem egyszer segítséget kapnak az énekkar további nyolc, hasonlóan öltözött tagjától –, másrészt ezek a párok többször felbomlanak, és négy szabályos férfi-nő párossá összeállva táncolnak tovább. A karszerű  alkalmazás – (közel) egységes alakzatban (közel) egységes technika végrehajtásával – ritka, a négyféle kosztüm miatt pedig látványában sem hatásos.



Amikor az alkotó a koreográfiát jellegében és technikájában nem a szcenikus, hanem a zenei környezethez igazította, és a klasszikus balett eszköztárához folyamodott – amit az előzőekben kifejtettek szerint kevéssé szerencsés, de még igazolható döntésnek tartok –, sajnos nem vette figyelembe, hogy az oratórium, illetve az adott zene a jellegénél fogva erőteljesen igényelné az adagio technika, illetve adagio szólótáncos (páros) alkalmazását, még ha nem is a táncbetét teljes terjedelmében. Ezt teljes mértékben mellőzte, pedig ha a zenére és a témára való tekintettel fordulunk a klasszikus balett technikájához, hát annak a jelen esetben éppen ez lett volna a releváns része. Érzékelem, hogy ennek a véleménynek a megfogalmazásával ingoványos talajra tévedek, hiszen a mű pozitív tartalmának létrehozása az alkotó kizárólagos joga, viszont ezen a területen meglehetősen erős alkotói hagyomány áll fenn, amelyet szerintem általában a közönség ízlése és elvárása is támogat. Én a magam részéről semmiképp sem tartozok a balettkedvelőknek ahhoz a csoportjához, amelyiknek az érdeklődése középpontjában ez az előadási mód áll,  de bizony a koreográfia esetében most éreztem a hiányát, és azt a gondolom, hogy a mű balettbetéttel lefedett részének voltak olyan szakaszai, amikor az adott zenei és színpadi környezet egyértelműen adagio szólótáncosnő vagy páros alkalmazását követelte volna meg az éppen felvonultatott más megoldás helyett. Ez a megoldás ráadásul még szépen meg is indokolta volna, hogy mi szükség volt a Ház két, levezető feladatokra hosszú-hosszú ideig még finoman szólva sem szoruló, kompetens magántáncosnőjére egy, a fentiekben már megfelelően körülírt színvonalú koreográfiai alkotásban – eltekintve attól, hogy a jelenlegi darab- és szerepínségben nyilván ők is örülnek minden egyes kitűzésnek.



Úgy gondolom tehát, hogy a táncbetét  – általános gyengesége mellett – koncepcionálisan, módszerválasztási szempontból a két lehetséges szék, a modern, illetve az adagio központú klasszikus technika között a lehető legsajnálatosabb módon huppant le a balettpadlóra, és nem volt megfelelő kiegészítője Anger Ferenc további figyelemre méltó rendezésének.  


Erkel Színház • 103962019-12-30 18:58:41

Kedves Andy, szerintem nem volt indokolt ilyen súlyos bírálattal illetni a Messiás szcenírozott változatát. A színre vitelnek ez a módja egyáltalán nem ördögtől való, és 2019 decemberében már legalább egyenrangú megoldásnak tekinthető azzal, mintha a szólisták hagyományos frakkos-nagyestélyis fellépés keretében, a kottaálványaikat markolva adták volna elő a darabot. Ráadásul Anger Ferenc rendezését én kifejezetten figyelemre méltó, magasabb művészi tudásról árulkodó alkotói munkának tartom, amelynek teljes eszköztára és szimbólumrendszere talán nem is tárul fel egyetlen előadás során a nézőnek. A darab nem egy elgondolkodtató megoldást vonultat fel, értve itt pédául az énekes szólisták azonosan öltözött karénekesekkel és balettművészekkel történő többszörözését vagy a faldöntés és újraemelés motívumát, és talán azt is meg lehet próbálni megfejteni, hogy az első sorba rendezett tizenhárom zsámolyon Krisztus helyét miért éppen egy terepszínű katonai gyakorlóba öltözött, törékeny nő foglalja el (itt most valószínűleg nem a genderelmélettel kell megküzdenünk).



A létrejött magyar fordítás vontatottságával, ismétléseivel, természetellenes hangsúlyaival, a koloratúrák problémás befogadásával nehezen élvezhetővé teszi a darabot. Meglehet, ezen hibák némelyikétől az egyszerre barokk és archaizáló eredeti szöveg sem mentes, sem az angol, sem a német változatban, de ha utólagos összevetéssel ezt több-kevesebb ponton így is találjuk majd, akkor is szerencsésebb lett volna, ha a szcenizált történet követhető szöveges tartalmát egy pergőbb, feliratos magyar fordítás adja vissza, eredeti nyelven történő énekes előadás mellett. A fordítót ne bántsuk: neki mind a zene, mind pedig az eredeti szöveg – illetve végső soron meghatározott bibliai szöveghelyek – szigorú formai és tartalmi korlátai között kellett megküzdenie feladatával, illetve a több évszázados időbeli és nyelvi szakadékkal, és szerintem eleve vesztes helyzetben volt. Ez a helyzet viszont már sajnos az alapötlet oldaláról is megkérdőjelezi a magyar nyelvű előadás gondolatának helyességét.     



Az énekes szólisták közül a legnagyobb hatást rám is Schöck Atala gyakorolta, de az osztó igazság jegyében hozzá kell tenni, hogy az Erkelben a mélyebb hangfajok képviselői mindig előnyben vannak, mert előfordulhat, hogy szoprán, vagy akár tenor énekes hangjának vivőereje nem elégséges a nézőtér megfelelő beénekléséhez. Azt hiszem, hogy most, az adott modorban énekelve mind a szoprán, mind a tenor szólista határhelyzetben lévő teljesítményt nyújtott ebből a szempontból.



Érdekes kérdés, hogy az előadott változat mennyiben követi az eredeti művet, mennyiben a Mozart-féle átdolgozást, illetve pontosan ki mit szerzett vagy írt át belőle, mivel tudtommal Mozartnál már nincs is alt szólista, a szólamot szopránra transzponálta. Meglehet persze, hogy közben Mozartot is felülbírálta valaki, vagy esetleg a két változatból egy harmadikat hozott létre, csak hát az ő személyazonossága a színlapról nem derül ki.



Az előadás balettbetétjével kapcsolatban lényegesen kedvezőtlenebb a véleményem, mint általában véve a rendezést illetően; ezt részletesebben a balettfórumban (5944) fejtem ki.


Balett-, és Táncművészet • 58902019-09-30 08:32:49

Kedves Edmond Dantes!



 



Annyiban mindenképp rám pirított a bejegyzésével, hogy meglehet, a Falling Angels esetleg tényleg rövidebb lehetett az Episode 31-nél is. Nem tudom, nem mértem meg (azt sem). Ha ez így volt, valószínűleg egy tényező miatt nem tűnt fel nekem a dolog: a Falling Angels megfelelően tartalmas volt. Érdekes kérdés, hogyan lehet taps és taps természetét megkülönböztetni, és nem biztos, hogy ezt sikeresen meg tudjuk tenni. Ugyanakkor a balett esetében jellemzőbb az erős taps, a szereposztás sokszori visszahívása, mint az operánál, és a táncosok iránti szeretetét mindig nagyvonalúan fejezi ki a közönség. Ez magáról a darabról nem feltétlenül mond sokat, és bár erősen a szubjektum mezején mozgunk, én most nem érzékeltem különösebb többletet a publikum viselkedésében. Az Episode 31 bemutatását nem annyira jelentős művészeti eseménynek tekintem, mint inkább olyan eszköznek, amelynek révén a társulat három korábbi darab repertoárbeli újraszervezéséhez kapott segítséget, és ennek eredményeképp 1st Steps néven is balettestet hozhatott létre – vagyis egy egyre jobban kibontakozó műsorválság jelének.



 



Időlegesen elbúcsúzok most Öntől és a többi kedves fórumtárstól is, valószínűleg bizonyos ideig ismét nem tudok itt jelen lenni, ezért kérem, ha valakit bármely bejegyzésem hozzászólásra indítana, azt csak a teljesen bizonytalan válasz tudatában tegye meg.


Balett-, és Táncművészet • 58892019-09-30 08:29:51

Kedves Trapper!



 



Nagyon örülök annak, hogy végső soron egy kérdésben sikerült egyetértésre jutnunk: van klasszikus társulatunk. Ráadásul olyan, amelyik kiváló, minden reális szakmai és művészi igénynek megfelelő balettművészekkel rendelkezik. Azt sajnos tényleg nem értem, hogyan lehet egy kortárs balettest kérdésétől egyenes úton eljutni a táncosok nemzetiségének kérdéséhez, mint ahogy azt sem, hogyan létezhetnek olyan absztrakciós sémák, amelyek gyakorlatilag bármilyen kiindulási pontból megbízható módon ehhez az egyetlen témához lyukadnak ki, de megígérem, hogyha sikerül megfejtenem a működésüket, igyekezni fogok elsajátítani a rájuk jellemző példátlan szellemi fegyelem módszerét.



 



Azért is köszönöm a válaszát, mert ezzel alkalmat adott rá, hogy újból átolvashassam néhány korábbi bejegyzésem, és egy nehéz fóruméjszaka több, utólag észlelt közlési hibája közül legalább az egyiket kijavíthassam: az 5878 sz. bejegyzésben említett „JSC” helyesen: „JCS”, azaz John Cranko Schule. Az érintett művészektől, a fórumtársaktól, az intézménytől és a nagynevű néhai korográfustól ezennel hamuba ülve kérek elnézést.


Balett-, és Táncművészet • 58882019-09-30 08:26:47

Kedves IVA,



 



köszönöm szépen a választ, a te időbeli áttekintésed nyilván nagyobb, mint az enyém, de végső soron azért örülök, hogy te sem a „kurrens” koreográfiák között találtad meg az Inger-féle Bolero legnagyobb kihívóját.  


Társművészetek • 14152019-09-30 08:20:44

Kedves Ladislav,



 



köszönöm szépen az ajánlatát, és szívesen élek is vele, bár attól tartok, hogy ilyen kritika valószínűleg nem fog születni. Mivel az orosz turnétársulat-jelenség mindig, újra és újra megérhet egy rövidebb összefoglalót, megpróbálom megvilágítani, hogy miért.



 



Használtam az előző bejegyzésemben (1406) egy talán furcsán vicces megfogalmazást, a „tisztes balettipari szakmunkások” alakjában, és nem véletlenül, illetve nem is azért, mert az orosz turnétársulatok most rossz humorom által sújtott művészeit nem tekinteném teljes értékű balettművészeknek. Kifejezetten annak tartom őket – jobb sorsra érdemes balettművészeknek, akik a világ jelenlegi balettkultúráján belül talán a legnehezebb munkát végzik, és a szóhasználatom valójában a közeg leírását célozta, amiben dolgoznak. Az a tevékenységi forma ugyanis, amit az orosz turnétársulatok képviselnek, rendszerint az iparra hasonlító módon nagyszériás termékeket hoz létre, amelyek általában ismert – és nem túl magas – minőséget képviselnek, továbbá nem sok újdonságot és izgalmat rejtenek magukban. Ezért ezekkel a kritika, illetve egy komolyabb kritikus jobbára nem foglalkozik, a hasonló társulatok pedig a szaksajtó számára gyakorlatilag érdektelen módon jönnek-mennek az országban – még ha amúgy az orosz balett általánosan jó hírnevével olykor nézők tömegeit mozgatják is meg, esetleg akár sportcsarnoknyi méretekben. A művészeik teljesítményéhez még annyit, hogy ezek a társulatok többnyire nem a legjobb balettakadémiák legjobb végzőseit tudják szerződtetni; ugyanakkor általában néhány fontos nagybalettet játszanak csak, azt viszont jelentős sorozatban, így igényesebb és ambíciózusabb táncosaiknak módjuk van a szerepeikben fejlődni, alaposabb jártasságot elérni – bár eme szerepekbe hamar bele is fásulhatnak, akár már egyazon, több előadásos napon belül is. Megeshet, hogy egy balettművész egy ilyen turnétársulatnál egy évad alatt többször játszhat el egy nagy klasszikus főszerepet, mint ahányszor arra egy sok szereposztással dolgozó, első vonalbeli európai társulat egy-egy szólistájának az egész pályafutása alatt lehetősége van – illetve hogy ebből egy alapjában véve is tehetséges művész szakmailag profitálni tud, jó alapozást jelent a számára, jó szereptudáshoz segíti. Komoly, elismertségre szert tevő balettművészek is gyakran megfordultak ebben a színházi körben, akár valamely életpályaszakaszukban – rendszerint kezdőként –, akár mellékfoglalkozás jelleggel, de az ő igazi kiválóságuk része az is, hogy tovább tudtak lépni onnan.



 



A fentiek miatt nem bízok igazából abban, hogy komoly és szakszerű – vagy akár bármilyen – kritika készül majd erről a pozsonyi eseménysorozatról, de ha ez mégis megtörténik, és annak lényegi kivonatát néhány szóban valóban megosztja velem, azért őszintén hálás leszek, hiszen én is szívesen frissítem ismereteim arról, hogy hol is tart most ez a szcéna valójában.


Balett-, és Táncművészet • 58792019-09-19 17:24:57

Kedves IVA,



nem szándékozok újabb hozzászólást írni a 1st Steps témájához, csupán a Bolero előadásával kapcsolatos felvetéseidre reflektálva jelezném, hogy az általad kiemelt "temperamentum és szenvedélyesség" követelményének táncszínpadi megvalósítására nem tudom, mi lehetne az igazán megfelelő példa, ami jobb, mint a Walking Mad. Ha ismertebb "nagy" koreográfiákat nézünk, akár Maurice Béjart, akár Markó Iván munkája legyen az, szerintem azt fogjuk találni, hogy egyáltalán nem közelítették meg jobban a szempontrendszered, mint ez a darab. Amúgy persze ennek a két feltételnek sem kell mindvégig megfelelni, hiszen a Bolero jelentős része alatt egész jól lehet szúnyókálni.  


Társművészetek • 14062019-09-19 16:51:12

Kedves Ladislav,



 



köszönöm szépen, hogy felhívta a figyelmünk a pozsonyi orosz balettfesztiválra, de attól tartok, ez sajnos nem az az erősségű rendezvény, mint amilyennek Ön véli.



 



Magával a budapesti eseménnyel kapcsolatban is érdemes leszögezni, hogy a nálunk turnézó társulat sem az Orosz Királyságból érkezik, hanem a Moszkvai Királyságból. Az Orosz Királyságot ugyanis ez az együttes képviseli, míg a Moszkvai Királyságot ez a társulat – vagy meglehet, csupán igazgatóság. A Pozsonyban turnézó együttes ugyanakkor Moszkva Államot szándékozik majd reprezentálni, és ebben a minőségében nem tévesztendő össze egy másik, Moszkva Városának képviseletére felesküdött társulattal. Ugyanakkor természetesen valamennyi, a magukat az eddig felsorolt szuverének szolgálatában tudó balettegyüttest élesen meg kell különböztetnünk a már csak nevében is magasan fölöttük álló Orosz Cári Balettől, vagy esetleg az Orosz Nemzeti Balett néven ismert – szintén – magántársulattól.



 



A sors által most Pozsonynak juttatott Moszkvai Állami Balett egy a megszámlálhatatlan mennyiségű orosz turnétársulat közül, amelyek táncosai általában tisztes balettipari szakmunkások, de sajnos nem tartoznak Moszkva és Szentpétervár legjobb szólistái közé – ez a meggyőződés most csak erősödött bennem a társulat művésznévsorának megtekintésekor –, míg az együttesnek Szentpétervárhoz már csak a neve alapján sem lehet sok köze, még ha esetleg alkalmaz is onnan érkezett művészeket. Nagy előnyének tűnik, hogy a jelek szerint rendelkezik állandó művészegyüttessel, míg a Budapestet meglátogató színház honlapján ennek nem találtam nyomát, és lehet, hogy ők csupán az egyes turnékra összeszerződtetett társulattal dolgoznak.



 



A fentieket teljes fórumtársi szeretettel hozom a szíves tudomására, szem előtt tartva annak az esélyét is, hogy esetleg személyesen Önben is felmerülhetett egy 105 EUR értékűnek vélt fesztiválbérlet megvásárlásának a lehetősége.



 


Balett-, és Táncművészet • 58782019-09-19 05:26:28

Magyar Nemzeti Balett 2019/2020



 



Végső soron már augusztus óta olvashatók a társulat honlapján a jelen évadra vonatkozó személyi adatok, de talán nem lehet érdektelen, ha valaki érintőlegesen itt is összefoglalja a legfontosabb személyi fejleményeket, és a lezajlott első balettelőadások évadnyitó jellege kapcsán a teljesség igénye nélkül megpróbálja áttekinteni a legjelentősebb változásokat. Elnézést kérek azért, ha az alábbi összefoglaló hiányos és pontatlan, mind a fórumtársaktól, mind pedig azoktól az esetleges érintettektől, akik művészként esetleg most az én hanyagságomtól szenvedve lesznek tévedés vagy méltatlan mellőzés áldozatai.



 



A leginkább említésre méltó fejlemény az, hogy az aktív és ténylegesen magántáncosnői tevékenységet végző első magántáncosnők száma kettőre csökkent. Aleszja Popova művésznő státusza „nem aktív”-ra változott, míg Karina Sarkissova a továbbiakban balettmesterként és koreográfusként szerepel a névsorban. Sarkissova művésznő esetében sajnos talán okkal feltételezhetjük, hogy az év elején elszenvedett sérülése miatt kénytelen legalább huzamosabb időre megszakítani magántáncosnői működését, míg a közönséggel különösen bensőséges kapcsolatot ápoló, szépséges Aleszja Popova esetében a társulat mindig dinamikus belső élete elgondolások rendkívül széles skálájának adhat teret.



 



A változások következő jelentős része a címzetes magántáncosnők körét érinti, ahol örvendetesen és megalapozott módon növekedett a létszám. Hazaszerződött Svédországból Ecseki Ágota, aki 2010-ben végzett a Táncművészeti Főiskolán, majd külföldre távozott, és eddig a Svéd Királyi Balett második szólistája volt. A társulat eddigi tagjai közül – igen megérdemelt módon – kinevezést kapott a két évvel ezelőtti Magyarországra szerződéséig az Ogyesszai Operaház prímabalerinájaként dolgozó Ellina Pokhodnykh, valamint  Lee Yourim, aki az elmúlt évad során több szerepében is élő cáfolatát nyújtotta a Távol-keleti balettművész hölgyekkel, főként pedig a színészi képességeikkel kapcsolatos, nagy mértékben általánosító kétségeknek, szerepeiben rendkívüli technikai tudásról tett tanúbizonyságot, és a Magyar Táncművészek Szövetségétől elnyerte Az évad legjobb pályakezdő táncművésze címet is. Sokat sejtető személyiségként megérkezett a címzetes magántáncosnők közé Vera Sabantseva, a NOVAT eddigi prímabalerinája, ami miatt – egyes jelek alapján úgy tűnik – most elég nagy a szomorúság Novoszibirszk balettszerető népének körében.



 



Jelentősek a változások a karban is, a több távozás és számos új szerződtetés közül ki kell emelni talán Aglaja Sawatzki és Kóbor Demeter, valamint a Wakabayashi Yuki – Kiyota Motomi kettős érkezését. A német születésű, magyarul nagyon szépen beszélő Aglaja Sawatzki 2015-ben végzett Budapesten a Táncművészeti Főiskolán, majd a Morvaországi és Sziléziai Nemzeti Színházhoz (Ostrava) szerződött, ahonnan most továbblépési lehetőséget kapott a Magyar Nemzeti Baletthez. Kóbor Demeter két éve végzett a táncművészetin, és most drezdai, illetve varsói kitérő után tért vissza Magyarországra. Wakabayashi Yuki és Kiyota Motomi az idén végeztek a stuttgarti JSC-n, továbbá megnyerték a Kijevi Grand Prix nevű balettversenyt, feltehetően ekkor figyelt fel rájuk az éppen ott zsűriző Solymosi direktor úr. A számos további szerződtetett művész között a leginkább figyelemre méltó talán több orosz hölgy neve, akik általában kevéssé jelentős társulatok szólótáncosi múltjával rendelkeznek. Összességében véve olyan kép rajzolódott ki bennem, hogy a Magyar Nemzeti Balettnél már a tánckarhoz is elég nehéz közvetlenül egy friss balettakadémiai végzettséggel bekerülni: ehhez vagy egy gyengébb társulat több éves szólótáncosi múltja, vagy erősebb társulatoknál szerzett néhány éves kartáncosi múlt, vagy a friss végzettséghez társuló komolyabb nemzetközi versenyeredmény is szükséges.        


Balett-, és Táncművészet • 58772019-09-19 05:11:04

Kedves Trapper Fórumtársunk!



 



Kérem, hogy próbáljon kicsit több megértést tanúsítani a kortárs darabok iránt, és figyelembe venni, hogy a balettközönségnek van olyan része is, amelyiknek az érdeklődésére ez a paradigma is számot tarthat, továbbá sok művész is szívesen próbálja ki magát ezen a területen. Nem magával a kortárs balettel van a baj, hanem azzal, ha azt az igényeket meghaladó volumenben játszák – ez egyébként bármi másra igaz lehet, akár még Seregi Sylviájára is –, vagy ha annak előadásai közé nem megfelelő színvonalú darabok is keverednek. Ez utóbbit szintén tekinthetjük akár általános szabálynak is.



 



Be kell látnunk, hogy a balett a polgárjogot nyert formájában nem egy különösebben régi elődóművészeti ág, általánosan elfogadott repertoárjának terjedelme, mélysége pedig csak néhány tucat jelentősebb mű világszerte. Ha a repertoárnak ezt a gyengeségét, gyors kimeríthetőségét orvosolni akarjuk, bizony szükség van a kortárs balettre és annak fejlesztésére is, különben a közönség hamar elveszítheti érdeklődését az egész művészeti ág iránt. Én ezt az irányt valamivel jobbnak tartom, mintha a repertoár folyamatos frissítési igényét követve a DonQ, A kalóz stb. vonalán haladnánk, majd pedig a XIX. sz. megfelelő mélységébein végül eljutnánk A fáraó lányához, A Duna lányához, A bandita lányához vagy a korabeli klasszikus-romantikus balettirodalom más, nyilván méltán elfeledett, de „repertoár-frissítésre” hirtelenjében alkalmasnak tűnhető egyéb műveihez (bár ezek közül a A fáraó lányát Oroszországban még játszák néha).



 



A fentiek miatt én nagyra értékelem a Solymosi-féle balettvezetésnek a kortárs balettjátszás megerősítésére tett erőfeszítéseit, és fontosnak tartom, hogy a társulat mostanra – bizony – magas szintű jártasságra tett szert a modern tánctechnika alkalmazásában. A megfelelő arányok, megfelelő repertoár és a megfelelő koncepció kialakítása, a létrejött képességek magasabb művészi tudással támogatott felhasználása kétségkívül várat még magára, de bízok benne, hogy az alapozás mostanra nagyjából lezajlott folyamata, a megfelelő képesség létrejötte után hamarosan sor kerül azért majd ilyen jellegű szervezési intézkedésekre is.



 



Nem tartom igaznak, hogy ne lenne klasszikus társulatunk, vagy hogy a társulatnak a klasszikus – illetve romantikus, neoklasszikus – balettek bemutatására való képessége bármiben is károsodott volna. Az kétségkívül igaz, hogy a jelenlegi khm... infrastrukturális helyzetben a hagyományos repertoár meghatározó részét nem tudja, vagy csak jelentős kompromisszumok árán tudja/tudná játszani a társulat – ld. pl. a tavalyi évad alapvetően elfogadható Giselle bemutatóját a csökkentett tánckarral, illetve a röptetett Myrtha helyett a színpadon balról jobbra komikus módon átcaplató Myrthával. Ugyanakkor az utóbbi évek szerződtetései éppen a klasszikusbalett-játszási képesség jelentős megerősítésének a szándékára utalnak, és szerintem az operaház bezárása óta a társulat nyilvánvaló módon készül arra, hogy az újranyitás után méltó módon tudjon megfelelni az ezen a téren fennálló feladatának. Nagy számban szerződtettek kiváló, a legmagasabb szintű klasszikus tánctudással és gyakran előkelő nemzetközi versenyeredményekkel rendelkező szólótáncosokat, és minőségileg hasonló módon fejlesztették a tánckart is. Egyértelműen elkülöníthető az a személyi kör, akit posztklasszikának még csak a közelébe sem engednek, vagy legfeljebb elvétve, és nem egy kiváló szólótáncosnő mellet ide tartoznak például a kar megerősítésére az utóbbi években jelentős számban szerződtetett, imponáló és egyértelműen klasszikus jellegű szakmai erőt képviselő vaganovás balerinák is. A társulat mint klasszikus társulat nagyon is hogy rendben van tehát, bár most csak korlátozott mértékben tudja megmutatni a képességeit. Kérem Önt, Kedves Trapper, hogy ítéletalkotása során próbáljon meg figyelemmel lenni ezekre a tényekre is, és ha további kétségei lennének a leírtakkal kapcsolatban, akkor keresse – többek között, és a társulat néhány szintén kiváló, de sokat támadott művészét most a békesség kedvéért nem említve  – Tatiana Melnik, Cristina Balaban, Sofia Ivanova-Skoblikova, Elizaveta Cheprasova, Diana Kosyreva vagy Ellina Pokhodnykh előadásait.   


Balett-, és Táncművészet • 58762019-09-19 05:07:28

Kedves Edmond Dantes!



 



Köszönöm szépen a 1st Steps című, többfelvonásos modern balettest keddi előadásáról szóló beszámolóját – bizonyára többünk nevében is! Mivel hosszabb idejű távollét után most nyílt némi lehetőségem a fórumon történő ismételt megjelenésre, magam is terveztem egy beszámolót a műsorról, de az adott körülmények között inkább az Ön tudósításához szólnék hozzá, ahhoz is inkább részlegesen, alapvetően Alexander Ekman Episode 31 c. művét, az est premierdarabját illetően. Feladatomat megkönnyíti, hogy jómagam is az Ön által megtekintett előadáson voltam jelen.



 



Sajnos én úgy vélem, hogy az Episode 31 bemutatása – figyelemmel a mű összes koreográfiai érdemére – nem tűnt indokoltnak. Ezt annak ellenére mondom, hogy a fórum közönségének ahhoz a részéhez tartozok, aki minden ellenséges érzület nélkül, objektív módon, az érdemeket is elismerve szemléli a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi vezetésének munkáját, továbbá aki kedveli és értékeli a jó kortárs balettet. Emlékeim szerint a Gioconda balettbetétjével kapcsolatos, előző évadbeli vita során is mindketten kedvező álláspontot foglaltunk el a sok indulatot kiváltó alkotással kapcsolatban. Ugyanakkor az Episode 31 szerintem nem egy jó kortárs balett, illetve táncmű, és csak kevés pozitív állítás megfogalmazására alkalmas: a darab hatásosnak tűnő nyitóképpel indult, és egy-egy pontján a dinamikája alkalmasnak tűnt arra, hogy magával ragadja a nézőket. Mindez azonban alig segít valamit a koreográfia alapvető ötlettelenségén és tartalmatlanságán, illetve a mű időbeli terjedelmének elégtelenségén, amelyek szerény meglátásom szerint az alkotás alapvető és nehezen orvosolható gyengeségei. Nem gondoltam volna, hogy indokolt lehet megmérni a darab időtartamát – és színházba is alapvetően szórakozni járok –, így most pusztán a szubjektumra hagyatkozva vélem azt, hogy az Episode 31 a megelőző, nyilvánvalóan nem véletlenül beiktatott, flashmobok és művészi vallomások köré szerveződő videóvetítéssel együtt sem érte el sem egy balettszínpadi önálló harmadik felvonás, sem pedig bármilyen más, értékelhető táncmű terjedelmét, és nem szolgáltatta annak elvárható élményanyagát sem. Ezen a téren nagyon komoly hiányérzet maradt bennem, amikor felálltam a székről az előadás végén. Az alkotással kapcsolatos elégedetlenségemet csak fokozta az az éles kontraszt, ami az Episode 31 és a műsorban előtte következett Falling Angels között megmutatkozott, ugyanis az előbbi egy jó mű, mint ahogy az volt az est másik két, korábbról szintén ismert darabja is. Meglehetősen eltérően vélekedek Öntől a mű közönségfogadtatását illetően is: stopperórához hasonlóan ugyan tapsométer sem volt nálam, de mégis úgy gondolom, hogy bár a zárófelvonás is lelkes tapsot kapott, ez inkább a jó társulati teljesítménynek szólhatott, semmint magának a koreográfiának. Az estben szintén szerepet kapott, hosszabb ideje műsoron lévő repertoárdarabok fogadtatásához mérten az Episode 31 irányában meggyilvánuló közönséghálát én inkább gyengébbnek érzékeltem, pedig hát az volt a premierdarab... Összességében úgy vélem, hogy a kortárs balett népszerűségének növelésére irányuló, egyébként dicséretes társulati erőfeszítések között ennek a műnek a bemutatása inkább kontraproduktívnak tekinthető.



 



Magával az est egészével kapcsolatban az a véleményem, hogy egyebekben értékes, már ismert, jó darabokban összességében jó táncosteljesítmény(eke)t láthattunk a társulat részéről. A Falling Angels esetében a talajmunka egyes részeinél felvetődött bennem, hogy itt most valójában szinkron- vagy aszinkron mozgást írhatott-e elő a koreográfus, de az ezzel kapcsolatos kérdés csak csekély mértékben befolyásolta az amúgy számomra nagyban pozitív nézői élményt.



 



Mivel eddig inkább a negatív kritikának szenteltem terjedelmet, az est talán legnagyobb pozitívumaként szeretnék megemlékezni a mindig, minden szerepében kiváló, most a Trois Gnossiennes Lány szólójában Leblanc Gergely oldalán színpadra állt Cristina Balaban művésznő fellépéséről. Eddig ezt a darabot három szereposztásban láttam, és anélkül, hogy az érintett művészek között bármiféle általános rangsorolást tennék – ezt talán a mű természete és az általa támasztott követelmények sem igazán engedik meg –, azt kell mondanom, hogy ezeken belül a Lány szóló szerepének eddigi legjobb művészi értékű tolmácsolását egyértelműen Cristina Balabantól láthattam.



 



Sajnos teljesen igaz, hogy az Erkel most sem volt tele: elindulás előtt ránéztem a jegytérképre, és ha jól emlékszek, ezernél valamivel több szabad hely volt még, továbbá a helyszínen is 40-45% körüli házat tapasztaltam. Ráadásul ez még talán nem is a legrosszabb arány: a tavalyi évadban két Sylvia előadást is láttam – intenzív évad volt, na; ennyire nem szoktam elvetni a sulykot, de tavaly kifejezetten kíváncsi voltam több frissen szerződtetett művész előadásaira is –, ezek közül az egyik hasonló látogatottság mellett, míg a másik talán 35% alatti házzal zajlott le. Ugyanakkor amellett, hogy a Műhelyház befogadóképessége talán jobban igazodik a kortárs balettek iránti érdeklődés mértékéhez, meg kell mondanom, hogy a helyszín összességében talán nem. Én a Műhelyházban még nem láttam balettet, csak operát, viszont ha egyrészt az Erkelben, másrészt a Fesztivál Színházban vagy a Nemzeti Táncszínházban látott kortárs előadásokat hasonlítom össze, akkor azt kell mondanom, hogy ezek a művek is inkább az Erkel arányai között érvényesülnek jobban. Rám a több helyszínen látott azonos művek mindig az Erkelben tették a legjobb hatást.


Balett-, és Táncművészet • 57652019-03-26 21:08:04

Tisztelt Simon Hatala Boglárka, nagyon hálás vagyok a válaszáért, röviden tudok most felelni Önnek mind a két témában, mivel az esetleges látszat ellenére nem rendelkezek korlátlan beírási kapacitással ezen a fórumon, inkább csak időszakonként van lehetőségem itt érdemben kifejteni a véleményem.



Talán meglepő, de O/O és a prímabalerinaság kérdésében is legalább annyira egyezik a véleményünk, mint korábban az anyagiakéban, valószínűleg a fogalomhasználatunkban van különbség. A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának. Bocsásson meg, de azért bármennyire is helyet követelek a közönségízlésnek mint legitim „balettometriai” eszköznek a táncművészeti teljesítmény megítélésében, azért sehol nem írtam azt, hogy O/O karaktere a lépésanyag végrehajtásával önmagában megvalósítható lenne, és ne igényelne magas fokú szerepformálást, művészi tudást és átélést. Vonatkozó bejegyzésem (5748) utolsó bekezdését alaposan átvolvasva is nyilvánvalónak kell lennie, hogy milyen mértékben alkalmaztam a hivatalosabb, besorolási  jellegével a fogalmat, és úgy vélem, én legfeljebb igen csekély mértékben hathattam közre a félreértés létrejöttében. A kérdés feszegetése talán onnan indult ki, hogy megkaphatja-e prímabalerina (principal) mellett pl. kartáncos is a szerepet, és bár az adott esetben pont a szerepformálás terén többek által nem túl erősnek tartott művészről volt szó, a kérdés azért érvényes maradt. Innen lehet vizsgálat tárgya, hogy milyen fokú a korreláció – vagy melyik balettkultúrában milyen fokú a korreláció – a művészi besorolás és a művészi bravúrszerepre való kijelölés között, vagy az életpályaszakasz és a kijelölés között – jobbára akkor, ha alacsonyabb besorolásban vagy kezdeti pályaszakaszban is rendelkezésre áll a művészi képesség, vagy pedig akkor, ha pont a magyar operabalett esetét nézzük, ahol tudjuk, hogy időnként azért kezdenek komoly szólótáncosi háttérrel, esetleg akár hozott és érvényes O/O alakítással is rendelkező, de külföldről érkezett balettáncos-hölgyek a karban, esetleg kicsivel fölötte.



A második kérdéskörben – mennyire ítélhető meg egységesen a balettművészi teljesítmény – megismerhettük egymás álláspontjait, amelyeknek talán nehéz közeledniük egymáshoz, hiszen az Öné egyértelműen szakmai jellegű, az enyém talán nézőközpontú. Mindenképp felülvizsgálom azt a véleményem, hogy relativisztikus lett volna a megközelítése – második beírását követően valójában a bármely megközelítésre és eredményre nyitott, semleges, korrekt tudományos módszert vélem azonosítani ­–, de közléseit továbbra is úgy tudom csak értelmezni, hogy a balettművészi teljesítmény a legrosszabb esetben is mérhető és értékelhető, legfeljebb alrendszerenként, de azon belül egységes szabályokkal, amelyeket az AD, vagy a saját kis mikrokozmoszának, azonos szabály szerint működő elemi balettkulturájának tekintett balettszínházban a közönség változatlanul jogosult módon alkalmazhat. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban nem létezik az alrendszerek fölött rendszer is, hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó, illetve számos, ezekétől eltérő módszert alkalmazó hely. Félek, hogy ezen a téren nem tudjuk áthidalni a szemléletbeli különbséget, bár idővel végső soron semmi sem lehetetlen.


Balett-, és Táncművészet • 57642019-03-26 21:04:15

Kedves IVA, köszönöm szépen a visszatérési igyekezeted, ugyanakkor az üzenetváltásaink kialakult ritmusára és terjedelmére való tekintettel jelzem, hogy sem kötelező sietséghez, sem udvariasan nagy terjedelemhez nem ragaszkodok a továbbiakban, mert bár érdekes, a balettéletben jelenleg talán forrónak számító témákat érintünk folyamatosan, meglehet, hogy mostanra a válaszadás racionális korlátainak határaihoz érkeztünk – az én esetemben legalábbis nagy valószínűséggel, így válaszolni kapacitásbeli okokból talán a jelenleginél is ciklikusabban, egyúttal pedig jóval szerényeb terjedelemben tudok majd.


Balett-, és Táncművészet • 57632019-03-26 21:03:15

Kedves Lujza, nagyon szépen köszönöm az összevont válaszát, amelyet igen hasznosnak találtam. Pillanatnyilag nem tudok közvetlen választ adni az egyes pontjaira, de felvetéseit az idők során, legalább közvetett módon nagy valószínűséggel megválaszolom majd itt, elsőként talán rögtön a kettővel fentebbi bejegyzésemben, ami leginkább az Odette/Odile játékértelmezéssel kapcsolatos félreértéseket tisztázhatja.


Balett-, és Táncművészet • 57542019-03-25 08:46:35

ANNA TSYGANKOVA Budapesten



Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.



https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


Balett-, és Táncművészet • 57532019-03-25 08:46:04

ANNA TSYGANKOVA Budapesten



Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.



https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1907 • Joachim József, hegedűs (sz. 1831)
1951 • Artur Schnabel, zongorista (sz. 1882)
2014 • Licia Albanese, operaénekesnő (sz. 1909)