vissza a cimoldalra
2018-06-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4027)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60868)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11277)
A csapos közbeszól (95)

Opernglas, avagy operai távcső... (20098)
Erkel Ferenc (1044)
Jacques Offenbach (471)
Pantheon (2229)
Bánk bán (2965)
Palcsó Sándor (214)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2768)
Erkel Színház (9339)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (892)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1424)
Franz Schmidt (3141)
Wagner (2593)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1234)
László Margit (149)
A díjakról általában (1026)
Élő közvetítések (7243)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4071 hozzászólás)
 
Pantheon • 22282018-06-20 15:14:31

 



Rainer Maria Rilke



ZÁRÓVERS



Nagy a halál.



S mi az Övéi:



víg mosolyok.



Életünk teljében, mikor élni



kezdünk remélni -



belénk zokog.



                                              Kányádi Sándor műfordítása


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8922018-06-20 08:55:50

Az alábbi idézet elolvasását azon "kiválóságok" szíves figyelmébe ajánlom, akik meg akarták változtatni a magyar himnuszt.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8912018-06-20 08:44:11

MAGYARSÁG, 1926.01.20.:



»Vad magyar lett belőlem«



Fricsay Richárd negyven éves jubileuma



                                                                                         Székesfehérvár, január 18.



          A magyar zenei kultúra egyik kimagasló, népszerű alakja, Fricsay Richárd honvédzenekari főigazgató most töltötte be karmesterségének negyedik évtizedét. Budapesti tisztelői és az országos zenei tényezők a fővárosban akartak jubileumot rendezni tiszteletére, azonban Fricsay szerénységében kerülni óhajtván a nagyszabású ünneplést, elfogadta a székesfehérvári Zenekedvelők Egyesületének meghívását, mely most ünnepli negyedszázados fennállását, hogy itt vidéken vele együtt ünnepeljen. Fricsay ugyanis, mielőtt a budapesti 1. honvédgyalogezred zenekarához került volna, Székesfehérvárott volt katonai karmester s egyik alapítója, majd zenei vezetője volt a Zenekedvelők Egyesületének. Tizenhét esztendőt töltött Székesfehérvárott s nagy érdeme, hogy ebben a városban a zenei kultúra előkelő nívón áll.

          A Zenekedvelők Egyesületének és örökös tiszteletbeli karnagyának kettős jubileumát tegnap tartották meg a város egész intelligenciájának jelenlétében. Az egyesület díszközgyűlése a Vörösmarty-Körben folyt le Schlammadinger Jenő dr. elnöklésével. […] Az elnök […] Egyes epizódokat elevenít föl Fricsay életéből […] A háború alatt az 1. honvédezred zenekarával bejárta a szövetséges államok nagyobb városait s mindenütt fokozta a lelkesedést a magyar muzsikával. Münchenben a bajor király kebkeblére ölelte s Beureuthban a Wagner-család előtt játszott óriási sikerrel. A kremsieri, morva születésű Fricsay teljesen magyarrá változott. Az összeomlás után az ő zenekara volt az egyetlen katonai alakulat, mely nem oszlott föl, hanem száz veszéllyel dacolva, átjött a román fronton magyar földre s itt a maga egészében tovább működött.

          A közönség zajosan éljenezte Fricsay Richardot, akihez azután Zavaros Aladár dr. polgármester intézett gyönyörű beszédet. Tolmácsolta a város háláját, mely sokat köszönhet neki, mert itt zenei kultúrát fejlesztett. Nem kockázatos, kalandos vállalkozásokkal lehet, úgymond, szolgálni a hazát, hanem kultúrával. Az elnök felolvasta az Országos Magyar Zenészszövetségnek és a Hiszekegy komponistájának, Szabados Bélának Friesay- hoz intézett üdvözlő táviratát.

          Ezután a jubiláns Fricsay Richard mondott köszönetet az ünnepeltetésért, majd így folytatta:

          — Bölcsőm nem itt ringott, ebben a gyönyörű országban. Mikor, mint ifjú idejöttem, még jóreggelt sem tudtam mondani, azóta azonban jó magyar ember lettem, sőt vad magyar lett belőlem, annyira, hogy ha kell, megtagadom testvéreimet és kész vagyok ellenük harcolni is. Ismerem minden nemzet zenéjét, de mondhatom, egyiknek sincs olyan lelkesítő himnusza, mint nekünk, az Isten áldd meg és a Szózat. Néhány év óta csatlakozott hozzájuk a Hiszekegy. Kívánom, hogy ez a harmadik minél előbb tűnjön el, mert hiszen ez azt jelentené, hogy visszavívtuk Nagy-Magyarországot.

Tomboló lelkesedést keltettek Fricsay Richárd hazafias kijelentései. Székesfehérvár közönsége este újra ünnepelte Fricsay Richárdot, aki elhozta ide híres katonai zenekarának negyven tagját, és hangversenyt adott a Szent István-teremben, mely zsúfolásig megtelt estélyi ruhás hölgyekkel és urakkal. Prohászka Ottokár dr. püspök is megjelent a koncerten. […]


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8892018-06-20 07:35:02

Itt érdemes megemlékezni id. Fricsay Richárdról is, akinek – többekkel egyetemben – része volt abban, hogy Koncz János hegedűművésszé lett. Fricsay Richárd azon kivételes művészekhez tartozik, aki idegenből magyarrá lett, és nem fordítva, mint - sajnos - oly sokan jeles művészeink közül.  



http://www.ferenc-fricsay.net/bilder/fam/rise1.jpg



id. Fricsay Richárd karmester, zene- és énektanár



(született mint Fryčay, 1902-ben magyarosították Frycsaj-ra, 1925-től a mai írásmód)



(Kremsier, 1867.03.27. – Budapest, 1945.03.16.)



A legrészletesebb összefoglaló id. Fricsay Richárd életéről és zenei pályájának alakulásáról itt olvasható:



http://www.parlando.hu/2015/2015-5/SzaboBalazs-FricsayRichard.pdf



A Schöpflin Aladár szerkesztette Színművészeti Lexikon vonatkozó részének utolsó mondatát  idézem:



F. elévülhetetlen érdeme, hogy a magyar városok színházait elsőrendű zenekarával kiváló zenei produkciókhoz juttatta és hogy úgy a tőzsgyökeres magyar vidéken, mint a fővárosban a klasszikus zene népszerűsítésével a magyar zenei kultúrát terjesztette.



Fricsay Richárdnak a YT-n megtalálható egyetlen, de sokunk számára bizonyára jól ismert szerzeménye:



Magyar vér induló / Hungarian blood march  


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8882018-06-19 01:06:15

 



                                                Képtalálat a következőre: „koncz jános hegedűművész”



„Szombathelyen márványtábla jelöli a Kálvária utca 10. számú. házat, amelyben Koncz János 1894-ben. született. Azon kevesek, közé tartozik, akinek Szombathely vezetése és közvéleménye nemcsak halála után, hanem már életében is tisztelettel és megbecsüléssel adózott. […]



1986-ban Szombathely város ünnepség keretében újratemettette Koncz János hamvait. Emlékére alapították 1974-ben a Koncz János Országos Hegedűversenyt. A Bartók Béla Zeneiskola háromévenként rendezi meg a tehetségkutatót, amelyet Szombathely zeneértő közönsége megkülönböztetett érdeklődéssel és figyelemmel kísér. Koncz János páratlan művészetével nemzetközi elismerést szerzett a magyar vonóskultúrának. Hangszertudása, rendkívüli zeneisége a magyar hegedűművészet legjobbjainak egyikévé avatta. 1955 óta utca viseli a nevét Szombathelyen.“



                                          



                                               Szombathely, Jáki úti temető: A-díszsírhely uk-1


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8872018-06-18 09:53:05

„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



(3. rész)



1926-ban művészi karrierjének koronájaként a Salzburgi Ünnepi Játékokon Mozart-koncertet játszik. Bruno Walter dirigálja a G-dúr hegedűversenyt, és a nemzetközi sajtó visszhangja olvasható a jobbnál jobb kritikákban. Kivonatosan idézünk a Wiener Reichspostból és a Wiener Journalból: „Koncz J. nagy stílusbeli átérzéssel, művészi technikával, a legnagyobb dicséretet érdemlő mozarti szellemben játszotta ezt a hallatlan finomságú művet.” Ugyanekkor a Basler Nachrichten tudósítója így nyilatkozik: „... K. J., a hegedűverseny szólistája puha, gyöngyházfényú tónussal játszik, mely valósággal elbűvölő.” A Berliner Allgemeine Musikzeitung „kulturált Mozart-játékát, érett technikáját” méltatja.



A magyar újságírók, Koncz János művészetének felfedezői így írtak: Neues Pester Journal: ,,K. J. zseniális hegedűs, legjobb Mozart-játékosunk, kifinomult lélekből fakadó hangját, lágy kantilénáját énekeseinknek kellene tanulmányozni. A leggyengédebb érzéstől a szenvedélyes extázis felfokozott kifejezéséig ez érvényesül művészetében. A Grieg: C-dúr szonátában teljes érzelmi és színskálája érvényesül. Elegáns technikai virtuozitása pedig a Lalo-szimfóniában, valamint a Dvořák-  és Kreisler-művekben szinte felragyogott.” Nemzeti Újság: „K. J. úgy játszik, ahogy a legnagyobbak játszanak, előadásában azzal a művészi és technikai tökéletességgel, melynél többre a képzelet és kifejezés nem képes”. Legvégül a Pesti Hírlap cikkéből: „K. J. újra bebizonyította, hogy egyike a legkiválóbb hegedűseinknek és a legmagasabb művészi célok felé törekszik. Kongeniális szellemi felfogóképessége az előadott mű forrásából táplálkozik, szívhez szóló hangja megfogja a hallgatóságot”.



Koncz János utolsó szereplése szülővárosában, Szombathelyen 1934-ben a zeneiskola 25 éves jubileumán volt. Bruch: G-moll hegedűversenye után egy bölcsődalt játszott ráadásul. Ugyanazt, amelyet mint gyermek ugyanebben a teremben előadott. Balassa Kálmán, aki a korán árvaságra jutott fiúcska életének atyai irányítója is volt, sírva ölelte keblére. Álljon itt a Vasvármegyének adott interjú, amelyet a lap akkori zenei rovatvezetőjének — jelen sorok írójának — Koncz János adott:



,,6 éves; koromban kezdtem hegedülni — Balassa Kálmán tanított, és ő fedezett fel. Ő beszélte rá apámat, hogy taníttassanak tovább a zenében. Nem volt könnyű munka. Apám nem szívesen barátkozott meg a gondolattal, hogy muzsikus legyek. De Stadler Dóri, Knébel Jenő, Gyöngyösi Tivadar és Fricsay Richárd addig kapacitálták, amíg beleegyezett. Nekik köszönhetem a karrieremet.



Az első szombathelyi fellépés? — „Harminc esztendővel ezelőtt volt ugyanebben a teremben. Az első nagy szereplésem 1908-ban a Kultúr Egyesület első díszhangversenyén volt. Ma is a legszebb emlékeim közé tartoznak azok a hangversenyek. Az a legnagyobb örömöm, ha hazakerülök. Mert csak itt vagyok én igazán itthon. Ezt a szeretetet, bensőséget sehol nem találom meg.”



Ez az 1934-es szombathelyi szereplés úgyszólván hattyúdala is volt Koncz Jánosnak. Mint a hosszú útról hazatért Peer Gynt, anyja bölcsődalára szunnyad örök álomra — úgy Koncz Jánost is utoljára ölelte keblére szülővárosa: rövid élete a vég felé közeledett. Egyre súlyosabb betegség után, 1937 tavaszán elragadta tőlünk ezt a kivételes tehetségű művészt a halál. Előadó-művészetét híven megőrző lemez sajnos nem maradt utána.



A művészről írt cikkek hosszú sorának idézeteit lezárva, röviden szólunk a pedagógusról. Még 1918-ban mesterének, Hubay Jenőnek tanársegéde, majd 1928-ban a Zeneművészeti Főiskola rendes tanára lett. Tanítványai közül Lukács Pál — ki később a hegedűről brácsára tért át, s mint brácsaművész elismert rangot ért el mind hazánkban, mind külföldön — így nyilatkozik mesteréről: „Koncz Jánost, a pedagógust, művészi igényessége jellemezte, melyet legelsősorban gazdag érzelmi világa és kiváló művészi ösztöne táplált; ezt a legmagasabb fokon érvényesítette önmagán és tanítványainál egyaránt.”



Tanári munkásságát is a művészet iránti végtelen alázat, a lelkiismeretesség és a fiatal tehetségek segíteni akarása jellemezte. Nemcsak tanár, de jó ember is volt, ki fáradhatatlanul és lángoló lelkesedéssel segítette növendékeit, munkájukban. Ezt hagyta ránk értékes örökségül, és mi kegyelettel őrizzük ezt az örökséget,  példaképül állítva fiatal művészeink elé.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8862018-06-17 13:13:35

„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



(2. rész)



          A kis Koncz Jani hamarosan kirepül szülővárosából, Szombathelyről Budapestre, ahol Hubay növendéke lesz. Egy 1912-ből való újságcikk már nem a csodagyereket, hanem Koncz Jánost, a kész művészt állítja elénk. Paganini D-dúr hegedűversenyéről így ír: „...Gyönyörű technika; kettős, hármas fogások tökéletessége, brilliáns passage-ок arpeggiok, terz-, sext-menetek tisztasága, ideális egyenletességű trillák, könnyed, mégis erőteljes vonókezelés, legfőként pedig szép, lágy tónus jellemzi.”1913-ban nyeri el művészi oklevelét. Még ugyanebben az évben külföldi hangversenykörútra indul. Gyorsan ívelő karrierét a háború megszakította, de 1918-ban már Németországban koncertezik, A berlini Vossische Zeitung így emlékezik meg a művészről: „Koncz János mély benyomást keltő, született muzsikus. Nem a közönségnek játszik, önmagának. Feszült elragadtatott arckifejezéssel hallgatja hegedűjét, a szünetekben felfelé tekint. Kantilénája ritkán hallható lágyságú, átszellemült, technikája pedig fölényes. A mód, mellyel a művet megtestesíti, intuitív alkotó művészre vall, ki megragadja, átérzi a lényeget.”



          Németországból Olaszországba megy, ahol 1920-tól 1926-ig több száz koncertet ad óriási sikerrel. Ez a 6 év a sikerek végtelen sorozata. Egy élelmes impresszárió (nem mindig egyéni haszon nélkül) előbb a nagy városokba, utána pedig az olasz csizma legkisebb városaiba is elviszi a magyar hegedűst, akit a hír szárnyára vett. Róma:A Teatro Constanzi előadásán megismerkedtünk egy nagy hegedűssel, kit legendás híre megelőzött. Minden várakozást felülmúló sikerről számolhatunk be. Koncz tipikus bravúros technikája magával ragadó, a művek szellemi megjelenítése varázslatos. A hangok reszketnek, vibrálnak és énekelnek Paganini-jellegzetességgel. Egy ördögien mesteri szellemi erő a fenséges és impulzív hajlamosságú húrokon. Muzsikálása rabul ejt és szívet-lelket betölt. Hegedűjének lágy, édes melódiái misztikus ének hatását keltették. Utolsó száma után az ünneplés ovációba ment át, és a közönség semmi hajlandóságot nem mutatott a terem elhagyására: valóságos második koncertet kapott ráadásul.



          Bologna: „Nagy és elragadtatott közönség előtt csendültek fel a hegedű- irodalom remekei. Sarasate Románcában csodálatra méltó volt, melyet a közönség frenetikus ünneplésére meg kellett ismételni. Meghatóan szép volt Schubert Bölcsődala azzal a tökéletes gyengédséggel, bársonyos hangzással, melyet valósággal „énekelt” hangszerén.”

          Genova: Il Secolo: „Hangversenyének olyan sikere volt, melyre városunkban évek óta nem volt példa. Corelli: Folia, Tartini: Ördögtrillá-ban a legcsodálatosabb hatást keltette. Hegedűje a fuvola lágyságát idézte gyengéd hangzással, a legbensőségesebb lelki gyönyörűséget keltve a hallgatóban. Az elragadtatás, melyet ez a fiatal virtuóz művész kiváltott, Paganini Boszorkány táncában érte el tetőpontját.”

          Firenze: Nuova della Sera: „Nagy és lelkes siker színhelye volt a Pergolaterem. Koncz technikája csodálatra méltó, s erre közönségünk nagy súlyt helyez. A legfontosabb azonban: hogy Koncz igazi művész. Temperamentuma és magasrendű képességei bebizonyítására a Franck-szonáta elég lett volna, de a továbbiakban előadott Bruch-koncert is mély megértést mutatott.” — Firenze: Nuovo Giornale: „Koncz Jánost híre megelőzte, nem mondhatjuk, hogy ennél nagyobb, vagy annál kisebb: senkivel össze nem hasonlítható. Nem csinál semmi rendkívülit, túlzásokba nem bocsátkozik, salto mortalékat, akrobatikus mutatványokat a húrokon nem produkál, nem alkalmaz fogásokat a közönség megtévesztésére, hogy hamis babérokkal övezze homlokát. Kivételes kvalitásait mutatja be magasrendű ízléssel átszellemült játékában. Hallgatóságának lelkét ragadja meg szuggesztív befolyással, a legmagasabb művészi élvezet élményéig. Egy speciális művészi adottság ez, mely a mi latin lelkületűnkben tökéletes megértésre talál. Az emberi természet legnemesebbjét: a szív hangját szólaltatja meg. Mozart kedves G-dúr koncertje hangzott el gyengéd, nemes szépségében, az Andante isteni hangjait áldott kézzel mintázva szférikus énekké. Különböző műsorszámokból álló programját a hegedűsök bibliája: Paganini Capriccio Variációja fejezte be. Az elismerés zúgó tapsa követte számait, és a közönség számos ráadás után is maradt egy magasrendű, poétikus hangulat hatása alatt, mellyel ez a kivételes lelkületű művész megajándékozta.

          Milano: Popolo: „Koncz, János a nagyértékű hegedűsök sorába tartozik. Művészetét érzelmes, telt, vibráló tónus és tagadhatatlan technika képezik; ezek birtokában játszi könnyedséggel hidalja át a legnagyobb nehézségeket. A hegedűvirtuózok azon kategóriájába tartozik, kiket Paganini-játékosoknak neveznek. Szó szerint: utódja a nagy varázslónak mind művészi, mind mechanikai vonatkozásban, amelynek egyik diszkrét modem hajtása Kubelikben él tovább. Koncz egy nagy technikus, a művészet minden titkának ismerője, egyszóval istenáldotta művész.”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8852018-06-17 08:04:41

http://www.vasiszemle.hu/2008/06/koncz_janos.jpg



KONCZ JÁNOS hegedűművész, zeneakadémiai tanár



 (1894.11.26. – 1937.01.18.)



          Több, mint 8 évtizede annak, hogy elhunyt Koncz János, az egykor csodagyermekként indult hegedűművész. Emlékét szülővárosa, Szombathely, ma is gondosan őrzi, szülőházán emléktábla, Sárváron művészeti iskolát neveztek el róla, és rá emlékezve rendezik meg rendszeresen az országos Koncz János országos hegedűversenyt is. Ily módon ő semmiképpen sem sorolható az elfeledettek közé.



          Az ok, amiért e topikban mégis említést teszek róla, az, hogy a neten egyetlen felvételt sem találunk tőle, de a munkásságát kutatók is állítják, játékáról nem létezik hanganyag. Marad tehát a szó, mint egyetlen emlékhordozó, no meg néhány fénykép, amelyet a neten bárki megtekinthet.



          Koncz Jánosról Walter Margit írását idézném (részletekben), mert abból nagyjából minden lényegeset megtudunk kiváló hegedűművészünk életéről és pályájának alakulásáról.



VASI SZEMLE, 1962/3. SZÁM:



„Walter Margit:



EMLÉKEZÉS KONCZ JÁNOS HEGEDŰMŰVÉSZRE, HALÁLÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁN



          Szombathelyen márványtáblával jelölték meg a házat, amelyben Koncz János született 1894-ben, egyszerű szegény szülők gyermekeként. A rövid, de nagyszerű pályafutásról szóló beszámolónk első részében a csodagyerekből gyorsan kifejlett művészről, második részében a pedagógusról és emberről emlékezünk meg.

          Az első emlék, amely a 6 éves, vézna fiúcska zenei hajlamát bizonyítja, Balassa Kálmántól, a város zeneiskolai vezetőjétől származik, aki az opera prímhegedűse volt. Balassa levélben értesíti az apát, hogy „zeneileg ügyes fiacskája részére, egy kis hegedű kapható kéz alatt 3 forintért”. Egy évvel később, a 7 éves Koncz Jani már szerepel Simonetti: Madrigál és Dancla szólóval. A következő években pedig rendszeresen fellép fejlődését igazoló egyre nehezebb darabokkal.

          11 éves korában Mozart A-dúr koncertjét játssza a Sabária nagytermében, 1905. április 8-án. Ugyanekkor egy Mozart-quartett is kerül előadásra, ahol a partnerek között gr. Zichy Géza van. Erről a hangversenyről már komoly újságcikk tanúskodik, a felnőttekkel együtt kamarázó, gyorsan érő muzsikusról. A művészjelölt külsejéről is ír a Szombathelyi Újság; „gyermeki bájáról, elkomolyodásáról, ahogy átszellemülten hegedűjére hajol, és vékony kis arcára kiül a boldogság örömtüze”.



           1906-ban a 12 éves hegedűművész-jelölt Lalo-koncerttel szerepel. Erről már három lap emlékezik meg: a Független Hírlap, a Szombathelyi Friss Újság és a Vasvármegye. Idézünk a hosszú cikkek egyikéből: „Nem tudjuk, vajon természetadta zsenialitását, vagy technikai virtuozitását csodáljuk-e”. Így sorakoznak az évente történő koncert-szereplések műsorai, kritikái.“



 (Folyt. köv.)



                        



Koncz János szülőháza emléktáblával (9700 Szombathely, Kálvária u. 10.)



Képtalálat a következőre: „Koncz János művészeti iskola”



Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola (9600 Sárvár, Várkerület 31.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8842018-06-16 11:03:15

1989:



Lili Kraus, a zongora First Lady-je



Írta Steven H. Oberson, Ph.D.



1986-ban bekövetkezett haláláig Kraus Lili volt a huszadik század egyik legnagyobb zongoraművésze és tanára. Sokan vélték úgy, hogy ő a legkiválóbb élő tolmácsolója Haydn, Schubert és különösen Mozart zenéjének, annak a zeneszerzőnek, akinek nevével  az övé elválaszthatatlanul összeforrott. Mme Kraus, ahogyan őt világszerte ismerték, legendás muzsikus volt, színésznő, kinek színpadi jelenléte karizmatikus volt, nyelvész, aki könnyedén társalgott hét nyelven, […] és […] aki szenvedéllyel szerette az élet egészét. Röviden: egyike volt az igazán lenyűgőző személyiségeknek, és élettörténete olyan anyag, amelyből filmek készültek. […]“



Végezetül – úgy hiszem – igazán méltó emléket akkor állítunk Lili Krausnak, ha felidézzük egyik legszebb lemezfelvételét, amelyen Mozart zongoraversenyeit adja elő:



Mozart - Piano Concertos No.20,21,22,23,24,25,26,27 (recording of the Century : Lili Kraus/Simon)



„Amikor elkezdtem felfedezni Mozartot, rájöttem e zene végtelen szépségére,  és arra, hogy valahogyan nekem adatott meg, hogy e szépséget életre keltsem. Istentől rendelt kötelességemnek, kiváltságnak, és - ha úgy tetszik - keresztnek tartom, hogy életemet e zenének szenteljem.“



Képtalálat a következőre: „Lili Kraus”



LILI KRAUS


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8832018-06-16 10:11:47

1986:



AMERIKAI-KANADAI MAGYAR ÉLET, 1986.12.06.:



ASHVILLE



Az észak-karolinai amerikai városban 83 esztendős korában, egy műtét során elhunyt Kraus Lili zongoraművésznő. Kraus Lili Budapesten született, hat éves korában kezdett el zongorázni és nyolc éves volt amikor a Királyi Zeneakadémia tannövendéke lett, tanára Kodály Zoltán és Bartók Béla volt.Tizenhét éves korában beiratkozott a bécsi Konzervatóriumba, majd a harmincas években Európa nagyvárosaiban adott koncerteket, rendszeresen Simon Goldberg hegedűművész társaságában. Kraus Lili német nagyiparos felesége lett, aki anyagilag is támogatta karrierjét. A második világháború kitörése előtt Angliába telepedtek át, ahol mindketten felvették az angol állampolgárságot, Kraus Lili a negyvenes évek elején Kelet-ázsiai turnéra indult, de ott is kitört a háború, a japánok elfogták és 1945-ig internálták. Az ötvenes években Európában, 1966-ban és 67-ben pedig az Egyesült Államokban adott koncertet. Férje még az ötvenes években elhunyt, a házasságból két gyerek született, az unokák száma pedig hét.“



Lili Kraus Hungarian Pianist Talking, Teaching and Playing - video


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8822018-06-15 11:53:28

Az előzőekben szereplő állításokat ezúttal - szerencsére - igen sok lemezfelvétel is igazolja:



Lili Kraus - Discography


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8812018-06-15 09:48:53

Idézetek az az 1960-as  és 1970-es években megjelent írásokból, amelyek az időközben „Lili Kraus”-szá vált művésznőről szólnak:



MUZSIKA, 1963/1. SZÁM / A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának párizsi hangversenyéről:



„[…]

          A Nemzetközi Zenei Heteket évről évre október-novemberben rendezik meg Párizsban. […] Ezek a hangversenyek jelentős eseményei a párizsi zenei életnek.



[…]



         A Magyar Rádiózenekar hangversenyén […] A közönség érdeklődése […] páratlan volt, ezt nemcsak a közvetítés tomboló sikeréből és két ráadásából állapíthatjuk meg; a zenekar vezetői elmondták, hogy 2000 jegy kelt el hangversenyükre. A francia kritikák nagy elismeréssel emlékeznek meg a Magyar Rádiózenekarról, kitűnő karmesteréről, Lehel Györgyről és a műsorról: a Kodály-Szimfóniáról, Mozart A-dúr zongoraversenyéről, Lili Kraus előadásában és Bartók Zenéjéről. A zenekar Nizzában, Lyonban, Dijonban, Besançonban és Colmarban hangversenyzett még, mindenütt nagy közönségsikerrel és telt házzal. Műsorukon szerepelt a párizsi program darabjain kívül Beethoven Coriolan nyitánya, Weiner I. Divertimentója és Dvořak Új világ szimfóniája. (Feuer Mária)



SZABADSÁG, 1971.02.17., 9. oldal:



„[…] A “Five Easy Pieces” című új filmben, amelyet Pál István rendezett, Kraus Lili, a neves magyar zongoraművésznő is szerepel egy Mozart számmal […]“



SZABADSÁG, 1971.05.14.:



Magyarokról magyaroknak – Írja: HOMOKI ERZSÉBET



[…]



        Krausz Lili a chicagói egyetemen díszdoktori diplomával kitüntetett, nemzetközi hírű magyar zongoraművésznő, a világ elismerten legjobb Mozart-tolmácsolója, kéthónapos turnéra indult Japánba. Így, elsőre talán nem is látszik érdekesnek a hír, hiszen megszokott dolog, hogy az Amerikában élő magyar művésznőt hosszú hangversenykörútra hívják. Járt már turnén Európában és Ausztráliában is. A japáni út azonban egyúttal regény is.

        Krausz Lili a második világháború elején Távol-Keleten turnézott. A japánok hadba lépése Amerika és a nyugati szövetségesek ellen Jáva szigetén érte. Jáva Hollandiához tartozott, Krausz Lili fehér volt, Hollandiából jött, a japánok ellenséges hollandnak tekintették és internálták. Hosszú ideig földalatti magánzárkában tartották, szörnyű körülmények között. Később a tábor legdurvább munkáit végeztették vele. Egyszer új parancsnokot kapott a tábor. A japán tiszt, aki nagy zenebarát volt, felismerte Krausz Lilit és amennyire lehetett, megkönnyítette az életét. Végeredményben mégis esztendőket töltött japán fogságban, amíg végül a világháború befejeztével kiszabadult. Az egykori rabot most nagy ünnepséggel fogadják Japánban.



[…]“



AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, 1976.08.13.:



          „A ZONGORA ÓRIÁSA: KRAUSZ LILI



           NEW YORK — Amennyiben elfogadjuk, hogy a zene valóban a nagy szenvedélyek kifejezése, akkor azt mondhatjuk, hogy kevés olyan előadója van a mai világnak, mint Lili Kraus.

          […]



          „A NEMES ÉRZÉSEK FELKELTÉSE

           A New York-i kritika különösen hangsúlyozta, hogy Madame Krausnak rendkívüli érzéke van ahhoz, hogy felkeltse közönségében a legnemesebb érzéseket.

          Az egyik kritikus így ír róla:

          „Mme. Kraus rendelkezik azokkal a nemes érzésekkel, fel tudja kelteni a heroikusnak azt az érzését, amely az emberek szívét elragadja ... Ki tudja hozni a zongorából azokat az apró, finom kis rezdüléseket, amelyek szinte kozmikussá nőnek, s olyannyira megragadják a hallgatóságot.”

          LILI KRAUS MOZART ELSŐ SZÁMÚ SZAKÉRTŐJE

          Egy másik zenekritikus Lili Krausról nagy lelkesedéssel írta: „Nincs még egy ilyen Mozart-szakértő!”

          Valóban, Mozart Variációk egy Gluck témára című művét rég hallhatta a New York-i közönség ilyen csodálatos előadásban.

         „EGY IGAZI NŐ

          Ismét egy kritikus arról írt, hogy „Mme. Kraus nem pusztán csodálatos előadó, hanem egyúttal csodálatos nő is, azon kevés zongoraművészek egyike, akiknek már maga a megjelenése is csodálatot kelt a közönség körében.”


Erkel Ferenc • 10352018-06-15 00:14:40

125 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el ERKEL Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, és ő ennek a műfajnak mindeddig a legnagyobb képviselője. Annyira együttérzett a nemzettel, mint kívüle – előtte – egyetlen zeneköltőnk sem.  





"Erkel Ferenc síremléke.



Erkel Ferenc 1893. június 15-én este hunyt el Budapesten. A család és a hazai zenei világ fájdalmát fokozta, hogy a nemzeti opera megteremtője előtt öt nappal halt meg Elek fia, aki Gyula bátyjához és Sándor öccséhez hasonlóan kora jeles zeneszerzője és karmestere volt. Erkel Elekben a magyar operett megteremtőjét tisztelhetjük.



Erkel Ferenc életének utolsó két évét leszámítva mindvégig aktív volt, megélte karmesteri 50. jubileumát, amelyet 1888-ban az egész ország ünnepelt és 1890 őszén, 80 évesen még dirigálta a filharmonikusok zenekarát. 78 éves koráig soha sem volt beteg. 1893 telén azonban a zord időjárás következtében komoly tüdőgyulladást kapott és bár ebből kigyógyult, de szervezete nagyon legyengült. Amikor már nagyon gyöngélkedett, 1893 májusában felköltözött a Svábhegyre. Június elején már annyira gyenge volt, hogy a kertbe sem tudott kimenni és már látogatókat sem fogadott. Lajos fia ápolta és intézte ügyeit. Elek fia halálát sem tudatták vele, hogy kíméljék. 1893. június 15-én reggel már látszott, hogy közel a vég, úgyhogy délután körbevették családja tagjai, akik este 9 óra után azt vették észre, hogy elaludt örökre, olyan csöndesen, hogy észre sem vette senki, hogy pontosan mikor.



Az elhunytat június 17-én az Operaház nagy előcsarnokában ravatalozták fel. A Vasárnapi Újság a következőképpen tudósított a temetésről:  



«A márvány-oszlopokat és falakat fekete posztó borította. Zöldelő délszaki növények mindenfelé s a szalagos koszorúk özöne. Kandeláberek, gáz csillárok égtek a sötét pompa e komorságában. E hó 18-ikán délelőtt a közönség is megtekinthette a ravatalt, s a tolongó zarándoklás egész 2 óráig tartott, mikor a csarnokot bezárták, hogy az elhunyt családjának tagjai, rokonai, barátai az utolsó búcsúra járulhassanak. A csarnok egészen megtelt a közélet és művészvilág előkelőségeivel. Később a küldöttségek kezdtek érkezni, aztán a koszorúknak külön két kocsira helyezéséhez láttak. Nem sokkal délután 3 óra előtt nyílt meg újra a csarnok. Csak belépti jegyekkel lehetett oda jutni. A küldöttségek közt Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy alpolgármester, a hatóság több tagja; a színházak képviselői; az operaszínház részéről gr. Zichy Géza intendáns, Nikisch Artúr az új igazgató, ki épen most érkezett meg, a zenészeti egyesületek, színészek, művészek, írók, országgyűlési képviselők, zene- és dalkörök. A koporsót az elhunyt családjának tagjai vették körül, továbbá az intendáns, az operaház vezetőivel. Három órakor érkezett meg Stieber Vincze terézvárosi plébános, nagy papi kíséret mellett s ekkor kezdődött a szertartás. A kárpitok mögött elrejtett operai énekkar adta elő az egyházi dallamokat, s az elhunyt mester - A halálnak éjszakája - kezdetű gyönyörű gyászdalát oly meghatóan, hogy a csarnokban alig maradt szem szárazon.»



Ekkor Zichy Géza gróf állott a koporsó mellé s meghatottan a következő szavakkal vett búcsút a nagy halottól:



«Drága halott! Te, ki e háznak s egyúttal a nemzetnek annyi dallamot adtál. Téged innen némán el nem bocsáthatunk. Magunknak tartozunk azzal, hogy itt, koporsód előtt fájdalmunkat elzokogjuk, fájdalmunkat. mely minden szavában, sóhajában, könnyeiben az egész nemzeté. A magyar dal milliók ajkán élt, de a színpadra, művészi széles formában Te hoztad először. A nép, élő zeneérzékének, tehetségének legigazabb kifejezése Te voltál: élő láng a mi lángunkból, élő szív a mi szívünkből és most egy meghalt darab a mi testünkből. Nehéz időben, fejletlen korszakban lankadatlanul fáradtál e legeszményibb ügyért, a magyar zenéért. A hang, mely szívből fakadt, szívre talált s mi nemcsak egy nagy zeneelme, hanem egy még nagyobb érző szív drága omladékainál is állunk. A magyar nemzeti opera alapköveit Te raktad le, de nemcsak alapköveit, hanem első fényes márványlépcsőit is, melyek fel az ideálok örök szép pantheonjához visznek. Bármily magasra fogják is az utódok e lépcsőt felépíteni, az alkotmány alapja minden időkre a Tied lesz. Te legmagyarabb zeneköltő, nesztora a dalok mestereinek és Tenmagad tanítványa, könnyezve búcsúzzunk Tőled. E könnyeket nemcsak a fájdalom sírja, hanem a hála is. Mi néked annyival tartozunk, s most már nem tehetünk Érted egyebet, mint hogy híven megőrizve emlékedet, kérjük a nagy kegyelmű Istent, hogy nemesen érző lelkedet az örök harmónia boldog hónába kegyelmesen felvegye. Erkel Ferencz, Isten veled!»



― Ezt követően Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, mondott rövid búcsúztatót az akadémia nevében, melynek évkönyveiben - mint mondta - a legfényesebb lapok Erkel Ferenc nevével fűződnek egybe. Amikor a gyászoló közönség elhagyta az Operaházat és a koporsót kihozták az épületből, megszólalt a Filharmóniai Társaság zenekara a „Hunyady László" gyászindulóját játszva. Az Andrássy út zsibongó tömege ekkor elnémult, és a hatlovas gyászkocsi lassan elindult, előtte az egyesületek zászlóikkal, majd az opera ének- és zenekara. Míg a gyászmenet Kerepesi úti temetőbe ért, felváltva az Opera zenekara játszott, majd a férfikar énekelt. Gyászdalokat adtak elő Beethoven, Meyerbeer, Müller, Bebicsek és más zeneszerzőktől, közbe-közbe pedig Erkel néhány dalát játszották vagy énekelték. Közben a Bazilika és a terézvárosi templom harangjai hallatszottak. A Népszínháznál a kar ugyanabba a gyászindulóba kezdett, amellyel néhány nappal korábban Erkel Eleket kisérték utolsó útjára.



Este 6 óra felé ért a menet a temetőbe. A díszsírhely körül, melyet a főváros a temető főútvonala mentén jelölt ki, a rendőrség előzetesen kordont vont, hogy a halott kísérőinek helyet biztosítson. A sírnál Stieber plébános még egyszer beszentelte a koporsót, majd Nikolics Sándor, az operaház zenekarának nyugalmazott művésze és a magyar zeneiskola igazgatója mondott még egy rövid beszédet, és végül az Opera énekkara Erkel legnépszerűbb művével, a Himnusszal búcsúztatta el a nagy zeneszerzőt.



A Deák-mauzóleum közelében, a Trefort Ágoston melletti díszsírhelyen (Id. ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 29-1-6) azonban sokáig csak egy egyszerű kereszt állt. 11 évnek kellett eltelnie, hogy végre méltó síremlék jelölje Erkel földi maradványainak helyét. A síremlékre történő pénz összegyűjtése akkor kapott végleges lendületet, amikor 1903 januárjában maga a miniszterelnök, Széll Kálmán sürgette meg az Operaház igazgatójához intézett levelében a síremlékállítást.



A síremléket végül is a Filharmóniai Társulat készíttette el 1904-ben, Kallós Ede szobrászművésszel, akinek ekkor (1896 óta) állt már egy jól sikerült Erkel-szobra Gyulán. Kallós láthatóan nem akarta gyulai szobrát utánozni, úgyhogy a síremléken nem is formázta meg a zeneszerző alakját, hanem szimbolikus megfogalmazást használt műve elkészítésénél, melyben Márkus Géza műépítész is segítségére volt. A síremlék egy álló, fölfelé keskenyedő, építészetileg szépen képzett nagy kőlap, melybe bronz dombormű van illesztve.



A domborművön egy éneklő fiatal lány látható, kezében kottás könyvvel, ami arra utal, hogy nem népies, hanem műzenére nyíltak meg ajkai, amint a szomorúfűz alatt mereng. A háttérben elmosódó folyó és az apró házak a „Bánk bán" Tisza parti jelenetére emlékeztetnek. A bronzkép fölött, a párkányon lecsüggesztett fejű stilizált szfinx a magyar szimfóniát jelképezi. A szfinx fölött van bevésve a Himnusz két első taktusa, alatta pedig az „Erkel Ferencz" név.



A síremléket Erkel születésének 94. évfordulóján, 1904. november 7-én avatták fel, ünnepélyes keretek között. A korabeli fényképek tanúsága szerint nagyon sokan megjelentek a jeles eseményen, többek között a kultuszminisztérium művészeti ügyeket intéző tanácsosai, a Tudományos Akadémia, a zenei konzervatóriumok, színházak, művészeti és irodalmi társulatok, kaszinók és társaskörök képviselői, egyszóval a politikai és művészvilág prominensei, az Operaház pedig testületileg. A fővárost a főpolgármester képviselte. Az Erkel-család tagjai közül részt vett a síremlékavatón Erkel Ferenc Gyula nevű fia, a zeneakadémia tanára családjával, valamint Erkel István postatisztviselő és Erkel Lajos operaházi ügyelő. Az ünnepségen az operaházi zenekar a „Szent István" című opera Fohászát adta elő nyitányul, majd Metz Albert a filharmonikusok nevében emlékezett meg Erkelről. A lepel lehullásakor az Operaház férfi kara a Himnuszt énekelte, majd Máder Raoul, az Opera igazgatója kezdte meg a koszorúzást és Erkelről szólva kiemelte Himnuszát, mint ami egyszerűségében, szépségében páratlan a nemzeti himnuszok közt. Mihályfi Károly a Nemzeti Színház nevében tett koszorút, mire az énekkara Szózatot adta elő. Berzeviczy Albert kultuszminiszter koszorúját K. Lippich Elek helyezte az emlékre, a Kisfaludy Társaságét Kozma Andor, a Képzőművészeti Társulatét Márk Lajos tette a sírra és küldtek koszút a Bécsi Filharmonikusok is.



A Magyar Tudományos Akadémia nevében Ponori Thewrewk Emil koszorúzott, aki a következő beszédet mondta:



― «Az élet nyughatatlan ösztöne ráveszi az embert, hogy a föld gyomrából is kincset bányásszon. A halál parancsa viszont arra kényszerít bennünket, hogy még legdrágább kincseinket is a földbe temessük. A temető egy végtelen kincstár, minden sír egy-egy fiókja, azért is méltán nevezte el az emberiség legklasszikusabb népe az alvilág fejedelmét Plutonnak, ugyanazzal a szótővel, mely a kincs plutosz-féle elnevezésére szolgál. Ami virul: hervad; múlnia kell annak, ami él. Ez örök törvény, ez alól a törvény alól nincs kivétel. A különbség csak az, hogy míg az emberiség számlálhatatlan ezrei haláluk után csakhamar a feledés országába költöznek, a nemzetek kiváló szülöttének élete örök emlékké változik át. Ilyen örök emlékül él a halottak városában történetünk, nemzeti géniuszunk számos hőse, akik közé Erkel Ferencz is tartozik. Árpád népének két anyanyelve van: a magyar nyelv és a magyar zene. Erkel Ferencz volt az, aki megmutatta, hogy második anyanyelvünket, a magyar zenét miképp kell a drámai művészet fenséges magaslatára emelni. Ennek az elévülhetetlen érdemnek elismerése tanulságul állok itt, mint a Magyar Tudományos Akadémia képviselője. Azzal az óhajtással, hogy a nagy zeneköltő iránt való hódolatunk szítsa azt a lelkesedést, mely Erkel Ferencz követőiben lángol, termékenyítse azt az alkotó erőt, melyet a természet beléje ihletett, minden újabb nemzedék újabb remekkel díszítse kulturális haladásunk útját, Erkel Ferencz szelleme, Erkel Ferencz hatása örökké éljen!»



Erkel Ferenc sírja közelében nyugszanak fiai is: Sándor, Lajos, Gyula és egy kicsit messzebb, de ugyancsak a Nemzeti Sírkertben Elek fia (László fia sírja Pozsonyban található).



Megható már ez a momentum is, de még ennél is meghatóbb és szebb, amikor sírja előtt emlékező diákok egy csoportját látjuk a Himnuszt énekelni.”



Forrás: Debreczeni-Droppán Béla, HONISMERET, 2010. (38. évfolyam, 6. szám)





Erkel Ferenc sírja a Kerepesi temetőben


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7262018-06-14 22:04:42

424 évvel ezelőtt hunyt el



Képtalálat a következőre: „ORLANDE DE LASSUS”



ORLANDE DE LASSUS, a késő reneszánsz legnagyobb flamand zeneszerzője.



(1532? – 1594.VI.14.)



Emlékére:



«EGY ÉNEKESFIÚ TÖRTÉNETE



 1540-ben (a ma Belgium területén található) Mons városában történt, hogy a Szent Miklós templom énekkarába új tagot vettek fel. Abban az időben egész Európában elterjedt szokás volt, hogy a nagyobb templomokban énekkart szerveztek férfiakból és fiúkból. Külön énekiskolákat tartottak fenn azért, hogy az arra alkalmas, tehetséges gyermekeket kottaolvasásra, a többszólamú éneklés magas művészetére oktassák. Aki ügyesnek, tehetségesnek bizonyult, annak felnőtt korában életpálya lett a kórusban való éneklés vagy énekkarvezetés. Még századokkal később is sok híres zeneszerző – pl. Bach, Haydn, Schubert – mint énekes fiú kezdte zenei pályafutását.



A monsi Miklós-templom kórusa próbára készült az énekiskolában. A felnőtt férfi énekesek mellett több fiúgyermek is volt. Kisebbek, nagyobbak, de olyan apró egy sem, mint az a nyolc és fél éves, eleven szemű, csinos arcú emberke, aki most érkezett, azazhogy édesapja vezette ide kézen fogva, hogy beírassa a kórus tagjainak sorába. A karmester már ismerte a fiúcskát. Mielőtt felvette volna az énekkarba, alaposan kipróbálta hallását és hangját. A gyermek illedelmesen meghajolt, úgy köszönt. A karvezető megveregette a vállát és intett egy mosolygós arcú nagyfiúnak, hogy pártfogolja az új kis tagot. Az látható örömmel vállalta a rábízott feladatot.



Gyere te apróság! Mindjárt meglátjuk, vajon tudsz-e kottából énekelni?



Azzal fél-karjával felemelte és maga mellé állította kis társát egy székre. Amikor éneklésre került a sor, átkarolt, úgy tartotta elé a saját kottáját.



A fiúcska eleinte kissé elfogódott volt annyi idegen arc láttán, de amikor elkezdődött a próba s a magas és mély hangok lágyan összefonódó harmóniában zengtek, a gyermek egyszeriben otthonosan érezte magát. Szépen, halkan ő is elkezdett énekelni. Társa bíztatóan mosolygott rá. Kis- és nagyfiú, régi és új kórustag hamar megbarátkoztak az éneklésen keresztül. Hangjuk a közös szólamban szépen csendült össze, mint az ezüst csengő meg a kis harang. Hamarosan bebizonyosodott, hogy a fiúcska önállóan is biztos szemmel követi a kottát. Sőt! Éneklés közben még arra is volt ideje, hogy körülnézzen. Persze csak a közelében álló énekeseket láthatta, mert hátrafordulni nem illett volna ott, ahol mindenki olyan mozdulatlanul állt a helyén, mintha szobor lett volna. Csak ajkuk mozgása és a torkukból áradó hangok meleg zengése mutatta, hogy élő emberek.



Az énekes fiút édesanyja már nehezen várta az első próbáról. Valósággal elhalmozta kérdéseivel:



Sokan voltatok-e? Milyenek a többi fiúk? Mit énekeltetek? Ügyes voltál, kisfiam?



A gyermek, sorban válaszolt a kérdésekre. Azt is elmondta, hogy milyen jó pajtásra, pártfogó barátra talált az énekiskolában. 



Ahogy telt-múlt az idő, a fiúcska hangja mind szebb lett. Csillogott, mint a gyémánt, hajlott, mint a nád. Ha a zene jellege úgy kívánta, erőteljesen, ércesen zengett, szabadon, bátran szárnyalt. Hamarosan mindenki elismerte, hogy az „apróság”-nak van a legszebb hangja az egész énekkarban. De nem irigyelte őt a többi fiú, mert kedves, jó pajtásuk volt, akit mindnyájan szerettek, becéztek. Az énekkar sokat tanult, próbált és gyakran szerepelt. Így rövid időn belül az egész város közönségének feltűnt az énekes fiú gyönyörű hangja.



Mons városában sok idegen járt. A híre helybeli gyapjú- és pamutfonók, vasöntők és más iparosok gyártmányait is szívesen vásárolták. A város élénk kereskedelme sokakat ide vonzott. Akik pedig Monsban jártak, mind megnézték a város nevezetességeit, s meghallgatták a Miklós-templom kórusának szép énekét. Így terjedt el a város falain kívül is az elbűvölő hangú énekes fiú híre, akinek nincsen párja Monsban, de talán még messzi vidékek nagy városainak híres kórusaiban sem.



Egy este hiába várta haza a kisfiút édesanyja. Apja aznap is – mint annyiszor máskor – eléje ment. De az énekiskolában azzal fogadták, hogy a próbának már vége. Az énekesek eltávoztak.



Talán elkerültük egymást útközben? – gondolta az apa, és hazament, remélve, hogy a gyermek már otthon várja.



De nem így volt.



Vajon hol lehet ez a fiú ilyen sokáig? – kérdezte az édesanyja aggódva. – Sohasem szokott elmaradni próba után.



Kopogtak az ablakon. Sietve mentek ajtót nyitni, mert azt hitték, a várva-várt gyermek érkezett haza. De nem. Csak a szomszéd jött át egy kis beszélgetésre. A szülők elpanaszolták neki, hogy milyen aggodalommal várják haza fiúkat. A szomszéd, ki maga is családos ember volt, indítványozta, hogy menjenek együtt a keresésére. Így is történt.



Az énekiskolában bentlakó fiúk csak annyit tudtak, hogy kis társuk a próba után hazament.



A felnőtt énekesekkel együtt távozott – mondta a karvezető. – Talán azok többet tudnak róla.



A két férfi, sorban felkereste az énekeseket. Már éjfélre járt, amikor végre megtudtak valamit.



Láttam – mondta az egyik énekes, - amint egy idegen, jól öltözött úr igen kedveskedve beszélgetett vele. Ott mentek el a városháza előtt. Egy másik énekes arra emlékezett, hogy egy idegen hintót látott hazamenet az egyik mellékutcában. Ez volt minden, amit megtudtak. Az édesapja felsóhajtott:



Bárcsak otthon lenne azóta már a fiam!



De otthon csak a feleségét találta, ….kisírt szemmel. Az asszony kezét tördelve sóhajtozott:



Hová lett az én drága gyermekem? Ki tudja, hol van? Ezóta talán már nem is él szegénykém. …



Asszonyom, nyugodjék meg! – szólt a szomszéd. – Egészen bizonyos, hogy a gyermeknek semmi baja nincs.



Akkor miért nem jön haza? – kérdezte az édesanya, sírástól fuldokolva.



Mert, . . . ellopták! – hangzott a váratlan felelet. A kis énekes fiú szülei csodálkozva néztek a jó-barátra.



Honnan gondolod? – kérdezte az apa.



A gyermeknek messze földön híres, szép hangja van, s hallottuk, hogy egy idegen úr kedveskedve beszélt hozzá, ….. idegen hintót láttak egy mellékutcában. …. Nos, nem elég minden ahhoz, hogy nyoma vesszen? De különben is. Ugyan mi történt volna vele, mint hogy ellopták?



Ma már szinte hihetetlennek hangzik ez a feltevés, de nagyon is valószínű volt abban az időben, amikor jó pénzért mindig akadt valaki, aki a királyok, főurak kórusát ily módon gyarapította egy-egy szép-hangú új taggal. Ebben az esetben is így történt. A monsi énekes fiú apjának igen sokfelé kellett keresnie fiát, míg végre egy távoli kastélyban rátalált és hazavihette. Volt is öröm, amikor újra láthatták aggódó szülei, s méghozzá teljes épségben. Az énekiskolában is nehezen várták már. Amikor megérkezett, pajtásai kitörő örömmel fogadták. A felnőtt énekesek kedveskedve becézték, tréfálkoztak vele. A karmesternek a meghatottságtól könny csillogott a szemében, amikor visszakapta már régen nélkülözött legjobb énekesét.



De nem sokáig tartott a zavartalan öröm, mert a páratlan zenei képességű, gyönyörű hangú éneklő gyermeket másodszor is ellopták! Szüleinek ismét sok aggodalmába, fáradtságába és pénzébe került, míg visszaszerezték. Édesanyja ezután legszívesebben ki sem engedte volna a házból.



Csak baj lett belőle, hogy annyian hallották a hangját! – mondta. De nem lehetett már kalitkába zárni a híres gyermeket. Továbbra is énekelt a kórusban az emberek nagy gyönyörűségére. Amilyen mesébe illő volt szép hangja, rendkívüli zenei tehetsége, olyan meseszerű volt élettörténetében az is, hogy tizenkét éves korában – harmadszor is ellopták. Ezúttal azonban végleg. Szülei most is nyomára akadtak, épp-úgy mint az első két esetben, de amikor megtudták, hogy a dúsgazdag, nagyhatalmú tábornok – Ferdinand Gonzaga – pártfogolja, nehéz szívvel bár, de beleegyeztek ottmaradásába, gyermekük jövője érdekében.



A szülők lemondása nem volt hiábavaló. Gonzaga nemsokára Szicilia alkirálya lett. Amikor elfoglalta új állomáshelyét, magával vitte a csodálatosan szép-hangú monsi énekes fiút. A hosszú utazás közben a már ifjúvá serdült gyermek, világot látott, egy életre szóló műveltséget szerzett. Olaszországon végigutaztában megismerte a zenészek, festők, szobrászok, építészek remekbe készült alkotásait, meghallgatta a világhírű kórusokat és énekeseket, a legnagyobb mesterektől tanulta meg a zeneszerzés művészetét.



A háromszor is ellopott énekes fiúból felnőtt korában európai hírű zeneszerző lett, kit kortársai a „zene fejedelmé”-nek neveztek. Ezt a kitüntető címet nemcsak azzal érdemelte ki, hogy műveit nagy tudással, választékos művészi ízléssel írta meg, hanem avval is, hogy fejedelmi bőséggel alkotott: több mint kétezer kórusművet irt. A művészi kóruszene kedvelői még ma is – több-száz évvel halála után – tisztelettel és csodálattal ejtik ki nevét: Lassus



 Forrás: Péterffy Ida: „Kis történetek nagy zeneszerzőkről”



Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1959  



Orlande de Lassus - Lagrime di San Pietro: I. Il magnanimo Pietro


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8802018-06-14 12:56:01

Krausz Lili pályájának első évtizedeiben megjelent  néhány magyar sajtóhír:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1921.04.19.:



„(A Zeneművészeti Főiskola) tegnap este tartotta tizedik nyilvános hangversenyét. A közreműködők között dicséretet érdemel Rosenach Margit, akinek hegedűjátékában sokatígérő tehetség nyilatkozott meg. Sok tapsot kapott még Steiner Ilona, továbbá Krausz Lili, aki Székely tanárral Rachmaninoff kétzongorás versenyének első tételét adta elő. […]“



8 ÓRAI UJSÁG, 1926.04.15.:



„[…]



Magyar zongoraművésznő sikere Bécsben. Krausz Lili, a fiatal magyar zongoraművésznő, a minap önálló hangversenyben mutatkozott be Bécs zeneértő közönsége előtt. Mozart, Schuhmann, Kodály és Franck műveit adta elő pompás technikával, fiatalos hévvel és előkelő felfogással, úgyhogy magával ragadta a nagyszámú közönséget. A bécsi zenekritika egyértelműen magasan ívelő pályafutást jósol a jeles magyar művésznőnek.



[…]“



UJSÁG, 1939.10.29.:



„[…]



Krausz Lili, a kiváló fiatal magyar zongoraművésznő, nagy sikerrel működött közre egy londoni filharmóniai hangversenyen, amelyet Kleiber Erich vezényelt.



[…]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8792018-06-14 00:59:27

A következő téma smaragd fórumtárs javaslatára kerül e topikba. Köszönöm az ötletet, mert e művészünk nevét „A magyar muzsika könyvé”-ben nem fogjuk megtalálni. Ebben az esetben viszont bőséges hanganyag áll rendelkezésünkre, mely tény némileg kompenzálja e hiányosságot.



https://img.discogs.com/A4GBa6X8r_z2vxF2u8kYz0KP6y8=/599x864/smart/filters:strip_icc():format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/A-823059-1355988007-6820.jpeg.jpg



KRAUSZ LILI  (LILI KRAUS) zongoraművész



Budapest, 1905.04.03.-Asheville, NC, 1986.11.06.



A művésznő rövid életrajza:



Krausz Lili zongoraművésznő magyar anya és cseh apa gyermeke volt. 8 évesen került a Zeneakadémiára, ahol többek között Kodály Zoltán és Bartók Béla tanította. 1922-ben szerzett diplomát, a legmagasabb kitüntetésekkel.  A Bécsi Konzervatóriumban Eduard Steuermannál és Artur Schnabelnál mesterkurzuson vett részt, és itt 1925-től hat évig maga is tanárként dolgozott.



Az 1930-as években Krausz Lili turnézott, mind szólistaként, mind Szymon Goldberg hegedűművész fellépő partnereként, akivel 1935-ben és 1937-ben szóló repertoárja mellett Beethoven és Mozart szonátákat játszott lemezre a brit Parlophone számára. Előszeretettel játszotta Chopin, Haydn, Schubert és Bartók műveit.



Amikor Krausz Lili nőül ment Otto Mandl filozófushoz, a házaspár a katolicizmus híve lett. Olaszországban éltek, amíg a nácizmus árnyéka arra nem kényszerítette őket, hogy Holland Kelet-Indiába költözzenek. Az 1942-es turné során Krausz Lilit, férjét és két gyermekét Indonéziában letartóztatták, és közel három évre a Jáván létesített, elkülönített fogolytáborokba küldték őket. Túlélésüket elsősorban annak köszönhették, hogy a japánok ismerték a zongoraművésznő nevét és lemezfelvételeit. Egy japán karmester állítólag ellátta őket élelemmel és kottákat küldött, mindaddig, amíg a brit erők meg nem mentették a családot. Krausz Lili két évig Ausztráliában és Új-Zélandon, továbbá Dél-Afrikában is játszott, mielőtt 1948-ban visszatért volna Angliába, ahol - az USA-ban 1949-ben történt bemutatkozását megelőzően - folytatta pályáját. A Mozart- és Beethoven hangversenyekről ekkor is készültek lemezfelvételei a Vox számára, azonban többnyire másodosztályú bécsi zenekarokkal és karmesterekkel. Később azonban az USA-ban a Vanguard részére is készítettek vele felvételt. 1966/1967-ben, New Yorkban W.A. Mozart 27 versenyművéből egy sorozat keretében huszonötöt előadott, a következő szezonban pedig a zeneszerző összes zongoraszonátáját bemutatta.



Krausz Lilit sohasem sorolták a virtuózok közé, még a II. világháború előtt sem, de kiváló előadó volt. Azok, akik hallották őt a háború előtt és után, bizalmas körökben szomorúan állapították meg, hogy valami örökre megváltozott. A játékot azonban sohasem hagyta abba, előadásmódja mindig őszinte, sőt, némelykor nyers volt. 1968-ban a Texasi Keresztény Egyetem (Fort Worth) saját művésze és a Cliburni Nemzetközi Versenyeken rendszeres zsűritag lett . Megpróbált tanítványaiba olyan lelkesedést plántálni, mint amilyen őt, mint nyilvános koncertek előadóját, 1982-ig éltette, olyan intenzitást követelt, amely a félénk és introvertált diákok egy részét elbátortalanította. Rendszeres megfigyelői a különböző amerikai zongoraversenyeken színpadi pótmamának nevezték őt, mert folyamatosan buzdított és befolyást gyakorolt. De úgy tanította és dédelgette diákjait, ahogyan azt gyermekkorának a tanárai tették.



1978-ban az osztrák kormány Krausz Lilinek „A tudományért és a művészetért“ keresztet adományozta. Brit állampolgárként 1983-ban történt nyugdíjba vonulásáig tanított Texasban. Észak-Carolinában, Ashwillben volt az otthona, ahol 1986-ban hunyt el.



Egyveleg - Krausz Lili


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8782018-06-13 01:30:59

Ha elolvassuk Dr. Róbert Péter „Védett“ házak – Raoul Wallenberg tevékenysége kerületünkben c. írását nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a történet, amely szerint Gonda Lucyt és édesanyját a Tátra u. 6. sz. védett házból a nyilasok 1944 decemberében elhurcolták, valós lehetett. Csakhogy: Az is kiderül e cikkből, hogy Wallenberg megnyerte a zsidómentés ügyének a Tátra u. 6. sz. alatti svéd kirendeltségen tartózkodó 25 fős rendőrcsoportot is, amely csak 1945. január 12-én kapott parancsot e terület elhagyására és a tűzvonalba indulásra. Tehát, 1944 decemberében a Tátra u. 6. sz. ház a többihez képest elvileg jóval védettebb volt. Hogyan történhetett meg, hogy az ottani rendőri védelem ellenére éppen a svéd kirendeltség házából hurcolták el a zongoraművésznőt és édesanyját? Persze, 1944 végén, Budapesten elszabadult a pokol, már semmi sem volt szent, senki sem volt védett … Szeretném hinni, hogy valamilyen módon mégis megmenekült Gonda Mihály családja, hamis Schutz-Passporttal, álnéven vagy ki tudja, hogyan, és az újságokban közzétett felhívás csak elterelő akció volt … Persze, a valóság ritkán ilyen meseszerű.



Ami viszont gondolkodásra késztet: Az előző bejegyzésben idézett felhívásokon kívül többet nem hallunk Gonda Lucyról. Férjéről, Weisz Istvánról sem. Ellenben Gonda Mihály – aki a zsidótörvények ellenére a háború alatt és azt követően is végig megmaradt hivatalában – egy panama-ügy részesévé válik.



A FŐVÁROSI KÖZLÖNY 1946.12.31-i számában még ezt olvashatjuk:



„[…] A közlekedési szakbizottság Gallner Ferenc tanácsnok elnöklete alatt 1946. évi november hó 19-én (kedden) ülést tartott. […]“



Ezen az ülésen pénzügyi beszámolót tartott Gonda Mihály igazgató is.



A FRISS UJSÁG 1947.08.28-i száma azonban már az alábbiakról tudósít:



„Letartóztatták a Beszkárt panamista vezetőit

Szemere vezérigazgató, Gonda és Menczer igazgatók súlyos visszaélése az autóbuszvásárlásoknál — Hárommilliós jutalékot akartak zsebrevágni. […]“



A NÉPSZAVA, 1947.12.14-én azonban már „legfeljebb tiltott ajándékozás gyanújá“-ról és a letartóztatott igazgatók szabadon bocsátásáról ír.



Szabadon bocsátották a Beszkárt-igazgatókat



Négy hónapig tartó vizsgálati fogság után szombaton elhagyhatták a fogházat Gonda Mihály és Menczer Mihály, a Beszkárt igazgatói. Mint emlékezetes, a választások előtt az „autóbusz panamával" kapcsolatosan tartóztatták le őket és velük együtt Barclay Józsefet, egy angliai autóbuszgyár képviselőjét, miután kiderült, hogy legfeljebb tiltott ajándékozás gyanúja foroghat fenn velük szemben […]“



Naiv ember az, aki nem tudja, mi állhat a „tiltott ajándékozás“ mögött. Sajnos, ez a gyakorlat nem történelem, sokszor találkozunk hasonló esetekkel ma is. De nem kívánom ezt a témát kiélezni, mert adott esetben ez irreleváns. Ami számomra feltűnő: A hallgatás. Sehol sem jelenik meg tudósítás arról, sikerült-e kideríteni, mi történt Gonda Mihály nejével és egyetlen leányával. A lapok tele vannak a Beszkárt-igazgatók ügyével, de Gonda Lucyról senki sem ír. Az apa továbbra is ugyanúgy végzi hivatali teendőit, mintha meg sem történt volna az iszonyatos tragédia. Vajon milyen sorsra jutott az egykori csodagyerek, a zenei élet nagy reménysége? Mi az igazság?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8772018-06-12 08:15:28

Ezután minden csak feltételezés …



A KOSSUTH NÉPÉ-ben 1945.06.10-én a következő felhívás olvasható:



Gonda Mihálynét és leányát, W. Gonda Lucy zongoraművésznőt december hóban elhurcolták a nyilasok a Tátra-u. 6. sz. védett házból. Februárban állítólag Balf-fürdőn voltak. Azóta semmi hír. Nagyon kérem, aki tud valamit róluk, értesítse Gonda Mihály Beszkárt igazgatót. Nagyatádi Szabó-u. 14.“



Hasonló tartalmú szöveg jelent meg a Magyar Nemzetben is. Majd  az apa még két további felhívást tett közzé, utoljára 1946-ban:



 KOSSUTH NÉPE, 1945.12.28.:



„— A Beszkárt értesíti […]

Dr. Katona Jenőnét, aki Bergenbelsenből jött vissza, nagyon kérem, keressen fel. Gonda Mihály igazgató, Beszkárt, Akáfa-utca 17.“



NÉPSZAVA, 1946.01.01.:



Bergenbelsenből hazatértek!

Keresem feleségemet, GONDA MIHÁLYNÉT és leányomat, WEISZ ISTVÁNNÉT, Gonda Lucyt
. Értesítést kér hálás köszönettel: Gonda Mihály, BESZKÁRT igazgató. Akácfa u. 15.“



A következő bejegyzésben írok majd arról, mire alapozom azt a reményemet, hogy Gonda Lucy élete mégsem fejeződött be ilyen tragikusan.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8762018-06-12 07:38:53

Gonda Lucy 1941 és 1944 között:



NÉPSZAVA, 1941.04.10.:



Beethoven-est



[…] A Szimfonikus Zenekar hatodik bérleti hangversenyén Komor Vilmos karmester vezényletével és a Palestrina Kórus, valamint Báthy Anna, Basilides Mária, Liontas Konstantin és Borissza Pál közreműködésével adta elő Beethoven utolsó szimfóniáját. Ezt meg előzően Gonda Lucy  zongoraművésznő a c-moll versenyművét játszotta el teljes megbízhatóságig fejlesztett, szép technikával. Billentése főként a lágyabb hangulatú részleteknél igen kellemes. J. S.



AZ UJSÁG, 1941.09.21.:



Házasság. Gonda Lucy zongoraművésznő, Gonda Mihály BSzKRt igazgatóhelyettes és Szigeti Ibolya leánya és Weisz István mérnök szeptember 25-én, csütörtökön este 7 órakor tartják esküvőjüket a Szent Család plébániatemplomban (Szondy utca 67).“



UJSÁG, 1942.02.01.:



„[…] Csajkovszkij: VI. (Patetikus) szimfónia 5-én. Vez.: Komor. Közr. Kálmán Mária, Gonda Lucy. […]“



Az 1943. év fehér folt a zongoraművésznő életrajzán. Ebben az évben egyetlen tudósítás sem jelent meg a sajtóban fellépéseiről. Anyai örömök elé nézett? Egy időre külföldre távozott? Ez utóbbiról biztosan írtak volna a hazai vagy a külföldi lapok. 1944-ben azonban ismét hallat magáról, ám utoljára:



PESTI HÍRLAP, 1944.01.27.:



Zenekari est.   Ferencsik vez. Bp. Hangv. Zenekar, Gonda Lucy közr., febr. 11.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8752018-06-11 10:40:25

És végre valami személyes információ is Gonda Lucyról:



AZ UJSÁG, 1940.06.05.:



         „Vizsga után,,.

          Alig múlt tizennyolc esztendős. Diplomáját ebben a pillanatban kaligrafizálják a Zeneművészeti Főiskolán, amelynek tudós és szigorú professzorai előtt a napokban kitüntetéssel tette le a vizsgát: Gonda Lucy zongoraművésznő.

          Az apja a BSzKRt igazgatója. Édesanyja ugyancsak okleveles zongoraművésznő, de Gonda Lucy teljesítette szüleinek titkos vágyát és túltett művészet, tehetség és tudás tekintetében mindkettőjükön. Az újdonsült zongoraművésznő ugyanilyen „művész“ volt gimnazista diák minőségében is, amit igazol kitüntetéses érettségi bizonyítványa. És mint minden tehetséges ember, módfeleit szerény. Amellett öntudatos is. És amikor azt kérdezzük tőle, mik a tervei most, hogy művészi oklevél van a retiküljében, ezt feleli:

          — Mi más lenne a tervem, mint tovább gyakorolni, tovább zongorázni, mert csak addig zongoraművész valaki, amíg gyakorol.

          — Mire vágyik? — tesszük fel a következő kérdést. A válasz már nem sablonszerű:

          — Arra, hogy olyan zongoraművésznő legyek, mint Fischer Annie. Azt hiszem, nagy erővel és igyekezettel meg fogom őt közelíteni, amiben nagy része lesz tanáromnak, Hegyi Emánuelnek.

          A beszélgetés során, amely édesanyjának jelenlétében folyt le, Gonda Lucy őszintén és csillogó szemmel vallja, hogy a legszívesebben Chopint, Schumannt és Lisztet játssza és hogy nagyon szeretne olyan körülmények közé kerülni, hogy a nagy nyilvánosság előtt mutassa be művészi készséget.

          Amilyen öntudatos s amilyen határozott fellépésű Gonda Lucy, kétségtelen, hogy a kritikusoknak, akik művészi oklevél-pályázatát végighallgatták, igazuk lesz: nagy tehetségével és szorgalmával legelsőrangú zongoraművésznőink számát fogja gyarapítani. Sz .N.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8742018-06-11 00:14:08

Gonda Lucy 1935 és 1940 között (szemelvények):



Tizenöt évesen már a Bor Dezső vezényelte, Székesfővárosi Zenekarral együtt lépett fel:



AZ UJSÁG, 1935. 02. 19.:



Zenekari hangverseny. Vasárnap délután sikerült hangversenyt rendezett a Székesfővárosi Népművelési Bizottság. A műsort Berlioz hangulatos Lear király-nyitányával kezdték. A hangverseny fénypontja Mozart c-moll zongoraversenye volt, melyet Gonda Lucy zongoraművésznő, Hegyi Emánuel kitűnő tanítványa adott elő technikailag és elgondolásbelileg egyaránt kifogástalanul. Nagy sikert aratott. […] A zenekari számokat a Székesfővárosi Zenekar adta elő finom kidolgozottsággal, Bor Dezső karnagy kitűnő vezetése mellett. (w. e.)“



Majd újabb jótékony célú hangversenyen közreműködött:



 AZ UJSÁG, 1936.06.16.:



 „Hangverseny. Szombaton este a magyar állástalan középiskolát végzettek országos bizottsága tanítónői csoportja javára nagyszabású hangversennyel egybekötött garden-partyt rendeztek a Gellért-szálló hangversenytermében és a hullámfürdő terraszán, melynek változatos műsorán belül Maleczky Oszkár, Laurisin Miklós, Szikla Adolf, Kántor Gy. Béla, Gergelyffy Gábor, Gonda Lucy, Bárkány Mária, tharnói Kostyál Sarolta, Kerecsényi János, M. Zipernovszky Fülöpke, Nagy Mária, Somogyi Olga és Bíró Zsuzsi, valamint a régóta nélkülözött, kedves tehetségű Elek Ica művészetében gyönyörködölt a közönség.“



Tizenhét évesen a Müller Károly vezényelte BSzKRt Zenekar „magánszereplője“ volt:



AZ UJSÁG, 1937.11.21.:



Zenekari hangverseny. A BSzKRt Közművelődési Egyesülete zenekari hangversenyt rendezett szombaton este a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. A műsoron az egyesület zenekara és énekkara működött közre, Müller Károly vezetése alatt. Az est kiemelkedő eseménye Dvořak Az új világból cimű szimfóniájának igen dicséretes előadása volt. A hangverseny magánszereplője, Gonda Lucy igen tehetségesen zongorázott.



És következtek az elmaradhatatlan vizsgahangversenyek …



ESTI KURIR, 1938.04.22.:



Vizsgahangverseny. A Zeneművészeti Főiskolán tegnap tartották az ötödik nyilvános vizsgahangversenyt. A tanítványok most is az intézet világszerte megcsodált színvonaláról tettek bizonyságot. Soraikból különösen Gonda Lucy emelkedik ki, aki három Chopin-művet adott elő. Gonda Lucy a nehéz feladatokat bravúros biztonsággal oldotta meg. Az árnyalatok finomsága egyesül előadásában az értelmezés mély és átgondolt erejével. Kifejező készsége és az arra való technikai eszközei megkapóan csiszoltak és biztosak. Előadása után őt és tanárát, Hegyi Emánuelt lelkes tapsokban részesítette a közönség. [...]“



AZ UJSÁG, 1939.01.26.:



Növendékhangverseny, A Zeneművészeti Főiskola szerdán délután tartotta idei első kamarazeneI hangversenyét. A kitűnő színvonalú koncerten Weiner Leó, Molnár Imre és Waldbauer Imre tanárok tehetséges növendékei szerepeltek. Különös dicsérettel írjuk le a közreműködők közűl Gonda Lucy, Pogány László, Lukács Pál. Magyar Gábor, Hajdú Árpád, Fuszek Emília, Deák István, Bíró Kató, Guttmann Artúr, Bokor István, Zareczky Endre, Banda Ede és Starker János nevét. A műsoron Schubert Forellen-quintettje, Mendelssohn vonósnyolcasa és Schubert-dalok állottak.“



AZ UJSÁG, 1940.05.29.:



Gonda Lucy és Benedikt Klára zongoraművészi oklevélpályázati hangversenye. A Zeneművészeti Főiskola két kivételes tehetségű, fiatal növendéke zongoramüvészi oklevélpályázati hangversenyét tartották kedden este a Zeneakadémia nagytermében. Mind a ketten már többször szerepeltek nagy sikerrel a nyilvánosság előtt és a közönség mint kész művésznőket tartotta számon Gonda Lucyt és Benedikt Klárát. Mostani koncertjük után a főiskola kitűnő minősítésű oklevele a hivatalos művészi címet is méltóan adja nekik. Az est első felében Gonda Lucy (Hegyi Emánuel tanítványa) játszotta Beethoven Waldstein szonátáját és Chopin két szerzeményét olyan érett művészi felfogással, technikai és szellemi részében olyan kiváló formában, hogy akármelyik régen beérkezett pianistával is felveheti a versenyt. […].“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8732018-06-10 12:26:01

 „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ“-nek arcképcsarnokában egy 12 év körül kislány mosolyog, értelmes, csillogó szemekkel. Barna hajában hatalmas, fehér masni, fürtjei gondosan loknikba rendezve. A gyermek vonásai határozottak, kissé kemények, fiúsak. Arcához valahogy nem illenek a loknik és a masni. Ő Gonda Lucy, a csodagyermek. Ez az egyetlen fénykép róla. Ide nem beilleszthető.



 A könyvben ez áll róla:



„Gonda Lucy zongoraművésznő. *1920, Budapest. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán Hegyi Emanuelnél folytatja. 12 éves korában a Zeneakadémián Beethoven C-moll versenyét játszotta Zsolt N. vezényletével. Hangversenyezett a Székesfővárosi Zenekarral, BSzKRt Zenekarral és fellépett számos jótékonycélú hangversenyen.“



Érdekelt, mi lett Gonda Lucy sorsa, akiről a Pesti Hírlap 1937.11.21. számából idézett részben szó esett. Ezért kicsit utánaolvastam. Happy endre számítottam, fényes külföldi sikerre. Sajnos, tévedtem. De megpróbálom időrendbe szedni a „történetet“, amely befejezetlen marad …



Az UJSÁG, 1934.11.16-i számában ez olvasható:



Csodagyermekek és fiatal művészek



         A Zeneművészeti Főiskola Segítő Egyesülete igen elmés módját találta meg az adománygyűjtésnek: nem kér, hanem ad. Filléres helyárú hangversenyein olyan műsorokat nyújt a közönségnek, aminőkhöz ez másutt drága pénzért is csak nehezen juthat. [...]



          A segítő egyesület csütörtök esti hangversenyének a különösebb érdekessége három csodagyermek szereplése volt. Két hegedűs és egy zongorás csodagyermek jutott jelentősebb feladathoz ezen az estén. A zongorás csodagyermek fiatal, alig tizennégyéves lányka. A neve Gonda Lucy. Pompás technikával, remek ritmussal, ízlésesen és intelligensen játszik. Mozart és Hummel műveinek tökéletes stílusosságú előadásával mindenkit meglepett. [...]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8722018-06-10 11:12:28

Köszönöm előre is a fáradozásodat. Nekem, sajnos, nem sikerült saját gépről jpg-fotót beillesztenem. Csak a Színházi Életnek a 849. bejegyzésbe belinkelt számában látható egy fotó Kiszely Gyuláról, mások társaságában. Persze, a lap letöltése így elég hosszadalmas.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8692018-06-09 15:23:56

Szerettem volna betenni Müller Károly valamelyik szerzeményét, vagy más szerző  kórus-, ill. zeneművét, amelyet Müller Károly vezényelt. Sajnos, ez alkalommal sem jártam szerencsével, noha neve a rádióműsorokban évtizedeken át rendszeresen szerepelt. Igaz, a hangfelvétel készítésének a technikája az ő idejében még igen kezdetleges volt. Talán, ha egy bulldog kitartásával rendelkező kutató hajlandó lenne belemélyedni a témába, találna valahol kottát Müller Károly szerzeményeiről, vagy valamilyen használható (reprodukálható) hanganyagot. Merthogy létezett ilyen. :   



A KIS UJSÁG 1938.01.28-i számában megjelent rádióműsor szerint pl. a Beszkárt-zenekar előadásairól készült hangfelvétel:



Szombat, február 5



Rövidhullámú adás: […] 24: […]“Mi újság az óhazában?“ – „Turáni népdalok.” (Pécsi József szerzeménye). Előadja a Beszkárt-zenekar, vez. Müller Károly. (Viaszfelvétel). […]“



Vasárnap, január 30



Rövidhullámú adás […] 3: „Szánkázás.” (Bachó szerzeménye). Előadja a Beszkárt-zenekar, vezényel Müller Károly. (Viaszfelvétel). […]“



De Müller Károlyról saját kora megfeledkezett. Haláláról csupán két újságban, a (jelenleg hozzáférhetetlen) Magyar Nemzetben és a Népszava 1963.11.28-i számában jelent meg egy rövid hír, minden különösebb kommentár nélkül, utóbbiban a következő megfogalmazásban:



Müller Károly karnagy, zenetanár f. hó 23-án, 81 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 28-án, csütörtökön 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben.



Ismét elmaradt egy kiváló művészember és tanár hosszú, munkás életének a méltatása, nem gondolván az utókorra, azokra, akiknek joguk lett volna arra, hogy emlékezzenek és büszkék lehessenek rá.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7222018-06-09 11:45:22

 



208 évvel ezelőtt, ezen a napon született Otto NICOLAI német zeneszerző, orgonaművész és karmester. A Bécsi Filharmonikus Zenekar megalapítója.



(1810.VI.9. – 1849.V.11.) 



Emlékére:



«A windsori víg nők» a Városi Színházban.



Tizenöt év (1934-ben, megj. A.), híján száz esztendős ez az opera és annak is éppen tizenöt esztendeje, hogy utoljára játszották Budapesten. És most, ahogy a Budapesti Hangversenyzenekar operaelőadásainak keretében új életre támad a Városi Színház színpadán «A windsori víg nők» elragadó muzsikája és Shakespeare-i eredetű meséje, a mai operanemzedék szinte el sem hinné, hogy nagyapáink és apáink korának legnépszerűbb vígoperáját hallja és látja.



Otto Nicolai, a szerzője, az a bizonyos „alkalmi lángelme,” aki rengeteg operát irt, de csak egyetlenegyet alkotott: «A windsori víg nők»-et és ebben az egyben felülmúlta önmagát, sőt kissé korát is. Mint minden másodrangú zseni, ö is magáévá tette zenéjében a kor nagy és halhatatlan értékeit: egyik pillanatban Mozart kecses szelleme szökell a zenekarban és színpadon, a másik pillanatban Donizetti dallamvarázsa, a harmadikban Rossini pezsgő jókedve, de ahol maga Nicolai szólal meg, ott is színes, zengő, túláradó bőségű dallamforrás nyílik meg. „Aki sokat hoz, az soknak adhat,” — mondja egy német közmondás, és ha ez igaz, akkor Nicolai ma is mindenkinek igaz zenei gyönyörűséget szerezhet, mert azzal a sok mindennel és mindenkivel, aki ott él a zenéjében, már-már valami modern zeneszerző.



Igaz öröme telhetik tehát a mai operaközönségnek abban, hogy a Budapesti Hangverseny- zenekar jóvoltából most megismerkedik ezzel a valóban örökifjú vígoperával, amelynek meséjét már amúgy-is ismeri, részint Verdi: «Falstaff»-jából, amelynek ez az opera cselekményében és alakjaiban vérrokona, másrészt pedig a Shakespeare-i vígjátékból, amelyből operaszínpadra íródott.



Az előadás meglepően jó. Nem az, hogy a zenekar Komor Vilmos vezénylete alatt, most is a legnemesebb hangszer telt és zengő hangpompájában szólal meg, ezt leírni már szinte közhely, annyira köztudomású ennek a fiatal zenekari együttesünknek nagyszerű színvonala. Különösen a vonós és rézfúvós együttes kitűnő, csak a fafúvósok tónusa még nem eléggé telt.



Ami az igazi meglepetést jelenti ezúttal, az a színpadi együttes. Itt sem az előadás középpontjában álló Wenczell Béla, akinek Falstaffja, úgy énekben, mint játékban, igazi és légi mesterábrázolás, hanem a köréje csoportosított fiatalok. Elsősorban Tóth Gabriella, akinek ritka szépségű és erejű szopránja az utóbbi évek egyik legnagyobb operaszínpadi ígérete. Ha ez a hang kiegyenlítettség dolgában méltó lesz anyagának fényéhez és vivőerejéhez, a fiatal énekesnő szép operai pályafutásnak néz elébe.



Általában, mennyi szép hang, mennyi bíztató ígéret. Csak győzze a magyar operai színpad!



Moiser Margit, akinek mezzoszopránja már-már a kontra-alt tömör erejével zeng a mély és magas fekvésben, csak középhangjai lebegők még; Layer Mária, pompás operaszubretti hangjával; Érdy Pál, akinek dús és dallamos baritonja ezúttal különösen érvényesül; Penninger Antal, valóságos meglepetés, mint basszus-bariton, és mint színész, ahogy Csabai László, bár kitűnően énekel és játszik egy kisebb szerepet, méltón énekelhetné Vajda László helyett Fenton főszerepét.



Mennyi fiatalság, sohasem sejtettük, hogy ennyi szép hang és jó színészi tehetség rejtőzik a legújabb énekesi nemzedékben! A Városi Színház „régi gárdájából” meg kell említenünk Jákó Bélát. És nagy elismeréssel kell szólnunk Szentpál Olga tánccsoportjáról, amely finom mesevarázzsal kelti életre a tündérjelenet zenéjét.



Ez a bemutatónak számító felújítás egyik legörvendetesebb és legszerencsésebb eseménye az eddigi szezonnak.



T.J.



PESTI HÍRLAP, 1934. XI.23.



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8682018-06-08 14:48:07

Müller Károly zeneszerzői munkásságáról kevés információ olvasható a korabeli sajtóban. A keresés során problémát jelent az is, hogy létezett egy Müller József és egy Müller Adolf nevű zeneszerző is. Több szerzemény mellett azonban csak „Müller” szerepel, tehát nem tudni, kinek tulajdonítható a fellelt dal, kórusmű, illetve zeneszám.



Egyértelműen megállapítható Müller Károly-szerzemények a következők:



- Szimfonikus tánc



- Missa solemnis (Erről AZ UJSÁG, 1910.12.24. számában a következő olvasható: „Egyházi zene. […] A Szent István bazilika ének- és zenekara Sztojanovits Jenő karnagy vezetésével e hó 25-én, nagy karácsony napján, délelőtt 10 órakor, a nagymise alatt Müller Károly »missa solemnis«-ét adja elő. […]“)



- Ave Maria



- Angelus



- Elégia



- Őszi dal



- Szívem dala – szerenád



- Bevonulási induló



- Arrafelé az alvégen - műdal, díjnyertes pályamű. (Elképzelhető, hogy ez csak a címadó dal, mert egy helyütt ezt olvastam: „Müller Károly: Magyar népdalok: I. Arrafelé az alvégen; II. Hogy is tudtál úgy elmenni; III. Oda, oda a kocsmába.“)



- Lontói nóták



Három operája közül a „Karácsonyéj” és az „Éjfélkor” címűt csak a lexikonok említik. Klára c. operáját elfogadták ugyan bemutatásra, de a bemutató megtörténtéről nem írtak az újságok:



ORSZÁG-VILÁG, 1920.01.18.:



ÚJ MAGYAR OPERA. A MAGYAR Nemzeti Operaház igazgatósága elfogadta előadásra Müller Károly zeneszerző, fővárosi énektanár »Klára« című kétfelvonásos operáját, melynek szövegkönyvét dr. Kampis János államtitkár, az ismert író írta. Az új opera muzsikája erősen drámai hangulatú, cselekménye az erdélyi havasok közt játszódik, karácsonyeste. Müller Károly Kössler tanítványa s ezzel az operával mutatkozik be a közönség előtt. Kampis »Radnóthyné« című színművével már az ismert nevű magyar színpadi írók sorába írta a nevét. Az újdonság előreláthatólag még ebben szezonban bemutatásra kerül.“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14182018-06-08 13:21:44

 



Mindkét színészt én is nagyon kedveltem. Kedves, tehetséges, szimpatikus házaspár volt. 1945 után a karrierjük kettétört. Sok méltánytalanság érte őket!


Franz Schmidt • 31352018-06-08 13:05:42

CSATLAKOZOM A GRATULÁCIÓHOZ! 82 ÉVES LETT!


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8672018-06-07 13:04:14

De Müller Károly előszeretettel vezényelt hangversenyeket szokatlan helyeken, szabad téren is, sőt - barátom, a karmester rokonának elmondása szerint - kifejezetten kezdeményezője volt a szabadtéri előadásoknak:



SZÓZAT, 1922.07.28.:



Szimfonikus hangversenyek. Az Állatkertben pénteken díszhangverseny. szombaton Hegyi Rózsi operaénekesnő közreműködésével szimfonikus-est, vasárnap pedig népszerű szimfonikus-est lesz. Az első kettőt Müller Károly karnagy, a vasárnapi hangversenyt Wieschendorfí Henrik tanár vezényli. […]



FŐVÁROSI KÖZLÖNY, 1925.03.20.:



A SZÉKESFŐVÁROSI TISZTVISELŐK SZIMFONIKUS ZENEKARA

ÁLTAL A SZENT GELLÉRT-GYÓGYFÜRDŐBEN RENDEZENDŐ

DÍSZHANGVERSENY

Március 22-én (vasárnap)

CSAJKOVSZKI-HANGVERSENY



SZOLLÁS MAGDA zongoraművésznő közreműködésével

1. 5-ik szimfónia:



    I. Andante Allegro con animo,

    II. Andante cantabile,

    III. Valse,

    IV. Andante maestoso — Allegro vivace.



2. 1812. — Ünnepi nyitány

3. Zongoraverseny I. tétel.



Előadja: SZOLLÁS MAGDA zongoraművésznő

4. Capriccio Italien

Vezényel: MÜLLER KÁROLY karnagy“



VILÁG, 1925.08.27.:



A Budapesti Szimfonikus Zenekar az Alsó-Margitszigeten tegnap este hangversenyt rendezett Müller Károly karnagy vezénylete alatt. Az est szólistája M. Noszty Elza opera-énekesnő volt, aki tiszta csengésű hangjával nagy sikert aratott. […]“



MAGYARSÁG, 1926.06.01.:



S. O. S. Embervédelmi kiállítás hatalmas szimfonikus zenekara ma Grieg estet ad az Iparcsarnok parkjában. Vezényel Müller Károly. Kezdete fél 8 órakor.“



MAGYARSÁG, 1927.08.06.:



A szegedi országos dalosverseny kardalainak bemutatója. A szegedi országos dalosversenyen előadandó karok bemutató előadását rendezi e hó 6-án este 8 órai kezdet tel a Marcibányi-téri lövölde kerthelyiségében az Elektromos Művek Dalköre és a Dunakeszi MÁV Magyarság Dalkör. Vezényel: Müller Károly országos karnagy.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8662018-06-07 10:30:37

1927 és 1937 között:



LEGINDI TÍMEA: Mozaikok a 85 éves Dunakeszi Főműhely és a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület történetéből



„[…] A MDÖE […] pontosan: Magyarság Dal- és Önképző Egyesület/saját zászlóval is rendelkezett. A fehér alapszínű lobogó közepére varrt ovális alakú jelvény szélén az „Imádság és harci kürt lesz ajkunkon a dal. Míg ránk virrad a magyar diadal!” jelmondat volt olvasható. A jeligét, Müller Károly karnagy megzenésítésében, a Dalegylet először az 1927 februárjában megrendezett első dalos bálon énekelte el. A Dalegylet alapítója Rózsahegyi Tóbiás volt. A Dunakeszi Főműhelybe áthelyezett, gyakorlattal bíró, huszonegy dalossal szólalt meg először a Dalegylet az 1926-os főműhely avató ünnepségen. 1927 januárjától a szakavatott Müller Károly országos karnagy lett a betanító és kórusvezető. […]“



DUNÁNTÚL, 1927.06.21.:



A Pécsi Polgári Daloskör Müller Károly Arrafelé az alvégen c. nehéz műdalát énekelte el Dudás Géza karnagy kiváló vezénylete mellett. A nagy sikerekre visszatekintő Daloskör ezúttal is régi nevéhez méltóan énekelt.“



A SZÍNHÁZI ÉLET, 1929/30.  számának 56. oldalán láthatjuk a Székesfővárosi Elektromos Művek Dalkörének a fotóját is, az alábbi kommetárral:



„A Székesfővárosi Elektromos Művek Dalköre aranyérmet nyert a debreceni dalosversenyen (itt szerepel a dalkör valamennyi tagjának a neve) […] Csillaggal jelölve középen Müller Károly országos karnagy, karigazgató, mellette Csapó Alice koszorúsleány.“



8 ÓRAI UJSÁG, 1935.11.30.:



A legújabb nagyzenekar

A vállalatok kebelében alakult „művészi" együtteseket indokolt aggodalommal szoktuk fogadni. […] Dicséretes és jóleső kivétel a Beszkárt zenekara, melyet most volt alkalmunk néhány rádióprodukciója után személyesen is megismerni. Márkus Jenő h. vezérigazgató maga is akadémiát végzett kitűnő muzsikus, és Müller Károly karnagy, aki legutóbb a fővárosi zenekar élén mutatta meg zenei és szervező tudását, a közlekedési mammutvállalat nagy emberrezervoárjából össze tudtak szedni olyan ötvenhat muzsikust, akik becsületére válnának bármely nagy szimfonikus zenekarnak. A pultok mellett ugyan nem frakkos, fehérnyakkendős urak ülnek, hanem egy- és kétcsillagos kalauzok és kocsivezetők, de a köznapi uniformis hordozói mind mesterien kezelik hangszerüket (!) s a szigorú Beszkárt-fegyelem is csak hasznára válik a zenei fegyelmezettségnek. […].



NÉPSZAVA, 1932.02.02.:



A Budapesti Általános Munkásdalegylet hangversenye. Szépszámú közönség gyűlt össze vasárnap délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében és ki-kitörő tapssal halmozta el a Budapesti Általános Munkásdalegylet pompás munkásdalosait és hivatott karmesterét, Müller Károly országos karnagyot. Egylet és karnagy egyaránt dicséretes munkáról, szorgalomról és művészi becsvágyról tettek tanúságot, amikor megszívlelték a műsoruk bővítésére, korszerűbb gazdagítására irányuló kívánságokat és jelentős újdonságokkal léptek hallgatóik elé.[…] A Budapesti Általános Munkásdalegylet teljesítményét figyelemreméltó ízlés tünteti ki; hangvételén megérződött, hogy nemcsak pontosan, hanem szépen is akar szólni. Külön elismerés jár ezért Müller Károly karnagynak, aki az időmértékek helyes megválasztásával is példásan járt el és elkerülte úgy az elsietés, mint a vontatottság veszedelmét […]“



PESTI HÍRLAP, 1937.11.21.:



Hangverseny. A Beszkárt Közművelődési Egyesületében úgy látszik alapos és lelkes kultúrmunka folyik. Erről tanúskodik az egyesület szimfonikus zenekarának szép haladása. A szombatesti egyesületi hangversenyen ismét komoly sikerrel szerepelt a vállalat zeneértő alkalmazottaiból alakult együttes. Müller Károly karmester nevelő munkájáé az érdem, hogy lendületes vezetése alatt kifogástalanul hangzott el Dvorzsák „Újvilág“ szimfóniája. Nagy hatást tett Liszt 14. rapszódiájának előadása. Ennek zongorarészét Gonda Lucy játszotta, a csodagyermeksorból épp csak hogy, kinőtt ifjú zongoraművésznő. Színes, zengő billentését, szabad, közvetlen kifejezésmódját a vérbeli tehetség, muzsikus vérmérséklet tüze hatja át. Az egyesület férfikara is kivívta az elismerést Egedy és Müller egy-egy kórusának sikerült előadásával. Iv.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8652018-06-07 10:27:21

Irigylésre méltó volt a múlt század első négy évtizedének élénk zenei élete. Teljesen természetes volt, hogy gyárak, vállalatok és egyéb (nem zenei) intézmények saját kórussal és/vagy zenekarral rendelkeztek, rengeteg dalkör, dalárda működött országszerte. A betanítás munkáját nem egy ilyen zenei egyesületnél magasan képzett, neves karnagyok végezték. Az értékes, szép zene kilépett a Zeneakadémia és a különböző színházak falai közül, azaz valóban közkinccsé lett. Hogy azután ki és miként profitált, illetve kívánt-e profitálni e „közkincsből”, már egyéni döntés kérdése volt. A lehetőség mindenesetre bárki számára megadatott. Ezt bizonyítják az alábbi idézetek (Müller Károly az itt felsorolt alkalmakon kívül az említett időszakokban természetesen még számtalan egyéb hangversenyen is fellépett, ill. vezényelt.):



1903 és 1926 között:



ZENELAP, 1903.03.05.:



„A „Kőbányai férfi dalegylet“ 1903 márczius 7-én, (szombaton) este 8 órakor a kőbányai Casinó összes termeiben fővárosi művészek szíves közreműködésével tánczczal egybekötött hangversenyt rendez. Szívességből közreműködnek: Kratzel Ilona úrhölgy, a színész-egyesület tagja. Fischer Károly úr hegedűművész, Kerpely Jenő úr gordonkaművész, Müller Károly úr zongoraművész az orsz. m. k. zeneakadémia növendékei.[…]“



AZ UJSÁG, 1908.12.09.:



A Ganzgyári Dalkör hangversenye. A Ganz-gyári aranyérmes dalárda tegnap este a budai vigadó nagytermében nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében fényesen sikerült hangversenyt rendezett. A hangversenyt az 52. gyalogezred zenekara nyitotta meg, mely után a dalárda énekszámaival frenetikus hatást ért el. […] A karokat Müller Károly zeneakadémiai tanár, ismert zeneszerző vezényelte, kit a lelkes közönség dalosaival együtt nagy ováczióban részesített.“



AZ UJSÁG, 1912.04.10.:



Munkás Dalszövetségi hangverseny. Fényesen sikerült, anyagi és erkölcsi eredményben gazdag hangversenyt rendezett a Munkás Dalszövetség vasárnap délelőtt a Népoperában. A dalárda Müller Károly pompás vezetése mellett a legmagasabb követelményeket is kielégítette. A kitűnő szövetségen kívül Balassa Jenő, Szigeti Dezső, Bazilidesz Mária és Márkus Dezső vezetése mellett a Népopera zenekara működött közre. A közönség zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, melegen ünnepelte a kitűnő együttest, szeretettel tapsolt a közreműködőknek és Müller Károly karmesternek.“



A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE / ZENEI GYŰJTEMÉNYEK ÉS EGYESÜLETEK:



          „[…] A világhírű Ganz-gyár legrégibb és egyben legpatinásabb kultúrintézménye a Ganz-gyári Dal- és Zeneegyesület. Alapította belecskai Mechwart András 1871-ben. […] 1911-ben ünnepli meg 40 esztendős fennállásának jubileumát díszhangverseny keretében. […]



          A háború előtti korszak Müller Károly vezetésével 1913—14-ben két nagysikerű hangversennyel zárul. […] 1925-ben és 1926-ban Müller Károly vezetésével önálló nagysikerű hangversenyt rendez. […]“



NÉPSZAVA, 1926.12.29.:



A Munkásdalegylet hangversenye. Mint mindig, Úgy most is eseményszámba menő hangversenyt rendezett e hó 26-án, vasárnap délután a Zeneművészeti Főiskola nagytermében a Budapesti Általános Munkásdalegylet. E kiváló együttes ismételten tanújelét adta kellő fölkészültségével, hogy méltó zászlóvivője a munkás-dalkultúrának. […]Sugár Viktor orgonaművész […] Boelmann L. és Müller Károly-szerzeményeket adott elő nagyszerű sikerrel. […]Majd ismételten a dalosgárda sorakozott föl a dobogón és Müller Károly tanár vezetésével Palmgren: „Finn dalok", valamint Lányi: „Magyar népdalok" sorozatait adta elő. […]“



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8642018-06-06 21:41:13

Köszönöm, hogy idéztél egy másik forrást is. Müller Károly születési éveként a Rádióhallgatók Lexikonában - és más helyeken is - 1888 szerepel, míg



RÉVAI NAGY LEXIKONÁBAN ez áll:



„Müller Károly, karnagy és zeneszerző, szül. 1882. Budapesten. Az Országos Zeneakadémián Koessler Jánostól tanult, majd a Budai Zeneakadémia tanára lett. Jeles kardirigens. Írt két operát (Karácsonyéj és Éjfélkor), egy ünnepi nagymisét (a Szent István-bazilika mutatta be, 1912.), dalokat, karokat és kisebb darabokat hegedűre és zongorára.”




Több forrás összevetése alapján tudtam csak megbizonyosodni arról, hogy a helyes évszám 1882. Minthogy adott esetben férfiről van szó –  nem feltételezem, hogy a fiatalítás Müller Károly kezdeményezésére történt . : )



Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7202018-06-06 05:58:01

115 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Kapcsolódó kép



Aram Iljics Hacsaturjan, szovjet-örmény zeneszerző



(Tbiliszi, 1903.06.06.-Moszkva, 1978.05.01.)



»HACSATURJAN BUDAPESTEN



  „Kantátát írok …“



          Mennyi derű árad belőle! Nem olimposzi: araráti derű, játékos, kedves, tréfálkozó, friss örmény jókedv. Mindenkit ismer. Mindenkit megismer. Mindenütt ott van. Mintha több példány volna belőle. Aram lljics Hacsaturjan csak három-négy napra jött, de mintha negyvennyolc órából állana egy-egy napja.

          Csütörtök este. Az Anyegin díszelőadása az Operaházban Biesuval, Mazurokkal, Noreikával, Vegyernyikovval. Hacsaturjan az első felvonást az igazgatói páholyból nézi. Szünet után már a nézőtér másik felén látni: a sajtópáholyban.

          — Negyvenkét országban jártam — mondja —, még Japánban is. Ausztráliában nem. De ilyen szép város, ilyen kedves, mint Budapest! Leningrád, Párizs, Budapest, igen... A Magyar Zeneművészek Szövetségének vendége vagyok. Tegnap is, ma is magyar kollégákkal találkoztam. Komoly dolgokról beszélgettünk. Arról például, hogy abban a zűrzavarban, amely a világ egyes tájain a zenében tapasztalható, nekünk, szocialista országok muzsikusainak össze kell fognunk. A nagy kérdésekben, persze! Ha vannak is részletekben véleménykülönbségek közöttünk.

          Pénteken délelőtt. A Hősök terén sétál.

          — Kisinyovból érkeztem, ott a Spartacus bemutatóján vettem részt. Budapestről pedig Lengyelországba utazom, Lódzban lesz a Gajane premierje. Két utazás között persze dolgozom. Gordonkára írt szólószonátámat nemrég mutatta be Natalja Sahovszkaja. Ő lesz most itt, Budapesten, a televízióban gordonkára és nagyzenekarra írt koncertrapszódiám szólistája is. Remélem, megérkezik... Hegedűszóló-szonátámat Pikkajzen, ez a harmincnyolc éves, kitűnő művész mutatta be. Elkészült három dalom Lev Osanyin verseire. És most dolgozom brácsa-szólószonátámon ... Opera? Szeretnék operát írni. De szövegkönyv kellene! Nem tud egyet ajánlani?

          Pénteken délután. Aram lljics Hacsaturjan három óra előtt néhány perccel már a Budapesti Gyermekszínház egyik páholyában ül, a Varázslatos muzsika című meseopera bemutatóján. Ott ül mellette Mark Minkov, a meseopera harmincéves komponistája.

          — A tanítványom volt... Mennyi tehetség van a fiatalok között! Ott van például Vlagyimir Daskevics, ő is tanítványom volt. Egyébként mérnök. S ma már több moszkvai színházban hallani a muzsikáját. És eszembe jut, hogy amikor Kodály Zoltán először járt Moszkvában, Espaj zeneszerző iránt érdeklődött. Mert Espaj a magyarokkal rokon kis nép fia. Ma már a fiát, Andrej Espajt is szárnyára vette a hír. A moszkvai Nagy Színház ebben az évadban mutatja be Angara című balettjét, amelyet az Irkutszki történet című Arbuzov-színműből írtak.

          Szombat délelőtt és este a rádió hatos stúdiójában próbál a rádiózenekarral: a Gajane-szvitet, a Spartacus-szvitet dirigálja és a Koncertrapszódiát. Natalja Sahovszkaja megérkezett! (A jeles gordonkaművésznő annak idején a Szovjet Kultúra Háza megnyitó hangversenyén lépett föl nálunk.)

          Vasárnap délelőtt és délután a televízió négyes stúdiójában rögzítik a három művet.

          A szünetben:

          — A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese fölkért egy kantáta megírására. Örömmel vállaltam, igen szeretem a kórust, mint műfajt. Sokat beszélgettünk Görgei György és Pődör Béla karnagyokkal. Remélem, időben be tudom fejezni ezt a művet, mert az együttes 1976 őszén, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében szeretné bemutatni.

          Fáradhatatlan. Ismét fönn áll a karmesteri emelvényen. Drapp pantalló, zöld ingkabát van rajta. Dolgozik. Egy-egy pregnáns ritmust többször is megismételtet valamelyik hangszercsoporttal. Ha valami nem tetszik, szigorúan szólal meg. Ha meg minden rendben van, mosolyog és csókot dob a zenekar tagjai felé. Micsoda varázsa van annak, amikor az ő karmesteri pálcája alatt hangzik föl a nevezetes Kardtánc!

          Búcsúzóul:

          — Amikor Sibeliust, a finn zene- szerzőpátriarchát kilencvenedik születésnapján köszöntöttük s elbeszélgettünk vele, egyszer csak ezt mondta: „Van zeneszerző, aki az agyával komponál, van, aki a lábával, és van, aki — a szívével…“

          És Aram lljics Hacsaturjan a szívére teszi a kezét.

                                                                                                      Dalos László«



(FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1975.11.15.)



Gayane Ballet Suites Part 1 (Aram Khachaturian conductor)



Khachaturian - Masquerade Suite - Waltz


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8622018-06-06 04:26:46

Müller Károly számos alkalommal látott el karnagyi teendőket a budapesti „mozgófényképszínházakban” is:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/35. SZÁM:



Az Omnia megnyitása



         Közel három hónapig szünetelt a Józsefváros előkelő mozgószínháza, az

Omnia. A mozgószínház falain belül azonban Iázas munka folyt. […] az Omniát technikailag Budapest legmodernebbül felszerelt mozgószínházává tették. […] a nemzetközi filmipar legjava terméséből gondosan összeválogatott műsorait 20 tagra kibővített szimfonikus zenekar fogja kísérni, melynek vezetésére sikerült az igazgatóságnak Müller Károlyt, a Magyar Filharmonikusok és a Magyar Dalosszövetség országos hírű karnagyát megnyernie, úgy hogy az Omnia minden egyes előadása nemcsak a filmek kedvelőinek, hanem a zenebarátoknak is a művészi élvezetek legjavát fogja nyújtani. […]“  



Az 1908-ban megnyílt Omnia Budapest egyik legszebb belső terű szecessziós belvárosi premiermozija volt. A VIII. kerületi Gutenberg-házban lévő mozi létezéséről viszonylag kevesen tudnak, pedig nézőtere még ma is viszonylag ugyanígy néz ki. Rengeteg ünnepélyes filmpremier helyszíne volt az Omnia, ráadásul még a háborút is épen megúszta. 514 főt befogadó nézőterét sok belvárosi színház megirigyelhette volna, igaz hatalmas méreteit, díszes bejáratait és előcsarnokait később elvesztette és azok helyén ma különböző üzlethelyiségek működnek. Utoljára Gutenberg Művelődési Otthon néven tartottak itt filmelőadásokat, ma pedig egy faluszínháznak tűnő társulat próbaterme lehet, előadásokat ugyanis sajnos nem rendeznek díszes termében. 



(Az 1908-ban megnyílt Omnia Budapest egyik legszebb belső terű szecessziós belvárosi premiermozija volt.)



VILÁG, 1925.03.27.:



Az első klasszikus film: A tízparancsolat

A Royal Apolló mai bemutatója



          Ma délután került végre a nagyközönség elé a Paramount-filmgyárnak az a hatalmas alkotása, a Tízparancsolat, amely Cecil B. de Millenek, az ismert amerikai rendezőnek legtökéletesebb munkája. […] A film egyértelműen nagy sikert aratott […] és e sikerhez hozzájárult a művészi beállítás, a pompás kísérőzene, amely valóságos szimfonikus hangverseny nívójára emelkedett Horváth Dezső karnagy művészi interpretálásában és az énekkar, amely, Müller Károly vezetése mellett illusztrálta művészi énekével a film szépségeit.“



PESTI NAPLÓ, 1927.09.22.:



Mozgófényképszínházak műsorai



[…]

Royal Apolló (a Royal-szálló épületében, VII., Erzsébet körút 45—47. sz. Telefón: József 418—94): Hotel Imperial (10 felv., fősz. Pola Negri, James Hall, George

Siegmann).

A film eredeti kísérőzenéjét P. Horváth Dezső állította össze. A budapesti szimfonikus énekkart vezényli Müller Károly karnagy (4, 6, 8, 10). […]“



PESTI NAPLÓ, 1927.11.10.:



Mozgófényképszínházak műsorai



[…]

Royal Apolló (Tel.: József 118—94): Prolongálva. Pompeji pusztulása (Bulwer klasszikus regénye, 14 fej., fősz. Várkonyi Mihály, Korda Mária, Bernhard Goetzke, Rina di Liguoro). Az előadást színpadi jelenet vezeti be, melynek keretében fellépnek Mirkovszky Mária táncművésznő, Somogyi Olga operaénekesnő és a Magyar Dalosszövetség énekkara, Müller Károly orsz. karnagy vezetésével. […]“



royal_apollo_mozi_1946_mti



(A Royal Apollo, Budapest első mozipalotájának a bejárata 1946-ban)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8612018-06-05 08:44:57

Müller Károly neve a neten sem a magyar karmesterek, sem a magyar zeneszerzők jegyzékében nem szerepel. Pedig az előző bejegyzésben említett zene-, ill. énekkarokon kívül volt karnagya és/vagy kar- ill. zeneigazgatója még



a Budapesti Általános Munkásdalegyletnek,



a Kamarazene Egyesület Zenekarának,



a Budapesti Szimfonikus Énekkarnak,



a Törekvés Dal- és Zeneegyesület Szimfonikus Zenekarának,



a Székesfőváros Elektromos Művei Testedző Egyesülete Dalkörének,



a MÁV Dunakeszi Főműhelye és a Magyarság Dal- és Önképző Egyesületének is.



Rengeteget dolgozott, mert a különböző zeneegyesületekben legtöbbször egyidejűleg látta el betanítói , ill. karnagyi feladatait.



A minden korszakban jelen lévő szellemi sötétség és irigység persze nem hagyta érintetlenül  az ő tevékenységét sem. Az álláshalmozók listájára került, holott egy karnagy nem kapja meg egy helyen, egy és ugyanazon feladat ellátásáért különböző címeken éves alapbérének csaknem a két és félszeresét, mint ahogyan az ma pl. egy elnök-vezérigazgató esetében bevett gyakorlat. Egy karnagy – munkájának jellegéből fakadóan – nem is működhet csupán egyetlen zene- vagy énekkar alkalmazottjaként. Az 1933-ban „regnáló“ polgármester azonban valamelyest érthetett a zenéhez, mert a FÜGGETLEN BUDAPEST c. lapban, 1933. július 19-én az alábbi cikk jelent meg:



„ÚJRA ÖSSZEÍRJÁK AZ ÁLLÁSHALMOZÓKAT

Azoknak az álláshalmozóknak névsora, akiket a polgármester szolgálatban

megtartandónak javasol



„[…]

A középfokú «álláshalmozó» tisztviselők és alkalmazottak a következők:



[…]



Müller Károly karnagy, […]“



A „középfokú álláshalmozó“ itt a közepesen honorált tisztviselőkre és alkalmazottakra vonatkozott.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8602018-06-03 22:47:38

Születésének évét több helyen tévesen tüntetik fel. Valójában 1882-ben született. Pályájának alakulásáról a legtöbb információt „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE“ adja, bár abban születésének éveként 1886 szerepel:



Müller Károly zeneszerző, zeneigazgató, orsz. karnagy. *1886, Budapest. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol 1905-ben oklevelet nyert. Tanárai: Koessler J., Thomán I. Az akadémia elvégzése után államsegéllyel külföldi tanulmányúton volt. 1908-10-ig a Budai Zeneakadémia tanára, a Máv. Törekvés, a Máv. Magyarság és a Ganzgyári Énekes Zeneegyesületek, stb. karnagya. 1911-ben a Turul Férfikarral a római világkiállításon szerepel. 1920-tól az OMDSz orsz. karnagya, 1921 óta az Operaház és a Városi Színház nyári hangversenyeit vezényli. 1924-27-ig a Székesfővárosi Zenekar Karnagya. 1933-ban az  Elektromos Művek Énekkarával a Királydíjat nyeri. 1928 óta a BSzKRt zenei igazgatója. A régi zenekart 60 tagú szimfónikus zenekarrá szervezi, mellyel gyakran szerepel a rádióban és külföldi hangversenykörutakon. Művei: Ünnepi nagymise (vegyeskarra és zenekarra), operák (Karácsonyéj, Klára, Éjfélkor), zongora-, hegedűdarabok, dalok, férfi és vegyeskarok.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8592018-06-03 22:41:30

               A hivatkozott bejegyzésbe beillesztettem egy fotót, amelyen Koessler János látható, végzett tanítványai körében. Az álló sorban, jobbról a második fiatalember Müller Károly. Hogy miért választottam éppen őt a most következő téma alanyává?        



                Az első ok:



E zeneakadémiai „tablón“ később rendkívül sikeressé vált művészeket láthatunk (balról, ülő sor: Jacoby Viktor, Meszlényi Róbert, Kovács Sándor; álló sor: Szirmai AlbertKodály Zoltán, Lendvai Ervin, Szendrey Aladár, Müller Károly, Weiner Leó), akik közül némelyekről ennek ellenére ma már ritkán, vagy egyáltalán nem esik szó.



                A második ok:



Egy beszélgetés során, amelyet egyik kedves barátommal folytattam, szóba került Müller Károly neve, akihez őt rokoni szálak fűzték. Mintha csak figyelmeztetés lett volna számomra, hogy e topikban Müller Károllyal is foglalkozni kell.  Bízom abban, hogy e témához nagyra becsült barátomnak is lesz hozzáfűzni valója, hiszen a leghitelesebb információt mégis csak ő tudja adni híres rokonáról.



                A harmadik ok:



A Café Momus zenei fejtörőjében az egyik - hónapokkal ezelőtt - feltett kérdésre Dr. Bor Dezső neve volt a helyes megfejtés, aki 1923 és 1939.09.03. között 1231 alkalommal vezényelte a Székesfővárosi Zenekart. A vonatkozó kimutatásból  kiderül, hogy ezen időszak alatt e zenekart Müller Károly 84 alkalommal vezényelte, aki e számmal a második helyen áll, messze maga mögött hagyva valamennyi kollégáját. Müller Károly emellett - természetesen - más zenekaroknál és kórusoknál is folytatott karmesteri tevékenységet, így nem tévedés azt állítani, hogy korának egyik legkiemelkedőbb magyar kórus- és zenekari karnagya volt.   



A netről beilleszthető, kizárólag róla készült fotót nem találtam. Az alábbi, 1927-ben készített „csoportképen“ középen, világos öltönyben és hófehér hajjal őt látjuk. Ekkor 45 éves volt.



Képtalálat a következőre: „Férfikar + Müller Károly”



Müller Károly zongoraművész, zeneszerző, országos karnagy, zeneigazgató, zenetanár



Budapest, 1882.10.20. - Budapest,1963.11.23.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8582018-06-03 10:41:59

Utószó:



A lexikonokban nem szereplő, alábbi mű a zeneszerző halála után vívta ki magának a bemutatkozás jogát:



FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1975.06.07.:



„VENDÉGJÁTÉK, ŐSBEMUTATÓ



[…] Sok önzetlen munka végeredménye: színpadra került a több mint egy éve elhunyt Kiszely Gyula »Leonardo« című operája. Az Ikarus Művelődési Ház színpadán elevenedett meg a történet. Leonardo da Vinci életének egy költői epizódja.

Kiszely Gyula igen termékeny zeneszerző volt; hagyatéka még feldolgozatlan. Leonardo című operája hangütésben, dallamvilágban szorosan kapcsolódik a századforduló Puccinijához, Giordanójához, Cileájához. Áttekinthető dramaturgiájú, bár meglehetősen statikus. Gazdag melódiái viszont alkalmassá teszik a dalművet arra, hogy újabb híveket szerezzen az operának. A Leonardo bemutatása, ebben a környezetben, a közművelődési határozat szellemében fogant. A sikeres premiert nyilván újabb előadások követik a munkáskerületek más művelődési otthonaiban.

Az előadást Madarassy Albert vezényelte, dr. Till Géza rendezte. Megkapóan szép, emberi hang- és színészi arcképet festett Várhelyi Endre, a címszereplő. Számadó Gabriella a nem teljesen a hangkarakterére szabott szopránszólamot árnyaltan, bensőségesen szólaltatta meg. A kisebb szerepeken a csupa vitalitás Zsigmond Gabriella, az elmélyült Szabó Miklós (ő a szövegkönyv átdolgozója is), Szabó Katalin, Kunsági Kálmán és a két figurát is alakító Polgár László osztozott. A prológust Sinkovits Imre mondta el.”



Majd Kiszely Gyula egyik műve a zeneszerző születésének 80. évfordulóján hangzott el:



ÚJ EMBER, 1980.11.23.:



"KISZELY GYULA zeneszerző születésének 80. évfordulóján, november 24-én, hétfőn este 6 órakor a - Mátyás templomban szentmisét mond Fábián János budavári plébános, protonotárius kanonok.  Az egyházzenei emlékkoncerten Kiszely Gyula XXIII. János pápa Békemiséje hangzik fel operaházi művészek tolmácsolásában: a basszus szólót Szalma Ferenc érdemes művész énekli, a vegyes kart vezényli: Madarassy Albert, orgonál: Sirák Péter."



Nincs tudomásom arról, hogy azóta bármelyik szerzeményét is előadták volna.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8572018-06-02 11:24:33

És, ami a nekrológokból kimaradt:



„[…] éltek és élnek e hazában zeneszerzők, kiknek nem szegi kedvét, hogy a zenei közélet krónikusan megtagadja tőlük a figyelmet, a nyilvános bemutatkozás terét, s elhivatottságukba vetett rendületlen hittel teremtenek egyik vagy másik műfajban hatalmas oeuvre-t az asztalfióknak; művük az alkotó halála után gyűjteményi polcokon várja az utókor jóvátételét. Más műfajú példát említek: a 20. századi nyilvános magyar operastatisztikát alapjaiban rendíti meg a Kiszely Gyula hagyatékából a Széchényi könyvtárba került harmincegynéhány operapartitúra. A művek többsége tudomásom szerint hivatásos színházak deszkáira sosem került - a megkomponált magyar operák listáján mégis helyet kell kapniuk. […]”



Tallián Tibor: MAGYAR VERSENYMŰ A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN* (Részlet)



* Elhangzott 1996. dec. 14-én, az MTA Zenetudományi Intézetében rendezett „Száz év után" című konferencián.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8562018-06-02 11:08:55

Hihetetlenül sokoldalú, értékes és életének szinte minden percét kitöltő zenei munkássága jutalmául Kiszely Gyulának – halála előtt egy évvel – a magyar állam mindössze egy békejelvényt adományozott. Művészeket megillető kitüntetésben egyszer sem részesült. Halála után mindazonáltal a sajtóban számos nekrológ jelent meg róla. Ezekből idézek néhányat:



MUZSIKA, 1973. (16. Évfolyam, 12. szám)



Meghalt KISZELT GYULA



Szeptember 28-án, életének 73. esztendejében elhunyt Kiszely Gyula zeneszerző, a Magyar Rádió volt főrendezője. Halálával színes, érdekes egyéniséggel lett szegényebb zenei életünk; rendkívül nagyműveltségű, széles-látókörű, humanista gondolkodású muzsikus volt, aki egyéni tehetségét a zeneirodalom szinte minden műfajában kamatoztatta. «A gonosz törpe» című, szatirikus operáját a nácizmus dúlásának idején adták elő, az allegorikus értelmű mű nyíltan utalt a diktatúra átkára. Később egyre inkább a humánum, a béke gondolata hatotta át alkotásait. Talán legkedvesebb művének a XXIII. János pápa emlékére komponált misét tartotta, amelyet többször adtak elő Budapesten, és megszólalt a római Aracoeli bazilikában is. Ugyancsak felhangzott Rómában Balássy László szövegére írott Békeoratóriuma is.



Oratóriumot írt Kennedy elnök meggyilkolásáról, és «Néger requiem»-je Martin Luther King emlékének szólt. 1972 nyarán az Országos Béketanács kitüntetésében részesítette a nemzetközi békemozgalomért kifejtett zeneszerzői tevékenységéért.



Legutolsó alkotása Madách Mózesének oratóriumvázlata volt, művét már nem tudta teljesen befejezni — a halál kiragadta kezéből a tollat.



ÚJ EMBER, 1973.10.07.:



Meghalt Kiszely Gyula zeneszerző

1973. szeptember 28-án, életének 73. évében elhunyt Kiszely Gyula zeneszerző, a Magyar Népköztársaság Zenei Alapjának tagja, a Magyar Rádió nyugalmazott főrendezője.

Zenei munkásságát a béke eszméje hatotta át. Miséi, operái, oratóriumai közül az utóbbi esztendőkben született ismertebb művei: a XXIII. János pápa emlékére írt Békemise — ezért az Országos Béketanács béke jelvénnyel tüntette ki; a VI. Pál pápának ajánlott Béke-oratórium — a Szentatya ezért a koronázásának 10. évfordulójára veretett ezüstéremmel ajándékozta meg: a Kennedy családnak elküldött Kennedy oratórium, s a Washington című opera, amelynek bemutatásáról Amerikában tárgyalások folynak.

Kiszely Gyula élete utolsó percéig folytatta zeneszerzői munkásságát — Madách Mózesére írt oratóriumát a halála előtti napon fejezte be.



A FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1973. október 13-i számában időskori fotója is szerepel. Ott is a munkaasztal mellett láthatjuk:



„Kiszely Gyula

Gazdag fantáziájú művész fejezte be életét: Kiszely Gyula zeneszerző, szövegíró, rendező. 1900-ban Liptószentmiklóson született. Zeneszerzést Siklós Alberttól tanult. Pályafutása első szakaszában operetteket írt. Sikere volt az Amerika lánya és a Fehér orchideák című operettjeinek, ezeket követte a Miss Ismeretlen, a Jelentem alássan és a rádióban elhangzott Május kisasszony. Egyik-másik műve külföldön is színre-került. A harmincas évek második felétől komoly zenét írt. Csizmás kandúr címmel operát komponált a rádió számára. Elsők között rendezett Ady-estet a rádióban, amelynek 1929-től 1949-ig rendezője volt. Néhány éve nagy sikerrel adták elő Egyenlőség című szatirikus vígoperáját. Élete utolsó szakaszát a béke gondolatának szentelte. Ez csendül ki a XXIII. János pápa emlékére írt miséjéből és a Balássy László szövegére komponált Békeoratóriumából, amelyet VI. Pál pápának is átnyújtott. Madách Mózeséből oratóriumot komponált, ezt a művet még befejezte.



S. V.” (Megj.: Kérdés, hogy a Mózes oratóriumot tényleg befejezte-e.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8552018-06-02 09:46:35

ÚJ EMBER, 1972. augusztus 6. (27. Évfolyam, 32. szám)



AZ ORSZÁGOS BÉKETANÁCS JELVÉNYÉVEL TÜNTETTÉK KI KISZELY GYULA ZENESZERZŐT



Az Országos Béketanács Elnöksége hosszú éveken át kifejtett zeneszerzői békemunkájáért, — amely közül kiemelkedik XXIII. János pápa emlékére írt békemiséje — az Országos Béketanács jelvényével tüntette ki Kiszely Gyula zeneszerzőt.



A békejelvényt az Országos Béketanács Elnökségének székházában Pethő Tibor, az Országos Béketanács alelnöke nyújtotta át. Jelen volt Herling Jakab, az Állami Egyházügyi Hivatal főosztályvezető helyettese.



Kiszely Gyula meleg szavakkal köszönte meg a kitüntetést."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8542018-06-01 08:39:49

Kiszely Gyula életművének a feltérképezése hálás feladat lenne egy zenetörténész számára. Csak néhányat említek meg azon darabok közül, ahol zeneszerzőként szerepel.



Az alábbi adatokat az egyes lapok napi vagy heti rádióműsorából ollóztam ki, a bemutatók napját és óraidejét nem tüntetem fel:



ÚJ BARÁZDA, 1933.04.16.:



„[…]Közvetítés a Royal Orfeumból. „Jelentem alássan." Vidám operett két képben. Szövegét írta Benedikt Ilus. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”



ÚJ BARÁZDA, 1934.07.22.:



„[…]Három egyfelvonásos. 1. Hogy terem a magyar nóta." Írta Köpeczy Boócz Lajos. Zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”



MAGYARSÁG, 1935.05.19.:



„[…]Hangjátékelőadás a stúdióban. „Május kisasszony.“ Zenés hangjáték három felvonásban. Írta Andai Ernő. Verseket írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. […]”



FRISS UJSÁG, 1936.04.24.:



„[…]Karrier a „Tükmag“-ban. Operett 2 képben. Zenéjét szerezte: Kiszely Gyula. […]”



FRISS UJSÁG, 1936.12.18.:



„[…]Közvetítés a Debreceni Csokonai-Színházból. A nagy kaland. Operett 2 felvonásban, 8 képben. Szövegét írta: Andai Ernő és Lestyán Sándor. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. […]”



PESTI NAPLÓ, 1937.09.10.:



„ […] A CSATA. Rádiódráma 3 felvonásban. Claude Farrère regénye és Szatmári Jenő fordítása nyomán dramatizálta és rendezi Barsi Ödön. A dalokat szerzette Kiszely Gyula. […]”



KIS UJSÁG, 1939.03.17.:



„ […] Oratórium-est közvetítése a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. »Assisi Szent Ferenc Oratóriuma.« Két részben, 10 tételben. Szövegét írta és zenéjét szerezte Kiszely Gyula. Közreműködik a Budapesti Hangverseny Zenekar, Rajter Lajos vezénylésével. Az énekkarokat ifj. Stephanidesz Károly tanította be. Beszélő Sala Domokos. […]”



DUNÁNTÚL, 1939.08.20.:



„ »Ez az úr az enyém.« Zenés vígjáték három részben. Írta Szilágyi Ödön. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Rendező Kiszely Gyula. […]”



DUNÁNTÚL, 1940.11.23.:



„[…]Prózai és zenés részletek a „Henriette“ c. zenés vígjátékból. Szövegét Írta Aszlányi Károly. Zenéjét saját verseire szerezte Kiszely Gyula. Két zongorán kísér Csanak Béla és Kiszely Gyula. […]



PÉCSI NAPLÓ, 1941.09.20.:



„[…]Donna Diana. Vígjáték három felvonásban. Írta Don Augustin Moreto. Fordította és rádiószínpadra alkalmazta Innocent Vince Ernő. Zenéjét és dalait szerezte Kiszely Gyula. Vezényel Polgár Tibor. Rendező: Kiszely Gyula. […]”



NÉPSZAVA, 1941.10.11.:



Rádióközlemény […] Három mesejátékot mutat be ma este 8 órakor a rádió. Víncze Ottó „Csipkerózsiká"-ját, Polgár Tibor „Hüvelyk Matyi"-ját és Kiszely Gyula „Csizmás kandúr"-ját. […]Kiszely „Csizmás kandúr"-ja kifejezetten rádióvígoperának készült. A romantikus, szerelmes motívumok lírája szatirikus vígoperai motívumokkal keveredik. […]”



SZABAD SZÓ, 1947.07.12.:



„[…]Előadás a Stúdióban. Szombatéji rádiószínház. „Trójában nem lesz háború.“ Színjáték. Irta: Jean Giraudeux. Fordította: Molnár Miklós. Rádióelőadásra átdolgozta: Thurzó Gábor. Kísérőzenéjét szerezte, és összeállította: Kiszely Gyula, Rendező: Apáthi Imre és Várkonyi Zoltán. Hangfelvétel. […]”



… és még csak 1947-nél tartok. Rendezéseit nem is kísérlem meg felsorolni, hiszen azoknak se szeri, se száma.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7182018-06-01 00:41:49

 



214 éve született a nagy orosz zeneszerző, Mihail Ivanovics GLINKA emlékére



(1804.VI.1. – 1857.II.15.)



 



„A NAGY MUZSIKUS“

Színes szovjet filmalkotás



„A Glinkáról szóló új szovjet film ismét egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek azt bizonyítják, hogy a zene történetét s általában a kultúra fejlődését is csak abban a küzdelemben lehet mélyen és hitelesen ábrázolni, amelyet az alkotó vív a kifejezés szabadságáért, művészi erejéért, igazságáért; abban a küzdelemben, amely elválaszthatatlanul egybeforr az osztályharccal. Glinka zenéje haragra lobbantja a cárt, elképeszti a finnyás és nemzetietlen arisztokráciát. az orosz nép lelkének legbensőbb megnyilvánulását lefitymáló nemességet, de felgyújtja s harcra lelkesíti az orosz nép legjobbjait, írókat, költőket, zeneszerzőket — Puskint, Gribojedovot, Gogolt, Dargomizsszkijt, Sztaszovot.



A film története — ennek a harcnak a története, fordulói ennek a harcnak fordulóit, élesedését jelentik. Azért nagyszerű, azért magával ragadó. mert sohasem egy önmaga problémáiba zárt s azokkal vég nélkül bajlódó zeneszerző kínlódásait — hanem egy, a népért élő, annak küzdelmeit segíteni akaró, azzal szorosan egybeforrt nagy művész bátor és megalkuvást nem ismerő harcát mutatja be nagyszerű művészi eszközökkel Glinka jelszava — «dicsőség néked nép!» — a film mondanivalóját fejezi ki. A nagy zeneszerző eszét és szívét az a felismerés ragadja meg s viszi előre pályáján, amit egy öreg ezermester jobbágyparaszt fogalmaz meg neki: «Ha a jobbágy szabad lenne, az egész ország képét átformálná».



A film Glinka gazdag és harcos életéből azokat a fordulópontokat emeli ki, amelyek döntően befolyásolták a művész életét és művészetét. Három nagy eseményre épül a film: az «Iván Szuszanyin» opera munkájára. a «Ruszlán» meg születésére s végül a harcokban megerősödő öreg mester nagyszerű tettére: a szimfonikus nemzeti zene megteremtésének első orosz kísérletére. Ebben a három fordulópontban sűrítve látjuk nemcsak Glinkának, de korának és kortársainak életét



Glinka kora az orosz nemzeti kultúra, művészet és irodalom első nagyszerű virágzásának ideje. A film művésziesen mutatja meg, hogy ez a bátor és szárnyaló alkotó — megtanulja ugyan a külföldi nagyoktól mindazt, ami számára szükséges, de félreérthetetlen nyíltsággal és világossággal harcol az orosz nemzeti zenéért A film feltárja, hogy Glinka milyen kapcsolatban állt kora legnagyobbjaival, Puskinnal, Gogollal, Gribojedovval. Az-az összefüggés, amelyet a film feltár, mélyen törvényszerű, igaz összefüggés — a nagy művészek közös küzdelmének, együttes harcának törvénye a nép szabadságáért, fejlődéséért. Gribojedov már a kezdő lépések elején óva inti a művészt, vigyázzon, kár lenne, ha örökös műkedvelő maradna, mint a legtöbb orosz zenei tehetség. Puskin, az ünnepelt, nagy költő, könnyekig meghatottan üdvözli az első igazán orosz operát, a Szuszanyint, a fiatal Dargomizsszkij boldogan szorít kezet a nagy művésszel — s valamennyien együttesen azon fáradoznak, hogy Glinka közös ügyüket, a nemzeti kultúrát sikerre vigye. Ez a közös harc nem csupán a keretét, hanem a tartalmát is megadja a műnek, nem egyszerűen kortársak barátságát, hanem harcostársak küzdelmét látjuk.



Puskin, a «Szuszanyin» bemutatója után mondja ki a cár színházában, hogy: «Először érzem magam e helyen otthon».



Gogol nagyszerű pátosszal és perzselő szenvedéllyel beszél Glinkának az orosz népdalok kifejező erejéről, arról a népről, amely megteremti ezeket a dalokat: «Daltól zeng a végtelen ukrán föld, a Volgán a hajó-vontatók éneklik édes, bús, csodálatos dalaikat, dalolva építi kunyhóját a paraszt. nótaszó mellett jár kézről kézre a tégla, énekszóra nőnek ki a városok a földből! Nekünk ne lenne egy operára való anyagunk?»



A hazaszeretetnek a meleg barátságnak ez a felbecsülhetetlen segítsége ad szárnyakat Glinkának ahhoz, hogy hozzákezdjen munkájához s győzelmesen be is fejezze azt. De a barátok és harcostársak önzetlen és nyíltszívű odaadásán túl Glinka egy még mélyebb forrásból merít — a nép életéből.



A film egyik legnagyobb érdeme éppen az, hogy megmutatja — minden egyes nagyobb munkánál az alapgondolatot a nép adja Glinkának, a nép, amely bánatát és örömét dalban fejezi ki, a nép, amelyről egy élet tapasztalatát foglalva össze, igy beszél a művész- „Én mindig tudtam, hogy az igazi zenét a nép alkotja és mi zeneszerzők csupán formába öntjük”



Glinka már fiatal zeneszerző korában megérzi nemcsak hivatásának, hanem e hivatás eszmeiségének fontosságát A hatalmas pétervári árvíz idején, a csónakon átcsapó hullámok erejét legyőző parasztok énekére figyel, itáliai utazása során pedig még jobban megerősödik igazában — a nép zenéjének nagyszerűségében, erejében. A velencei lagúnák tűzijátékos forgatagában Meyerbeerrel és Berliozza! ü! egy asztalnál. Itt mondja ki Meyerbeer a maga kozmopolita tételét: «Csak kétféle zene van, jó és rossz. A művészetnek nincs hazája.» S Berlioz válaszát — «csak abban az esetben, ha a művésznek sincs hazája» — Glinka a felcsendülő csodálatosan szép olasz dal hallatára még meg is erősíti: «Ennek a dalnak van hazája, tisztelt Meyerbeer úr! Ez az igazi Itália hangja»



De a nagy élményt, a döntő lökést, az elhatározó szándékot hazatérve kapja meg. Glinkát megrázzák s magasba emelik azok az élmények, amelyek a nép csodálatos alkotóerejét mutatják, amelyet még az elnyomatás sem tud teljesen visszafojtani.



Glinka első nagy sikerei egyúttal a cári elnyomás elleni harc kezdeteit is jelentik. Első operáját, a «Szuszanyint» maga a cár ellenőrzi, ő rendeli ki hozzá a szövegírót, ő adja meg az opera címét. — «Életünket a cárért» — s személyesen nézi végig az első előadást. Aligha kérdezhet a cár jellemzőbbet Zsukovszkijtól, amikor először terjesztik elébe az opera elképzelését: «Puskinnak ehhez nincs semmi köze?» Miklós cár itt nem egyszerűen saját félelmét, minden haladástól való rettegését jellemzi, hanem világosan megmutatja Puskin szerepét is a forradalmi-demokratikus mozgalmakban. Am Puskinnak mindehhez köze van, mint ahogy köze van az új, a készülő nagyszerű műhöz az ő verses elbeszéléséből kiboruló «Ruszlánhoz» is. Glinka ekkorra már felkészült a harc vállalására. Puskin mutatja itt is az utat; «Életünket a cárért? — mondja —... jobb lenne: életünk a cár nélkül».

Puskint megölték a cár bérencei — de Glinka Puskin szavaival szívében indul országjáró kőrútjára, hogy összegyűjtse a népek dalait, a soknyelvű haza minden ritmusát készülő, új művéhez, a Ruszlánhoz. Zenei forrást keres? A zene óceánját találja!



A színekben gazdag film legszebb jelenetei közé tartoznak a vásári forgatag vidám, dalokkal, tánccal teljes képei. Glinka szinte habzsolja a nagyszerű élmény) — a nép teli szívvel, gazdagon ömlő dalos kedvét, játékos mulatságait. Oroszok és grúzok, ukránok és kaukázusiak — a hatalmas ország minden részéből összesereglett népek dalai csendülnek fel, hogy újból és újból bizonyítsák Glinkának, amit már úgyis régen tudott — csak a népről és a népnek szóló zene az igazi zene. A nagy műhöz itt is megkapja a legnagyobb segítséget — a dallamok bőven ömlő folyamát. Bátorságánál csak munkakedve nagyobb — nekilát a munkához. Hatesztendei küzdelem után megszületett a nagy alkotás. .



Ám a «Ruszlán» megbukik. A cár, akit feldühít a Puskinra való emlékezés az opera kezdetén, otthagyja az előadást s az udvaroncok, mint süllyedő hajóról a patkányok, hanyatt-homlok menekülnek uruk nyomában. S Glinka mégsem marad magára — szegényen, gondokkal küzdve, de barátaitól támogatva harcol tovább az orosz, nemzeti zenéért, a népért, amely felemelte őt. s akit ő is felemelt.



A film bővelkedik feledhetetlen jelenetekben.



Akár a Liszt Ferenccel való találkozás, akár a befejezett Ruszlán partitúrájának elolvasása, amikor a mester az elromlott zongorán már nem is tudja lejátszani s csak olvasva mutatja be barátjának Dargomizsszkijnek, akár a csodálatosan szép zárójelenet, amikor Szevasztopol védői az öreg Glinkát ünnepelve, az ő indulóját énekük a hősi menetben — mindezek azt bizonyítják,a nagy művész élete eltéphetetlenül egybeforrt a néppel s azokkal, akik, a nép ügyét akarják szolgálni.



Az életrajz-filmeket általában az a veszély fenyegeti, hogy nem tudják ábrázolni az életet, csak illusztrálják, hogy az események menete vagy túlságosan egy pont köré sűrűsödik, vagy nagyon szétomlik s ennek következtében az eszmei mondanivaló nem, alkotja művészi gerincét is a filmnek. «A nagy muzsikus» rendezője, Alekszandrov. példát mutat arra, hogyan kell a világos eszmei mondanivalót világos művészi kompozícióval kifejezni. Glinka élete — a nép és a művészet közös igazságát kereső és megtaláló zeneszerző élete, nemcsak a maga mozgalmasságában, győzelmeiben és kudarcaiban, hanem a maga szenvedélyességében erejében, nagyszerűségében is megmutatkozik előttünk.



A rendező kiváló munkáját, a rendezés eszmei-művészi mélységét nagyszerűen támasztja alá, egészíti ki és fejleszti tovább a színészek, az operatőr munkája. Szmirnov, Glinka szerepében, nemcsak a nagy művészt, de a nagy embert is bemutatja, akinek egyéni élete, egyéni sorsa, művészetének, a népnek van alárendelve. Egyszerű s mégis megrendítő eszközökkel fejezi ki például a nagy művész honvágyát. hazaszeretetét: torkot fojtogató keserűsége a lagúnák színes és forgatagos világában kitör belőle, szinte eltorzítva arcát, de ez az arc kisimul, tele lesz derűvel. vidámsággal, nyugatommal, amikor a művész orosz földre lép. Nagyszerű színész — Duraszov — játssza Puskint, az orosz nép csodálatos költőjét. Egy-egy mondata, mozdulata, arcjátéka, az a pillanat, amikor nagy versének, az «Emlékművem»-nek sorait szavalja — feledhetetlen. Meghatóan egyszerű és kedves Orlova, Glinka húgának szerepében De különösképpen kiváló munkát végzett a főoperatőr, a sokszoros Sztálin-díjas Tissze. Felvételei szinte elkápráztatják az embert, a legkülönbözőbb világokban és hangulatokban tud eleven étetet teremteni, nemcsak mozgalmassá, de rendkívül széppé is varázsolja a film egyes jeleneteit. A velencei karnevál színes áradata tökéletesen más. mint az orosz vásár dalban és táncban gazdag forgataga, az operatőr itt a mozgalmasságon túl megragadta a nemzeti sajátosságokat. Szépek és hatásosak az operajelenetek, megrázó a pétervári árvíz képe, a jobbágyarcok sorozata, (akik, amikor a cár kijelenti, hogy isten akarata ellen már ő sem tehet semmit), teljes erejük megfeszítésével azon dolgoznak, hogy mentsék, ami menthető, hogy megmásítsák «Isten rendelését.»



A felvételek, amelyek tökéletes összhangban vannak a film eszmei mondanivalójával, a rendezői és színészi munkával — sok tanulságot szolgáltathatnak filmgyártásunk számára is.

 



A «Nagy muzsikus» a szovjet filmművészet új sikerét mutatja. Megismerteti népünkkel az orosz nemzeti kultúráért vívott évszázados harc egy kiemelkedő részletét, fontos állomását.”

 



Aczél Tamás (1921-1994) író, újságíró [megj., A.]



SZABAD NÉP, 1953. III. 24. (11/83)



*



Aczél Tamás filmkritikája – a kornak megfelelően – erősen vonalas. Glinka életéről szóló film jó volt. Glinka zenéje, azóta is a kedvenceim közé tartozik.( megj.,A.)


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14122018-05-31 10:58:08

E két rádiójáték szerepel ugyan a Kemény Egonról szóló Wikiépdia-ismertetőben, de nem tudom, hogy az itt idézett részletek szerepelnek-e már e topikban:



Szabad Szó Rádióműsor melléklete, 1947.04.07.-13-ig:



Hétfő, április 7., Budapest I

[…]



17.10: Előadás a Stúdióban. „Vízimalom“. Rádiójáték Juhász  Gyula emlékezetére. Írta Sőtér István. Zenéjét szerzette Kemény Egon. Közreműködik Warga Lívia, Rösler Endre és a háziegyüttes. Rendező: Kiszely Gyula.

Személyek: író — Baló Elemér; Anna — Szörényi Éva; Karinthy — Kőváry Gyula; Kosztolányi — Vándory  Gusztáv; Somlyó Zoltán — Lázár Tihamér; Osváth Ernő — Gellért Lajos; Főúr — Tassy András; Két ápolónő: Orbán Viola éa Haraszti Mici; Házfőnök — Pataky József; Főhadnagy — Pálóczy László; Öltöztetőnő — Oláh Böske; Anya — Gazdy Aranka; Ifjú költő — Takács Miklós.[…]”



Szabad Nép, 1949.04.29.:



Kedd, május 3., Kossuth Rádió



 […]

21.25: Megállt az idő. Rádiójáték. Idegen ötletből írta Thurzó Gábor. Zenéjét Amadé László verseire szerzette Kemény Egon. Rendező Szendrő József. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8532018-05-31 05:52:24

PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP, 1938.03.16. / 62. SZÁM



Kiszely Gyula »Róma«-szvitjének bemutatója. A budapesti rádió bemutatta a liptói származású Kiszely Gyulának öt tételből álló, grandiózus Róma-szvitjét. A kiváló fiatal zeneköltő, aki néhány neves operettnek eredetien magyar és invenciózus muzsikájával tette ismertté a nevét, újabban csak komoly zenét művel. Legutóbb Kállay Miklós Godivá-jához írt kísérőzenét, amely a budapesti sajtóban osztatlan elismerést aratott. Nagyszabású Róma-szvitje tagadhatatlanul a legutóbbi évek egyik legeredetibb magyar zenei alkotása és ezzel az opuszával Kiszely Gyula az új magyar zeneköltők első sorába jutott. A szvit Vatikán című első tételében felcsendül a pápai székhely Szent Péter-templomos pompájának ünnepélyes hangja. Egy mély hittel teli világ ütközik össze a feltörő örök alvilági erőkkel, és a zenében lenyűgözően érzékeltetett harcban győz a mindenható hitnek megbékítő és fenséges ereje. Kiszely Gyula nem a szokványos egyházi zene módszerével él, de teljesen eredetien és ezért meggyőzően hangsúlyozza ki vallásos elmerülését. A második tétel, a Katakombák, felidézik Róma őskeresztény világát. Egy bús sirám vonul végig ezen a tételen, melynek erejéből éltetően kihajt az isteni remény békevirága. Ezt a hatásos rövid tételt felváltja a harmadik tételnek, a Tiberisnek világias hangja. A mindvégig egyénien hangszerelt szvitnek zenekari szempontból ez a legbravúrosabb része és Rajter Lajos, aki a Budapesti Hangverseny-Zenekart vezényelte, maradéktalanul hozta ki itt is a zeneszerző elgondolásait. Az utolsó előtti részben megelevenedik a Colosseo holdfényes monumentalitása. Kiszely Gyula ebbe a tételbe megint új hangot vitt, egyéni líráját. Az utolsó tételben, a Kapitólium-ban, felcsendül a diadalmas Róma egész ereje. A zenekart vezénylő Rajter Lajos teljes munkát végzett. A fiatal karmester nagyszerűen élte bele magát Kiszely zenéjébe, és kihozta a remekül és egyénien hangszerelt partitúra legrejtettebb szépségeit is. Kiszely Gyula kompozíciója oly hatalmas sikert aratott, hogy számos külföldi állomás lekötötte és így rövidesen külföldön is új híveket és nagy megbecsülést fog szerezni az új magyar muzsikának. (E. V.)”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8522018-05-31 05:47:09

SZÍNHÁZI ÉLET, 1931/28. SZÁM:



NYÁRI TERVEK

K. Halász Gyula és Kiszely Gyula, a Stúdió rendezői, akiknek „Fehér orchideák" című darabját épp   most adták elő Drezdában,  nyári terveikről beszélgetnek.

— Arra gondolok, — mondja K. Halász — hogy a nyarat Párizsban töltöm. Mit gondolsz, mennyibe kerül?

— Semmibe — feleli Kiszely Gyula.

— Hogy-hogy semmibe?

—Na hallod? Párizsra gondolni igazán nem kerül semmibe.” :)


Joseph Haydn • 4652018-05-31 00:41:12

HAYDN emlékére, aki 209 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Bécsben.



(1732.III.31. – 1809.V.31.)

 



"A XVIII. század derekán – alábbi történetünk idejében – Európa szerte közkedvelt volt az olasz opera. Minden nagyobb városban arra törekedtek, hogy olasz operatársulatot szervezzenek, olasz operaénekeseket, énekmestereket szerződtessenek. Így volt ez Bécsben is, ahol Porpora volt a legkeresettebb énekmester. Aki énekes akart lenni, az mind felkereste a hírneves maestrót. De csak azok részesülhettek abban a kegyben, hogy nála tanulhattak, akinek nemcsak jó hangjuk, hanem tömött erszényük is volt. Az énekhang kitűnő mestere szerette, ha kivételes hozzáértését nemcsak szavakban, hanem aranyakban is elismerték. A bécsi énekesek körében Porpora neve fogalom volt. Afféle zenei nagyhatalom szerepét játszotta, akinek könyörtelenül szigorú kritikája előtt kevesen állták meg helyüket. Csak növelte félelmetes tekintélyét, hogy meglehetősen szeszélyes, sőt mondhatni bogaras ember volt, aki hirtelen haragjában goromba szidalmakra fakadt és nem átallotta ütlegekkel is alátámasztani a maga igazát. Így azután rettegett zenei óriásnak tartották, akitől sokan féltek.



Porpora különc agglegény volt. Egy ízben lakásán megjelent egy cifrálkodva öltöző, túl önérzetes fiatalember, aki kezdő létére máris a tenoristák gyöngyének képzelte magát. Mint annyi más, ő is éneket akart tanulni a híres maestrónál. Porpora egy operaária kottáját adta kezébe. A tenorista jelölt várta, hogy a mester a zongorához ül és kíséri őt. De Porpora bement a másikszobába s az énekes a nyitott ajtón keresztül egy kopottan öltözött, sovány fiatalembert pillantott meg, aki seprűvel és lapáttal kezében láthatólag takarított. Ez magában véve még nem lett volna meglepő, hiszen a híres olasz bizonyára megengedhette magának azt a fényűzést, hogy inast tartson. A nevezett fiatalember a seprűt letéve kefét vett elő, s fényesíteni kezdte a maestro cipőjét. Porpora mondott neki valamit olaszul, amit az énekes nem hallott. Ami ezután következett, azt meg egyszerűen nem értette. Az inas ugyanis letette a cipőkefét, átjött a szobába, illedelmesen köszönt és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, leült a zongorához.



Az előbb még söpört és cipőt tisztított, most meg zongorázni akar? – kérdezte magában a tenorista megütközve. Sértődötten állapította meg, hogy a mester az inasával kísérteti őt zongorán. De nem volt rá idő, hogy véleményét megmondja, mert Porpora intett, s már kezdődött is az ária előjátéka. Az inas meglepően jól zongorázott. Sőt mondhatni: feltűnően jól!



A tenorista belekezdett szólamába. Kellemes hangja volt, de zenei érzék dolgában úgy látszik nem elégítette ki a maestrót, mert az egyre gyakrabban húzta fel szemöldökét. Homlokát ráncolta s időnként szisszent egyet, mint akinek a lábára léptek. Egyszer az-után az énekes olyan súlyos ritmushibát vétett, hogy Porpora türelmetlenül rákiáltott:



― Hagyja abba, kérem!



Majd magyarázni kezdte, hogy miért volt rossz a ritmus. Az énekes, ahelyett, hogy megfogadta volna a jó tanácsot, semmiképpen nem akarta vállalni a nyilvánvalóan elkövetett tévedést. Végül is ráfogta a zongorakísérőre a hibát.



Több sem kellett a hirtelen haragú olasz mesternek, paprikavörös lett s csak úgy dőlt belőle a szidalom – olaszul, németül, ahogyan éppen eszébe jutott.



― Hogy meri sértegetni az én kitűnő segédemet? Maga senki! Tudja meg, hogy ennek a fiatalembernek a kisujjában több van, mint magának a fejében!



Az énekes nem hagyta magát. Tovább vitatkozott. Ezzel azután végleg betelt a mérték. Porpora bensejében a haragnak hatalmas vihara támadt.



― Mit? Még maga mer velem vitatkozni? Maga semmirekellő! Maga zenei törpe!



Ekkor már karja magasba lendült, hogy megüsse a tenoristát. A zongoránál ülő csendes, szerény fiatalembernek köszönhető, hogy a „zenei törpe” ép bőrrel menekült meg a dühöngő „óriás” barlangjából.



A történet kiegészítéseképpen még csak annyit, hogy a Porporánál inaskodó, kopott öltözékű, de kitűnően zongorázó szerény fiatalember Joseph Haydn volt."



 



Péterffy Ida: „Kis történetek nagy zeneszerzőkről.”



Móra Ferenc Könyvkiadó



1959.


A nap képe • 20592018-05-30 12:41:46

KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE, aki ma lenne 66 éves: de szomorú, lassan két éve már, hogy nincs közöttünk!



(1952. május 30. – 2016. november 5.)



*



Fazekas Gergely tudósítása egy 2005-ös Kocsis-Ránki hangversenyről (részlet):



… „Kocsis Zoltán társaságában Ránki Dezső lépett a színpadra. Liszt: A-dúr zongoraversenye Ránki régi kedvence, s talán a szólista és a mű közötti intim viszonynak volt köszönhető az előadás hallatlan intenzitása. Ránki a tőle megszokott magabiztossággal és poézissel játszott, ám amikor arra volt szükség, hihetetlen erővel ragadta meg a zongorát. Kiegyenlített hangzásélményt nyújtott a zongora és a zenekar együttese, Kocsis érzékenyen kísérte Ránkit - a két nagyszerű művész sikerrel mentette meg az estét. …”



MUZSIKA, 2005.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7172018-05-30 07:38:16

135 éve, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Arányi jelly”



Arányi Jelly hegedűművész



Budapest, 1883.05.30. – Firenze, 1966.03.30.



Rá emlékezve idézem az alábbiakat:



„(Magyar művésznő sikere Stájerországban.) Kiváló sikerrel érkezik hír Stájerországból, amelyet egy tizennégy esztendős, fiatal hegedűművésznő, Arányi Jelly, dr Arányi Taksony fővárosi rendőrtanácsos leánya aratott Cilliben, a stájer fővárosban. A művésznő Hubay Jenő legtehetségesebb tanítványa és büszkesége az országos zeneakadémiának, amelyet ez idén fog elvégezni. A kis városnak mintegy tizenhétezernyi lakosságát szlovének és németek teszik, akik örök időktől fogva a legelkeseredettebb ellenségei egymásnak, annyira, hogy mindenkinek külön temploma van. A művésznő a szlovének felkérésére egyik vasárnap az ünnepi istentisztelet alatt eljátszotta Bachnak Air-jét és Schumann Träumerei–ét, és oly óriási hatást keltett, hogy másnap az egész város csak róla beszélt. Nagyon megirigyelték ezt a németek s nagy deputációban járultak hozzá, hogy legközelebb az ő templomukban játsszék, de ő már ekkor a szlovénekhez ígérkezett. Így aztán megtörtént az a hihetetlen eset, hogy a szlovén templomot zsúfolásig megtöltötték a németek. Így a fiatal magyar művésznő bűvös játékával kiegyenlítette az ellentéteket, amelyek két nemzet fiait régóta keserítették. […]



PESTI HÍRLAP, 1907.08.11.



*



„[…] Ismeretes, hogy Bartók a két hegedű-zongora szonátát Arányi Jellynek, az Európa-hírű Hubay-tanítványnak (1893-1966) komponálta és ajánlotta. Számos levél tanúsítja, hogy Bartók már zeneakadémiai éveitől kezdve jó kapcsolatban állott az Arányi családdal. Édesanyjának írta 1902 novemberében: „[...] ez az Arányi família igen érdekes: először mert közeli rokonságban van Joachimmal [...] másodszor mert ebben a családban soha német szó nem hangzik fel. Ebben a tekintetben talán nincs párjuk Budapesten.“ A három Arányi-lányból Adila és Jelly hegedűsként, Hortenzia pedig kiváló zongoraművészként írta be nevét a húszas-harmincas évek európai zeneéletének történetébe. Eleinte Hortenziával alakult ki Bartóknak bensőségesebb barátsága, de kapcsolatuk mögött ott áll az idealizált Jelly alakja. Az iránta táplált érzelem egyfajta Geyer Stefi-élményre emlékeztető mozzanat, amely Bartókot új művek komponálására ösztönözte. A később Londonban élő három Arányi lánnyal való kapcsolat azért is fontos életrajzi szál, mert elősegítette Bartók megjelenését az angol zeneéletben. Az első szonáta 1922. februári londoni sikere után április 8-án volt az az emlékezetes házi koncert a Revue Musicale főszerkesztője, Henry Pruniéres párizsi lakásán, ahol Jelly csodálatos játékával bemutatták a művet, s ahol — miként Bartók írta édesanyjának - „a világ legelső komponistáinak több mint a fele jelen volt, [...] ”.



Részlet KÁRPÁTI JÁNOS: PÁRKOMPOZÍCIÓK A BARTÓKI ÉLETMŰBEN c. dolgozatából



Képtalálat a következőre: „Arányi jelly”



Bartók az Arányi testvérpárral, Jellyvel és Adilával Londonban (1922)



*



„Kitüntetett magyar művésznő. A hagyományos rendjel-eső, amely VI. György király hivatalos születésnapját kísérni szokta, ezúttal csak két zeneművész számára hozott kitüntetést. Az egyik közülük magyar: Arányi Jelly, a Londonban élő híres hegedűművésznő, aki az angol birodalom érdemrendjét kapta kiváló közszolgálatai jutalmául. Arányi Jelly a háború alatt nagyon sokat játszott jótékony célra. Különösen sikeresek voltak az angol székesegyházakban tartott hegedűhangversenyei.“



KIS UJSÁG, 1946.07.04.



Jelly D'Arányi plays Hubay : Poemes hongroises Op.27, No.6.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8512018-05-29 10:27:38

Még mindig a "Fehér orchideák"-ról:



ESTI KURIR, 1931.02.22.:



Fehér orchideák

K. Halász Gyula és Kiszely Gyula operettje a Városi Színházban



[…] A budapesti Stúdió leadóállomása hosszú idő óta engedelmes és végtelenül szorgalmas szócsöve a rádió két ifjú háziköltőjének, és a «Fehér orchideák» egyes részletei, jelenetei és zeneszámai kitűnő művészek interpretálásában és gramofonlemezek hangjaiban egyaránt fáradhatatlan szórakoztatói a rádióhallgatók egyre növekvő óriási táborának.



Ilyenformán a nagyközönség a ma esti premieren kedves ismerősként fogja üdvözölhetni a «Fehér orchideák»-at, […] Meglepetés mindenekelőtt a színház részéről, amely a szép és hatásos színpadi képeknek és az originális rendezői ötleteknek valóságos halmozásával állította ki az új rezsim első újdonságát és meglepetés a szövegíró részéről, aki a titokzatosan szép kémnő körül bonyolódó romantikus történetét érdekesen, meglepő fordulatokkal, sőt a második felvonásban egyenesen izgalmasan tudja elbeszélni.



Kiszely Gyula muzsikája a rádióhallgatók előtt nem szorul bővebb ismertetésre, az «Odamegyünk, hol forrón süt a nap», az «A mi Pestünk a legszebb» és a «Fehér orchideák» kezdetű slágereket már a premier elölt is jól ismeri a közönség. A fiatal zeneszerző — akinek egyébként évekkel ezelőtt «Amerika leánya» címmel már ment egy operettje a Városi Színházban — a «Fehér orchideák» partitúrájában kissé túlozta az izgalomtól mentes, elegáns egyszerűséget. Képzett muzsikus, aki azonban dallamvezetésében és zenekarában kerüli a merészebb színeket és mindazt, ami nyugtalanító, — lehetséges, hogy éppen ezért lesz nagy sikere muzsikájának, amely mindazonáltal kellemes és fülbemászó. A ma esti premieren, ahol Dol Dauber híres bécsi dzseszbendje is beül a zenekarba, és az orkesztert különleges hanghatásokkal fogja feldíszíteni, mindenesetre még hatásosabb lesz a muzsika, mint a tegnapesti főpróbán volt.



A színház előadása, Sík Rezső és Keleti Márton rendezők vezetésével, helyenkint szinte szemkápráztatóan pazar. Lábass Juci ezúttal nemcsak dekoratív szépségével és ragyogó toalettjeivel arat sikert, de énekével és játékával is — drámai színpadon sem lehetett volna alkalmasabb szereplőt találni a kifürkészhetetlen olasz nő megszemélyesítésére, akiről az utolsó pillanatokig nem lehet tudni, hogy valóban kémnő-e, vagy csak tehetetlen eszköze annak a sötét szervezetnek, amelynek hálójába került. Méltó partnere a magyar huszárkapitány szerepében Szedő Miklós, aki talpig úr, katona és egyben szerelmes hős, gyönyörű hangjáról ezúttal talán fölösleges megemlékezni. Kun Magda pajzánsága, kedvessége, eredeti humora élettel tölti meg a színpadot; Szirmai Imre szinte klasszikus tábornoka, Horti Sándor jó maszkja és kitűnő figurája, Érczkövy, Várnai jókedve, Jákó sötét és groteszk rejtelmessége mind egy-egy jelentékeny szála a sikernek.



A megragadóan szép első felvonásbeli díszletet és a görlök kosztümjeit Paris Ila, a többit Baumöhl Artúr tervezte művészi ízléssel. Külön dicséretet érdemel Donáth Jenő, a külföldön is ismert és népszerű magyar karmester, aki a zenekar vezetését csak néhány nap előtt vette át és betanításával rendkívüli munkát végzett.

(—szvm —)”



Fehér orchideák - az operett címadó dala, énekli: Szedő Miklós



"Fehér orchideák, ó én szerelmes álmom

Rejtett fehér virágom: fehér orchideák.

Fehér orchideák, ó, hogy csábíttok engem

Nem szabad mást szeretnem, csak az orchideát.

Ha vörös a szirma nem az én virágom már

Ablakomba nyílna oly perzselőn a nyár.

Fehér orchideák titkon reátok bízom

Mikor a párom hívom, kit a lelkem vár.

Szeretnék csak egyszer szeretni

Mámorosan járni, szerelemre várni.

Szeretném csak egyszer feledni

Fehér orchideák szomorú illatát !

Szerelmesen már hiába int az élet

Hiába kábít, hiába csábít, téved !

Szívem így hogy tudja feledni?

FEHÉR ORCHIDEÁK szomorú illatát !”



És ugyanaz Pere János előadásában.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14102018-05-29 09:54:22

Tanulmányozom Kemény Egon ismét megújult – és rendkívül informatív – honlapját. Minden elismerésem a honlap létrehozójának! Komoly hiányosságot szüntetett meg ezzel.



Kemény Egon kisoperettjei között látom az „Éva és a férfiak”, valamint a  „Kiigényelt szerelem” címűt. Kíváncsi voltam, mit írt ezekről a sajtó. A következő rövidhíreket találtam /Ha az alább idézett cikkek valamilyen formában már szerepelnek e topikban, úgy elnézést kérek, de inkább többször, mint egyszer sem. HIFISZI-ek /hiányos figyelem-szindrómások/ számára kifejezetten hasznos az ismétlés. :) /:



Kossuth Népe, 1946.01.01.:



Bemutató a Royal Varietében

,Éva és a férfiak“


„Ez a műsor már az én névjegyem“ — így nyilatkozott Ehrenthal Teddy igazgató a Royal Varieté új műsoráról. Nos, e névjeggyel, amelyen az „Éva és a férfiak“ revücím áll, elegánsan mutatkozik be a pesti „revükirály“. Bár hiányzottak a beígért párisi attrakciók, de láttuk oly artisták munkáját — Trio Carolinas, Oriental Brothers —, akiket Paris is szívesen megtapsolna, ha ugyebár nem meredezne ez elé napjainkban néhány akadály. S mivel ez megfordítva is áll, a műsor hazai eledelekkel táplált, zsírral, cukorral, helyenként vitaminnal, nem jegyrendszer alapján. Trojanoff Faust-balettábrándja színes, mutatós koreográfia, jó szólistákkal. A Chappy-zenekar a „Téli szerenád“ számaival a Glenn Miller-i ormokra tekintget és újdonságot jelent. Társai: Susy Martell és Dianna Clayton. S mivel a mosoly szüksége sosem volt annyira gyötrő, mint éppen manapság, — Herczeg-Komlós, Pártos Gusztáv, Keleti László, Peti Sándor, Lugosi György, Antalffy József, Kardos Magda — vonulnak fel a szénsavazott tréfákban és bohózatokban. Az „Éva és a férfiak“ című kis operett valóban „kisoperett", de gusztusosan ízesíti a finom Kelemen Éva, Gozmány György és a mulatságos Rátonyi Róbert. Rendező: Szabolcs Ernő.”



Kis Ujság, 1946.02.02.:



MŰVÉSZETI HIREK

[…]



Pénteken (február 8-án) nyilvános ingyenes főpróbán mulatja be Konfetti című új műsorát a Royal Varieté. Méltóan a címhez, színes, változatos, vidám. Az új műsort Chappy 15 tagú zenekara kíséri végig. A műsor gerince a „Kiigényelt szerelem“ című kisoperett. Meglepetésnek számít Kocsis Judit, az új koloratúrcsoda bemutatkozása. A premiert szombaton tartják meg.



Kemény Egon neve – mint oly sokszor – természetesen itt sem szerepel. Nem tudom ennek okát. A zeneszerzőből feltehetően annyira hiányzott a hiúság, oly természetes volt számára Istentől kapott, rendkívüli tehetsége, hogy ezt a személyét érintő, apró (?) figyelmetlenséget észre sem vette, vagy teljes mértékben lényegtelennek tartotta.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7162018-05-29 08:00:55

Képtalálat a következőre: „Balakirev”



Mily Alexeyevich Balakirev: Overture on 3 Russian Themes


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7152018-05-29 00:54:01

 



108 éve hunyt el Milij Alexejevics BALAKIREV orosz zeneszerző, az „Ötök” megalapítója.



 



Balakirev halála (1837-1910)



(A Pesti Hírlap tudósítása)



 



A napokban meghalt Péterváron hetvenhárom éves korában Balakirev orosz komponista, Glinka után a legnemzetibb orosz zeneköltő. Az ő művészi ideálja is a nemzeti művészet megalkotása volt. Ami Glinka működésében befejezetlen maradt, azt Balakirev valósította meg. Az ifjú orosz komponisták az Ő gyámkodásával szövetkeztek a moszkvai "Kucska" nevű körben, közös művészi feladatokra. A zenei élet minden ágában fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. Művei (szimfóniák, zenekari költemények, kamarazene kompozíciók) bejárták az egész világot. Művészetének légfőbb jellemvonása: erős, sokszor féktelen nemzetiessége s ez magyarázza meg, hogy munkái külföldön is érdeklődésre és szíves fogadtatásra találtak.



Az agg költő (!), már évek óta teljes visszavonultságban élt.



BUDAPESTI HÍRLAP, 1910. június 5. (30. Évfolyam, 133. szám)


A nap képe • 20572018-05-28 13:38:57

 



„A ZENE” 1928. április 1-én megjelent (IX. Évfolyam) 12. számában ez olvasható:



Svéd Sándor, a Zeneművészeti Főiskola operai tanszakát végző Szabados tanítvány hősbaritonjának átható erejű, nemes zengésű orgánuma a legfinomabb árnyalatokra is képes. Technikai készültsége, átfontolt és átérzett előadása minden ízében művészi. Tizenhat szereppel indul a nehéz énekesi pályára, amely bizonyára nagy sikerekkel fogja jutalmazni ritka tehetségét. (Budapest, 1928.IV.1.)



Svéd Sándor: Stradivári dal



Kálmán Imre - Harsányi Zsolt: Cigányprímás c. operettjéből


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7132018-05-28 13:14:01

Képtalálat a következőre: „Boccherini”



213 évvel ezelőtt hunyt el LUIGI BOCCHERINI.

 



Luigi BOCCHERINI olasz zeneszerző 1743.február 19-én született Luccában.



Vanuccinak volt a tanítványa, Rómába, Párisba s végül Madridba ment, ahol az udvar előtt nagy tekintélyben állott. Spanyol udvari karmester lett Madridban, ahol 1805. május 28-án hunyt el. Virtuóz csellista volt, mint zeneszerző – kétségtelenül az újítók sorába számítható – a triónak először adott szilárd jelleget. Rengeteg kamara-művén (vonósnégyesek, ötösök, triók stb.) kívül két oratóriumot s az egyház számára egy Stabat matert írt. Kitűnő szerzeményei annak-idején igen kedveltek voltak, egy népszerű menüett kivételével ma már letűntek a műsorokról.



Boccherini nagy hírnévnek örvendett, Joseph Haydn-nal szoros baráti viszonyban volt. II Frigyes Vilmos porosz királytól nyugdíjat nyert oly föltétel alatt, hogy évente néhány quartettet és quintettet küld Berlinbe. (Ahol 1787-1797-ig szolgálatában is állott).



Boccherini művei a zenei klasszicizmus nagy korszakának előhírnöke, s könnyed szellemességükkel, behízelgő dallamosságukkal, s érzelmi kifejezésében érzékenységükkel vívott ki magának előkelő helyet a XVIII. század zenéjében.  



*



Luigi Boccherini hamvait Madrid egyik templomából szülővárosába: Lucca-bа szállították. A hamvakat, amelyek egy évszázadnál hosszabb ideig voltak Madridban, most a Szent Ferenc történelmi nevezetességű templomában fogják elhelyezni. A nagy olasz komponista szülőházát most fedezték fel a San Salvatore-piazzán, ahová áthelyezték azt a márványtáblát is, amely eddig tévesen a Via della Dogana falát ékesítette. (ZENE, 1927. 4. szám.)



*



Luigi Boccherini XVIII. századi neves olasz zeneszerző eddig elveszettnek hitt oratóriumát most megtalálták a milánói konzervatórium könyvtárának kézirattárában. Az oratórium szövegét Metastasio írta. A zeneszerzőnek másik ismert vallásos műve egy nagyhatású «Stabat Mater.»



(ÚJ EMBER, 1960.VI.26. 16/26)



Stabat Mater Boccherini completo


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8502018-05-28 08:59:18

Majd néhány évvel később ...



ESTI KURIR, 1931.02.21.:



"A függöny mögött



[…]



KÉT ÚJ SZERZŐ a Városi Színházban.  Az egyik K. Halász Gyula, a librettista, a másik Kiszely Gyula, a komponista, mindkettőjük operettje a Fehér orchideák, amely szombaton este kerül először színre a Tisza Kálmán-téri hatalmas színházban.

A két szerző stúdióbeli ember. Az egyik, a librettista, rendező, a másik, Kiszely, «minden», aki, ha a helyzet úgy kívánja, speaker, karmester, figyelő, rendező, próbaellenőrző, műsorrevidiáló, időjárást jelentő, vízállást bemondó magyar és német nyelven, mikrofon-inspektor, gramofon- kezelő, szóval mondom: minden.

A Fehér orchideák
viszont olyan operett, amelynek ragyogó slágereit a legtöbben ismerik, hiszen több mint negyedmillió rádióhallgató hallgatta már a nagy duettet, a valcert, a primadonna belépőjét s a tangót rádión keresztül.

A szerzők ezt mondják:

— Ha csak a pesti rádióhallgatók fele eljön megnézni az operettet, már az is elég. Arról nem is beszélünk, hogy talán néhányan a külföldiek közül is eljönnek, akik nem egyszer hallották a népszerű dalok mellett a speaker ajkáról a bejelentést:

„Tangó a Fehér orchideák című operettből — írta K. Halász Gyula és Kiszely Gyula.”



*



KISZELY GYULA, a finom modorú, úri és mindig jól vasalt komponista, a világ legudvariasabb embere. Egy hangos szó még nem jött ki a száján.  Szordínóval beszél, és ha haragszik, szordínóval kiabál.

Annak idején az állatkerti közvetítésnél segédkezett Hegedűs Tibornak. És amikor az oroszlán rettenetes hangjával beleordított a mikrofonba, Kiszely csendesen odaszólt az állatok arany sörényű uralkodójának:

— Ha szabadna, egy kicsit halkabban...
” :)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8492018-05-28 08:45:20

Kiszely Gyula először jelenik meg a „nyilvánosság" előtt ….



 AZ EST, 1924.05.18.:



          „Amerika lánya. (Bemutató a Városi Színházban.) Új magyar operettet játszanak ma este az állam második zenés színházában. Az újdonságnak csak a szerzői magyarok, a meséje, levegője, zenéje nem a magyar talajból sarjadt; ettől azonban még nagyon jó operett lehetne. Az Amerika lánya fiatal szövegírója, Szilágyi László, miután sikerrel próbálkozott a magyar történeti romantikával, a cow-boy filmdrámák hatása alá került, és új operettje cselekményét a vad nyugat vidékére, a Missziszipi vadregényes távlatába helyezi. Indiánok, bőrnadrágos ültetvényesek, repülőgépen járó sportlady, milliós örökség — persze dollárokban — és bonyodalmakkal járó szerelem: ebből adódik az Amerika lánya meséje, amely kissé vontatottan, filmbeli őseihez nem méltó tempóban indul, de a második felvonásban már fordulatosán perdül, gyakran mulatságos, és látványosságokra ad alkalmat a színháznak. Kiszely Gyula, az új operett komponistája, még a szövegírónál is fiatalabb és kezdő. Ez az első munkája, amellyel nyilvánosság elé lép. Az Amerika lánya zenéje után nem lehet jóslásokba bocsátkozni szerzője tehetségét illetően. (Megj.: Ez utóbbi megállapítást v.ö. a következő idézettel!)



          A jazz band-es amerikai ritmusok, ügyes utánérzések még nem jelentenek invenciót és eredetiséget. Az új zeneszerző hálás lehet azonban Harsányi Zsoltnak, akinek finom, zenei csengésű versei jelentékenyen hozzájárulnak a muzsika, érvényesüléséhez. Az előadás jó, színes, látványos, a színház meglepő bőkezűségét hirdeti. A szereplők középpontjában Lábass Juci áll, aki a címszerepet elegáns alakítással jeleníti meg. Egy indián leány szubrett szerepében: Tisza Karola lesz a sikerben osztályosa. Cselényi Józsefben csak ma fog új bonviváns-tehetséget felfedezni a közönség. Az együttesből még Horti Sándor, Sik Rezső és Gábor Ernő válnak ki mulatságos alakításaikkal. A zenekart Ábrányi Emil e műfajhoz kissé súlyos pálcája vezényli, a rendezés látványosságaiért Ferenczi Frigyesnek jár elismerés.”



A SZÍNHÁZI ÉLET - 1924/21. számában (amelynek 18. oldalán egy fotót is láthatunk Kiszely Gyuláról Szilágyi László, Lábass Juci, és Tisza Karola társaságában) az alábbi megállapítást olvashatjuk:



«A M E R I K A   L Á N Y A»



BEMUTATÓ A VÁROSI SZÍNHÁZBAN



[…] Kiszely Gyula első operettje a legszebb ígéretek közé tartozik. Leleményes, jól hangzó, ötletes muzsika. Egyesíti magában a bécsi operett dallamokban való gazdagságát, lírájának édes érzelmességét, az offenbachi elmésséget és a nigger songok, táncok érdekes, izgalmas ritmusbőségét. Megérzik ezen a muzsikán, hogy könnyen írta, aki írta, hogy szerzőjéből ömlenek a melódiák, hogy vérbeli operettszerző a fiatal Kiszely Gyula. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8482018-05-28 08:26:29

A következő zeneszerző sorsa bizonyos tekintetben mintha párhuzamot mutatna Kemény Egonéval. Szerzeményeit ugyanis – egyetlen dal kivételével - nem lehet megtalálni a neten. Még csak feljegyzés sincs arról, hogy hanglemezen bármelyik is megjelent volna. Kemény Egon esetében ez az „információhiányos” helyzet az elmúlt két évben nagymértékben javult, de annál, akiről most szó lesz, nem beszélhetünk ilyen kedvező fordulatról. És még egy pont, ahol kettejük sorsa között hasonlóság mutatkozik: ez a szerénység, illetve finomság. Egyik sem kifizetődő tulajdonság.



 Feltételeznénk, hogy a figyelemreméltóan tehetséges vagy egyéb tekintetben kiemelkedő személyiségeknek mindenképpen nyomot kell hagyniuk a világhálón. Hová lettek zeneművei? Hol adják elő, hol játsszák azokat? Amikor a Rádió hanganyagának nagy része megsemmisült, e szomorú véget az ő szerzeményeinek a felvételei sem kerülték el? Még csak ide bemásolható fotót sem találtam róla:



 KISZELY GYULA zeneszerzőről



beszélek, aki 1900. október 30-án született Liptószentmiklóson, és 1973. szeptember 28-án hunyt el, Budapesten.



Az 1981-es kiadású MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON fölöttébb hiányos tájékoztatója szerint:



„Zeneszerzői oklevelét a Zeneakadémián Siklós Albertnél nyerte. 1927-től 1950-ig a Magyar Rádió rendezője, majd főrendezője volt. Főleg zenés műveket rendezett. 1950-től 1954-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola fő-könyvtárosaként dolgozott. Oratóriumokat, miséket komponált. XXIII. János pápa emlékére írt miséjét többször előadták a budapesti templomokban, és 1973-ban Rómában is bemutatták az Aracoeli bazilikában. A nemzetközi békemozgalomban kifejtett tevékenységéért az Országos Béketanács kitüntette (1972).



— F. m.: Néger requiem (Martin Luther King emlékének); Mise XXIII. János pápa emlékére; Béke-oratórium; Oratórium változat Madách Mózesére; A gonosz törpe (opera).”



A MAGYAR SZÍNHÁZMŰVÉSZETI LEXIKON a fenti információt még az alábbiakkal egészíti ki:



„[…]  1929-től zenei rendezőként működött a bp.-i Stúdióban. Később a Magyar Színpadi Szerzők Egyesületének titkárává választották. Szilágyi Lászlóval és Harsányi Zsolttal közösen írt Amerika lánya c. operettjét a Városi Színházban mutatták be 1924-ben, később a Budai Színkörben is játszották. F.m. Fehér orchideák (1931); Május kisasszony; Jelentem alássan; Fehér sólyom (opera); Remetefa (szvit).”



Egyik lexikon sem említi azonban, hogy zeneszerzői és rendezői tevékenysége mellett készített riportokat, írt összekötő szövegeket, időnként zongorán kísért neves művészeket. Gyakorlatilag minden téren bevethető volt. Néha csapás az univerzalitás. A sokoldalú tehetségnek nehezére esik egy dologra összpontosítania, ezért a élet csatáját gyakran a jóval kevesebb adottsággal rendelkezők nyerik meg.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8472018-05-27 11:24:10

És az alapmű, a "Sendrey":




A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8462018-05-27 11:15:39

Im türkisenblauen Garten





„Szendrei Alfréd, a Lipcsei Operaház egykori karmestere, a MIRAG (Mitteldeutsche Rundfunk AG) szimfonikus zenekarának karmestere és fő-zeneigazgatója ír életének az 1920-as évek Lipcséjében töltött időszakáról és ottani munkásságáról, a művészek közötti pletykákról, mendemondákról, és a nemzeti szocializmus beszivárgó mérgéről, amely őt az USÁ-ba menekülésre kényszerítette. Ehhez kapcsolódóan a Lipcsei Rádió Szimfonikus Zenekarának egykori vezető karnagya Szendrei unokáival, kortársaival és dokumentumokkal rekonstruálja a karmester karrierjének további alakulását: Lipcséből Párizson át Hollywoodba. Élményekben gazdag biográfia Szendrei jelentőségéről a lipcsei zenei életre nézve, valamint a Los Angeles-i Sinai templom zeneigazgatójaként a zsidó örökséggel kapcsolatban kifejtett tevékenységéről.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8452018-05-26 07:18:04

Szendery Alfréd:



2. rész



Miután Erich Korngoldtól ún. ajánlólevelet kapott, 1940-ben sikerül New Yorkba szöknie, ahol az időközben nincstelenné vált Szendreynek mindent újra kellett kezdenie.



E kezdet egyúttal Szendrey szakmai orientációjában is új kezdetet jelentett. 57 éves korában Szendreyt „apai [...] gyökerei foglalkoztatták, és mind a tudomány terén, mind a gyakorlatban a zsidó zenének szentelte magát”. Noha Szendrey most ismét zeneszerzés-oktatóként tevékenykedett - többek között nála tanult Henry Mancini is –, sőt, 1947-ben még a „Song of Love” c. filmben is látjuk őt karmesterként, közös jelenetben Katharine Hapburnnel. Figyelme azonban mégis a zsidó zene megőrzésére irányult: „I felt that it was the duty of every educated Jew to participate in the intellectual struggle against Nazism [...]. My field had to be, of course, the domain of music.“ („Éreztem, hogy minden művelt zsidónak kötelessége, hogy részt vegyen a nácizmus elleni szellemi küzdelemben [...]. Természetesen az én /harc/mezőm szükségszerűen a zene területe volt.”) 



Szendrey elhatározta, hogy elkészíti a zsidó zene bibliográfiáját. E vállalkozás, amely még a mai eszközökkel is óriásprojekt lenne, akkoriban herkulesi munka volt. Különböző könyvtárak, archívumok, intézmények, kántorok és magánszemélyek nyitották meg számára gyűjteményüket – de miként lehetett akár csak megközelítő teljességet is elérni, ha nem kapott hozzáférést az európai könyvtárakhoz? És Szendrey kézírással mégis közel 20.000 kartotékkártyát írt tele, a feljegyzéseket szortírozta, és használható bibliográfiává állította össze. Miután az American Academy for Jewish Research (a Zsidókutatás Amerikai Akadémiája) nem kívánt publikálni ilyen átfogó művet, annak kiadására végül – különböző más kiadók által történt visszautasítást után -  a Columbia University Press tett ígéretet. A közzétételig azonban ismét nyolc év telt el, amelyre – visszaemlékezésében Szendrey ezt szinte szórakoztatóan írja le – számos akadály nyomta rá bélyegét, a kiadó nyomdász csődbe jutását is beleértve. Szendrey számára elsősorban az jelentett komoly nehézséget, hogy 1943-ban olyan rendelkezés volt érvényben, amely szerint a publikálás alatt semmilyen kiegészítést nem lehetett tenni. Mindegy, hogy mi volt az!  – jóllehet a szerző az 1951-ben történt megjelenésig szüntelenül új forrásokra bukkant, úgy, hogy a bibliográfia már megjelenésekor hiányos volt. Jogosan állítja azonban Szendrey azt, hogy egy ilyen jellegű úttörőmunka nem lehet hibátlan. E hiányosság a tudományos munkák irodalomjegyzékeiben már hamarosan – Szendrey megfogalmazása szerint - kétes dicséretekhez vezetett: a „not in Sendrey”-re ott állt „NIS” rövidítés. Szendrey, aki a zsidó zenéről két további alapművet írt, bibliográfiájával elérte azt, amit célul tűzött ki magának, így műve, amelynek keletkezéstörténetét kalandként és balszerencseként mutatja be, többek között a Jeruzsálemi Egyetem Zsidó Zenei Könyvtára létrehozásának az alapját képezte.



Szendrey 1976. március 3-án hunyt el Los Angelesben. Emlékét azonban a zsidó zene terén folyó kutatások a „Sendrey” napi használata révén biztosan megőrzik.”



Beillesztem továbbá az online Osztrák Zenei Lexikonban szereplő információt, amely részben pontosítja, részben kiegészíti az eddig közölt életrajzi adatokat, továbbá feltünteti Szendrey Alfréd zene- és írásműveit: https://www.musiklexikon.ac.at/ml/musik_S/Sendrey_Alfred.xml.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8442018-05-25 10:44:47

A 137. sz. bejegyzésbe már belinkeltem a német Wikipedia Szendreyről szóló ismertetőjét, továbbá idéztem egy külföldön megjelent cikket is karmesterünk híres (hírhedt) szigoráról.



Tekintettel azonban arra, hogy magyarul nem áll rendelkezésre részletes leírás Szendrey Alfréd életéről, beillesztem fordításban a Barbara Burghardt által közzétett életrajzot:



Szendery Alfréd:



1. rész



 „Majd utánanézek a Sendreyben“ – e mondatot gyakran hallani a zsidó zene kutatókönyvtárában. „A Sendrey“: Ez a zsidó zene 1951-ben megjelent bibliográfiája, amelynek átfogó kotta- és szakirodalmi jegyzéke számos életrajzi adatot tartalmaz a zsidó zenészekről, és ezáltal a mai napig a zsidó zene fontos kézikönyve.



Szendrey Alfréd, született Budapesten 1883. február 29-én  (Megj.: Születésének éve másutt 1884.), szakmai életének első szakaszában karmester, zeneszerző és rádió létrehozója volt, aki 1918-ban érkezett Németországba, a nemzeti szocializmus idején Franciaországba menekült, és végül az USÁ-ban élt, ahol 1940-ben kezdetét vette szakmai életének második szakasza, a zsidó zene kutatójáé.



Szendrey hat évesen részesült először zongoraoktatásban, és 17 évesen kezdte meg zenei tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Zeneakadémián, szülei akarata ellenére, akik szívesebben látták volna őt a jogtudományok berkeiben. A tanulmányok 1905-ben történt befejezése után szerződések követték egymást, többek között a Kölni Operában (1905-től 1907-ig), a Hamburgi Állami Operában (1912-től 1913-ig) és New Yorkban (1913-tól 1914-ig) tevékenykedett karmesterként. Az I. világháború alatt az osztrák-magyar hadsereg kötelékébe tartozott, de továbbra is karmesterként dolgozott.



1918-ban Szendrey Lipcsébe utazott, hogy az ottani operaházban bemutassa az „Im türkisenblauen Garten“ („A türkizkék kertben“) c. operáját. Mivel Knappertsbusch karmester éppen ekkor betegedett meg, és sürgősen helyettesíteni kellett, Szendrey beugrott, és - miután Knappertsbusch nem sokkal ezután Dessauban vállalt állást - a Lipcsei Opera első karmestere lett. Felesége, Weisz-Szendrei Eugénia és a két gyermek 1919-ben követte őt Lipcsébe, és megkezdődött Szendrei zenei karrierje: azon túl, hogy 1920. február 7-én sor került operájának ősbemutatójára, vezényelt - elsősorban számos operát -, és így a város elismert és sikeres karmesterévé vált. 1924-ben megszűnt Szendreynek az Operában betöltött állása, számára szerencsétlen körülmények között: Míg hangverseny-körúton volt, az operában az operaigazgatói állást, amelyben Szendrey már biztos volt, Gustav Brechernek adták.  Utóbbi úgy vélte, hogy „egy színház nem visel el két egyéniséget“, mire Szendrey tevékenysége 1924. feburár 24-én befejeződött. Szendrey ezután „soha többé nem vezényelt színháznál“. Dicsőséges idő következett számára a Lipcsei Műsorszolgáltatónál, ahol a műsorközvetítés 1924. március 1-jén történt megkezdésében Szendreynek jelentős része volt, és amelynek később vezetőjévé vált. E funkcióban a Rádió Szimfonikus Zenekarának a vezetése is reá hárult, és – részben saját pénzügyi eszközeivel -  hatékonyan járult hozzá  mind a rádió, mind a zenekar fejlesztéséhez. Erről doktori disszertációjában is olvashatunk – 1928-ban Lipcsében folytatja egyetemi tanulmányait -, amely 1931-ben Lipcsében, a Kistner & Siegelnél „Rundfunk und Musikpflege“ címmel jelenik meg.



1931-ben azonban Szendrey addig rendkívül tevékeny és sikeres szakmai élete – Hans Reimann a „munka megszállottjának“ nevezi őt - törést szenvedett. Zenekara előtt elmesélt egy – ahogy Szendrey írja - „ártalmatlan [viccet]“, amely alkalmas volt arra,   hogy „a nácizmust szexuális téren egy szójátékkal nevetségessé tegye“. Röviddel ezután, 1931. november 17-én a „Der Freiheitskampf“ („A szabadságharc“) c. újságban megjelent a cikk „An den Pranger mit Dr. Szendrei!“ („Pellengérre Dr. Szendreivel!“) címmel, amely a lehető legrövidebb idő alatt Szendreynek a rádiótársaságtól történő, azonnali elbocsátását eredményezte.



Az ezzel kapcsolatos reakciók alapján Szendrey úgy érezte, Belinbe kell költöznie. Itt 1932 februárjától a Klindworth-Scharwenka Konzervatóriumban volt egy (rosszul fizetett) zeneszerzés-oktatói állása, amelyet azonban már 1933 márciusában megszüntettek. Ezt követte a Franciaországba történő távozás; az út során sikerült neki a zenekari anyagot tartalmazó, bedobozolt mappákban átcsempésznie az előzőleg visszavásárolt életbiztosításából származó pénzt. Párizsban a francia rádiónál tevékenykedett, 1940 júniusában azonban, a német csapatok benyomulása után Franciaország déli részére (Cassis sur mer) menekült."



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8432018-05-25 09:26:59

És két későbbi cikk,  ahol Szendrey egyszer Aladár, másszor a külföldön használt Alfréd néven szerepel:



MAGYAR RÁDIÓÚJSÁG, V. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM, 1928.05.26.:



Nemzeti értékmentés



Magyarország a tehetségek hazája! Olyan büszke és nagyszerű megállapítás ez, amely minden szívet örömmel kell, hogy megdobogtasson. Minden nemzet büszke lehetne arra, ha aránylagosan annyi szellemi értéket tudna felmutatni, mint Magyarország. De ami máshol talán csupa örömet, gazdagságot jelentene, az minálunk sok szomorú tragédia okozója is. Sehol nincsen a tehetségnek olyan súlyos sorsa, mint nálunk. Nemcsak azért, mert túlprodukció van belőle, hanem elsősorban a megszűkített határok miatt. Ezért növekszik egyre inkább azoknak a száma, akik kénytelenek kivándorolni és külföldön keresni elhelyezkedést. Amerre jár az ember, mindenütt találkozik a magyar zsenivel, aki vezető helyekre küzdötte fel magát. Különösen a film- és színészvilágban vezetnek, de például Németország egyik legelőkelőbb Stúdiójának zenei vezetője is magyar ember: Szendrey Aladár, aki Budapesten végezte a Zeneművészeti Főiskolát. […].“



AZ UJSÁG, 1930.01.05.:



„Rádió-újság




Magyarok a külföldi stúdiókban

Január második hetében Európa-szerte magyar értékek jutnak szóhoz a rádióban. A közép-európai műsorcserében ezúttal Berlin szórakoztatja a műsorcserében résztvevő adóállomásokat, a berlini stúdió Lipcséből közvetíti műsorát. Ennek a közvetítésnek az a különös érdekessége, hogy a magyarországi detektoros hallgatók először hallják majd a lipcsei rádióállomás műsorát, amennyiben Berlin a lipcsei stúdió szimfonikus hangversenyét közvetíti. A szimfonikus zenekart magyar karmester, Szendrey Alfréd fogja vezényelni.“



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8422018-05-24 07:52:49

                                                      Pályakezdés:



PESTI HÍRLAP, 1907.02.03.:



„(Szendrey Aladárt), a tehetséges fiatal magyar dirigenst, aki eddig a kölni színháznál volt alkalmazva, a mülhauseni színház alkalmazta karmesteri minőségben.“



BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.25.:



„(Magyar karmester Amerikában.) Csak a minap jelentettük, hogy Szendrey Aladárt a hamburgi opera igazgatója első karmesternek szerződtette, ma pedig a jeles fiatal művésznek már egy másik sikeréről adhatunk hírt. Whitney impresszárió társulatot szervez Strausz Rikárd vígoperájának, a Rózsalovagnak Londonban és Newyorkban s néhány amerikai városban való bemutatására. A szerződtetett tagok mind a legkiválóbb német művészek közül kerültek ki. A londoni premiert Strausz Rikárd maga vezeti, a többi előadást és az amerikaiakat Szendrey Aladár és Cortolezis Frigyes (Fritz Cortolezis) fogják dirigálni.“



BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.06.27.:



„(Szendrey Aladár.) Ez a név egy idő óta egyre gyakrabban szerepel a külföldi lapokban. A közel múltban mi is egymásután kétszer emlékeztünk meg erről az idegenbe szakadt fiatal magyar karmesterről, kinek a pályafutása igen hamar emelkedik a világhír felé. Megírtuk róla, hogy ősztől fogva a hamburgi operánál főzeneigazgató lesz s hogy Whitney amerikai impresszárió szerződtette egy angol-amerikai körútra, a Rózsalovag előadásainak vezetésére. Most aztán Szendrey Aladár dr.-t olyan díszes kitüntetés érte, mely még a kivételes nagy tehetségeknek is csak ritkán jut osztályrészül. Dippel András (Andreas Dippel), a világszerte ismert operaigazgató szerződtette a csikágói operához első karmesternek. Szendrey Aladár új pozíciója egyike a legelőkelőbbeknek a zenei világban, melynek elnyeréséért számos elsőrangú karmester versengett.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8412018-05-24 07:27:06

Képtalálat a következőre: „Alfred Sendrey”



Szendrey Aladár karmester, zeneszerző, zenetörténész, egyetemi tanár



(Budapest, 1884.02.29. – Los Angeles, 1976.03.03.)



Tegnap, amikor az „Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc.“ topikban megemlékeztem Koessler János halálának 92. évfordulójáról (709.,710. sz. bejegyzés), rátaláltam a mester 1906-ban végzett tanítványaival készült fotóra. A fénykép álló sorában, balról a negyedikként látható Szendrey Aladárról ugyan már írtam a  130. és a 137. sz. bejegyzésben, de úgy vélem, megérdemel még néhány szót.



Koessler tanítványaival



A magyar Wikipédia Szendrey Aladárról nem ad bővebb tájékoztatást, de német és angol nyelven - mint már korábban említettem - elég sok információt találtam róla. Elsőként azonban a korabeli magyar sajtóban megjelent hírekből fogok idézni.



Előrebocsátom, nevére többféle módon kell rákeresnünk: Szendrey, Szendrei, Szendrei-Schatz Aladár v. Alfréd, ill. Aladar v. Alfred Sendrey v. Alfred Szendrei-Schatz.



Az 1916. évi „CZIM- ÉS LAKÁSJEGYZÉK“-ben ez áll:



 „Szendrei, (Szendrey).

— Aladár Alfréd, karmester, I, alma-u. 3.“



TOLNAI ÚJ VILÁGLEXIKONA (1929) az alábbi, szűkszavú tájékoztatást adja:



„Szendrei Aladár, zeneszerző, szül. 1884. Zenei kiképzését a budapesti Zeneakadémián nyerte. Németországi karmesteri munkássága után Amerikába ment. Zenekari és kamarazenei műveket írt.“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7102018-05-23 17:16:45



Hans Koessler 1906-ban végzett tanítványaival

(balról, ülő sor: Jacoby Viktor, Meszlényi Róbert, Kovács Sándor; álló sor: Szirmai Albert, Kodály Zoltán, Lendvai Ervin, Szendrey Aladár, Müller Károly, Weiner Leó)

Forrás: Fejezetek a Zeneakadémia történetéből / szerk. Kárpáti János. - Budapest : Liszt F. Zeneműv. Főisk., 1992. - 343 p.



KOESSLER: Trio-Suite for Violin, Viola and Piano (1922) I. Adagio.Allegro


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7092018-05-23 10:30:44

 



92 évvel ezelőtt hunyt el, ezen a napon Koessler János a neves zenepedagógus, zeneszerző és orgonista.



(1853.I.1. – 1926.V.23.)



 



„Koessler János a pedagógus és zeneszerző.

Írta: Perényi Géza.

 



Röviddel második nyugalomba vonulása után, gyászhír érkezett hozzánk a tavasszal: Koessler János meghalt. Hirtelen roppant össze ez az egészségesnek látszó hatalmas szervezet. Még emlékszem a budai hegyekben tett sétáira (ott érezte magát legjobban); ruganyos léptein nem látszott meg magas kora, hacsak tiszteletet parancsoló érdekes ősz feje nem sejttette volna azt.

 



A Mester élete nem volt mozgalmas. 1853-ban született a bajorországi Waldeckben; középiskoláinak elvégzése után orgonista lett, majd 1874-ben az orgona és zeneszerzési tanszakon a hírneves Rheinberger tanítványa Münchenben.



Pedagógiai tevékenységét 1877-ben a drezdai konzervatóriumban kezdte meg, és mint karmester először a drezdai „Liedertafel” férfikar élén működött. A kórus vezetése terén bevezetett újításaival nagy elismerést vívott ki magának, úgyhogy a vezetése alatt álló férfikar az 1880-iki kölni nemzetközi dalosversenyen első díjat nyert.



1881-ben a kölni városi színház karmesterévé szerződtette. Ebben a minőségben a következő évig maradt, mikor is az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia 1882-ben az újonnan rendszeresített orgona és karének tanszakra hívja meg. Itt Volkmann Róbertnek 1883-ban bekövetkezett halála után a zeneszerzési tanszak tanítását is ő veszi át és néhány évi megszakítással egyfolytában szolgálja az intézetet és a magyar kultúrát.



Bennünk, volt tanítványaiban különösen tanítási módszere hagyott maradandó emléket. Ezt igazán nagy művészettel csinálta. Nemcsak gondolkodásában és zenei meggyőződésében nyilvánult meg az ő magasztos, előkelő felfogása, hanem külsőségekben is. Egész lényében, egész fellépésében ünnepélyesség volt. Mikor órára jött, úgy lépett a terembe, mintha templomba jönne. Nem csekély hatással volt reánk az-az ünnepélyes átszellemült komolyság, mellyel minden előadását bevezette. Nyelvezete, előadási modora közvetlen volt. Nagyon érdekes és változatos részletekkel tartotta ébren a figyelmet. És amikor nagy mesterek műveit taglalta, mikor Bach fugáit vagy pl. Beethoven szimfóniáit boncolgatta, magyarázta, lelkesedése hallgatóit is magával ragadta. Mindenkor emelkedett hangulatban távoztunk órájáról. Az ellenpont tanításánál sohasem volt száraz, sohasem volt unalmas; olyan művészettel tudott tanítani, sokoldalú és évtizedes tapasztalatait oly közvetlenül tudta közölni, hogy a figyelmet önkénytelenül is mindig ébren tartotta. Korán megtanított az önkritikára; sohasem hagyott jóvá egy dolgozatot megokolt kritika nélkül, szigorú kritikájával erőt és akaratot, szívós kitartást, szorgalmat öntött tanítványai lelkébe és tény az, hogy köztudomású lett: aki Koessler iskoláját végezte, annak biztos alapokon nyugszik a zenei képzettsége és dologbeli készsége.



Csak felülről szemlélt mindent, csak a legmagasabb szempont lebegett előtte minden iránt, ami művészet, ami tudás. Volt benne sok abból a Hans Sachs-i lélekből, fölényes felfogásból is, ami Wagner hősében megvan a színpadon. Ez a felfogása természetéből fakadt és oka volt annak, hogy tanítási módjának híre az ország határain is elterjedt. 



Bár tevékenységének súlypontja pedagógiai működésén nyugodott, mindazonáltal alkotóművészi működése is jelentékeny. A szimfonikus zene-irodalmat számos érdekes művel gyarapította. Alkotásai klasszikus érből fakadva Brahms romantikáján szűrődtek át. Művei teljesen objektívek; kiválnak klasszikus formájukkal, a technikai készség művészies tökéletességével. Szenvedélyesség sohasem teszi ezeket a műveket dagályossá, az abszolút zenei szép volt az ideálja. Mindig emelkedett és magasan szárnyaló tematikája taktusról-taktusra bizonyítják nagy tudását.



Különösen a kórusok állottak közel a lelkéhez. Úgy szólamvezetésben, mint hangzás tekintetében teljesen uralja ezt a stílust. A pedantéria, mely kórusainak tanulmányozása közben mindinkább szembetűnik, feltűnően bizonyítja rátermettségét.



Nem tartozott a bőbeszédű, termékeny szerzők közé; aránylag keveset komponált. De ami nyilvánosság elé került, az erős önkritikával a legrészletesebb aprólékosságig kicsiszolódott formában jutott oda.



[A zenei formák majd mindegyikében dolgozott. Bár összes műveiről pontos adataink nincsenek, úgy kiadott, mint kéziratban levő műveinek nagy részéről sikerült a Zeneművészeti Főiskola könyvtárában folytatott kutatásaim alapján bibliografikus összeállítást készítenem.] "



A ZENE, 1926.november 15. (VIII. Évfolyam, 4. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8402018-05-22 11:59:08

További előzmény: 833. sz. bejegyzés



Szomorú utószó:



Végignéztem a Clement Károly halála után megjelent híreket, az emlékére rendezett hangverseny műsorát, az ott fellépett művészek névsorát, de Aquila Adler Adelina  nevével sehol sem találkoztam. Különösnek tartom, hogy Clement Károly egyetlen nagy szerelme egyetlen szóval sem emlékezett meg egykori mesteréről, de Clement Károlyt Takács István sem említi meg az énekesnőről írt összefoglalójában.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8392018-05-22 06:14:22

Képtalálat a következőre: „Adler Adelina + hangfelvétel”



Adler Adelina szoprán énekesnő, zenepedagógus



Budapest, 1892.09.28.-Bécs, 1976.02.29.



Tekintettel arra, hogy Adler Adelináról Clement Károllyal kapcsolatban több ízben esett szó (ld. a 826., 827.,830.,831.,835.,836.,837. sz. bejegyzést), úgy illik, hogy az ő teljes életrajzáról és pályafutásáról is álljon itt egy beszámoló. Takács István összefoglalója – úgy érzem – megfelelő információt nyújt mindenki számára:



Adler Adelina - Életrajz, színházi szerepek, fotó



Hanganyag – sajnálatos módon – nem áll rendelkezésre.



Adler Adelina 1940-ben megjelent regénye:



Amikor a lélek felszabadul...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8382018-05-21 11:12:39

Ha valaki figyelemmel kíséri e topikot, joggal illethet engem azzal a kritikával, hogy némely művészről túl sokat, másokról túl keveset írok, azaz nem „érdemük” szerinti mélységben foglalkozom az egyes témákkal. Ennek oka részben az, hogy az itt szereplő művészek közül többekről - minden különösebb keresgélés nélkül - viszonylag sok információ érhető el a neten. Róluk csupán a figyelemfelhívás megerősítése végett írok. Némelyekről viszont kevés a mindenki számára elérhető írott és hanganyag; ilyen esetekben – ha módomban áll - igyekszem hosszabban foglalkozni a témával.



          A Clement Károlyról szóló „sorozatot” a magam részéről e bejegyzéssel zárom le. Mivel hanganyagot a beillesztett két dalon kívül nem találtam tőle, csak a korabeli kritikákra támaszkodhatom. Míg operáiról a kritikusok egyaránt nyilatkoztak dicsérően és elmarasztalóan, addig egyházi műveiről kivétel nélkül elismeréssel írtak. (Ezt támasztja alá a lentebb idézett kritika is.) Ennek ellenére sem kottát, sem felvételt nem találtam e művekről.



          Nagyszerű lenne, ha a rádióban létesítenének egy külön csatornát „Nemzeti zenearchívum” címmel, ahol a nap 24 órájában csakis olyan magyar szerzők műveit közvetítenék, akiket a nagyközönség – elsősorban a média-managerek szűklátókörűsége és piacorientáltsága miatt – eddig ritkán hallhatott, vagy egyáltalán nem ismerhetett meg. Ez az ország, amely lakóinak számához viszonyítva kimagaslóan sok tehetséget adott a világnak, ezt mindenképpen megérdemelné.  



 „BUDAPESTI HÍRLAP, 1924.11.04.:



          „(Clement Károly nagymíséje.) A Mátyás-templom ének-  és zenekara, Sugár Viktor karnagy vezetésével vasárnap mutatta be Clement Károly zeneszerző nagymiséjét. Clement, a mint azt már a Trilby című operájának bemutatása alkalmával megállapítottuk, kiváló képviselője a modern muzsikának. A költői elgondolás és a gondolásoknak zenei kifejezése éppen olyan megkapóan eredeti nála, mint a virtuóz hangszerelés. Nagymiséjében is megnyilatkoznak talentumának kiválóságai. Tételei mély érzéssel elgondolt és a modern muzsika eszközeivel szép formába öntött zenei költemények. A Kyrie komor altszólama a megfáradt ember lelki súlyát tárja elénk. A Glória hatalmas fokozásával hirdeti az Isten dicsőségét. A Credo erőteljes akcentusai az erős hitet fejezik ki, halk hegedűszólamai pedig Krisztus szenvedéseit és Jeruzsálem leányainak jajszavát éreztetik. Ez a tétel hatalmas erejű korállal fejeződik be. A Sanctus csupa misztikum; a bűnei terhét érző vezeklődések jajszavát halljuk ki az ének-  és zenekar együtteséből. A Benedictus női énekkarának szelíd hangjai a Szentlélek eljöttét hirdetik, majd a négy magánénekes imája következik, a mely zenei szerkezetének újszerűségével hat. Az Agnus a szelíd lelki megenyhülést fejezi ki finoman szolt szólamaival, majd lassan hömpölyögve hatalmas tétellé fejlődik és megkapóan gazdag együttessel ad a kitűnő műnek méltó befejezést.

          A templom ének- és zenekarát, valamint magánénekeseit nagy feladat elé állította Clement Károly kétségkívül nehéz műve. A nehézségeken azonban átsegítette őket kiváló hangjuk, Sugár Viktor, a ki nagy szakértelemmel és lelkes odaadással készítette elő Clement művének előadását, a mely igen mély benyomást tett a templomban jelen volt zeneértő közönségre. Újabb alkotásának szépségei eszünkbe juttatják a két évvel ezelőtt bemutatott Trilby című operáját, amely — annak ellenére, hogy nagy szimpátiával fogadta a kritika és a közönség egyaránt — érthetetlen módon lekerült a Városi Színház repertoárjáról. Az Operaház, amelynek elsősorban a magyar szerzők istápolása a feladata, jól tenné, ha néha-néha belenézne a poros fiókokba, ahol nem egy magyar muzsikus reménységei, ambíciói vannak eltemetve. (k. n.)“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8372018-05-21 10:19:02

A Koréh Endrével készített, "Művészportré" c. hanglemezen találtam még egy dalt, amely szintén Clement Károly szerzeménye. Nem állítható, hogy zeneileg a legkitűnőbb lenne. Elképzelhető, hogy ezt Clement nem is a nyilvánosság számára írta. A szöveg alapján azonban feltételezhető, hogy e dalt az Adler Adelinához fűződő reménytelen szerelem ihlette:



A gond


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8362018-05-20 09:45:37

NÉPSZAVA, 1922.05.20.:



„ — „Trilby." Opera 3 fölvonásban. Szövegét idegen eszme után írta és zenéjét szerzette: Clement Károly.) […] Egy modellt híres énekesnővé formál át […] a másik személyre átvitt akarat, amíg csak össze nem roppan egyaránt a dráma cselekvő és szenvedő hőse. „Trilby" […] Opernszövegnek határozottan alkalmas. Clement Károly sajnos, többet rontott, mint javított a szövegen. Az operából nem érzik ki Trilby átalakulásának okszerűsége, hogy Svengali akaratátvitele folytán vált belőle énekesnő. Már az első fölvonásban is áriákat, duetteket énekel, a második fölvonásban is ugyanazt csinálja. (???) […] A zenében sok erő és tartalom van, bár a formanyelv ma már a múlté. Nagy kár, hogy gondolatait a szerző nem tudja kiszélesíteni, nyilván maga sincs teljes tisztában a földolgozott témák értékével. […] zenéje sok helyütt zavarosnak, zsúfoltnak érzik, holott egyszerűen a bátortalanság, a kellően ki nem csiszolt tehetség jeleivel állunk szemben. […] Trilby szerepét Adler Adelina énekelte. Mint mindig, most is nagy sikere volt. Hangja teljes fényben ragyogott. Kálmán Oszkár félelmetes Svengalija mellett Somló, Bálint, Palotai derekasan megálltak helyüket. A közönség, különösen a második fölvonás végén, lelkesen ünnepelte a szereplőket. (???) (B.-t.)“



PESTI HÍRLAP, 1922.05.20.:



Trilby



„[…] Kár, hogy a dalmű szövege az untig ismert angol szenzációs drámából készült, tehát cselekményével már nem lepi meg a nézőt. Az is baj, hogy utcai ruhában és frakkban, vagyis „hétköznapi" miliőben játszák; hiába! — az opera megkívántja a jelmezt, az idő és térbeni perspektívát.



[…]



A zenei részről pedig csak dicsérettel szólhatunk. Clement jól találja el a drámai akcentusokat; viszont a lírai részletekben jóleső, őszinte érzelmességet is mutat. Egyes zárt számai közt tetszetősebbek: az első felvonásban a puncs-keringő, Trilby belépője és kettőse Billyvel, Svengali gúnyos dikciója és érdekesen fokozott (hegedűszóló, kürt és hárfa aláfestésével kísért) nagy hipnotizáló jelenése; a másodikban Sandy keringője, Trilby nagy koloratúrás áriája a két kis madárról — ez a szélesen ívelit legátókkal kezdődő, finom piánokkal, kemény staccatokkal és gyöngyöző futamokkal (nagyobbára Adler Adelina invenciójából) felcicomázott parádés szám önálló hangverseny-karrierre is juthat! — hatásos ellentéte Svengali komor dala és halálának megrázó zeneképe; végül a harmadikban egy hatásos quintett, Vinardné altató dala. Trilby érdekes reminiszcenciája a Svengali-motívumokkal és végül az első szerelmi kettőst visszaidéző befejezés. A hangszerelés nem felel meg mindég a legmodernebb ízlésnek […] — néha üres és nem elég hatásos — de mindég hozzáértő, jóízlésű zenészre vall.



No, és két évvel később – ez az alapvetően nem sokra tartott mű – külföldi karrier elé néz:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1922.07.16.:



„(A Trilby-opera külföldön.) Clement Károly Trilby című operájának bemutatója kapcsán hírt adtunk arról, hogy az új magyar opera szerzőjének szerzői jogát Magyarországon teljes mértékben védik a szerzői jogról szóló új törvény átmeneti intézkedései. Most arról értesülünk, hogy a Trilby-regény írójának, Georg du Maurier-nek jogutódai az egész világra szólóan megadták Clement Károlynak a jogot a regény fölhasználására. A kitűnő magyar dalmű szövegkönyvét most fordítják le idegen nyelvekre, hogy ősszel már elhelyezhessék a külföldön.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8352018-05-20 09:39:45

Hogy mennyire lehet hitelt adni a kritikáknak? Érdemes elolvasni következő, egyazon témáról írt véleményeket:



SZÍNHÁZI ÉLET - 1922/21. SZÁM:



        „Trilby

          Magyar operapremier a Városi Színházban.



          […]



          Ferenczi Frigyes főrendező.

A Trilbynek nagy sikert jósolok. Kitűnően fölépített darab, amelynek pompásan sikerült szövegét mindenült követi és erőteljesen aláfesti a színekben gazdag zene. Adler Adelinának még nem volt ennyire művészi egyéniségéhez szabott és ennyire hatásos szerepe. Meglátszik, hogy a szerző egyenesen az ő számára komponálta. Kálmán Oszkárról is nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ilyen nagy művészi feladat megoldására alkalmas szerepet még nem játszott. […]



          Aquila-Adler Adelina (Trilby).

Soha szerepet ennyi szeretettel, ennyi ambícióval nem tanultam, mint a Trilbyt. Hiszen a mesterem munkája, — a mesteremé, aki a hangomat felfedezte. S azután a gondolat is — a Trilby, mint opera — tőlem származik. […]  A darab elkészült és túlnőtt az én fantáziámon is. Milyen nehéz feladat most utolérni ezt a szárnyaló zenét, amelyhez én magam követeltem mindig újabb és újabb ötleteket és mind több és nehezebb fordulatot. […].”



SZÓZAT, 1922.05.20.:



          „Trilby (Clement Károly operája. Bemutatta a Városi Színház 1922. május 19-én.)

          „[…] tegnap […] a Városi Színház mutatta be Clement Károly Trilby című dalművét. […] az ilyen korunkbéli, frakkban, zakkóban, mai divat szerinti ruhákban játszott cselekmények nem hatnak operaszínpadon. Az opera maga, mint műfaj, annyira magasan áll a hétköznapi fölött, olyan minden ízében, minden vonatkozásában eszményi, hogy nem tűri az élet rendes és mindennapi formáját. […] Ennyiből tehát a Trilby-történet sem való operaszövegnek. Az viszont már Clement hibája, hogy a feldolgozott szöveg lassú gördülése meggátolja a dráma folyamatos menetét. […]



          Zeneileg a második fölvonásban elhelyezett koloratúrária, Trilby nagy áriája volna a mű tetőpontja. Szinte érthetetlen, hogy ezt a kínálkozó alkalmat milyen kevéssé használja ki Clement, a zeneszerző. […] Clement zenéjét szándékoltnak és mesterkéltnek érezzük mindvégig. Többnyire közhelyek, ügyesen alkalmazott hatáskeltés, itt-ott tetszetős, de sehol sem eredeti zenei ötletek festik alá a történetet. Valahogy csinált itt minden: a témától a fölépítésig, az énekszólamtól a hangszerelésig minden mesteremberre vall teremtő művész helyett. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy lélegzetvételre mégis olyan ütemek merülnek föl az általános egyszínűségből, melyek Clement Károly rátermettsége mellett tanúskodnak. Csak a föladat túl nagy, a keretek túl szélesek, a megmarkolni való túl súlyos ahhoz, hogy Clement tehetsége erővel, színnel, bőséggel és eredetiséggel győzné. […]



R. M.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8342018-05-19 08:59:16

AZ ERDÉSZETI LAPOK 1935. ÉVI 74. ÉVFOLYAMÁNAK 3. FÜZETE:



„[…] Istentől nyert nagy zenei képességeit vasszorgalommal szerzett tudással tökéletesítette s 1907-ben egyik pályanyertes művével lépett a nyilvánosság elé. Gyönyörű dalai és zenekari művei mellett 1914-ben a „Radda", 1922-ben a „Trilby" című operája aratott hatalmas sikert. Zenekari miséi, amelyeket a Mátyástemplom ének- és zenekara szokott előadni, az egyházi zenekölté­szet remekművei. A „Fortuna" című táncjátéka, az Arany János: „Bajusz" című költeménye alapján írt vígoperája mellett a „Lavinia" című operája lett volna egyik legkiválóbb alkotása, de ezt már nem tudta befejezni. […]”



Megj.: Annak ellenére, hogy Clement Károly a „Lavinia” c. operáját nem tudta befejezni, abból a rádió Santerra bíboros áriáját pl. többször közvetítette.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8332018-05-19 08:45:42

Clement Károly öngyilkosságának hírével tele voltak a korabeli lapok. Mi vezette ezt a minden testi, lelki és szellemi jótulajdonsággal megáldott embert ilyen végzetes tett elkövetéséhez? Hiszen oly sok ember érzi magát boldognak vagy legalább is elégedettnek messze szerényebb adottságok mellett! A magyar és az olasz vér keveredése? A szenvedély és a végletesség hatványozott megnyilatkozása? Ki tudja? Tény, hogy éppen azon a területen érezte gátoltnak, sőt, megsemmisítettnek magát, amely a legfontosabb volt számára. A zene terén. És e fájdalmának az elviselését az sem könnyítette meg, akihez őszinte, mély szerelem fűzte. Hiszen e szerelem is reménytelen volt.



Talán ha a korabeli kritikusoktól nem kap annyi – és feltehetően meg nem érdemelt mértékű - bántást, ha azok másképp fogalmazzák meg mondandójukat, a magában elhivatottságot érző művész lelkét nem törik össze. De hát a kritikusokat nem kritizálja senki. És különben is, hányan képesek mérlegelni azt, hogy egy-egy szavuk milyen sebet üthet mások lelkén? Erre csak az igazán magas intellektussal rendelkezők képesek. Annál, aki hivatásszerűen a kritikusi pályát választja, már eleve feltételezhető egy jó adag rejtett vagy nyilvánvaló agresszió. És állni a sarat az agresszióval szemben csak az képes, akiben ugyancsak megvan ez a tulajdonság. Clement Károlyból hiányzott az önvédelem ösztöne, jobban mondva, a túlélést biztosító, mindenkiben meglévő, alapvető agressziót önmaga ellen fordította.



A következő néhány bejegyzésben idézek pár kritikát, amelyek alapján el lehet gondolkodni azon, vajon mely „szakértőnek” volt igaza. Bárcsak meghallgathatnánk Clement néhány művét, hogy azok alapján magunk foglalhassunk állást!



 MAGYARORSZÁG, 1904.11.17.:



„— ( Zenés mise ) A Mátyás-templomban új misét mutattak be vasárnap délelőtt. Szerzője Clement Károly, egy fiatal magyar zeneszerző, akiről halljuk, hogy egy kész nagy balletje már két év óta várja előadását Operánkban. A mise énekre és zenekarra írt nagyobbszabású kompozíczió, amely az effektusok biztos ismeretével van felépítve és alapos zenei tudásról tanúskodik. Clement zenei tehetségéről ékesszólóan tanúskodik továbbá a mű hatásos instrumentácziója. Az orkesztere pompásan hangzik, nemkülönben a kórusa is. Elismerés illeti Vavrinecz Mór egyházi karnagyot azért, hogy Clement érdekes munkáját bemutatta és dicsérettel emlékezünk meg Vavrinecz Mórnéról, K. Durigó Ilonáról, Juhász Ferenczről és Hoppe Rezsőről, amiért derék közreműködésükkel a művet sikerre segítették. A közönség áhítattal hallgatta a szép misét, amely igazán invencziózus és finom zenei ízlésre valló zenésznek a munkája.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8322018-05-18 11:20:21

Sokáig kerestem Kisfaludi Strobl Zsigmond Clement Károlyról mintázott, „Délceg vitéz” c. alkotását, de ilyen elnevezéssel nem találtam tőle szobrot. Ellenben „Öreg huszár“, „Huszár karddal”, „Hadik huszár”, „Kardja élét vizsgáló huszár” címmel – minimális változtatással - léteznek szobrai és kisplasztikái, amelyek Clement Károlynak a Szitnyai Zoltán által leírt alkatát látszanak tükrözni:



Budapesten, az I. ker. Szent György utca - Palota út sarkán, a Dísz tér mellett áll az „Öreg huszár“ című szobor:



Képtalálat a következőre: „öreg huszár szobor”



Gyöngyösön, a Fő téren található „A(z I.) VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT CS. ÉS KIR. 6-OS WÜRTTEMBERGI HUSZÁROK HŐSI EMLÉKÉRE” felállított szobor:



Képtalálat a következőre: „huszár szobor gyöngyös”



Clement Károly vonásait talán ez a porcelán szobrocska tükrözi a leghűebben, amely Kisfaludi Strobl Zsigmond "Kardját néző huszár" c. bronz kisplasztikája nyomán készült: 



„Hadik huszár”



Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár” Képtalálat a következőre: „kisfaludi stróbl Zsigmond + huszár”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8312018-05-18 09:44:23

Papp Viktor: Clement Károly



(4. rész)



          „A következő évben a főerdőtanácsos nyugalomba ment, hogy egészen a zenének élhessen. Arany János «Bajusz»-ából ír operát, […] A vígopera előjátékból és egy felvonásból áll. Verseinek nagy részét a korán elhunyt költő, Erdélyi Zoltán írta.



          Ezekben az években írja dalainak legnagyobb részét. Ady, Gyóni, Rolla Margit, Vithnyédi verseit zenésíti meg. […] ahogy ő mondta: «Olyan nekem egy-egy dal megírása, mint zenében kifejezett sóhajtás.» Egy-egy új dallal […] elment Adler Adelinához. A művésznő ekkor már, 1928-tól, ne énekelt nyilvánosan. Együtt nézik át, Adelina elénekli […]. Időnként megpróbálkozik, hogy az Operaháznál szóhoz jusson. Nem fogadják szívesen, ő meg nem küzd, halkan elvonul. A rádió éveken át előadja műveit, ez még, ami örömet okoz neki, majd énekkari miséjét mutatják be a Mátyás-templomban.



          Két évvel halála előtt baleset érte, eltörte jobb karját. A törés olyan rosszul forrt össze, hogy nehezen tudta használni. De betegen is rója a kótát. Ekkoriban írt két «Kismisét» s befejezte […] «III. Nagymiséjét». De mindjobban elvesztette életkedvét. 1935. január 7-én kénytelen volt otthon maradni. […] meghűlt […]. Délelőtt a «Bajusz»-t hangszerelte, ott volt íróasztalán a toll, a kóta. Délután négy órára, mire nővére érte ment, hogy sétáljanak, halott volt.



          Huszonhét éves korában írt jegyzeteiben találtuk ezt a sírkövére szánt pár sort:



          «Szelleme ködbe veszett, fényére közöny vete árnyat, szárnyaszegett az, kit Fortuna soha, csak a Múzsa kegyelt».



[…]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8302018-05-18 08:31:50

Papp Viktor: Clement Károly



(3. rész)



          „Clement Károly mindig nagyon jól érezte magát a Mátyás-templom zeneművészeti légkörében […], ahol feltűnt neki egy fiatal leány, ki könnyen énekelte miséiben a magas «C»-t. Ki ez a leányka? Aquila-Adler Adelina, a magyar operaszínpad későbbi büszkesége. Megismerkedik vele, gyönyörködik szép hangjában, tanítja, korrepetál vele és közben beleszeret mély, igaz, életre szóló szerelemmel. Ettől fogva más nő komolyan sohasem érdekli. Feleségül akarta venni, de a művésznő családja egybekelésüket meghiúsította. Ez a csapás a rajongó szerelmest nagyon megrázta. Fájdalmasan szép dalok születtek a csalódásból. Adler Adél tudásának tökéletesítése végett Bianchi Biancához ment Münchenbe. Clement addig mesterkedett, míg az állam ki nem küldte őt a müncheni technikus főiskolára elektrotechnikai tanulmányok végett. De a müncheni tartózkodás igazi oka: Adler Adél. Mindamellett Clement kitűnően tette le technikai vizsgáit.



          Az erdőmérnöknek minden szabadidejét elrabolta a zeneművészet. Dolgozik «Fortuna» című balettjén. Egyfelvonásos operát ír Gorkij Maxim «Csudra Makar» című elbeszéléséből «Radda» címen. 1914. március 20-án mutatták be a Népoperában Adler Adelinával a főszerepben. Jelentős sikert aratott. Kern Aurél kritikájából […]: «Clement Károly zenéje meglepett engem drámai erejével, folyamatosságával, formai ügyességével, énekelhetőségével és pompás hangszerelésével; Clement Károlynak erős, patetikus, kifejező drámai dikciója van. Azonkívül van lírai lendülete, nem egészen eredeti, de nobilis dallambeli invenciója, jól és hatásosan énekelteti a szereplőit, kantilénás helyeken a zenekart is: aminek bizonysága, hogy meg tudta ragadni a közönség figyelmét és muzsikája határozottan tetszet. Egyórás darab során, három jelenés után zajos nyíltszíni taps hangzott fel. Aligha téved a mai bemutató publikumának objektív része, mely Clement Károlyt olyan operaírói tehetségnek tartja, akitől még igen figyelemreméltó műveket várhatunk



          A Népopera hamarosan megbukott, a háború kitört, minden művészi tevékenység megbénult, s így feledésbe merült a «Radda» is.



          De Clement tovább dolgozott. Dal dal után készül, s írja legismertebbé vált művét, a «Trilby» operát. Létrejöttében nagy része volt múzsájának, Adler Adelinának, aki megtanulja a címszerepet s bíztatja a szerzőt, mutassa meg művét az Operaház igazgatójának. Végre 1922 őszén eljátssza az operát Máder Rezsőnek. Az igazgató elfogadta előadásra. De jöttek az akadályok. […] a szerző ragaszkodott a címszerepben Adler Adelina felléptetéséhez, aki akkor már nem volt tagja az Operaháznak. […] A «Trilby» színdarab szerzőjének angliai családjától kellett megszerezni az engedélyt. A premier kitűzése húzódik. Clement […] fél, hogy a bemutató elmarad. […] Ajánlják neki, hogy adassa elő operáját a Városi Színházban. Beleegyezett, s ezzel művét el is temette. Mert a bemutatót 1922. május 19-én olyan hanyag rendezésben , olyan kopott kiállításban tartották meg, melynél silányabbat alig láttunk. […] A muzsika érdekessége és Adler Adelina művészete némileg kárpótolta a közönséget […], de összhatásában ennél hanyagabb bemutató nem volt az országban. Mit érezhetett a finom lelkű Clement! …



         Belül csupa seb a fiatal zeneszerző. […] Sugár Viktor, a Mátyás templom karnagya, 1924. októberében Clement II. «Nagymisé»-jét. Mottója: «Jertek hozzám, kik megfáradtatok». Lelki hangulatát ez a jelmondat jól érzékelteti. A mise nagyszabású, értékes munka.   […] A Mátyás-templom az egyetlen hely, hol Clement művészete mindig megértésre talált.



          (Folyt. köv.)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7072018-05-18 00:30:31

 



188 éve született GOLDMARK Károly magyar zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus. (1830. május 18. – 1915. január 2.)

 



"Ferenczi Frigyes érdekes visszaemlékezései nagybátyjáról: Goldmark Károlyról

 



A Goldmark centenárium alkalmával igen érdekes dolog került nyilvánosságra (A cikket 1930-ban írták, megj., A.).



Kitudódott, hogy Ferenczi Frigyes, az Opera főrendezője, a nagy zeneszerző közeli rokona. Édesanyja ugyanis Goldmark Károly húga volt.

Ferenczi íróasztala tele van Goldmark-relikviák-kal, amelyeket a jubileum vetett felszínre. Ott sorakozik hosszú sorban egy bronz Goldmark-plakett, a nagy komponista szüleinek az arcképe, meg a „Házitücsök” zongorakivonata, amelyben a bejegyzéseket még Goldmark Károly csinálta.

 



Ferenczi Frigyes kezébe veszi a kottát és beszélni kezd:

— Akkor csinálta a nagybátyám ezeket a bejegyzéseket, amikor én a szegedi színház főrendezője voltam és a „Házitücsök“ előadására készültünk, ő akkor már világhírű volt, Európa minden operaháza játszotta a Sába királynőjét. Én Bécsben kerestem őt fel, hogy utasításokat kérjek tőle. Adott is, nagyon részletesen és szívesen, de — gondolom — csak a rokonság révén, mert egyébként gyűlölte a rendezőket. Azt mondta, hogy a Sába királynőjét minden városban, minden rendező más módon tette tönkre. — „A rendező arra kell, fiam, — mondta, — hogy a szerző intenciói szerint kerüljön a darab a közönség elé és nem azért van, hogy a saját ötleteit ugrassza a nyilvánosságra az ugródeszkává degradált színpadról. Soha ne feledkezz meg erről. ...“

 

— Nézze meg ezt a képet,mondja Ferenczi Frigyes, ahogy a boltozatos homlokú, mély tekintetű Goldmark Rubinnak, a komponista apjának arcképét mutatja — ez az-az ember, akit a zene történelem, mint „egyszerű zsidó kántort“ könyvelt el. És alig néhányan tudják, hogy ez a kántor, akinek apja Lublinban előkelő és gazdag selyem-nagykereskedő volt, egyetemre járt és ügyvédnek készült. Így került az egyetemi ifjúság nihilista csoportjának élére, amely miatt végül is menekülnie kellett Oroszországból. Kántor lett belőle Magyarországon.



— Húsz esztendő múlva kapott csak amnesztiát. Akkor visszament Lublinba, hogy a család hatalmas vagyonából megmentsen valamit gyermekeinek. De már akkorra a rokonok mindent széthurcoltak, csak az egyik öreg nénike őrzött meg a számára egy remekmívű arany sakkot, amelyet még az apja kapott egy orosz nagyhercegtől. Ezt az arany sakkot aztán egyik fiának Józsefnek adta, aki Amerikába menekült, amikor a 48-as forradalom után, amelyben a bécsi diákság vezére volt, kimondták rá az ítéletet, bárhol érik, akasszák fel. Amerikába magával vitte ezt az arany sakkot is és az még ma is családja birtokában van, mint az egyetlen érték, ami a Goldmark-család hatalmas vagyonából megmaradt.

 

— Jó ember volt Goldmark Károly — folytatja visszaemlékezéseit Ferenczi Frigyes. — Még bécsi színi akadémista koromban történt, hogy vizsga előtt álltam és nem volt ruhám, amiben fellépjek. Végső elkeseredésemben elmentem a nagybácsihoz és a segítségét kértem. Azonnal összeszedett egy csomó ruhát, összepakolta és ideadta: használd, ahogy tudod. Csupa szalonkabát volt, mert mindig abban járt az öreg.



Mellesleg megjegyezve: én akkoriban olyan sovány voltam, hogy a szél is átfújt rajtam, ő meg erősen köpcös volt. Így hát aztán a szabó egyet talált csak, amelyet úgy, ahogy lecsökkentek az én alakomra. A többit azonmód eladtam egy ócskásnak. Adott még a nagybátyám tizenhat fehér nyakkendőt is, ezzel aztán fehér nyakkendő-szükségletem egész életemre fedezve is volt. Így történt, hogy valamennyi színiakadémiai vizsgámon Goldmark Károly fekete szalon-frakkjában és fehér nyakkendőjében álltam színpadra.

 



Ferenczi Frigyes elhallgat. A boldog időre gondol, mikor még a nagybácsi bő ferecjózsef kabátjába takaródzott fiatal és tarka álmaival."



U. M.



ESTI KURIR, 1930. május 22.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7062018-05-17 18:39:29

Képtalálat a következőre: „Végh Sándor hegedűművész”



A 106 évvel ezelőtt született VÉGH SÁNDOR hegedűművész és karmester emlékére:



(1912.V.17. – 1997.I.7.)



«Rendkívüli művészi élmény volt a Károlyi-Végh hangverseny



Nagy zenei élményben részesült Pécs város zeneértő közönsége a Pécsi Művészi hetek keretében rendezett hétfő esti hangversenyen. A Pécsi Nemzeti Kaszinó díszes terme előkelő közönséget fogadott oszlopos falai közé, amely szinte önfeledten hallgatta a két művész, Károlyi Gyula zongora és Végh Sándor hegedűszámait.



Pécs még néhány év előtt is kedvenc hangversenyező helye volt a világot járó külföldi és nagy magyar művészeknek, akik igen sokra értékelték a pécsi közönséget. Pár éve azonban sajnálattal nélkülözzük ezeket a hangversenyeket. Éppen ezért csemegeként hatott Károlyi Gyula és Végh Sándor együttes hangversenye. Mindkét művész az élen levő magyar muzsikusok legkiválóbbika.



Bemutatkozásuk Brahms d-moll szonátájának együttes előadása volt. A gyönyörű szonáta minden szépsége a közönség elé vetítődött. Együttes muzsikálásuk páratlan tökéletességű. Nem volt olyan ritmikai mozzanat, amit ne a legprecízebben hoztak volna. Végh Sándor hegedűje és Károlyi Gyula* billentése a zongorán teljesen a mű szellemében muzsikált.

Károlyi nagy művésze a zongorának.
 Nem csak mi pécsiek állapítottuk ezt meg róla, hanem az európai zenevárosok hívatott muzsikusai.



Billentése valóban széles skálájú. Benne van a dinamikai legfinomabb árnyalatától a „velőket rázó húrok” fenséges fortissimójáig minden. A lágy finomság éppen olyan szép volt a Brahms szonáta második tételében és különösen Chopin: e-moll Nocturne-jében, mint amilyen gyöngyözően hibátlan az oktávfutamok száguldása. Technikája olyan tökéletes, amilyent csak ideálisan képzelhetünk el.



Hiszen a Dohnányi: f-moll Capricciot, vagy pl. a Chopin Fantasie impromptu-t olyan tempóban játszotta, aminél gyorsabbra még gép sem képes. És ezek mellett az ideális adottságok mellett nem maradt adós a tartalommal sem. A Chopin: g-moll Ballada és az érdekes Liszt: Spanyol rapszódia a tanulság erre. Színesen, szinte zenekarszerűen szólt a zongora ihletett ujjai alatt.



Temperamentumos hegedűs Végh Sándor. Neve és művészete rokonszenves a rádió-hallgatók előtt. Külön öröm volt nekünk pécsieknek hallgatni mesterien előadott számait. Méltó társa Károlyinak, ami a Brahms szonátában tűnt ki. Kitűnő hegedűje nagyszerűen visszaadta Végh Sándor érzelmeit. Meleg tónusa különösen a lassú tételeknél — szinte énekel. Kodály: Adagiója, vagy a Brahms szonáta második tétele és a ráadásként játszott szám valósággal elbűvölte a hallgatóságot. Az a technikai rendkívüliség azonban, amivel Paganini: La Campanelláját és a Sarasate darabot játszotta, szinte bámulatra méltó. Veress: Nógrádi verbunkosának kadenciája egyike volt az est legszebb számainak. Vonókezelése rugalmas, kettős hangjai ideálisan tiszták. Elhivatott művésze a hegedűnek, aki még nagyon sokat ígér a magyar muzsikának.



Méltó kísérője, aki szintén nagy művész, Wehner Tibor,* együtt muzsikált lélekben is Végh Sándorral. Látszik, hogy nemcsak a technikában, de a valódi muzsikában is összeforrtak.



A Pécsi Nemzeti Kaszinó kitűnő akusztikájú termét megtöltő szépszámú közönség lelkes tapssal honorálta a kitűnő művészek rendkívüli sikerű számait, akik néhány számot műsoron kívül is játszottak.»



(A.L.)



DUNÁNTÚL, 1941. január 8. (31. Évfolyam, 5. szám)



 



*Károlyi Gyula (1914-1993), magyar zongoraművész



*Wehner Tibor (1918-1977), Liszt Ferenc díjas magyar zongoraművész



Végh Sándor portré


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8292018-05-17 08:02:35

Eredetileg nem kívántam teljes egészében idézni Papp Viktor írását Clement Károlyról. Amikor azonban elolvastam a neten elérhető információkat, megállapítottam, hogy Papp Viktor írása mindhez képest a legtartalmasabb. Természetesen ide csak azokat a részeket gépelem be, amelyek a többi ismertetőben nem vagy nem elég pontosan szerepelnek. Így, az e témakörben közzétett részekből csaknem maradéktalanul megismerhetők Clement Károly életútjának és zenei karrierje alakulásának főbb állomásai. Kiderül, hogy ez az elfeledett, elhallgatott zeneszerző nem mindennapi személyiség és tehetség volt, akivel érdemes komolyabban foglalkozni.



Papp Viktor: Clement Károly



(2. rész)



          „Ha […] életét magunk elé idézzük, annak fonalán megtaláljuk idő előtti halálának okait.



          […] Atyja, Clement Gyula kohómérnök, felvidéki, régi nemesi család sarja. Anyja, Zuan Ernesztin, a svájci Graubundenből Magyarországra telepedett család gazdag, művelt leánya. Tizenkét gyermekük volt. Gyermeksége boldog, gondtalan. Az élénk hangos otthonban Károly testi és szellemi kiválóságánál fogva kiváltságos helyet foglalt el. Könnyen tanult, nem került fáradságába jelesnek lennie. Nyolc éves korában ült először zongora mellé. Egy év múlva a családnak egyik ismerőse véletlenül meghallja a fiúcska játékát. Felajánlja, hogy naponta foglalkozni fog vele. Egyik órán eljátszotta tanítványának Chopin valamelyik Nocturne-jét. Másnap a gyerek emlékezetből hiba nélkül elzongorázta a művet tanárjának.



          Gimnáziumi éveiben is legfontosabb volt számára a muzsika. Otthon esténként koncerteket rendez édesapjának és a családnak. A líceum zenekarát vezeti, orgonán játszik a templomban, fuvolázik a kórus zenekarában. […] Érettségi után Pestre készül zenei pályára, de atyja, - aki nem szerette a nagykalapos, művésznyakkendős, óraadásból tengődő félművészeket – nem engedte. […] Ott a selmecbányai főiskola. Nagyatyja erdőmérnök volt, atyja és idősebbik bátyja kohómérnök, legyen a fiúból erődmérnök. Így is lett. […] 1898-ban bejutott a földmívelésügyi minisztériumba, ahol […] csaknem három évtizeden át szolgált.



          […] végzetes zenei hajlamát és muzsikus törekvéseit inkább titkolta. A minisztériumban boldogult Bakonyi Károly, a hírneves színpadi író, Tóth Elemér, nyugalmazott államtitkár, a kiváló hegedűs, sejtette, és én tudtam, hogy mennyire nem jelentéktelen zenei tehetség Clement Károly kollégánk. […] Pihenési időnk félóráit egyikünk vagy másikunk hivatali szobájában szívesen töltötte el a zene körüli beszélgetésekkel. […]



          Amint fővárosi lakos lett, be akart iratkozni a Zeneakadémiára, miről Szabó Xavér Ferenc, a Zeneakadémián a hangszerelés, partitúraolvasás kiváló tanára, lebeszélte. Részben azért, mert készsége már jelentősebb volt, semhogy tanítvány lehetett volna, részben azért, hogy a huszonkét éves fiatalember ne üljön gyermekekkel egyazon padban. (A Zeneakadémia akkor még nem volt főiskola.) Clement  […] a professzorral […] összebarátkozott. Beszédtárgyuk rendszerint a zene volt. A tanár így adta át tudását barátjának és tanítványának. […] Ugyanekkor zongorázni tanult Benkő Henriktől, az Operaház karmesterétől. Clement olyan tehetséges zongorista volt, hogy Benkő a zongoraművészi pályára szerette volna őt rábírni. De a fiatal tetterő csak alkotni, alkotni vágyott. Megismerkedve Vavrinecz Mór karnaggyal, sűrűn feljár a Mátyás-templom kórusára. Mindig  vonzotta a vallásos zeneművészet. Első nagyobb szabású műve: Mise (h-mollban). Vavrinecz karnagy először 1904. november 4-én adta elő a Mátyás templomban. Közben «Szerencse fel» címmel balettet írt. Kern Aurélt, az akkori zenekritikusok legkiválóbbját, az ismeretlen fiatalember munkája annyira meglepte, hogy a zeneszerzőt így ajánlotta be az egyik rendezőnek:



          - Bemutatom neked Clement urat, kit egy órával ezelőtt senki sem ismert, s most egyike a legjobbaknak a magyar zeneszerzők között.



          […] Teltek a hónapok, de […] a balett nem került színre.



          1906-ban előadták második miséjét (C-dúr) a Mátyás templomban, s 1907. március 14-én a Nemzeti Zenede hangversenyén Volkmann Róbert «Széchenyi sírjánál» című zongoradarabjának zenekari átírását és átdolgozását.”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8282018-05-17 07:52:57

Az Erdészeti Lapok 1935. évi 74. évfolyama 3. füzetének a 298.-299. oldalán (itt) ugyancsak méltó megemlékezés olvasható Clement Károlyról.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8272018-05-16 09:35:26

Szitnyai Zoltán, Clement Károly barátja:





Adler Adelina , Clement Károly felfedezettje, és az egyetlen nő, akit „életre szóló szerelemmel” szeretett, de akit sohasem vehetett nőül:



Képtalálat a következőre: „Adler Adelina”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8262018-05-16 09:16:46

Clement Károlyról „földije”, Szitnyai Zoltán az alábbi sorokkal emlékezett meg a zeneszerző születésének 100. évfordulója előtt:



MAGYARSÁG, 1975.10.03.:



K I K Ó

Írta: Szitnyai Zoltán



          Ki emlékszik még rá? Ki tud arról, kogy egykor Radda című operáját a Népopera, Trilbyjét pedig a Városi Színház mutatta be? Mátyás templomi nagymiséivel, zenekari szvitjeivel, kvartettel, kvintettel, zongoradarabokkal, műdalokkal gazdagította a magyar zenei életet, és szerzője volt a szívbe markolóan mély hangon búsongó Gond című dalnak.



          Csak az öreg selmeciek Emlékkönyve jegyezte fel, hogy bemutatásra várt (és mindmáig vár) Arany vígéposzát megzenésítő A bajusz c. operája és Fortuna című balettje. Azt pedig rajtam kívül aligha tudja már más, hogy Kikónak szólították, akik szerették, tehát mindazok, akik közelről ismerték.

          Magányba húzódó remete volt. Nem értett ahhoz, nem is törekedett arra, hogy beálljon a pénzzé váltható, könnyű sikerért törtetők menetébe. Derűt, lelki harmóniáit sugárzó, bölcs igénytelenséggel szemlélte az életet. A legszelídebb ember volt, akivel valaha is találkoztam. Egy ízben megkérdeztem tőle:

          — Mit tennél, ha megütne valaki?

          — Ilyesmi nem történhet velem — mosolygott. — Arra senkinek sem adok okot.

          — De ha mégis? Valamely elvetemült alak aljasságból ?

          — Ha mindenáron ragaszkodsz a képzeleteddel fölidézett és el képzehetetlen lehetőséghez, úgy Dosztojevszki Miskin hercegét kell idéznem, aki a testi sértést e szavakkal viszonozta: “Ezért szégyelni fogja magát.”

          Sem ütni, sem visszaütni nem tudott volna senkit, pedig acél izmok feszültek nyúlánk testén. Szép fejéről, széles vállú, karcsú alkatáról mintázta Stróbl Zsigmond egy délceg vitéz szobrát. Amíg élnie adatott, csodálta és művészetével viszonozta az élet szépségével kapott örömöt.

          — Nem tudom megérteni — mondta egy másik alkalommal — , hogy az emberek a templom előtt kalapot emelve, keresztet vetve, miért szegik le komoran a fejüket, sütik le a szemüket, ahelyett, hogy vidáman mondanák: köszöntelek Istenem!           — Kezét ég felé emelte, és lelkesültsége bizarr túlzásával folytatta, ahogyan a gyermek köszönti atyját: — Szervusz, szervusz imádott Mindenhatóm! Köszönöm, hogy láthatom azt, amit teremtettél.

          Száz esztendeje annak, hogy Clement Károly, a magyar zene korán feledett kiválósága, a tavaszi virágzás gyönyörű hónapjában látta meg a napvilágot Selmecbányán. Tavasz volt akkor is, amikor ötvenkilencedik esztendejében holtan találták fürdőszobája kilincsén.

          Szülővárosa kis világából kiröppenve, az evangélikus líceumban, majd a bányászati és erdészeti főiskolában létesített orkesztert hagyott örökül a diákutódokra. Mire személyesen is megismertem, már mögötte voltak operáival elért sikerei és magas rangot töltött be a földmívélésügyi minisztérium erdészeti osztályán. Nem véletlen, hogy a mindenben választékos ízlésű művészre bízták a bécsi nemzetközi vadászkiállítás magyar anyagának összeállítását és rendezését, ugyancsak az ő ízlése irányította a lillafüredi Palota Szálló berendezését is.

          Jogászkodásom éveiben sokat hallottam róla a székesfőváros tanügyi személyzetébe tartozó két húgától, Ottától és Elzától, akikkel gyakran találkoztam. Jólesően hallottam tőlük, hogy szeretettel figyelt fel Prohászka püspök Élet című lapjában közölt ifjonti verseimre.

          Gyakori látogatója volt, egy korsó sört fogyasztva el, a Lágymányoson lévő lakásához közeli Ketter étteremnek, ahová betértem én is azzal a reménnyel, hogy vele találom húgait, s révükön személyesen is megismerhetem kiváló földimet. Hosszú évek elteltével, életpályám győri kitérője után, üzenete kaptam, hogy örülne, ha benéznék hozzá egy délután a Vadászkürtbe, ahol uzsonnázni szokott.

          Majd fél évszázadnyi múlt távolából látom őt egy ablak melletti asztalnál dús hajával meleg tekintetű barna szemével, magas homlokával, nemes vonalú arcélével Aquila Adler Adelina társaságában, akit ő fedezett fel, akinek mezzoszopránját ő csiszolta remekké, — akit ő indított el a Raddával, Trilbyvel kezdődő és berlini, genfi, moszkvai operában hódító pályáján, amelynek gyógyíthatatlan hangszalag-görcs vetett véget, a milánói Scalaval való megállapodás világsikert ígérő csúcsán.

          Többször hallottam a művésznő hibátlan csengéssel szárnyaló hangját otthonának kis körében, de a nagy nyilvánosság előtt összeszorult a torka, és nem tudott megszólalni.

          A szép Adler Adelina márvány fehérségű arcán nem hagytak nyomot az elröppenő évek. A Pesti Hírlapban, inkább múltjának adózó kegyeletből, mint értékükért közölt novelláival remélt új célt és hivatást. Rajongói sorra elhagyták, a főváros közéletének legkiemelkedőbb szereplője is, de az első, a legigazibb barát, talán sohasem, viszonzott szereimével mindvégig kitartott mellette. Táplálta benne a reményt, hogy még felragyoghat dicsőségének letűnt, csillaga.

          Végzetes sorsközösség volt életükben. Clement Károly alkotókedvének, férfiéletének teljében torpant meg, amikor idő előtti nyugdíjaztatással készült a művészetének szentelni egész életét. Márkus Dezsőt, a Népopera megalapítóját s egy ideig a Városi Színház igazgatóját, Clement operáinak színrehozóját, ebben az időben új irányt követő, új szellemi vezetők váltották fel a magyar dalszínházak élén.

          Emlékszem keserű rezignációval közölt esetére arról, hogy Radnai Miklós, zenetanár és zeneszerző, akit Hómán Bálint kultuszminiszter meglepetésszerűen — s talán az Egyszeri szerelmesek c. daljáték sikeres bemutatásának hatása alatt — , tett a Magyar Királyi Operaház igazgatójává, mily siettető türelmetlenséggel hallgatta meg őt, amikor elvitte hozzá új operájának partitúráját. Arra a közlésére is emlékszem, hogy ugyanakkor mohó szürcsöléssel élvezte a “méltóságolást”, amellyel újsütetű kormányfőtanácsosságát locsolták betoppanó alantasai, de érezhető nemtetszését váltotta ki, hogy a hivatali rangja szerint nem kevésbé méltóságos Clement Károly fukar maradt a méltóságolással.

          Alkotó vágyát még nem törték le, de egyre ritkákban csillant fél derűs bölcselete. Délutánjait Adelinával töltötte, együttlétük eseménytelenül ismétlődő három állomásán. Előbb a Vadászkürtben, majd Buda bástyasétányán, ahol hivatalnoki pontossággal és a “törzsökös magyarok” vezérének, Huszár Aladár főpolgármesternek társaságában jelent meg a joviális mosolyú Hász István tábori püspök is, végül frugális igénytelenségű vacsora elfogyasztásával zárult együttlétük a Vén diófában.

        Egy-egy napsütéses délelőttön, Buda verőfénnyel öntözött tájképével szemközt, a Carlton Kávéház márványasztalánál rajzolgatta kottapapírra finom vonalú hangjegyeit. A csalódásokat feledtető ihlet órái voltak ezek. A szent mámoré, amikor remeket termel a sugalmazó hangulat. Lobog, izzik a vigasztaló remény, ha ő maga meg sem érheti, de egyszer talán eljövendő orkeszterek húrjain csendülnek fel alkotásai. A Mátyás templomban még meg-megszólaltak miséinek áhítatba zsongító hangjai, olykor a rádióban is műsorra tűzték, de ennél több nem jutott neki. Neve feledésbe merült azoknál is, akik egykor felfigyeltek a pályakezdés sikerére.

          Aztán egy délelőtt a Carlton Kávéház szuterénjébe vezető lépcsőn megszédült és lezuhant. Lábtörést szenvedett, bal karja megbénult. Érezte, hogy sietnie kell, ha meg akarja menteni, legalább a jövendőnek adni át alkotásait. Elza húga kísérte el a Városi Színházba és nem az (Adler Adelina), akinek őre, támasza volt fél életén át. A bajusz című operájának partitúráját akarta bemutatni. Míg mások ki-be jöttek- menték a sűrűn nyitódó párnázott ajtón, Clement Károly a folyósó padján üldögélve, egyre várta a bebocsátását.

          — Menjünk Elza — mondta sokára. — Tudomásul kell vennem, hogy negyven esztendős művészi törekvésemnek ez lett az eredménye.

          1935 hűvös tavaszi délelőttjén, hazafelé tartva, Clement Károly kopogtatott rám a tulajdonosáról Gebauernek nevezett Gellérthegyi Kávéház egyik ablakán. Feleségem már várt az elkészült ebéddel, csak néhány percre térhettem be hozzá. Nem gondolhattam, nem is sejthettem, hogy akkor látom utoljára. Csak azután, amikor tragikus halálának híre ütött szíven, csak akkor eszméltem szomorúan ellágyuló tekintetének jelentőségére, amellyel kérlelően mondta:

           — Ne menj még Zoltán! Maradj velem.

           Sokára, nagyon sokára, talán egy évforduló alkalmából, a zenetudós Papp Viktor idézte fel emlékét a rádióban.

           Meg a szülőföldjüket elvesztő, öreg selmeciek Emlékkönyve.

           Többé senki, évtizedeken át senki.

           Végül most én, feledhetetlen barátom születésének századik évfordulója előtt.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8252018-05-15 08:25:48

A Selmeczbányaiak emlékkönyvében a következő olvasható róla:



"Clement Károly ny. főerdőtanácsos, zeneszerző. 1876 május 15-én Selmeczbányán született. Középiskoláit a selmeczbányai ág. evang. lyceumban, felsőbb tanulmányait az erdőmérnöki főiskolán végezte és a müncheni műegyetemen egészítette ki. Mint erdőmérnök, előbb a liptóújvári erdőgondnokságnál működött, majd felkerült a földművelésügyi minisztériumba, amelynek erdészeti osztályán fejtett ki nyugalombavonulásáig értékes tevékenységet. Már lyceumi évei alatt megnyilatkozott kivételes zenei érzéke és tehetsége. Megszervezője volt a lyceumi zenekarnak, amely az énekkarral együtt az ő vezetése alatt szép sikereket ért el. A főiskolán ugyancsak vezetője volt a hallgatóságból alakult zenekarnak és mint gyakornok, Liptóújvárott is lelkesen foglalkozott zenével, dalárdát vezetett és állandóan szerepelt, mint orgonista a templomban.

Budapestre kerülve
, még intenzívebben foglalkozotta zenével. Alkotó zsenijének első terméke az a zenei mű volt, amellyel megnyerte a „Nemzeti Zenede" Zichy Géza gróf pályadíját s amelyet a pesti Vigadóban a szerző személyes vezetése mellett mutattak be. Sokoldalú tehetsége sokféle zenei műfajban keresett érvényesülést és meleg, nagy sikereket ért el. Az egyházi zeneirodalmat a Mátyás templomban előadott „C-dúr" és „D-moll" miséje, továbbá nagy zenekarra, vegyeskarra és négy magánszólamra írt „Nagymiséje" és vegyeskarra írt „Budavári miséje" gazdagítja.

A magyar zenedrámák sorában előkelő helyet vívott ki a volt Népoperában bemutatott „Radda" című operája, de még inkább a Városi Színházban nagy sikerrel előadott „Trilby" című dalműve. Ezeken a már színre került zenedrámai művein kívül készen várja színrehozatalát „A bajusz" című egyfelvonásos operája, nemkülönben „Fertiona" című balettje.

E nagyobb zenei műveken kívül még igen nagy számú zongoradarab, zenekari szvit, több kisebb zenekari kompozíció, mint kvintettek, kvartettek és számos pompás műdal dicséri Clement Károly nagyskálájú talentumát.

E kisebb művek állandó műsordarabjai a rádiónak és sok hangversenynek is. 1935-ben váratlanul halt meg.“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7042018-05-15 00:46:50

36 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „Ádám Jenő”



Ádám Jenő Kossuth-díjas zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus és népdalgyűjtő



(Szigetszentmiklós, 1896.12.12.-Budapest, 1982.05.15.)



„Tevékenysége fontos területének számított népművelő, zenenépszerűsítő munkássága is. Már a harmincas évek végétől tartott e témában előadásokat a rádióban, az ország számos településén, majd 1958-tól tévé-előadássorozata révén a zenei műveltség országosan népszerű ismertetőjévé vált. Nyugdíjba vonulása után sem hagyta abba ezt a munkásságát, még az amerikai magyarság körében is emlékezetes előadásai voltak. Maga Kodály is nagyra tartotta ebbéli képességét: „szerencsésen egyesíti magában a legmagasabb zenei képzettséget a népiskolai gyakorlat közvetlen tapasztalataival”. (Wikipédia)



Ádám Jenő szülőháza Szigetszentmiklóson ma Emlékház:



„[…] négy termében gazdag anyag szemlélteti Ádám Jenő életét és munkásságát. Az első teremben tekinthetők meg a Tanár úr 60 éves pedagógusi pályafutásának emlékei, tárgyai, iratai, könyvei.



A második teremben született egykor Ádám Jenő és testvére, Lajos. Itt állítottuk ki a Tanár úr egyik zongoráját, bútorait, a szekrényekben könyveit. Külön vitrinben látható karnagyi ruhája, karmesterpálcái. A falakon családi fényképek, festmények, koszorúk sorakoznak.



A harmadik szobában a 9 éves Ádám Jenő festményeiből három képet mutatunk be. Kevesen tudják, milyen festőtehetség volt: felnőttként énekeskönyvei kéziratában ő rajzolta az ábrákat. Ugyanakkor köztudott, hogy a Tanár úr négy nyelven beszélt és hat tanári diplomája volt, így külföldi utazásaihoz sem volt szüksége tolmácsra. Ebben a teremben láthatók egyház-zenei munkásságának emlékei, zsoltárfordításai, feldolgozásai, kitüntetései és oklevelei. Külön vitrinben kaptak helyet a híres emberektől kapott, dedikált könyvek, képeslapok, kották, Bartók- és Kodály-levelek.



Az utolsó teremben könyvtára és irodájának bútorai láthatók festmények és más személyes vonatkozású tárgyak társaságában: itt tekinthető meg az a rengeteg koszorú-szalag, amely a temetésére hozott illetve küldött halotti koszorúkról származik.“



Az Ádám Jenőről megjelent könyv és a zeneszerző emlékházzá alakított szülőháza:



Képtalálat a következőre: „Ádám Jenő”Képtalálat a következőre: „Ádám Jenő Emlékház”



Ádám Jenő portréműsor  Bartalus Ilona  szolfézs-zeneelmélet tanár, karnagy, zenei műsorok szerkesztőjének a kommentárjával



Ádám Jenő: Krisztusom kívüled



Ádám Jenő: 8. zsoltár (Ó, Felséges úr, mi kegyes Istenünk)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8242018-05-15 00:35:08

Papp Viktor könyve nagyon szép  fotót tartalmaz a délceg, olaszos küllemű fiatal zeneszerzőről, de ide csupán a „m. kir. bányászati akadémia 1895.-96. évi valetáns (végzős) hallgatói“-nak  a tablóját tudom beilleszteni, ahol Clement Károly a 3. sorban balról a harmadik (20. sz. fotó):



http://leveltar.uni-sopron.hu/images/tablo/bke/bke_tablo_1896.jpg


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8232018-05-15 00:30:01

142 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Clement Károly zeneszerző



(Selmecbánya, 1876.05.15.-Budapest, 1935.01.07.)



Nem jegyzik a legnagyobbak között, de Papp Viktor, a kiváló zeneesztéta, akinek még volt alkalma hallani Clement szerzeményeit, érdemesnek tartotta őt arra, hogy megemlékezzék róla. Megfelelő hanganyag hiányában nekünk sajnos már nem áll módunkban megítélni e zeneszerzőnk műveinek az értékét, de arra van lehetőségünk, hogy emlékét – a zeneszerző műveinek esetleges újraélesztéséig - életben tartsuk.  



Papp Viktor így vezeti be a Clement Károlyról szóló írását:



          „Alkatra olyan volt, mint egy hódító olasz »maestro«. Erőteljes, magas növésű, kifogástalan férfi szépség. Jóbarátja, Stróbl Alajos, az »Ifjúság« szobrát róla mintázta. A szoborral a párizsi kiállításon díjat nyert. Hullámos, dús fekete haj, fínomvonalú magyaros bajusz, halavány arc, erős, szabályos vonásokkal és melegbarna két nagy szem, melyből rajongás, ábrándosság, melegség és szerénység sugárzott. Egyik ősét, Clement Jánost, Mányoki Ádám festő legjobb barátját, kit az osztrák császár Zólyom piacán kerékbe  töretett, mint Rákóczi bizalmas emberét emlegették a családban. Egy másik ősét, a szabadságharc katonatisztjét, halálra ítélték. Volt is valami hősi vonás ebben a szelídlelkű Clement Károlyban. Az az eltökélt megadás és töretlen önbizalom, mellyel utolsó napjáig viselte az élet megcsúfolásait. Édesanyja révén, ki olasz Svájcból származott, latin vér is keringett ereiben. Talán innen kapta a zene szeretetét. A muzsikára rögtön felfigyelt, mint harci mén a kürtszóra. Melódia volt az egész ember. Fantasztikus rajzú, meleg, szenvedélyes, olasz melódia. Széles karimájú fekete kalapjában, fehér művésznyakkendőjében, romantikus körgalléros felöltőjében úgy járt-kelt az utcákon, mintha most jönne az Operaházból, hol nagysikerű művének egyik előadását vezényelte, - vagy most szállt volna le a Koronázó Mátyás Templom kórusának dirigensi emelvényéről, hol ünnepi miséjét zengette el. Mintha mindig frakkot viselt volna, csak az utcára vette fel a felöltőjét. A lelke mindig frakkban volt. Gondolatainak és érzéseinek csak a díszeit mutatta meg. Bensejében megostromolhatatlanul zárkózott és mégis közvetlen, vonzó, kellemes és kedves. Talán soha senki sem sejtette, hogy Clement Károlyon, a szeretetreméltó emberen kívül van egy másik Clement Károly: a vérzőszívű művész. Pedig miséi s főként dalai, melyekre nem fordítottak elég gondot kortársai, árulók lehettek volna.



          Most már késő. Az embert néhány évvel ezelőtt (Megj.: ez az írás 1940 körül született.) Rendkívül érzékeny szíve, művész-sorsának mostohasága és a szokásos magyar közönyösség ásta meg korai sírját.



          Egy magyar tehetséggel több, ki a művészet elhivatottja lehetett volna. Egy zeneköltővel kevesebb, aki magyar lélekkel dalolt.



[…]



          Művei: Trilby, 3 felvonásos opera, Radda, 1 felvonásos opera. Bajusz, 1 felvonásos opera. (Részben hangszerelve.) Fortuna, balett. Szerencse fel. Balett. Lavinia. (Csak részletekben van meg.) Négy Nagymise. (Zenekar, énekkar.) Budavári mise. (Énekkari. Két Kisebb mise. Ötven dal. Zenekarra írott több kisebb műve és zongorára írott több darab, melyek közül különösen Allegro Appasionata-jára volt büszke.“



Az interneten elérhető egyedüli hanganyag:



A nagyréti öregtemplom – Clement Károly szerzeménye, énekli: Koréh Endre


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7032018-05-15 00:26:51

142 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Clement Károly zeneszerző



(Selmecbánya, 1876.05.15.-Budapest, 1935.01.07.)



Nem jegyzik a legnagyobbak között, de Papp Viktor, a kiváló zeneesztéta, akinek még volt alkalma hallani Clement szerzeményeit, érdemesnek tartotta őt arra, hogy megemlékezzék róla. Megfelelő hanganyag hiányában nekünk sajnos már nem áll módunkban megítélni e zeneszerzőnk műveinek az értékét, de arra van lehetőségünk, hogy emlékét – a zeneszerző műveinek esetleges újraélesztéséig - életben tartsuk.  



Papp Viktor így vezeti be a Clement Károlyról szóló írását:



          „Alkatra olyan volt, mint egy hódító olasz »maestro«. Erőteljes, magas növésű, kifogástalan férfi szépség. Jóbarátja, Stróbl Alajos, az »Ifjúság« szobrát róla mintázta. A szoborral a párizsi kiállításon díjat nyert. Hullámos, dús fekete haj, fínomvonalú magyaros bajusz, halavány arc, erős, szabályos vonásokkal és melegbarna két nagy szem, melyből rajongás, ábrándosság, melegség és szerénység sugárzott. Egyik ősét, Clement Jánost, Mányoki Ádám festő legjobb barátját, kit az osztrák császár Zólyom piacán kerékbe  töretett, mint Rákóczi bizalmas emberét emlegették a családban. Egy másik ősét, a szabadságharc katonatisztjét, halálra ítélték. Volt is valami hősi vonás ebben a szelídlelkű Clement Károlyban. Az az eltökélt megadás és töretlen önbizalom, mellyel utolsó napjáig viselte az élet megcsúfolásait. Édesanyja révén, ki olasz Svájcból származott, latin vér is keringett ereiben. Talán innen kapta a zene szeretetét. A muzsikára rögtön felfigyelt, mint harci mén a kürtszóra. Melódia volt az egész ember. Fantasztikus rajzú, meleg, szenvedélyes, olasz melódia. Széles karimájú fekete kalapjában, fehér művésznyakkendőjében, romantikus körgalléros felöltőjében úgy járt-kelt az utcákon, mintha most jönne az Operaházból, hol nagysikerű művének egyik előadását vezényelte, - vagy most szállt volna le a Koronázó Mátyás Templom kórusának dirigensi emelvényéről, hol ünnepi miséjét zengette el. Mintha mindig frakkot viselt volna, csak az utcára vette fel a felöltőjét. A lelke mindig frakkban volt. Gondolatainak és érzéseinek csak a díszeit mutatta meg. Bensejében megostromolhatatlanul zárkózott és mégis közvetlen, vonzó, kellemes és kedves. Talán soha senki sem sejtette, hogy Clement Károlyon, a szeretetreméltó emberen kívül van egy másik Clement Károly: a vérzőszívű művész. Pedig miséi s főként dalai, melyekre nem fordítottak elég gondot kortársai, árulók lehettek volna.



          Most már késő. Az embert néhány évvel ezelőtt (Megj.: ez az írás 1940 körül született.) Rendkívül érzékeny szíve, művész-sorsának mostohasága és a szokásos magyar közönyösség ásta meg korai sírját.



          Egy magyar tehetséggel több, ki a művészet elhivatottja lehetett volna. Egy zeneköltővel kevesebb, aki magyar lélekkel dalolt.



[…]



Művei: Trilby, 3 felvonásos opera, Radda, 1 felvonásos opera. Bajusz, 1 felvonásos opera. (Részben hangszerelve.) Fortuna, balett. Szerencse fel. Balett. Lavinia. (Csak részletekben van meg.) Négy Nagymise. (Zenekar, énekkar.) Budavári mise. (Énekkari. Két Kisebb mise. Ötven dal. Zenekarra írott több kisebb műve és zongorára írott több darab, melyek közül különösen Allegro Appasionata-jára volt büszke.“



Az interneten elérhető egyedüli hanganyag:



A nagyréti öregtemplom - Clement Károly szerzeménye, énekli: Koréh Endre



Clement Károlyról bővebben később „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei“ topicban írok.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13972018-05-14 07:38:56

Az „Ujság“ c. lap 1937.05.21-i számában ez a rövid hír olvasható:



„Három dal. Kemény Egon hangulatosan, szépen zenésítette meg Kulinyi Ernő három dalát. Mindegyik műdal jól, énekelhető, finomszövésü, ízléses, szép szerzemény. Valószínűleg gyakrabban találkozunk majd Kemény Egon új dalaival a hangversenytermekben.“



E három dal címe a fenti szövegben nem szerepel. Más újságokban közölt műsorokból viszont - ha jól következtettem - kiderül, hogy mely három dalról van szó:



I. Pacsirta-dal (1937-ben ez a szerzemény annyira elnyerte Anna Maria Guglielmetti tetszését, hogy az a  Városi Színházban műsorának részét képezte.)



II. Szerenád (Az I. és a II. dal Lenhardt Ilonka előadásában 1938. március 7-én hangzott el a rádióban.)



III. Édesanyám.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13962018-05-14 06:34:26

A „Schönbrunni orgonák“ c. zenés hangjáték pontos szereposztása az 1937.06.29-i rádióműsor szerint:



 „Budapest I



 […]

20: „Schönbrunni orgonák.“ Zenés hangjáték egy felvonásban.



Szövegét Kulinyi Ernő, zenéjét Kemény Egon írta.



Rendező Barsi Ödön.



Vezényel ifj. Stephanides Károly.



Személyek:



A császár  — Csortos Gyula;



A főhercegnő — Hajós Éva;



A főherceg — Várady Lajos;



Girardi — Fekete Pál;



A színésznő — Tóth Böske;



Első szárnysegéd — Abonyi Tivadar;



Második szárnysegéd — Csergő István;



Főajtónálló — Kallós Emil;



Lakáj — Leövey Leó;



A mademoiselle — Harsányi Gizi;



A bécsi lány — Tapolczay Jolán.“



(Pécsi Napló, 1937.06.27.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8222018-05-13 09:40:46

137 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Durigo Ilona”



Durigo Ilona énekesnő



(Budapest, 1881.05.13.-1943.12.25.)



„… pályája kezdetén a budapesti Operaház tagja volt, majd Frankfurt am Mainban, később pedig a bázeli operaházban énekelt. Nagyszerű dalénekesnő volt, aki pályafutásának későbbi szakaszában szinte kizárólag az oratóriumok és dalok világának szentelte magát. Elsősorban Händel-oratóriumok, valamint Schubert-, Mahler- és Kodály-művek ihletett tolmácsolójaként tartják számon.”



Tanítványa, Sándor Judit operaénekesnő, 1981-ben így emlékezett meg



Durigo Ilonáról



- egy Bartók ősbemutató kapcsán



          Most, amikor a Bartók-centenárium alkalmából azokról a művészekről is megemlékezünk, akik egy-egy nevezetes Bartók-bemutatóban szerepet vállaltak, nem feledkezhetünk el az op. 16-os dalsorozat: öt dal Ady Endre szövegeire első magszólaltatójáról, Durigo Ilonáról. Az európai hírű, nagy magyar énekesnő (1881—1943) egyfolytában csak életének utolsó hat évét töltötte itthon; ezt megelőzően 1921-től 1937-ig a zürichi konzervatórium tanára volt, és jelentős szerepet játszott a svájci, valamint a holland zenei életben. Idehaza éppen ezért kevésbé ismert, bár szülőföldjéhez mindvégig erős szálak kötötték.

          Pályáját — veleszületett ragyogó képességei mellett — széles skálájú és magas fokú (Budapesten, Bécsben és Frankfurtban végzett) zenei tanulmányai alapozták meg; mestere a kor híres művésztanára, Julius Stockhausen volt, aki viszont a nagy Manuel Gardánál nyerte kiképzését. Több hangszeren is játszott; mondják, hogy sokszor hegedű segítségével tanult egy-egy kényesebb énekszólamot, valószínűleg azért, hogy intonációjának tisztaságát kétszeresen ellenőrizhesse. Legendás hírű lapról olvasó volt, aki még avval is elkápráztatta zeneszerző barátait, hogy az elé tett új kompozíciókat nemcsak hangi és ritmikai pontossággal, de azonnal művészi formában szólaltatta meg. Kósa György visszaemlékezése szerint Illés oratóriumának altszólóját úgy „blattolta el" Durigo, mintha máris a koncertpódiumon állna. S ugyancsak Kósa volt fültanúja annak, amikor Durigo az Öt Ady-dalt kéziratból, szinte hibátlanul énekelte le. Azoknak a különleges perceknek a varázsára pedig már magam is emlékszem, amikor Durigo dalestjei végén, a ráadásszámokban, a zongorához ülve saját magát kísérte.

          Ilyen kivételes zeneiség nem állhatott meg az opera világánál. Durigo Ilona igen hamar búcsút vett a színpadtól, hogy teljesen az oratórium- és daléneklésnek szentelhesse magát. S tette ezt valóban egy papnő áhítatával. Hajlékonnyá művelt, pasztózusan áradó hangját kezdettől fogva a zenei mondanivaló és a kifejezés alázatos szolgálatába állította, s ez avatta őt minden zenei korszak vokális irodalmárnak hiteles tolmácsolójává, Monteverditől a kortárs-zenéig. Tóth Aladár egyszer ezt írta róla: „Alig ismerünk olyan énekesnőt, aki azokat a költői tartalmakat, melyeket ki akar fejezni, olyan egyszerűen, simán és természetesen tudná beilleszteni a zenei formák keretébe, mint Durigo Ilona."

          Pályája indulásától fogva felváltva és párhuzamosan énekel itthon és külföldön. Már egy 1911-ből származó svájci kritika mint a közönség kedvelt énekesnőjét tartja számon, 1913-ban pedig a magyarországi oratórium-kultúra kezdetének számító, Lichtenberg-vezényelte nevezetes Máté-passió altszólójával arat elismerést.

          Egy néhány évvel későbbi Durigo estről szóló méltatásában Kodály Zoltán így jellemezte művészetét: „Mind többen tudják, hogy kivételes zenész-volta, rendkívüli stílusérzéke és ízlése külön helyet biztosít számára nemcsak a magyar, hanem a külföldi énekesek közt is." Kodály kiemeli, hogy Durigo a koncerten magyar szerzőknek is lerótta adóját, ő azonban nem az adózás kötelességével, hanem hittel és meggyőződéssel vette műsorára a magyar műveket: így Bartók 1919. április 21-i szerzői estjén az öt Ady-dalt (op. 16.) Durigo mutatta be a komponista zongorakíséretével. Péterfi István megállapította, hogy a dalok Durigo Ilonában kitűnő interpretálóra találtak; a Magyarország című lap kritikusa szerint „az »Ady-dalok« mint kongeniális megzenésítése az elhalt forradalmi költő fájdalmasan szomorú megnyilatkozásainak, megdöbbentő erővel hatottak Durigo Ilona tökéletes előadásában." Ezt a dalsorozatot néhány Bartók-népdalfeldolgozással kiegészítve előadta azon a Svájcban rendezett három Bartók-kamaraesten is, melyek (Bartók, Geyer Stefi és Durigo szereplésével) mérföldköveknek számítanak az új magyar zene külföldi előretörésében.

          Nagyszerű művészi és emberi tulajdonságait magam is megismerhettem; Durigo Ilona ugyanis 1938-tól haláláig a Zeneakadémia tanára volt, és az utolsó két évben tanítványa lehettem. Évenként adott dalestjeinek és a népszerű Nemzeti múzeumi matinéknak emléke mind a mai napig felejthetetlen számomra, de óráit is azzá tette a lényéből közvetlenül sugárzó zene. Nem ismerte a rutin üresjáratait, légköre szenvedélyesen szuggesztív volt. Magas, imponálóan délceg alakja, minden méltánytalanság ellen lázadó igazságérzete romantikus fényt kölcsönzött személyiségének. Alighanem bátorságának köszönhette, hogy 1919-bena Tanácsköztársaság idején megalakult Zenei Előadó Művészek és Alkotók Szakszervezete — melynek elnöke Dohnányi Ernő volt — Bartókkal és sok más neves művésszel együtt bizalmi tagjává választotta.

          A zenei igazságok mellett is a végsőkig kitartott; sok kottám őrzi kezevonását, mely a legaprólékosabb instrukciók rögzítésével közvetítette ezeket az igazságokat. Egész pályámon abból a tőle örökölt kottából énekeltem az Ady-dalokat, melyet ő látott el bejegyzéseivel, s mely így számomra Bartók szellemét szinte érzékelhető közelségbe hozta.”



 Megjelent a MUZSIKA, 1981. évi, 10. számában.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7012018-05-13 06:52:11

137 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Durigo Ilona”



Durigo Ilona énekesnő



(Budapest, 1881.05.13.-1943.12.25.)



„… pályája kezdetén a budapesti Operaház tagja volt, majd Frankfurt am Mainban, később pedig a bázeli operaházban énekelt. Nagyszerű dalénekesnő volt, aki pályafutásának későbbi szakaszában szinte kizárólag az oratóriumok és dalok világának szentelte magát. Elsősorban Händel-oratóriumok, valamint Schubert-, Mahler- és Kodály-művek ihletett tolmácsolójaként tartják számon.”



Tanítványa, Sándor Judit operaénekesnő, 1981-ben így emlékezett meg



Durigo Ilonáról



- egy Bartók ősbemutató kapcsán



          Most, amikor a Bartók-centenárium alkalmából azokról a művészekről is megemlékezünk, akik egy-egy nevezetes Bartók-bemutatóban szerepet vállaltak, nem feledkezhetünk el az op. 16-os dalsorozat: öt dal Ady Endre szövegeire első magszólaltatójáról, Durigo Ilonáról. Az európai hírű, nagy magyar énekesnő (1881—1943) egyfolytában csak életének utolsó hat évét töltötte itthon; ezt megelőzően 1921-től 1937-ig a zürichi konzervatórium tanára volt, és jelentős szerepet játszott a svájci, valamint a holland zenei életben. Idehaza éppen ezért kevésbé ismert, bár szülőföldjéhez mindvégig erős szálak kötötték.

          Pályáját — veleszületett ragyogó képességei mellett — széles skálájú és magas fokú (Budapesten, Bécsben és Frankfurtban végzett) zenei tanulmányai alapozták meg; mestere a kor híres művésztanára, Julius Stockhausen volt, aki viszont a nagy Manuel Gardánál nyerte kiképzését. Több hangszeren is játszott; mondják, hogy sokszor hegedű segítségével tanult egy-egy kényesebb énekszólamot, valószínűleg azért, hogy intonációjának tisztaságát kétszeresen ellenőrizhesse. Legendás hírű lapról olvasó volt, aki még avval is elkápráztatta zeneszerző barátait, hogy az elé tett új kompozíciókat nemcsak hangi és ritmikai pontossággal, de azonnal művészi formában szólaltatta meg. Kósa György visszaemlékezése szerint Illés oratóriumának altszólóját úgy „blattolta el" Durigo, mintha máris a koncertpódiumon állna. S ugyancsak Kósa volt fültanúja annak, amikor Durigo az Öt Ady-dalt kéziratból, szinte hibátlanul énekelte le. Azoknak a különleges perceknek a varázsára pedig már magam is emlékszem, amikor Durigo dalestjei végén, a ráadásszámokban, a zongorához ülve saját magát kísérte.

          Ilyen kivételes zeneiség nem állhatott meg az opera világánál. Durigo Ilona igen hamar búcsút vett a színpadtól, hogy teljesen az oratórium- és daléneklésnek szentelhesse magát. S tette ezt valóban egy papnő áhítatával. Hajlékonnyá művelt, pasztózusan áradó hangját kezdettől fogva a zenei mondanivaló és a kifejezés alázatos szolgálatába állította, s ez avatta őt minden zenei korszak vokális irodalmárnak hiteles tolmácsolójává, Monteverditől a kortárs-zenéig. Tóth Aladár egyszer ezt írta róla: „Alig ismerünk olyan énekesnőt, aki azokat a költői tartalmakat, melyeket ki akar fejezni, olyan egyszerűen, simán és természetesen tudná beilleszteni a zenei formák keretébe, mint Durigo Ilona."

          Pályája indulásától fogva felváltva és párhuzamosan énekel itthon és külföldön. Már egy 1911-ből származó svájci kritika mint a közönség kedvelt énekesnőjét tartja számon, 1913-ban pedig a magyarországi oratórium-kultúra kezdetének számító, Lichtenberg-vezényelte nevezetes Máté-passió altszólójával arat elismerést.

          Egy néhány évvel későbbi Durigo estről szóló méltatásában Kodály Zoltán így jellemezte művészetét: „Mind többen tudják, hogy kivételes zenész-volta, rendkívüli stílusérzéke és ízlése külön helyet biztosít számára nemcsak a magyar, hanem a külföldi énekesek közt is." Kodály kiemeli, hogy Durigo a koncerten magyar szerzőknek is lerótta adóját, ő azonban nem az adózás kötelességével, hanem hittel és meggyőződéssel vette műsorára a magyar műveket: így Bartók 1919. április 21-i szerzői estjén az öt Ady-dalt (op. 16.) Durigo mutatta be a komponista zongorakíséretével. Péterfi István megállapította, hogy a dalok Durigo Ilonában kitűnő interpretálóra találtak; a Magyarország című lap kritikusa szerint „az »Ady-dalok« mint kongeniális megzenésítése az elhalt forradalmi költő fájdalmasan szomorú megnyilatkozásainak, megdöbbentő erővel hatottak Durigo Ilona tökéletes előadásában." Ezt a dalsorozatot néhány Bartók-népdalfeldolgozással kiegészítve előadta azon a Svájcban rendezett három Bartók-kamaraesten is, melyek (Bartók, Geyer Stefi és Durigo szereplésével) mérföldköveknek számítanak az új magyar zene külföldi előretörésében.

          Nagyszerű művészi és emberi tulajdonságait magam is megismerhettem; Durigo Ilona ugyanis 1938-tól haláláig a Zeneakadémia tanára volt, és az utolsó két évben tanítványa lehettem. Évenként adott dalestjeinek és a népszerű Nemzeti múzeumi matinéknak emléke mind a mai napig felejthetetlen számomra, de óráit is azzá tette a lényéből közvetlenül sugárzó zene. Nem ismerte a rutin üresjáratait, légköre szenvedélyesen szuggesztív volt. Magas, imponálóan délceg alakja, minden méltánytalanság ellen lázadó igazságérzete romantikus fényt kölcsönzött személyiségének. Alighanem bátorságának köszönhette, hogy 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején megalakult Zenei Előadó Művészek és Alkotók Szakszervezete — melynek elnöke Dohnányi Ernő volt — Bartókkal és sok más neves művésszel együtt bizalmi tagjává választotta.

          A zenei igazságok mellett is a végsőkig kitartott; sok kottám őrzi kezevonását, mely a legaprólékosabb instrukciók rögzítésével közvetítette ezeket az igazságokat. Egész pályámon abból a tőle örökölt kottából énekeltem az Ady-dalokat, melyet ő látott el bejegyzéseivel, s mely így számomra Bartók szellemét szinte érzékelhető közelségbe hozta.”



 Megjelent a MUZSIKA, 1981. évi, 10. számában.



(További bejegyzések e témában: A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei, 130., 131.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8212018-05-13 06:31:32

A  ZENE, 1928/7. SZÁM:



ZENEIRODALOM



[…]

Plotényi Nándor szerzeményei. Plotényi Nándornak, aki a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a legnagyobb és külföldön is legelismertebb hegedűművészek sorába tartozott, most jelent meg néhány hegedűdarabja és átirata. Eredeti szerzeményei egytől-egyig rendkívül invenciózusak, ötletesek és kiválóan használják ki a hegedű minden lehető hanghatását. Különösen hat koncertetüdje hálás előadási darab. Mindegyik tökéletes művészi technikát igényel, de ami nehézség van benne, az kivétel nélkül hegedűszerű, ennélfogva jól játszható. Hasonlóan értékes hegedűdarab a Hubay Jenőnek ajánlott Polonaise fantastique is, amely pompás ritmusával és magával ragadó temperamentumával époly hatásos műsordarab, mint a koncertetűdök bármelyike. Átiratainak egyike Ábrányi Kornél három magyar dalát dolgozza fel ábránd formában, Reményi Ede világhíres Repülj fecském-jéhez hasonló brilliáns modorban. Ékítményei, kadenciái mind ízig-vérig magyarok ebben a műben. Chopin három keringőjének az átirata szintén ragyogó és hatásos munka. Hegedű irodalmunk számára határozott nyereség Plotényi Nándornak ez a tizenegy hegedűdarabja, illetőleg átirata. Remélhetőleg gyakran találkozunk majd velük hegedűművészeink műsorán.“



Minden, ami Plotényi Nándortól online megrendelhető: itt .


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8202018-05-12 18:36:09

Papp Viktor: Plotényi Nándor



(4. rész)



          Első és utolsó nyilvános szereplése Reményi Ede nevével függ össze. 1862-ben először kísérte Reményit zongorán, s 1928-ban, hatvan év után, a Miskolcon rendezett Reményi-születési centenáriumi hangversenyen Reményi dédunokahúgát, Farkas Márta hegedűművésznőt, kísérte zongorán. Nyilvánosan utoljára Munkácson hegedült 1915. május 22-én a Munkácsi Filharmónia által a Csillag-szállóban a Vöröskereszt javára rendezett hangversenyen.



          Boldog emlékeim közt őrzöm, hogy én még közvetlenül a halála előtti években magántársaságban hallottam őt hegedülni. A történetírói hitelesség miatt el kell dicsekednem, hogy egy alkalommal éppen az én kedvemért játszott. A felesége kísérte zongorán. Felejthetetlen kép a két öreg művész. A zongorista legalább 80 éves, a hegedűs egy híján 90. Nem tudom hirtelen ellenőrizni zenetörténetileg, de nem hiszem, hogy ilyen magas korban hegedült-e valaha emberfia … Az öregúr erőtlen kezével álla alá igazítja Stradiváriusát, amelyet minden hosszabb útjára magával vitt, aztán reszkető jobbjába veszi a vonót s a húrra helyezi. Ebben a pillanatban a reszketés megszűnik, simán fut a húrokon a vonó, úgy, mint régen, úgy, mint mindig: egy hosszú életen át. Az öregúr a zongora mellett áll, játék közben hegedűjére néz, hófehér haja kimelegedett homlokára hull; kiált, kürtöl, rohan zeng a Rákóczi-induló, az a híres, amellyel Reményi és ő, ők ketten együtt, valamikor rohamszerűen bevették Európát. A Rákóczy-induló-nak a Reményi-féle előadásban és feldolgozásban külön története van. Plotényi az egyiptomi piramis tetején is eljátszotta hegedűjén s most itt, leánya budapesti szalonjában, 60 év után … Felejthetetlen emlék …



          A Rákóczi ebben az átiratban nem jelent meg soha. Együtt a két mester természetesen kóta nélkül játszotta. Kértem Plotényit, írja le, emlékezete szerint. Megtette s rájegyezte a kóta fedőlapjára: «Rákóczi, ahogy mi Reményivel együtt játszottuk». Úgy tudom, a kézirat a Plotényi-család birtokában van. Felhívom rá a magyar hegedűművészek figyelmét.



          Foglalkoznom kell még Plotényivel, a zeneszerzővel. Gazdag és értékes művekről nem számolhatok be. Plotényi nem volt alkotó tehetség. Kizárólag hegedűre komponált. A magyar hegedű-stílus fejlődése szempontjából érdemeiről már szóltunk. Egyebekben művei nem állnak az átlag felett. Mindenikben megtaláljuk a finom érzékű zenészt, a brilliáns hegedűművészt s a legtöbbjében: az igazi magyar szellemű zeneköltőt, de meglepőt, újat hiába keresnénk bennük. Kótáin a romantikusok tradíciói észrevehetők. Egyébként a zeneszerzésben autodidakta volt, amit előttem néhányszor erősen hangsúlyozott.



          Egyetlen nagyobb szabású műve Magyar hegedűverseny-e, amelyet Liszt Ferenc ötven éves művészi jubileumára írt, 1873-ban. «Magyar tánc és dal» című szerzeménye Schott kiadónál jelent meg, Mayencé-ban; ugyanott 12 koncert etüdje és 3 kadenciája Beethoven hegedűversenyéhez. Írt még egy «Polonaise fantastique»-ot, Szerenádot s hegedű-zongorára átírta Ábrányi Kornél három dalát és Chopin három keringőjét.”



Forrás: Zenekönyv rádióhallgatók számára – Írta: Papp Viktor. Megjelent 1940 körül.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6992018-05-12 12:17:41

Képtalálat a következőre: „Anatolij Ljadov”



163 éve született Anatoly Ljadov orosz zeneszerző, tanár és karmester.(1855. május 12. – 1914. augusztus 28.)



Ljadovot nyomban Glazunov után kell említeni, mert a 19. század végének és a 20. század elejének egyik legnagyobb orosz zeneszerzője, aki az „Ötök” hagyományait folytatta. Glazunov és Ljadov művészi egyéniségének minden különbözősége ellenére alkotásaik tartalmában és irányzatában sok közös vonás van. Műveik alapján az orosz népi életnek ugyancsak a motívumai adják, jóllehet különbözőképpen tolmácsolják azokat. 



Ljadov az orosz klasszikus zenei iskola virágzásának tetőpontján kezdi művészi tevékenységét. Rimszkij-Korszakov legkedvesebb tanítványa, később munkatársa, és mint ilyen, a hetvenes évek közepén csatlakozik az „Ötök” –höz, közeledik Balakirevhez, Borodinhoz, Sztaszovhoz. Később Beljajev körének tagja lesz, ahol az „öregeknek” ahhoz a csoportjához tartozik, amely fenntartja e kör kapcsolatát az „Ötök”-kel. Rimszkij-Korszakov ezt írja naplójában; „A korábbi Balakirev-féle és az újonnan keletkezett Beljajev-féle kör között az összekötő szerepét Borodin, én és Ljadov, Borodin halála után pedig Ljadovval kettesben töltöttük be.



Ljadov művészetének színe-java a hatvanas évek orosz művészete realista elveinek termékeny befolyására vezethető vissza. E művészet valamennyi képviselőjéhez hasonlóan tiszteletet érez és őszintén érdeklődik a népdal iránt és be tud hatolni a népdal szerkezetébe és jellegébe. Glinka, Balakirev és Rimszkij-Korszakov irányzatát folytatva nagy figyelmet fordít a népdalfeldolgozásokra, gyakran használ fel alkotásaiban népi dallamfordulatokat.



Zenéje egyszerű, őszinte és az érzelmek kifejezésének sajátságos belső szerénységét mutatja. Ljadov számára Puskin költészete és Glinka zenéje a művészi alkotás legmagasabb-rendű mintaképe. Ezen elvekhez, amelyek még ifjú éveiben alakultak ki benne, egész életében hű maradt. […]



A néppel szemben tanúsított magatartásában néha megmutatkozik, hogy szereti a patriarchális falusi életet, de ennél tovább nem jut. Jellemző, hogy nagy hatást gyakoroltak rá Lev Tolsztoj tanításai, nézetei. A nyolcvanas években az „Anna Karenina” hatása alatt nyáron, falun muzsiknak öltözik és a parasztokkal együtt kimegy a mezőre dolgozni. […]     



Ljadovban az ihletet az életjelenségek eléggé széles és sokoldalú világa váltja ki; érdekelték az ember belső élményei, a természet és a mindennapi élet képei, a népi eposzok és mesék hősei. De mindezeket mintha bizonyos „óvatossággal” szeretné; saját alkotásait vegyes érzelmekkel ítéli meg, lelkes melegséggel és gyöngédséggel, de enyhén hitetlenkedő gúnnyal is.



Tehetségének jellege szerint miniatűrista. Alkotásainak kis méreteit dicsérve, szerette tréfából azt mondogatni, hogy azok „legfeljebb öt percig tartanak.” Zongora és kamaraművei, vokális és zenekari alkotásai egyaránt rendkívül tömörek és a zenei eszközök fukar felhasználásával készültek. Barátai hiába nógatták, hogy igazi hivatása nemzeti orosz operák és szimfóniák alkotása, nem volt hajlandó túllépni a kecses és finom zenei miniatűr keretein.



Ez a makacs önkorlátozás képességeinek helyes ismeretéből eredt. Zenéjében a „nagy lélegzetet” finoman kidolgozott motívum, kecses vonalvezetés és az egyes részletek csiszoltsága pótolja. Kicsi, de önálló körében Ljadov nagy művészi tökéletességet ér el. A mesteri, tartalmas, élettel teljes alkotások egész sorát írja (Baba Jaga, Az elvarázsolt tó, Kikimora), s azokat igazi művészet, szépség és költői érzelem hatja át. Nagyobb méretű alkotása a «Variációk Glinka témájára (op. 35.).» […]



Ljadovnak súlyos fájdalmat okozott az orosz művészet demokratikus virágzása „utolsó mohikánjának,” Sztaszovnak az elvesztése, akihez szoros személyi és eszmei barátság fűzte.



Sztaszov halálát (1906.X.23., megj. A.) követő napon ezt írta:



«Este meghalt Sztaszov. Újra átolvastam hozzám intézett leveleit. Nagyon elszomorodtam. Ilyen embert többé nem találok az életben! Mindig bátorított mindenkit. Engemet mindenkor egy fagyos, de napsütéses tiszta téli napra emlékeztetett.» […] 



Ljadov 1914. augusztus 28-án halt meg.”



[Részletek]



J.V. Keldis: „Az orosz zene története” című könyvéből.



Lyadov: Baba-Yaga, op. 56 - Slobodeniouk - Sinfónica de Galicia



Liadov: The Enchanted Lake


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8192018-05-12 09:06:49

Papp Viktor: Plotényi Nándor



(3. rész)



          Mint önálló hegedűművész, Pesten első hangversenyét 1867. november 6-án tartotta a Vigadóban. A plakátokon és a műsorokon mindig, éveken át, feltüntette, hogy ő «Reményi Ede tanítványa». Pesten ekkor kétszer szerepelt. Reményi «Magyar népdal átiratai»-t, majd Ábrányi Kornél «A csárdában» című ábrándját játszotta. Ezeket Reményi írta át hegedűre. A műsor szerint Felekyné – Munkácsy Flóra asszony szavalt; Helvey Ilka kisasszony, a Nemzeti Színház szoprán énekesnője és Saxlehner Emma kisasszony, a Nemzeti Színház alt énekesnője énekelt; Siposs Antal zongorázott és Korbay Ferenc, a későbbi híres londoni és amerikai zeneiskola-igazgató, a zongorakíséretet látta el. Ezzel a hangversenyével hódította meg magának Plotányi a főváros közönségét.



          Plotényi Nándor életrajza Reményi Amerikába költözéséről csak hézagosan állítható össze, főként azért, mert ettől kezdve inkább a magánember, mint a művész életét éli.



          Tizenkét évig tartózkodott Franciaországban. Mi vitte oda? Mi tartotta ott? – nem tudjuk, csak sejtjük, hogy: a szerelem. 1879-ben a franciaországi Tours-melletti Beaumenoire-ban megnősült. Az angol származású Macalister Eugéniát vette el. Vele 54 éven át eszményien szép házaséletet élt. Amint Baucis meghalt, rá két hónapra meghalt Philemon is. A Macalister család gazdag volt. Plotényi apósa Franciaországban több helyen saját kastélyában és földbirtokán élhetett. Plotényiné igen jól zongorázott, Chopin egyik volt növendékétől tanult. Ez a kivételes emberpár maga körül lassanként olyan családi zeneéletet teremtett, amelynél bensőségesebbet, kedvesebbet alig lehet elképzelni. Plotényiéknak nyolc gyermekük volt. Hét Franciaországban született, a nyolcadik Nagylázon.



          A világban sokat bolyongott mester, amint tehette, visszament arra a földre, ahol született, az Ungvárhoz közel fekvő Nagylázra. Átvette édesapja kis kuriáját, vásárolt szép nagy birtokot, kastélyt építtetett rá s ott haláláig olyan szép életet élt, amely életrajzában külön fejezetet kívánna. Negyvenhárom évig tartott a nagylázi zeneélet, melyről a közeli és távoli vidék beszélt. Elképzelhető, milyen és mennyi muzsika zengett az ungi havasok alján, mert a Plotényi-gyerekek egytől-egyik kitűnően játszottak hangszereken. Teljes kamarazenekar került ki a család és a rokonság tagjai közül. A legnemesebb művészet, a kamaraművészet csaknem minden fajtája otthonos volt a nagylázi kastélyban. Hírneves művészek egész csapata járt állandóan látogatóba az ősz mesterhez, aki szívesen elmuzsikálgatott a legfiatalabb nemzedék tagjaival.



          Ezeknek a nagyszerű zenéléseknek több tanúja él. A Plotényi gyermekek közül egyedül Géza halt meg. A két fiú közül Vilmos gordonkázik, Jenő hegedül; a leányok közül Ilona (Nagy Béláné), Antónia (Békássyné), Nandin (Milisiczkyné) és Zseni (Tassonyiné) zongorázik, s Agátha (Zoltayné) hegedül, olyan magas fokú készséggel, hogy édesapja többször játszott vele a nyilvánosság előtt hegedű-kettőst. Ugyanígy több műsor tanúskodik arról, hogy az agg mester a jótékonyság szolgálatában dobogóra állott, leányai közül leginkább Ilonát (Nagy Bélánét) választotta zongorakísérőjéül. De unokái közül is – akik az aranylakodalmon tizenöten jelentek meg, - nem egynek adott zenei irányítást a világhírű nagyapa.



          Ez a szép család az öregúr vezetésével sokat áldozott a közjótékonyság oltárán. A nagy mester kis vidéki városokban mindig készségesen szerepelt jótékonycélra. Ezért a működéséért és művészeti érdemeiért kapta Ferenc József királytól «nagylázi» előnévvel a nemességet. Bajánháza és Pruksa ungmegyei község leégett, - Plotényi lényeges összeget hegedül össze a szerencsétlenül jártak számára az Ungvári Nőegylet hangversenyén. Az ungvári főgimnázium gyorsíró köre javára, a Bercsényi-szobor, az örökimádás temploma, a Kazinczy-Kör, a Vörskereszt Egylet, a Munkácsy-szobor és csaknem minden nemes cél javára évtizedeken át meg-megszólaltatja Plotényi Nándor a hegedűjét. Önállóan, minden támogatás nélkül, Liszt- és Beethoven-ünnepségeket rendez.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8182018-05-12 07:58:12

Papp Viktor Plotényi Nándorról



(2. rész)



          Térjünk vissza Reményi és Plotényi első találkozásához. Munkácsról már új zongorakísérőjével, Plotényivel, ment tovább körútjára Reményi Ede. Először Kassán, majd Miskolcon léptek fel együtt, aztán Gyöngyösön, Gödöllőn és Egerben. A magyarországi első körútról télen visszatértek Pestre, hol sűrűn érintkeztek zenevilágunk vezető egyéniségeivel, Mosonyival, Erkellel, Volkmannal, Ábrányival.



          1863-ban a telet Olaszországban töltötték. Útjukat Bécsben megszakítva, gróf Bánffy Dénesné vendégei voltak. Bécsből Velencébe, Padovába és Vicenzába mentek. […] Milanóba érve, a Scálában adtak hangversenyt, olyan sikerrel, hogy sorozatos hangversenyeket hirdetve, egy hónapig maradtak a városban. Sokat voltak együtt Helffy Ignáccal, Kossuth titkárjával. Milanóból Turinba utaztak, hol felkeresték Türr tábornokot, Pulszkyt és Kossuthot. Majd továbbmentek Genovába, ahol megtekintették Paganini üvegszekrényben őrzött hegedűjét. Kérésükre felnyitották a szekrényt, és megengedték, hogy a két magyar művész játszhasson a féltve őrzött hangszeren. (Addig még csak Camilla Sivori, olasz hegedűművész részesült ebben a kitüntetésben.) Genovából Leibachba mentek, onnan visszatértek Bécsbe, majd kimentek Hitzingbe, gróf Bánffyékhoz. Náluk ismerték meg Wagnert, ki a grófnénak ugyanakkor vendége volt. Wagner játszott nekik a «Trisztan és Izoldá»-ból.



          Ősszel Pestre visszatérve, több vidéki hangversenyt adtak; Szigetváron, Pécsett és Pozsonyban.



          1864-ben ismét Olaszországba mentek, Triesztből Livornóba, Nápolyba és Rómába.



          Nápolyban a San Carlo Felice színházban léptek fel. Onnan Nizzába utaztak azzal a gróf Cesolevel, kinek karjai közt Paganini meghalt.



          Rómában első útjuk Liszt Ferenchez vezetett, akinek Reményi be akarta mutatni Plotényit. Lakást vettek ki a Piazza del Popolon, és onnan mindennap kimentek a Monte Mario kolostorba, Liszthez. Rendesen hatkor volt az estebéd és utána késő estig muzsikáltak. Itt írta Plotényi Lisztnek ajánlott hegedű-etüdjeit. Egyik este a tréfakedvelő Reményi rábeszélte Plotényit, hogy adjanak ketten Lisztnek éjjeli zenét. De amikor belekezdtek, a kolostor falai annyira visszhangoztak, hogy a megjelent rendfőnök mérgesen elkergette őket.



         Hatszor hangversenyeztek Rómában.



         Liszt társaságából főként Giovanni Sgambatival, a nagy mester kedvenc tanítványával, töltöttek sok kellemes napot. 1865-ben Párizsban játszottak, a Pleyel-teremben. Nyáron Jersey szigetére rándultak ki pár hétre, hol Victor Hugo vendégei voltak. Onnan Brüsszelbe utaztak, ahol Alfred Stevens, belga festőművész lefestette életnagyságú arcképüket. Brüsszelből visszatértek Weimarba, hova este 9-kor érkeztek meg. Lisztet már ágyban találták. Az ősz mester annyira megörült jöttükre, hogy kiugrott az ágyból, és átengedte nekik saját szobáját, ő pedig átment egy másikba. Felléptek a weimari udvarnál is, ahol éppen aznap fényes álarcos bált tartottak. Reményi Mefisztónak öltözve, Plotényi pedig mint Margit jelent meg a bálon, hol nagy feltűnést keltettek. Az augusztust Karlsruhéban töltötték. Ott gyűlt össze akkoriban a zeneértő világ összes előkelősége és művésze a német zeneünnepélyre, ahol Liszt is megjelent. Wagner Cosima és Bülow is ott volt. Télen Drezában és Lipcsében hangversenyeztek, majd Münchenbe utaztak, ahol bemutatták Lisztnek Menter Zsófiát. Popper Dávid, Menter Zsófia későbbi férje is ott volt. Azután Hollandiában, Utrechtben és Amsterdamban koncerteztek.



         Magyarországra visszatérve sokat utazgattak Erdélyben. A karácsonyi ünnepeket gróf Mikes Kelemennél töltötték Zabolán. Majd Brassóba és Bukarestbe mentek. Nagy sikert arattak mindenütt. Brassóban egy koncerten óriási babérkoszorút kaptak, melyhez szalagokkal élő galambok voltak kötve. Kolozsváron Szász Domokosék vendégei voltak.



          1867-ben Konstantinápolyba utaztak. Egyik meghívás a másikat érte. Játszottak az orosz követségnél, kétszer a szultán előtt. Kabuli pasa meghívta őket a hárembe, és megengedte, hogy a hölgyek is hallhassák a művészek játékát. Innen Brailába és Galatz városába utaztak, hol szintén több hangversenyt adtak. 



          1868-ban Reményit valami baleset érte a kezén, hónapokig nem tudott játszani. Ezalatt Plotényi egyedül ment hangversenyezni, mint szóló-hegedűs.



          1870 és 71-ben Bécsben és Ausztriában léptek fel.



          1872-ben Reményi megnősült. Ezután Plotényi újra egyedül rendezett körutat.



          Következő év decemberében ismét kettesben mentek hangversenyezni, ezúttal Egyiptomba. Januárban érkeztek Alexandriába, onnan vonaton Kairóba, hol a «Nilus» hotelbe szálltak. Itt ismerték meg Klapkát, akivel kirándultak a piramisokhoz. A piramis tetején Plotényi eljátszotta a Rákóczi-indulót. Nem sokáig maradtak Egyiptomban, mert Plotényi édesanyjának halálhírére hazautaztak. Reményi aztán nemsokára családjával együtt Amerikába költözött.



          Eddig tartott a Reményi-Plotényi-kettős dicsőséges virtuóz korszaka. Az így eltöltött tizenegy év alatt Plotényi főként Reményi zongorakísérőjeként szerepelt, de önálló zeneszámokat, valamint Reményivel hegedű-kettősöket is előadott.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8172018-05-11 23:06:38

Eredetileg úgy gondoltam, elegendő, ha Plotényi Nándor életéről csak a 811. és 812. sz. alatt szereplő visszaemlékezést idézem. Végül mégis úgy döntöttem, hogy bemásolom Papp Viktor írását is. Az ő könyveit ugyanis ma már egyre nehezebb beszerezni, ugyanakkor tőle olvasható a legrészletesebb és legtárgyilagosabb ismertető a lexikonokban csak szűkszavúan megemlített, vílághíres zongora- és hegedűművészünkről.



Bízom abban, hogy lesznek néhányan, akik veszik a fáradságot, és elolvassák ezt a gazdag és szép élettörténetet. Egy olyan emberét, akit nem vakított el a siker, nagy tehetsége és életének rendkívül szerencsés alakulása mellett mindvégig megőrizte szerénységét, egyszerűségét, jóságát és közvetlenségét, aki igazi boldogságát abban lelte, ha a zenélés örömét az egész világgal megoszthatta.



Papp Viktor Plotényi Nándorról a következőket írja:



          „[…]



          A XIX. század kiváló magyarjai sorában Plotényi Nándor nem áll azon a helyen, amely őt megilleti. A fiatal művésszel, a régi magyar napi és szaksajtó rendszerint Reményi Ede árnyékában foglalkozott, s az öregedő mesterrel a sajtó nem bánt megfelelően. […]Temetése napján a rádióban elhangzott értékelés (dr. Major Ervin tollából) az első, melyhez a zenetörténész igazodhatik. Újabb adataimat a Plotényi-család tagjaitól kaptam, ez a legbővebb adattár róla.



                                                                      *         



          A Plotényi-család morvaországi eredetű. Apja, Plotényi János költözött be az országba s az Ung megyei Nagyláz községben telepedett le, ahol bányafelügyelő volt. Plotényi János ügyes és sokoldalú muzsikus. A bányászokból jó zenekart szervezett, ő maga tanította be a darabokat s vezette az együttest. Mikor Ferenc József meglátogatta Beregszászt, ez a zenekar játszott a fogadtatáson és a misén. Plotényi János házában a kamarazenélés otthonos, úgyhogy a Plotényi-gyermekek már a szülőházban megismerkednek a legnemesebb zeneművészettel, a kamarazenéléssel. Hárman voltak testvérek: Valéria, Vilma és Nándor. Valéria igen jól zongorázott. Nándort hangversenyein sokszor kísérte. Budapesti első koncertjén is ő látta el a zongorakíséretet. Valéria fia (Dubravszky Viktor), aki szintén Nagylázon lakott, igen tehetséges hegedűs volt. Budapesten a Zeneakadémián Bloch József növendéke, majd szegedi zenedei tanár.



          Plotényi Nándor Nagylázon, 1844. augusztus 29-én született. […] Valószínű, hogy első zeneoktatója édesapja volt, majd egy Slezák nevű muzsikus, aki állítólag Beethoventől tanult. Tizennyolc éves koráig semmi említésre méltót nem emelhetünk ki Plotényi életéből. Bizonyos azonban, hogy a hegedű- és zongoraművészet terén Ungban és Beregben hírnévre tett szert, mert mikor Reményi Ede hangversenykörútja alkalmával (1862) Munkácson járt, Plotényit, mint tehetséges ifjút, bemutatták neki. Reményi azonnal meglátta benne az isteni szikrát, gondozásába vette, tanította, s zongorakísérőjévé fogadta. Ezt a nemes tettet a munkácsi nők 1962. szeptember 28-án kelt, áradozó levélben köszönték meg Reményinek.  



          […]



          Ettől a levéltől kezdve a farkasréti temető sírhantjáig futó életvonal minden fordulata, hajlása, minden fontosabb pontja bizonyítja, hogy Plotényi művészetét Reményi zsenialitása érlelte és növelte. A saját tehetségén felül neki köszönhetett a legtöbbet. Utolsó leheletéig hálás volt mindenért Reményinek. A nagyszerű magyar mester tizenhat évvel volt idősebb zongorakísérőjénél. A fiatalabb művész és Reményi között meleg baráti viszony fejlődött ki, melyet az egyébként nehéz természetű, szeszélyes Reményi mindig becsben tartott.



          Ne térjünk ki a két mester művészete közti, önként adódó összehasonlítás elől.



          Reményi időrendben az első, aki a hegedűművészet nyugat-európai technikájával: magyarul hegedül. Lavotta és Csermák útján jár, szellemük rokon, de a hegedűvonót úgy kezeli, amint a bécsi konzervatóriumbeli nagy pedagógus, Böhm József megkövetelte. Kifogástalan, Paganini etüdökhöz méltó technikával, régi magyar és népi dallamokat játszik. Magyar dallamokból, mint Liszt, zongorarapszódiákat, hegedűre fantáziákat ír. Ezek rendkívüli sikereket hoznak. Tőle átveszi Plotényi ezt a művészetet, aztán tovább fejleszti Joachim, Huber Károly, betetőzi Hubay Jenő, míglen eljutunk a Bartók-Szigeti-féle átiratokhoz. Ebben a sorban Plotényi az a mester, akinek hegedűje franciás finomsággal dalol – és mégis magyarul. Reményi féktelen temperamentum, Plotényi kiegyensúlyozott stiliszta. Reményi meghódít, megbabonáz, Plotényi gyönyörködtet. A mesterek közti összehasonlítás sohasem szerencsés, de igazságkeresésünkben meg kell állapítanunk, hogy a magyar hegedűművészet történetében Reményi és Plotényi művészeti értéke nem esik olyan messze egymástól, mint ahogy az a köztudatban él.



          Egyik névtelen kritikus tollából az 1866-ik évi, «Ung» című heti újságban ez olvasható: ...«bátran ki merjük mondani, hogy a mi kis Plotényi Nándorunk igen megközelíti nagyhírű mestere elragadó játékát; - sőt akadtak enthuziaszták, kik máris egy vonalba helyezik Reményivel.» […]



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 8162018-05-11 09:52:19

Liszt Ferenc közismert volt messzemenő jóindulatáról, nemeslelkűségéről. A művésztársakkal szembeni féltékenység ismeretlen volt számára. E tulajdonság csak az igazán magas szinten gondolkodók sajátja. Plotényi Nándor iránti barátságáról és segítőkészségéről tanúskodik az alábbi levél is:



 „[…]

                                              (Liszt levele Plotényi Nándorhoz)

Kedves Nándor!

                                                                     1.

Az a szándéka, hogy Budapesten letelepedjék, rámnézve rendkívül kellemes. Amennyi ben valamiképp szolgálatára lehetnék, számítson kérem minden irányban őszinte nagyrabecsülésemre és baráti ragaszkodásomra.

85. január 22. Róma. Liszt F.

A levelét csak több heti késéssel kaptam meg. Bocsássa meg tehát, hogy szívélyes válaszom is késik.

Tíz nap múlva visszatérek Budapestre s ott maradok — ahogy azt már vagy tizenkét éve megszoktam - húsvétig.

Helyesen cselekedett, hogy írt Erkelnek és Ábrányinak, legközelebb beszélek velők, hogy milyen pozíciót illenék az Ön számára Budapesten teremteni. Zichy Géza gróf kedvező véleményét már megszereztem Önnek.



[…]“



Forrás: MUZSIKA, 1929 (1-2. SZÁM), ISMERETLEN LISZT-LEVELEK


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

18:00 : Budapest
Győri Nemzeti Színház

"Győri Táncfesztivál"
VENEKEI MARIANNA, TENNESSEE WILLIAMS, DÉS LÁSZLÓ: A vágy villamosa

19:00 : Budapest
Erkel Színház

Billy Elliot - A musical

19:00 : Budapest
BMC Koncertterem

Kristóf Réka (ének)
Szüts Apor (zongora)
MOZART: D´Oreste, d´Aiace az Idomeneo c. operából
MOZART: Fantázia és fúga
SMETANA: Och, jaký žal az Az eladott menyasszony c. operából
BIZET: Je dis que rien a Carmen c. operából
LISZT: XI. Magyar rapszódia
JOHANN STRAUSS: Klänge der Heimat a Denevér c. operettből
KODÁLY: Zöld erdőben
KODÁLY: Tücsöklakodalom
KODÁLY: A csitári hegyek alatt a Székelyfonó c. daljátékból
BARTÓK: Piros rózsát szedtem én
LIGETI: Öt Arany-dal (Csalfa sugár, A legszebb virág, A csendes dalokból, A bujdosó)
GERSHWIN: Fascinating rhythm, The man I love, Swanee
RICHARD STRAUSS: Fünf kleine Lieder op. 69 (Der Stern, Pokal, Einerlei, Waldesfahrt, Schlechtes Wetter)
MOZART: h-moll Adagio
RICHARD STRAUSS: Tavaszünnep op 56. No. 5
A mai nap
történt:
1947 • Az Albert Herring bemutatója (Glyndebourne)
született:
1819 • Jacques Offenbach, zeneszerző († 1880)