vissza a cimoldalra
2018-09-22
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4336)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1066)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1480)
Franz Schmidt (3183)
Élő közvetítések (7397)
Kimernya? (2751)
Ilosfalvy Róbert (811)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2889)
Palcsó Sándor (227)
Balett-, és Táncművészet (5550)
Momus-játék (5515)
Opernglas, avagy operai távcső... (20137)
Operett, mint színpadi műfaj (3700)
Pantheon (2260)
Lisztről emelkedetten (917)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (774)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4291 hozzászólás)
 
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10662018-09-22 10:04:26

Képtalálat a következőre: „Orczy Emma”



Orczy Emma, aki nem bocsájtotta meg az édesapját ért sérelmet.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10652018-09-22 09:55:41

          Báró Orczy Bódog - azok állítása szerint, akiknek még volt alkalmuk hallani szerzeményeit - nem volt kimagaslóan nagy zenei tehetség, de művészetszeretetével és a zene terén nagy szorgalommal megszerzett tudásával mindenképpen kitűnt az arisztokraták köréből, amelyből származott.



          Intendánsi tevékenységét a korabeli lapok különbözőképpen ítélik meg. E véleményeknek legalább annyira lehet hitelt adni, mint a mai sajtótermékekben megjelenőknek. Érdekek ütköztek, és mindenki a saját érdeke szerint foglalt állást. Egy dolog azonban – mindent egybevetve - egyértelműnek tűnik: szándéka nemes volt. A jó vezetőt jellemző taktikai képesség azonban nem tartozott az erényei közé.



          Ez utóbbi megállapítást támasztja alá a híres íróvá vált leányáról, Orczy Emmáról szóló írás. Ebből azt is megtudjuk, hogy báró Orczy Bódog „menesztése” intendánsi pozíciójából a magyarság számára – bizton állítható, hogy a zeneszerző szándéka ellenére - a nemzetközi irodalomban is súlyosan terhelő nyomokat hagyott:



PESTI NAPLÓ, 1911.11.26.:



MAGYAROK KÜLFÖLDÖN



III.



[…]



          Páratlanul érdekes alakja a külföldi magyarságnak  Orczy  Emma baroness. A múltja, nyilvános szereplése, a hazájával szemben való magaviselete egyaránt különös.

          Hogy a bárónő regényes karrierjét s a kivándorlásának okát megismerjük, föl kell idéznünk apjának emlékét. Báró Orczy Bódog a hetvenes években intendánsa volt a Nemzeti Színháznak, ahol még akkor az Opera is működött. 1869-ben nevezték ki az állami színház teljeshatalmú intendánsává. A báró több volt a közönséges dilettánsnál, és kezdetben nem épp silány eredménynyel dolgozott. Az Operához ő szerződtetne első hegedűsnek Reményi Edét, akkortájt a legnépszerűbb és legkiválóbb magyar hegedűművészt, aki nagy külföldi turnéja után a budapesti Petőfi-szobor alapját is jórészt megteremtette önzetlen koncertjeivel. A báró néhány sikerét azonban hirtelen válság homályosította el, 1870. őszén már úgy volt, hogy nagy színházi botrány vet véget a karrierjének. A báró ugyanis egy vendégszereplő lföldi énekesnő előtt becsmérlőn nyilatkozott a magyar drámai színészekről; ez pedig nyilvánosságra került, és a színészek fölháborodásukban sztrájkot rendeztek, ami az első és egyetlen eset volt nemcsak a Nemzeti Színházban, de országszerte is, — hogy színészek nem anyagi követelések miatt sztrájkoltak, hanem azért, mivel a művészi önérzetükben sértve érezték magukat. A kínos ügyet a báró úgy intézte el, hogy bocsánatot kért. De a helyzet azért válságos maradt, csak újabb alkalomra vártak, hogy az intendánstól megszabaduljanak. Ez az alkalom nem sokáig késett. 1871 februárjában Orczy szerződtette  Macsinszky  hercegnőt, aki Mirelli   Gemma néven lépett föl az  Ernáni  főszerepében. Az előkelő énekesnő ragyogó szépség is volt, de a timbre-je egyáltalán nem volt oly meleg, hogy tapsra hevítette volna a közönséget, amely túlkiabálta az arisztokrata hangocskát, sőt, ki is fütyülte. Az első föllépés valóságos botrányba fúlt és a színház tagjai kaptak az alkalmon, unisono kijelentették, hogy amíg Orczy lesz az intendáns, nem dolgoznakReményi is, akire a báró oly nagy súlyt tett, fölbontotta a szerződést, mire az in tendáns lemondott, és állását hamar elfoglalta báró Podmaniczky Frigyes.

          Az anyagiakban éppenséggel nem dúslakodó Orczy Bódog aztán Londonba ment, ahol egy ideig valami találmánya értékesítésével foglalkozott, de nem volt szerencséje, és nyomorba került. A szerencsétlen, de nagyműveltségű főúr zeneleckék adásával kereste a kenyerét egészen a haláláig: 1892-ig.

          Ennek a bárónak leánya Orczy Emma, akire egyetlen örökségül a művészi hajlandóságát hagyta. A baroness kitűnően zenélt, tehetségesen rajzolt-festett. Pikturális munkáival olyan sikereket ért el, hogy azokat kiállíthatta a nagyigényű Royal Academy tárlatain is. Már neves festőnő volt, amikor feleségül ment a tekintélyes Montagu  Barstow  regényíróhoz. S a férjével együtt írni kezdett, majd külön is hallatlanul népszerű könyveket produkált. Föltűnést keltett egy kötet elbeszélése s a legjobb angol könyvek közé sorozták  I will repay című regényét. Még inkább tetszett a  Scarlat Pimpernel,  A Vörös Pimpernel, amely a világ összes művelt nyelveire le van fordítva. A regényt később férjével együtt színpadra dolgozta át, és a darabot csaknem ezerszer adták már London egyik legnagyobb színházában. Következő darabja is, The gin of William Jackson  — amely elzüllött emberek rémdrámája — állandón a műsoron maradt egy londoni teátrumban, a Lyric-ben.

          Irodalmi műveiből a házaspár óriási vagyont szerzett. Most előkelőn él, az esztendő legnagyobb részét falusi kastélyában tölti, az elszegényedett magyar bárónak leánya így szerzett dicsőséget és vagyont a művészetnek abból a szeretetéből, amely boldogtalan apját valamikor számkivetésbe és anyagi romlásba űzte.

          S a lány meg is bosszulta apja tragikumát. Hazáján és az uralkodón, aki elejtette báró Orczy Bódogot a színházi affér nyomán. A császár gyertyatartói  címmel olyan bűnügyi regényt írt, amely a bécsi udvar intimitásait is megrajzolja. Ferenc József névi szerint ki van írva, izgalmas jelenet hőse is a regényben. Másik regénye: A nép fia. Ebben a magyar életet, főképp a paraszt sorsát pingálja le, teli szándékos, vagy naiv tévedésekkel. Ez a regény — 1906 óta tizennégy kiadásban jelent meg — többet ártott Magyarországnak, mint Björnson vagy SeatonWatson (Scotus Viator) minden pozitív támadása, és nem fogja ellensúlyozni a jámbor Shrubsole* professzor száz előadása, vagy brosúrája sem A son of the people-t.     



          A baroness nyíltan meg is mondta egy magyar asszonynak, Ginever Arturnénak, hogy a „magyar dolgokért nem kíván tenni semmit, apja megtette a magáét, és ő most már más irányban működik“ … […]”



*William Hobs Shrubsole magyarbarát angol író, aki előadásaival, újságcikkeivel, fotóival népszerűsítette Angliában Magyarországot, és könyvet is írt hazánkról, „Unknown Hungary” címmel.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10642018-09-21 10:24:05

Még egy dal, amely csak Orczy Bódog halála után került kiadásra:



„ÁRPÁD ÁLMA címen új hazafias dal jelent meg. A dal zenéjét néhai báró Orczy Bódog, a Nemzeti Színház egykori intendánsa szerezte, s most hozta nyilvánosságra báró Orczy János. Ő alkalmazta is zongorára. A gyönyörű zenéhez Missák László írt hazafias érzéstől áthatott szép szöveget. Kapható minden zeneműkereskedésben.”



(SZÍNHÁZI ÉLET 1921. ÉVI 5. SZÁMA, 3. old.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10632018-09-21 07:31:18

          Orczy Bódog dalokat is szerzett. E tevékenységéről csak egyetlen bővebb leírás - avatatlanok számára elég unalmasnak tűnő elemzés – áll rendelkezésre, amely a KOSZORÚ 1865.04.30-i számában jelent meg. Jobb híján azonban csaknem teljes egészében idézem ennek szövegét, mert legalább ennek alapján némi fogalmat alkothatunk Orczy Bódog zeneszerzői képességeiről.



          Bartalus Istvánból *, az itt idézett kritika írójából egyébként kiváló politikus lehetett volna, mert ilyen fényes, dicsérő szavakkal leminősíteni egy művész produktumát csakis egy kiemelkedő diplomáciai ügyességgel megáldott egyén képes:



A ZENE



[…]



           Nemrég hagyta el a sajtót Orczy Bódog báró magyar dalainak első füzete „Emlékeim“ czím alatt. Szerző műve első pillanatra kétszeresen lepett meg. Honi zeneműveink czímlapján többnyire ízléstelen tarkaságokat látunk, […] Szerző műve e tekintetben oly jó ízléssel van kiállítva, hogy azonnal megragadja figyelmünket, s kíváncsian kezdünk lapozásához, megtekinteni, ha vajon belől is oly csín uralkodik-e? Másik meglepetésem volt, hogy napjainkban, midőn az aristokratia úgy látszik csaknem annyira elejtette a zene művelését, mennyire a közelebb múlt időkben — mint meghonosítója — kedvelte s virágoztatta: Orczy Bódog báró zeneköltéssel foglalkozik. […] szerző dalai a szép tehetségen kívül alapos tanulmányról tanúskodnak, s feljogosítnak állítni, hogy a zeneköltés terén legjelesebbjeink közé lesz számítandó. Lássuk most sorban a dalokat. Mielőtt ezt tenném, az egészre megjegyzem, hogy szerző a formára nézve népies ugyan, de jelen hat dala mind a dallamot, mind az összhangosítást tekintve inkább a műdalok közé tartozik; továbbá, hogy több súlyt fektet az összhangosításra, mint a dallamra, holott a dal épen azért dal, hogy dallamai álljanak a főhelyen. Népdalokban nincs helye a dallamok túlságos hangterjedelmének, se az igen tömött, mesterséges összhangosításnak. A műdalok levetkezik ugyan e természetességet; de itt sem kell feledni a dallamok folyékonyságát, s az összhangosítás ne essék a kerekség rovására, vagy jelen esetben, ne legyen olyan, hogy ha a dallamtól elkülönítjük, mindent elvettünk, s a dallam magára hagyatva, nélkülözze a tüzet, kellemeket, melyek minden jó dallamban észlelhetők.



          […] Az első dal Petőfi Ha szavaid megfontolom“ kezdetű költeményére van írva. (Andante; kemény esz-ben). A dallam folyékonysága mindjárt a negyedik ütenyben szenvedni kezd a nyolczad ugrással, az ötödik s hatodik ütenyben pedig, az a-ról a g-re való ugrással egészen megszakad. A szóköltemény második szakaszában „Mikor így szól-hatok hozzád“ a caesura rossz; de ez nem szerző, hanem Petőfi hibája.



          A második dal szövegét írta Buttykay Pál (Adagio, lágy d.). Szerző e kis dala minden tekintetben csinos, kerek, bevégzett művecske, s csak azt sajnálom, hogy szövegére nem lehet azt mondani. „Elbujdosom, honnan a keleti szél támad” kétszeresen rossz; mert hibás benne a caesura, s két láb nélkül szűkölködik, mit körülbelül így lehetne kiegészítni: „Elbujdosom oda, honnan a keleti szél támad.“



          A harmadik dal szövege Zalártól** van: „Sötét az éj messze van még a reggel (Adagio, kemény esz-ben). Ha az eddigiek közül valamelyiknek kellene jutalmat adnom, ennek ítélném.



          A negyedik dal szóköltője Kamélia: „Puszta ez az egész vidék énnekem(Adagio; első részében uralkodó a lágy f: másodikban a kemény ász s több oly kitérések, melyek miatt mondhatjuk ugyan, hogy a dal 4 b-ből megy, de bajos egy bizonyos jellemző hangnemet felvennünk). Az első rész három ütenyes körökből áll; dallammenete elég sima, s könnyen behízelgi magát a hallgató fülébe; de nem mondhatni ezt a második részre, mely inkább szerző harmóniai képzettségéről tanúskodik. Az előbbi hármas üteny-csoportot négyes váltja fel, s erre viszont hármas következik. Nem tagadhatni, így sokkal több az egész menetében a változatosság, de a négyes csoportok miatt kénytelen volt szerző a szöveg egy részét ismételni, s ez ismétlés csak a második versszakban sikerült, s az elsőben, úgy a mint áll, nem elég kerek. Jobb lett volna úgy ismételni a mint áll: „rég elszállt a rég elszállt a gólya madár keletre.“ A második rész nyolczadik ütenyében a dallam következetesebb lenne, ha a negyedik méretre (ö-rö-mem is) feszt írnánk az f. helyett; mert így a következő lágy ász hangzatba folyékonyabban megy át, s mind az összhangzat, mind a gondolat logikája ezt kívánja. Megjegyezhetné erre szerző, hogy a záradék (seconda volta) nem lágy, hanem kemény ász, s ezért az előbbi f a maga helyén van. Ám legyen az ismétlés alkalmával; de így viszont a kemény ász nem igen fér össze a szöveg jellemével.



          Az ötödik dal Petőfi „Nem nézek én, minek néznék az égre” kezdetű költeménye. (Andante, kemény f.).



          A hatodikat Tóth Kálmán*** írta: „Mátra hegye vadvirágos tövénél“ (Adagio, lágy a). E költeményre már Mosonyi is írt egy dalt, még pedig kemény a-ban. Kérdés, hogy már most melyik jelleme egyezik inkább a szöveggel? A költemény kezdete igaz hogy a zeneköltőt kemény hangnemre csábítja; de az egész hangulatában több a búskomolyság, s nagyobb a fájdalomra emlékezés, hogysem kizárólag kemény hangnemet választhatnánk. Ezért össze akartam a két dalt hasonlítani, de a Mosonyiét úgy eltettem gyűjteményembe, hogy vakmerőség lenne keresésével foglalkozni. Máskor lesz alkalmam még e tárgyról szólani, s megvitatni: vajon van-e jogosultsága az ily egyéni felfogásnak. Addig is búcsút veszek szerzőtől, s nem mulasztom el munkásságra serkenteni azon a téren, melyen hat első dalával ily meglepőleg lépett fel.



Mint feljebb megjegyeztem, e kis dalokban több súly van fektetve a zenei ismeretek érvényesítésére, s ebből azt is lehet következtetni, hogy szerző szabadabban fogna lélekzeni tágabb téren. E tér az átdolgozott dal tere, mely szerző egyéniségének inkább megfelel, melyen eddigelő csak Mosonyi lépett fel nagyobb sikerrel."



*Bartalus István (Bálványosváralja, 1821.11.23.—Budapest, 1899.02.08.) zenetörténész és népdalgyűjtő, az MTA levelező tagja (1875).



**Zalár József, családi nevén Hízli József (Gyöngyös, 1825.08.28.-Eger, 1914.06.29.) költő, a Petőfi Társaság tagja.




***Tóth Albert Kálmán költő (Baja, 1831.03.30.-Budapest, 1881.02.03.)




És az ízlésesnek ítéltetett fedlap:




Képtalálat a következőre: „Orczy Bódog Emlékeim”  



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10622018-09-20 22:41:17

Deák Farkas.jpg



Deák Farkas (1832-1888), „A renegát” librettistája.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10612018-09-20 11:58:06

Orczy Bódog harmadik nagyobb lélegzetű művéről, a „Pandora” c. zenedrámáról semmit sem sikerült kiderítenem. Valóban, ahogy arra a Caruso-ban megjelent cikk is utal – e mű címe csak a lexikonokban szerepel.



Ám találtam egy cikket a „VILÁG” 1923. augusztus 2-i számában „A renegát” londoni bemutatójáról, mely írás nem más, mint Móra Ferenc tollából való. Az író ebben valójában nem zenekritikusként lép fel, hiszen a Fővárosi Lapok londoni levelezőjétől kapott információt teszi közzé, inkább - sub rosa - a szerzői jogok védelmére hívja fel a figyelmet. E meglehetősen szarkasztikus írás tartalma a mi szempontunkból mégis azért lehet érdekes, mert ebből megtudjuk, miként zajlott le „A renegát” első, londoni bemutatója.



Az első magyar opera Londonban

Irta: Móra Ferenc



          — Londonban — mondja az 1881. július 10-én kelt tudósítás — alig volt valaha pezsgőbb színházi élet, mint most, a saison morte idején. A Gaiety-ben Sarah Bernhardt aratja a guineakat a párizsi Odeon művészeivel, a Drury Lane-ben a meiningeniek lelkesítik a németül alig értő angolokat, a Lyceamban Amerika két legnagyobb színésze, Booth és Irving tolmácsolja Shakespeare-t, legtöbb élénkséget azonban az egymással versengő két opera fejt ki, az olasz opera és őfelsége, a királyné színháza, a Her Majesty's Theatre. Egyelőre, úgy látszik, az olasz opera van felül, amely a kontinens leghíresebb énekeseit számítja tagjai közé: Albanit,Trebellit, Lassale-t, a párizsi opera baritonistáját és mindenekfelett Pattit. A Her Majesty‘s-nek most csak olyan tagjai vannak, mint Nilsson Krisztina és Hauck Minnie. A Her Majesty's ezt a különbséget csak úgy tudja behozni, ha a siker csalhatatlan eszközéhez, a látványossághoz folyamodik, s mint ilyent tűzték most műsorra az II rinnegato című magyar operát...

          Így jelenti ezt a Fővárosi Lapok londoni levelezője, aki gyakorlott újságíró-embernek látszik, és cikke végén Spectatornak nevezi magát. A Rinnegato-nak magyar a szerzője, magyar a librettistája és — magyar a témája is.

          A komponista, Orczy Bódog báró, a magyar Nemzeti Színház egykori intendánsa, abban az időben londoni lakos, akinek a lányáról többet tudunk itthon, mint őróla magáról. Az ő lánya tudnillik Orczy Tekla bárónő, a Vörös pimpernell szerzője, akiről a háború előtt sokat írtak nálunk, mint hirtelen divatba jött angol regényíróról. Orczy Bódog zeneszerzői kvalitásairól nem sokat tudunk meg az egykorú ismertetésből. A kritikus inkább azért tartja ügyes embernek a bárót, mert az operáját el tudta fogadtatni olyan előkelő színházzal, mint a Her Majesty’s. A báró zenéje ugyan magyar akar lenni, de a magyar stílus csak valami zsoltárszerű vontatottságban nyilatkozik meg benne. Egy angol zeneértőt pedig az első felvonás nagy magánáriája egy cardesz-re emlékeztette, amelyet az osztrák alföldön hallott énekelni. Ezzel aztán a zeneszerzővel készen is vagyunk.

          A librettista: Deák Farkas, nagyérdemű magyar történetíró, akadémikus, drámafordító, akinek majd két oldal jutott a Szinnyey-ben, s egy sor az II rinnegato-nak is, ami magyarul annyit jelent: a renegát. A magyar szövegkönyvet bizonyos mr. Corder fordította angolra s az angol fordítást valami signor Marchesi dolgozta át a zene univerzális nyelvére, olaszra, mert az angol királyné színházában az időben leginkább csak olaszul énekeltek. Ezzel aztán készen vagyunk a szövegíróval is.

          Nem végezhetünk ilyen könnyen az opera magyar témájával. A főszereplőnek, a renegátnak, akit a darabban Galassi úr személyesített „nagyterjedelmű érces hangjával", a neve — Barnabás. Ez a török hitre tért „young Hungaian" szerelmes Dórá-ba, Verbőczy István unokahúgába, akinek azonban már vőlegénye van: Elemér, az ifjú „statesecretary"... Tovább aztán fölösleges is az opera meséjét elmondani. Aki valaha olvasta Kemény Zsigmond zord regényét, a Zord idők-et, az ismeri az angol színpadon előadott első magyar opera meséjét is. Az II rinnegato egyszerű színpadi kivonatolása a Kemény Zsigmond utolsó regényének, amelynek Barnabás diákja talán a legtragikusabb alakja a magyar irodalomnak. (Különben az idén is találkoztam vele valamelyik középiskola értesítőjében, mint írásbeli érettségi tétellel. „Barnabás deák alakja a Zord Idők“- ben. Rendkívül szerencsés választás, s dicséri a szaktanárt nemcsak mint pedagógust, hanem mint pszichológust is. Nincs az a fiatal diák, akinek az érdeklődését meg ne fogná ez az ember-barom Barnabás, amint a Dóra harisnya-kötőjét megtalálja, és annak méreteiből próbálja kiszámítani a hozzátartozandó úrhölgy testarányait. Vajjon nem lehetne-e számtani írásbeli-tételnek is feladni Barnabás diákot?)

          A magyar opera-premiernek nagy sikere volt Londonban, hála „az összevágó, jeles előadás"- nak, Tremelli kisasszonynak és Juch kisasszonynak, Kavelli, Runcio és Novara uraknak, akik mind kiváló énekes művészek voltak a maguk idejében. De a legnagyobb sikert mégis a díszletek aratták. Az első felvonásban a szín „a budapesti puszta tért" ábrázolta „háttérben Buda várával" s a szereplők díszmagyarban öldökölték egymást. A karzat frenetikusán tapsolt, az előkelő zeneszerző, aki maga dirigált, alig győzte deresedő fejét hajtogatni. A hatást még növelte a második felvonás, amely Verbőczy házát ábrázolta. A balletcorps, amelyet Cavalazzi kisasszony fölnemzetiszínpántlikázva vezetett, kopogó csizmákban járta a „Hungarian ballet“-et, s Juch kisasszony egy valódi magyar népdalt énekelt el. (A magyar tudósító azt hiszi, csak magyarul énekelhetett, mert lehetetlen volt felismerni a nyelvet.) Az amphitheatre s a gallery stells közönségére a huszárosán és menyecskésen öltözött ballerinák ropogós csizmái voltak gyújtó hatással.

          A drámai hatás legnagyobb lett volna a harmadik felvonásban, melynek színhelye Buda piaca volt, merő új díszletekkel, egyik oldalon Verbőczy háza, másik oldalon a „Cathedral", a jó Öreg Mátyás-templom. Barnabás diák meggyilkolt atyja szellemét idézi a kísértetek órájában, kékes lángok képében kóbor lidércek jelennek meg, akik azonban rosszul végezték dolgukat, amennyiben meggyújtották a színpadot. Nagy zűrzavar, a közönség eszeveszetten kiabál „Fire! Fire!" — s mire a tüzet eloltották, az angolok lelkesedése is nagyon lelohadt. A szétnyílt égen megjelentek ugyan az angyalok — fejenkint hat pence — s az Úr megbocsátott az összes szereplőknek, de azért a londoni első magyar dalmű mégse ért többet három előadásnál.

          Az egészben pedig az a legérdekesebb — s ezért elevenítem fel e régi premier emlékét —, hogy Kemény Zsigmondról és a Zord idők-ről sehol egy szó nem esik. A Zord idők 1882-ben jelent meg könyvalakban, tehát tizenkilenc évvel a Rinnegato előtt. Ha a londoni magyar levelező nem ismerte is a regényt feltűnő, hogy a Fővárosi Lapok szerkesztője sem fűzött a londoni levélhez semmi reflexiót. Olvasatlanul adtak neki helyet, — vagy a regényt nem ismerték ők se? Igaz, hogy Kemény Zsigmond már akkor hat éve halott volt és 1869 óta magatudatlan élő-halott, de éltek még a barátai. Különös, hogy közülök senki se vette észre a Rinnegeto-ban a magános magyar vulkán Londonba hullott hamuját.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10592018-09-19 08:32:40

https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/41kKBibn15L._SX382_BO1,204,203,200_.jpg



Orczy Bódog e második operájáról ez áll a FŐVÁROSI LAPOK, 1882.06.18.-i számában (eredeti helyesírással):



Báró Orczy Bódog uj operája.



          A napokban kaptam meg a báró Orczy Bódog uj operájának, a »Sisyphus«-nak, kinyomatott teljes szövegét, melyet két angol költő: Frederick és Corder írt. Három felvonásban van feldolgozva a Sisyphus meséje, hogy mily érdekesen, annak megítélését olvasóimra bízom, megjegyezvén, hogy az angol versek kitűnő szépek. A személyek: Sisyphus, Ephyra királya (bariton), Leander, öcscse (tenor), Phidon őrtiszt (basszus), Trophonius, a halál testvére (tenor), Merope (sopran), Plejád testvérei Maja (alt), Alcione, Elektra, Taygeta, Steroped, Caeleno (plejádok,) felügyelők, munkások, nők, polgárok, sat.

          Az első felvonás mély bánya fenekén játszik, hol a legbölcsebb halandó, Sisyphus parancsára egy sereg munkás dolgozik, ásva a földet, sziklát mind mélyebbre, hogy a varázspálcát, mely birtokosának minden emberi és isteni erőt s igy a halál felett is hatalmat ád, megtalálhassák. A munkások már-már lázonganak a véget nem érő és sikertelen munka miatt, s hogy az istenek hatalma ellen kell dolgozniok, egy zsarnok bűvész parancsára. De e pillanatban megtalálják a bűvös követ, mely a varázspálcát még elzárja s egyik tiszt a király után szalad. Ekkor lép elő a sziklák közűl Merope, a legszebb plejád, ki vándorszemlén járt a földön s tudtunkra adja, hogy bár nehány óra múlva lejár a kiszabott idő, de testvéreivel ő nem tér vissza az égbe, mert szereti a legtökéletesebb embert, a legnagyobb királyt, ki valaha e földön élt. Nem törődik azzal, hogy földi boldogságáért elveszti halhatatlanságát. Sisyphus megérkezvén, a követ fölemelik s ő a kiomló lángok közé rohan, hogy a varázspálcát kihozza. A munkások ismét ellene fordulnak s biztatják egymást, hogy a követ bocsássák vissza s temessék oda a bűvészt, mert Jupiter is igy akarja. Már meg akarják tenni, mikor Merope áll eléjök, visszariasztja őket s a követ megköti, mert bár eleresztik a munkások, a kő nem mozdul. Sisyphus diadalmasan lép ki a varázspálcával s Meropet meglátván, kéri, hogy legyen jegyese és királynéja, ígérvén, hogy uj hatalma által a halhatatlanságot is megadja neki. Hatalma jeléül maga elé idézi az emberiség legnagyobb ellenségét, a Halált. Ez meg is indul s testvére és társa Trofonius által jelenti közeledését és egyszersmind inti Meropét, hogy ha szándéka mellett marad, a nász napján készüljön a halálra. Sisyphus ellene mond s a jelenvalók nagy örömére magát egész diadalmasan a föld és ég urának hirdeti ki.

          A második felvonásban Meropet testvérei, a plejádok, hívják vissza, hogy megmentsék:



Oh térj vissza kedves vándor,

Oh nézd szívünk szorongását,

Nem találod földön soha,

Az ég derült nyugodalmát.

Oh jöjj vissza kedves vándor



S legyen minden elfeledve !



Oh te legszebb, legjobb köztünk,

Mint eltévedtél,

Hogy az öröklétröl lemondsz



Földi üdvökért, sat.



          Fenyegetik a halállal s felszólítják, törje össze a varázsbotot. Merope, bár retteg a halál gondolatától, melylyel testvérei ijesztik, megtagadja a visszatérést s a király szavára bízza magát. Hírek járnak, hogy a Halál közelget s kegyetlenül pusztít útjában döghalál név alatt. Sisyphus azonban sietteti a lakodalmat, a nászünnep kezdődik s a »Setét árny« épp az áldozó oltáron jelen meg, hogy Meropét elragadja; de Sisyphus megragadja s hatalmának lefőbb diadala jeléül az egész világ örömrivalgása közt a falhoz köti.

           A harmadik felvonásban mindazok az emberek, kik vénség, szegénység, nyomor, szerencsétlenség, elhibázott élet miatt halni s az élettől menekülni vágynak, Sisyphushoz tódulnak, rátámadnak, szidalmazzák, átkozzák s követelik, hogy bocsássa szabadon a Halált.

          Sisyphus csodálkozik, belátja tévedését, hogy az emberek gyarlóságát s változandóságát kifeledte számításából; de mégsem hajol szavukra, mig Trofonius meg nem magyarázza, hogy a halál nem ellenség, hanem jó és gyöngéd barát, ki mindenkit megvigasztal.

          Sisyphus végre kész engedni ennyi kérésre, de Meropét meg akarja menteni s magát áldozza fel, ha Meropét az égiek visszaviszik csillagzatába. Az alkut az égiek elfogadják. Sisyphus összetöri a varázsbotot, Merope égbe száll. A világ elsötétül. A végzene alatt a homályból kifejlődik a Hadesz, a görögök túlvilága és látszik Sisyphus, ki nagy kövét a sziklákon fölfelé emelgeti. Ezzel a függöny legördül.

          A zenei rész is nagyobbára megvan, s egyes számait tetszéssel fogadták az ez évi hangversenyeken; a Plejádok: »Return, dear wanderer, return« kezdetű dalát már szerte dalolják, úgyszintén az égbe hívó s földi szerelemről szóló verssorokat.

          Örvendetes, hogy báró Orczy Bódog terhes zenetanári állomása mellett is folyvást míveli a magasb zenét.



Deák Farkas.



Mindenesetre nem lehetett túl rossz e mű zenéje, hogy ha annak ellenére, hogy az még csak „nagyobbára” készült el, egyes számait tetszéssel fogadták, sőt, egyik dalát „már szerte” dalolták. 


A nap képe • 20922018-09-18 11:00:20

A MAI NAP KÉPÉHEZ



"A kereszténység és a magyarság tetterejével. ...



Simándy Józsefről



 Emlékezés a 102 évvel ezelőtt született nagy énekesünkre



Tehetség, hit és szorgalom - e három tényező bizonyára meghatározó, ha a XX. századi magyar operakultúra csillagának, Simándy Józsefnek a pályafutását értékeljük. Kivételes művészi rangja, tekintélye még évekkel elhunyta után is ott lebeg a legendás Ybl-palota fölött, egy nagy tehetségű művészember élményt nyújtó alakításait, páratlan sikereit idézve.



Simándy az Operaház énekkarából emelkedett ki, és ötvenöt éve, 1947-ben indult meg káprázatosán emelkedő szóló énekesi pályáján. Dicséretére legyen mondva: élete során sohasem tagadta hajdani kórista voltát, hanem büszkén vállalta, mint kiinduló állomást; több alkalommal is becsülő szavakkal emlékezett meg egykori kollégáiról.



1945-ben, amikor az elfogult kulturális politika „jóvoltából" nem igazolták, Vaszy Viktor karnagy, színi direktor meghívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vezető tenoristája lett. Innen, a Tisza-parti városból tért vissza a fővárosba, hogy rövid időn belül meghódítsa az igényes, operát kedvelő közönséget.



Simándy szinte valamennyi jelentős tenorszerepet elénekelte hosszú és töretlenül ívelő pályája során. Hangszíne, hangmagasságának tudatos kiművelése, frazírozó készsége, muzikalitása, színpadi játékereje mellett még ideális külső adottságokkal is rendelkezett. Ez így együtt egy világraszóló karrier kialakítására is elegendő feltétel. De Simándy, nagynevű karnagy mesteréhez és barátjához, Ferencsik Jánoshoz hasonlóan „túlságosan magyar volt ahhoz, hogy máshol is meglelje helyét" a világban. Itthon maradt, s hazájában lett az örök Bánk, a patriotizmus szimbólumának letéteményese. (És még vég nélkül sorolhatnám parádés alakításait.)



E szívet dobogtató remekműben Simándy a közönséget évtizedeken át felülmúlhatatlan élménnyel ajándékozta meg. A „Hazám, hazám" kezdetű, II. felvonásbeli áriában egy lángoszlop hevületével forrósította át a szunnyadó magyar lelkeket. A kommunizmus sivár, elnyomó korszakában mindez több volt, mint kivételes produkció, az élő és eltiporhatatlan hazaszeretet nemes példájául szolgált.



Személyes életem nem avuló élménye, hogy több alkalommal is beszélgethettem Simándy Józseffel. Az Operaházban, közös templomi szereplések során és Balatongyörökön, a szépséges magyar tenger partján s a szőlőtőkék varázslatos közelségében - változatos témák erdejében kalandozva.



Ez a személyes kapcsolat még csak megerősítette bennem, hogy ez az elismert operaénekes (szándékosan nem írtam sztárt, mert a fogalmat mára lejáratták, és maga Simándy tiltakozna ellene a leghevesebben) magyarság-tudatával, mély keresztény hitével, családszeretetével, etikai és morális emelkedettségével harmonikusan élte meg a Gondviselés által kiszabott emberi életet.



Néhány mondata ma is visszhangzik bennem. „Hitemet vállaltam és sohasem tagadtam meg, hogy katolikus vagyok. És nem is féltem, mert Isten velem volt." 



Máskor saját termésű becehegyi borának jóleső kóstolgatása közben a fiatalokról ejtett néhány szót. „Tőlük mindenekelőtt emberséget várok: a magyarság és a kereszténység mozdító tetterejét."



Bánk bán elmondja című önéletrajzi könyvéből (amelyet legjobb kritikusával, Dalos Lászlóval állított össze) világosan kiderül, hogy ez a kivételes életmű a testvérmúzsák közelsége, átjárhatósága révén hamisítatlan, tiszta lírává nemesül.



Szeghalmi Elemér"



(ÚJ EMBER, 2002. december 29. (58. Évfolyam, 51-52. szám)



Szeghalmi Elemér (Budapest, 1929. május 7.), József Attila-díjas (1996) magyar irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő.



Hogy volt? Simándy József emlékére


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10582018-09-18 09:55:50

Galamb Sándor: A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



 (3. rész)



           Az angol kritikát az opera zenéjére vonatkozólag még kiegészíthetjük Liszt Ferenc véleményével. A nagy zeneköltő, úgy látszik, értékesnek tartotta a művet, hiszen amint láttuk, egyik budapesti hangversenye alkalmával a nyitányt ő maga vezényelte. De később is, 1883-ból bírunk tőle egy Erkel Ferenchez írott levelet, melyben azt kérdezi, hogy a Filharmóniai Társaság döntött-e már az II Rinnegato balletzenéjének előadása felől. Szerinte ajánlja a zeneművet az is, hogy a londoni filharmonikusok is előadták.(1)



          Hiányos volna ez ismertetés, ha a zenei feldolgozáson kívül a librettónak Kemény Zsigmond regényéhez való viszonyát is nem tárgyalná. Sajnos, Deák Farkas átdolgozása sem a Zord időhöz, sem Orczy Bódog zenéjéhez nem mindenben méltó. Hogy az operában a regény személyei közül csak Barnabást, Elemért, Dorát és Verbőczyt szerepelteti, az még szerencsés gondolatnak mondható. Az is természetes, hogy a regény meséjének csak egyik szálát választotta feldolgozásul. Az sem gáncsolható, hogy Barnabás nénje, Dorka helyett anyját, Irmát, szerepelteti, valamint az sem. hogy egy-két jelentéktelenebb olyan alakot is felléptet, akik a regényben nem fordulnak elő A nagyobb baj ott van, hogy a mesébe ügyetlen és erőltetett fordulatokat visz, hogy a szöveg egész hangja száraz, és hogy a versek gyakran igen prózaiak. Meg kell azonban említeni, hogy a regénynek egyik gyönyörű dalát, a Csendesen folyj, kedves csermely! kezdetűt (I. rész 3. fejezet), melyet Elemér énekel Dora ablaka alatt, a lány ajkára adva mint emlékében felmerülő melódiát, majdnem szószerinti szövegében ügyesen menti át a darabba.

          Deák Farkas szövegének rövid meséje a következő: Az első felvonásban a Buda alatt Izabella királyné hívására összegyűlt magyar tábor a török elleni harcra készülődik. Barabás is közöttük sürög-forog. A megjelenő Elemér azonban hírül adja a katonáknak, hogy a béke megköttetett, a törököt barátnak kell tekinteni, s az ország kormányzója a szultán fennhatósága alatt Verbőczy lett. Nemsokára Verbőczy is fellép, majd pedig a hozzá Erdélyből utazó rokona, Dora érkezik meg kísérőnőjével, Irmával, Barnabás anyjával. E jelenetek alatt kiderül Barnabás emésztő szerelme Dora, Elemér jegyese iránt is, mely különösen a társaság elvonulása után mutatkozik meg egész félelmes erejében. Két török, Szelim és Omár meghallva Barnabás bánatát, arra biztatják, hogy legyen törökké, így könnyebben megszerezheti magának Dorát. Barnabás csakugyan közéjük áll, s a felvonás török ballettel végződik. A második felvonás Verbőczy házában történik. A törökké lett Barnabás vad szenvedélyét aggódó anyja hiába igyekszik lecsillapítani. Barnabás szenvedélyesen ostromolja Dorát, de újra kosarat kap. A további jelenetek során megtudjuk, hogy Verbőczy a basák zsarnokoskodása miatt panaszkodó levelet írt a szultánnak, a levelet Elemér fordította törökre, s ő is készül elvinni Konstantinápolyba. Barnabás hírt szerez a tervről, s elhatározza, hogy a levelet megszerzi. A felvonás végén Verbőczy nagyobb magyar társaság élén búcsúztatja Elemért, s a búcsúvigalmat magyar ballet fejezi be. A harmadik felvonás éjjel Buda egyik terén történik. Katonáival Barnabás megrohanja Elemért, megöli, s a levelet zsebéből kiragadja. Majd a megjelenő Dorát akarja erőszakkal hatalmába keríteni, de ez ellenáll, és a szomszédos zárdába menekül. Barnabás utána akar törni, de a megjelenő főnökasszony feszülettel a kezében visszavonulásra inti. Erre felharsan az angyalok éneke, kik Barnabás bűnös lelkének megmentéséért könyörögnek. A renegátban felébred a keresztény, térdreesik a kereszt előtt, amit a belépő török katonák meglátva, rárohannak, és megölik.

          E rövid mesevázlatban nem említettük, hogy Barnabást apja szörnyű kivégzésének emléke is üldözi. Kemény regényének e lélektanilag elmélyített motívuma azonban a darabban olyan zavarosan és annyira külsőségesen nyilatkozik meg, hogy a librettó szerzője sokkal helyesebben cselekedett volna, ha egészen elhagyja. Színműben, különösen a vázlatos szöveget követelő operaszövegben egyetlen indíték, Barnabás szerelme Dora iránt, is elég lett volna a hős cselekedetének indokolásához. Az angyalok megjelenése és éneke(2) is teljesen fölösleges, és semmiképpen sem következik az előzményekből.

. . . Ennek az operának története, keletkezésének és színrehozatalának ismerete bizonyosan egy szemernyivel sem járul hozzá Kemény Zsigmond tökéletesebb megértéséhez. Mindamellett nem árt a feledéstől megmenteni és számon tartani, mint a magyar és külföldi szellemi érintkezéseknek egyik érdekes adatát.”



(1) D'lsoz Kálmán: Zenei kéziratok. I. kötet. Budapest, 1924. 57. lap.

(2) A Times bírálója e motívumban Gounod Faustjának (Gretchen) hatását látja, Irma alakját pedig A próféta Fides-ével hozza rokonságba.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10572018-09-18 09:52:39

Kiegészítés: Az idézett rész (2) lábjegyzete a szöveg utolsó mondatához tartozik.



".... A második hangversenyen maga Liszt Ferenc dirigált. (2)



(1) ....



(2) L. Mészáros Imre és D'Isoz Kálmán: A Filharmóniai Társaság múltja és jelene 1853—1903. Bpest, 1903.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10562018-09-18 08:39:23

Galamb Sándor: A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



 (2. rész)



          Az opera tehát — legalább részben — néhány évvel a regény megjelenése után készen volt. Hogy miért nem magyar színpadon került bemutatásra, arra vonatkozólag csak találgatásra vagyunk utalva. Szerzője 1870-ben a Nemzeti Színház élére kerülve, alkalmasint feszélyezve érezte magát a saját művét színpadra vinni, 1873-ban pedig súlyosabb ízetlenségek és nagyobb port felvert kellemetlenségek miatt távozván a színház éléről, a következő rezsimnek nem igen lehetett kedve éppen Orczy művével kísérletezni.

          Br. Orczy Bódog ez intendánsi évek után Londonba költözött, és ott is telepedett le. Az ottani művészi körökkel — úgy látszik — szorosabb összeköttetést szerzett, úgyhogy műve 1881 júl. 9-én bemutatásra kerülhetett.

          Az operából egy zongora- és énekkivonat szerencsére a budapesti m. kir. Operaház készülő múzeumának tulajdona, s ez angol- és olasznyelvű nyomtatott példányhoz egy kéziratos magyar szöveg is van csatolva, úgyhogy hiánytalan felvilágosítást kaphatunk a műről. A dalmű címlapja szóról szóra a következő: II Rinnegato (The Renegade). Opera in three acts composed by Baron Bódog Orczy. Hungarian libretto by Farkas Deák. Italian adaptation by S. C. Marchesi. English adaptation by Frederick Corder. (London. Novello, Ewer et Co. Évszám nélkül.)  (1)

          A dalmű Londonban a bemutatón kívül a legtöbb híradás szerint csak még egyszer került színre, július 13-án. (2)

          E csekélyszámú előadásnak aligha a mű gyöngesége volt az oka, inkább az a körülmény, hogy Londonnak két olasz operatársulata, a Covent Garden és a HerMajesty's Theatre, éppen abban az időben küzdött súlyos anyagi válsággal, s belőle csak úgy tudtak kilábolni, hogy egy színházzá egyesültek, részvénytársaság kezelése alá bocsátották magukat, s műsorukba az olasz operán kívül egyéb dalműveket is felvettek. E válság közvetlenül A renegát bemutatója után tört ki, s e bonyodalmak közepette —úgy látszik — a bemutatott magyar opera is feledésbe ment. Legalább is nincs tudomásunk újra való színrehozatala felől.           Pedig a Her Majesty's Theatre nagy gonddal készült a bemutatóra. Az egykorú angol lapok dícsérőleg szólnak a szép díszletekről, az ízléses jelmezekről és a gondosan betanított táncokról. Legjobb azonban magához a Times-hoz fordulni, melynek a bemutatóról írt bírálatát az Egyetértés július 15-iki száma szószerinti fordításban közli:

          «Az Il Rinnegatonak bizonyos típikus jelentősége van: az opera a dalmű-kompozíciók modern iskolájának túlnyomó irányzatát illusztrálja és a hatalmas befolyást, melyet az iskolára Wagner egyénisége gyakorolt. A rokonság azonban eszményképével csak a külső vonásokban nyilvánul. Örömmel konstatáljuk, hogy Orczy báró a hangszerelésen szakszerűen uralkodik. A nyitány egészen önálló harmonikus darab, telve dallamos melódiákkal: Orczy báró honi zenéjének ritmusait sohasem használta fel kitűnőbben. mint éppen e darabban.(3)  Megtaláljuk itt a Lassú epekedését a Csárdás zajával és vigalmával felváltva. Az operában egy táncdarab is van, a Palotás, mely Liszt magyar ábrándjaira emlékeztet. A mondottakból kitűnik, hogy Orczy bárónak lényegesen más eszméi vannak a drámai zenéről, mint Wagnernek. A balletzene, mely az első és második felvonás finále-jaként szerepel, a német mesternek bizonyára nem fog tetszeni. Orczy báró a régi dalműiskolához ragaszkodik: bordalt adat elő férfihangokkal. Abban azonban megegyezik Wagnerrel, hogy lehetetlent bíz énekesekre és énekesnőkre. A darab számos szereplői közül háromnak van zenei jelentősége. Egyik Irma, Barnabás anyja, mely szerepet nagy hatással dolgozta ki a szerző. A «Già tramonta il sole» ária a második felvonás kezdetén melodikus és telve drámai erővel. Barnabással, a darab hősével a szerző mostohán bánt ; szerepének zenéje egyhangú s csak első monológjában «Ah! perché tremo?» csillámlik elő egy kis dallamosság. Dora szerepe se különb, bár motívuma az egész darabon végighúzódik.» A bíráló ezután ismerteti a darab szövegét, mely «Kemény báró egy históriai novelláján (!) alapul», majd így végzi ismertetését : «Az inscenírozás megfelelő és ízléses volt. Pest látképe, a magyar táborral a folyam túlsó partján, gyönyörű festmény. A magyar táncosok jelmezei szintén ízlésesek, s a Lanner Kati asszony rendezte táncok kifogástalanok voltak. Az előadást illetőleg sign. Galassi (Barnabás) hangja illett Orczy deklamatórikus zenéjéhez. Tremelli Irmája drámai és zenei szempontból egyrészt kitűnő alakítás volt. Kevésbbé volt jó Juck k. a. (Dora) és Ravelli (Elemér). Dacára az első est zajos tüntetéseinek attól tartunk, hogy az új opera hatása több mint kétséges. A nem sikerülés esetén vigasztalhatja Orczy bárót az a tudat, hogy élénk gondolkozású s tökéletes zenésznek mutatta magát».(4)



(1) Az operát szerzője Mária Henrietta Anna belga királynénak, magy. kir. hercegnőnek és osztrák főhercegasszonynak ajánlja. — A készülő operai múzeum e példányához Vidor Dezső operaházi titkár és színésziskolai igazgató úr szívességéből jutottam. — A Budapesti Hirlap (1883 ápr. 29) szerint az operát Sturm Albert németre is lefordította.



 (2) A Pesti Napló három előadásról ad hírt. Szerinte a harmadik előadásnak is nagy sikere volt. 1881 júl. 19.



(3) Orczy Bódog t. i. A renegáton kívül még két operát szerzett, a Pandorát és a Sisyphust. L. a Pesti Hirlap adatait Orczy Bódogról ennek halála alkalmából. (1892. évf. jan. 24. szám.)



(4) Az Egyetértés idézett számán kívül az operai előadásra még több-kevesebb felvilágosítást nyújtanak : Budapesti Hírlap 1881 júl. 15., Pesti Hírlap 1881 júl. 15., Pesti Napló 1881 júl. 19., A Hon 1881 júl. 15., Vasárnapi Újság 1881 júl. 17., Pester Lloyd 1881 júl. 15.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10552018-09-18 08:27:22

Tekintettel arra, hogy Orczy Bódog műveiből még csak részleteket sem áll módunkban meghallgatni, teljes egészében idézem a zeneszerzőnek „A renegát” c. operájáról megjelent írást. Naivan abban reménykedem, hogy akad majd valaki, akinek van bátorsága, ill. kellő hite saját ítélőképességében ahhoz, hogy választását ne a kánonra alapozza, és felkutatja, majd előadatja ennek az operának a nyitányát vagy balettzenéjét. Ha Liszt e részeket értékesnek tartotta, talán a mai zeneértők is felfedeznék azok értékeit. Galamb Sándor feltünteti az írásában felhasznált forrásokat is, ezért van nyom bőven, amelyen el lehet indulni.



BUDAPESTI SZEMLE. 1928. 211. kötet. 611.-613. szám:



Galamb Sándor: „A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



          Akármilyen különösen is hangzik, hogy legrészletezőbb lélekábrázolónknak, Kemény Zsigmondnak egyik regénye operaszövegként is szerepel, mégis valóság.

          A Zord idő megzenésítve Londonban került színre olasz szöveggel. Bemutatta a Her Majesty's Theatre-nek olasz operatársulata 1881 július 9-én.

          Ezek az adatok első pillanatra talán valami rendkívüli újságként hatnak, pedig a szóbanforgó operát elég sokan ismerték, belőle részleteket a budapesti filharmonikusok kétszer is bemutattak, sőt a dalmű címe Hugó Reimannak Opern-Handbuch-jában (1) is meg van említve.

          Hogyan lehetséges tehát mégis, hogy e zeneműnek Kemény Zsigmonddal való kapcsolatáról mitsem tud irodalomtörténetírásunk ?

          A kérdés kulcsa az opera címében rejlik. Ez t. i. sem nem Zord idő, sem pedig a regény valamelyik főszereplőjének neve, hanem II Rinnegato. Hőse tehát Barnabás diák, s az ő Dorához való szerelme és Elemérrel való ellentéte a librettó tárgya.

          A szöveget Deák Farkas szerezte, s amint az itt következő adatokból valószínű, még a kiegyezés előtt. A zenét hozzá br. Orczy Bódog szerezte, a Nemzeti Színháznak 1870— 1873-ig terjedő időben intendánsa, br. Orczy Emma angol regényírónő apja. A mű nyitányát a budapesti Filharmóniai Társaság először 1867 dec. 15-én, másodszor pedig 1876 ápr. 5-én játszotta. A második hangversenyen maga Liszt Ferenc dirigált.



(1) Leipzig, 1887



(2) L. Mészáros Imre és D'Isoz Kálmán: A Filharmóniai Társaság múltja és jelene 1853—1903. Bpest, 1903.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10542018-09-17 06:44:11

Ha már a 1049. sz. bejegyzésben szóba került Orczy Bódog neve, akinek „A renegát” c. operája külföldön Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójánál és Huber Károly Udvari báljánál kedvezőbb megítélésben részesült, szólni kell róla is, annál is inkább, mert neki nem kis része volt abban, hogy megépült a budapesti Operaház.



Képtalálat a következőre: „Orczy Bódog”



Báró orczi Orczy Bódog Félix zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa



(Tarnaörs, 1835.06.08.-London, 1892.01.25.)



"Operaház 130: mi történt kint és bent?



[…] Az Operaház tervezetéről már 1872 októberében szó volt, amikor a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Orczy Bódog egy beadványt terjesztett a miniszterelnök elé, amelyben az állt, hogy lassan már tarthatatlan, hogy a Nemzeti Színházban együtt szorong és nyomorog a drámai és az operai együttes. Az igazgató egy tervet is kidolgozott, hogy ezen az állapoton javítson, hiszen nem csak kényelmetlen volt, de egyre nagyobb közönségigény mutatkozott a zenés színházi darabok iránt is. […]"



A „Caruso”-ban azonban 2013.01.25-én nagyszerű, részletes írás jelent meg Orczy Bódogról, amely nem sok kiegészítést igényel:



"A renegát – Báró Orczy Bódog portréja"


Opernglas, avagy operai távcső... • 201352018-09-16 08:33:52

https://m.mupa.hu/programok/metropolitan-kozvetitesek/metropolitan-kozvetitesek-2018-19




Metropolitan-operaközvetítések a Müpában 2018/19



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10532018-09-16 07:42:10

Végezetül, az imént ismertetett „családtörténet” lezárásaként, - de akár e teljes topic megnyitásának indokaként - hadd idézzem Czeizel Endre szavait, amelyek 2011-ben, egy Debrecenben tartott előadáson  hangzottak el:



„- A művészek fontosak, a kreativitásukkal ugyanis megszépítik az életet. Nekem az egyik kedvenc témám a művészgéniuszok sorsa. Azt gondolom, hogy a tehetség az egyik legnagyobb természeti kincse egy országnak […].



[…] a legjobban a zenei tehetség öröklődik.



- […] A zeneszerzőknél például egyértelműen öröklődik a tehetség. A zene terápia, és ebben a művészeti ágban a tehetség családi halmozódása is megfigyelhető. Ezt úgy hívom, hogy piramis-modell. Általában a nagypapának szép hangja van, a fiát már taníttatja, az unoka pedig egy Bach. A Mozart családban például 67 férfi volt, és mindegyikből zenész lett, de Erkel Ferenc hét gyermeke is egytől egyig muzsikus lett. Ez a tehetségtípus már kiskorban jelentkezik […].



[…]



-  […] Sajnos tíz géniuszpalánta közül egyből lesz tényleg az Magyarországon. Számos tehetséget elpazarolunk. Tudom, nem illik ilyet mondani, de a magyarság, a nemzet jövője nem attól függ, hogy milyen politikusok élnek itt, hanem, hogy végre egyszer meg tudjuk-e menteni a géniuszpalántáinkat. Eddig ugyanis számos tehetséget elfecséreltünk. Azt kellene mindenkinek megérteni, hogy nem a haza teszi naggyá a gyermekeit, hanem a géniuszok teszik naggyá a nemzetet. Úgy kellene vigyáznunk a magyar géniuszokra, mint a szemünk fényére - zárta az előadását Czeizel Endre.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10522018-09-16 07:38:54

És ami Huber Károlynak a 1038. és 1039. sz. bejegyzésben idézett életrajzából kimaradt:



Huber Károly első felesége, Severa (néhol: Szevera) Lujza, a „szelíd, jóságos, bánatos, beteges asszony” (idézet Papp Viktortól) 1871-ben elhunyt. A házaspár három gyermekéből kettő – mint az már korábban is említésre került - a művész pályát választotta, egy pedig, Károly, ügyvéd létére a Harmónia Zeneműkiadó Rt. megalapítójaként kapcsolatban maradt a művészettel. Jenő azonban zenei téren minden tekintetben túlszárnyalta nem kis érdemeket szerzett édesapját. Aranka ugyanakkor kellemes, szép beszédhangjával színésznőként ért el sikereket. Vezetéknevüket – eltérő időpontokban ugyan, de - mindhárman Hubayra magyarosították.



Huber Károly művésszé lett unokáiról:



Hubay Jenő egyik fia, Hubay-Cebrian Andor, festőművész lett.



Hubay Aranka és Dr. Ferenczy Zoltán egyetemi tanár és író két leányának, a 23 éves korában, tüdőbajban elhunyt Ferenczy Magdának és nővérének, a később doktorátust szerzett Sárinak a tehetsége az írásművészet terén bontakozott ki. Irodalmi munkásságáért mindkettő Péczely-díjat kapott.



„A magyar muzsika könyvé”-ben olvashatunk egy másik Huber-unokáról is, Hauser Lydiáról, aki operaénekesnő lett. Ő már Huber Károly második házassága révén született a családba. T.i. Huber Károlynak második feleségétől, Fischer Etelkától is született három gyermeke, Aladár, Sarolta és Ede, akik édesapjuk halálakor még kiskorúak voltak. A Huber családból származott művészek sora itt minden bizonnyal még nem zárul le, de e témát tovább nem kutattam.



Forrás: Kempelen Béla: Családkönyv 1. Nemes családok, polgárcsaládok (Budapest, 1940); Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból; Magyar Életrajzi Lexikon.



A család Huber Károly temetéséről a BUDAPESTI HÍRLAP 1885.12.22-i számában az alábbi értesítést tette közzé:



 „(Huber Károly temetése) holnap, kedden d. u. 3 órakor lesz az elhunyt Mária-Valéria-utcai (ma: Apáczai Csere János utca) lakásáról. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak mélyen lesújtott szívvel jelentik a maguk, valamint a megboldogult nagyszámú rokonsága nevében Huber Károly, a magy. kir. zeneakadémia tanára, a nemzeti zenede karnagya és tanára, a magy. országos dalárszövetség karnagya, a nemzeti színház nyugalm. karnagya, a Ferenc-József-rend lovagjának ez évi december hó 20-án reggeli 8 órakor, élete 58-dik évében hirtelen bekövetkezett kimultát. A boldogultnak földi maradványai ez évi december hó 22-én délután 3 órakor, lakásán: V. ker., Mária-Valéria-utca Börze-épület, fognak a r. kat. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a Kerepesi-út melletti sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatok pedig ez évi december hó 23-án délelőtti 9 órakor  fognak a szent Ferencrendiek templomában az egek urának bemutattatni. Budapest, 1885. december havában. Örök béke lebegjen hamvai fölött! Huber Károlyné szül. Fischer Etelka neje, Aladár, Sarolta, Ede kisk. gyermekei, Hubay Károly dr. és neje, Hubay Jenő, Hubay Aranka gyermekei, Huber Mátyás, Huber Erzsébet testvérei. Özv. Fischer Teréz anyós, ifj. Hubay Jenő unoka. Fischer Béla, Fischer Dezső, Fischer Amália, Fischer Leona, Severa János, Severa Károly, Severa Ferenc, Severa Teréz sógorok és sógornők. —„



A SZALATNAI HUBER CSALÁD sírja, ahol H. Huber Károly nyugszik:





Kerepesi temető: 25/1-1-26 [szobrász: Telcs Ede]


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10512018-09-15 13:27:24

Néhány idézet Huber Károly dalszerzői tevékenységéről:



A ZENE 1944 / 6. SZÁM:



Dobó Sándor: Dalköltészetünk a múlt század derekán



„[…] A dalszerzők között voltak igen értékesek is. Szentirmay Elemér (1830—1908) „Csak egy kislány“ kezdetű dala páratlan népszerűséget ért meg. „Tíz pár csókot“ és „Nagy az én rózsám ereje“ című dalait Brahms, dolgozta fel. A Húzd rá cigány“ és a „Vörös bort ittam az este" Hubay csárdajelenetébe került. Allaga Géza cimbalomra, Huber Károly férfi-karra írt át Szentirmay-dalokat, amelyeknek közkedveltségét egy csomó gyűjteményes kiadás is bizonyítja (Elemér dalai, Szívhullámok, Soldosné által énekelt hat dal, Égő szerelem, Könny és mosoly, Lajos bácsi nótái, Budapesti nóták stb.) […]”



"Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képbenc. tanulmányban a kiegyezés utáni évekről ez olvasható:



A zene.



[…] A sok dalárda keletkezésével fölvirágzott a férfikarok irodalma is. Kiváló sikerrel működtek e téren Huber Károly, Erkel Sándor, s az ifjabb nemzedékből Lányi Ernő és Gál Ferencz. Huber Károlynak mint hegedűtanárnak is sok érdeme van; jeles hegedűiskolát is írt. Zeneszerzeményei közűl kiemelendők: hegedűre és zongorára írt öt magyar ábrándja és harminczkét eredeti magyar férfinégyese; a „Szabadságdal”, „Őseink emléke”, „Nemzeti zászló”, „A szent honért”, „Lelkesedés dala”, „Liszt Ferenczhez”, „Édes lánykám” országszerte ismeretesek. […]”



***



Huber Károly kottái



Képtalálat a következőre: „Huber Károly második ábránd”  Képtalálat a következőre: „Huber Károly kottái”   



 A "Harmadik ábránd magyar dalok felett" kottája (lapozható)


A nap képe • 20912018-09-15 00:20:57

A főoldalon, "A nap képé"-ben szereplő fotó (Hubay Jenő tanítványaival) az utolsó művészképző osztályról készült a Fő utcai zeneteremben 1936-37 telén. A fényképen láthatók (balról jobbra): Bruckbauer Ferenc, Bardócz Margit, Fejér Sándor, Hubay Jenő, Fenyves Lóránd, Zathureczky Ede, Lengyel Gabriella, Virovai Róbert.



A zongoránál Farnadi Edith, hegedül Wanda Luzzato.



Forrás: Halmy Ferenc, Zipernovszky Mária: „Hubay Jenő”



Zeneműkiadó Budapest, 1976.



(Megj., A.)


A nap képe • 20902018-09-15 00:05:04

Pontosan 160 évvel ezelőtt született HUBAY JENŐ, a kiváló magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus, az MTA tiszteletbeli tagja.



Rá emlékezve idézem az alábbi verset:



HUBAY JENŐNEK.



Zengő magyar álmok művésze, üdv neked;

Beh szép a te rózsás, babéros ünneped.

Míg körül a világ csupa vész, gyász, átok

S fölöttünk is balsors száz hollója károg,

Beh jó így ocsúdni vigaszos reményre,

Hallgatni mit jelent ünneped zenéje



És érezni, hogy ez a te dicsőséged

Száz kudarcunkon túl győztes magyar élet.

Mert szent magyar álmok, gyönyörök, keservek

Lelkedből világgá oly hódítva zengtek,

Hogy mindig, mindenütt csak magyar művész te,

Lettél egész világ ünnepelt művésze.



Győztes hősként állsz itt, s míg ünneplünk téged,

Valójában te adsz nekünk dicsőséget

S adsz hitet, hogy e zord, ránk dühödt világon

Győzhet még majd minden szép, nagy magyar álom.

Mint győzött a tied, ... Erre int ünneped, ...

Zengő magyar álmok művésze, üdv neked!



Telekes Béla. (1873-1960), költő, műfordító.



(VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1912/3.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10502018-09-14 10:15:25

Nem a témába vágó "tűnődés", vagy mégis?



Huber Károly „Udvari bál”-jának a bemutatóit keresvén a MAGYARSÁG 1935.01.24-i számában az alábbi újsághírre bukkantam:



CSAK RÖVIDEN...

Színház: Bársony Rózsi legközelebb Földes Imre, Szilágyi László és Ábrahám Pál Udvari bál c
ímű operettjében lép fel. Az operettben megelevenedik egy békebeli udvari bál a Várban. […]”



Ábrahám Pál ilyen címmel megírt operettje – tudomásom szerint - műveinek egyetlen jegyzékében sem szerepel. Az viszont bizonyított tény, hogy Ábrahám szívesen vásárolt más szerzőktől zenedarabokat, melódiákat. Vajon az itt említett Ábrahám operett alapját nem a Huber-féle, mindössze egyszer színre került és időközben feledésbe merült mű szolgáltatta?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10492018-09-14 09:54:24

Az 1882-ben komponált „Udvari bál” c. víg dalművének bemutatóját Huber Károly már nem érhette meg. Halála után a következő hír jelent meg BUDAPESTI HÍRLAP, 1889.10.17-i számában:



 „(Huber Károly víg dalműve.) A néhány év előtt elhunyt jeles zeneszerzőnek, Huber Károlynak kéziratban hátrahagyott „Udvari bál“ című egy felvonásos víg dalművét az operaházban a téli évad alatt elő fogják adni. A víg dalmű szövegét  K a c z i á n y Géza írta a hétéves háború egyik anekdotikus epizódjából.”



E víg dalmű operaházi előadására azonban mégsem került sor. Egyetlen bemutatója volt csupán, mégpedig Tatán, „parádés” körülmények között:



PESTI HÍRLAP, 1890.08.26.:



„(A tatai versenynapról.) Tatán járt tudósítónk írja: Tegnapi sporttudósításunkban bővebben foglalkoztunk a verseny speciális lefolyásával, mely látogatottság tekintetében vetélkedhetik a főváros bármelyik tavaszi versenynapjával is. A vendégszerető főurat, Esterházy Miklós grófot, a magyar arisztokrácia legelőkelőbb tagjai keresték fel vidéki magányában. A hercegi, grófi és bárói címeket viselő méltóságok neveit bajos volna pontosan összeállítani, két személyiségről azonban, kik jelenlétükkel nagyban emelték a versenynap fényét, külön is megemlékezünk; ezek voltak: Ferenc Ferdinand d’ Este főherceg, a presumptív trónörökös, és ennek öccse, Ottó fhg; […] A versenyek este hét órakor végződtek, mire a fővárosiak és bécsiek egy része […] hazautazott, nagy része azonban az idegen vendégeknek Tatán töltötte az éjszakát. — A gróf meghívott vendégei számtalan fényesnél fényesebb négyes fogaton a kastélyba hajtattak, […] Vacsora után az egész társaság a várszínház díszelőadásán vett részt, mely előadásnak összes jövedelmét a jótékony főúr a devecseri tűzkárosultak fölsegélyezésére szándékozik fordítani. […] Előadásra egy német vígjátékon kívül — melyet az idegen nyelvű vendégek kedvéért adatott elő a gróf — Huber Károly „Udvari bál“ című operája volt kitűzve, melyekben az összes szereplők ügyesen állták meg helyüket. A „piéce de resistence“-ot a fényes tűzijáték nyújtotta, mely „Egy éj Velencében” cím alatt lett bemutatva, de a tündéri látványosságok a nagyhangzású névnek egész terjedelmében meg is feleltek. […] A lakosság nagy része, a késő éjjeli órák dacára, megvárta a tűzijáték végét, mely tényleg egy „velencei éj“ csodaszerűségét varázsolta a szemlélők szemei elé.”



Megjegyzendő, hogy Huber Károly Udvari bál c. művének az előadatásával korábban még külföldön is próbálkozott; sajnálatos módon nem járt sikerrel:



KOSZORU. A PETŐFI-TÁRSASÁG HETI KÖZLÖNYE, 1883/1. SZÁM: 



Magyar operák külföldön. Négy magyar opera próbál ez idő szerint szerencsét a külföldön: Erkel „Hunyady László“-ja melynek előadását indokolatlanul mindig halasztja a bécsi operaház, Schauer Ferenc „Atalá“-ja, Huber „Udvari bál“-ja és báró Orczy Bódog „Renegát“-ja. Mind a négy opera szövegét. Sturm Albert fordította németre. Orczy operája Brüsszelben már színre került.”



Hogy miért nem adták elő Huber Károly „Udvari bál”-ját az operában? Arról csak sejtéseink lehetnek. Ám, hogy sejtéseinkben ne tévedjünk túl nagyot, érdemes elolvasni Gombos Lászlónak az alábbi írásából vett részletet. A megértés végett azonban ismét ki kell emelni azt a körülményt, hogy Huber Károly Wagnert mindenképpen meg akarta ismertetni a magyar közönséggel. E törekvését Erkel Ferenc, akivel Huber egyébként korábban jó barátságot ápolt, erősen ellenezte. Olyannyira, hogy ez okból a két zeneszerző közötti jó kapcsolat a végén hajótörést szenvedett:



Részlet  Gombos László „A Huber-Hubay család a 19. századi zeneélet sakkjátszmájában” c. írásából:



Kodály úgy vélte, „[...] Erkel tartott attól, hogy Wagner művészete „megárt a zsenge magyar opera fejlődésének. A következmények megmutatták, hogy félelme nem volt alaptalan. [...]



Hubay Jenő elmondotta hogy milyen méltatlanságot követtek el az Erkelek édesapjával. – »Hát kérem az atyám évtizedeken át volt a Nemzeti Színház karmestere . . . . És hogy most az Operának új díszes épületet emeltek, jól esett volna neki ha egy műve ott színre kerülne; s benyújtott nekik egy – operát . . . és visszautasították! . . . S nézze csak – mily hibákat fedeztek fel benne [«] s átlapoztuk a partitúra lapjait – s ceruzával írt megjegyzéseit az Erkeleknek. – Hát hiba ez? . . . vagy ez? . . . kérdezte Ön tőlem [...;] feleltem Önnek hogy »kákán csomó« keresés. És Ön bosszúságában folytatta »De nem maradok én örökre Brüsselben: haza jövök s visszafizetem nekik«. Haza jött és megtörte az »Erkel dinasztia« évtizedeken tartó hatalmát!* […]”



*(Serly Lajos levele Hubayhoz New Yorkból, dátum nélkül 1935-36. körül)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7722018-09-13 09:20:34

176 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Mihalovich Ödön”



 MIHALOVICH ÖDÖN (1842.09.13.-1929.04.22.), 



zeneszerző, zenepedagógus, valamint 1887 és 1919 között a Zeneakadémia igazgatója.



Rá emlékezve idézem a következő írást:



„Mihalovich Ödön nyolcvanötéves.



Egyetem-utcai csöndes magányában él közöttünk a magyar muzsika harmonikus lelkű „great old man”-je: Mihalovich Ödön, aki a napokban ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. Még néhány esztendeje a Dunaparti korzó őszi verőfényében sétálgatott délelőttönként és vidám mosollyal viszonozta az ismerősök üdvözletét, most kissé fáradtan, de teljes szellemi frisseségben szemléli a felhőtlen októberi égboltozatot és fogadja szorgalmasan látogató barátait, Apponyi Albert grófot, Hubay Jenőt, Léderer Rudolfot és másokat. Amellett ma is állandóan figyeli a zenei eseményeket, amelyeknek egy emberöltőn át legfőbb irányítója volt. Mindenről pontosan tájékozódik, mindenhez hozzászól, és éppúgy lelkesül a magyar sikerekért, mint aktív vezér korában.



Kevés halandónak jutott osztályrészül, hogy még életében láthassa munkájának gazdag gyümölcsét és eszméinek győzelmét. A Gondviselés különös kegyeltje ő, aki büszke és boldog szemlélődéssel tekinthet vissza élete művére és életének minden legkisebb epizódjára.



Mint fiatal muzsikus, telve komoly talentummal, magas művészi igényekkel és intranzingen elvhűséggel került hozzánk Wagner és Liszt környezetéből Liszt Ferenc igazgatói székébe. Akkor kevesen vették észre, hogy a fiatal művész néhány év után már nemcsak a Zeneakadémiát, hanem egész zenei életünket vezeti. Ezt a pozíciót azonban sok küzdelem árán kellett kivívnia. Rengeteg félreértés, kicsinyesség, gáncs, gúny keresztezte szándékait, a pedagógus, művész és zeneköltő szent törekvéseit. Ö azonban emelt fővel, szilárd lélekkel ment tovább a maga egyenes útján. És a mesterségesen szított népszerűtlenség köde lassanként eloszlott. Elnémult a rosszindulat, az okvetetlenkedés és az érdekhajhászók türelmetlenkedése, előbb-utóbb győznie kellett az igazságnak, a jóságnak és a tekintélynek.



Tanárai, növendékei rajongói lettek, és e rajongókból ragyogó nevű művészgárda, amelynek tagjai világszerte elismert mesterei lettek a zene- művészetnek. És amilyen erőteljes harcot vívott az iskoláért, éppoly lelkes és szívós küzdelmet folytatott eszméiért és az igazi tehetségekért. Minden irányt elismert, ha az nem jött ellentétbe a művészet tisztaságával. Ő, aki köztudomás szerint törhetetlen híve volt Wagnernek, mindig szembehelyezkedett minden maradi előítélettel és fiatalos hévvel egyengette a legforrongóbb modernek útjait is, súlyos szavával melléjük állt, mert tudta, hogy a természetes fejlődésnek semmi sem állhat útjába.



Valóban apostoli missziót teljesített.



Most, amikor születése napját ünnepeljük, mindezen érdemeket is fölülmúlva látjuk őt zeneköltői nagyságában. Mint komponista, műveiben is valóra váltotta a tiszta művészet eszméit. Szerzeményei egytől-egyig egy nagystílű költő művészi őszinteségének és artisztikus dolgozási módjának geniális megnyilatkozásai. És hálátlan korunk nem karolja föl eléggé Mihalovich Ödönnek grandiózus ópuszait, noha mindenki tisztában van szerzőjük és e művek történelmi jelentőségével.



Nemzetünknek nagy tartozása van a magyar zene e nagy arisztokratájával szemben, kötelessége tehát, hogy műveinek minél gyakoribb és jobb előadásával rója le a hálának soha el nem hervadó babérjait. Hiszen ez nemcsak hazafias kötelesség, hanem saját művészetünk megbecsülése is egyúttal. Csak saját magát tiszteli meg az a testület, amely műsorába iktatja az ő műveit.



Mint értesülünk, a Zeneművészeti Főiskola a közeljövőben előadja a Mester IV-ik szimfóniáját. A Székesfővárosi Zenekar a tavasszal nagy sikert aratott a „Toldi szerelme” előjátékával. A szimfóniákon, nyitányokon, poétikus dalain és egyéb művein kívül rendkívül hálásak szimfonikus költeményei is, a Sellő, Hero és Leander, La Ronde du Sabbat, a Pán halála, Rémhajó és a kórus- és zenekarra írt műve: A szélviharhoz.



A zenei romantikának igazán felejthetetlen szép alkotásai ezek, becsüljük meg őket.



Floresztán.



A ZENE, 1927. 2. szám.



Sieben Gedichte von Mathilde Wesendonck - Ich träumte, Du seist mir gut und treu


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7712018-09-13 00:39:31

58 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „Weiner Leó”



WEINER LEÓ, magyar zeneszerző



(1885. április 16. – 1960. szeptember 13.), kétszeres Kossuth- és Coolidge-díjas kiváló művész,



aki nemzedékileg közvetlen pályatársa volt Bartóknak és Kodálynak, s akinek a munkássága meghatározó jelentőségű volt századelőnk zenei aranykorában. Részese és gazdagítója volt annak a hirtelen kibontakozó zenei megújhodásnak, amelynek lendülete túllépte a nemzeti mércét.



Weiner alkotói pályája üstökösként tűnt fel a 20. század első évtizedében, s bár az idő múltával ez a kimagasló tündöklés alább hagyott, munkássága a korabeli magyar zeneművészetet jelentős szellemi-művészi értékkel gazdagította.



*



Bónis Ferenc zenetörténész, egyetemi tanár így emlékezik egykori tanárára, Weiner Leóra:



          «― Weiner Leó az „ideiglenesen” Majakovszkij nevét viselő utcában lakott, egy múlt század végén épült, szépnek aligha mondható bérházban, annak „gangos” lakásában. Vele csaknem szemközt áll az a nemes arányú, kétemeletes épület, mely az idős Erkelnek adott otthont. Mint életének minden mozzanatában, Weiner döntését ez esetben is praktikus szempontok motiválták. Vagyis, hogy közel legyen a Zeneakadémiához, ahol idejének jelentős részét töltötte. Meg, hogy közel legyen a Fészek Klubhoz, melynek „elhíresedett” kártyacsatái ugyan hidegen hagyták – ám fantáziáját annál jobban izgatták a sakkmérkőzések. Szabad idejében ott játszotta, valahol a belső falépcső tövében, végtelennek tűnő partijait, többnyire Rados Ferenc zongoraművész édesapjával, a kiváló hegedűtanár Rados Dezsővel.



 



          ― Ha se a Zeneakadémián, se a Fészekben nem volt található, akkor bizonyára valamelyik tisztelője vacsora-meghívásának tett eleget, kedves szerénységgel, de komoly öntudattal. Tisztában azzal a vitathatatlan ténnyel, hogy egy-egy elfogadott meghívással mégis mindig ő az, aki ad: aki meghívóját megajándékozza jelenlétével.



          ― Ha vendégségben sem volt, akkor bizonyára otthon tartózkodott, a mondott Király utcai házban, mely alkotóműhelye és segéd-tanterme volt, színhelye társadalmi életének és pihenésének. Itt kerestem fel jómagam is. Első alkalommal 1955. január 23-án. Holmi „udvariassági vizit”-ről természetesen szó sem lehetett, az ilyesmit Weiner alighanem elfecsérelt időnek tartotta volna. A látogatás célja zenei tevékenység volt: elemzést írtam egyik bemutatásra váró munkájáról, Liszt h-moll szonátájának általa készített zenekari átiratáról. Ezt az írást akartam megmutatni neki, egyszersmind megkérve, hogy fejtse ki hangszerelői ars poeticáját.



          ― A látogatás időpontját jó előre tisztáztuk, mégis, jócskán várnom kellett a folyósón, míg jellegzetes zömök alakjának körvonalai felsejlettek az előszobaajtó tejüvegén. – „Halló” – mondta még az ajtón át, hogy megbizonyosodjék jelenlétemről. Ennek megtörténte után beengedett az előszobába. Kedves volt, barátságos, kissé szórakozott. „Foglaljon helyet!” – mutatott a vendégváró házgazda szívélyességével a fogasra. „Akarom mondani, tegye le a kabátját.” Majd bevezetett a lakás belsejébe. Keresztülhaladtunk egy dolgozószobának álcázott tágas helyiségen, melyről rögtön lerítt: itt ugyan soha senki nem dolgozik. A komor könyvszekrényben feszesen-háborítatlanul sorakoztak az aranyozott gerincű, díszes kötetek; az íróasztal irigylésre méltóan üres lapján csak egy szitával letakart gyümölcstál pompázott. Jobbra fordultunk, egy kisebb utcai szobába. Tulajdonképpen itt élt Weiner. Két zongora, karosszékkel övezett asztal sakktáblával, a falon hatalmas Beethoven-kép: puritán, rá nagyon jellemző környezet. Akkoriban különösen sokat foglalkozott Beethovennel: közreadta a harminckét zongoraszonátát, majd a hegedű-zongoraszonátákat, valamennyit saját előadási jeleivel-tanácsaival ellátva. Ehhez senki korábbi kiadványát nem használta fel; az Urtext, adott esetben egy-egy facsimile alapján, az első hangtól az utolsóig, leírta a teljes művet. Kiadványai, melyekre joggal írhatta volna, hogy „Így látom Beethovent,” az egész világon elterjedtek. Utánnyomásainak számából ítélve tartok tőle, hogy ma ezek a legismertebb „Weiner művek.”



          ― „Igazi” dolgozószobájában, az ablak alatt, kicsiny, törékeny virágasztalka állt, rajta kihegyezett ceruzák, törlőeszközök, vakarókések, kiterített kottapapír: a zeneszerző műhelye és szerszám-készlete. Élete utolsó másfél évtizedében itt írta valamennyi művét. A nagyszoba díszes, méltóságteljes íróasztalára rá sem hederített. Legfeljebb, ha gyümölcsöt volt ehetnékje.



          ― Leültünk. Weiner elővette a Liszt-mű hangszerelésének autográfját – a munkát magát, másolatból, ismertem már, - és kifejtette véleményét: megengedhető-e zenekari átirat készítése mások zongoraműveiből. Gondosan feljegyeztem szavait; ezt mondta:



          „Zongoraművek zenekarra való átültetése nem idegen Liszt szellemétől. Ő maga meghangszerelte a Mefisztó-keringőjét, a Mazeppát – sőt, mások műveit is. Liszt h-moll szonátájában – a virtuóz, zongoraszerű elemek mellett – sok a zenekarra kívánkozó, grandiózus részlet. Épp ezért már évek óta vonzott a feladat, hogy eddigi Liszt-hangszereléseimet a h-moll szonátával kiegészítsem.



         A zenekar összeállításánál Liszt Faust-szimfóniáját vettem figyelembe. – A hangszerelés legfőbb nehézsége a zongoramű virtuóz részleteinek zenekari átültetése volt. Ezeket a virtuóz részleteket részint szólóhegedűre, részint szóló fuvolára bíztam.”



          ― Elkérte kéziratomat, gondosan elolvasta, végül aláírásával hitelesítette. A kis feljegyzést becses dokumentumként őrzöm: azt a ritka pillanatot rögzíti, melyben az oly szerény mester szavakban vallott zenei elképzeléséről.



          ― 1957 tavaszán azért kerestem fel, hogy megmutassam neki Farsang című zenekari művéről írott elemzésemet. Ezt a ritkán hallható, nékem nagyon kedves fiatalkori művet ugyanis 1957. április 13-ra műsorra tűzte az Állami Hangversenyzenekar, Komor Vilmos vezényletével.



          ― Romantikus humoreszk – klasszikus szonáta-szerkezetben: ritka szerencsés találkozása e műformának és tartalomnak. Weinernek, hallatlan könnyedséggel, ez is sikerült, anélkül hogy építkezése formálissá vált volna. A szerkezet minden elemének tartalmi funkciója is van; ezeknek az elemeknek az összessége pompás könnyedséggel és eleganciával tartja a konstrukció teljes súlyát.



          ― Az elemzést olvasva Weiner sűrűn bólogatott. Szót ejtettem a kidolgozási részben megjelenő farsangi témák „karakter-változatai”–ról: a mulatságos fagott-szólóról, mely a „kissé-ázottan” feltűnő ifjú dülöngélését festette (jó pár évvel Bartók ilyen témájú burleszkje előtt), a hegedűszólóról, mely szerelmes szerenáddá „variálja” az eredetileg hetyke záró-témát. Meg a szonátaforma visszatérő részéről, mely tartalma szerint farsangi felvonulás: eredeti hangnemben újra megjelennek az álarcosok témái, a fokozódó derű és jókedv jegyében.



          ― „Köszönöm” írta Weiner az elemzésre, melyet teljes mértékben jóváhagyott.



          ― „Köszönöm, Weiner tanár úr.»



Forrás:  „Weiner Leó és tanítványai” Emlékeink Weiner Leóról - Gyűjtötte és szerkesztette: Berlász Melinda, 2003.



Liszt Ferenc: h-moll Szonáta (Weiner Leó feldolgozásában)



Leó Weiner: Carnival - humoresque for small orchestra op.5. Allegro vivace


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10482018-09-12 09:20:36

Ám az 1875.10.15-i bemutató még 50 évvel később is emlékezetes eseménynek számított:



8 ÓRAI UJSÁG, 1925.09.27.:



„[…] A „Jeremiás siralmai” volt az egyetlen darab, mely el is maradhatott volna, sőt el is kellett volna maradnia. Bohózat, élc és szellem, élet és cselekmény nélkül. Nem is tett hatást, hanemA király csókja“ már ismét jó hangulatot keltett. Nehezen indul, de van benne néhány jó jelenet, s Sólymossy Elek egy tót legény alakjába bújt udvarbéli szerepében sok tapsot kapott, s tót dalát és táncát meg is újráztatták. Sziklai Emília kisasszony is nekimelegedett, és bátrabban játszott, s szintén csinosan és erősebben is énekelt, s volt néhány szép dala, mely jövendőt ígér.

— A karok, mind a zenekar, mind az énekkar mind a tánckar igazán jól voltak tanítva, s az ének- és tánckar által adott csoportjelenetek úgy sikerültek, mintha nem is először játszottak volna együtt a közönség előtt.

Az énekkarok közül különösen feltűnt, hogy a női kar mind egészen fiatal, csinos leánykákból áll, kik mégis sok szerencsével járultak az est sikeréhez. […]”



Az ok azonban, amiért a közönség a Népszínház megnyitó előadásáról a végén „lehangoltan” távozott”, gyaníthatóan nemcsak az előadott művek színvonaltalansága volt. Az igazi magyarázatot erre végül is Galamb Sándor több, mint hatvan évvel később megjelent írása adja meg:



"A MAGYAR DRÁMA TÖRTÉNETE 1867-TŐL 1896-IG (Az MTA  Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1937)



[…] Az 1875 okt. 15-én végbement ünnepélyes megnyitáson a király és a trónörökös is megjelent. A műsort az ilyenkor szokásos egyveleg-darabok töltötték ki, köztük Berczik Árpád kedves operettje, A király csókja, és a Vidra Sipka álnév alá rejtőző Rákosi Jenőnek szerencsétlenül megválasztott tárgyú bohózata, Jeremiás siralmai. Ez a vaskos humorú darab, amely még az akkoriban gyakran járványként fellépő kolerával sem átallt figurázni — annyira felháborította a királyt, hogy tüntetőleg otthagyta az előadást. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10472018-09-12 08:55:32

15 évvel később, a MAGYARORSZÁG 1900.10.16-i számában ugyanerről az előadásról a következő beszámoló volt olvasható:



Népszínház.

Budapest, pénteken, október 15-én, 1875.

Megnyitó első előadás.



[…]



III. szakasz

A király csókja.

Operette egy felvonásban. Írta: Berczik Árpád



Zenéjét szerzette: Huber Károly.

Vezényli a szerző.



Személyek:



Rózsa, a szép juhászné……  Sziklai J. (Itt a lapba szedési hiba csúszott, helyesen: Sziklai E.)



Lóránt ………………………..  Kápolnay



Drugeth ……………………… Solymossy



László apród ………………... Oroszi Georgina 



Az első előadáson a király és a királyi család is jelen volt. Törték magukat az emberek a jegyek után, de már a megnyitó után való napon bizonyos volt, hogy nehéz küzdelmek előtt áll a Népszínház.



[…]



A szép juhászné kalandja Drugethtal (»A király csókja«) tetszett. Tapsot csak az utóbbi darab nyert az egész este alatt. A közönség, mely e megnyitásban valódi nemzeti jelentőségű ünnepet remélt, lehangoltan távozott.



[…]



          Érdekesek ez ELLENŐR följegyzései is, amely lap 1875. okt. 11.—15. számában részletesen ismerteti a Népszínház építésének történetét, […]. A megnyitó előadásról pedig így ír: «A megnyitó előadásról nem tudunk mondani sok dicséretest. Az előadott darabok közül csak A király csókja operette érdemes komoly szóra. Ennek szövegében van élénkség, zenéje pedig kellemes. […]»



          Enyhíti az ELLENŐR lesújtó kritikáját a VASÁRNAPI ÚJSÁG, a mely így ír:

«Az irodalomnak és a színészetnek ünnepe volt a pénteki este, midőn a magyar színművészet második csarnoka megnyílt a fővárosban. (Az előadásról írva ismerteti az egyes darabokat.) A népszínműben (Leánykérő) Eőry, Zádor és Pártényi próbáltak valamit csinálni, minden cselekvény nélküli szerepükben. Sziklai Emília és Szabó Bandi dalai még nem tették azt a hatást, melyet valószínűleg el fognak érni.    



          «A Jeremiás siralmai» volt az egyetlen darab melynek el kellett volna maradnia. Bohózat élcz és szellem, élet és cselekmény nélkül volt. »A király csókja» már jó hangulatot keltett. Solymossy sok tapsot kapott; tót dalát és tánczát meg is újráztatták. A karok - zene és énekkar — jól voltak tanítva, az énekkarok közt különösen feltűnt, hogy a női kar mind egészen fiatal leánykákból áll. Maga a kiállítás díszes. […]»[…]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10462018-09-11 10:33:57

„A víg cimborák”-at „A király csókja” c. operett megírása követte. Huber Károly e művét először 1875. október 15-én a Népszínházban mutatták be.



A következőkben a Népszínház ezen megnyitó előadásáról szóló cikkekből idézek:



FIGYELŐ, 1875.10.17.:



„[…] Az estét „A király csókja“, Huber Károly egyfelvonásos operetteje rekesztette be. Sok eredetiség nincs benne, de az egész ügyesen, ízléssel van összeállítva, egy kettőse pedig, a szép juhásznő és vőlegénye közt, hangulatteljesen van írva. A mű szövege ez: Mátyás királyról beszélik, hogy megcsókolta a szép özvegy juhásznőt, kit még senki sem csókolt meg. Egy udvari lovag: Drugeth fogadást tesz, hogy ő is megcsókolja, és aztán álruhában a szép juhásznőhöz megy. Ott szerencsétlen menekültnek adja ki magát, s annyira fokozza az özvegy könyörületességét, hogy az már-már hajlandó őt egy csókkal boldogítani, de megjelennek a királyi apródok, s értesülve a tót ruhába öltözött Drugeth csínyjéről, figyelmeztetik a vőlegényt, ki aztán úgy elpáholja őt, hogy végre megszégyenülve, csók nélkül kénytelen kereket oldani. Ekkor a vőlegény akarja próbára tenni a szép özvegy hűségét, s Drugeth öltönyében csókot kér. Kap is, hanem — pofont, minek végtelenül megörül, s többé nem mer a szép juhászné hűségében kétkedni. — Sziklay Emília k. a. a szép juhászné szerepében igen vonzó jelenség volt, s arról tanúskodott, hogy inkább operette- mint népszínműénekesnőnek született. Sokszor és zajosan tapsolták. Mellette a fővárosi közönség régi jó ismerőse: a széphangú Kápolnai aratott tapsokat, és Sólymossy (Drugeth) keltett derültséget.

Ez az operette volt fénypontja a megnyitó előadásnak. Óhajtjuk, hogy az ezután következő esték művészi siker tekintetében túlhaladják, a látogatottságot illetőleg pedig megközelítsék ezt az előadást. „



Képtalálat a következőre: „sziklay emilia”



A „Király csókjá”-ban Rózsát alakító Sziklai (v. Sziklay) Emília (balra) Pálmay Ilkával (a „Kisasszony a feleségem”-ben). (Sziklai Emíliáról, aki kora egyik legszebb asszonyának számított, sajnos, nem találtam több fotót.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10452018-09-10 09:53:10

Újabb talány:



A Fővárosi Lapok 1889.06.17-i számában megjelent egy cikk „Huber Károly emlékezete” címmel. Ebben és csak ebben a zeneszerzőről a következőt olvashatjuk:



 […] Írt négy dalművet (»Székely leány«, »Kemény Simon (?)*«, »Víg cimborák«, »Az udvari bál«), egy operettet (»Király csókja«), […]”



* A Színművészeti Lexikonban ez áll: Kemény Simon, eredeti hazai dráma két felvonásban. Írta: Kisfaludy Károly. Előadták Pesten, 1820 május 8-án. Budán 1835 június 5-én került színre, ezzel a szereposztással : Mária — Déryné, Hunyady — Szentpétery, öreg Kemény — Bartha János, Kemény Simon — Szerdahelyi József. (Páduában magyar katonák is előadták: 1827- ben.) — Két zeneszerző is írt belőle operát: Arnold György Szabadkán; erről többet ma nem tudunk, és Ruzitska József Kolozsvárott, itt színre került 1822-ben. Partitúráját a M. Nemz. Múzeum Orsz. Széchényi-könyvtára őrzi.



A Film Színház Irodalom 1944.03.30.-i száma szerint:



Erkel Ferenc zenei hagyatékában több apróság között egy teljesen befejezett dalmű zongorakivonatát találták, amelyet az agg mester súlyos betegsége miatt már nem hangszerelhetett meg. Ezt a munkát, — mint halljuk – fiai, Sándor és Gyula fogják elvégezni. A dalmű szövegét Jókai Mór írta. A címe: Kemény Simon.



Kérdés:



Írt-e Hubay Károly egy „Kemény Simon” c. dalművet?



Ha nem:



Feltételezhető-e, hogy végül - az Erkel-fiúk felkérésére - ő hangszerelte Erkel Ferenc e címmel komponált művét?



A legvalószínűbb az, hogy újságírói tévedésről van szó.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10442018-09-10 09:26:16

Még néhány újsághír, ahol a „Víg cimborák” (is) említésre kerül:



FIGYELŐ, 1875.09.25.:



A népszínházról. A népszínház második újdonsága, melyet előadnak, Moliére „Képzelt beteg” című bohózatos vígjátéka lesz. […] Huber Károly „Víg cimborák” operette-je, melyet a nemzeti színpadon is adtak régebben, szintén színre fog kerülni. „A furfangos borbély" * című operette is föl van véve a játékrendbe. Ennek szövegét Felekiné asszony írta még a hatvanas évek elején, Huber Károly zeneszerző is még akkor elkészült a zene első felével, de a másik felét sok dolga miatt nem fejezhette be. Most be fogja fejezni. […]”



FŐVÁROSI LAPOK 1878.01.08.:



A zenede ünnepélye



„(S.) A nemzeti zenedének vasárnap este kegyeletes ünnepélye volt. Két jeles tanárának:    H u b e r  Károlynak és  S z u k  Lipótnak huszonötéves tanári  s  B a r a b á s  Antal Pálnak harminchétéves pénztárnoki jubileumát ülte meg, […]



Hanem a három közül hiányzott egy: Huber Károly, kit — a mint kijelentették — betegség gátolt meg a részvételben. Mindamellett jelen volt ő jeles működésének eredményeiben s megtapsolhattuk mint tanárt, midőn hegedűjátszó növendékeit hallgattuk, s meg mint zeneszerzőt, midőn a »Szózat«-ra írt változatait adták elő.



[…] Huber Károly, mint hegedű- művész, karnagy, tanár és zeneszerző, […]  jeles érdemeket szerzett; a nemzeti színházban »Székely leány« operáját Hollósy Kornéliával, a »Víg cimborák«-at, az első magyar operettet, Pauliné Markovics Ilkával adták elő tőle, a népszínház megnyitásakor pedig »A király csókja« című operettet, s van még egy előadatlan ily zeneműve is: »Ármányos* borbély«**, melynek szövegét Felekiné írta; […]"



Képtalálat a következőre: „Hollósy Kornélia”              PAULINÉ MARKOVITS ILKA –



Hollósy Kornélia (szoprán)              Pauliné Markovics Ilka (szoprán)



(* ) és (**) Elképzelhető, hogy az „ármányos” borbély eredetileg „furfangos” akart lenni?



BUDAPESTI HÍRLAP, 1891.02.09.:



"(Díszelőadás az operában.) Az e hó 13-án az operaházban a Fehérkereszt-egyesület javára tartandó díszelőadás teljes műsora a következő : 1. Fehér kereszt, prológ, ez alkalomra írta Kozma Andor, szavalja Jászay Mari. 2. Huber Károly Víg cimborák című egyfelvonásos eredeti magyar dalműve, melyben a főbb szerepeket Bárdosi és Fleiszig kisasszonyok, Takács, Szirovatka és Szendrői éneklik. […]”



BALTA SZIROVATKA KÁROLY



Balta Szirovatka Károly (lírai tenor)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10432018-09-09 04:48:52

„1858-ban színre került első 3 felvonásos operája, a »Székely leány«, ezt követte 1860-ban a »Víg cimborák« című operája.” – írja apja dalműveinek a keletkezéséről Hubay Jenő. A Schöpflin Aladár szerkesztette Színművészeti Lexikon szerint a »Víg cimborák«-at 1863.12.03-án mutatták be, mégpedig „nagy sikerrel”. A „Literatura” III. évfolyamának 1928. évi 10. száma szerint „soká volt műsoron”. Érdekes módon Sebestyén Ede az UJSÁG 1943.05.16-i számában, „A magyar dalmű a Nemzeti Színházban” címmel, megjelent cikkében ezt írja: „[…] A Székely leány 1858-ban bukott el”, majd a további „gyászos bukások”-ról beszélve így folytatja: „[…] Az 1863. év elvitte Böhm Gusztávnak A debreceni bíró, Huber Károlynak A víg cimborák című operáit: az előbbit két, az utóbbit öt előadás után.



Minthogy a „Székely leány” Hollósy Kornéliával a címszerepben 1859-ben még „szép siker” volt, a „Víg cimborák” pedig a korábban állítottak szerint „soká volt műsoron”, nem árt, ha ellenőrizzük az e tárgyban fellelhető dokumentumokat.


Richard Strauss • 7462018-09-08 14:16:47

 



RICHARD STRAUSS



https://gramophoneproduction.s3-accelerate.amazonaws.com/s3fs-public/styles/6_columns_wide/public/richard-strauss_1.jpg?itok=B41zFmKq



(1864.VII.11. München – 1949.IX.8. Garmis Partenkirchen)



69 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el RICHARD STRAUSS, német zeneszerző.



Rá emlékezve idézek egy részletet Matthew Boyden könyvéből:



»Epilógus: Egy túl hosszú élet



          Richard Strauss volt az utolsó tisztán német zeneszerző – végső pontja a kulturális tapasztalat fejlődési görbéjének, amely Mozartból fakadt, Beethoven fejlesztette, és Wagner eszményítette. Akárcsak bálványaié, Strauss ösztönei, filozófiája és zenéje is a német történelem évszázadaira vezethetők vissza. Ha nem lett volna háború, ugyanezt lehetett volna elvárni követőitől, de a Harmadik Birodalomnak és örökségének rohamos tagadásával a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is, és a háború utáni német zeneszerzők, néhány kivétellel, mindennel kísérleteztek, csak éppen a német hagyománnyal nem. Reaktív mozgalmak, mint amelyek Darmstadtból nőttek ki az 1950-es esztendőkben, átpolitizált, baloldali, antiromantikus, nemzetietlen és társadalmilag tudatos esztétikához nyúltak, s éppoly ellenségesen viseltettek a „kizsákmányoló” burzsoázia iránt, amennyire kevés közük volt az „üldözött” többséghez. Ám ha Strauss pszichológiája és zenéje a fejlődés terméke, akkor szakított mintaképeivel: hitte, hogy a zene komponálása, előadása és terjesztése fontosabb, mint a nép, amelynek íródott.



          A művészetben Strauss megoldást tételezett fel, a személyes és a nemzeti identitás tükröződését, és eseményt, amelyre minden egyes nemzedék törekszik. A művészet a hagyomány újra feltalálása; ennek a folyamatnak szentelte életét, és általa szükségszerű kapcsolatot érzett elődeivel. Zenéje, a Domestica és az Intermezzo kivételével, megkerüli a viszonylagos társadalmi tapasztalatot. Egyenrangú társaitól és a „való élet” folyamatától kevés ihletet kapott, vagy egyáltalán semmit, s élvezhette ugyan a nyilvános csodálatot, és a vele járó gazdagságot, de viszolygott a mindennapi emberekkel való érintkezéstől. Antiszociális teremtmény lévén, olyan humanisztikus idealizmus motiválta, amely kizárta az együttérzés és a közösségi érzéket. A Strauss utáni német zene keserű iróniája, hogy míg ő a többség számára érthető és népszerű zenei nyelvvel volt megáldva, sohasem használta olyasminek a kifejezésére, amihez a többség tartósan kapcsolódhatott. Hans Werner Henze zeneszerzőt és kortársait viszont társadalmi és politikai vonatkozású etikai kérdések mozgatták, csakhogy ezeket nem tudták a többség által élvezhető zenében kifejezni.



          A társadalmi valóság és a művészet funkciója közötti összhang hiánya jellemzi Strauss lutheránus menekülését a múlt valamiféle romantikus irracionális, nem európai és elképzelt Németországába – ahonnan viszonylagos biztonságban figyelhetők a modernizmus pusztításai és a hagyomány hanyatlása. De még ha homokba dugta is a fejét, hallotta a progresszívizmus moraját, és végső depressziója sokban köszönhető a német nép jövőjét illető aggodalmának, az atonális esztétika, gyorsuló előretörésének fényében.



          A háború után egyszer felkereste egy fiatal zeneszerző, frissen befejezett szeriális művével. Strauss átlapozta a kottát, és megkérdezte: „Maga tehetséges – miért komponál ilyesmit?” A történet ugyan apokrif, de egybehangzik azzal, hogy Strauss képtelen volt megérteni a tonalitás elvetését. Felismerte annak szükségét, hogy túl kell látni a kései romanticizmuson – amely erőfeszítéséhez legalább négy remekművű operájával járult hozzá, – de ez sohasem tompította a bécsi modernizmus iránti gyűlöletét, hiszen a tonalitás és a tonalitást képviselő szimbolizmus az ember legnagyobb civilizáló teljesítménye. […]«



Matthew Boyden: Richard Strauss, Weidenfeld & Nicobson, London 1999.



Fordította: Borbás Mária    


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10422018-09-08 10:17:47

Ezek után egy igencsak meglepő részlet a MUZSIKA, 1993.07.00/7. számából:



Legány Ferenc: Örökségünk Erkel Ferenctől



Erkel Ferenc […] Természetesen más írók népszínműveinél vagy drámáinál, melodrámájánál is közreműködött zeneszerzőként, mint például Kovács Pál Nemesek hadnagya című drámájánál 1844 augusztusában, Pajor Nina Székely leány Pesten címmel írt népszínművénél 1855. márciusában, aminek zenéjét részben Huber Károly komponálta. […].”



Tehát, létezett már korábban is egy hasonló című zenemű, a „Székely leány Pesten”, amelyben Erkel Ferenc (ha nem Elek vagy valamelyik másik Erkel-fiú!) is „hallatta hangját”, s amelynek a „zenéjét részben Huber Károly komponálta”! Mintha már előfordult volna hasonló eset a zenetörténetben (ld. Kemény Egon elhallgatott, ám komoly szerepét Ábrahám Pál sikerdarabjainak a megszületésében). Emellett Huber Károly aligha vádolható szándékos plágiummal, hiszen zeneművében közismert dalokból vett át részeket, amelyek eredete nyilvánvaló volt. Kérdés, hogy a „Székely leány Pesten” és a nem sokkal ezután színre vitt „Székely leány” nem csupán átirata volt-e Pajor Nina már korábban megzenésített népszínművének.  Csak akkor hogyan jön a képbe Bulyovszky francia szöveg felhasználásával készült librettója? E kérdésre a két mű kottái adnák meg a választ.



A Pesti Hírlap kritikusának azon állítására pedig, amely szerint »Huber Károly […] e művével bebizonyítá, hogy a magyar zene iránt kellő érzékkel nem bír, s hogy nem tudja, mi egyik főkelléke az operának, mint műnek«, a cáfolatot egy másik kritikus, Henri Lichtenberger  francia akadémikus megjegyzése adja:



„[…] Huber, a ki nemcsak európai hírű hegedűművész, jeles paedagogus és componista, hanem vérbeli, éles ítélőképességű muzsikus volt, megérezte Lohengrin-ben azt a remekművet, mely a Nemzeti Színház közönségének olasz és franczia operákon nevelődött ízlését nemesítheti és finomíthatja. Véleményét több ízben nyíltan meg is mondta úgy Radnótfáynak, mint Erkelnek. […]." (Idézet Lichtenberger Henrik: Wagner Richard c., 1916-ban megjelent könyvéből.)



Az igazsághoz, persze, hozzátartozik az is, hogy L. H.-nak nem sok fogalma lehetett a magyar zene sajátosságairól, hiszen e vonatkozásban még Liszt Ferencet is sikerült megtéveszteni.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10412018-09-08 10:12:03

Majd az első előadás lesújtó kritikája:



PESTI NAPLÓ, 1858.11.30.:



Nemzeti színház. Nov. 27. Először: „A székely leány.Eredeti regényes víg opera 3 felv. Egy franczia szöveg használatával írta Bulyovszky Gyula. Zenéjét szerzette Huber Károly nemzeti színházi karmester. A 3-dik felvonásban előadott „székely tánczot“ szerzette és betanította Tóth Soma. Soha szerző több nyugodtsággal nem tekinthetett művének sorsa elé, mint Huber Károly, kit az operaírásnál oly erők támogattak, mint egy Meyerbeer, Auber, Bellini, Erkel, Merkadante, Rossini, Donizetti, Doppler F. stb. stb. Ez opera zenéje egy kis anthologia. És bár mi kellemetes is ily jeles tehetségek műveivel, habár töredékesen is találkoznunk, mégis szomorú jelenségnek kell ez operát mondanunk, bár víg is az. Huber Károly a magyar conservatorium tanára, színházunk egyik karmestere, s egyik legjelesb hegedűművészünk; Huber Károly azonban e művével bebizonyítá, hogy a magyar zene iránt kellő érzékkel nem bír, s hogy nem tudja, mi egyik főkelléke az operának, mint műnek. A magyar zene iránti egészséges érzék meg nem engedte volna azt, hogy fináléul, csonkítatlanul, minden átdolgozás nélkül oly csárdást használjon, mely a mellett, hogy mint magyar zenemű rossz, s a magyar dal elméletének meg nem felel, olasz dallam, a Luciából vett motívum alapján készült, értjük Frank Ignácz Luiza csárdását. E mellett Huber úr feledé, hogy minden műnek s így az operának is egységgel, bizonyos meghatározott alappal kell bírnia. Operája azonban a legnagyobb rendezetlenség, a legnagyobb chaosz. A magyar és olasz rithmus egymást váltja fel; a mazur taktusa recitativ csárdásba, ez meg olasz zárhangokba megy át, majd oláh hangok érintik fülünket és így derűre borúra fehér és fekete. Aztán mi inspiratiót, mi művészi felfogást tanúsít a szerző az által, hogy a haragra gyűlt és tiszteletet követelő fejedelemnővel azon csárdást énekelteti, melyet Füredi Petőfinek „Befordultam a konyhára, rágyújtottam a pipára“ szavakon kezdődő szép költeményére alkalmazott; csakhogy Brandenburgi Katalin (a fejedelemnő) e szavakat énekli: „Ó, tiszteljétek az illedéket, mert hódolat illeti rangomat.“ Huber úr e csárdásokat nem motívumokul használta és dolgozta fel, hanem egyszerűen beleszőtte, mint ez a népszínművekben szokás, s az idegen mesterek műveiből vett részekkel is majdnem így bánt. Mert nem reminiscentiák érinték fülünket, hanem ismert áriák és kardalok alkalmaztattak Huber úr által minden tartózkodás nélkül. Így, hogy többet ne említsünk, a 2-ik felvonásban a csárdást megelőző recitativ a „Bájital“- ból s a fejedelemnő cabalettája a 3-ik felvonásban „Romeo“-ból; Rózsa éneke, midőn a lámpával jön, „Fra Diavoló“-ból stb. És végtelen satöbbit írhatnánk, kimutathatnék, mely helyek írattak át Báthory Máriából, Erzsébetből, Ilkából. Ha az ily mű aztán opera, akkor opera minden sípláda; ha Huber úr operaíró, akkor operaíró minden karmester, ki potpourrit tud szerkeszteni.



Egyetlen sikerült átdolgozásra emlékezünk a Rózsa és a Simon közti duettben, mely a „Deres a fű, édes lovam ne egyél“ népdal átdolgozása, de ez is oláhba vág át. Ha Huber úr kívánja, megmutatjuk neki számról számra, hogy műve nem eredeti; ha kívánja és művének azon sikere után, hogy t. i. a nagy közönség leginkább Frank Ignácz csárdását és a Székely tánczot tapsolta meg, be nem látja, hogy míg a zeneértők előtt mint operaszerző nevetségessé vált, a közönség tetszését csak oly úton bírta megnyerni, mely úton a közhelyeken czigányaink mindennap zajos tapsokat aratnak, […]



Ugyanerről a VASÁRNAPI UJSÁG, 1858/8. száma:



„Színházi napló.

[…]



Szombat, nov. 27. Először : „A székely leány." Eredeti regényes víg opera 3 szak. Egy franczia szöveg használatával írta Bulyovszky Gy. Zenéjét szerzette Huber Károly, nemzeti színházi karmester. A harmadik felvonásban előforduló „Székely tánczot" szerzette Tóth Soma, előadták Bajkainé, Klasz Róza, Porgesz Mari,

Luigini, Schreiter és Tóth Soma. Hubernak ez első operai kisérletét a nagyszámú közönség tetszéssel fogadta, egyes szebb részeit zajosan megtapsolta, s a szerzőt többször kihívta. Hogy sok benne a reminiscentia, az a szerzőnek hű emlékező tehetségéről tesz bizonyságot; s egy fiatal zeneszerzőnél, ki még azonfelül operai karmester is, alig kerülhető ki. Újabb munkájában H. K. úr e tehetségének bizonyosan csekélyebb bizonyságait adandja. Legnagyobb baj volt az, hogy az elődás túlhosszúra nyúlt. Legnagyobb tetszést arattak az operába beszőtt egyes ismeretes csárdások s magyar dallamok p. o. a Luiza csárdás



[…]



Kedd, nov. 30. Megrövidítve másodszor : „A székely leány." Eredeti opera 3 felv. Szövegét írta Bulyovszky Gy. zenéjét Huber Károly.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10402018-09-08 00:14:56

          Huber Károly kortársai és életrajzírói nem sokkal egészíthették vagy egészíthetik ki Hubay Jenő itt idézett visszaemlékezését. Utóbbiak már csak azért sem, mert összefoglalóik megírásakor ők is elsősorban erre támaszkodtak vagy támaszkodhatnak.



          Huber Károly esetében is van mit tenniük a régi zeneművek kutatóinak és felidézőinek. Szép feladat lenne. Huber Károly hegedűjátékáról, dirigensi tevékenységéről természetesen még egyetlen hangfelvétel sem készülhetett, ám műveinek előadását – tudomásom szerint – később, az alkalmas technika rendelkezésre álltakor sem rögzítették. Ezért még csak lehetőségünk sincs arra, hogy a korabeli kritikák igazát elismerjük vagy megcáfoljuk.



          Ebből, persze, az következik, hogy Huber Károlyról szóló, korabeli írott anyagokban nem szűkölködünk. Sőt, egyenesen nehézséget okoz a leglényegesebb dokumentumok kiválasztása. A hangsúlyt most Huber Károly zeneszerzői tevékenységére helyezem, mert erről tudunk a legkevesebbet, és bennem e téma veti föl a legtöbb kétséget.



A kezdetről:



 UJSÁG, 1935.12.19.:



Huber Károly „[…] a Doppler testvérekkel együtt nagy művészkörutat tett Németországban, Anglia és Belgium zenei központjaiban. Minden egyes hangversenyükön lelkesen ünnepelték a kitűnő muzsikusokat. Brüsszelben előkelő magyar emigránsoknak játszott, és ekkor írta Emlékezés Aradra című hegedűábrándját, amelynek előadása után könnyezve ölelgették és csókolgatták össze a magyar urak. Ez a zeneszerzői siker oly nagy hatással volt rá, hogy teljes erejéből nekilátott a komponálásnak. Visszatérve Magyarországra, megírta első operáját, a Székely leányt, amely Hollóssy Kornéliával a címszerepben 1859*-ben került színre szép sikerrel.[…]”



*E művet, magát, már 1858-ban bemutatták.



És az ú. n. „felkomf”, e „magyar népdalokból összeállított mű” promóciója:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1858.11.24.:



Magyar könyvészet



[…]



Vettük Huber K. f. hó 25-n színpadra kerülő eredeti regényes víg operájának: „A székely leány-nak szövegét. Szerzője Bulyovszky Gyula, ki azt egy franczia szöveg használatával készítette. Ámbár a szövegre nézve leginkább a ráírt zene sorsa dönt, annyit azonban megmondhatunk, hogy az író elegendő bő alkalmat nyújtott érdekes comicai helyzetek által a hangszerzőnek, nem csak zeneszerzői tehetsége, hanem zeneköltői vénájának is tanúsíthatására. A cselekvény Erdélyben foly le, s három szakaszra van osztva a következő érdeket gerjesztő czímek alatt: 1 felvonás „Pénzen vett feleség.,  2-ik: „Négy molnár egy malomban.”, végre a 3-dik : „A kénytelen némák. A libretto már kapható, — ára azonban nincs ki téve.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10392018-09-07 13:17:31

ATYÁMRÓL, HALÁLÁNAK FÉLSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN, 1935. DECEMBER 19-ÉN



Írta: Dr. HUBAY JENŐ



 (2. rész)



          Nemsokára e nagy művészi esemény után a karnagyi címmel tüntették ki atyámat. A »karnagy« szó akkor még használatlan volt, s tulajdonképen e címmel jelezni akarták, hogy a karnagy az első karmester, s így első karmestere lett a Nemzeti Színháznak. Erkel Ferenc igazgatója volt az operának, s csak ritkán dirigált. 1872-ben atyám megvált a Nemzeti Színháztól, s a Nemzeti Zenedének szentelte egész tevékenységét mint karmester és tanár. Ez intézet nagyarányú fellendülése az ő nevéhez fűződik. 1869-ben az orsz. dalszövetség megválasztotta orsz. karnagyának. A dalszövetség kétévenként nagy dalosünnepélyeket rendezett a nagy vidéki városokban, több ezer dalos közreműködésével. E nagyjelentőségű ünnepélyek összelőadásait Erkel Ferenc és atyám vezényelték. 1875-ben Rákosi Jenő felkérésére, ki a Népszínház igazgatója volt, a megnyitó előadásra egyfelvonásos operát (Megj. A.: A szerző e művét annak a kéziratában a „víg dalmű”-nek nevezte.) írt. Címe : a »Király csókja«, mely Ferenc József uralkodó jelenlétében aratott nagy sikert. 1884-ben Liszt Ferenc előterjesztésére kinevezték a Zeneakadémia hegedűtanárának. Ez állást csak egy évig tölthette be, mert 1885-ben utolérte a halál. Mint zeneszerző is igen nagy tevékenységet fejtett ki. Hátramaradt művei között megemlítendők »Az udvari bál« egyfelvonásos opera, egyházi művek, fantáziák hegedűre és gordonkára, a Szózatra írt változatok vonósnégyesre, melodrámák, dalok, stb. De kimagasló jelentőségűek az ő karművei. Több mint 100 férfinégyest írt, részint zenekarkísérettel, melyek még ma is a régi Magyarország területén levő összes magyar dalárdák állandó műsorszámait képezik. Különösen kiemelendők: Édes lánykám, A szent honért, Szabadságdal, Királyinduló, Nemzeti Zászló, Őseink emléke, Fohász, Erzsébet királynő, Harmonia dicséneke, stb.

          Nem szeretnék visszaélni olvasóim türelmével, azonban engedjék meg nekem, hogy még néhány gyermekkori emléket idézzek fel róla. Atyám magastermetű, érdekesfejű férfi volt, a szíve jó és a gondolkozása a legnemesebb. Mindig csak ideális célokért küzdött, amit sokszor tettekkel is bizonyított. Például a Wagner zenéje érdekében kifejtett nagy küzdelmével. Rendkívüli tevékenység jellemezte. Nagy hazafi volt, s rajongással szerette hazáját. Összes szerzeményeiben kifejezésre jut hazafias érzése. Férfinégyeseihez kivétel nélkül hazafias költeményeket használt. Tanítványai rendkívül ragaszkodtak hozzá. Ő szerette a társaságot. Szerette a baráti kört. Rendkívül jó sakk- és dominójátékos volt, s szívesen áldozott néhány órát e szórakozásnak. A sakkban veszedelmes ellenfelet talált Erkel Ferencben, ki a sakkjáték nagy mesterének volt elismerve. Atyám nagy elfoglaltsága miatt csak keveset foglalkozhatott gyermekeivel. Ha színházból éjjel hazajött, vacsora után vagy komponált, vagy a reábízott operák partitúráit tanulmányozta. Az ő dolgozószobájából, a nagy éjjeli csendben, jól kihangzott zongorája, s ha az megszólalt, azonnal felébredtem. Ilyenkor kezdődtek az én koncertjeim . . . Csendesen hallgattam, nehogy észrevegyék, hogy nem alszom. Gyönyörben úsztam, mintha az angyalok — kikről édesanyám mesélt — énekeltek volna az égben. Még ma is csodálkozom, hogy 4—5 éves koromban olyan maradandó benyomásokat volt képes a zene belőlem kiváltani, hogy még ma is emlékemben vannak. Örvendtem, ha atyám magyar szerzeményeket játszott, mert azokat nagyon szerettem; valószínűleg azért, mert édesanyám sokszor magyar népdalokkal altatott el. 5 éves koromban igazi hegedűt kaptam, s ha atyám ráért, 10—15 percig tanított. Mikor e rövid leckék véget értek, egyedül próbálgattam valamit elérni. Atyám mint pedagógus rendkívül türelmes volt. Nagy tudásával könnyen átsegítette tanítványait a nehéz dolgokon. Hegedűiskolát is írt, mely több hegedűsnemzedéknek bibliája volt. A nyarat rendesen egy svábhegyi villában töltöttük. Persze akkor hangos volt nyaralónk a muzsikától. A Nemzeti Színház énekművészei sűrűn látogatták atyámat és délelőttönként átvették vele szerepeiket. Estefelé aztán kamarazenei előadások voltak, melyeken későbben én is részt vettem. Minden vasárnap nagy baráti ebéd volt nálunk. Legtöbbnyire az akkori zenész-korifeusok voltak hivatalosak. Nem ritkán láttuk vendégül Erkel Ferencet Gyula fiával, Volkmann Róbertet, id. Ábrányit, Zimayt, Ridleyt és másokat. Vidám borozás közben sokféle közösen átélt epizódokról emlékeztek meg; így például többek között arról is, hogy a Nemzeti Színház zeneművészei milyen hősiesen vették ki részüket a szabadságharcból. Ugyanis mikor Hentzi generális Pestet bombáztatta, majdnem az egész zenekar, élükön a karmesterekkel, teljes katonai felszereléssel Cinkotára lettek kivezényelve, hogy ott mint »hátvéd« őrt álljanak. Budavár bevétele előtti éjjel foglalták el a posztot. De úgy megunták a hosszú várakozást, hogy csakhamar kvaterkázni és ferblizni kezdtek. Így telt el az éjjel, de ők büszkék voltak rá, hogy megvédték a hazát.




          Minthogy már 14 éves koromban Berlinbe kerültem, s Joachim tanítványa lettem, 19 éves koromban Liszt ajánlóleveleivel Párisba mentem, alig 23 éves koromban Vieuxtemps állását foglaltam el a brüsszeli kir. Conservatóriumban, atyámmal már csak levélileg tartottam fenn az összeköttetést, s csak néha-néha nyáron találkoztunk. 1885 karácsony előtt hívtak sürgönyileg atyám betegágyához. Már csak halva láttam őt viszont. Csak kíméletből nem közölték velem a teljes valót. Szívroham ölte meg néhány perc alatt. Áldom drága emlékét, s mindazok, kik ismerték s visszaemlékeznek reá, tudják, milyen szeretetreméltó embert vesztett a társadalom. A magyar zeneművészetet is nagy veszteség érte. Nem reám tartozik az ő érdemeit zenetörténeti szempontból méltatni, kétségtelen azonban, hogy a Liszt-Erkel zenei korszaknak egyik legkimagaslóbb alakja volt.”





Huber Károly és fiai: Hubay Károly jogász-doktor, énekes, csellista (balra) és Hubay Jenő (jobbra)



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10382018-09-07 08:25:45

https://static-cdn.hungaricana.hu/tile/thumb/kepeslap/tematikusak/51_zene/19_huber_karoly/0052802_a.ecw/?h=300



HUBER (később: HUBAY) KÁROLY karmester, zeneszerző, hegedűművész, zenepedagógus



(Varjas, 1828.07.01.-Budapest, 1885.12.20.)



Művészcsaládba születni, úgy, hogy tagjai megközelítőleg a művészetek azonos ágaiban tehetségesek és fejtik ki tevékenységüket, nem mindig előnyös. Az összehasonlítás, illetve a rangsorolás a családhoz tartozó művészek között ugyanis elkerülhetetlen. Példa erre a Wikipédiában olvasható ismertető bevezető mondata: „Huber Károly […] karmester, zeneszerző, hegedűművész, zenepedagógus, Hubay Jenő édesapja.” Mire következtet ebből a laikus olvasó? Arra, hogy az igazi, említésre méltó művész valójában Hubay Jenő. A jelen topikban Hubay Jenőnek, a híres hegedűművésznek már nem egy neves tanítványáról (Adorján Jenő, Koncz János, Gertler Endre, Geyer Stefi, Vecsey Ferenc) esett szó, de arról, hogy ki volt Hubay Jenő első neves tanítómestere, nem. A következő néhány bejegyzés tehát a Huberék Jenő nevű hegedűművész fiának első zenetanáráról fog szólni.



És tudna-e valaki erről az érintettnél hitelesebben beszélni? Aligha.



A ZENE 17., 1936/5. SZÁM:



ATYÁMRÓL, HALÁLÁNAK FÉLSZÁZADOS ÉVFORDULÓJÁN, 1935. DECEMBER 19-ÉN



Írta: Dr. HUBAY JENŐ



          Nagy meghatottsággal gondolok vissza néhai édesatyámra. Neki köszönöm változatos és eseményekben oly gazdag életemet. Ő volt első tanítómesterem, s neki köszönöm, hogy bejuthattam a zeneművészet nagyszerű kincsesházába, melyben a zene misztériumai feltárultak előttem, amelyek ma is lebilincselik lelkemet.

          Rövid vázát óhajtom nyújtani hallgatóimnak atyám élettörténetéről. Huber Károly, ki élete végén magyarosítani akarta nevét, és utolsó szerzeményeit már a Hubay Károly névvel jelezte, Varjason, Temes megyében született 1828-ban, s fia volt az ottani néptanítónak. Minthogy már gyermekkorában feltűnően megnyilvánult a zene iránti hajlama, 8 éves korában vitte őt apja Aradra. Ott iskoláztatta, egyszersmind az ottani Conservatóriumba íratta be, hol első zenei kiképeztetését nyerte; Händel János tanította hegedülni. Már 12 éves korában oly nagy haladást tanúsított, hogy Bécsbe küldték tanulmányainak befejezése végett. Édesapja időközben meghalt, és mint teljesen vagyontalan fiú Pesten keresett és talált alkalmazást mint hegedűs a Nemzeti Színházban. 1851-ben ismét Bécsbe ment, hol a Hofoperntheater első hegedűse volt egy évig. Azonban Pestre visszatért, mert egy előkelő pesti család leányához,  S z e v e r a  Lujzához gyengéd szálak fűzték. 1853-ban feleségül vette őt, s e frigyből származott három gyermeke: Károly, Jenő, és Aranka. Károly, a legidősebb, az ügyvédi pályára lépett, később a Harmónia zeneműkiadó részvénytársaságot alapította. Aranka, a legfiatalabbik, dr. Ferenczi Zoltán, az ismert tudós, Eötvös, Petőfi és Deák életrajzírójának felesége lett. 1854-ben a Doppler testvérekkel, kik a Nemzeti Színház karmesterei s egyszersmind kitűnő fuvolaművészek is voltak, külföldi hangversenykörútra indult, s Londonba is eljutottak. Mindenütt nagy sikereket arattak, főképen a magyar fantáziáikkal. Mikor visszatértek a fővárosba, Doppler Ferenc elhagyta állását, mert a bécsi Operaházhoz hívták balettdirektornak. Atyám akkor került a karmesteri székbe, ugyanakkor egy hegedűtanári állást is vállalt a Nemzeti Zenedében. Quartett-társulatot is alapított a klasszikus zene ápolására. Hangversenyein Volkmann Róbert összes quartettjeit kéziratból adta elő. Volkmann Negyedik Vonósnégyesét — e moll-ban — mely tán a legjelentékenyebb s legszebb, atyámnak dedikálta. Mint zeneszerző is sikereket aratott. 1858-ban színre került első 3 felvonásos operája, a »Székely leány«, ezt követte 1860-ban a »Víg cimborák« című operája. Minthogy befolyása a Nemzeti Színháznál folyton gyarapodott, sikerült neki a rendkívüli nehézségek és végnélküli fondorlatok dacára — a bécsi operát megelőzve — Wagner Lohengrinjét 1866-ban színre hozni. Teljes győzelmet aratott. A sajtó magasztalta, a közönség ujjongott, s úgy ünnepelte, mintha ő lett volna szerzője Lohengrinnek. Wagner Richárd a következő levelet intézte hozzá:



          Igen nagyrabecsült Karnagy Úr !



          Becses levele nagy örömmel töltött el. Általa először tudom meg határozottan, kinek köszönhetem »Lohengrin«-em nagy sikerét Pesten. Fogadja legbensőbb köszönetemet mindazért, amit Ön tett, és amiről most értesít. Üdvözölje zenekarának kedves tagjait és nevezetesen az Ön által említett kitűnő művészeket, kiknek szintén kérem legszívélyesebb köszönetemet tolmácsolni.



          Önnel együtt bizonyára  b á t o r í t ó n a k  és  f o n t o s n a k  tartom »Lohengrin«-em sikerét Pesten.



           Ha a Nemzeti Színház tisztelt intendanturája folytatni akarja műveim bemutatását a magyar közönségnek, az volna célszerű tanácsom, hogy most már »Rienzi« kerüljön színre, mely legalább a külső siker tekintetében, leginkább biztosíthatná a várt eredményt.



          Végül még arra kérem, hogy Mosonyi barátomnak, kit Ön minden esetre elérhet, legszívélyesebb üdvözleteimet jelentse, és kérem hallgatásomat az ő baráti levelére egyelőre azon biztosítással kimenteni, hogy én — ahogy a körülmények megkívánták, és ahogy azóta ő is megtudta — egy üzleti választ fölöslegesnek tartottam: azonkívül a levélírás nekem éppen most igen terhes.



          Legmelegebb köszönetem ismételt kifejezésével maradok nagyrabecsüléssel lekötelezettje

                                                                                                     Richard Wagner

Luzern, 1866. december 14.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10372018-09-06 09:59:38

Végezetül egy közlemény, amelynek a megjelenését dr. Molnár Imre már nem érhette meg:



MUZSIKA, 1990.05.00/5. SZÁM:



          A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Egyetemi Tanácsa 1990. április 2-i ülésén a következő jegyzőkönyvi határozatot hozta:

          „A II. világháború után a magyar zeneművészet és zeneoktatás több kiváló személyisége is méltatlan politikai üldözés áldozatává vált. Legelőbb dr. Dohnányi Ernőt, főiskolánk volt főigazgatóját hozta a rosszindulatú suttogó propaganda háborús bűnös hírébe. Ez az alaptalan rágalom az idős művész életét még az emigráció éveiben is megkeserítette és megnehezítette.

          Főiskolánk tanárai közül Ádám Jenő Kossuth-díjas zeneszerzőt, zenepedagógust, Járdányi Pál Kossuth-díjas zeneszerzőt, dr. Legány Dezső zenetörténészt, dr. Molnár Imre énekművészt, Molnár Antal zeneszerzőt, Kossuth-díjas zenetudóst és Viski János Kossuth-díjas zeneszerzőt érte jogi és erkölcsi szempontból sérelem és mellőzés.

          Ezennel őket, valamint azokat a művésztanárokat, dolgozókat és hallgatókat, akiket szintén sérelem ért vagy hátrányos megkülönböztetés áldozatai voltak, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Rektora és Egyetemi Tanácsa megköveti mellőzésükért és üldöztetésükért, amelyeket a háború utáni évek kulturális politikája velük szemben elkövetett.

          Legmagasabb erkölcsi elégtételük mégsem ez a megkésett bocsánatkérés, hanem az lehet, hogy nagyszerű egyéniségük, tudásuk mind a mai napig tiszteletnek örvend a magyar és a nemzetközi zenei életben."



Ez a nevesített bocsánatkérés még sokakat megilletne. Talán eljön egyszer ennek is az ideje ...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10362018-09-05 07:10:28

A MAGYAR NEMZET 1977.11.30-i számában megjelent, következő írásból már csak dr. Molnár Imre haláláról értesülünk. E nekrológ tömör összefoglalását adja az eddig leírtaknak.



Meghalt Molnár Imre zenetudós



         Csetneki utcai budai otthonában, életének kilencvenedik esztendejében végelgyengülésben elhunyt dr. Molnár Imre zenetudós, nyugdíjas énektanár, a Zeneművészeti Főiskola ének tanszakának egykori vezetője, énekművész nemzedékek nevelője, több tudományos munka szerzője, az élő beszéd, az ének széphangzásának fáradhatatlan kutatója és pedagógusa.

          A kivételes egyéniség sorsa és pályája rendkívüli. A magyar és szerb lakosságú Bács megyei Péterrévén született. Az iskolában szerbül is megtanult, gimnazista korában már tudott németül és franciául, később elsajátított több más szláv nyelvet is, bátyjával latinul levelezett, végül tizenöt idegen nyelvben szerezve jártasságot, tizenöt nyelvből fordított dal- és áriaszövegeket.

          Bölcsésznek indult, pályáját 1912-ben Szabó Ervin mellett a Fővárosi Könyvtárban kezdte, s 1919-ben a Tanácsköztársaság a Markó utcai főreáliskola vezetőjévé nevezte ki. A forradalmak elvérzése után nyugdíjazták, újból könyvtáros, majd óraadó tanár lett, és 1922-től 1933-ig a Nemzeti Zenedében tanított, majd 1933 és 1959 között, mikor másodszor, s most már önként nyugdíjba ment, a Zene- művészeti Főiskolán, mint az énektanszék vezetője, majd az énektanárképzés irányítója.

          A Daloskert-et, a XVII. és XVIII. századok legszebb magyar dalainak gyűjteményét, amelyet Kern Auréllal közösen rendezett, 1925-ban adta ki. Ebből tankönyv lett a Zeneakadémián. Lajtha Lászlóval együtt írta és jelentette meg a Játékország című, másik híres munkáját. Eufonetiká-ja, a hang keletkezésének, útjának, a széphangzásnak ez az alapvető munkája (ez is tankönyvvé vált) 1966- ban jelent meg a Zeneműkiadónál. Tanított a Gyógypedagógiai Főiskolán is, eufo- netikai rendeléseket vezetett a gégészeti klinikán, beszédtechnikai előadásokat tartott a Nemzeti Színház művészei előtt, s emlékéremmel tüntette ki őt az egyik, orvosi, hivatalos nevén a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság.

          Lajtha László népdalfeldolgozásai dr. M. I.-nek dedikálva jelentek meg. M. I., Molnár Imre budai lakásán hétezer kötet könyvet őrzött, és a magyar dalok kéziratos, több mint százezer cédulából álló katalógusát.

          Felesége, Hir Sári zongoraművész gyászolja, családja, rokonsága, tanítványai és mindenki, aki roppant tudásából, e tiszta forrásból meríteni tudott.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10352018-09-04 10:09:49

Dr. Molnár Imre pedagógusi tevékenységéről viszonylag sok emlék maradt fenn. Hosszú keresgélés után végül sikerült némi hanganyagot is találnom, mégpedig a Rádió Kern Aurélról szóló megemlékezésében, amelynek keretében Molnár Imre énekel, a zongorakíséretet pedig felesége, Hir Sári látja el. A felvétel nem túl jó, de így is kihallható belőle, milyen finoman, érzéssel tudott Molnár Imre dalokat előadni. Nem egyszer fordult elő velem, hogy operaénekesek előadásában bizonyos dalok kellemetlenül hatottak rám. A dalok jellegéhez ugyanis sokszor nem illik a túliskolázott, erőteljes operaénekesi hang, a színpadi pátosz sem. Számomra a dal valójában énekben történő versmondást, egyfajta színészi teljesítményt jelent, ahol a szövegnek mondhatni nagyobb szerepe van, mint a zenének. A kettő közötti helyes arány megtalálásával válik egy dal előadása széppé, hitelessé.



Rádiófónia 19– Dr. Molnár Imre a 49:05 percnél hallható.



Létezik továbbá még egy (itt, sajnos, nem meghallgatható) felvétel



"Szent vagy, Uram" - Egyházi énekek „Szent vagy, Uram” – Egyházi énekek” címmel:





E felvételen Dr. Molnár Imre a következőket énekli:




  • Ah, hol vagy

  • Magyarok fénye

  • Felmutat égbe

  • Boldogasszony Anyánk


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7682018-09-03 19:38:43

215 évvel ezelőtt, ezen a napon született



https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f9/Gurilev.jpg



Alekszander Lvovics GURILYOV orosz zeneszerző, zongoraművész és tanár.



(Moszkva, 1803. szeptember 3. – Moszkva, 1858. szeptember 11.)



         „Alekszander Lvovics Gurilyov műveinek jellegét tekintve, nem állt messze Varlamovtól; lehet, hogy néha tudatosan is utánozta őt. Emellett azonban van saját művészi egyénisége, ha nem is domborodik ki túlságosan.



          Gurilyov életéről keveset tudunk. 1803. szeptember 3-án született, Moszkvában. Apja egyházi zeneszerző, aki az Udvari Kórusban dolgozott, és származását tekintve paraszti eredetű. A gyermek zenei képzését először apja irányítja, később Fieldnél is tanul.



          A 30-as években Moszkvában él, mint zongoratanár. Ebben az időben jelennek meg első művei: románcai és zongoradarabjai. Az utóbbiakban a közkedvelt, széles körökben elterjedt művek témáira írt táncok és variációk népszerű műfajai vannak túlsúlyban. Érdekesek Varlamov „Ne keltsd fel őt hajnalok hajnalán” című románcára írt variációi, amelyek eléggé hatásos és virtuózan csillogó darabok.



          Gurilyov működési területe az egyszerű és őszinte líra Varlamov szellemében, de az utóbbit jellemző érzelmi ellentétek, kitörések, és éles hangulatváltozások nélkül. A csipkeszerűen finom, csendes és ábrándos érzelmek kis és szűk világa vonzza őt. De ebben a szűk körben gyakran nagyobb finomságot és tökéletesebb kifejezőkészséget mutat, mint Varlamov. Műveinek írásmódja is kedvesebb, csiszoltabb, nincs benne Varlamov stílusának durva elnagyoltsága. Melodikája és harmóniai fordulatai néha finom ízlésre vallanak.



          Gurilyov Varlamovhoz hasonlóan legnagyobbrészt igen egyszerű, mindennapi műfajokkal foglalkozik, amelyeket bizonyos fokig szalonzeneszerűen kezel. E vonatkozásban jellemzőek „orosz dalai,” ezekben rendszerint táncritmusokat használ fel. Ilyen például „Repdes a kékszárnyú fecske” című dala, amely tipikus szentimentális keringő, lassú ütemben, hajlékony, lengő ritmussal és lágy, elmélázóan kecses melódiával. Hasonló jellegű egy másik, ugyanilyen műfajú s nem kevésbé népszerű alkotása, az „Egyhangúan cseng a kis harang” című románc.



          Gurilyov az orosz románc polgári válfajának elindítója volt, de ugyanakkor az intim és elmélázó lírában sokkal mélyebbet és tartalmasabbat adott. Itt mindenekelőtt Kolcov ismert versére („A rózsafelhős ifjúság hajnalán”) írt kifejező erejű „Elválás” című románcot kell említeni.



          Gurilyov számos románca, akárcsak Varlamov legjobb alkotásai is, igen elterjedtek és népszerűek voltak. Cigánybandák játszották és gyakran szerepeltek házi muzsikálások műsorán. Sokszor hallás után énekelték őket, gitárkísérettel, akárcsak a népdalokat.



          Életének utolsó éveiben megbénult, elméje elborult, Moszkvában hunyt el 1858. szeptember 11-én, mindössze, 55 évet élt.”



Forrás: J.V. Keldis: „Az orosz zene története”, 1958.



Repdes a kékszárnyú fecske - А ГУРИЛЕВ - ВЬЕТСЯ ЛАСТОЧКА СИЗОКРЫЛАЯ



Egyhangúan cseng a kisharang - Гурилёв - Однозвучно гремит колокольчик



Elválás - Гурилев Разлука романс


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10342018-09-03 07:23:29

A sok évtizedes és sokirányú, értékes tevékenység elismerése:



MAGYAR NEMZET, 1976.12.08.:



Odaítélték a Művészeti Alap zeneművészeti díjait

A Művészeti Alap zeneművészeti szakosztályának ez évi díját és a vele járó plakettet kiemelkedő zenetudományi és zenepedagógiai, valamint sok évtizedes zenekritikusi és dalfordítói munkássága elismeréséül dr. Molnár Imrének, a Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott professzorának ítélték oda. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10332018-09-02 20:02:25

 



Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (3):



 



Tanítványai voltak (többek között):



Jákó Béla és



ifj. Toronyi Gyula operaénekes a Nemzeti Zenedében,



Bagó Gizella operaénekes, kamaraénekes, tanár,



Domahidy László operaénekes,



Dunst Mária, operaénekes, szoprán (1959),



Gyurkovics Mária operaénekesnő,



Fodor János operaénekes,



Jakabné Balla Mária énekművész-tanár,



Kerényiné Kéri Margit énekművész, énektanár (1941-1947 között),



Kutrucz Éva énekművész, énektanár (1941 és 1948 között),



Littasy György színész, énekművész,



Melis György operaénekes,



Molnár Magda operaénekes,



Nagypál László operaénekes,



Oravetz Edit operaénekes,



Sándor Judit operaénekes (1941 és 1948 között),



Simándy József operaénekes,



dr. Sipos Jenő énekes, énekpedagógus,



Tálas Ernő énekművész, énektanár (Svédország),



Udvardy Tibor operaénekes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán,



valamint



vitéz Jánky Vilmos zeneszerző, aki énekelni magánúton tanult dr. Molnár Imrénél.



 



Bagó Gizella: Énekes színészek, színész énekesek  c., ITT letölthető dolgozatában többször hivatkozik tanárára, annak a hangképzéssel kapcsolatos tanításaira. A dr. Molnár Imrével kapcsolatos részek a dolgozat 11., 12., 14., 55., 60., 66. és 97. oldalán olvashatók.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10322018-09-02 19:56:58

 



Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (2):



 



Perényi László: Az énektanítás pedagógiája (dr. Molnár Imre tanulmányaival), a kiadás éve: 1957



Előszó (részlet)



Metodikai munkám elméleti és gyakorlati irányú. Fő feladatom, hogy leendő iskolai énekpedagógusainkat módszeres gondolkodáshoz segítsem. Egyúttal a már működő pedagógusok számára gyakorlati útmutatót is kívánok nyújtani. […]



Iskolai énektanításról lévén szó, a legfontosabb kérdésekben Kodály zenepolitikai és metodikai elveire, munkásságára támaszkodtam. A felhasznált dallamokat javarészt zenepedagógiai gyűjteményeiből merítettem, rámutatva a közölt dallamok sokoldalú szerepére és felhasználására. […]

Nagy nyereségnek tekintem dr. Molnár Imre itt közölt tanulmányait, melyek nemcsak az iskolák, hanem azon túlmenően szélesebb körök érdeklődésére is igényt tartanak. […]”



 



Somogyi Vilmos – Dr. Molnár Imre: Pataki Kálmán, a kiadás éve: 1968



MUZSIKA, 1968.09.00/9. SZÁM:



„[…] A „Nagy magyar előadóművészek' harmadik kötete a páratlan Mozart-tenor, Pataky Kálmán életét, s művészetét mutatja be. […] Somogyi Vilmos az életpálya színes leírására vállalkozott. Igen szorgalmas kutatómunkával járt utána nehezen hozzáférhető adatoknak is, hogy a kép minél teljesebb, gazdagabb legyen. — Dr. Molnár Imre Pataky előadóművészetének elemzését írta meg a hanglemezillusztrációk segítségével. Ez az alapos, zenei-énekes szempontból oly gondos tanulmány, fiatal — s nem csak fiatal! — operaénekesek számára hasznos tanulságokkal szolgál. Molnár Imre, a pedagógus, elsősorban hozzájuk szól, reméljük eredménnyel. […].”



 



Lajtha László – Molnár Imre: Játékország, a kiadás éve: 1994



Részlet a könyvből:

„Elvesztettem zsebkendőmet



Rendes gyerek persze nem hagyogatja el holmiját! Ti is csak úgy játékból fogjátok elveszíteni a zsebkendőt. Megmondom izibe hogyan! Kéz kezet fogva álljatok csak szép nagy körbe. Te meg kis Ágota gyere ide és maradj szépen a körön kívül. Most mindannyian énekeljétek ezt a kis nótát ... „


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10312018-09-02 19:45:24

 



Dr. Molnár Imre, mint pedagógus, író és társszerző (1):



 



A magyar muzsika könyve. Szerkesztette: Dr. Molnár Imre, a kiadás éve: 1936.



IDÉZET A KÖNYV ELŐSZAVÁBÓL:



        „Összefoglalásokra csak akkor kerülhet a sor, ha egy ismeretkör különböző területein annyira előrehaladtak a részletkutatások, hogy van mit összefoglalni. Ilyenkor azonban nagy szükség is van rájuk, mert a sok szétágazó részlet külön-külön, a nagy egészből kiszakítva nem domborodik ki teljes jelentőségében. A részek igazi értelmüket csak az egésszel egybevetve nyerhetik

          Jelen munka is ilyen összefoglalási kísérlet. A magyar zenetörténeti kutatások nagy föllendülése az újabb időkben tette kívánatossá. Első részében a zenei életet leltározza minden vonatkozásában, fejezetenkint a történeti fejlődés vonalát követve. A második a muzsikálók nagy seregszemléje a XX. században. Ahol az előmunkálatok előrehaladottabbak, ott természetesen teljesebb kép adható; ahol a részletmunkák még elvégzésre várnak, elnagyoltabb lesz az összefoglalás eredménye: ez magyarázza elsősorban azt, hogy bizonyos egyenetlenség támad az egyes fejezetek közt. A nagy leltározás így is közelebb visz bennünket a célhoz, a hiányok jelzik a tovább elvégzendő munkák sorát az egységes, nagy magyar zene- történet felé. […]



 Budapest, 1936 április havában.



                                                                                         Dr. Molnár Imre”



 



Daloskert - Szerző: Dr. Molnár Imre, Kern Aurél - Szerkesztő: Ádám Jenő



PESTI HÍRLAP, 1927.02.11.:



„(Dr. Molnár Imre és Kern Aurél ,,Daloskert"-je). A magyar dal két legismertebb kutatója és apostola, dr. Molnár Imre és Kern Aurél, kedves és szép kótáskönyvet bocsátott ki az Egyetemi nyomda pompás kiadásában. „Daloskert" a címe ennek a remekbekészült könyvnek és ez az egyszerűségében is oly jóhangzású cím mindennél színesebben jellemzi a művet. Aki ugyanis a „Daloskert" lapjait forgatja vagy zongoráján megszólaltatja, valóban a magyar daltermés négy évszázadának virágoskertjébe lép. Ennek a kertnek legszebb virágait dr. Molnár Imre hivatott keze válogatta csokorba. Kern Aurél pedig, a tudós hozzáértésével és a zeneszerző finom művészetével, énekszóra és zongorára írta át a magyar daltermésnek ezt a szép gyűjteményét, természetesen az egykorú zenei stílushoz alkalmazkodva. A legrégibb magyar népi énekeken kívül megtaláljuk itt többek között Tinódi, Balassi egy-egy énekét, a magyar középkor karácsonyi énekeit, az eredeti kurucdalok legszebbjeit, Csokonai dalait, a szabadságharc korának nótáit és, mint a kötet egyik legérdekesebb darabját, az első magyar „chansont", a Kis Babet c. biedermeyer dalocskát. Nem a zenetudósnak, hanem a zenebarátnak készült ez a pompás, szépséges kótáskönyv, amely így nem is az elvont, tudományos zeneirodalomnak, hanem annak a magyar közönségnek jelent értékes ajándékot, amely, a mai silány és dilettáns daltermés sivatagában, üdítő, illatos és virágzó oázisként fogja köszönteni ezt a „Daloskert"-et.”



 



Dr. Molnár Imre: Eufonétika – A szép beszéd és éneklés tana



„Ez a könyv csak az eufonétika legelemibb részeivel foglalkozik. A beszéd, vagy ének keletkezési folyamat során eljutott azokig a hangzóformákig, amelyekből a szép szó, majd a szép mondat, szép beszéd és ének kialakítható. Határa tehát az akusztikai érthetőség. Ami ezen túl esik, újabb kötet anyaga lesz.

A szöveget minden bizonnyal világosabbá lehetett volna tenni ábrákkal. Nem a szokványos fonétikai illusztrációkra gondolok. Azok a hangzó alakítási folyamatot csak egy-egy keresztmetszeti ponton ábrázolják és sokszor félrevezethetnek. Pergethető mozgó fényképes ábrák volnának ideálisak. Ezek azonban csak külön képes könyvben adhatók, tehát későbbre kellett maradjanak. […]



Budapest, 1942 áprilisában.



                                                                                        Dr. Molnár Imre”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7642018-09-02 00:12:55

          203 évvel ezelőtt, e napon született



           http://mek.oszk.hu/09100/09175/html/images/2512.jpg



          MOSONYI MIHÁLY, eredeti nevén Brand Michael  (Boldogasszony /ma: Frauenkirchen/ 1815.09.02.-Pest,1870.10.31.), a német iparos családból származott, magyar(rá lett) zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró és kritikus.



          Sokan és sokat írtak és írnak róla ma is, a halála óta eltelt, közel 150 év után. Ha valaki hanganyagot keres tőle, számos művét megtalálja a YouTube-on is, mely tény ma már – mondhatni - zenéje továbbélésének a biztosítéka.



          2015-ben, szeptember 11. és 22. között a MÜPÁ-ban, az Európai Hidak fesztivál keretében koncerttel és az életút eseményeit bemutató kiállítással emlékeztek meg róla.



          A zeneszerző születésnapja alkalmából azt az írást idézem kivonatosan, amely az - életművének taglalásakor mindenkor megemlített, ám valójában kevesek által látott és hallott – „Álmosc. dalművének 1934. évi ősbemutatójáról szól:



           „Mosonyi Mihály: «Álmos», dalmű két felvonásban, 6 képben.



            A magyar zenetörténet „nagy” korszakának egyik legérdekesebb, legjellegzetesebb hérosza volt Mosonyi Mihály. […] Nagy műveltségű, végtelen jólelkű, melegszívű, kedélyes művésznek jellemzik kortársai. Zenei műveltsége, technikai felkészültsége még ellenségeinek csodálatát, hódolatát is ki tudta vívni. Ábrányi Kornél, Erkel Gyula, Erkel Sándor, Mihalovich Ödön, Zimay László, Bertha Sándor, Langer Viktor és még sokan mások keresték fel remetelakában az «Öreg»-et, hogy beavassa őket a zeneszerzéstan titkaiba. Mihalovich Ödön és Erkel Gyula elbeszéléseiből tudjuk, hogy Mosonyi elsőrangú pedagógus volt. […] Lelkes rajongója volt a klasszikus mestereknek, de bátor lendülettel szállott síkra Liszt és Wagner akkor még «merésznek» tartott reform-törekvéseiért. Épp ez a megalkuvást nem tűrő lelkes elszántsága vonta magára Erkel Ferencnek és baráti környezetének elhidegülését. Kétségtelen, hogy az «Álmos» előadásának elgáncsolása is ebből a feszültségből fakadt.

           […] Az «Álmos» megírásához már Ünnepi nyitányának 1861-i bemutatása idejében fogott hozzá. […] még Radnótfáy Sámuel intendáns rezsimje alatt nyújtotta be a Nemzeti Színház Igazgatóságánál. Pár év múlva Richter János karolta fel Liszt Ferenc egyenes utasítására, az «Álmos» színrehozatalának ügyét. […] A próbák lanyhán mentek előre, és «titokzatos kezek» húzták halasztották a bemutató kitűzését. 1870. október 31-én váratlanul elhunyt a szerző; a partitúra irattárba került és ott porosodott egész mostanáig.



          Okos és nobilis cselekedete volt az operaház igazgatóságának, hogy Mosonyi dalművének előadásával igazságot szolgáltatott az elhunyt kiváló Mester emlékének. […] az «Álmos» valóban becsülettel megállja helyét nemcsak a «maga korában,» hanem ma is, hét évtizeddel keletkezése után […].

          Komoly, invenciózus, nagy színpadi érzékkel készült tartalmas muzsika […]. Meglepően szépek a kórusrészek. Hálás énekszámok követik sűrűn egymást […]. Hova fejlődött volna Mosonyi, ha idejében szóhoz engedik jutni!



          Szigligeti Ede szövegkönyvéről […] kevés jót mondhatunk. […] Döcögős, cselekményhiányban szenvedő vérszegény sorstragédia […]. Minden történettudás és kortanulmány híján […].

          Márkus László lelkesen, kegyeletes kézzel nyúlt az «Álmos» zongorakivonatához, hogy a fölösleges vérszegény részek kihagyásával […] épkézláb képsorozatot állítson össze a dalmű valódi szépségeinek megmentésére. Ez mintaszerűen sikerült is neki. Palló Imre Álmos fejedelem alakját eszményien nobilissá varázsolta, Závodszky Zoltán pedig Árpád alakját retusírozta, hatásos játékával. Bodó Erzsi és Budanovits Mária gyönyörű orgánumuk szépségével bűvölték el a hallgatóságot. Dicséretet érdemel Losonczy főpapja és Réthy Eszter csengő hangú tündére. Lendvay Andor, Tutsek Piroska, Kőszeghy Teréz és Diósy Edit is pompásan illeszkedtek a kiváló együttesbe. A mű betanításáért és ritmusban, tempóban kifogástalan, lendületes vezényléséért Berg Ottó karnagyot illeti elismerés. A nagyon szép díszleteket ifj. Oláh Gusztáv készítette el. Az újdonságot a közönség szeretettel fogadta, zajos tapsokkal ünnepelve karmestert, rendezőt és szereplőket egyaránt. […] S.A.”



(Megjelent „A ZENE” XVI. évfolyamának, 7. számában, 1934. december 15-én.)



Végezetül pedig - a fenti írás egyetlen mondata kapcsán (Hova fejlődött volna Mosonyi, ha idejében szóhoz engedik jutni!) - idézem Tusnády László cikkének egy részletét, amelynek tanulsága túlmutat a Mosonyi Mihályról leírtak lényegén:



         „Mosonyi Mihály hazaszeretete és a megtisztulás kérdése



          […] Mosonyi Mihályra a „hivatal” kétszáz évvel a születése után is a közöny jéghegyét zúdítja. Scholcz Péter, a hollandiai Liszt Ferenc Társaság elnöke, ezt tapasztalta, emlékét akarta idézni, de szándéka hajótörést szenvedett: a Művészetek Palotájában Mosonyinak nincs helye. Kassai István kiváló zongoraművészünk rengeteget tett Mosonyi zenéjéért, de hivatalos személytől döbbenetes „kioktatást” kapott: Mosonyi harmadrendű zeneszerző. Minderről a Magyar Nyelv Múzeumában volt szó. A Mosonyi-konferencián, 2015. június 27-én. Kassai István itt mutatta meg, hogy Liszt valóban tanult Mosonyitól magyar zenét, és szeretett barátja emlékét olyan bensőséges gyászzenével idézte fel, amelyhez fogható kevés van. A hamis, a torz vélemény mindnyájunkat sért. Vigaszunk mégis van, az ily förtelmes hamisságok hirdetői, szándékukkal ellentétben, magukat ítélik meg. […]



          Zenei lexikonunk mai alkotói vajmi keveset akarnak tudni Mosonyiról. Ez az ő dolguk, de akkor méltatlanok arra, hogy összeállításukat a magyarság komolyan vegye. […]”



Forrás: SZÉPHALOM 25. (2015)



MOSONYI MIHÁLY: AVE VERUM


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10302018-09-01 12:42:37

Ezek után csak természetes, hogy a dr. Molnár Imre hangját felidéző felvételeknek még csak nyomát sem találjuk a neten ...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10292018-09-01 12:29:57

Dr. Molnár Imre, mint énekművész és a magyar népzene népszerűsítője



1930 és 1942 között:



PESTI HÍRLAP, 1930.01.15.:



Dr. Molnár Imre dalestje. Az ősi, a történelmi magyar muzsika előadóművészei között kivételes hely illeti meg Molnár Imrét. Nem igen akad még valaki, akinél ennyire egyéni lenne a régi magyar énekeknek kultusza. És ez éppen művészetének igazi jelentősége. Megcsodálhatnánk sima, hajlékony hangjának természetes, tökéletesen dalszerű megnyilatkozását, megcsodálhatnánk előadásának világos körvonalait, lényegéből fakadó ízlését is. De azért hangversenyeiről mégsem ez ragadja meg emlékezetünket. De igenis emlékezetünkben marad az énekszónak hamisítatlan zamata, a csapongó, sírva vigadó magyar kedélyvilágnak ezerfelé árnyaló hangulata, amelyet ennyire szívből jövőn igazán egyedül Molnár Imre művészi egyénisége tud szívünkbe lopni.”



PESTI NAPLÓ, 1930.01.12.:



"Dr. Molnár Imre

a kiváló dalénekes estje, január 14. Zeneakadémia, ½ 9. Kísér: M. Hir Sári*. (Rózsavölgyi.)"



*Megj.: Hir Sári dr. Molnár Imre felesége volt.



8 ÓRAI UJSÁG, 1930.04.05.:



Hangverseny. M. Hir Sári tegnap tartotta zongoraestjét. A kitűnő művésznő elsőrendű képességei minden alkalommal osztatlan sikert jelentenek. Tegnapi műsorán Bach- Busoni Orgonakorál-előjátékát és a Gluck- Brahms Gavotteot kivételesen jó klasszikus stílusban hallottuk. A Chopin és Liszt-számok izzó tüze, Scriabine, Rachmaninoff, Prokofieff nagyszerű ritmikája és poézise egyformán elragadtatta a közönséget. A hangversenyen dr. Molnár Imre működött közre, aki a művésznő kíséretével hét népdalt énekelt Dohnányi feldolgozásában, lelkes tetszés mellett.



PESTI HÍRLAP, 1931.02.01.:



Népzene és népének gyűjtések. A Magyar Néprajzi Társaság Hóman Bálint elnöklésével az Akadémiában fölolvasó-ülést tartott, amelyen népének- és népzene-gyűjtésekről számoltak be. Dr. Lajtha László a Nógrád, Heves, Baranya és Pest megyékben végzett gyűjtésekről számolt be. Számos, eddig ismeretlen énekes és hangszeres darabra bukkant s ezeket a Nemzeti Zenede növendékeinek zenekísérete mellett dr. Molnár Imre adta elő.”



PESTI NAPLÓ, 1935.11.28.:



Zenekari hangverseny. A Budapesti Szimfonikus Zenekar első bérleti estje szerdán este zajlott le a Budai Vigadó koncerttermében. A műsor kiemelkedő eseménye Siklós Albert Tinódy históriás énekei című dalsorozata, melynek mesteri harmonizációja, kivételes formakultúrája elsőrangú helyet biztosít zenei irodalmunkban. A dalokat dr. Molnár Imre kollégánk énekelte azzal a költői lendülettel, nagyszerű énekkultúrával, mely a mintaszerűen képzett énekes sajátossága.”



PESTI NAPLÓ, 1938.12.08.:



Szabó Lőrinc előadása Csokonai költészetéről. A Fővárosi Népművelési Bizottság szabadegyetemi irodalmi előadássorozatának záróestéjén holnap, pénteken délután félhét órai kezdettel Szabó Lőrinc Csokonai Vitéz Mihály költészetéről beszél a Pátria Klub (Erzsébet körút 43.) dísztermeben. R. Simonffy Margit a költő kevésbé ismert műveiből ad elő, dr. Molnár Imre zeneakadémiai tanár pedig Csokonai-dalokat énekel.



MAGYAR NEMZET, 1939.03.28.:



Hir Sári nagy sikere Varsóban 

Hir Sári, a kiváló zongoraművésznő március 23-án osztatlan nagy sikert aratott a varsói filharmonikusok koncertjén, melyen Liszt Magyar fantáziáját játszotta el nagy közönség előtt. […] Hir Sári kedden Krakkóban, április 3-án pedig a varsói rádióban játszik. A krakkói estét dr. Molnár Imre előadása vezeti be a magyar muzsikáról, a műsoron magyarruhás leánykák magyar táncai mellett Hir Sári zongoraszámai és dr. Molnár Imre énekszámai szerepelnek."



A ZENE, 1942/8. SZÁM:



Előadás a magyar népzenéről. Dr. Molnár Imre, a Zeneművészeti Főiskola tanára, február 25-én a Tudományos Akadémián, a Néprajzi Társaság ülésén előadást tart a magyar népdalról. Előadásának címe: A népdalkeletkezés folyamata. Falusi és városi népdal.”



Dr. Molnár Imre a fentieken kívül nemcsak énekével, hanem előadásaival is gyakran szerepelt a magyar Rádióban, többek között a Rádió műsorába beiktatott népdalfélórákban.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10282018-09-01 12:25:37

A teljesség igénye nélkül a következőkben azokból a sajtóhírekből idézek, amelyek Dr. Molnár Imre énekművészként és a magyar népzene népszerűsítőjeként történt fellépéseiről szólnak.



 1921 és 1929 között:



PESTI HÍRLAP, 1921.05.03.:



„(Magyar népdal matiné az Urániában.) AZ Uránia-színház a Magyarországi Turán Szövetség javára f. hó 8-án 11 órakor magyar népdal-matinét rendez. Ságody Otmár zeneíró előadást tart a magyar népdal méltó kultuszáról, Szent-Istvány Juliska, K. Wakots Margit, dr Molnár Imre és Hreglianovits Annus énekművészek közreműködésével.”



SZÓZAT, 1923.05.05.:



Molnár Imre



          Sokszor hallani manapság, főként nagyképű „evolucionisták“ szeretik megállapítani, hogy a faji, nemzeti elem jelentősége a művészetben már túlhaladott állomás. […] Nos, a tények gyakran megugratják ezeket a vesszőparipázókat. Mi a faji, nemzeti jelleg lényege? […] Nem a ritmusban és nem éppen a melódiában rejlik. Az előadóknál pedig nem a kiejtésben és nem a modorosságban; a cigányosság vagy duhaj darabosság csak amolyan „tájszólás“ értékű a magyar dalolásnál. Aki dr. Molnár Imre tegnapi műsorának második felét is hallotta, az mindenesetre megtudta, […] Ez a bozontos fejű, derűs nézésű, rokonszenves dalénekes a leghivatottabb képviselője a magyar dalművészetnek. A magyarnak. Kitűnő énekművész. Technikája a Helge Lindbergére emlékeztet, különösen nagyszerű lélegzési és hangvételi rendszere. Balladainterpretációi megkapó erejűek, Löwe Olufját a „legnagyobbakra“ emlékeztető, tömör realizmussal adta elő, de többi idegen nyelvű dalszámait is a teljes művészi átélés és formai kerekség, plasztikusság jellemezte.

          […] Aki így dalolja Schubertet, Wolfot, az igazi művész, de aki utána úgy dalolja el a „Gőzösnek hat kereké“-t és a többi zamatos gyöngyeit a magyar népdal irodalomnak, az csakugyan meggyőzhetett mindenkit, hogy igenis van komoly magyar dalművészetünk. Csak kell, aki megszólaltassa. Nem cigányos, nem primitív. Egyszerű, nemes és előkelő, fajtiszta magyar művészet. Mi benne mégis a magyar? Minden. Az íze, a levegője, a lelke, úgy, ahogy Molnár Imre hirdeti nekünk. Nem a Zeneakadémia kisterme kellene ehhez és nem pár száz főnyi közönség. Nem bizony. De hát ez is magyar vonás. (Sp.)”



SZÓZAT, 1925.01.24.:



Póstás zeneestély a budai Vigadóban. Az Országos Póstás Kultúregyesület dr. Molnár Imre tanárnak, a Turáni regőscsoportnak, a póstatisztviselők ének- és zeneegyesületének és a póstatisztek zenekarának közreműködésével a m. kir. póstaszemélyzet részére január 29-én (csütörtökön), este 7 órakor a budai Vígadó dísztermében zeneestélyt rendez, amelyen a régi magyar zene néhány kiváló alkotása kerül bemutatásra. Belépődíj nincs.”



PESTI HÍRLAP, 1925.04.07.:



„(Magyar Est.) A Zeneművészeti Főiskola nagytermében nagysikerű „Magyar est"-et rendezett a Magyar Távirati Iroda nyugdíjintézete. A hangversenyen előkelő és nagyszámú közönség jelent meg, élén József Ferenc főherceggel és gróf Bethlen Istvánnéval. A tartalmas és művészi műsorból különösen kiváltak dr. Molnár Imre, ki régi magyar dalokat énekelt, M. Némethy Ella, az Operaház kitűnő művésznője, Dohnányi értékes operájának, A vajda tornyának egy pompásan előadott áriájával, […]



PESTI NAPLÓ, 1925.04.26.:



Dr. Molnár Imre április 30. dalestjén Bach-áriákat, Brahms, Wolf, Strauss és régi magyar dalokat énekel. (Rózsavölgyi.)



PESTI HÍRLAP, 1925.05.21.:



„(Dr. Molnár Imre ária- és dalestje.) Csütörtökön este a Zeneakadémia nagytermében tartotta meg dr. Molnár Imre nagysikerű ária- és dalestjét. Műsorán Bach, Brahms, Wolf és Strauss Richard művei, Bartók-Kodály erdélyi népdalai, valamint egy XIX. század eleji diáknótáskönyv eddig ismeretlen pásztordalai Molnár megfejtésében szerepeltek. Molnár Imre kiváló énekkultúráról tanúskodó, ízléses előadását zajos tetszéssel fogadta a termet megtöltő közönség.



PESTI HÍRLAP, 1926.04.24.:



         „Hangversenyek

           Dr. Molnár Imrének pénteken a fővárosi Vigadó nagytermében rendezett ária- és dalestélye két szempontból tárgyalandó. Egyrészt az előadó énekművész személyes teljesítménye az, amelynek elismeréssel kell adóznunk. Ő mint előadóművész a legkiválóbbak közül való. A régi magyar népies énekeknek és nótáknak úgyszólván speciálistája. Finom, szubtilis hanghordozása, nagyszerű lélekzetvételi technikája, stílszerű és előkelő ízlésű előadása egyaránt jellemzik énekét: nem csoda tehát, a mai estélyén majdnem mindegyik műsorszámának legalább is az utolsó strófáját meg kellett ismételnie. De nemcsak mint előadóművész foglalkoztatja ő a kritikát. Műsorának második és harmadik része anyagánál fogva valóságos zenetörténelmi esemény jellegével bír.

           Mert eleinte ugyan régi olasz áriákat énekelt, de azután áttért Balassi Bálint versére írott régi énekekre, továbbá előadta Csokonainak Felfohászkodását, melynek egykorú dallamát ismeretlen zeneköltő szerezte, előadott azután még néhány régi magyar dalt és nótát; és pedig előadta azokat Kern Aurélnak művészi feldolgozásában, […] közelebb vitte a modern közönség ízléséhez; utat nyitott azoknak a népszerűség felé; […]”



PESTI NAPLÓ, 1928.01.01.:



Konzert r.-t. rendezései



[…] Dr. Molnár Imre dalosestje, január 10. (Zeneakadémia, fél 9.)”



PESTI NAPLÓ, 1928.02.19.:



Harmónia hangversenyei:



[…]



A Motett és Madrigal-Társulat a capella hangversenye február 24-én Hammerschlag vezetésével. Közreműködnek: Bálint Alice és dr. Molnár Imre. (V., V.8.)”



PESTI HÍRLAP, 1929.04.11.:



Hangverseny. A Magyar Vöröskereszt Egylet kórház-missziós szakosztálya nagysikerű hangversenyt rendezett. A hangversenyen fellépett Medek Anna, az Operaház művésznője, aki több operaáriát adott elő nemes művészettel. Dr. Molnár Imre, a Zeneakadémia tanára, régi magyar dalokat énekelt, mély hatást keltve. […]”



PESTI HÍRLAP, 1929.04.18.:



Dr. Molnár Imre dalestje




április 23. Zeneakadémia. Fél 9. (Rózsavölgyi).



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10272018-08-31 11:21:21

EGY ÉNEKTANÁR SZÜLETÉSNAPJÁRA



(2. rész)



3.      Miért közelített meg más nyelveket? Hogy jobban értse, csinosítsa tulajdon anyanyelvét. A sok-sok említett példa közt egyet idézek:

         — Számos nyelvben a szórendnek értelmet eldöntő szerepe van. A mi nyelvünk hangmagassággal közli a dolgok értelmét. Megfigyelte ezt?

Például: el--------men-tem, ez egyszerű közlés. El-men-------tem, ez kérdés. El-----------men-tem (emelkedő hangsúllyal), ez befejezetlen állítás, amely után még várunk valamit.

          Az újsághasábon nem közölhetek grafikont, és nem jelölhetek hangmagasságot: a példát, úgy, ahogyan Molnár Imre előadta, tökéletesnek tartom.

          — Tizenkilenc, az elbocsátás, a nagy cezúra után mi történt? — kérdem.

          — Könyvtáros, majd óraadó tanár lettem — 1922-től 1933-ig — a Nemzeti Zenedében, miután kezdettől foglalkoztam zenével.

          A régi magyar zene emlékeinek gyűjtéséhez fogott. Kern Auréllal együtt 1925-ben közzétette a Daloskertet, a XVII. és a XVIII. század legszebb magyar dalainak gyűjteményét. A munka később tankönyv lett a Zeneakadémián. Lajtha Lászlóval együtt 1929-ben kiadta a Játékország című munkáját. Bevezetett dolgozószobájába, amely egy mély, zárt, de tündöklő barlang sajátos érzetét keltette bennem. Hétezer kötet könyvet őriz benne és a magyar dalok kéziratos, több mint százezer cédulából álló katalógusát, amelyet szöveg szerint, dallamindulások és finálisok szerint rendezett. Lajtha László népdalfeldolgozásai dr. M. l.-nek dedikálva jelentek meg. Molnár Imre előadóművész is; a régi magyar népdalok egy részét hat His Master’s Voice lemezre énekelte, felesége, a háromszoros Liszt díjas Hir Sári zongoraművésznő társaságában. Ezek a lemezek napjainkban a régi magyar dalkincs ritkaságai.

           Az előadóművészt köszöntőm a nyolcvanadik születésnapon?

           Az énektanárt?

           A keze alól került ki énekeseink egy része, talán a java. Gyurkovits Mária, Sándor Judit, Melis György, Dunst Mária, Fodor János, Udvardy Tibor, Simándy József, a Mozart-énekes Tálas Ernő (Svédország), a salzburgi ünnepi játékok egyik Mozart-énekesnője, Oravetz Edit (Zürich), a tanítványai voltak.

          Voltak, s vannak más énektanáraink is. Voltak, s vannak más előadóművészeink. Voltak, s vannak a magyar népdalnak más, sugárzó, szenvedélyes kutatói.

          Azt, ami a nyolcvanéves Molnár Imrében egyedülvaló, másutt kell keresni.



          Ő végtére is egész életében, teljes pályája során, minden törekvésével és tudósi szenvedélyével az élő beszéd, s az ének széphangzását kereste, szorgalmazta, és kutatta.

          A széphangzás tudósa lett.



4.       A hang élettani rejtélyét, keletkezését, útját kutatta, s egy élet munkája nyomán és árán fogalmazta meg és tárta föl a széphangzás titkát. A pedagógus nyelvésszé  vált, a nyelvész már-már orvossá, hiszen igen rangos orvosi közösségek előtt tartott előadásokat. Ez a tanár-nyelvész-énekes-„orvos” ajándékozta meg a magyar tudományos világot Eufonetika (Zeneműkiadó, 1966) című művével, amely a hang keletkezésének, útjának s a széphangzásnak, ha szabad azt mondanom, a bibliája.

          Élete főművéből néhány fejezetcímet, találomra kiválasztva, ide iktatok: „A hangkeletkezés gégebeli folyamatának vázlata”. „A hang sorsa a gégén túl”. „A hang útja a fülig”. „A hang útja az agyban”. „Az alaphangszín kialakulása”. „A széphangzás szempontjainak összefoglaló táblázata”.

          Tanított a Színművészeti Főiskolán, a Gyógypedagógiai Főiskolán, eufonetikai rendeléseket vezetett a gégészeti klinikán, beszédtechnikai előadásokat tartott a Nemzeti Színház művészeinek és a rádió bemondóinak, beszélt orvosok előtt az orvos és az énektanár viszonyáról. A hangszínből állapítja meg, hogy a hang keletkezési folyamatának melyik szakaszán történt a hiba. S az orvos minden esetben ott találta meg a bajt, ahol a hangszín alapján előre sejteni lehetett. A Semmelweis Ünnepi Hét során a nem-orvost egyébként Kempelen Farkas emlékéremmel tüntette ki az egyik, orvosi, hivatalos néven a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság.

          A hang legmélyére ásott. Ez a pályája. A szép élő beszéd, a szép énekhang: ez a tudománya.

          S szerepe művelődésünk történetében? Csak antik, görög példával tudom megmagyarázni. A görög szónok mögött hangsíppal — tonarionnal - kezében mindig állt valaki. Ez az árnyék jelezte, hogy a szónok túl magas, vagy túl mély hangon kezdte a szónoklatot. S a síp megütötte a helyes hangmagasságot.

          Végül is mit csinált a nagy, dús pálya során Molnár Imre? Megmondta, megtanította, hogy a helyes hang milyen.



 Ruffy Péter


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10262018-08-31 09:14:20

Ahhoz, hogy dr. Molnár Imre életművének valódi jelentőségét megismerjük, az alábbi cikket érdemes elolvasnunk, amely 80. születésnapja alkalmából jelent meg a sajtóban:



 MAGYAR NEMZET, 1968. NOVEMBER 24.:



Száll az ének szájról szájra



 EGY ÉNEKTANÁR SZÜLETÉSNAPJÁRA



1.         Nyolcvanéves múlt a minap egy joviális öregúr, aki a budai Csetneki utcában lakik, olyas házban, amely engem régvolt, szerény bihari kúriákra emlékeztetett. Zömök termete, kerek arca, pátriárkális modora pedig szegény jó anyai nagyapámra vagy nagyapám valamelyik régi, alsós kártyapartnerére. Szelíd, tiszta fény pihen a szemében, romlatlan egészség élteti szorgalmát és igyekezetét, hosszabb beszélgetésünk alatt nem ült, mint a krónikás, hanem állt, vagy sétálgatott. Inkább családjának tagjai beszéltek, ő állva vagy sétálva szerénykedett, s bennem szüntelen olyan benyomást keltett, hogy beillenék bármely Mikszáth-regénybe, korosodó felvidéki gavallérok közé, milyen jól festene valamely régi-régi bihari udvarház tornácán vagy a filagóriában, amint az örökzöld levelei közt besurranna a nap, s arcát a békés pipázás derűjébe vonná.

          — Imre bátyám hol született? — hiszen a nyolcvanadik születésnap az alkalom, a cím arra, hogy e szerény sorokban bemutassam őt.

          — Bács megyében, Péterrévén, bölcsésznek készültem, pályámat 1912-ben Szabó Ervin mellett, a Fővárosi Könyvtárban kezdtem, később pedig tanítóképzőintézeti tanár lettem a turóci Stubnyafürdőn. Stubnyafürdő volt a régi Magyarország leghidegebb pontja. Kilenc hónapig tartott a tél, és három hónapig hideg volt.

          A régi Magyarország leghidegebb pontjáról indult el a bölcsész dr. Molnár Imre pályája, amelyet azután kettétört, kiforgatott, s merőben más irányba terelt az időknek az a teljessége, amelyet a magyar történelemben 1919 jelentett.

          — Az a sajátos eset történt velem, hogy kétszer nyugdíjaztak életemben. A Tanácsköztársaság kinevezett a Markó utcai főreáliskola vezetőjének, a forradalmak bukása után menesztettek, és nyugdíjaztak. Másodszor nyolc esztendővel ezelőtt, 72 esztendős koromban mentem nyugdíjba a budapesti Zeneművészeti Főiskoláról, amelynek 1933 és 1959 közt rendes tanára, majd az énektanszak vezetője és az énektanárképző vezetője voltam.

          A nyolcvanéves Molnár Imre nyugalmazott énektanár. Ez a sommás fogalmazás azonban téves. Mert nem közöl az egyéniségből, életpályáról annyit sem, amennyi egy fölvillantáshoz lenne elég.

          Énektanár... és a százezer cédula?

          Énektanár... és a majdnem orvosi tudás?

          Énektanár... és a hangok sajátos tudománya, az „eufonetika”?

2.       Nehéz megfogalmazni azt a hivatást, szerepet, amelyet a nyolcvanesztendős öregúr a hazai művelődésben betöltött. Ha szókincsünkben lenne ilyen szó és fogalom: „hangtudomány”, úgy a hangok tudósának nevezném. A fogalom hiányában nem nevezhetem ennek. Ha szerepét megfogalmazni nem lehet is, szeretném e szerep fogalmát legalább megközelíteni.

          A nyelv, az élő beszéd, az ének, a hang vált minden törődése, törekvése, munkája lényegévé. Ennek során tizenöt nyelvben szerzett jártasságot — itt jegyzem meg, hogy tizenöt nyelvből több mint háromszáz dal- és áriaszöveget fordított le.

          — Hol kezdődött ez a sajátos vonzalom?

          — A Bács megyei szülőfalumban négyesztendős koromban kezdtem el a magyar nyelvű iskolát. Később az alsó iskolát még egyszer elvégeztem szerb nyelven. Szüleim akarták így.

          — Milyen magyar nyelven beszéltek Péterrévén?

          — Ez a legszebb, legszínesebb magyar nyelv volt, amelyet életemben hallottam.

          Gimnazista korában anyanyelvén kívül már tudott szerbül, németül és franciául. Később elsajátított több szláv nyelvet is. Egyik rövid, szűk életrajzából tudom, hogy fiával és bátyjával — már élete érett korában — egy ideig latinul levelezett. Szótár segítségével svédből is fordít, tud angolul, s kora ifjúságában történt, hogy még Szabó Ervin a Fővárosi Könyvtárba frissen érkezett külföldi könyvet adott át neki:

          — Állapítsa meg, kérem, milyen nyelvű munka ez.

          — Sziú indián — felelte Molnár.

          — Ezt honnan tudja?

          — A szóvégződésekből. De vegyük elő az angol—sziú indián szótárt.

          — Ilyen is van? — kérdezte Szabó Ervin.

          Teljesen idegen szövegekről tréfásan ezt jegyzi meg: „Az ember addig olvassa, míg meg nem érti”. A kérdéses könyv valóban sziú indián nyelven íródott.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10252018-08-31 09:12:18

Elírás a idézett szöveg 1. bekezdésében. Helyesen: "referense".


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10242018-08-31 04:10:09

Az ő nevét hiába keressük a Wikipédiában megjelent ismertetők között. Születésének pontos dátumát sem jegyzik elektronikusan elérhető helyen. „A magyar muzsika könyvé”-nek 448. oldalán azonban - a sok azonos nevű művész között szerényen megbújva - rábukkanunk. Arcképét pedig – az egyetlent és másutt nem láthatót - ugyanezen könyv 596. oldalán tekinthetjük meg. Ki hát ez a titokzatos személy?



Nem más, mint „A magyar muzsika könyve” c. kiadvány szerkesztője, akinek ezt az egyik leghasznosabb zenetörténeti munkát,  a XX. századi magyar zenei élet inkább többé, mint kevésbé teljes enciklopédiáját  köszönhetjük:



MOLNÁR IMRE DR.



„zeneművészeti főiskolai tanár, író, énekes*”



Péterréve, 1888 – Budapest, 1977  



„Tanár és könyvtáros a Nemzeti Zenedében 1922-1933, a főiskolán óraadó 1928-tól, rendes tanár 1933-tól. A Magyarság zenei refernse 1933-tól. A Kat. Szemlénél 1934-1935-ben. Mint énekes különösen a régi magyar dal és népdal művelője. Ugyane területen mozog irodalmi működésében és előadásaiban. Művei: Daloskert (Kern Auréllal együtt, 1926), Játékország (Lajtha Lászlóval együtt, 1929), Gyöngykaláris dalszcenáriuma (Nemzeti Sz., 1932). Jelen mű szerkesztője. Kisebb nagyobb cikkek különböző folyóiratokban.”



(Forrás: A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE)



*Ez a szakma szerinti meghatározás dr. Molnár Imrétől ered, aki valójában – mint később látni fogjuk – jóval több volt ennél.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10232018-08-30 06:15:59

És a második, végezetes esztendő:



A MAGYAR NEMZET 1996.06.25-i számában a következő olvasható:



„BARÁTI GYÖRGY magyar származású amerikai zeneszerző és karmester 83 éves korában elhunyt. Baráti Győrben született, 1935-ben végezte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a gordonka szakot. Az Egyesült Államokba 1938-ban települt át. Princetonban tanított, s együtt kvartettezett Albert Einsteinnel, aki hegedűn játszott.”



A művész haláláról közölt rövidhír nem szól egy súlyos tényről: Baráti György valójában gyilkosság áldozata lett. 11 nappal a halála előtt egy ismeretlen támadó olyan súlyos fejsérüléseket okozott az idős embernek, hogy az nem élte túl az esetet. Különös: Baráti György – mint akkoriban sokan mások - feltehetően a zsidóüldözés elől emigrált Amerikába. És akkor - békeidőben – választott új hazájában áldozatul esik egy ismeretlen támadónak. Mintha a végzet ellen hadakozni hiábavaló küzdelem lenne …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10222018-08-30 06:12:47

Az első nagy tragédia a művész és felesége életében:



 1992:




Lora nevű leányuk 39 évesen, mellrákban meghal. A zeneszerző elhunyt leánya emlékére komponálja a "Chant of Darkness" c. zenekari művét. Szomorú párhuzam: akárcsak Franz Schmidt, aki ugyancsak a leánya halála feletti gyászában komponálta a IV. szimfóniát.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10212018-08-29 08:13:23

1981:



Képtalálat a következőre: „http://www.bach-cantatas.com/Bio/Barati-George-Press.htm”



George Barati: Branches of Time for Two Pianos & Orchestra



(Rádiófelvétel a szerző vezényletével)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10202018-08-29 07:57:28

Majd újra magyarul, de csak az emigráns magyarok által az USÁ-ban alapított lapokban:



 NEW YORKI MAGYAR ÉLET, 1971.06.19.:



„Magyar karmester Santa Cruzban



A magyar születésű Baráti György zeneszerzőt és zenekari igazgatót a Santa Cruz-i megyei szimfonikus zenekar leszerződtette az 1971—72-es zeneévadjára zeneszerzői és zenekari igazgatói minőségben. Baráti György a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiát végezte. Három kompozícióját: a „Configuration”-t, a „Scherzo”-t és a „Cello Concerto”-t a londoni filharmonikusok adták ki hanglemezen. Az 58 éves mester a budapesti filharmonikusoknak és a városi operaház zenekarának volt első hegedűse, majd alapítója és karmestere a Princeton Ensemble-nek. Tagja volt a California String Quartetnek és a San Francisco-i szimfonikus zenekarnak is. 1950-től a hawaii szimfonikus zenekart vezényelte.”



CALIFORNIAI MAGYARSÁG, 1977.07.29.:



„BARÁTI GYÖRGY karmester vezényli a saratogai Villa Montalvi klasszikus koncertsorozatát, mely július 15-én kezdődött.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10192018-08-29 07:38:08

Az első és több évtizedig az utolsó, magyar lapban megjelent tudósítás Amerikából:



UJSÁG, 1940.06.26.:



Zenevilág



[…]



Baráti György, aki mint Schiffer tanár növendéke, kitűnő eredménnyel végezte a budapesti Zeneművészeti Főiskolát, és néhány év óta Amerikában elismert gordonkaművész, karmester és zeneszerző, most meghívást kapott a trentoni zeneakadémia cselló-tanszékére.”



Ám külföldön George Barati már a sajtóhírek állandó szereplője:











http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Press-1.jpg



http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Press-2.jpg



http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Bach-Review.jpg



http://www.bach-cantatas.com/Pic-Bio-B/Barati-George-Bio-1966.jpg



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10182018-08-28 09:14:02

1937 és 1938 között:



PESTI NAPLÓ, 1937.03.09.:



Tánc-matiné. Marga Waldron amerikai táncművésznő vasárnap délelőtt a Zeneakadémia kamaratermében mutatta be táncprodukcióját. […] Táncszámait Eleanor Mangum kíséri, az egyes táncok közötti szünetet részben az ő zongoraszámai, részben a zongorához társuló kitűnő Kuttner Mihály hegedűművész, valamint Baráti György gordonkás triója töltik ki. (Kv.)”



UJSÁG, 1937.09.16.:



Pro ideale vonósnégyes név alatt új kamaraegyüttes alakult Budapesten. A vonósnégyes társaságnak Kuttner Mihály, Harsányi Miklós, Reiszman Pál és Baráti György a tagjai.”



MAGYARSÁG, 1937.10.30.:



Zenekari est. A Magyar Szimfonikus Zenekar pénteki jólsikerült hangversenyével nem először adta bizonyságát annak, hogy a szerepléseik iránt megnyilvánuló érdeklődést méltán meg is érdemli. Koncertjeik mindig nívósak műsoraikban, kivitelükben egyaránt. Pénteken, első bérleti estjükön karnagyuk, Schuler György, állt az élükön, és pontos felkészültségével, lendületes vezénylésével ismételten  karmesteri rátermettségéről győzte meg hallgatóit. Dicséret illeti a műsoráért is: Beethoven, Bizet mellett Bartók és Kodály műveit is élvezhettük, az est közreműködője, Baráti György pedig Dohnányi gyönyörű „Gordonkaverseny“-ét játszotta. A gordonka- versenyművek ez egyik legszebbje nem könnyű feladatot ró az előadóra. Baráti nemcsak a mű tehnikai és muzikális problémáit oldotta meg, a versenymű mélységeiből is sokat adott vissza. Az ügyes karnagy, a tehetséges gordonkaművész szép sikert aratott.”



AZ UJSÁG, 1937.11.04.:



„Gordonka

A cselló nagy mesterei közül Casals Pablo érdekli leginkább a közönséget. Az ő hangversenyére minden jegyet elővételben foglalnak le majd az idén is, mint idáig mindig. A nagyszerű Piatigorsky, a remek Maurice Eisenberg, a híres Thelma Reis, — akit külföldön női Casals néven emlegetnek, — a kitűnő Schein Regina és a nálunk még ismeretlen Slavko Popov bolgár gordonkaművész szerepelnek, míg a hazaiak közül Hermann Pál, Rejtő Gábor, Frisch Antal és Baráti György lépnek a közönség elé.”



UJSÁG, 1938.03.06.:



Baráti György, a neves gordonkaművész, nagy sikerrel szerepelt a szegedi filharmonikusok hangversenyén, ahol Fricsay Ferenc vezényletével Boccherini B-dúr gordonkaversenyét játszotta igazi művészettel.”



AZ UJSÁG, 1938.03.16.:



Kamarazene. A Zeneművészeti Főiskola igazgatósága rendkívül magas színvonalú kamarazene hangversenyt rendezett szerdán az intézet nagy hangversenytermében. […] Kuttner Mihály, Harsányi Miklós, Reismann Pál és Baráti György Beethoven egyik utolsó vonósnégyesét, az a-moll kvartettet játszották nemes áhítattal, oly tökéletesen, hogy a legkiválóbb együttesektől sem igen halljuk ezt á fenséges alkotást szebben és megkapóbban. […]”



Ezt követően hírek már csak Amerikából érkeznek, elvétve.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10172018-08-28 08:30:23

Megpróbáltam összegyűjteni Baráti Györgyről, a magyar sajtóban megjelent egykori híreket. Játékáról elismeréssel szólnak, de ezekből még nem következtethetünk a későbbi jelentős külföldi sikerre. A legkorábbi  hír 1932-ből származik.



 Az 1932 és 1936 közötti sajtóhírek:



Itt Baráti György vezetékneve még Braunstein:



UJSÁG, 1932.11.23.:



Liszt-hangverseny. Régi jó szokás szerint Liszt Ferenc emlékezetének szentelte ezidei első növendékhangversenyét is a Zeneművészeti Főiskola. […] Braunstein György, Sztankay Lajos, Deutsch Jenő és Rohmann Henrik Liszt ritkán hallható gordonkára, zongorára, orgonára és hárfára írt elégiáját szólaltatták meg. […] A közönség sokat tapsolt valamennyiüknek.”



UJSÁG, 1933.03.25.:



Bánáti Oszkár szerzői estje. A MIEFHOE kulturális bizottsága március 25-én este 8 órakor tartja Bánáti Oszkár szerzői estjét a Goldmark-teremben (Wesselényi-utca 7.) […] Közreműködnek: Balo Elemér, Braunstein György, Csillag Mimi, Kormos József, Örley Dezső, Pauk Anny, Takács Pál. Torday Judith, Vadász Ili, Vészi András, Vészi Edith.”



Majd megjelenik immár magyarosított névvel, noha későbbi, külföldi karrierje szempontjából a Braunstein  vezetéknév talán szerencsésebb lett volna:



PESTI HÍRLAP, 1936.04.05.:



Növendékhangverseny. A Zeneművészeti Főiskola nagy hangversenytermében hétfőn délután fél 6 órakor nyilvános hangversenyt rendez, amelynek keretében fellépnek: Hajdú Juci, Gaál Gabriella, Schneider Hedvig, Gáspár József, Baráti (Braunstein) György, Tibor György.”



PESTI HÍRLAP, 1936.04.28.:



Növendékek kamarazenéje. A Zeneakadémia tantermeiben folyó szorgalmas, törekvő munka a kamarazene hangversenyein hozza meg legnemesebb, legértékesebb gyümölcseit. Igaz viszont, hogy a főiskolán a lehető legjobb kezekben van a kamarazene oktatása. Weiner Leo és Waldbauer Imre kezei alól nem igen kerül ki olyan produkció, amely ne állaná ki akár a legszigorúbb bírálatot is. Most hétfőn is két rendkívül szép és komoly kamarazeneszám töltötte ki a növendék-hangverseny műsorát. Műsormegnyitóul előbb a Dénes Vera—Faragó György kettős játszotta el Beethoven A-dúr gordonka-zongora szonátáját, befejezésül pedig a Lengyel Gabriella—Balázs Frigyes—Móri BélaBaráti (Braunstein) György együttes Beethoven e-moll vonósnégyesét. […](mja.)”



UJSÁG, 1936.11.15.:



„A világhírű  R ó t h – k v a r t e t t  nagy sikerrel hangversenyzett Győrött. Beethoven és Dohnányi egy-egy négyesét, majd pedig Baráti Györgynek, a jeles gordonkaművésznek a közreműködésével Schubert C-dúr ötösét adta elő a kitűnő együttes, amelyet egész este meleg lelkesedéssel ünnepelt a közönség.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10162018-08-27 18:27:21

Baráti György hanglemez-felvételei:



https://www.discogs.com/artist/3593574-George-Barati



és egy kevésbé ismert fotó a már ősz hajú, de még mindig jóvágású



művészről:



George Bharati


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10152018-08-27 08:50:51

Hogy tetszik-e Baráti György zenéje? Egyéni ízlés kérdése. Az ifjabb korosztálynak, amely már beleszületett a diszharmóniába, abba, a korba, ahol a világ a feje tetejére állt, bizonyosan. Számukra – elődeik hibájából, sajnos – már ez a közeg vált természetessé, „őszintévé”. Mert hát mindig azt a zenét érezzük a magunkénak, amelynek ritmusait, rezgéseit a zsigereinkben érezzük. Baráti György zenéje már ezé a koré.



Kivonat az ITT megtekinthető hanglemezéhez fűzött ismertetőből:



„[...] Egész életében nagy súlyt helyezett a vezénylésből származó tapasztalatra, amely, mint mondta, egy zeneszerző számára igen fontos, mert olyan, mint amikor az ember »a zenét kívülről hallja befelé, szemben azzal, amikor belülről kifelé«. [...] Zeneszerzőként hatottak rá a körülötte lévők – a bartóki ritmusok, a schoenbergi tizenkét hangúság módszere, Sztravinszkij neoklasszicizmusa és a  hatvanas évekbeli avantgarde kihívásai, de egyik iskolának sem volt fanatikus híve, ám zenéjében kitörölhetetlen nyomokat mutat egy bizonyos fokú amerikai identitás. [...]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10142018-08-26 11:33:08

George Barati: Polarization



George Barati: Sinfonia n.1 "Alpine Symphony" (1963)



George Barati: Concerto for Violoncello and Orchestra (1950) / Barati



George Barati: String Quartet No. 1 (1944)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10132018-08-26 10:26:54

BARÁTI GYÖRGY karmester, zeneszerző, gordonkaművész és tanár



(Győr, 1913.04.03. - San Jose (California, USA) 1996.06.22.)



Baráti (eredeti nevén: Braunstein) György első képzését a Győri Zeneiskolában kapta (1932-ben fejezte be). Ezt követően Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult (1935-ben végzett, 1937-ben tanári, 1938-ban művész diplomát szerzett). Bartók Bélánál, Dohnányinál, Kodály Zoltánnál és Weiner Leónál tanult. 1933-tól 1936-ig tagja volt a Budapesti Hangversenyzenekarnak, ahol korának legünnepeltebb karmesterei alatt játszott. Még a főiskola diákjaként a Budapesti Szimfonikus Zenekar és a városi Operaház első csellistája lett (1936-1938).   



Alapító tagja és csellistája volt a Pro Ideale Quartetnak(1936-1939) , mely zenekar „Westminster Quartet”-ra változtatta a nevét, miután tagjai az USÁ-ba emigráltak.



Baráti György 1939-ben érkezett az USÁ-ba, 1944-ben vált amerikai állampolgárrá. 1939 és 1943 között Geogres Couvreurnél és Henri Swittennél, a Westminsteri Kórusfőiskolán (Westminster Choir College, Princenton, N.J.) tanult zeneszerzést, továbbá Roger Sessionsnál, a Pricentoni Egyetemen (Princenton University).  Az egyetem vonós zenekarában együtt muzsikált Albert Einsteinnel. Ezután a Princentoni Egyetemen csellóoktató volt (1939-1943). 1941 és1943 között a Princenton Ensemble és a Choral Union, valamint 1944 és 1946 között - katonai szolgálata alatt - az Alexandria (La.) Military Symphony Orchestra karmestere is volt.



1946-ban Baráti György San Franciscoba költözött, Pierre Monteux ideje alatt a Franciso Symphony Orchestra egyik csellistája volt. Emellett 1946 és 1950 között a California String Quartetnak tagja, valamint 1948-tól 1952-ig alapító karmestere és zeneigazgatója volt a San Francisoi Baráti Kamarazenekarnak (Barati Chamber Orchestra) is. Ebben az időben kezdték elismerni Baráti saját szerzeményeit is.



1950-től 1968-ig Baráti a Honolului Szimfonikus Zenekar és Opera zeneigazgatója volt. Ebben az időszakban kezdődött széles nemzetközi karmesteri karrierje is, amelynek során öt kontinens mintegy 85 zenekarát vezényelte  vendégkarmesterként, többek között Japánban, Európában és Latin-Amerikában. 1968-ban hagyta el Honolulut, hogy a Montalvo Művészeti Központ (Montalvo Center for the Arts) ügyvezető igazgatója és a Villa Montalvo Chamber Orchestra karmestere legyen a californiai Saratogában (1968-1978). 1971-től 1980-ig a californiai Aptosban a Santa Cruz Megyei Szimfonikus Zenekar (Santa Cruz County Symphony Orchestra) zeneigazgatója volt. Ezt követően a Baráti Együttes (Barati Ensemble) zeneigazgatójaként tevékenykedett (1989-1992). 1991-ben a Californiai Egyetemen, a Santa Cruzi Könyvtárban (Santa Cruz Library) megnyitották a Baráti György Archívumot (George Barati Archive).



Karmesteri tevékenysége mellett Baráti György 1957-től 1970-ig tagja volt a Dimitri Mitropoulos  Karmesterverseny zsűrijének, és zsűritagként részt vett mind a Metropolitanban, mind a San Franciscoi Operában megrendezett operaversenyeken is.



Kitüntetései és díjai magukban foglalják a zene doktora és a Hawaii Egyetem díszdoktora címet (1955). 1959-ben neki ítélték a zeneszerzésért járó Naumburg Díjat, 1962-ben a Ditson Díjat, valamint 1965-ben és 1966-ban a Guggenheim ösztöndíjat.



Zeneszerzőként Baráti György finom stílusú zenét komponált, a modern európai hagyomány szerint. Míg Hawaiiban tartózkodott, tanulmányozta az egzotikus déltengeri szigetek őslakói dallamainak és ritmusainak a sajátosságait, és ezek tükröződnek az ebből az időszakból származó néhány művében. Több mint 50 szimfonikus művet, versenyművet és kamarazenei darabot írt.



1996. június 22-én hunyt el a californiai San Joséban, a Jó Szamaritánus Kórházban (Good Samaritan Hospital). 83 éves volt. A californiai Soquelban lakott. Barátit június 11-én súlyos fejsérülésekkel, eszméletlenül találták a californiai Los Gatos nevű városközpontban, és már nem tért magához.



Felesége, Ruth, fia George és leánya, Donna élte túl, valamennyien Californában élnek.



Források:



http://www.bach-cantatas.com/Bio/Barati-George.htm



https://www.nytimes.com/1996/07/01/arts/george-barati-83-composer-conductor-cellist-and-teacher.html



https://library.ucsc.edu/reg-hist/george-barati-a-life-in-music


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10122018-08-25 20:01:35

„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA



 (3. rész)



          Mint a hagyaték értékelői megállapították, a Veneréhez került ingóságok összege 1342 lírát és 4 solidust tett ki - vagyis átszámolva közel 170 magyar forintot -, amelyből a döntés értelmében a lantkészítőnek ki kellett fizetnie 779 lírát Christinának, míg a maradékot megtarthatta. Emellett az értéktárgyak döntő részét is át kellett adnia az innsbrucki örökösnek.

          Miközben a most megtalált padovai dokumentumok sok mindent tisztáznak, újabb kérdéseket is felvetnek. Először is nem tudjuk, mi történt Bakfark első feleségével, a litván származású Katarina Narbutownával. Jelenlegi ismereteinkből arra kell következtetnünk, hogy nem sokkal 1566 januárja után, amikorról az utolsó rá vonatkozó adat ismert, meghalhatott. Hol és milyen körülmények között, eddig nem derült ki. Gondot okoznak a második feleségére vonatkozó ismeretek is. Nem világos ugyanis, hogy ha Juliana innsbrucki származású volt, miért tartózkodott gyermekeivel együtt olasz földön már 1571-ben, amikor férje még Erdélyben volt. Lehetséges, hogy Juliana családja - miként ezt korábban felvetettem - tulajdonképpen olasz, esetleg padovai eredetű volt? Ezt csakis további kutatás tisztázhatja.

          Egyáltalán: kérdéses, mivel foglalkozott Bakfark a padovai évek alatt. Nem tudunk semmit arról, volt-e kapcsolata a város vezető rétegével, főként a közeli és Padova fölött uralmat gyakorló Velencével, az ottani patrícius családokkal. Járt-e ott egyáltalán? Ma még kiderítetlen. Jelenleg csak arról vannak adataink, hogy Bakfark kapcsolatban állt a Padovában tanuló külföldi diákokkal. Korábbi ismereteinkhez - Bakfark nekrológjai a diákok évkönyveiben, a diákok és a testamentum exekútora, Venere által felállított emléktáblája - járul még Bakfarknak az 1572-74 közötti időszakra keltezhető, eddig közöletlen aláírása Jacob Heckelberger padovai diák emlékkönyvében.

          Visszatérve az újabban megismert padovai forrásokhoz, szembetűnő, hogy az 1580-as iratok sehol sem említik Bakfarknak a feleségére hagyott 300 magyar aranyforintját. Pedig ennek az összegnek értéke jóval meghaladta a hagyaték egyéb tételeit, hiszen átszámítva mintegy 2400 lírát tett ki. Lehet, hogy ez a pénz valahol elsikkadt? Feltűnő az is, hogy az 1577-es összeírással ellentétben a hagyaték 1580-as értékelése nem említi a könyveket és a kottákat. Mindemellett nincs semmi utalás sem az 1577-es, sem pedig az 1580-as dokumentumokban Bakfark lantjára avagy lantjaira. Pedig jó lenne tudni, vajon a padovai korszakban Venere hangszeren játszott-e, miként azt a szomszédság és a család kapcsolata alapján vélhetnénk. Mindenesetre az eddig előkerült padovai iratok már így is olyasmit dokumentálnak, amiről egyébként kevés más egykorú forrás szól: azt, hogy a korszak egyik jelentős hangszeres muzsikusa szoros kapcsolatban állt az akkori egyik legjelentősebb hangszerkészítővel. Hatott-e Bakfark Venerére? Adott-e olyan tanácsot neki, amelynek nyomán lantjait továbbfejlesztette? Nem tudjuk. De egykor talán erről is többet mondhatunk majd. Hiszen annak ellenére, hogy a padovai kutatás során sikerült rábukkannom jó néhány olyan dokumentumra is, amely segít sok mindent megválaszolni Vendelio Venerével kapcsolatban, arra nem adódott lehetőség, hogy az Archivio di Stato di Padova teljes közjegyzői anyagát és más gyűjteményeit tüzetesen átvizsgáljam. Ez a gazdag levéltár tehát még szép számmal tartalmazhat mind Bakfarkkal, mind pedig Venerével kapcsolatos további iratokat.



KIRÁLY PÉTER”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10112018-08-25 19:59:46

„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA



 (2. rész)



Bakfark végrendeletében olvashatunk a fiaira hagyott háromszáz magyar aranyról és a nekik hagyományozott erdélyi birtokáról is. Lehetséges, hogy a lantos olasz földön nem értesült arról, hogy a János Zsigmondtól kapott birtokot a következő fejedelem, Báthori István már 1573-ban elvette tőle és másnak adományozta? Vagy a hagyományozás révén a tulajdonjog visszaszerzésének, visszaperlésének lehetőségét akarta biztosítani gyermekei számára?

          Nem sokkal Bakfark után azonban meghalt két fia, s amikor 1576 szeptember elsején felesége végrendelkezett, mindent még élő egyetlen gyermekükre, a hároméves Jacobusra hagyott. Gyámnak a Bakfark végrendelete felvételénél is tanúskodó híres lantkészítő szomszédot, Vendelio Venerét (vagyis Wendelin Tieffenbruckert) nevezte meg. Venerét megbízta, hogy nevelje Jacobust, amíg az el nem éri a tizenöt éves kort, valamint viselje gondját a hagyatéknak. A gyermek azonban egy hét múlva meghalt, s a következő napon, szeptember 8-án elhunyt a család utolsó tagja, Juliana is. Vendelio Venere a következő év elején, a pestisveszély elmúltával leltároztatta a hagyatékot - az erről szóló dokumentumra bukkantam rá 1992 nyarán -, majd magához vette az ingóságokat. Idővel azonban eljutott a halálhír Innsbruckba, Juliana testvéréhez, Christiana Taxearhoz, aki 1579-ben Innsbruckban kiállított okmányokkal igazolta a vérrokonságát, s 1580 elején bejelentette igényét a padovai örökségre. Ennek eredményeként 1580 májusában felértékelték a Venerénél levő teljes hagyatékot. A Venere és Christiana közötti egyezségre vonatkozó iratokból kiderül, hogy Venere Bakfark és felesége hagyatékából nem csak azokkal a tárgyakkal rendelkezett, amelyeket az 1577-es inventárium felsorolt, hanem a karantén idején más is Veneréhez került. Mint az 1580-as feljegyzések közlik, Venere két nappal Bakfark halála után, 1576. augusztus 24-én átvett a lantos egy lengyel adósának megbízottjától 12 arany zecchinót 103 líra és 4 solidus értékben. Emellett Bakfarkék szolgálólányától is kézhez kapott 224 lírányi magyar és velencei aranypénzt, továbbá emellett még ezüst és aranytárgyakat is. Ez utóbbiakat a közjegyző szerencsénkre 1580-ban gondosan leírta, így, noha a tárgyak holléte ismeretlen - alighanem elkallódtak vagy tönkrementek -, azokat mégis magunk elé képzelhetjük. A hagyatékkal kapcsolatos, 1580-as dokumentumok először is tizenkét aranyozott ezüstkanalat említenek, amelyek nyele egy gömbben végződött, amin egy szárnyas meztelen angyal tartotta Bakfark címerét. A leírás szerint a címer három nagybetűt - V. G. B. - tartalmazott. Ez a V. G. B. monogram kétségkívül a lantos 1565-től használt nevének, a Vabitin Greff Bakfarknak rövidítése. A dokumentumok ugyan nem utalnak a címerábrára, de azt alighanem a krakkói lantkönyvből ismerthez hasonlónak kell elképzelnünk, hiszen azon ugyancsak szerepel ez a három betű. (Ilyesféle ezüstkanál, amelyen valamilyen figura tartja a tulajdonos címerét, a 16. századi Magyarországról egyébként számos ismert.) A Venere által átvett értéktárgyak sorában volt egy öv ezüst csattal, lánccal és gombbal, továbbá egy ezüst medál, amelynek a leírók szerint az egyik oldalán kehely és héber betűk, a másik oldalán viszont egy fa volt látható. Az érem egy olyan zsidó sékel-imitációval azonosítható, amely a zarándokok körében a középkortól fogva Európa-szerte igen elterjedt volt, mint júdáspénz. A feljegyzések említik emellett Bakfark aranygyűrűjét fekete színű kővel. Végezetül pedig olvashatunk egy ezüst szalamandráról, amelynek a farka gyűrűt formált. A pénz és a nemesfém értéktárgyak azt mutatják, hogy Bakfark nem volt szegény. Ugyanakkor a hagyaték alapján gazdagnak sem tarthatjuk. A magyar aranyak említése mindenesetre azt bizonyítja, hogy vagyonának legalábbis egy részét erdélyi udvari muzsikussága idején szerezhette. Elképzelhető, hogy értéktárgyai is részben ebből az időszakból, illetve részben talán a korábbi korszakból, a Habsburg és lengyel udvarban töltött évekből származhattak.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10102018-08-25 19:54:56

MUZSIKA, 1995-06-00/6. SZÁM:



„BAKFARK BÁLINT PADOVAI VÉGRENDELETE ÉS HAGYATÉKA          A Muzsika 1992 decemberi számában beszámoltam Bakfark padovai hagyatékának 1577ben felvett inventáriumáról, amelyet rövid padovai tartózkodásom során sikerült megtalálnom. Az 1992-es turistaút sajnos nem adott módot arra, hogy hosszabban kutassak a padovai állami levéltár (Archivio di Stato di Padova) anyagában, de egy évvel később magyar és olasz állami támogatással lehetőségem nyílt az alaposabb vizsgálódásra. Ennek során sikerült itt rábukkannom újabb, eddig még ismeretlen Bakfark-dokumentumokra: a lantos és felesége testamentumára, valamint a hagyatékuk sorsára vonatkozó különféle iratokra. Mindezek kifejezetten zenei adatokat nem tartalmaznak ugyan, de a Bakfark családjára és padovai életkörülményeire vonatkozó ismereteinket jelentősen bővítik.

          Bakfark egykori padovai emléktáblája révén, amely a múlt században lebontott San Lorenzo templomban volt, már korábban is tudtuk, hogy készített végrendeletet, de ez az okmány a kutatók számára eddig ismeretlen maradt. Most, hogy sikerült rátalálnom, kiderült, hogy - ellentétben az esetleges feltevésekkel és reményekkel - az irat pontosan azt tartalmazza, amit az efféle dokumentumoktól várhatunk: Bakfark rendelkezéseit a vagyonáról. Zenei végrendelettel vagy bármi egyéb, zenére, netán a művekre történő utalással nem szolgál.

          Az irat Bakfark halálának napján, 1576. augusztus 22-én készült. Mint Bakfarkra vonatkozó korábbi cikkemben már közöltem, a városi egészségügyi hatóság augusztus 19-én, a lantos pestisben elhunyt lánya, Izabella halála miatt karanténba helyezte a házat, ahol laktak. Emiatt a közjegyző - miként ezt Bakfark végrendeletének fejrésze közli, a tanúkkal együtt a ház előtti árkádok alatt tartózkodva írta a végrendeletet, amelyet a lantos a ház nyitott ajtajában elhelyezett karszékben ülve mondott tollba.

          A kevesebb mint egy oldalnyi dokumentum talán legfontosabb adaléka az a mondat, amely megörökítette Bakfark közlését származásáról: „Valentinus Greff, másként Bakfark, Brassó városában született Erdélyben, néhai Thomas lantos fia". „Valentinus Creff alias Bakfarch natus in ciuit[ate] Corrone Jurisdict[ionis] Tra[n]silvanie filius q[uondam] D[omini] Thome sonat[ore] liuti"). Ez a közlés tehát végül is újabb megerősítő adalékot szolgáltat a brassói levéltáros és történész Gernot Nussbächer azon feltevéséhez, hogy Bakfarkra és édesapjára vonatkozhatott az az 1536. október 2-i brassói számadás, mely szerint a város egy - a feljegyzésben név szerint nem említett - lantost a kisfiával együtt I. János királyhoz küldött.

          Ma már teljesen egyértelmű tehát, hogy Bakfark egy nagyobb muzsikus dinasztia tagja volt. Nemcsak testvére, Michael volt zenész - feltehetőleg szintén lantos -, és annak fia, Johannes űzte a jelek szerint ugyanezt a mesterséget, hanem az édesapjuk is lantosként működött. Ilyesféle zenészdinasztia egykor Európa-szerte jó néhány akadt, s a lantosok között sem volt ritka. Elég ezúttal csak a zenetörténetben jelentősebb szerepet játszó Newsiedler-, Dowland-, Piccinini-, Gautier-, és Weiß-családot említeni. A magyarországi lantjáték történetében azonban jelenlegi ismereteink alapján csakis egyetlenegyre hivatkozhatunk, a Bakfark dinasztiára.

          Visszatérve Bakfark 1576-os végrendeletéhez, ebből az édesapja nevén és foglalkozásán kívül megtudható második feleségének, Julianának teljes neve és származása: Juliana Taxearnak hívták, s a végrendelet más, újabban előkerült padovai forrásokkal egybehangzóan innsbruckinak nevezi. Mint ezt a korábban megismert padovai adatok is sejttették, Bakfark 1566 nyarán megkezdett császári udvari szolgálata alatt ismerhette meg őt. A padovai végrendeletek alapján házasságuk időpontja 1567-68 tájára tehető, hiszen velük együtt pestisben elhunyt három fiuk közül a legidősebb, Valentinus 1576 nyarán már hetedik évében járt. A másik két fiú, Maximilianus és Jacobus Bakfark halálakor három- illetve egyéves volt. A Juliana végrendeletében, illetve a pestis miatti karanténba helyezéssel kapcsolatos korábbi feljegyzésben említett leányuknak, az augusztus 19-én elhunyt Izabellának életkora nem ismert.



(Folyt. köv.)         


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10092018-08-25 19:51:49

          Sokszor gondolkodom el azon, miként válik valaki világhírűvé, nem a celeb-élet villanásnyi időtartamára, hanem évtizedekre, évszázadokra, akár évezredekre szólóan. Mert hát e hírességek között nem is mindig a legnagyobbakkal találkozunk. Sőt, nem egyszer éppen a legnagyobbak merülnek szédületes gyorsasággal a feledés óceánjába. És akkor – csaknem ötszáz évvel ezelőtt – megjelenik egy alacsony, csúf, izgága kis ember, és lantjával meghódítja az akkor a világot jelentő Európát. Merthogy „kalandtúrájához” nem állt rendelkezésére sem vonat, sem autó, Daidalosz és Ikarosz csúfos kudarccal végződött kísérletét sem követte még sokáig más, hasonló vállalkozás. Leonardo fejében ugyan megszületett a csapkodó szárnyú, humánerő-meghajtású repülőgép, de a földhözragadtság korszaka még sokáig tartotta magát. Igaz, a kereket már feltalálták, és betört lovak is léteztek, de a lovas futárokon és a valamivel gyorsabb galambpostán kívül semmi sem segítette a hírek terjendését, a hangokéról nem is beszélve.



          És akkor itt van ez az előnytelen külsejéről is híres kis ember, és közel ötszáz év múlva is emlékszik rá a világ, van, aki lelkesen kutatja életét, játssza és/vagy hallgatja szerzeményeit, születnek lemezfelvételei. Pedig műveinek nagy része elveszett, és hát a papírt, amelyre kottáit rótta, igencsak megrághatták a különféle élősködők. Mert a természet már csak ilyen. Mindennek – élő és élettelennek – megvannak a maguk természetes, élő és élettelen pusztítói. Mi lehetett az a varázserő, ami ebből a furcsa, már-már pirulásra késztető nevű művészből áradt? Mi tette, hogy elnyerte Európa uralkodóinak a kegyeit, hogy állandó helyváltoztatásai és többedmagával történt költözködései közepette feleség(ek)ről, gyermekekről gondoskodott, közben pedig kiapadhatatlanul ontotta szerzeményeit, és zenélt fáradhatatlanul. Mi tette, hogy a nagy járványok és világégések ellenére szép számmal maradtak fenn művei?



          Bakfark Bálint nemcsak a zene nyelvén tudott, hanem az emberekén is. Vajon feltettük-e magunkban a kérdést, hogyan volt képes megértetni magát mindenütt? Lehet, hogy az összes európai nyelvet beszélte? Végtére nem nagy ügy, csak utazni kell, és jó fül kell hozzá. Füle pedig bizonyítottan volt. Ám ahhoz, hogy uralkodók szimpátiáját és bizalmát nyerje el, rendkívüli észre és kiváló pszichológiai érzékre volt szüksége. Kém volt-e, vagy sem? Ma már nem lehet tudni. De a vádak nem lehettek alaptalanok. Egy zseniális agyú, muzsikája révén a szívekbe hatolni, a mozdulatlan világban mozogni tudó, és mindenkivel szót értő, amúgy pedig jelentéktelen külsejű embert – ha morális érzéke nem tiltakozik a felkérés ellen – kiválóan lehet kémként alkalmazni. De hát ezt a kérdést döntsék el a kutatók.  



          Mindenesetre Sorsunk Bölcs Vezére az ő esetében is megelégelte az örökös sikert és ragyogást. Bakfark Bálint csodálatos élete a legsötétebb tragédiába torkollott.



          E téma befejezéseként teljességében idézem Király Péter írását, amelyben gondos kutatásai eredményét teszi közzé. Sok érdekességet, sok új ismeretet oszt meg velünk, amelyek talán mások érdeklődését is megragadják.


Franz Schmidt • 31732018-08-25 17:25:38

Kovács Róbert, ez a kedves, szerény, ám nagyszerű művész megérdemli, hogy e rövidhír magyarul is megjelenjék, ha másutt nem, akkor itt, a fórumon. : )



„A kedvelt Mödlingeni Orgonanyár második hangversenye.



Augusztus 23-án a születése szerint magyar Kovács Róbert vendégszerepelt a St. Othmarban, a Walcker orgonán. A nagy hőség ellenére az orgonabarátok nem engedték meg maguknak, hogy elmulasszák ezt a fellépést. Heidi Wimmer ezúttal nemcsak az üdvözlés feladatát látta el, hanem a művekhez bevezetőt is mondott. Kovács Felix Mendessohn Bartholdy, Franz Liszt és Franz Schmidt műveit adta elő, és kifogástalan játékával maradéktalan elragadtatást váltott ki a vendégekből. A látogatók nagy tapssal köszönték meg a csodálatos hangversenyestet.



Az Ewald Donhoffer kurátorsága alatt álló Mödlingeni Orgonanyár idén már 35. alkalommal kerül megrendezésre, és célja az, hogy a magas színvonalú orgonazenét fiatal muzsikusokkal hozza el Mödlingbe. E kívánalomnak az eddigi hangversenyek Hannes Marekkal und Kovács Róberttal lenyűgöző módon tudnak hangsúlyt adni.”



180823orgelsommer_kovacs



A fotón Heidi Wimmer, Kovács Róbert, mögöttük Peter Tiefengraber.



Orgel der St. Othmarkirche



És az orgona, amelyen öröm játszani.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10082018-08-25 00:49:35

 



Bakfark Bálint összes lantműve



A puding próbája az evés - tartja a mondás. Ugyanakkor aligha van összefüggés a puding minősége és az elfogyasztott mennyiség között. Így vagyunk a zenével is; vannak felvételek, amelyeket nem arra találtak ki, hogy elejétől végig meghallgassuk minden alkalommal (kiváltképp vonatkozik ez az összkiadás-jellegű, több korongot tartalmazó albumokra). Ugyanakkor a fogyasztható - az egy-ülésben fogyasztható - mennyiség mégiscsak beszédes: a hallgatható mennyiség egyszersmind a minőséget is fémjelzi. Benkő Dániel Bakfark-összkiadása ilyen szempontból egészen egyedülálló: aki rászánja az időt, akár egy végiében is végighallgathatja Bakfark egész életművét. Mintegy négyórányi lantmuzsika - öt, egymástól különböző karakterű hangszeren, egyszersmind a XVI. századi hangszeres zene csúcsteljesítményeként!



A kísérőfüzet „Ajánlás”-ából megtudjuk: több mint egy évtizedet töltött kedves komponistája „társaságában” Benkő Dániel, amikor hat lemezen rögzítette műveit. A mostani album azonban nem mechanikus átvétel - azóta is megörökítette Bakfark-interpretációját a művész. Két dolog figyelemre méltó ebben: az, hogy egy teljes oeuvre repertoárrá vált, s az, hogy a lantosnak ebben mindmáig nem akadt követője.



Szállóigévé híresült Bakfark lengyel kortársának, Jan Kochanowskynak mondása, melynek értelmében Bakfark után a lanthoz nyúlni - eleve reménytelen vállalkozás. Említi ezt Benkő is, kiemelve a IV, VI. és VII. fantáziát, mint kivételesen igényes műveket, de ugyanakkor ellenpéldát is kínál a gyakorlatban: éppen a VI. fantázia világos, logikus, értelmes előadása a legjobban sikerült interpretációk egyike. Tetszetős a gazdag hangszerkínálat hangszínkészlete, bizonnyal a hangszercserék is hozzájárulnak ahhoz, hogy nem lankad a zenehallgató kedv. Kifejezetten bájos a III. fantáziához választott instrumentum „nazális” hangja, telitalálat a darab karakteréhez!



A második korong chansonintavolációkkal kezdődik, s a madrigálokéval folytatódik. Érdekes és sokatmondó a kezdet: a Jannequin-mű (Or vien ca, vien m’amye) fürgén-könnyeden perdül ki a lantos ujjai alól. Nagy hangulati és érzelmi kontrasztot hoz a folytatás: a D’amours me plains (Rogier Pathie chansonja) meghitt atmoszférát áraszt, már-már „beszédes” közvetlenséggel. Egy darabon belül sokat megtudunk az előadóról Arcadelt madrigálja hallatán (II ciel che rado).



Bakfark fő művei: a fantáziák, amelyek közül négy a Lyoni, három pedig a Krakkói Lantkönyvben jelent meg. A szerző által ellenőrzött, gondos kiadványokon kívül egyéb forrásban lelhető fel még három, amelyek rövidebb lélegzetűek. E kompozíciók annak idején komoly figyelmet követeltek a hallgatótól is. Ma, amikor alig ismerjük az intavolációk vokális modelljeit, a chansonok, madrigálok legtöbbjének csak a címe ismerős, csökken a különbség az egyes műfajok között. S miközben a lantmuzsikában gyönyörködünk, óhatatlanul is analitikusan figyelünk, észrevéve, hogy a díszítőformulák némelyike tipikus, míg mások épp ellenkezőleg, egyediek. A jelentős komponistaegyéniség munkásságának tükrében általános értékű következtetéseket vonhatunk le egy korszak, egy hangszer jellegzetességeinek megfigyelésekor.



Benkő Dániel hangzó összkiadása követi a kottaösszkiadás sorrendjét. Annak függelékéből viszont ezúttal elhagyta azt a Passamezzót, amely nem Bakfark műve, hanem csupán neki ajánlotta a szerző, Giulio Cesare Barbetta. A pontosságra való törekvésből származik egy megmosolyogtató apróság: a 4. korong utolsó számaként „Függelék” címmel szerepel a kottabéli függelék - márpedig ilyen című darabot aligha komponált Bakfark. Nem lett volna haszontalan feltüntetni a kottában szereplő címeket: Schöner deutscher dantz, valamint Gagliarda.



A komplett hangzó összkiadás CD-felvételét azoknak is ajánlom, akiknek megvannak a régi LP-k; az időközben rögzített felvételek fényesen bizonyítják: érett és gazdagodott Benkő Bakfark interpretációja. (Hungaroton Classic)



 



FITTLER KATALIN



KRITIKA/ZENE, 1998. 11. szám.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14682018-08-24 10:32:57

Nagy örömmel olvastam ezt a német nyelven megjelent, hiánypótló ismertetőt! Értő gondossággal összeállított, szép munka, mind magyar, mind német nyelven. A fordítás révén végre nemcsak a hazai érdeklődők, hanem a nagyvilág is tudomást szerezhet egy újabb magyar kiválóságról, akinek a nevét és életművét tőlünk nyugatra - a már korábban ismertetett okoknál fogva - eddig nem sokaknak állt módjában megismerni.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10072018-08-24 10:13:36

Bakfark Bálint összes dalművei 9.-10.



Bakfark Bálint Összes Lantművei 9-10.



https://hungarotonmusic.com/classical/bakfark-balint-osszes-p6288.html



(11 meghallgatható dal)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10062018-08-24 00:08:25

 



Bakfark Bálint szellemében



Majd minden nemzet erőteljes hajlamot mutat arra nézve, hogy szülöttének jelentőségét túlbecsülje. Ez nem nagy baj, mivel végül is a dolog — a világtörténetbe helyezve — valóságos rangjára süllyed. Sőt ha ez a süllyedés nem következik be, akkor sincs semmi baj, mivel ha minden nemzet túlértékeli mesterét, akkor világviszonylatban a rangsor megint csak reális. (Mondjuk így: mindenki néhány méterrel a föld fölé kerül. ...)



Liszt Ferenc előtt egyetlen olyan komponista fordul elő honfitársaink között, aki világviszonylatban is érdeklődésre, sőt bámulatra tarthat igényt: Bakfark Bálint (1507— 1576). Vele kapcsolatos eddigi mulasztásainkat csakis az a tény mentheti, hogy Bakfark zenéje egészen a legutóbbi időkig kívül esett a hangversenypódiumon rendszeresen szereplő múltbeli muzsika körén.



Brassóban született, de életének viszonylag kis részét töltötte csupán Magyarországon. Könnyen megérthetjük ezt, ha a mohácsi csata utáni mérhetetlen anarchiára, majd a később bekövetkező török korszakra gondolunk. A fiaital mester valószínűleg 1526 táján hagyta el országunkat és ezután kalandos élete során megjárta a lantmuzsika fénykorát létrehozó országok majd mindegyikét (Franciaország, Németország és Lengyelország, valamint Itália) — az Ibériai-félsziget kivételével. Mindenütt korának legnagyobbjaként ünneplik. Egy-egy önálló lantkönyvét adják ki Lyonban (1553) és Krakkóban (1565), számos további darabját egyéb gyűjteményekből ismerjük.



Jelentőségére először Adolf Koczircz hívta fel a világ figyelmét, ez a nagyszerű lengyel zenetörténész, aki mesterünk lengyel vonatkozásaira is alapos fényt derített. Ugyanő adta ki az első világháború előtt Bakfark tizenegy lantművét. Az első teljes értékű Bakfark-életrajzot Gombosi Ottó írta magyar és német nyelven (1935). Ugyane kötet függelékében ő adta közre mesterünk tíz lant-fantáziáját. Azon kívül, hogy Gombosi művét (csak német nyelven) az Akadémiai Kiadó 1967-ben újabb kiadásban jelentette meg — „Bakfark-ügyben” a legutóbbi negyven évben nem történt lényeges előrelépés. Gyakorlatilag művei alig vagy egyáltalán nem voltak hozzáférhetőek.



A Zeneműkiadó Vállalat vezetősége néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy a hiányt pótlandó Bakfark Bálint összkiadást jelentet meg. (Valentini Bakfark Opera Omnia.) E három kötetre tervezett sorozat első kötete a napokban látott napvilágot Homolya István és Benkő Dániel több éves munkájának eredményeként.



A vállalkozás jelentőségét csupán a szakmabeliek számára tudom kellőképpen érzékeltetni. Ők tudják, hogy a modern kiadványok nemzetközi piacán milyen újdonságot jelent ez a kötet — és a további kettő, amely az előrejelzés szerint két éven belül várható. Ugyancsak a szakemberek fogják alátámasztani azt a véleményemet, hogy Bakfark Bálint életműve a XVI. századi termés első helyeinek egyikén (ha ugyan nem a legelső helyen) áll. És amikor ezt állítom, akkor ebben semmiféle nemzeti elfogultság nincs. Ez tény.



A kritikai összkiadás azt a beosztást választotta, hogy az első — most megjelent — kötet a fent említett lyoni lantkönyv anyagát tartalmazza, a másodikban a krakkói anyag lesz, a harmadikban pedig mindaz a Bakfark-mű, amelyet az első két ősnyomtatvány nem tartalmaz. Ezt már csak azért is helyesnek kell tartanunk, mivel ilyen módon az ősnyomtatvány darab-sorrendje is kiderül. Különös jelentősége van annak, hogy az első kötet anyaga egyidejűleg gitárelőadásra alkalmas külön kötetben is napvilágot látott. Köztudomású, hogy a két hangszer mind hangjában, mind pedig hangolásában jelentős eltéréseket mutat; a lantzenét eredeti leírt formájában nem lehet gitáron előadni.



Homolya István és Benkő Dániel tehát megnyitotta az utat, elénk tárta azt a lehetőséget, hogy Bakfark műveit megismerhessük és játszhassuk. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy Benkő Dániel kitűnő lantművész, aki a kottaösszkiadással egy időben hanglemezre is játssza Bakfark műveit, és akinek első lemeze már megjelent, a második pedig egészen rövid időn belül fog megjelenni — hozzátehetjük: lehetőségünk van arra is, hogy meghallgassuk ezeket a gyönyörű műveket.



Persze itt mindjárt exponálni kell egy problémát. Nem szeretném becsapni az olvasót, benne azt a hamis illúziót kelteni, hogy itt a kotta, itt a lemez, csak fel kell tenni, meg kell nézni, és a nagy reneszánsz lantmester művészete egy csapásra meghódítja hallgatóját. Sajnos a dolog nem ennyire egyszerű. Bakfark Bálint művészete olyan korszakban keletkezett, melynek zenei nyelve ma már viszonylag távol áll a zenekedvelők széles táborától. Gondoljuk csak meg: néhány hónappal ezelőtt emlékeztünk a nagymester halálának négyszáz éves fordulójára! Tehát kereken kétszáz évvel idősebb J. S. Bachnál és — ugyancsak kereken — egy évszázaddal Heinrich Schütznél! Fokozott figyelemre és nyugalmas elmélyülésre van szükség ahhoz, hogy ez a csodálatos zene azt a hatást tegye a mai hallgatóra, mint amilyen hatást szerzőjük akart gyakorolni korának emberére. Nagyon kérem az összkiadás kötetének — vagy Benkő hanglemezének — tulajdonosát: ne veszítse el kedvét, ha esetleg első megtekintésre meg-hallgatásra valami igen szép, de parttalan és formai tekintetben, valamint mondanivalóját illetően szinte megfoghatatlannak tűnő muzsikát fog, látni-hallani. A formarészek határai, a többszólamú szerkesztés vaslogikája csupán a gondos, ismételt meghallgatás, illetve eljátszás-átolvasás nyomán fog kibontakozni a zenekedvelő előtt. De megéri a fáradságot, mert amikor azután megszólal bennünk ez a Lassus vagy Palestrina legmagasabb rendű szerkesztésére emlékeztető zenei világ — a végtelen nyugalom és harmonikus szépség világa —, akkor valami egészen kivételes gyönyörűségben lesz részünk.



Így volt ez annak idején a barokk muzsikával is. A jelenleg ötven körül járó generáció még jól emlékezhet arra, milyen furcsállkodva és némileg tanácstalanul fogadta a közönség J. S. Bach vagy Antonio Vivaldi művészetét. Ki gondolta volna akkor, hogy Vivaldi Négy évszaka a szó szoros értelmében véve „sláger” lesz? Egyformának, kissé mechanikusnak éreztük az itáliai barokk termést, A fúga művészetét pedig sokan még ma is Bach inkább pedagógiai, mintsem ihletett-művészi célzattal megírt darabjának tekintik. De van-e manapság múltbeli muzsika, amely biztosabb és elementárisabb tömeghatású lenne, mint Bach vagy Vivaldi termése?



A múltbeli zene feltámadásának korszakában élünk. Mohó érdeklődéssel vallatjuk a régi korszakok nagy tanúit, legnagyobb művészeinek remekeit — és közben mind mélyebben merülünk „a múltnak kútjába”; úgy érezzük, hogy a régi mesterek több évszázad távolából is üzennek nekünk és mi képesek vagyunk megérteni üzenetüket. Ebben a folyamatban a Valentini Bakfark Opera Omnia I. egyike a legjelentősebb állomásoknak



A kötet szorosan vett értékelése, filológiai tekintetben történő bírálata-ismertetése túlnőne jelen írás céljain és keretein. Összefoglalóan elég legyen itt annyi, hogy Homolya István és Benkő Dániel a tárgyra tartozó minden ismeretes ősforrást felhasznált és a reneszánsz hangszeres — közelebbről: lantra vonatkozó — szakirodalom alapos ismeretében, széles körű tudással és körültekintéssel fejtette meg a kottaszöveget. Tekintettel arra, hogy a művek nagy része kórusmű lantátirata, a két közreadó az alapul szolgáló kórusokat is alaposan visszakereste, a művekkel egyeztette és a kottaszöveget ezzel még pontosabbá tette. Az első kötet értékét nagyban fokozza, hogy a függelékben két — különben nehezen elérhető — kórusmű partitúráját is közreadták.



A Bakfark-összkiadás első kötete a magyar kottakiadás történetének egyik legjelentősebb állomása. 



 



PERNYE ANDRÁS



KRITIKA, 1976. 12. szám.



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10052018-08-22 11:47:54

Véletlenül felesleges "t" csúszott be a szövegbe. Helyesen: Bakfark.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10042018-08-22 10:43:45

Nem túlzottan szeretem az egyik topikban már megjelent beírásomat másik topikokba is átvinni, mert olybá tűnik, mintha csupán bejegyzéseim számát kívánnám növelni. Ám a Bakfart Bálintról itt idézett írás utolsó mondata magyarázatot ad arra, miért teszem ezt most mégis. Bakfart Bálintban ugyanis „Magyarország első világhírű zenészét” tisztelhetjük.



442 évvel ezelőtt, 1576 augusztusában hunyt el



Képtalálat a következőre: „Bakfark Bálint”



BAKFARK BÁLINTEurópa hírű magyar lantművész és zeneszerző.



(Születésének és halálának pontos dátuma nem ismert, a Magyar Életrajzi lexikon szerint: Brassó, 1507? – Padova, 1576. augusztus 8. 15. vagy 22.)



Péterffy Ida a „Kis történetek nagy zeneszerzőkről” c. könyvében (Móra Ferenc Könyvkiadó 1959) így ír róla:



          „Királyi udvarok lantosa



          Már egy évtized telt el azóta, hogy a brassói születésű, nagyszerű lantművész, Bakfark Bálint elhagyta a budai királyi palotát, Szapolyai János udvarát. Azóta magas pártfogóra talált Franciaországban I. Ferenc francia király nagyhatalmú minisztere, Tournon gróf személyében. Nagy sikereiről, rendkívüli ügyességéről, páratlan lantművészetéről a francia költők dicsőítő verseket zengtek. Bőven termett a babér Bálint mester számára, s az elismerés nemcsak szép szavakban, hanem csengő aranyakban is megnyilvánult.



          Az ünnepelt művész nem elégedett meg csupán előadói sikerekkel. Többre vágyott. Egyre tovább tanult, s nagy tudásszomja nemcsak a lantjáték technikájára irányult - hiszen azt olyannyira elsajátította, hogy alig akadt már lantvirtuóz, ki vele ki mert volna állni versenyre -, hanem a zeneirodalom remekeinek tanulmányozására is. Különösen az énekkar nagy mestereinek alkotásai sorában talált csodálatra és követésre méltó példát. A bonyolult szerkesztésű énekkari művek lantra való átültetése közben a lantjáték technikáját addig nem hallott tökéletességre emelte. A hangszer teljesítőképességének fokozása újabb, még nehezebb feladatok megoldására sarkallta, s új zenei gondolatokra ihlette: önálló lantfantáziákat komponált. Miközben II. Henrik francia király udvarát bűvöletében tartotta játékával, fényes ajánlatot kapott II. Gyula pápától, aki Rómába hívta. Végül úgy döntött, hogy a virágzó reneszánsz kultúrájáról híres lengyel király udvarába megy. A litván fővárosban, Wilnában – ahol akkor II. Zsigmond Ágost lengyel király udvartarása volt – házat vett magának, s abban rendezkedett be családjával. Felesége Katharina Narbutowna, litván nő volt.



          Bálint mester nem nélkülözte a főrangúak bőkezű pártfogását. Legszorosabb – mondhatni baráti – kapcsolat Albrecht königsbergi porosz herceghez fűzte, ki a lengyel királynál többször eljárt érdekében, s családját ő maga támogatta anyagilag, míg ő szabadsága idején Francia- és Olaszországot járta. Bálint mester többször is megfordult Königsbergben. Egy ízben lantjának gyógyító hatásáról ír a herceg a lengyel királynak:



          «Művészete és kedves muzsikája által gyengeségemből teljesen magamhoz tértem és betegágyamból felkeltem. Olyan zenész ő, akinek ebben a művészetben nincsen párja, és akihez hasonlót aligha mondhat magáénak bármelyik király is.»



          Bálint mester alacsony termetű volt. Ezért a lenyelek „kis magyar”-nak mondták a nagy népszerűségnek örvendő művészt, aki valóban muzsikálásával bűvölte el hallgatóit, mert megjelenésével ezt el nem érhette volna. Melchior Padlowski költeményében, amely művészetének dicsőítésére készült, megemlíti csúnyaságát. Szépségben nem veheti fel a versenyt Arionnal, Orpheusszal vagy Dávid királlyal – írja, – de ha megragadja a lantját, még Dávid király is leteszi a hárfáját. A lengyel költők Bálint mestert dicsőítő verseinek hosszú sorából kiemelkedik érdekességével Kochanowski költeményének egy sora:



          „Nie kazdi wezvie po Bakfark lutnie. Magyarul: Bakfark után nyúlnak a lanthoz.”



          Ez a költeménysor közmondássá vált a lengyelek között. Akkor használják, ha olyan emberről van szó, akiben nagyobb a vállalkozó-kedv, mint a rátermettség. Lantjának húrjai gyakran zengtek lengyel dallamokat. Ez csak növelte sikerét. Mégis, a Krakkóban kiadott gyönyörű lantkönyv ajánlása búcsúzás volt a lengyelek királyától és az udvartól.



          1556 júniusában honfitársához, Dudics András császári követhez írott leveléből megtudjuk, hogy Bécs felé igyekszik, II. Miksa császár udvarába. Pár hétre ezután évi háromszáz tallér fizetéssel alkalmazzák is. Ez volt életében a negyedik királyi udvar, ahol működött. De úgy látszik nem érezte jól magát Bécsben, mert egy év elteltével szabadságot kért, hogy még ifjúkorában elhagyott, régen látott hazájába látogasson. János Zsigmond erdélyi fejedelem szívesen fogadta hazaérkezésének hírét. Annál is inkább, mert úgy látszott, hogy az öregedő művész megunta már Európa járó fárasztó utazásait, szűkebb hazájában, Erdélyben akar megpihenni.



          […] Már úgy látszott, hogy öregségére nyugodt napokat tölthet szülőföldjén, hol annyi szeretettel és elismeréssel fogadták. De hamarosan másképp alakult sorsa az események sodrában. A beteges, gyenge szervezetű János Zsigmond fejedelem jó félévre a birtokadományozás után, alig harmincegy éves korában meghalt. Vele kihalt a Szapolyai ház. Utóda Báthory István lett. Ez a személyi változás elkedvetlenítette az öregedő művészt. Különben is már évek óta távol volt szeretteitől. Családja Wilnából Páduába költözött. Szabadságot kért hát az új fejedelemtől, majd útiköltségre és családja Erdélybe való felhozatalának költségére 1571 nyarán elzálogosította birtokát. Amikor ez is megvolt, elbúcsúzott gyulafehévári barátaitól és tisztelőitől, s elutazott Páduába.[…]



          A lantvirtuózok fellegvárában



          A barátságos olasz városkában otthonosan érezte magát a világjáró művész. Több mint húsz erdélyi ifjú tanult akkoriban az egyetemen, akik mind rajongó szeretettel és csodálattal vették körül. Gyakran részeltette őket művészetének gyönyörűségében. Ami egészen új és meglepő volt a sokat látott és tapasztalt művész számára, az az itteni szabad, független élet, melyet nem kötött gúzsba a királyi udvarok etikettje. A „királyi udvarok lantosa” Páduában ismerte meg először a függetlenséget. Nagy hatással volt rá a lantgyártás igazi hazájában, az egyetemi városban összegyűlt kitűnő lantosok sokasága, az ott kibontakozott élénk zenei élet. Valójában Pádua akkor az európai hírű lantosok gyülekezőhelye, valóságos fellegvára volt. Bálint mester becsvágyát csak fokozhatta, hogy ennyi kitűnő művész között is az első lehetett. Hatalmas tudásának, a lant teljesítőképességének határát súroló zeneszerzői és előadói technikájának igazi, komoly megméretéséhez soha életében nem talált ennyi szakértőt, mint itt. Nem csoda, hogy a Páduában töltött idő észrevétlenül hónapokra, majd évekre szaporodott.



          Már régen lejárt az erdélyi fejedelemtől kapott szabadság. Báthory István hiába várta vissza Gyulafehérvárra a század legnagyobb lantosát, Bakfark Bálintot. Hozatott helyette olasz zenészeket. Idővel a János Zsigmond által adományozott birtokot is visszavonta. Így aztán Bálint mester és családja Páduában maradt. Pedig talán jobb lett volna, ha az erdélyi havasok egészséges levegőjét szívja, mert ott délen, a meleg éghajlatban gyilkos ragály terjedt el: pestisjárvány ütötte fel a fejét. A nagy művész öregedő szervezete nem bírt ellenállni a szörnyű kórokozóknak. Hogy teljes legyen vándor művész életének tragédiája, nemcsak ő maga, hanem egész családja is elpusztult.



          Páduában 1576-ban Bakfark Bálint halálával Európa nemcsak utánozhatatlan lantművészét, hanem a század középső évtizedeinek nagy zeneszerzőjét, Magyarország pedig első világhírű zenészét vesztette el.



Valentin (Balint) Bakfark-Lute pieces I


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7612018-08-22 07:58:17

442 évvel ezelőtt, 1576 augusztusában hunyt el



Képtalálat a következőre: „Bakfark Bálint”



BAKFARK BÁLINTEurópa hírű magyar lantművész és zeneszerző.



(Születésének és halálának pontos dátuma nem ismert, a Magyar Életrajzi lexikon szerint: Brassó, 1507? – Padova, 1576. augusztus 8. 15. vagy 22.)



Péterffy Ida a „Kis történetek nagy zeneszerzőkről” c. könyvében (Móra Ferenc Könyvkiadó 1959) így ír róla:



          „Királyi udvarok lantosa



          Már egy évtized telt el azóta, hogy a brassói születésű, nagyszerű lantművész, Bakfark Bálint elhagyta a budai királyi palotát, Szapolyai János udvarát. Azóta magas pártfogóra talált Franciaországban I. Ferenc francia király nagyhatalmú minisztere, Tournon gróf személyében. Nagy sikereiről, rendkívüli ügyességéről, páratlan lantművészetéről a francia költők dicsőítő verseket zengtek. Bőven termett a babér Bálint mester számára, s az elismerés nemcsak szép szavakban, hanem csengő aranyakban is megnyilvánult.



          Az ünnepelt művész nem elégedett meg csupán előadói sikerekkel. Többre vágyott. Egyre tovább tanult, s nagy tudásszomja nemcsak a lantjáték technikájára irányult - hiszen azt olyannyira elsajátította, hogy alig akadt már lantvirtuóz, ki vele ki mert volna állni versenyre -, hanem a zeneirodalom remekeinek tanulmányozására is. Különösen az énekkar nagy mestereinek alkotásai sorában talált csodálatra és követésre méltó példát. A bonyolult szerkesztésű énekkari művek lantra való átültetése közben a lantjáték technikáját addig nem hallott tökéletességre emelte. A hangszer teljesítőképességének fokozása újabb, még nehezebb feladatok megoldására sarkallta, s új zenei gondolatokra ihlette: önálló lantfantáziákat komponált. Miközben II. Henrik francia király udvarát bűvöletében tartotta játékával, fényes ajánlatot kapott II. Gyula pápától, aki Rómába hívta. Végül úgy döntött, hogy a virágzó reneszánsz kultúrájáról híres lengyel király udvarába megy. A litván fővárosban, Wilnában – ahol akkor II. Zsigmond Ágost lengyel király udvartarása volt – házat vett magának, s abban rendezkedett be családjával. Felesége Katharina Narbutowna, litván nő volt.



          Bálint mester nem nélkülözte a főrangúak bőkezű pártfogását. Legszorosabb – mondhatni baráti – kapcsolat Albrecht königsbergi porosz herceghez fűzte, ki a lengyel királynál többször eljárt érdekében, s családját ő maga támogatta anyagilag, míg ő szabadsága idején Francia- és Olaszországot járta. Bálint mester többször is megfordult Königsbergben. Egy ízben lantjának gyógyító hatásáról ír a herceg a lengyel királynak:



          «Művészete és kedves muzsikája által gyengeségemből teljesen magamhoz tértem és betegágyamból felkeltem. Olyan zenész ő, akinek ebben a művészetben nincsen párja, és akihez hasonlót aligha mondhat magáénak bármelyik király is.»



          Bálint mester alacsony termetű volt. Ezért a lenyelek „kis magyar”-nak mondták a nagy népszerűségnek örvendő művészt, aki valóban muzsikálásával bűvölte el hallgatóit, mert megjelenésével ezt el nem érhette volna. Melchior Padlowski költeményében, amely művészetének dicsőítésére készült, megemlíti csúnyaságát. Szépségben nem veheti fel a versenyt Arionnal, Orpheusszal vagy Dávid királlyal – írja, – de ha megragadja a lantját, még Dávid király is leteszi a hárfáját. A lengyel költők Bálint mestert dicsőítő verseinek hosszú sorából kiemelkedik érdekességével Kochanowski költeményének egy sora:



          „Nie kazdi wezvie po Bakfark lutnie. Magyarul: Bakfark után nyúlnak a lanthoz.”



          Ez a költeménysor közmondássá vált a lengyelek között. Akkor használják, ha olyan emberről van szó, akiben nagyobb a vállalkozó-kedv, mint a rátermettség. Lantjának húrjai gyakran zengtek lengyel dallamokat. Ez csak növelte sikerét. Mégis, a Krakkóban kiadott gyönyörű lantkönyv ajánlása búcsúzás volt a lengyelek királyától és az udvartól.



          1556 júniusában honfitársához, Dudics András császári követhez írott leveléből megtudjuk, hogy Bécs felé igyekszik, II. Miksa császár udvarába. Pár hétre ezután évi háromszáz tallér fizetéssel alkalmazzák is. Ez volt életében a negyedik királyi udvar, ahol működött. De úgy látszik nem érezte jól magát Bécsben, mert egy év elteltével szabadságot kért, hogy még ifjúkorában elhagyott, régen látott hazájába látogasson. János Zsigmond erdélyi fejedelem szívesen fogadta hazaérkezésének hírét. Annál is inkább, mert úgy látszott, hogy az öregedő művész megunta már Európa járó fárasztó utazásait, szűkebb hazájában, Erdélyben akar megpihenni.



          […] Már úgy látszott, hogy öregségére nyugodt napokat tölthet szülőföldjén, hol annyi szeretettel és elismeréssel fogadták. De hamarosan másképp alakult sorsa az események sodrában. A beteges, gyenge szervezetű János Zsigmond fejedelem jó félévre a birtokadományozás után, alig harmincegy éves korában meghalt. Vele kihalt a Szapolyai ház. Utóda Báthory István lett. Ez a személyi változás elkedvetlenítette az öregedő művészt. Különben is már évek óta távol volt szeretteitől. Családja Wilnából Páduába költözött. Szabadságot kért hát az új fejedelemtől, majd útiköltségre és családja Erdélybe való felhozatalának költségére 1571 nyarán elzálogosította birtokát. Amikor ez is megvolt, elbúcsúzott gyulafehévári barátaitól és tisztelőitől, s elutazott Páduába.[…]



          A lantvirtuózok fellegvárában



          A barátságos olasz városkában otthonosan érezte magát a világjáró művész. Több mint húsz erdélyi ifjú tanult akkoriban az egyetemen, akik mind rajongó szeretettel és csodálattal vették körül. Gyakran részeltette őket művészetének gyönyörűségében. Ami egészen új és meglepő volt a sokat látott és tapasztalt művész számára, az az itteni szabad, független élet, melyet nem kötött gúzsba a királyi udvarok etikettje. A „királyi udvarok lantosa” Páduában ismerte meg először a függetlenséget. Nagy hatással volt rá a lantgyártás igazi hazájában, az egyetemi városban összegyűlt kitűnő lantosok sokasága, az ott kibontakozott élénk zenei élet. Valójában Pádua akkor az európai hírű lantosok gyülekezőhelye, valóságos fellegvára volt. Bálint mester becsvágyát csak fokozhatta, hogy ennyi kitűnő művész között is az első lehetett. Hatalmas tudásának, a lant teljesítőképességének határát súroló zeneszerzői és előadói technikájának igazi, komoly megméretéséhez soha életében nem talált ennyi szakértőt, mint itt. Nem csoda, hogy a Páduában töltött idő észrevétlenül hónapokra, majd évekre szaporodott.



          Már régen lejárt az erdélyi fejedelemtől kapott szabadság. Báthory István hiába várta vissza Gyulafehérvárra a század legnagyobb lantosát, Bakfark Bálintot. Hozatott helyette olasz zenészeket. Idővel a János Zsigmond által adományozott birtokot is visszavonta. Így aztán Bálint mester és családja Páduában maradt. Pedig talán jobb lett volna, ha az erdélyi havasok egészséges levegőjét szívja, mert ott délen, a meleg éghajlatban gyilkos ragály terjedt el: pestisjárvány ütötte fel a fejét. A nagy művész öregedő szervezete nem bírt ellenállni a szörnyű kórokozóknak. Hogy teljes legyen vándor művész életének tragédiája, nemcsak ő maga, hanem egész családja is elpusztult.



          Páduában 1576-ban Bakfark Bálint halálával Európa nemcsak utánozhatatlan lantművészét, hanem a század középső évtizedeinek nagy zeneszerzőjét, Magyarország pedig első világhírű zenészét vesztette el.



Valentin (Balint) Bakfark-Lute pieces I


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10032018-08-21 20:22:40























































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.08.21-i ÁLLAPOT



R-TŐL ZS-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató



1892



23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.,826.



Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus



1906



57.,87.,88.



Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész



1928.



394.,395.,396.,397.,398.,399.,400.,809.,



810.,811.,812.,817.,818.,819.,820.



Réthy Eszter operaénekesnő



1912



91.,92.,207.,210.



Rév Lívia zongoraművész



1916



735.,736.,737.,740.,741.,742.,747.,814.



Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész



1899



647.,648.,649.,650.,651.,652.,653.,654.,



655.,656.,657.



Rubányi Vilmos karmester



1905



58.,59.,60.,61.,245.,568.



Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő



1903.



250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,



258.,259.,262.,264.



Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1786



83.,84.,158.



Sándor Erzsi



1855



450.,451.,452.,453.,940.,983.



Sárosi Ferenc zeneszerző



1855



49.



Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1874



70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108.,



111.,113.,118.,128.,171.,172.



Sebeők Sári operaénekes



1882



32.,67.,68.



Serák Márta opera-, ill. operetténekesnő



19.sz. vége?



914.,937.,938.,939.,940.,941.,942.,943.,



944.,945.,946.,947.,948.,949.,950.



Siklós Albert  zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő



1878



717.,720.,721.,722.,723.,724.,848.,856.



Szabados Béla zeneszerző



1867



94.,97.



Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán



1911



282.,283.,284.,285.



Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán



1904



263.,265.,266.,353.



Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző



1848



31.,829.



Szamosi Elza operaénekesnő



1881



215.,216.,217.,378.,380.,467.,667.,983.



Szánthó Enid operaénekesnő



1907



547.,548.,550.,551.,552.,553.,554.,555.,



556.,557.



Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes



1896



435.,436.,437.,438.,439.,440.,441.,444.,



445.,446.,458.,459.,851.



Szemere Árpád operaénekes, rendező



1878



981.,982.,983.,984..985.,986.,987.,988.,



989.,990.,991.



Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár



1884



130.,137.,841.,842.,843.,844.,845.,846.



Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus



1863



355.,356.,357.,358.,360.,361.,743.



Széchenyi Imre gróf zeneszerző



1825



386.,387.,388.,389.,390.,391.



Székely Imre zongoraművész, zeneszerző



1823



804.,805.,806.,807.,808.



Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus



1864



507.,508.,509.,510.,511.,512.,517.,518.



Takáts Mihály operaénekes (bariton)



1861



454.,455.,456.,457.,982.,983.


 

Tamás Ilona operaénekes, szoprán



1914



243.,244.,245.,246.,247.



Tamássy Zdenkó zeneszerző



1921



458.,459.,460.,461.,462.,463.



Tiszay Magda operaénekesnő



1919



669.



Tóth Péter karmester



1924



3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,



19.,279.,280.,281.



Tutsek Ilona operaénekesnő



1905



195.,197.,198.,199.,200.,211.



Tutsek Piroska operaénekesnő



1905



195.,196.,197.,198.,199.,200.,204.,205.,



206.,207.,209.,210.,211.,260.,351.



Vaály Ílona színésznő, primadonna



1894



653.,654.



Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus



1881



743.,744.,745.,746.,747.



Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző



1858



523.,524.,525.,526.,530.,829.,833.



Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző



1893



503.,504.,505.,506.



Verebes Ernő színész, operetténekes



1902



520.,521.,522.



Virovay Róbert hegedűművész



1921



38.,39.,40.,171.,404.



Volkmann Róbert zeneszerző



1815



28.,332.,333.,337.,829.



Zádor Dezső operaénekes



1876



130.,134.,944.



Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész



1894



107.,139.,140.,141.



Závodszky Zoltán operaénekes



1892



52.,185.,204.,205.,207.



Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész



1849



37.,63.,64.,65.,66.,392.,825.



Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester



1910



50.,343.,344.,345.,346.,347.,351.,352.,



353.,354.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10022018-08-21 20:15:23























































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.08.21-i ÁLLAPOT



H-TÓL P-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző



1822



775.,776.,777.,778.,779.,780.,781.,782.,



783.,784.,785.



Hámory Imre színész-operaénekes



1909



247.,248.,249.



Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus



1869



550.,553.,558.



Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár



1862



173.,174.,175.,176.,177.,178.,179.,180.,



181.,182.



Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész



1903



313.,316.,318.



Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus



1890



162.,163.,164.,165.,166.,167.,168.,169.,



172.


 

Joachim József hegedűművész



1831



122.,123.,124.,125.,126.



Kabos Ilonka zongoraművész



1898



327.,328.,330.,334.,335.,336.



Károlyi Gyula zongoraművész



1914



705.,706.,707.,708.



Kemény Egon zeneszerző



1905



171.,172.,305.,306.,308.,324.,439.,440.,



444.,445.,447.,448.,449.,480.,562.,578.,



583.,585.,590.,591.,592.,600.,601.,602.,



603.,613.,660.,687.,693.,761.,794.,795.,



796.,870.



Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző



1871



33.,829.



Kiszely Gyula zeneszerző, rendező



1900



848.,849.,850.,851.,852.,853.,854.,855.,



856.,857.,870.,871.



Kolbay Ildikó énekes, operettprimadonna



1898



951.,952.,953.,954.,955.,956..957.,958.,



959.,960.,961.,962.,963.,964.,965.,973.



Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista



1853



464.,465.,466.



Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár



1894



785.,786.,787.,788.



Kosáry Emmi operaénekesnő



1889



230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,



241.,242.,286.,289.,291.,292.,293.,294.,



295.,296.,297.,298.,972.,983.



Koréh Endre, operaénekes, basszus



1906



560.,561.,562.,563.,564.,565,566.,567.,



568.,570.,823.,837.



Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár



1897



348.,349.,350.,353.



Környei Béla operaénekes



1873



217.,218.,219.,415.,983.



Krammer Teréz operaénekesnő



1868



661.,662.,663.,664.,665.,666.,667.,668.,



674.,675.



Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár



1905



789.,780.,781.,782.,783.,784.



Kurucz János zeneszerző, zongoraművész



1883



966.,967.,968.,969.,970.,971.,972.,973.,



974.,975.,976.,977.,978.,979.,980.



Küry Klára színésznő, operettprimadonna



1870



786.,787.,788.,789.,790.,791.,792.,793.,



794.,795.,796.,797.,798.,799.,800.



Laurisin Lajos operaénekes (tenor)



1897



302.,303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,



315.,317.,318.,319.,320.,323.,325.



Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző



1899



302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.,447.,



448.,449.,566.,874.



Lavotta János zeneszerző, hegedűművész



1764



474.,475.,476.,477.,478.,479.,480.,481.,



482.,483.,484.



Lumpe Gizella énekesnő, énektanár



18..?



179.



Medek Anna operaénekesnő



1885



212.,213.,214.,393.,661.,716.,983.



Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1842



45.,158.



Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus



1815



46.,51.,112.,158.,337.,338.



Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár



1882.



859.,860.,861.,862.,863.,864.,865.,866.,



867.,868.,869.,874.



Nagy Péter zongoraművész



1960



770.,774.



Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész



?



770.,774.



Ney Dávid operaénekes



1842



571.,572.,982.,983.



Németh Mária operaénekesnő



1897



414.,415.,416.,417.,421.,422.,423.,424.



Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző



1903



100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,



115.,116.,117.,130.



Odry Lehel operaénekes (bariton), operarendező



1837



992.,993.,994.,995.,996.,997.,998.,1000.



Ottó Ferenc zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus



1904



917.,918.,919.,920.,921.



Ottrubay Melinda balett-táncos



1920



324.,326.,339.,340.,341.,344.,351.,352.



Papp Mihály színművész



1875



467.



Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő



1881



6.,733.,734.



Pártos István hegedűművész



1903



725.,726.,727.,728.,729.,730.,731.,732.



Pilinszky Zsigmond operaénekes



1883



130.,133.



Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész



1844



809.,810.,811.,812.,813.,816.,817.,818.,



819.,820.,821.



Polgár Tibor zeneszerző, karmester



1907



561.,562.,563.,660.



Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző



1843



95.,96.,98.,99.



Ptasinszky Pepi prímabalerina



1904



922,923.,924.,925.,926.,927.,928.,929.,



930.,931.,932.,933.,934.,936.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10012018-08-21 19:55:14












































































































































































































































































































Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések, ill. szövegrészek számát.



KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.08.21-i ÁLLAPOT



A-TÓL GY-IG



 



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző



1830



10.,935.



Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus



1892



826., 827.,830.,831.,835.,836.,837.,



839.,840.,925.



Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző



1874



893.,894.,895.,896.,897.,898.,899.,



900.,901.,902.,903.,904.,905.



Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1855



11.,154.,331.



Albert Ferenc hegedűművész, tanár



1918



619.,630.,631.,632.,633.,634.,635.,636.,



637.,638.,639.,640.



Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár



1892



631.,636.,637.



Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló



1895



130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150.



Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző



1841



493.,494.,495.,496.,497.,498.,499.,500.



Anday Piroska operaénekesnő



1903



118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.,



692.,693.



Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző



1885



151.,152.,153.,154.,155.



Barki László hegedűművész



1958



529.,543.,549.,559.,658.,694.,696.



Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós



1926



531.,532.,533.,534.,535.,536.,537.,538.,



542.,544.,545.



Báthy Anna operaénekes



1901



220.,221.,222.



Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár



1857



227.,228.,231.,232.,233.



Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró



1843



371.,372.,373.,374.,375.,376.,382.,383.,



384., 385.



Bihari János zeneszerző, hegedűművész



1764



481.,486.,487.,488.,489.



Bodó Erzsi drámai szoprán



1899



266.,362.,363.,364.,365.,366.,367.,368.,



369.,370.



Bogáthy Mihály színész, énekes



1926



53.



Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező



1823



83.,85.,86.



Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár



1799



89.,90.



Burián Károly operaénekes



1870



9.



Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész



1871



230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,



287.,288.,289.,290.,291.,292.,293.,294.,



295.,296.,297.,298.,300.,301.



Clement Károly zeneszerző



1876



823.,824.,825.,826.,827.,828.,829.,830.,



831.,832.,833.,834.,835.,836.,837.,838.,



840.



Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész



1774 körül



481.,490.,491.,492.



Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező



1866



415.,416.,417.,425.,426.,427.,428.,430.,



432.,433.,434.,435.,925.,927.,930.



Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár



1912



744.,745.,748.,749.,750.,751.



Delly Rózsi operaénekesnő



1912



703.,704.



Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester



1877



709.,710.,711.,712.,713.,714.,715.,716.,



718.,719.


 

Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1877



79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.,705.



Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző



1821



191.,192.,193.,337.



Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész



1825



190.



Dullien Klára hegedűművész és



 -tanár



1905



641.,642.,643.,644.,645.,646.



Durigo Ilona operaénekesnő



1881



130.,131.,822.,833.



Egressy Béni zeneszerző, író, színész



1814



29.



Ember Nándor zongoraművész



1897



41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.



Erdősy Eugénia énekesnő



1856



767.,773.



Erkel Elek karmester, zeneszerző



1843



752.,753.,754.,755.,756.,757.,758.,760.,



763.,764.,765.,766.



Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista



1842



157.,158.,160.,161.



Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1851



186.,187.,188.,189.



Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna



1879



467.



Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester



1895



130.,142.



Flattné Győrffy Gizella operaénekes



1874



378.,379.,380.,381.,392.,393.



Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár



1914



744.,745.



Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár



1867



789.,791.,792.



Fusz János zeneszerző, karnagy



1777



135.,136.



Gábor Arnold operaénekes



1880



130.,143.,910.



Gábor József operett-/operaénekes (tenor),színész,rendező,műfordító



1879



909.,910.,911.,912.,913.,914.,915.,



916.,925.,930.,944.,947.



Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós



1906



158.,159.



Gencsy Sári operaénekes



1924



676.,677.,683.,684.,685.,687.



Gertler Endre hegedűművész



1907



404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,



412.,413.



Geyer Stefi hegedűművész és



-tanár



1888



418.,419.,420.



Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző



1842



224.,225.,226.



Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus



1830



44.,471.,472.,473.



Goll Bea táncosnő, színésznő



1927



41.,42.,50.,93.



Gonda Lucy zongoraművész



1920



873.,874.,875.,876.,877.,878.



Greisinger István zeneszerző, zongoratanár



18 ?



179.



Gyenge Anna operaénekesnő



1894



686.,688.,689.,690.,697.,698.,699.,700.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10002018-08-21 08:00:02

Normál kép az alsó keretben <br />
Normal size picture in the frame below



A 80 éves művész, 3 évvel a halála előtt.



ÓDRY LEHEL



1937-1920



          A nemzeti énekművészet egy ragyogó csillaga tűnt el csendesen, észrevétlenül: Ódry Lehel nincs többé! Még kimúlásakor is mostoha volt hozzá a Sors. A megszállott Aradról, kerülő úton, elkésetten érkezett hozzánk a hír. Még fiai, Ódry Árpád, Lehel és Zuárd is csak akkor értesültek pótolhatlan veszteségükről, a mikor imádott atyjuk már az anyaföldben pihente egy hosszú, dicsőséggel gazdag élet fáradalmait. Nem kísérhették utolsó útjára, nem szórhattak virágot sírjára, nem hullathatták forró könnyeiket keresztjére!

          A nagy művész halála az egész magyar nemzeti kultúra gyásza. Ódry Lehel nemcsak a színpadi működésével hódított, hanem egyéni tulajdonságai: finom lelkülete, kristálytiszta jelleme, vonzó modora, társadalmi előkelősége, szívjósága és szeretetreméltósága egyaránt ellenállhatatlan hatással voltak mindazokra, a kik csak egyszer is élvezték rokonszenves társaságát.

          Élete folyása nem volt viharoktól mentes: Diadalok váltakoztak kiábrándozással, ünneplés mellőzéssel; rajongó hódolat rút hálátlansággal. Nemes büszkesége sokat szenvedett élte 83 éve alatt, de büszke tudatában el nem múló művészi és emberi értékének néma türelemmel daczolt ellenségei támadásaival, s mint a fejedelmi tölgy a hegy ormán, ellentáll az elemek vad haragjának, nem engedve ketté törni hatalmas derekát, a nagy művész is csak a patriarchális kor legvégső határán hunyta le fáradtan okos és jóságos szemeit.

          Ódry Lehel a bácsmegyei Nemes-Militicsen született 1837. november 30-án. Korán nyilatkozott meg benne a színpad szeretete. Eleinte hősöket és népszínműalakokat játszott kisebb-nagyobb vidéki társulatoknál. Majd fölfedezték ritka szép, bársonyos, mély és érces hangját, a barátai biztatására Budapestre jött, s jelentkezett a Nemzeti Színháznál. Hangjának szépsége a próbaénekléskor annyira megtetszett, hogy rögtön felvették (1863) a kórusba. A színház költségén képezte ki a hangját; lelkesedéssel tanult egy csomó basszus szerepet. Rövid idő múlva nyilvánosan is bemutatkozott, s tetszett. Énekmestere, Stoll Péter, nagy jövőt jósolt neki.

          Eleinte foglalkoztatták, de az öregebb kollégák mellett nem érvényesülhetett. A mikor az ,,Álarczosbál"-ban a szolga szerepét osztották neki, holott ő Renatóra számított, sértődve ment Radnótfáy intendánshoz és elbocsáttatását kérte.

          — Miért? kérdezte az intendáns?

          — Mert nem akarok a színpadon inaslibériában megjelenni, a mikor előkelő rokonságom páholyban ül. Felelte a fiatal művész büszkén.

          — Már pedig én nem bocsátom el.

          — Akkor hát Méltóságod felmentése nélkül távozom.

          Radnótfáyn pulykaméreg vett erőt és dühösen rárivalt:

          — Menjen a pokolba! De azt mondom, addig nem jön vissza, a míg én intendáns vagyok.

          Azzal elsántikált. Ódry utána ment, és malicziózus hálálkodással mondta:

          — Köszönöm Méltóságodnak, hogy elbocsátani tetszett. Remélem túlélem Méltóságodat.

          — A körülálló fiatal kollégák markukba nevettek, és jól mulattak a nem épen népszerű intendáns lefőzésén.

          Ódry Lehel 1864 tavaszán Follinusz János társulatához szerződött első basszistának, mert a diapazon behozatala előtt mély hangjával a legalsó hanghoz is leszállott. Első állomásuk Nagyvárad volt, hol „Normá"-ban nagy tetszéstől kísérve mutatkozott be. Majd Aradon voltak nagy sikerei és a téli szezonban már a kolozsvári közönség dédelgetett kedvenczévé emelkedett.

          Négy év múlva Radnótfáy Kolozsvárra utazott, hogy szemlét tartson az ottani tehetségek fölött. Hallotta Ódryt, s annyira megtetszett neki éneke és játéka, hogy megfeledkezve fenyegetéséről, nyomban szerződtette.

          1869. április 1-én lépett fel először a Nemzeti Színházban ,,Lucretia Borgiá"-ban Don Alfonsót énekelte. Kezdőre nem volt kedvező a bemutatkozás ideje: a Nemzeti Szinház egy olasz opera-staggione vendégszereplését várta. Az akkori világhírességek — Pandolfini, Pozzoni Antonia, Anastasi, Medini voltak a társulat starjai, s a közönség az előre váltott méregdrága belépődíjakat a magyar előadásokon takarékoskodta meg, s a nézőtér csak félig telt meg. Annál lelkesebben tapsoltak ama kevesen, a kik megjelentek, Ódryt melegen fogadták, zajosan megtapsolták, s nemcsak a felvonások végén, hanem jelenései után is kihívták.

          Gyorsan emelkedett, a sajtó is magasztalta, és a hálás közönség minden felléptekor zsúfolásig megtöltötte a nézőtér minden zugát. Híres szerepei közé tartoztak: Escamillo, Tonio, Jago, Don Juan és a legtöbb elsőrendű mély-bariton partie.

          A „Bajazzo" bemutatása előtt szerzője, Leoncavallo  is megérkezett, s jelen volt a próbákon. A mint megpillantotta, hogy Ódry bajuszt visel, elkezdte kapaczitálni, hogy vétesse le, mert ezzel lerontja az illúziót. A művész sokáig ellenkezett, nem akart megválni arczának díszétől, de végre mégis engedett:

          — Signor! Olyan gyönyörű feladatot rótt rám, hogy nem tudok ellentállni.

És nagy önmegtagadással meghozta az áldozatot ... De az illusztris szerző elutazása után ismét — növesztett bajuszt!

          Legnagyobb elégtétele, számtalan hódítása között mégis az az óriási siker volt, melyet mint Renato aratott. Ez a szerep, melyért annak idején hasztalan sóvárgott, s a melyért elhagyta a Nemzeti Színházat. Most megérhette, hogy eljátszsza, még pedig akkora óriás sikerrel, hogy tíz esztendeig a birtokában maradt.

          Az Operaház megnyíltakor átment a többi énekestársaival, és ott még inkább fokozódtak sikerei. De új otthonában is sok sérelem érte, s elkedvetlenedve 1896-ban nyugalomba vonult, és Aradra költözött ... Még csak búcsúfellépésre se méltatták. Így teszik nálunk tönkre az önérzetes jeleseink ambíczióját!

          Aradon csendes visszavonultságban élte napjait. De nem tétlenül. Nyugtalan természete nem engedte a pihenést. Sokoldalú tehetség lévén, felváltva írogatott és festett.

          Mindkét irányban figyelemreméltó műveket produkált. ,,Az életből és a színpadról" czímű két kötetnyi elbeszélése nyomtatásban is megjelent. „Piros Panna", „Fehér páva", „Virág asszony lánya", „Hírös Pista nótája", stb. czímű népszínművei különböző színpadokon adattak elő, tetszéssel, és fiókja megtelt a színészpályája reminiszczencziával.

          Festeni fiatalkorában Aradon tanult Szamosi Jánostól. Még pedig tanulótársa nem volt kisebb ember, mint — Munkácsy Mihály.

          — Ő többre vitte, mint én, — emlegette mosolyogva — de viszont az énekben nem tudott velem vetekedni . . . csak a fütyülésben volt még nagy mester.

          Ódrynak elég sikerült képei voltak, és egy időben olyan buzgóságot fejtett ki, hogy Aradon külön kiállítást rendezhetett műveiből, melyek valódi tehetségre vallottak.

          Sokáig pihentette ecsetjét, még néhány év előtt, késő aggságában, eszébe jutott, próbára tenni képességét. Lefestette magát a „Mignon" Lothario alakjában, kosztümjében, hosszú ősz szakállal, hárfával a kezében és a saját öreg arczával. A kép feltűnő jól sikerült. Többi kísérletei közé tartozott, hosszú pályája folyamán, az operette- és a népszínmű-játszás. A Népszínházban, Budán és vidéken játszotta Göndör Sándort (Falu rossza), Parlagi Jancsit, saját darabjai legényeit, Henri marquist (Cornevillei harangok), stb. de általános vélekedés volt, hogy míg a szerepe drámai részében kitűnően megállta helyét, a megjelenésében nem volt képes parasztos típust bemutatni: Úr maradt népies viseletben is.

          Három év előtt (1917) nyolczvan éves jubileumát ülték meg Aradon. Az ottani Kölcsey-egyesület rendezte, s nemcsak a város, hanem az egész ország intelligencziája vetélykedett tüntetőleg kimutatni kegyeletes szeretetét, háláját, nagyrabecsülését. Ez volt a nagy művész életalkonyának utolsó fényes meleg, boldogító napsugara. Most már leszállt életének napja, de babéros neve örökre élni fog.



Kürthy Emil”.



VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1920 – 3. ÉLET- ÉS JELLEMRAJZOK, 45. OLDAL.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9992018-08-21 07:55:33

File:Ódry Lehel kb. 65 évesen.jpg




Odry Lehel kb. 65 éves korában, amikor már csak a festészetnek és az írásnak élt.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9982018-08-21 07:50:25

Odry Lehel sokoldalú, színes egyéniség volt. Nemcsak énekelni, hanem festeni is tanult. Állítólag nemcsak a hangját, de az ecsetet is ügyesen használta. (Sajnos sem hangjáról, sem festményeiről nem maradtak felvételek, legalábbis olyanok, amelyek a netről letölthetők lennének.) Jó barátságot ápolt Munkácsy Mihállyal is. Festőbarátjánál tett látogatásáról számol be a „Munkácsynál Párisban” c. írásában, ITT.



És a Munkácsy-kép, amelyet a festő Odry Lehel észrevételére „fejezett be”.



Nagy méretű kép


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9972018-08-21 06:52:29

Országjárók figyelmébe:



Pályájának kezdetén Odry Lehel fellépett a több, mint 250 éves múltra visszatekintő,  körmendi „Korona” fogadóban is, amelynek helyiségei „a találkozás, vendéglátás mellett a kulturált szórakozás helyszínei is voltak. 1862 szeptemberében Draguss Károly színtársulata is fellépett a „Korona” nagytermében. Az előadásokat Ódry Lehel vendégszereplésével hirdette a színigazgató, de a bohém énekes-színész csak egy hét vendégjáték után, Bácskából Körmendig gyalogolva érkezett meg a városba”. Feiszt György teljes cikke a körmendi fogadó történetéről és Odry Lehelről ITT olvasható.  Ebből idézek egy részletet, amely a fogadó kultúrprogramjának a "HÖLGYFUTÁR”1863. május 29-i számában történt meghirdetését tartalmazza:



„[…]»Mindazokat, akik kirándulásaikból korán hazatérnek és szeretik a színházi élveket, figyelmeztetjük a mai „Parlagi Jancsi”-ra, amelyben *Ódry fogja magát ezúttal nagyobb szerepben bemutatni. Gyönyörű hangja van, ritka, mint a csiszolatlan gyémánt, melynek csak köszörűre van szüksége, hogy ragyogjon!« […]”



*(Megj.: Az énekes vezetéknevének a kezdőbetűjét a korabeli lapok hol ékezettel, hol ékezet nélkül tüntetik fel. Családnevét a művész fia, Ódry Árpád, már hosszú „ó”-val írta.)



Képtalálat a következőre: „Korona Étterem, Körmend”



Korona Étterem (az egykori „fogadó”), 9900 Körmend, Rákóczi Ferenc út 4.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9962018-08-21 06:40:42

Képtalálat a következőre: „Odry Lehel + képtár oszk”



Ódry Lehel mint Escamillo Bizet: Carmen c. operájában (Nemzeti Színház, Budapest, 1877.10.02.) és Lothario szerepében, Ambroise Thomas: Mignon c. operájában.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9952018-08-20 09:47:33

Fájl:Ódry Lehel-Hamlet.jpg Képtalálat a következőre: „Odry Lehel”



„[…] Hamlet czímszerepében, melyet ő teremtett meg dalművészetünkben, már évek óta kedvencze közönségünknek, bálványa a nőknek, kik a méla dán királyfit mindig meghatva hallgatják. […]” (MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG, 1874.12.13.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9942018-08-20 09:39:49

Kiegészítés Odry Lehel pályafutásának külföldön töltött időszakához:



BOROVSZKY: MAGYARORSZÁG VÁRMEGYÉI ÉS  VÁROSAI – BÁCS-BODROG VÁRMEGYE 2. KÖTET (1909), 532. OLD.:



* „[…] 1868 tavaszán Radnótfáy Sámuel intendáns visszaszerződtette a budapesti Nemzeti Színházhoz. Alakító tehetsége és bassbariton hangja az elsőrendű szakmára képesítették. 1872. év tavaszán elhagyta a Nemzeti Színházat, s a bécsi, drezdai és berlini operákból merített tanulmányt; e közben Beau hírneves játékmestertől nyert kiképezést a színpadi szabatos játékból. Egy évi tanulmány után visszatért a Nemzeti Színház operájához, a hol azután 16 évet és a M. Kir. Operánál 12 évet töltött el egyfolytában. 1887 tavaszán Falk Miksa buzdítására és az ő ajánló-levelével fellépésre jelentkezett a bécsi nagyopera intendánsánál. Fauszt Mephistophelese, Hamlet czímszerepe és Sába királynő Salamonja szerepek előadásával az összes bécsi lapok elismerését vívta ki. A kínált előnyös bécsi szerződési ajánlatot nem volt hajlandó megkötni ; e helyett a M. Kir. Opera hosszabb időre terjedő szerződéssel kötötte le őt. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9932018-08-20 06:13:30

Rudnyánszky Gyula:



                                                          „Odry Lehel.



                                                      ARCKÉPÜNKHÖZ



(2. rész)



          Ez az elhatározás egyszerre más világba vitte a hányt-vetett életű ifjút. A kereskedői pályát unni kezdte, — vágyai támadtak. Elhagyta állását, és haza ment. Maga sem tudta még, mihez fogjon. Önálló vaskereskedést akart nyitni; de atyja nem volt hajlandó segíteni őt szándékában. Odry Lehel ekkor öreganyjához, Bácsmegye volt alispánjának özvegyéhez költözött. A derék nő azonban, kinek egyedüli örömét unokái képezték, nemsokára meghalt. Odry Lehel házőrzőnek maradt az üresen álló családi házban.

          Ekkor már tagja volt a bajai dalegyletnek, s folyton nagyobb figyelmet keltett szép hangjával. A dícséretek arra ösztönözték, hogy föllépjen Nyíri György társulatánál, a Két pisztoly című népszínműben. Az izgalom, melyet a fiatal műkedvelő átélt, elképzelhető. A bátorságot rummal kellett beléje önteni; de torka azért mégis kiszáradt.

          Ez a mámoros kísérlet azonban végzetessé vált, és Odry Lehel egy év múlva, 1858. évi október hó 8-án, Molnár György pécsi igazgató színtársulatának tagja lett.  Vasvári Kovács József és Szép József Bajáról Mohácsra csónakon szöktették meg.



          Küzdelmes pálya következett ezután. A kezdő vándorszínész pályája! Minek arról írni? Ismeri minden ember.

          A kitartásnak csak négy év múlva jött meg a jutalma. Odryt rokona: Somsich Pál Kaposvárott a Varázshegedű-ben látta, s azonnal ajánlotta a nemzeti színház akkori intendánsának: Radnótfáy Sámuelnek. így lett Odry Lehel Somsich Pál áldozatkészsége s buzgó támogatása mellett 1863-ban a (budapesti /megj. A./)  Nemzeti Színháznál — kardalnok.

          Ez a dicsősége másfél évig tartott, s e másfél év alatt Odry nagy dolgokat ért meg. Stoll Péter tanítványa volt, föllépett a Lisznyay-árvák javára rendezett hangversenyben, s ennek eredményeképen kapta az első operai szerepet a 

Hugenották-ban a — baktert. Énekelte később a Normá-ban Orovesot, a Troubadour-ban Fernandot, sőt egy népszínműben Parlagi Jancsit is játszotta. Taps jutott neki bőven, hanem azért csak kardalnok maradt, és a fizetését nem emelték föl. De Odry nem csüggedt. Szabó Xavér Ferenctől tanult szerepeket, s viszonzásul ő lefestette Szabót.

         Nagyratörekvése nem hagyta nyugodni őt, és a nem éppen fényes viszonyok közt se lankadva, fölkereste Boccolini énektanárt, hogy énekmodort tanuljon. E kitűnő mester hat hét alatt megvetette alapját Odry későbbi nagy sikereinek.

         Nem csoda, hogy ily körülmények között Odry nem tűrhette tovább a kardalnoki nyűgöt és vidékre ment.

          Kolozsvárra szerződött, s pár év alatt már nagy léptekkel haladt művészi célja felé. Follinus János igazgatása s Káldy Gyula karnagy vezetése alatt elsőrendű énekessé fejlődött. Az 1867-ki téli saisont Debrecenben töltötte. Énekelte a Faust-ban Mephistofelest, a Márthá-ban Plumkettet, Ördög Róbert-hen Bertramot, s ez alatt játszott operettekben, sőt, népszínművekben és drámákban is.

          Debrecenből visszatért Kolozsvárra s innen 1868-ban Radnótfáy újra a Nemzeti Színházhoz (ld.! a köv. bejegyzést is) szerződtette.

          1869. évi április hóban lépett föl, az olasz staggionék előtt pár nappal, mint Alfonzó. Sikerei csakhamar ismertté tették. Augusztusban nagy lövész-ünnepély volt a király tiszteletére, Odry elnyerte az első díjat, ugyanakkor énekelte Mephistofelest s egyszerre mint első lövőt s mint első énekest kezdték emlegetni.

          De a küzdelmek még Hamlet sikerei után sem értek véget. Báró Orczy intendánssága alatt, mellőztetés miatt kénytelen volt az intézettől ismét megválni.

          Ezt az egy évet külföldön töltötte, s német szerepeket tanult; de nem lépett föl sehol.

          Egy év múlva visszakerült a Nemzeti Színházhoz. B. Orczy nem akarta szerződtetni, mert Böhmnek, az akkori operarendezőnek, Richternek, az akkori karmesternek és Láng Fülöpnek, az akkori baritonistának megígérte, hogy nem szerződteti. Sok húzavonába került, míg a szerződést aláírták.

          Ettől az időtől fogva azonban folyvást a mienk ő és a mienk is marad szívvel lélekkel örökké!

          A nemzeti színháznál Böhm halála után operai főrendező lett s mint ilyen, tanulmányozta a színpadot, a festészetet, szobrászatot, s járt Párisban és Münchenben, hogy ismereteit bővítse. Podmaniczky Frigyes báró szabad működési tért nyitván neki, régibb operáinkat újra berendezte, s újabban Lahor királya, a Korona gyémántjai, Philemon és Baucis, a Névtelen hősök, Jean de Nivelle egészen önállóan Odry szakismeretei alapján kerültek színpadunkra.

          S míg e téren érdemei folyvást bokrosodtak, szerepköre is tágult és dicsősége nagyobb, művészete teljesebb lett.

          Hosszú sorban Mephisto (Faust), Hamlet, Lothario (Mignon), Domingo (Pál és Virginia), de Thou (Cinq Mars) , Tell Vilmos, Szindia (Lahor királya), Bolygó hollandi, Salamon (Sába királynője), Gara (Hunyadi László) Orovezo (Norma), Plumkett (Mártha), Jean de Nivelle stb. hirdetik a magyar énekművész sikereit.



          S nem csekélyebb elismerés illeti a művész mellett az embert is. Társadalmi téren jelentékeny része volt az írók és művészek társaságának megalakításában; az irodalmi pályán pedig Az életből és színpadról című elbeszéléseivel, Piros Panna, Fehér páva és Virág asszony lánya című népszínműveivel keltett figyelmet. A magánéletben Odry tisztelt és becsült férfi, szeretett és szerető családapa, a ki boldogan él és boldogít.

          És ismételjük még egyszer, hogy Odry Lehel az egyetlen magyar énekes.

Idegen földön kincseit el nem pazarolta; áldozata kezdettől fogva magyar oltáron lobogott.

          Tartsa meg őt a magyarok istene!”



Forrás: KOSZORU. A PETŐFI-TÁRSASÁG HAVI KÖZLÖNYE 6. (1881) 1881 / 3. SZÁM


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9922018-08-19 13:57:01

Énekesi teljesítménye egykor etalon volt, noha fiának, Árpádnak, a híres színésznek a nevére mintha jobban emlékezne az utókor. Ezért, most megfordítom az időrendet. A következőkben az apáról,



Ódry Lehel | Klösz György



ODRY LEHEL 



operaénekesről és operarendezőről  (Nemesmilitics, 1837.11.30.-Arad, 1920.02.05.) lesz szó.



Elsőként Rudnyánszky Gyula írását idézem:



                                                          „Odry Lehel.



                                                       ARCKÉPÜNKHÖZ



          Az egyetlen magyar énekes. -— Magyar nemcsak természetes komolysága, mélabús tekintete s méltóságos alakja; de magyar az az édes szó is, mely dallamosan ömlik ajkairól.

          A ki egyszer látta őt, többé el nem felejtheti.

          Énekes, a kit gyönyörűség hallgatni és művész, akit gyönyörűség látni.

A szép hang, mely nem csupán terjedelménél fogva hat, hanem összeolvadó lágyságával érzéseket, örömet és bánatot is képes kifejezni, már magában a legnagyobb ritkaság. Kedveltje a sorsnak, a kit oly szerencse ér, hogy énekével tud — beszélni. De a mi ezt az adományt művészetté fokozza, az a játék. Az operák hősei nagyobbrészt bábok, s bármily férfias, színpadra termett legyen is külsejük, szívesebben hallgatjuk őket spanyol fal mögül, mint szemben.

          Odry Lehel ritka kivétel. Ő a választottak közé tartozik. Már hangja leköt, megigéz, mielőtt tekintetének delejét, egyszerű, cicomátlan játékának igazságát éreznők. Tiszta, lágyan folyó, mély bariton hangja, — mely a legfinomabb modulatiókra is alkalmas, — mihelyt megcsendül, a legelső hullámmal a kellő hangulatba emel. Az epedő lágyság s az árnyalási képesség az első pillanatra meglep. Az intonatio mindig oly szabatos, hogy az alakot maga a hang megteremti, s mire a játszó művész előtérbe lép, már ismerősen fölkiáltunk: Igen! Ilyennek kell lennie!

          Odry Lehel így hódít hangjával. S megjelenése még fokozza a költői hatást. Odry Lehel határozottan poetikus jelenség. Sokszor áll mozdulatlanul a színpadon, s mégis értjük, vele együtt sírunk és kacagunk. Ez az egyéniség ereje.

          Játékát nemes egyszerűség, művészi nyugalom jellemzik. Lelke egygyé olvad a szereppel s ha zokog, ha örvend, ha szenvedélyesen kifakad vagy csöndesen búsong, sohase tudjuk vajjon könnye, vidulása, szenvedélye az övé-e, vagy az alaké, melyet személyesít? Csak egy vonása csillan át minden ábrázolásán: a mélabú, mely költői lelkének alapja. S ezzel mintegy hívatva látszik arra, hogy a költők alkotásainak élő tolmácsa legyen. Tóth Ede Göndör Sándorja sohase talált hívebb ábrázolóra, mint Odry Lehel, ki e poétikus parasztot egyszer oly közvetlenséggel állította elénk, hogy maga a költő így kiáltott föl: «Ez az én Göndör Sándorom! ...»

          Sok könynek kellett ezen arcon végig peregni, míg oly lágygyá lett, hogy férfiasságában is az örök szenvedést tükrözi. Az arc kifejezése fejlődik, s a ki a vonások titkát olvasni tudja, az megismeri az emberi lélek minden változását s változásának történetét.

          Odry Lehel sem lett művészszé küzdelmek, lelki vívódások nélkül, s a mit átélt, az most vonásaiban él.

          Nemes-Militicsen (Bács megyében) született 1837. évi november 30-án.

Elemi oktatását Pacsér községben nyerte, majd Halason és Baján járt iskolába. Atyja, szigorú, arisztokratikus hajlamú férfi, egykor maga is katona, fiát szintén katonának szánta s a pécsi katonai növeldébe adta. De a forradalom a családi életet feldúlta, s minden szép tervet felforgatott; a családnak menekülni kellett, s a kis Lehel jó három negyed évi megszakítás után csak magán úton folytathatta iskoláit. A nyilvános vizsgálatok letétele után, tizennégy éves korában saját kedvéből a vaskereskedői pályára lépett. Zomborban, Markovits József jó nevű vaskereskedőnél három évi tanonckodás után fölszabadult, és Bécsbe ment, hol az akkor úgynevezett «doppelte Buchhaltung»-ot két éven át tanulta nagy szorgalommal és szép sikerrel. Mint képesített könyvvezető Budapestre jött Sebestyén és társa gazdasági gépgyárába könyvvezetőnek.

          Tizennyolc éves volt, lelkében szunnyadó reményekkel s alaktalan álmokkal. Valami sejtelem azt súgta neki, hogy rá a jövőben más rendeltetés vár, mint a számok egyhangúságán töprenkedni, s e gyönge sejtelemtől ösztönözve fölkereste Stoll énektanárt, hogy erőteljes, érces hangját kiképeztesse.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9912018-08-19 08:34:43

Végül egy újságcikk, amelyből a művész haláláról értesülünk. Még Papp Viktor sem ír arról, milyen heroikus küzdelemben telt el Szemere Árpád életének utolsó hét éve.  Az őt ért személyes tragédiák ellenére nem adta fel a harcot. Mindvégig kitartott, dolgozott, alkotott, mindvégig, amíg a szíve bírta …



BUDAPESTI HÍRLAP, 1933.08.03.:



          „Szemere Árpád meghalt



          A magyar énekművészetnek súlyos és fájdalmas gyásza van: szerdán hajnalban, 3 órakor, hosszú és kínos szenvedés után, 54 éves korában meghalt Szemere Árpád, a M. Kir. Operaház első örökös tagja és főrendezője, a kitűnő baritonista, akit csak nemrég nevezett ki kormányfőtanácsossá a kormányzó.

          Szemere Árpád aránylag rövid idő alatt ritka fényes pályát futott meg. […] Nemrég ünnepelte operaházi tagságának 25 éves jubileumát, akkor az Operaház örökös tagjának nevezték ki.

          Az utóbbi időben Szemere Árpád már ritkán jelent meg az Operaházban. Betegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta. A legszörnyűbb betegségek egyike kínozta: nyelvrák. Hét évvel ezelőtt betegedett meg Szemere Árpád, és már akkor le kellett mondania az éneklésről, és csak rendezői feladatokat vállalhatott. Orvosai […] mindent elkövettek, hogy megmentsék az életnek, de a betegség egyre terjedt és még súlyosbította a bajt az a sok csapás, amely az utóbbi időben Szemere Árpádot érte. Meghalt a leánya, majd az idén májusban meghalt a felesége, akit rajongva szeretett. Ez a csapás teljesen megtörte a nagybeteg énekes életerejét. Az utóbbi hetekben már látni lehetett, hogy a vég elkerülhetetlen. Szerdán hajnalban végzett a betegség Szemere Árpáddal. Szívgyöngeség lépett fel, elvesztette eszméletét, és mély álmából többé nem is ébredt fel. [...]”



Képtalálat a következőre: „Szemere Árpád”



Szemere Árpád és rajongásig szeretett felesége


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9902018-08-18 09:15:40

Képtalálat a következőre: „Szemere Árpád”



Ez a fotó Szemere Árpádról (tekintetéből következtetve) talán ebben az időszakban készült.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9892018-08-18 09:11:12

Szemere Árpád jellemrajzának árnyalásához az alábbi eset is hozzátartozik:



AZ EST, 1928.09.14.:



          „Miért nem szerződött Szemere Árpád? Az Operaház művészi együttesének összetételében az új szezon indulásával nem állt be semmi változás. Néhány fiatal új énekes szerződtetésén kívül az együttes ugyanaz, mint a múlt évadban, és tavasszal már alig voltak szerződtetési tárgyalások, mert az Operaház újabban nem egy évre, hanem,mint a békeidőkben szokásos volt, hosszabb időre köt énekeseivel szerződést. Csak egy tag nem újította meg lejárt megállapodását, noha örökös tagja az Operaháznak: Szemere Árpád, aki harminc évi működése után kapta a megtisztelő kitüntetést, de »örökös tagsága« ellenére sem tagja jelenleg az Operaház együttesének. Szemere, aki három évtizedes énekesi működése után már csak kevés szerepben lép fel, az utóbbi években mint rendező tevékenykedett az Operaházban. Most került volna új szerződés aláírására a sor, és az Operaház az eddigi feltételek alapján akarta továbbra is foglalkoztatni az érdemes baritonista-rendezőt, Szemere Árpád azonban váratlanul követelésekkel lépett fel a színházzal szemben.

          Mindenekelőtt főrendezői címet, és hatáskört követelt, de ezenkívül még azt a feltételt is kikötötte, hogy megkapja a méltóságos címet.
Szemere ebbéli igényénél hivatkozott a Nemzeti Színház néhány örökös tagjára, aki az állami V. fizetési osztálynak megfelelő státusban lévén, »méltóságos úr« lett. Az Operaház vezetősége, hiába hangoztatta, hogy ezek a nemzeti színházi tagok nem mint színészek, hanem mint a Színművészeti Akadémia tanárai kapták meg a méltóságos címet, Szemere hajthatatlan maradt, és egyelőre nem írta alá szerződését. Ez idő szerint tehát Szemere Árpád nem tagja az Operaháznak és külföldre utazott, hogy — mint kijelentette — külföldi operaházaknál folytasson rendezői tanulmányokat."



Vajon mi motiválhatta a művészt ez utóbbi feltétel kikötésére? Hiszen okos, rendkívül kreatív és minden tekintetben elismert ember volt. Az igazán sikeres emberek jelleméhez pedig valahogyan nem illik a beteges hiúság. Nem hinném, hogy maga a cím viselése, inkább a címhez kapcsolódó anyagi megbecsülés elérése volt a cél. Mert Szemere Árpád egészségét ekkor már megtámadta a gyilkos kór, amely öt év múlva a halálához vezetett. Titkoltan bár, de az énekes-rendező lelkében gyökeret verhetett a jövőbeni egzisztenciális bizonytalanság miatti félelem.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9882018-08-18 08:21:35

Komikus „pör” kerekedett azonban az alábbi esetből, ahol Szemere Árpád volt az alperes:



8 ÓRAI UJSÁG, 1929.04.17.:



Operaénekes és poéta pénzbeszedő pöre



Megér-e egy vers tizenkét fillért, ha a fürdőkádból kell kiszállni, hogy megtehessék ?



          […] Alacsony termetű, ünnepélyes Ferenc József-kabátba öltözött, pirospozsgás arcú öregúr pattog keményen Csépay járásbíró előtt. Deák Dezső, a Szent Teréz egyházközség adószedője ez, akivel szemben áll ellenfele, Szemere Árpád, az Operaház örökös tagja. A művészt becsületsértés címén jelentette föl Deák. A járásbíró békíteni próbálja a harcias öregurat, […]



          — Nem lehet kérem, mondja keményen Deák Dezső. — Én egy 67 éves öreg ember vagyok, és elég sajnos, hogy azzal a tehetséggel, amely nekem van, ilyen alantas munkára kellett vállalkoznom. Tessék elképzelni, egy hétre 82 fillért kaptam, mint adóbeszedő. Ezért […] néha elmentem a képviselőtestületi tag urakhoz, és felajánlottam nekik egy-egy versemet megvételre. Tizenkét fillért kértem azért a versért, amelyet volt szerencsém becsatolni a bíró úrnak. Szemere úr pedig azzal fogadott, hogy kirúg és a legdurvább becsületsértő kifejezésekkel illetett.

          Szemere […] elmondotta, hogy Deák az eset alkalmával éppen akkor jött lakására korán reggel, amikor fürdött. Úgy tüntette fel a dolgot, mintha hivatalos ügyben kereste volna, s végre is kénytelen volt magára kapni valamit és kimenni az előszobába, ahol aztán Deák egy cédulát nyomott a kezébe, azzal, hogy vegye meg.

          — […] dühös voltam — folytatta Szemere — és rákiabáltam, hogy ilyen ürüggyel kényszerített arra, hogy fogadjam, ő azonban tovább erőszakoskodott, hogy vegyem meg a költeményt, mert a képviselőtestületi tagok sem tesznek semmit az érdekében, elég szemtelenség az uraktól. Én azonban erre felháborodásomban felhívtam, hogy távozzék, és lehet, hogy többet is mondtam, mint amennyit a feljelentés előad.

          Deák Dezső […] Szemere vallomását többször közbeszólásokkal szakította meg és már alig várta, hogy sor kerüljön rá.

          — Osztályfőnök voltam kérem, — kezdte, — most aztán magánzó vagyok. Három évig voltam pénzbeszedő az egyházközségnél. Amint már mondottam, a legnagyobb nyomorban éltem, és így kénytelen voltam néha megjelenni az uraknál és megvételre ajánlani egy-egy versemet. Tizenkét fillérért ajánlottam Szemere úrnak is ezt a verset. Kénytelen voltam ezt tenni, hogy megélhessek. A legnagyobb udvariassággál beszéltem, és még a cselédnek is azt mondtam: „kegyeskedjék“. Nem áll tehát az, hogy erőszakoskodtam volna.

          — Dehogy nem — szól közbe Szemere Árpád, — de mennyire erőszakoskodott, hogy megvegyem a firkantását.

          — Igen, ez firkantás? — csattant fel megsértődve az öreg úr. — Tessék kérem elolvasni, bíró úr, micsoda firkantás ez!

          A bíró kezébe veszi a szóban forgó versikét és megjegyzi:

          — Talán mégis jobban lehetne ezt az ügyet békésen elintézni. Szemere úr megveheti most utólag is ezt a verset . . .

          — Megvágott már máskor is
, — veti közbe Szemere.

          —- Ez csak színészi előadás, — replikázik Deák Dezső.Az én verseimért sokkal több pénzt is adtak már, például a fogházorvos úr két pengőt adott érte. Az sem igaz, hogy még fürdött volna Szemere úr, és hogy azt mondta nekem, hogy „távozzék", mert már akkor beretválkozott és a beretvával hadonászva kiáltott rám, hogy „kirúg", amire én persze már kinn voltam. Ismétlem, a legudvariasabban léptem föl, s amikor elköszöntem, Szemere úr így válaszolt: Menjen a fenébe innen....

          — No nem igen valószínű, hogy önnek a köszönésére így válaszolt volna a vádlott, — jegyzi meg a járásbíró.

          — De igen, így van, ahogy mondom. […]

          A sértett ezzel be is fejezte előadását, és amikor a bíró újból megkérdezte, hogy kívánja-e Szemere Árpád megbüntetését, így válaszolt:

          — A legkomolyabban kérem, mert nekem még van jövőm.

          Csépay járásbíró ezután kihirdette az ítéletet, mely szerint a járásbíróság bűnösnek mondotta ki Szemére Árpádot becsületsértés vétségében, a büntetés alól azonban felmentette azzal az indokolással, hogy az inkriminált kifejezéseket jogos felháborodásában mondotta.

        Az ítélet jogerős."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9872018-08-17 06:50:32

8 ÓRAI UJSÁG, 1923.10.31.:



A Kemenes—Szemere sajtópört megszüntette a bíróság. Kemenes Lajos hírlapíró egy időközben megszűnt hetilapban 1920. dec. 4-én cikket írt „A Tango-ügy befejezése“ címen. E cikkben többek közt azt állította Szemere Árpádról, a Magy. Kir. Operaház művészéről, hogy ő üldözte ki Magyarországról Tangot, akinek távozását minden szakember pótolhatatlan veszteségnek tartja, azt is írta Szemeréről, hogy a kommunizmus alatt főbizalmi volt. Szemere ezekért a kijelentésekért sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége címén eljárást indított Kemenes ellen. A budapesti büntetőtörvényszék már régebben tárgyalta ezt az ügyet, amikor is Kemenes kérte a valóság bizonyítását, továbbá azt, hogy idézze be tanúként a bíróság Wlassich Gyula bárót és az Operaház több művészét. Ma tartott ebben az ügyben folytatólagos főtárgyalást a budapesti büntetőtörvényszék Seszták Lajos dr., törvényszéki bíró elnöklete alatt. A tárgyaláson Kemenes nyilatkozatot olvasott fel, amelyben kijelentette, hogy cikkét téves információk alapján írta, és annak egyik részét sem tartja fenn; sajnálja, hogy a cikk megjeleni. Szemere jogi képviselője a nyilatkozatot elégtételül elfogadta, és a vádat elejtette. A bíróság Kemenes ellen az eljárást megszüntette.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9862018-08-17 06:47:45

Papp Viktor Szemere Árpád ifjúkoráról megjegyzi: „Túlságosan önérzetes gyermek volt, ami miatt elég sok baja akadt iskolás évei alatt. Az igazságtalanságot nem tudta elviselni.” Úgy tűnik, énekesünk ez utóbbi jellemvonása élete végéig nem változott. Saját igazának védelmében bármikor kész volt ringbe szállni. A színpadon kívül ezért aztán nem egyszer volt jelenése a bíróságon is, vagy azért, mert őt perelték, vagy azért, mert ő perelt. Ezekből az ügyekből, persze, mindig győztesen került ki. Márpedig az, aki elszenvedi a vereséget, aligha válik a győztes barátjává.



A legkomolyabb és az énekes által, rágalmazás miatt indított „pör” azonban csaknem két évig húzódott, és az ügyben lefolytatott tárgyalások alapján igen elgondolkodtató következtetésekre juthatunk. Annál is inkább, mert az egésznek igencsak politikai színezete volt, és az alperes által felvonultatni kívánt „tanúk” között nem egy művész kolléga szerepelt. Kommentár nélkül idézek két újságcikket. Mindenkinek egyéni morális felfogására bízom, hogyan ítéli meg az ügyet:



PESTI NAPLÓ, 1921.11.05.:



          „Szemere Árpád elveszett hangja a bíróság előtt



           Amikor hangját megtalálta, a bíróság rendreutasította



          (Saját tudósítónktól.) A budapesti büntetőtörvényszéken ma délelőtt érdekes sajtópört tárgyalt Nagy Béla tanácselnök tanácsa. A bíróság előtt vádlottként Kemenes Lajos, a „Gondolat" című hetilap volt szerkesztője állott, aki ellen Szemere Árpád, a magyar királyi Operaház tagja emelt vádat rágalmazás címén. Kemenes ugyanis a Tango-affér idején hetilapjában Szemere Árpád ellen támadó cikket írt, amelyben éles hangon kritizálta Szemerét, aki a cikk szerint minden lehetőt elkövetett Tango Egisto Budapestre való visszaszerződtetése ellen. Azzal is megvádolta a cikk Szemere Árpádot, hogy huszonkét évi működése alatt elvesztette a hangját és tehetségesebb színésztársai ellen valóságos üldözőakciót indított, olyannyira, hogy egyike lett az „operaházi legnagyobb üldözőknek".

          Kemenes szerint Szemere nemcsak Tango szerződtetését hiúsította meg, hanem Rózsa Lajost is kiüldözte is Operaházból, sőt a cikk beharangozta azt is, hogy Rózsa és Tango után sorra fognak kerülni még a többi tehetséges operaénekesek is, akiknek Szemere miatt külföldre kell majd vándorolniok. Szemére hányta még a cikk Szemerének, hogy a kommün alatt házbizalmi volt, és mint a Keresztény Színészek és Zenészek Szövetségének elnöke, akkora befolyásra tett szert, hogy a tehetséges  Rózsát ki tudta űzni az Operából, egyúttal pedig meg tudta akadályozni Tango Egisto visszahozatalát. Ezt Kemenes állítása szerint Szemere azzal a híreszteléssel érte el, hogy Tango zsidó, holott Tango éppen olyan jó keresztény, mint a Szemerék.

          A mai főtárgyaláson Kemenes kijelentette a bíróság előtt, hogy a közleményben foglaltakért vállalja a felelősséget, és annak minden adatát bizonyítani kívánja. E célból tanúként kérte kihallgattatni gróf Bethlen István miniszterelnököt, aki annakidején elnöke volt a zsűrinek, amely Tangót az ellene emelt vádak alól felmentette, és szereplését teljesen tisztázta. Ennek a zsűrinek tagjai voltak még gróf Klebelsberg Kuno, báró Lukachich Géza, Csajtay Ferenc és egy miniszteri tanácsos, akik szintén igazolni tudják, hogy Szemere fáradozott a legjobban azon, hogy Tangot lehetetlenné tegyék az Operában. Vlassics Gyula, az állami színházak kormánybiztosa is bizonyíthatja, hogy Szemere Árpád, amikor megtudta, hogy Tango Budapestre jön, leveleket intézett Haller István akkori kultuszminiszterhez, hogy szerződtetését meghiúsítsa.



          Bizonyítani kívánta Kemenes azt is, hogy Szemere Árpád elvesztette a hangját. Erre vonatkozólag kérte tanúként kihallgattatni Sándor Erzsi, Haselbeck Olga, Mihályi Ferenc, Pilinszky Zsigmond operaházi tagokat, Kern, Haraszthy, Péterffy és Tóth Aladár zenekritikusokat. A felsoroltak közül Mihályi azt is bizonyítani tudná, hogy Szemere „[…] nem abszolut készültséggel lép a színpadra". Bizonyítani kívánta továbbá Kemenes, hogy Szemere forradalmi szereplésének áldozata Vidor Dezső is, aki a Károlyi-rezsim alatt miatta állását vesztette. Kemenes végül arra kérte a bíróságot, hogy hallgassa ki tanúként Turcsányi Egont, az Ébredő Magyarok Egyesületének főtitkárát, aki bizonyítani fogja, hogy Szemere Tango ellen állásfoglalásra akarta bírni az ÉME-t és a MOVE-t. Az erre vonatkozó beszélgetés Kemenes jelenlétében folyt le. Szemere ekkor a legélesebb hangon mondott kritikát Tangóról.



          Kemenes előterjesztései után Szemere Árpád védője bejelentette, hogy felének a valódiság bizonyítása ellen nincs kifogása, csupán az okvetlenül szükséges keretek betartására kíván szorítkozni. Az ellenbizonyítás érdekében kérte báró Wlassics Gyulának, Smileszky Endre operaházi gondnoknak, Haller Istvánnak, Pekár Gyulának, Márkus Dezsőnek és Ábrányi Emilnek a kihallgatását. A bejelentés szerint Szemerének legfontosabb a hangja elvesztésére vonatkozó állítás tisztázása, és erre a célra több művésznek és kritikusnak a kihallgatását kéri.

          Pár percnyi tanácskozás után Nagy Béla tanácselnök kihirdette a határozatot, amely szerint a bíróság részben helyt ad a bizonyításra vonatkozó előterjesztéseknek. Bethlen István miniszterelnököt nagy elfoglaltságára való tekintettel nem hallgatja ki a bíróság, azonkívül nem terjeszti ki a bizonyítási eljárást Szemere állítólag elvesztett hangjára vonatkozólag, mert ez az állítás nem lépi túl az egyéni kritika határait. A bejelentett tanúkat a legközelebbi főtárgyalásra meg fogják idézni.

          Nagy Béla tanácselnök berekesztette a főtárgyalást és a tanács tagjaival éppen a terem elhagyására készült, amikor Szemere Árpád indulatos hangon felszólította ügyvédjét:

          — Az egészet vonjuk vissza! Éppen a legfontosabb részt, amely hangom elvesztésére vonatkozik, nem engedik bizonyítani! A többivel nem is törődöm. Ilyesmi sehol a világon nem történne meg . . .

          Nagy Béla tanácselnök félbeszakította Szemere szavait:

          — A bíróság határozatát nem tehet kritizálni. Ezért a „hangért" rendreutasítom a főmagánvádló urat.


          A bíróság tágjai kivonultak, Szemere ügyvédje nem jelentette be a feljelentés visszavonását, a bíróság legközelebb újabb terminust tűz ki a főtárgyalás folytatására.”



(Megj.: Érdekes, hogy Kemenes súlyos vádjai között Szemere a hangjának elvesztésére vonatkozó állítást találta a legsérelmesebbnek.)



És a végkifejlet: Ld.! a következő bejegyzést.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9852018-08-16 09:40:12

A neten Szemere Árpád hangjáról nem találtam felvételt, de utalást sem arra vonatkozóan, hogy ilyen valaha is létezett. Ez azért különös, mert azokkal az énekesekkel, akikkel a színpadon együtt szerepelt (Székelyhidy Ferenc, Szamosi Elza, Sándor Erzsi, Kosáry Emma, stb.), készültek hangfelvételek.



Szabó Ferenc János " VERDI LEMEZEK - SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT"  c. írásában a következő olvasható:



"[…] 1902-től kezdve, amikor a Gramofon Társaság és később más lemezcégek is rendszeresen készítettek hangfelvételeket Budapesten, számos kiváló magyar énekes Verdi-interpretációja került lemezre. […] az International Talking Machine Company 1905-ben készült, Odeon márkájú lemezein 17 magyar Verdi-felvétel szerepelt. Az akusztikus hangfelvételi korszakban a Magyar Királyi Operaház tagjai közül többek között Krammer Teréz, Bárdossy Ilona, Maleczky Bianka, Szántó Lili, Arányi Dezső, Beck Vilmos, dr. Dalnoki Viktor, Szemere Árpád, Kertész Vilmos és Kertész Ödön vagy éppen az Operaház énekkarának Verdi-lemezei is eljuthattak a közönséghez. […]“



Nem szeretném feltételezni, hogy a hangfelvétel-készítés elmulasztásában (vagy a mégis létezett felvételek „elsüllyesztésében“?) Szemere Árpád bizonyos személyiségjegyei játszottak volna közre. Mindenesetre, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Papp Viktornak az itt idézett, szép és méltó visszaemlékezése ellenére Szemere Árpádnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek személyét nem egy kollégája szemében antipatikussá tették. De művészkörökben – minthogy a művész pálya sikerének előfeltétele, hogy képviselőjét jó adag önérvényesítő törekvés vezérelje – nem ritka a féltékenység, egymás gáncsolása. Ha egy művész ellehetetlenítéséhez még bizonyos politikai szándékok is társulnak, amikor rendszerint nem az egymással szemben álló felek valamelyike, hanem egy nevető harmadik csoport a nyertes, akkor igencsak téves következtetésekre jutunk.  



A következőkben e  témáról is idézek néhány újságcikket, ill. újságcikk-részletet.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7592018-08-16 01:21:46

257 évvel ezelőtt, ezen a napon született



https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/98/%D0%95%D0%B2%D1%81%D1%82%D0%B8%D0%B3%D0%BD%D0%B5%D0%B9_%D0%98%D0%BF%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87_%D0%A4%D0%BE%D0%BC%D0%B8%D0%BD.jpg



JEVSZTYIGNYEJ  IPATOVICS  FOMIN



(1761. augusztus 16. – 1800. április 27. Szentpétervár)



„J.I. Fomin népi származású: egy tüzér fia, 1761. augusztus 16-án született Szentpétervárott. Apja hatéves korában meghalt, nevelőapja – aki szintén katona (Fedotov) – beadja a Művészeti Akadémiára. Itt zenét tanul. Az akadémia elvégzése után Itáliába küldik, hogy zeneszerzési szakon tovább képezhesse magát. A bolognai Zeneakadémiára iratkozik be, s azt 1785-ben kitüntetéssel végzi el. Megszerzi a „zeneszerzés mestere” címet, és az akadémia tagjává választják. Amikor visszatér Oroszországba, számos operát és színpadi kísérőzenét ír, melyekkel nagy hírnevet és elismerést szerez. Ennek ellenére, hazájában sohasem élvezte azokat az előnyöket, és sohasem részesült abban a megbecsülésben, amelyet az udvar oly bőven osztott a külföldi művészeknek. Csak 1796-ban, miután már tíz évig dolgozott az orosz színháznak, kapott szerény „zongorakísérői” beosztást.



Fomin műveiben a népi komédia, a falusi idill, a mese és a hősi tragédia témaköre egyaránt szóhoz jut. Abban az időben a nép mindennapi életének témakörét felhasználó daljáték volt az orosz operairodalom legelterjedtebb műfaja. Ehhez a típushoz tartozik a „Kocsisok a bakon vagy a véletlen játéka”, amelyet 1787-ben mutattak be. Az opera szövege rendkívül gyenge volt, s ezért a mű nem aratott sikert. Zenéje azonban tehetségre vall. Különösen a népi stílusú kórusok sikerültek jól, melyek egyike-másika igazi népi témából készült. Operájának néhány dallama elterjedt a nép körében.



Egészen más stílusú mű Fomin „Amerikaiak” című operája. Ezt is az 1780-as években írta, de csak 1800-ban, közvetlenül a szerző halála előtt került színpadra. Az opera szövegkönyve Krilovtól származik, aki mint ismeretes, nagyon szerette a zenét, és irodalmi tevékenysége elején több operaszöveget írt. Az „Amerikaiak” zenéje közel áll az olasz vígopera mestereinek: Paisiellónak és Cimarosának a stílusához. Ügyes, találó és jellegzetes vígjátéki alakokon és helyzeteken kívül megvan benne a gáláns kor érzelmessége is, amely azonban néha modorosságba és kényeskedésbe fullad.



Fomin zenedrámai alkotásai közül, elgondolását tekintve, legjelentékenyebb az „Orfeusz és Euridike” című melodráma, amelyet Knyazsnyin ismert drámaíró szövegére komponált 1791-1792-ben (színre-került 1800-ban). Itt az igazi tragikum magaslatára emelkedik. Mind az alkotás témája, mind a választott műfaj azt mutatja, hogy a szerző szoros kapcsolatban áll a 18. század haladó, az operaművészet megreformálására irányuló törekvéseivel. Az a gondolat, hogy az éneket zenével kísért deklamációval helyettesítsék, Rousseau-tól származik, aki azt „Pygmalion” című drámai monológjában valósítja meg.



Fomin Rousseau-nak itt kifejtett elveit követi az Orfeusz és Euridikében. A szöveg egyes frázisait rövid zenei részletekkel váltogatja, melyek a szavak kifejezőerejét fokozzák, és a színész hallgatásának mély és jelentős értelmet adnak. Például Orfeusz monológjában, amikor szeretett feleségének váratlan és végzetes halálát siratja, ez a szakadozott beszéd, melyet sok szünet és megállás részekre tör, kitűnően tükrözi a nagy felindulást, bánatot és elkeseredést. Ezt a tragikus, pátosszal teli jelenetet nagyszerűen tetőzi be az istenek akaratát kinyilatkozó, komor és fenséges kórus.



Fomin melodrámája a deklamáció és a kórusok mellett hangszeres táncszámokat is tartalmaz, drámai pantomim jelleggel. Ilyen a fúriák tánca, mely önkéntelenül is Gluck Orfeuszának megfelelő epizódját idézi emlékezetünkbe. Fomin zenéjének egyik legnagyobb értéke a tiszta, kifejező és díszes hangszerelés. Érdekes az Orfeusz és Euridike nyitánya, mely nemes, drámailag emelkedett stílusával nagy szimfonikus készséget árul el.



Fomin három legjelentősebb alkotása mellett meg kell még említeni a „Bojeszlavics, a novgorodi hős” epikus és meseszerű operáját, az „Aranyalma” című balett-operáját és néhány orosz tragédiához írt kórusszámait. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy ő írta át Szokolovszkij : „A varázsló, csaló és házasságközvetítő molnár” című operáját. Fomin nagy, sokodalú tehetség és technikailag teljesen érett mester, aki nemcsak hogy a korabeli európai zenedráma különféle formáihoz értett, hanem új utakat is keresett és számos különféle művészi feladatot tűzve maga elé, bátran kísérletezett.



Fomin fiatalon, 1800. április 27-én hunyt el Szentpétervárott, alig érte el alkotóerőinek kibontakozását.”



Forrás:   J.V. Keldis: „Az orosz zene története” c. könyve



https:// www.youtube.com/watch?v=zxTmhJn4Keo&index=1&list=RDEMvojCQhDW04oeGsjgj4n9-w :



Nyitány Fomin „Orfeusz és Eurydike” c. operájából



https://www.youtube.com/watch?v=BstpDAMr63c :



A fúriák tánca Fomin „Orfeusz és Eurydike” c. operájából (1791)



https://www.youtube.com/watch?v=JpzbTui6eeY&list=PLg9HkS2UUmMLjeEcMDWpOAco56gkY6CeB&index=5 :



Az istenek hangja Eurydike visszatértéről (zenével kísért deklamáció)



https://www.youtube.com/watch?v=0j7QPfKIMGM :



Rövidfilm orosz nyelven az „orosz Mozart”-ról, „JEVSZTYIGNYEJ  FOMIN – Abszolút hallás” címmel


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7582018-08-15 13:42:53

108 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „Joachim József”



JOACHIM JÓZSEF



hegedűművész, zeneszerző karmester és tanár



Egy elfelejtett évforduló margójára



          A nemrég búcsúztatott esztendőben múlt kereken ötven éve, hogy Berlinben meghalt Joachim József, a nagy magyar hegedűművész és pedagógus, akit a „hegedűsök királyának" neveztek.

          Sokan nem tudják róla, hogy magyar volt. Pedig az volt — annak ellenére, hogy egészen fiatal korától külföldön élt. Magyar volt nemcsak azért, mert a magyarországi Köpcsényben született, hanem mert magyarságát nem egyszer hangsúlyozta, szerzeményeiben épp úgy, mint cselekedeteiben. Mendelssohn londoni barátjának, a költő Klingemannak, a „magyarországi Joachim Józsefet" ajánlja figyelmébe, és 1844-ben az angol fővárosban „Hungarian boy”-ként hirdetik az ifjú művész első londoni felléptét.

          Ifjú? De még milyen ifjú! Első fellépése a pesti Nemzeti Kaszinóban 1839-ben volt, nyolc éves korában. Tíz éves, amikor, pesti tanulmányai után a híres bécsi mesteriskola vezetője, az ugyancsak magyar származású Böhm József fogadja tanítványai közé. Amikor onnan Lipcsébe került, még mindig csak 13 esztendős. De ott már kész művészként fogadták. Bemutatkozásán maga Mendelssohn kísérte zongorán, következő hangversenyein pedig a Schumann házaspárral lépett fel.

          Mégsem volt Joachimnak egy percig sem „csodagyermek”-híre. A Londoni Filharmóniai Zenekar hagyományai szerint ott akkor nem is léphetett volna fel. „Rendkívüli képességű, noha fiatal korú, nagy művész" — jelentette ki róla a kritika. Weimarba került Liszt Ferenc környezetébe, majd Hannoverbe, végül Berlinbe, ahol mint a Hochschule — a világhírű főiskola — vezetője egyedülálló befolyást gyakorolt a hegedűművészet egész újkori fejlődésére.

          Működését felmérve, nehéz sorrendet megállapítani. Mégis, elsőnek azt említenénk, hogy ő keltette új életre a hegedűirodalom elfelejtett hatalmas műveit. A zenetörténetben először Joachim József játszotta pódiumon Bach szólóhegedűre írt szonátáit! Spohr, Viotti, Tartini, sőt Mozart hegedűversenyeit is, sok emberöltőnyi „pihenő" után, a lipcsei Gewandhaus nevezetes hangversenyein Joachim ismertette meg a világgal. (Mozart A-dur koncertje például az elfeledtetés félszázadát követően szólalt meg 1863-ban a magyar művész hegedűjén.) Beethoven hegedűversenye pedig tulajdonképpen az ő előadásában aratott először — és véglegesen — döntő sikert. Az 1806. évi bemutatást követően csak háromszor adták elő, mérsékelt fogadtatással, míg Londonban a 13 éves Joachim egyszeriben kivívta e csodálatos mű vezetőhelyét. Két év múlva már pesti hangversenyén is műsorra tűzte.

          Joachim azonban nemcsak régi műveket adott vissza az életnek, hanem játékával és egyéniségének hatásával új remekműveket is életre segített. Brahms, Schumann, Bruch, Dvorzsák stb. neki is ajánlották hegedűkoncertjüket.

          Készséges segítőtársa volt mindenkinek, akiben a tehetség szikráját érezte. A klasszikusok utáni korszak legnagyobb mestere, Brahms, sohasem felejtette el azt a pillanatot, amikor Joachim elvitte őt Schumannhoz, s ezzel elindította a sikerek és küzdelmek útján. Természetes tehát, hogy Brahms Joachimmal beszélte meg hegedűversenyét, neki ajánlotta, ő mutatta be és írt hozzá kádenciát.

          A nagy előadóművész pedagógiai jelentősége is egyedülálló. Korának hegedűsei zarándokhelynek tekintették berlini mesteriskoláját. A legnagyobbak is, mint például Burmester vagy Huberman, nála sajátították el azt a technikát, amely a hegedűt az emberi hang kifejezőképességével ruházta fel.

          Vele folytatódott, teljesedett ki, ért legmagasabb csúcsra az a folyamat, amely a vezető szerepet játszó, nagy magyar hegedűsöket adta a világnak.

          Hegedűs nemzetté lettünk! Ezt Waldbauer Imre — a Waldbauer—Kerpely vonósnégyes felejthetetlen primáriusa — egy tanulmányában azzal magyarázza: mivel a cigányhegedű eljutott a legkisebb faluba éppúgy, mint a társaságokba, „hegedűkultusz" alakult ki nálunk, s így … a hegedű-hangérzék jóformán már velünk születik".

          Úgy érzem, hogy amikor Joachim szerepét értékeljük, legalább vázlatosan beszélni kell erről a folyamatról.

          Tény, hogy amikor a „magyaros" zenei stílus, a verbunkos kialakul, feltűnnek a híres hegedűvirtuózok is: Bihari János, Csermák Antal. Lavotta János, Rózsavölgyi Márk. Őket követően Hauser Mihály, Singer Ödön, majd Reményi Ede vonója hódította meg a világot. Ez utóbbiak valamennyien a pesti születésű Böhm József tanítványai, aki a nagyjelentőségű „bécsi iskola" alapítója volt. Böhmről maga Beethoven állapította meg, hogy a nagy emberi érzések hű tolmácsolója.

          Böhm iskolájából került ki azután Joachim József is, aki itt szerzett művészi hitvallását igyekezett továbbadni kortársainak. Elmondhatjuk: majdnemhogy minden ma élő hegedűs közvetlenül vagy közvetve Joachim tanítványának vallhatja magát. Mert nemcsak a legnagyobb előadóművészek nevelkedtek iskolájában, hanem a mai hegedűs-generáció nagyjelentőségű nevelői is, mint például Auer Lipót és Hubay Jenő.

          Az ugyancsak magyar származású, veszprémi születésű Auer Lipót — Joachim növendéke — alapította a világhírű leningrádi orosz hegedűiskolát, ahonnan olyan hegedűsök kerültek ki, mint Jascha Heifetz, Mischa Elman és közvetve a mai világhírű szovjet hegedűs-gárda jórésze. Auer Lipót élete végén New Yorkban működött, s ott új alapokra helyezte az amerikai hegedűképzést. Hubay Jenő működéséről pedig, aki már a budapesti Zeneakadémiáról bocsátotta világgá a nagy hegedűsök sokaságát, éppenséggel nem kell sokat beszélnünk. Vele kanyarodott vissza a hegedű külföldre szakadt „magyar iskolája" arra a földre, ahonnan egykor Joachim József is elindult.



          Sok tanulmány foglalkozik Jochim működésével. Jelentőségét éppen nekünk, magyaroknak kell figyelembe vennünk, hiszen Böhm után ő a második kimagasló egyéniség, akinek révén — Waldbauer Imre szavaival — „mi, magyarok, a hegedűskultúra kezdetleges fokáról egy ugrással a szerves fejlődésbe nemcsak bekapcsolódtunk, hanem annak ormára kerültünk."



Reményi-Gyenes István



Forrás: Muzsika, 1958-02-00/2. szám



Ld. még „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei” topik 122.,123.,124.,125. és 126. sz. bejegyzését!


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7572018-08-15 09:30:42

― Aljabjev művei közül az énekes kamaraművek a legjelentősebbek. Több mint 150 ilyen kompozíciót írt. Egyéb művei (operái, hangszeres darabjai) gyorsan feledésbe merültek, jóllehet közülük nem egynek komoly művészi értéke van. Lírájában megvan az a szemlélődő, mélabús érzelmesség, amely a 19. század elejének nemesi érzelgős stílusára jellemző.



― Ilyen lágyan szentimentális színezetű legtöbb úgynevezett „orosz dala.” Találunk közöttük világhírű darabokat is, mint a Delvig szövegére írt Csalogány.”



― De a szentimentálisan szemlélődő elégikus élményekkel egyáltalán nem merül ki Aljabjev lírájának tartalma. Műveiben számos, a múlt század kezdetének romantikus művészetét jellemző dolgoz fel. Romantikája komor; kiábrándultság árad belőle. Áthatja a bánat és a reménytelenség, az élet mulandóságának és az elkerülhetetlen korai halálnak a gondolata. Lírájában a Zsukovszkij korai költeményeit jellemző „temető-romantika” érzelemvilága is megtalálható. Gyakoriak műveiben a tájleírások. Ezeket a romantikára jellemző módon, nem önálló elemnek, hanem belső lelki állapotok háttereként és tükrözőjeként használja fel.



― Egyik legszebb románcában, az Esti harangszó-ban a távolból érkező harangzúgás gyönyörűen olvad össze az epekedő ábrándozással.



― A szomorú lírai hangulatoknak megfelelően a természeti képek is rendszerint sötét, komor színekben tündökölnek. Legszívesebben a megdermedt téli tájat vagy az éjszakát írja le. Zenei ábrázolásmódja különösen kifejező Puskin: Téli út című versére írt románcában.



Szereti visszaadni a zenében a „helyi kolorit”-ot. Különösen közel állt hozzá e tekintetben a Kaukázus, amely Aljabjev sok kortársát nyűgözte le romantikus varázsával, s megihlette Puskint, Lermontovot és a kor más orosz költőit. A Kaukázus festői tájai nála gyakran összefonódnak az egyedüllét, a távoli haza iránti vágyakozás témájával. S ez – ha meggondoljuk, hogy a Kaukázus volt a „kegyvesztett” nemesi értelmiségiek leggyakoribb száműzetési helye – egészen természetes is.



― Abban a törekvésben, hogy a szöveget dramatizálja, gyakran eltér az egyszerű kuplészerű szerkezettől és nagyobb, szakadatlanul fejlődő formát választ, többrétű és ellentétes anyaggal. Így írja balladáit, amelyekben nagyobbrészt népies szöveget használ. Ezekben a műveiben kiváló harmonizálási készség nyilatkozik meg. Ezt egyébként már kortársai is észrevették. Érdekes és igen hatásos harmóniai fordulatokat találunk a Sír című románcban, amelynek komor és reménytelen hangulatú, a halálra és a sötét sírra tekintő témája igen jellemző Aljabjevre.



Életének utolsó időszakában Béranger és Ogarev szociális tartalmú szövegeit zenésítette meg. Ilyenek: „A nincstelen,” „A falusi strázsa,” „A kunyhó,”  „A kocsma.” Ezekben realisztikusan mutatja be a súlyosan nélkülöző, szegénységre ítélt, szenvedő és kisemmizett emberek életét. E művekben Aljabjev a gúny és az együttérzés fegyvereivel küzd a társadalom igazságtalanul elnyomott „alsó” rétegeiért.



Ez a hang később Dargomizsszkij és Muszorgszkij művészetére is jellemző.



Aljabjev 1851. március 6-án hunyt el Moszkvában.”



Forrás: J.V. KELDIS: „ Az orosz zene története” (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1958)



Aljabjev: A csalogány - Énekli: Sándor Erzsi



Megj.: Az orosz YouTube-on rengeteg művét megtaláljuk Aljabjevnek, többek között az itt említett románcok zömét is:



https://www.youtube.com/watch?v=j4WAb_anJf0&list=RDj4WAb_anJf0&t=11



A csalogány - Евгения Мирошниченко - Соловей (А.Алябьев) - хороший звук!



https://www.youtube.com/watch?v=9DNWgrUbyt8



Esti harangszó  - "Вечерний звон". Сл. Д. Давыдова, муз. А. Алябьева



https://www.youtube.com/watch?v=ax75hpgi1Lw



Téli út - 21-Алябьев-Пушкин. Зимняя дорога. Дмитрий Григорьев, Н.Арутюнова



https://www.youtube.com/watch?v=wSJGK0nWAtg



A nincstelen - Тамара Калинкина - "Нищая"



https://www.youtube.com/watch?v=FRTUr6dsSK0



„A kunyhó”, „A kocsma” - Алябьев "Изба", "Кабак" Огарёв ( Aliabiev "Izba" "Kabak" Ogariov)



https://www.youtube.com/watch?v=3PWnnkPS82s



Két holló - Два ворона. А.Алябьев. Ростислав Кузьмин


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7562018-08-15 09:14:07



ALEKSZANDR ALEKSZANDROVICS



A L J A B J E V



(Tobolszk, 1787. augusztus 04. /15./ -  Moszkva, 1851.02.22. /03.06./)



Az orosz romantikus líra Glinka előtti időszaka Aljabjev, Varlamov és Gurilev nevével forr össze. Bár tevékenységük időben nem annyira megelőzi Glinkáét, mint inkább egybeesik azzal, stílus tekintetében korábbi fejlődési fokot képvisel. Mindhárom zeneszerző ugyanazt az irányzatot jelenti, s ezt nagymértékű szentimentalizmussal vegyített romantikának nevezhetnők. Alkotásaik romantikus jellege nem következetesen megvalósított művészi törekvésekben, hanem inkább általános érzelmi beállítottságukban, érzelmeik belső összetételében mutatkozik meg. Aljabjev, Varlamov és Gurilov a közkedvelt műfajokat karolják fel alkotásaikban, az azokra jellemző intonációkkal, formákkal és kifejező eszközökkel. Zenei nyelvükben még nagy szerepet játszanak a tipikus fordulatok, melyek néha sablon jelleget is öltenek.



Ennek ellenére, mindhármuknak van művészi egyénisége és stílusa, s az nemcsak egyéni alkotómódjukat fejezi ki, hanem a korabeli orosz zeneművészet különféle irányzatait is.”



Ma Aleszandr ALJABJEVRŐL emlékezem meg, aki (az Európában használatos naptár szerint) 231 évvel ezelőtt, ezen a napon született. 



„[…] Apja magas állású állami tisztviselő volt, és kitűnő általános és zenei képzésben részesítette őt. A fiúra fényes pálya vár, ha hivatalnoknak megy. De nyugtalan, örökké elégedetlen természete és heves vérmérséklete miatt nem érhette be azzal, amit egy magas állású tisztviselő sorsa biztosíthatott volna számára. 1812-ben a hazafiúi hévtől buzdítva, önként jelentkezik a hadseregbe, és részt vesz az orosz hadak győzelmes európai hadjáratában, üldözve Napóleon szétvert seregét. Ekkor köt barátságot Gyenisz Davidov partizánköltővel. A háború befejezése után Aljabjevet először Pétervárott, majd Moszkvában találjuk a haladó szellemű, a felszabadító eszméket képviselő nemesi értelmiség körében. Személyes barátai között ott találjuk Gribojedovot és számos dekabristát. Ebben az időben bontakozik ki zeneszerzői tevékenysége. Különféle műfajokban alkot. Ír énekes és hangszeres kamarazenét, szimfonikus műveket, s mindegyikben kulturált, sokoldalú, tehetséges mesterként jelentkezik. A színház is közel áll hozzá. Több vaudeville-t és vígoperát komponál, s ezek ismertté teszik nevét.



― Magánélete ezekben az években távolról sem alakul ilyen szerencsésen. Valami ostoba eset miatt ott kell hagynia a katonai szolgálatot, majd a húszas évek végén homályos kártyabotrányba keveredik; a játék egyik résztvevője meghal. A szokatlanul hosszú, két évig húzódó bírói eljárás után (Aljabjev egész idő alatt vizsgálati fogságban volt), Szibériába száműzik. Legvalószínűbb, hogy I. Miklós kormánya nem sokkal azután, hogy véresen leszámolt a dekabristákkal, egyszerűen úgy döntött, hogy mint „gyanús” személyt eltávolítja. A cári kormány számos más esetben is így járt el.



― Aljabjev hosszú száműzetés és bolyongás után csak a következő évtized közepén térhetett vissza Moszkvába. Itt élt élete végéig. Újból zeneszerzéssel kezdett foglalkozni. Sok románcot írt, népdalokat dolgozott fel, színházi zenedarabot és számos egyéb művet szerzett. 



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9842018-08-15 08:54:39

EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



(4. rész)



          Szemere Árpád művészetének külön fejezete: rendezői működése. Életének utolsó öt évét. mint az Operaház főrendezője töltötte el. Ebben a munkájában is maradandó érdemeket szerzett. Úttörőként tisztelendő. Ő volt az első, aki észrevette, hogy a partitúrák szépségei legtöbbször az operák logikátlan, fogyatékos, avult rendezése folytán nem érvényesülnek. Megkísérelte tehát, hogy eleven élettel frissítse fel a régi operák mohosodó színpadát. Siker koronázta kulisszák mögötti hatalmas munkáját is, csakúgy, mint egyéni szerepléseit. Szemere Árpádnak, a rendezőnek erős támasza volt: Szemere Árpád, az énekművész, aki szerepein keresztül állandó kapcsolatban élt a művek szerzőivel, közvetlenül látta a rendezési hibákat s rendkívüli gyakorlati érzékével, néha egész apró eszközökkel, vagy jelenléktelennek látszó fogásokkal újjávarázsolt jeleneteket, egész felvonásokat. A Bánk bán, Hunyadi László, Sába királynője, Parasztbecsület, Bajazzók, Bolygó hollandi, Aida, Lakmé s még néhány opera életét valósággal meghosszabbította zseniális rendezésével. Az újdonságok közül a „Négy házsártos", „Xerxes" és „Pesti karnevál“ dicséri fantáziáját. Nem egy színpadi beállítását a külföld is átvette.

          Rendezői munkájában elsősorban a logikusság, a valószerűség és élethűség vezette. Elképzeléseit csak ezek korlátozták. És a szerző intenciója, akinek mindig hű tolmácsa akart lenni. Bizonyos, hogy Erkel, vagy Goldmark sohasem látta ilyen stílusos, ötletes és élethű rendezésben operáit. A szerző művészetét Szemere, a rendező, felfokozta.

          Szemere Árpád rendezői munkásságához maradandó újítás is fűződik. A színpad diagonális kihasználása. A színpadi képet nem csak a színpad előttünk álló mélységében állította be, hanem a színpad átlójában is. Ezzel az oldaltávlatokat megnyitotta, aminek rendkívüli előnye, hogy a karok, a tömegek szabadabban mozoghatnak, mert mindig láthatják a karmestert. A hármas távlat szemünknek lényegesen megnagyobbítja a játszóteret. Több más előnye is van az újításnak, amit a színpadrendezés mind jobban ki fog használni — Szemere Árpád után, aki ma is rendez még az Operaházban, mint ahogy a halott író is él, — a könyvében.

          Szemere Árpád művészete: minden ízében magyar volt. Magyar művészeti iskolában járt, nagy magyar mesterektől, Káldy Gyulától, Pauli Richárdtól, Szabados Bélától, Erkel Sándortól és főként Kerner Istvántól tanult. Sohasem hagyta el a magyar Operaházat. Külföldre csak tanulmányozás céljából ment. Mindent magyarul tudott, mindent magyarul látott és láttatott. Az európai magyar énekművészet faji képviselője volt. Az erdélyi bércek s a magyar Alföld üde, színes levegője lengte körül nemes alakját.

          A Magyar Kir. Operaház hőskorában élt, mint a nagy gárda egyik legnagyobbja.



*



... Milyen boldog volnék, ha mondataimban nem kellett volna a múlt időt használnom! …”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9832018-08-14 08:22:53

EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



(3. rész)



Emlékszünk, hogy a Várszínházban akkoriban hetenként felváltva a Nemzeti Színház s az Operaház tartott egy-egy előadást. Azokat a szerepeket, amelyeket Szemere odafent énekelt, sorra mind eljátszotta az Operaházban is. Első nagy szerepe a „Fedorá'-ban, Giordano operájában, Cirill kocsis volt, amibe Hegedűs Ferenc megbetegedése folytán kellett beugrania. Megállta helyét úgy, hogy Ney Dávid halála után megkapta a basszbariton szerepek egy részét s Takáts Mihály elhunytával a nagy mesternek minden szerepét, így egyszerre az Operaház első baritonistája lett. Ézt megelőzően ösztöndíjjal Bayreuthban járt, ahol a Wagner- család előtt sikerrel énekelt.

          Nem volt olyan művésze az Operaháznak, aki több szerepet énekelt volna Szemerénél. Szerepeinek száma: közel 100, melyből mintegy hatvan vezetőszerep. 14 magyar szerző művében s 50-nél több külföldi operában

lépett fel drámai, — buffó — és lírai szerepkörben egyaránt. Ha megkérdeztük tőle, melyik szerepét szereti legjobban, azt válaszolta: mindeniket. Nem tudott választani, mint anya a gyermekei közül. Tiborc (Bánk bán), Bimbó (A bolond), Escamillo (Carmen), Rigoletto, Filippo (A cremonai hegedűs), Don Juan, Gara nádor (Hunyadi László), Lothario (Mignon), Wotan (Ring), Bolygó hollandi, Johanán (Salome), Tell Vilmos, Germont (Traviata), Wolfram (Tannhäuser) maradandó emlékű alakításai. Akármelyikre gondolunk, Szemere Árpád jelenvalóságának érzete kél bennünk. Lelkületére jellemző: legbüszkébb volt arra, hogy egyetlen egyszer sem kért szerepet. Ritkaságszámba menő vonása az is, hogy sohasem féltékenykedett a szerepeire. Többször közbenjárt az igazgatóságnál, hogy szerepeit énekeltessék a kezdőkkel is, nehogy megakadjanak fejlődésükben foglalkoztatás híján.

          Szemere Árpád „emelkedett szellemű, költői lelkületű énekes — egyéniség volt, akiben a bensőséges, érzelmes líraiság férfias páthosszol párosult“ (Zenei lexikon 554. oldal).

          Rendkívüli színművész. Olyan, akinél nagyobb aligha volt az Operaház tagjai közt. Előkelő megjelenésű, magas, daliás, szép szál férfi. Külseje: fél művészi siker. A járása, mozgása, egész fellépése: hódító. Szabályos, erőteljes, mégis vonzó arcvonásait gyermekesen szelíd kék szemének melege öntötte el, mellyel felfelé fésült hajának barnasága érdekes ellentétben állott.

          Hangja a nagy F-től az egyvonalas g-ig terjedt. Érces, telten zengő, lírai bariton. Mátyás király vadászcsapatának búgó kürtszava és a rétek májusi virágait simogató szellő melege párosult benne.



(Folyt. köv.)



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



 "Chabert ezredes", Waltershausen operája a M. Kir. Operaházban. - Balogh Rudolf fölvétele. Chabert ezredes (Szemere), Godechal (Ney), Derville (Mihályi), gróf Ferraud (Környei) és Rozina (Szamosi Elza)."



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



"Újdonságok a Magyar Királyi Operaházban. - Balogh Rudolf fölvételei.

Debussy "Tékozló fiú" czímű kantátája: Apa (Szemere), fiú (Székelyhidy), anya (Medek Anna)"



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



"Orosz operaújdonságunk. - Balogh Rudolf fölvételei.

Feodor (Sándor Erzsi), Godunov (Szemere) és Xénia (B. Kosáry Emma) a II. felvonásban."


Jules Massenet ! Ki ismeri ? • 3012018-08-13 21:26:04

:-)



(Massenet levele a másvilágról.)



A nemrég elhunyt francia zeneszerző. Jules Massenet, tollforgató volt a szónak abban az értelmében is, amely nem vonatkozik kizárólag kottafejek pingálására. Egyik tanítványa és barátja, Xavier Leroux, összegyűjtötte és egy jelentékeny terjedelmű kötetben kiadta mestere hátrahagyott följegyzéseit, amelyek érdekes világításba helyezik a minden művészi és társadalmi esemény iránt érdeklődő komponista egyéniségét.



A kötet legérdekesebb fejezeteinek egyike az, amely a „Postumus” gondolatok címet viseli.



Ebben Massenet úgy írta le gondolatait, mintha a túlvilágról szólana, az emberekhez.  



«Elhagytam ezt a sárgolyóbist, — mondja Massenet — végre a csillagok ragyogó szférájában élek, ahol olyan pazar a világítás, hogy a nagy opera elbújhat mögötte, a dekoráció pedig minden kritikán fölül való, elsőrangú, amilyet én soha nem kaphattam odalenn a darabjaim díszletezéséhez. Milyen jó nekem, nem kell most már nap-nap után leveleket bontogatnom s válaszokat sem szükséges írnom, ami miatt az életem íze mindig keserű volt. És, oh, ah, újságok sincsenek, nem kell részt vennem disz-étkezéseken, nem muszáj udvariasnak lennem, s nem kell átdrukkolnom éjszakáimat a másnap megjelenő kritikák miatt. Olyan kitűnően érzem itt magam, hogy szívesen meghívnám magamhoz barátaimat, — de vajon jönnének-e? Amikor még éltem, azt kívántam, hogy egrevillei házam tájékán temessenek el, ahol kellemes, árnyékos csönd van, s ahol oly sok szép napot éltem át, részben jól, részben unatkozva, de mindig elégedetlenül az eredményekkel. Nos, ez a kívánságom nem teljesedett, valamint az a másik sem, hogy ne vonják be fekete posztóval a házam falát a temetésem idejére. Mire való ez a fekete-gyász, pláne a posztóval való gyászolás?



Volt egy pár barátom, ezek jöttek és bekopogtattak párisi lakásomon.



„Massenet úr nincs itthon?” — kérdezték, mire az én szolgám bizonyára így felelt:



„Nincs, kérem, elköltözött!” „A címét nem hagyta itt?” — érdeklődött tovább a barátom. „Nem kérem, nem közölte új címét!”felelte szolgám, és igaza volt, honnan tudta volna szegény feje, hogy hol lesz az ő gazdájának az új lakása a másvilágon, amelyben mellesleg szólva sohasem hittem. És végül, végül a színházban is szóba kerültem. Ott az első sorokban, meg a páholyokban is. Azt mondhatták. „No, végre. Most, hogy már meghalt ez a Massenet, remélhetőleg nem adják annyiszor a darabjait?” „Nem tudja — hangzott tovább a beszéd, — hogy van egy hátrahagyott műve is, tehát még ezzel is megkínoz majd bennünket.” „Oh, istenem, ne bántsuk szegényt! Nem volt rossz fiú, írt néhány jó szerepet, amikkel sikerem volt!”



Aki ezt az utóbbi kijelentést tette, színésznő volt s azt mondta annak idején, hogy örökké szeretni fog. No, de elég ennyi, most a másik oldalamra fordulok — pá, pá emberek, pá kedveseim — a viszontlátásra itt a másvilágon.»



 



PESTI HÍRLAP, 1912. szeptember 10.


  
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Zeneakadémia, Előadóterem

"Liszt-Kukacok Akadémiája"

11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Gran Duo Italiano:
Mauro Tortorelli (hegedű), Angela Meluso (zongora)
LISZT: Gran duo concertant sur la romance ʻLe marinʼ
LISZT: Romance oubliée
LISZT: Die Zelle in Nonnenwerth
SIVORI: Variazioni sul Faust di Gounod
SIVORI: 2 Romanze senza parole, op. 23 – 1. (Esz-dúr) románc
SIVORI: Fiori di Napoli, op. 22
PAGANINI: Variazioni sul tema del Carnevale di Venezia

15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sylvia Schwartz (szoprán)
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
ČIURLIONIS: Az erdőben
ARVO PÄRT: Como cierva sedienta
PETERIS VASKS: Epifania
ARVO PÄRT: Te Deum

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ORFF: Carmina Burana

19:00 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Csáki András (gitár)
Anima Musicae Kamarazenekar
Ars Sacra Fesztivál
BECCHERINI: Éjjeli őrjárat Madridban
ALBENIZ: Spanyol szvit
CASTELNUOVO-TEDESCO: Gitárverseny
ANTON ARENSKY: Kamaraszimfónia

19:00 : Budapest
Belvárosi Szent Mihály Templom

Organ & Choir

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Balogh Ádám (zongora)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
"A Semmelweis emlékév ünnepi koncertje"
ERKEL: Bánk bán - nyitány
LISZT: A-dúr zongoraverseny
MOSONYI: Ünnepi zene
BRAHMS: 2. (A-dúr) szerenád, Op.16

19:30 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Baráti Kristóf, Jakub Jakowicz (hegedű)
"Szeryng 100"
J.S. BACH szonátái és partitái szólóhegedűre
g-moll szonáta, No. 1, BWV 1001
h-moll partita, No. 1, BWV 1002
a-moll szonáta, No. 2, BWV 1003
C-dúr szonáta, No. 3, BWV 1005
d-moll partita, No. 2, BWV 1004
E-dúr partita, No. 3, BWV 1006

20:00 : Budapest
Mátyás-templom

Magyar Virtuózok Kamarazenekar
18:00 : Debrecen
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

MODEM/12 - Koncertek
A mai nap
történt:
1869 • A Rajna kincse bemutatója (München)
született:
1954 • Gőz László, harsonás
1958 • Andrea Bocelli, énekes
elhunyt:
2001 • Isaac Stern, hegedűs (sz. 1920)